Kelet-Magyarország, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-03 / 125. szám

#. oMa! K»i^-MA»¥A«0«SBA« Értékes győzelem idegenben Nyíregyházi Spartacus—BEAC 2:1 (1:0) Budapest, Körösi János ut- ea, 700 nézó, vezette: Répási. Spartacus: Pilcsuk — Orosz, Gajdos, Divinyi, Bíró, Sor­bán, Tóth II, Szekrényes (Zsíros), Kállai, Kaskötő, Tóth I. Edző: Kovacsics Gyu­la. BEAC: Száger — Seprüs dr, Vizkeleti, Gabai, Köteles, Varga, Földes, Gyenes dr, Horváth, Murár, Bácskái, Ed­ző: Várhidi Pál. A kezdés után kellemes meglepetésre a Spartacus kezdett frissen és rendkívül gólveszélyesen. A 11. percben Kállai előtt nyílt gólszerzési alkalom, de a csatár elkapkodta a helyzetet. Később. Tóth I. találhatott volna hálóba, de lövése jó helyzetből elkerülte a kaput. A 17. percben az állandó­an támadásban lévő Nyíregy­házi Spartacus megszerezte a vezetést. Ekkor jobb szélen Tóth II. kapta a labdát. Atcselezle magát a hazaiak kapuja előtt. Kissé kisod ródva, a balösszekötő he lyére került, amikor várat tanul ballal kapura lőtt, s Helyi Az NB III. északkeleti cso­portjában a 12. fordulóban a szabolcsi együttesek ismét ket­tős, helyi rangadó mérkőzést bonyolítottak le. Záhony a szomszédos Tuzséri ME DOSZ-t látta vendégül, s győzte le jobb első félidei csatárjátékával. A másik he­lyi rangadót Nagykállóban bonyolították le, ahol a Nyír­bátori Dózsa vendégszerepeit, s ért el döntetlen eredményt. A forduló — legalábbis sza­bolcsi szempontból — legkel­lemetlenebb meglepetése Má­tészalkán született, meg, ahol a hazaiak meglehetősen köny- nyen vették a mérkőzést, s vereséget szenvedtek a Kili­án SE-től. A mérkőzésekről: Záhonyi VSC—Tuzséri MEDOSZ 3:0 (3.-0) Záhony, 1500 néző, vezette: Papp. Záhony: Kovács Hl. — Csépke, Rózsa (Palotai), Kecskés, Lengyel (Varga), Veress, Jászfai, Kovács II, Erdei III, Erdei II, Sütő Tuzsér: Révész I. — Fogaras- si, Zilahi, Szűcs, Kazuska, Tóth Á, Révész II (Jármi), Vargha, Révész Hl, Tóth B (Sajtos), Járai. A 3. percben Erdei III. erős lövését a kapus a csatár elé ütötte ki, aki másodszorra biztosan lőtt a hálóba, 1:0. Lendületes záhonyi, rohamok után egy beívelt szögletet Erdei III. biztosan fejelt a hálóba, 2:0. A 38. percben Erdei III. lövése a kapufán csattant, s másodszorra a csatár hálóba lőtt, de a já­tékvezető nem adta meg a gólt. A 44. percben újabb zá- honvj szöglet után Erdei III. ismét a hálóba fejelt, 3:0. Szünet után kiegyensúlyozot­tabb lett a játék, ekkor már többet támadott a tuzséri csa­pat, de a kapu előtt sorra hi­báztak csatárai. A záhonyi csapat első fél­idei gólratörőbb játékával rászolgált a győzelemre. Jók: Erdei III, Erdei II. Jászfai, Kovács II, ill. Révész II, Var­ga, Járai. Nagykállói MEDOSZ— Nyírbátori Dózsa 0:0. Nagykálló, 000 néző, vezet­te : dr. Gyöngyössy. Nagykálló: Tisza — Majo­ros. Somogyi, Krizsai, Kádár. Antal, Terjéki, Lengyel, Sza bó. Fehér. Mező (Leles?). Nyírbátor: Szőllósi — Bod­nár (Papp), Rév f z, Májer, a labda a kifutó kapus mel­lett a hálóban kötött ki, 14 a Spartacus javára. A 35. percben Kállai ke­rült ordító gólhelyzetbe. Át­cselezte magát a hazaiak egész védelmén. A kapust is átjátszotta, s még a gólvona­lon is csinált egy cselt, ami­kor az egyik védő beérte, s labdástól együtt „kitette”. A 40. percben ismét Tóth II. húzott kapura, de jó cse­lek után kapu mellé lőtt Félidő után rendkívül nagy lendülettel kezdett a BEAC, s az 52. percben ki is egyen­lített. Az egész Spartacus véde­lem a jobb oldalra tömö­rült, s a másik oldalon sza­badon hagyott Murár sen­kitől sem zavartatva lőtt a hálóba, 1:1. A gól még jobban felrázta a BEAC-ot. Sorozatos tá­madásokat vezetett a nyír­egyházi kapu ellen. Több nagy helyzetet teremtettek a nyíregyházi kapu előtt, de ezeket szerencsére nem tud­ták kihasználni. A 68. perc­ben egy gyors BEAC táma­dás végén Földes lövése a Spartacus! sakk-matt helyzet elé állította, de a labda a ka­pufa éléről ki vágódott. Az utolsó negyedórára ismét feljött a nyíregyházi együttes a 83. percben megszerezte a győzelmet jelentő gólt. Ek­kor Tóth II. adott be a jobb­szélről. Középen a védők elvétették az élesen belőtt labdát, s Kaskötő ballal védhetetlenül csavarta be a jobb oldali léc mellé a lab­dát, 2:1 a Spartacus javára. A Nyíregyházi Spartacus teljesen megérdemelten ju­tott a sokat jelentő két baj­noki ponthoz. Annak ellené­re is, hogy szünet után nagy erővel rohamozott a hazai csapat. A Spartacus minden játékosa igyekezett betartani a kapott taktikai utasítást, s még a kritikus időszak alatt is rendkívül lelkesen küzdött. S ami a nyíregyházi győzel­met jogossá teszi: az első negyvenöt percben a nyíregy­házi csapat abszolút fölény­ben játszott, s ekkor kis sze­rencsével akár három-négy­gólos vezetésre is szert tehe­tett volna. Jók: Pilcsuk, Divinyi, Sor­bán, Kállai, Kaskötő, illetve: Seprüs dr, Földes, Gyenes dr, Murár. Nyírmada: Súgta — Tóth, Szotooszlai, Rutkovszki, Ma­gos, Balogh, Kozma, Kli- nyecz, Papp, Jakab, Vadász. Mindvégig változatos, jó iramú és sportszerű mérkő­zést vívott a két csapat egy­mással. A mérkőzés végered­ménye a 65. percben dőlt el, amikor Virágh mintegy 30 méterről lőtt kapura, ,s a labda a hálóban kötött ki. A játék alapján a hazaiak az egyik pontra rászolgáltak vol­na. Jók: Boros, Hernádi, Dévé­nyi, Virágh, ill: Tóth, Ba­logh, Jakab. Nagyecsedi TST—Ven csellói TSZ 4:1 (1:0) Nagyecsed, 700 néző, vezet­te: Kónya Nagyecsed: Szántó la. — Ádám, Szűcs, Tóth, Vakarcs, Szántó K. Ganyu, Nagy (Bartha), Varga, Homonyik, Kovács. Vencseilö: A-ngel — Tóth, Deák (Kerülő), Pásztor (Héri II), Pájer, Bakó, Filetóth, Hensperger, Fedor, Révész, Szarka Negyedórái kiegyensúlyo­zott játék után a hazai csa­pat Varga révén szerzett ve­zetést. Szünet után Szántó bombagólja után, ismét Var­ga lőtt a hálóba, amikor Ré­vész szépített. Ezután Bartha állította be a mérkőzés végeredményét. A nagyecsedi együttes ilyen arányban is megérdemelten nyert. Jók: Szántó K, Varga, iH: Deák, Bakó. TiszaSöki HSC—íbrányi Tsz 3:1 (3:0) Ttszalok, 500 aézé, vezette: Rács. TSsaaWk: Bótris — Gál, Hagymasi, Fazekas, Juhász, Plander, Melegh, Bársony H- CságU Ftetteher H, Flei­scher I. Ihrány: Gúláé sí — Tóth, Kulcsár I, Kendi, Hermann I, Berendi, Kató, Hermann II, Hermann III, Kulcsár H, Fe­kete. Meglehetősen érdekes mér­kőzés volt. Az ibrányi együt­tes ugyanis, szinte végig tel­jesen egyenrangú ellenfél volt, s az első félidőben első­sorban kapushibák miatt ve­szítette el a mérkőzést. Gól­szerzők • Csáki, Melegh. Fleischer II, illetve Kulcsár. Jók: Bónis, Gál, Melegh, ill: Kendi, Hermann L Kulcsár. Rakamazi Spartacus—Kis- várdai Vasas 2:1, Nagyha- lászi Textiles—Baktalóránt- házi Tsz 2:0. A fenti két mér­kőzés összeállításáról, s gól lövőiről nem kaptunk részle tes jelentést 72 ezret Gzet a telilalálatos toló A totó 22. játékhetének te litalálatos szelvénye: 2, 1, x 2, 1, 1, 1, x, 2, 1, x, x, x, 1. A totó június 1—i, 22. sz fogadási hetére beérkezel 1 081 351,5 db szelvény. 8 di 13 plusz 1 találatos szelvén; akadt, a nyereményösszei egyenként 72 018 forint. A 12 találatosok 1280, a 1 találatosok 122, a 10 találato sok pedig 28 forintot nyer tek. rangadók az 1\B lll-han Freudenfeld, Gáli, Várdai, Dolezsál, Erzse, Mile, Does. Az első játékrészben a nagykállói együttes kezdemé­nyezett többet, míg szünet után a nyírbátoriak voltak igen veszélyesek kapura, de Tisza jó formában mindent hárított. A 80. percben Dócs (Nyírbátor) többszöri sport­szerűtlenség miatt a kiállítás sorsára jutott. Az eredmény igazságosnak mondható, hi­szen a csatársorok mindkét oldalon egyaránt gyengén játszottak. Jók: Tisza, Terjéki, Len­gyel, ill. Révész, Várdai, Mile Kilián SE—Mátészalkai MEDOSZ 2:1 (2:0) Mátészalka, 600 néző, ve­zette: Tóth B. Mátészalka: Sándor— Gál, Fodor, Deák, Menyhárt, Ba­logh, Gálffy, Jakab, Szombat- hy (Litva), Vicsotka (Vásár­helyi), Juhász. Könnyedén játszva kezdett a mátészalkai együttes, s ki­csit iskolázó jelleggel próbál­ta felvenni a küzdelmet a vendégcsapattal. Ám ez meg­bosszulta magát, mert a 15. és a 20. percben a Kilián SE Patai két góljával 2:0-ás ve­zetésre tett szert. Szünet után a szálkái együttes teljes erőből küzdött, de a szívósan védekező vendégcsapattal szemben Jakab egyéni játéka révén csak szépítő gólt tudott elérni. Mindenként tanulsá­gos mérkőzés volt. Jók: Varga, Szabó. Boéfcaér, Patai, ill: Sándor, Gát, Ja­kab. 7 iszalöh előnye egy ponttal nőtt a megyei bajnokságban A megyei I. osztályú baj­nokságban a nyíregyházi, he­lyi rangadón —szombaton — a Dimitrov legyőzte a Kini­zsit, s így a Dimitrov került fel jobb gólarányával a má­sodik helyre. Ugyanakkor Ti- szalök biztosan nyerte meg mérkőzését Ibrány ellen, leg­alábbis az ibrányi kapushibák révén, s így a tiszalöki gárda egypontos előnnyel vezet a bajnoki táblázaton. A bajno­ki táblázat első hat helyén továbbra is rendkívül nagy a tömörülés. Váratlan ered­ménynek tűnik, hogy a Nyír­egyházi Dózsa idegenben is mindkét pontot megszerezte, továbbá az, hogy Balkány Nyírbátorban is két pontot szerzett. Eredmények: Balkányi MEDOSZ— Nyírbátori MEDOSZ 2:1 (1:1) Nyírbátor, 300 néző, vezet­te: Szarvas. Balkány: Viski — Száraz, Takács. Benke, Urbin, Pász­tor, Adorján, Plander, Tóth I, Balogh, Békési. Nyírbátor: Kálmánchei — Kónya, Mankó I, Dévai, Ba­kó, Szalai, Miczi, Somogyi, Munlácsi, Mankó, Mikucza. A balkányi együttesnek Ba­logh szerzett vezetést, de még a félidőig ezt az előnyt Miczi egyenlítette. Szünet után változatos játék folyt a pályán mindkét csapat nagy erőbedobással küzdött, s vé­gül Balkánynak sikerült Pásztor révén a győztes ©3!t megszerezni. A két csapatból elsősorban a védelmek tűn­tek ki. Fehérgyarmati á*E DOSZ—NYVSC 1:1 (1:0) NYVSC-pálya, 500 néző, ve­zette: Danhauzer. Fehérgyarmat: Banda — Szalai, Répánszki, Szegedi, Bihari (Simon), Szűcs, Patkó, Laczkó dr (Rózsa), Czipa, Matinics, Veszprémi. NYVSC: Morauszky — Sza­bó, Papp, Dömötör, Szakács, Polacsek, Kiss, Járai (Széles), Kővári, Pethő, Máté (Mrnya). Változatos játékkal telt el a húsz perc, majd a 35. perc­ben a fehérgyarmati együttes Szűcs révén megszerezte a vezetést. Szünet után nagy hajrába kezdett az NYVSC, csatárai egész sor helyzetet dolgoztak ki, de ki is hagy­ták azokat. A 60. percben Pethő tudott a hálóba talál­ni, s így döntetlenül ért vé­get a mérkőzés — Jók: Ban­da, Patkó, Czipa. Malinics. ill: Szabó, Polacsek, Kővári, Pethő. Nyíregyházi Dózsa— Nyirmadai MEDOSZ 1:0 (0:0) Nyírmada, 500 néző, vezet­te : Kertész. Dózsa: Szombati — Hajdú. Boros, Hernádi, Pongó, Dévé­nyi Kántor (Tornai), Szalai, Virágh, Tóth, Bessenyei. TÁBLÁZATOK NS 1 B 1. Videoton M 9 1 4 »A1 19 2. ZTE 14 8 2 4 30:14 18 3. Oroszlány 14 7 4 3 26:16 18 4. B.-ceaba \\ 8 2 4 25:16 18 5. K. Dózsa ' 14 7 3 4 19:13 17 6. SZEOL 14 7 3 4 22:18 17 7. Pécsi B. 14 7 3 4 12:15 17 8. Várpalota H 7 2 5 18:14 16 9. MAVAG 14 5 5 4 lé :10 15 10. Szállítók 14 5 5 4 23:21 15 11 SZMTE 14 4 6 4 16:21 14 12. Bp. Spart. 14 3 6 5 18:19 12 13. BKV Előre 14 3 6 5 8:12 12 14. Özd 14 4 3 7 14:18 31 15. Szf. MÁV 14 4 3 7 11:18 11 16. MVSC 14 3 4 7 14:29 10 17. Nagybot. 14 2 3 9 5:23 7 18. Gy. Dózsa 14 1 3 10 5:23 5 Békéscsabai Előre—Szolnoki MTE 7:1, Nagybátonyt Bányász- Miskolci VSC 0:0, Várpalotai Bá­nyász-Oroszlányi Bányász 0:1, Pécsi Bányász—Bp. Spartacus 2:1, Zalaegerszegi TE—Ganz­MAVAG 1:0, FÖSPED Szállítók— Kecskeméti TE 2:1, Ózdi Kohász —Szegedi EOL 2:1, BKV Előre— Videoton 0:2, Székesfehérvári MÁV—Győri Dózsa 2:0. NB H, KBLBfl CSOPORT 1. DVSC 12 8 3 1 21: 3 19 2 Jászber. 12 8 1 3 14:10 17 1 Szol. MÁV 12 6 4 2 18: 9 16 4. Szeg. VSE 12 5 4 3 19:11 14 5. Budafok 12 5 4 3 17:12 14 6. Pénzügy. 12 5 4 3 13:10 14 7. MGM D. 12 3 7 2 7: 6 13 8. KISTEXT 12 5 2 5 19:18 12 9-10. Bocsk. 12 4 4 4 24:24 12 9-10. Gyula 12 4 4 4 12:12 12 11. Sz. Dózsa 12 4 2 6 16:16 10 12. Kiskunf 12 4 2 6 18:28 10 13. KTE 12 3 4 5 12:19 10 14. Cegléd lt 4 1 7 2A;‘» 15. K. Tűzálló 12 1 4 7 5:15 6 16. M.-kovh. 12 2 — 10 7:32 Debreceni VSC—Ceglédi VSE 3:0, Bocskai SE—K1STEXT 1:1, Kőbányai Tűzálló—Szegedi Dózsa 20, Szolnoki MÁV—Kiskunfél. egyháza 3:1, Szegedi VSE—Mező­kovácsházi Petőfi 6:1. Kecskemé­ti TE—MGM Debrecen 1:0, Jász­berényi Lehel—Gyula 4:2. ÉSZAKI CSOPORT 1. BVSC 12 7 4 1 22: 6 18 2. Kister. 12 7 2 3 17: <2 i 3. Volán SC 12 7 1 4 22: 8 IS 4. Nytrcgyh. 12 6 3 3 16:11 5. S.-újhely 12 4 5 3 11: 8 13 6. EVTK 12 4 5 3 16:13 13 7. K. KFSE 12 6 1 S 17:14 13 S. Papp J. SE 12 5 3 4 18:17 13 9. V. Izzó 12 4 4 4 16: 9 12 10. Esztergom 12 4 4 4 21 U8 12 11. K.-barcika 12 5 2 5 14:15 12 12. Ikarus 12 5 1 6 15:19 11 13. BEAC • ' 12 ' '3r 3 6 17:20 9 14. S. Kohász 12 3 2 7 13:23 8 15. Borsodi B. 12 2 4 6 11:20 8 1«. Ormosb. 12 1 2 9 12:45 4 KtxsMfe KFSaS“-»VSC Papp J SE—«istereoye Ptf, Beams Va­sas—Kazincbarcika 2:1, Ormosba­nya—Esztergom 3:3, Salgótarjáni Kohász—Vasas Izzó 0:4, sátoral­jaújhelyi Spartacus—Borsodi Bá­nyász 2:0, Erzsébeti VTK—Volán SC 1:0. NYUGATI CSOPORT 1. MÁV DAC 12 7 4 1 19: 6 18 2. Pápa 12 6 4 2 21: 9 16 3. Pécsi Ercb. lí 6 3 3 20:10 15 4. Fűzfő 12 5 5 2 16:11 15 5. Dorog 12 4 6 2 17: 9 14 6. Savaria 12 6 2 4 19:15 14 7. Táncs. SE 12 3 7 2 14: 8 13 8. Almásfüz. 12 5 1 6 16:17 11 9. Veszprém 12 4 2 6 13:15 1(1 10. Szekszárd 12 1 8 3 12:16 10 11. Nagykanizsa 12 2 6 4 8:12 10 12. PVSK 12 3 4 5 14:22 10 13 Kapv. K. 12 3 4 5 8:14 10 14. Siófok 12 3 3 6 11:22 9 15. M.-Szászv. 12 3 3 6 10:22 9 16. Bauxitb. 12 2 4 6 9:13 8 Pécsi Ércbányász—Siófok 4 :0, Nagykanizsai Olajbányász—Maza- Szászvár 0:0, Fűzfői AK—Pécsi VSK 4:2, Szekszárdi Dózsa— Veszprémi Vegyész 1:1, Győrt MÁV DAC—Kaposvári Kinizsi 2:1, Pápai Textiles—Almásfüzitői Timföld 3:0, Táncsics SE—Bauxit­bányász SE 3:1, Dorogi Bajiyass —Savana Cipőgyár 0:1. nb ni 1. Hajdú Vasas 12 9 1 2 27:1" in 2. Szóin. Vegyi 12 8 1 3 21:11 17 3. D, Elektr. 12 7 1 4 18:13 15 4. Hajdúszob ÍZ 5 4 3 15:11 14 5. Tuzsér 12 5 4 3 10:13 14 6. Szabó SE 12 5 2 5 19:12 12 7. DEAC 12 5 2 5 24:13 12 8. Nyírb. Dózsa 12 4 4 4 14:15 12 9. M.-szalka 12 4 3 5 17 :i5 11 10. Záhonyi VSC 12 4 3 5 21:20 11 11. DASF. 12 4 3 5 9:12 11 12. H.-böszörm, 12 5 1 6 14:20 11 13. Nagykálló 12 2 6 4 8:14 10 14. D Kinizsi 12 3 3 6 13:19 9 15. Kilián SE 12 3 2 7 12:25 a 16. Törökszentm. 12 1 4 7 12:20 6 D. Elektromos—Hajdúböször­mény 4:1, Hajdú Vasas—DASS 2:0, Törökszentmiklós—Hajdú­szoboszló 0:0, Szabó SE—DEAC 3:1, Szolnoki Vegyiművek—D. Ki­nizsi 4:l. MEGYEI L O. 1. Tiszalök 12 8 1 3 22.13 17 3. Dimitrov SE 12 7 2 3 16: 8 16 3. Balkány 12 6 4 2 17:10 IC 4. Kaka ma/, 12 7 1 4 17:12 15 5. Nyh. Kinizsi 12 6 2 4 19:13 14 6. Nyh. Dózsa 12 7 — 5 11:12 14 7. F.-gyarmat 12 4 5 3 21:16 13 8. Kisvárda 12 4 5 3 l4:ll 13 9. Nagyecsed 12 5 3 4 24:24 13 10. Nyírmada 12 3 5 4 9:11 11 ill. Nagyhalász 12 3 5 4 13:15 11 12. Nyírbátor 12 3 4 5 23:21 10 13. Nyh. VSC 12 3 3 6 13:22 9 14. Vencsellő 12 2 4 6 12:20 8 15. Baktaióránth. 12 2 3 7 12:19 7 16. Ibrány 12 2 1 9 17:31 5 A középiskolai kollégiumi sportvetélkedő eredményei Befejeződött megyénkben a szocialista középiskolás kol­légiumi mozgalom 10. évfor­dulója tiszteletére rendezett sportvetélkedő. A különféle sportágak megyei döntőit Csengerben rendezték meg, s az alábbi végeredmények szü­lettek: Asztalitenisz, leánycsapa­tok,: 1. Zalka Máté Kollégi­um, 2. Rozgonyi Piroska Kol­légium, 3. Móricz Zsigmond Kollégium, 4. Zrínyi Ilona Kollégium. Fiúcsapatok: I. Kísvárdai Bessenyei Kollégi­um, 2. Baross Kollégium, 3. Szamuely Tibor Kollégium, 4. Hámán Kató Kollégium. Sakk, leány csapatok: 1. Zalka, 2. Móricz, 3. Zrínyi, 4. Münnich Ferenc Kollégium. Fiúcsapatok: 1. Benczúr, 2. Esze Tamás, 3. Móricz, 4. Petőfi. Kézilabda, fiúcsapatok: 1. Petőfi, 2. Baross, 3. Móricz. 4. Szamuely. Leánycsapatok: 1. II. Rákóczi Ferenc Kollégi­um, 2. Zrínyi, 3. Münnich Fe­renc Kollégium, 4. Zalka. Labdarúgás: 1. Kisvárdai Bessenyei Gimnázium Kollé­giuma, 2. Esze Tamás Kollégi­um. 3. Nyíregyházi Bessenyei Kollégium, 4. Petőfi Kollégi­um. Az asztalitenisz csapatbaj­nokságban győztes Zalka Má­té Kollégium leánycsapata, balról jobbra: Medve Gabriel­la, Napkori Olga, Medve Ma­riann. Fábián Tibor Sporthírek Prága: A csehszlovák baj­nokságban az élcsoport: í. Sparta Tmava 36, 2. Szlovan Bratiszlava 29, Sparta Prága 26 pont. Varsó: A lengyel bajnok­ságban 1. Légia Varsó, 34 pont, 2. Gornik 33 pont, 3. Sosnoviec 26 pont Párizs: Párizsban a francia nemzetközi teniszbajnokság férfipárosának harmadik for­dulójában Gulyás a görög Kalogeropoulos oldalán 9:7, 6:1 6:1 arányú vereséget szenvedett a Hewitt (auszt­rál), MoMtlan (détefr»kai) pártot mm. mm*.

Next

/
Thumbnails
Contents