Kelet-Magyarország, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-28 / 120. szám

S «Mal RSLST-WAfyt^tRCJHÍW^tl mifa tit! Fock Jenő Ausztriában Külpolitikai összefoglalónk (Folytatás az 1. oldalról) Úgy gondolom, hogy az oszt­rák külpolitika szilárdsága és folyamatossága elősegíti az államközi kapcsolatok nyugodt fejlődését, minde­nekelőtt a Duna-medencé- ben. Az enyhülésnek és a kiegyezésnek ez az útja hosszú, nehéz és azt — amint tapasztaljuk — újra meg újra nagy visszaesések is jel­lemzik. Helytelen volna, ha a tényt figyelmen kívül hagynánk. Ausztriának azon­ban elhatározása, hogy ezt az utat abban a térségben, amelyben élünk, a világbéke érdekében végigjárja. Az ön­nel és kíséretével folytatott megbeszéléseket, az ezek so­rán a kölcsönösen előnyös együttműködés elmélyítésé­ben bizonyára felmerülő új lehetőségeket máris mérföld­kőnek tekintem ezen az úton. Két évvel ezelőtt a ma­gyar nép vendégszeretetét messzemenően megismerhet­tük, hiszen ez a vendégszere­tet világhírű, s aligha múl­ható felül. Reméljük, hogy önök Ausztriában ugyanígy jól érzik majd magukat. Kí­vánjuk, hogy látogatásuk mind Bécsben, mind Alsó- Ausztria és Felső-Ausztria szövetségi tartományban meg­győzze önöket róla: ez az ország nemcsak hagyomá­nyait őrzi, hanem a múlt keáerű tapasztalatai után ar­ra törekszik, hogy lépést tart­son a haladással minden te­rületen, és szomszédaival — különösen az önök országá­val —, ahol csak lehet, együtt dolgozzék.- Az osztrák kor­mánynak az a kívánsága, hogy ez a látogatás, és tár­gyalásaink ehhez a lehető legnagyobb mértékben hoz­zájáruljanak”. A vacsora után Klaus kancellár fogadást adott Fock Jenő tiszteletére, amelyen részt vett a kormány több tagja, az osztrák politikai, gazdasági és kulturális élet sok vezető személyisége, a bécsi diplomáciai képvisele­tek számos vezetője és tag­ja. Fock Jenő pohárköszöntője A Klaus kancellár által adott vacsorán Fock Jenő az alábbi pohárköszöntőt mon­dotta : „Mélyen tisztelt kancel­lár úr, engedjék meg, hogy megköszönjem az oszt­rák kormány meghívását, a szívélyes fogadtatást, Klaus kancellár úr őexcellenciájának üdvözlő szavait, ószintén örü­lök annak, hogy átadhatom személy szerint önnek kancel­lár úr és kedves feleségé­nek, a kormány jelenlévő tag­jainak, s önökön keresztül az osztrák népnek a magyar kormány szívből jövő üdvöz­letét Jóleső érzéssel emléke­zem vissza két évvel ezelőtti budapesti találkozásunkra. Kancellár úr magyarországi látogatása jelentős volt abból a szempontból is, hogy akkör a máso­dik világháborút követően elsó ízben találkoztak hivata­losan a két ország kormány­fői. Az akkori tárgyalásaink óta eltelt két esztendő alatt minden vonatkozásban kedve­zően fejlődtek országaink kapcsolatai. Meggyőződésem — s ebben az önök országában eltöltött néhány óra is megerősített —, hogy mostani látogatásunk szintén hozzájárul országa­ink sokoldalú együttműködé­sének elmélyítéséhez. Kancel­lár úr magyarországi láto­gatása, s a mi mostani auszt­riai látogatásunk kifejezi né­peink közös érdekei és egy­ben az európai népek békéje és biztonsága iránti mély fe­lelősségérzetünket. Felelős­ségünket nagymértékben nö­veli a második világháborút követően kialakult történelmi realitás, az a tény, hogy or­szágaink a két társadalmi rendszer határmezsgyéjén te­rülnek el. Itt élünk és dolgo­zunk, s ebből az adottságból eredően is indokolt és hasznos együttműködésünk. Országaink sajátosságai sok tekintetben eltérőek, politikai Célkitűzéseink különbözőek, de megvan a lehetőség a sokrétű és a széles körű kö­zös tevékenységre. Lehetsé­ges és szükséges, hogy foko­zottan munkálkodjunk a bé­ke, a kölcsönös előnyökön ala­puló termékeny együttműkö­dés továbbfejlesztéséért Mostani látogatásunkat azért is fontosnak tartom, mert véleményem szerint a jelenlegi nemzetközi helyzet­ben, s hangsúlyozni szeret­ném, kontinensünknek ebben a térségében különösen szük­séges és hasznos bizonyítani, hogy lehetséges a különböző berendezésű országok tevé­keny együttműködése. Biztos vagyok abbart, hogy ez az alapelv vezérel majd bennün­ket holnap kezdődő tárgyalá­sainkon is. * — Úgy érzem nem túlzók, ha azt mondom, hogy ezek az eszmecserék, a két ország kapcsolatainak fejlesztésén túl, példamutató erővel járul­hatnak hozzá népeink nagy céljának eléréséhez. Ha egyetértünk abban — s úgy vélem egyetértünk —. hogy elengedhetetlenül szükséges az európai béke és bizton­ság megvalósítása, a külön­böző társadalmi rendszerű or­szágok sokoldalú együttes te­vékenysége, akkor meg is ta­láljuk az ehhez szükséges eszközöket és módokat. — Örömmel állapíthatom meg, hogy az Osztrák Köztár­saság és a Magyar Népköztár­saság együttműködése egyre szélesebb területre terjed ki. Kapcsolataink egészséges fej­lődéséhez hozzájárultak a két ország kormányfőinek, a két kormány tagjainak sze­mélyes találkozói és eszme­cseréi. Igyekeztünk felkutatni és továbbra is kutatjuk azo­kat a területeket, amelyeken kapcsolatainkat szélesíteni vagy bővíteni tudjuk. Meg­győződésem szerint, különösen gazdasági vonatkozásban, le­hetőségeink igen tágak. Ép­pen ezért örvendetes, hogy a múlt év novemberében meg­kötött ipari együttműködési egyezmény után mostani láto­gatásunk idején műszaki-tu­dományos egyezményt írunk alá, amely ezen a fontos te­rületen együttműködésünk továbbfejlesztését fogja segí­teni. — Szeretném ismét hangsú­lyozni. hogy tapasztalataink szerint, a kormányszintű ta­lálkozások és a hatásukra megélénkülő miniszteri szín­tű tanácskozások eredménye konkrétan lemérhető. Arra törekszünk, hogy mind gya­koribbak legyenek az ilyen jellegű találkozók. őszintén bízom abban, hogy elkövetke­zendő tárgyalásaink az együtt­működés további reális távla­tait nyitják meg minden le hetséges vonatkozásban.’’ Közlemény a hadgyakorlatokról Prága (MTI): A csehszlovák nemzetvédel­mi minisztérium sajtóosz- tájának szóvivője közölte a CTK hírügynökséggel, hogy a Cseh Szocialista Köztársa­ság területén május 18—26-án a Csehszlovák Néphadsereg és a szovjet hadsereg törzspa­rancsnoki hadgyakorlatokat tartott A hadgyakorlatokat Mucha altábornagy, a cseh­szlovák nemzetvédelmi mi­niszter helyettese vezette. A hadgyakorlaton részt vett Dzur vezérezredes csehszlo­vák nemzetvédelmi minisz­ter. Rusov altábornagy, a Csehszlovák Néphadsereg ve­zérkari főnöke és Bedrich al­tábornagy, a Csehszlovák Néphadsereg politikai főcso­portfőnöke. A sajtóosztály szóvivője kö­zölte, hogy a hadgyakorlato­kon végrehajtották a kitűzött feladatokat A hadgyakor­lat előmozdította a Var­sói Szerződés álla­mai hadseregei egysé­gének további szilárdítását, valamint a parancsnokok és a törzsek operatív készültsége általános színvonalának emel­kedését. É* Washington és Saigon @ Polier programja w Bál)találkozó Szöulban i Szudán! helyzet A Münchenben megjelenő Süddeutsche Zeitung minap közölt karikatúrája valami lényeges dologra hibázott rá. Dél-vietnami parancskiosz­tást ábrázol a gúnyrajz, az amerikai parancsnok két ka­tonáját állig felfegyverkezve persze jobbra küldi ezzel a marsrutával: „Ti mutassátok meg a DNFF-nek sziklaszi­lárd harci elszántságunkat!” A másik kettőt viszont, fegy­verek nélkül, jobbra küldi, e szavakkal: „Ti pedig győz­zétek meg a dél-vietnami szövetségeseinket, hogy ru­galmasabb magatartásra van szükség!” Ha nem is ilyen élesen, de bizonyos kettősség jelel mu­tatkoznak Washington viet­nami politikájában. Egyelőre ugyan még mindig inkább a háborús párt javára billen a mérleg. De az egyik legte­kintélyesebb amerikai publi­cista, Stewart Alsop már le­írta: „Amerika népe elked­vetlenedett ettől a háború­tól. S amelyik népnek nincs többé kedve a háborúhoz, az rendszerint el is veszíti azt. Érdekes dolog lesz megfi­gyelni a hatását annak, hogy Amerika történetében elő­ször elveszít egy háborút.” Alsop ehhez még hozzáteszi: mindezek alapján Nixonnak nem igen marad más vá­lasztása, mint előbb-utóbb hozzákezdeni a Dél-Vletnam- ban állomásozó amerikai csapatok kivonásához. A Washington és Saigon közti nem tökéletesen har­monikus szövetségi kapcso­latra jellemző az a tény is, hogy kedden a dél-vietnami kormány elkobozta a Time című befolyásos amerikai po­litikai hetilapot, mert az új­ság felvetette annak a lehe­tőségét, hogy a DNFF által javasolt átmeneti kormány vegye át az ügyek intézését. A Time e leendő kormány lehetséges tagjai közt több ismert dél-vietnami politikust nevezett meg, köztük Dzu-t, aki jelenleg is börtönben ül nézetei miatt. A Time persze nem azonos a Nixon-kormánnyal, de két­ségtelenül jól informált lap és ha ilyen cikket közöl, nem teljesen a maga szakállára teszi, hanem igen valószínű, hogy bizonyos hivatalos wa- shingtoni körök sugalmazzák. Jellemző egyébként Saigon idegességére, hogy Thieu el­nök most Pák Csöng Hi-nél, a dél-koreai bábrezsim elnö­kénél keres vigasztalást Kettőjük összejövetelét ma­rionettek találkozójának is nevezhetjük. Ismeretes egyébként, hogy az ameri­kaiak után a dél-koreai re­zsimnek van a legtöbb kato­nája Dél-Vietnamban. Össze­fog a két vezető, mert nyil­ván az egyik báb — Pák Csöng Hi — éppúgy fél at­tól, mikor szakad el a drót, amelyet Washington tart a kezében, mint a másik báb, Nguyen Van Thieu. A keddi nap jelentős ese­ménye volt még Szudán mi­niszterelnökének, Avadallah- nak programnyilatkozata, amelyben a szudáni módszer szerinti szocializmus útját jelentette be, s külpolitikai­lag semlegességet, bár hoz­záfűzte, hogy kapcsolatait elsősorban az arab államok­kal és a szocialista országok­kal kívánja bővíteni. Finisei a francia elnökvá­lasztási kampány. Kedden Poher tartott nagyszabású sajtófogadást. Programja nem sokban különbözik Pom- pidouétól. Leginkább figyo. lemre méltó pontja talán az, amelyben elítélte Franciaor­szágnak a NATO katonai szervezetéből való kilépését. Útra készen az Apollo—11 Kis Csaba, as MTJ wa­shingtoni tudósítóin jelenti: Az Apollo—10 sikeres -útja lehetővé teszi a júliusra ter­vezett Holdra szállás végrehajtását. A terv szerint az Apollo—11 há­rom utasa július 16-án indulna útjára és az első űr­hajósok július 20-án lépnének a Hold felszínére. Az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA azonban hivatalosan csak két hét múlva dönt a rajtenge­dély megadásáról, miután előzőleg meghallgatta Staf­ford és társai részletes jelen­tését. Thomas Paine, a NASA ve­zetője kijelentette; az ame­rikai programnak a további­akban arra kell irányulnia, hogy a Mars felületére szál­lítson le ^űrhajóst. Ez Paine szerint már a hetvenes évek­ben lehetséges. Az Egyesült Államoknak az Apollo-prog- ram befejezésével nincs to­vábbi pontosan meghatáro­zott terve az űrkutatások folytatására és erre egyelőre nem áll rendelkezésre költ­ségvetési fedezet. Az Apollo-program kereté­ben az első Holdra szállást több hasonló kísérlet követné még, amelyek, során az űr­hajósok újabb talajmintákat gyűjtenének, különböző meg­figyeléseket végeznének és folytatnák a Hold „feltérké­pezését”. Az Apollo—11 je­lenleg már összeszerelt álla­potban a Kennedy-fokon le­vő kilövőállásban van és műszaki próbákat végeznek a hordozórakéta, valamint as űrhajó berendezései ved. Az Apollo—10 utasai: Staf­ford, Young és Cérnán ked­den megérkezett a houstoni űrhajózási központba. A Holdra szálló űrhajósoknak júliusban már nehezebb dol­guk lesz: visszatértük után azonnal karanténba kerülnek, egyészségügyi megfigyelésre. Az űrkabinból kiszállva egy ládaszerű „megfigyelőhelyi­ségbe” zárják őket, ezzel együtt teszik meg az utat a Houstonban külön erre a cél­ra épített laboratóriumba és egy hónapig maradnak meg­figyelés alatt. Ugyancsak egészségügyi megfigyelésnek vetik majd alá a Hold felszí­néről hozott talajmintákat. Arkagyij Veiner — Georgij Veinen \Nyotnozé$ Fordította: Kassai Ferenc 9. — Rendben. A felszolgáló- nőre emlékszik? — Igen, pérsze. Nágya volt. Megerősítheti... — Sajnos, ő csak azt erő­sítheti meg, hogy tíz felé az étteremben látta. Nem ment magával Grigorjevhez és nem nézte meg a Térj vissza, Be­átát! Sztavickij idegesen harap- dálta az ajkát: — Hát akkor nincs alibim. De ez még nem jelent sem­mit. — Persze, hogy nem. A dzsekijét mikor viselte utol­jára? — Egy hete, vagy talán tíz napj'a. Nem emlékszem pon­tosan. Ha tudtam volna, hogy ennek ilyen fontossága van, táerősítek egy táblát: „Visel­ve február elsején 17,30-tól 22,00-16.” — Ne haragudjon — kérte békeszeretően Tyihonov. — Kíváncsi lennék, ön mit tenne az én helyemben! — kapta fel a fejét Sztavickij. A bárszekrényhez lépett és hasas üveget vett elő. — Megkóstolja? Remy Marti. A világ egyik legjobb ko­nyakja. — Köszönöm, nem kérek. — Miért? A maguk Scot­land Yardján nem isznak? — A Scotland Yardon? — Nem tudom. Nálunk isznak. De nem munkaidőben — fe­lelte nyugodtan Sztasz. Sztavickij konyakot töl­tött a magas üvegpohárba, egyhajtásra kiitta, egy szelet citromot szagolgatott. Tyiho­nov az ablakhoz lépett. Esett a hó, szomorkás szürke volt az utca. Sztasznak valamilyen okból öreg tanítója jutott eszébe, aki szerette mondo gatni: „Az ablak olyan mér­tékrendszer, amelynek segít­ségével megismerhetjük ál­mainkat”. Sztavickij gyűrött hangja riasztotta fel ábrándozásai­ból: — Tánya nincs többé... Tyihonov megfordult. Szta­vickij előregörnyedt foteljé­ben. Cigarettát vett elő, rá akart gyújtani. De kezei resz­kettek az idegességtől, a gyu­faszál eltörött a skatulya oldalán. Kihúzta magát, az ádámcsutkája fel-alá járt megfeszített nyakán. Nem volt már olyan szép és nyu­godt, mint az imént. Komor volt és ijedt. A hamutartó­ba dobta a cigarettát, anél­kül, hogy meggyújtotta vol­na. — Nehéz róla, mint halott­ról beszélni. A halottakról mindig csak jót mondanak. Vagy jót, vagy semmit. Elfe­lejtik, mennyi kicsinyes gyen­géje van az embernek. Ami­kor aztán valaki véletlenül meghal, köröskörül minden­ki elsápad. Úristen, hiszen ez bármelyikükkel megeshe­tett volna! S hirtelen rop­pant hálát éreznek a halott iránt. Hiszen végeredmény­ben helyettük halt meg... Ezért mondanak a halottról csak jót Vagy jót vagy sem­mit — Elég komor kis filozófia — vetette oda Sztasz. — A, nincs nekem kedvem filozofálni. Csak bánt hogy Tányáról is ugyanúgy beszél­nek majd, mint a többiekról. Pedig 6 egész más volt! — Bocsásson meg... ön szerette Tánya Akszjonovát? — Azt hiszem, ma már en­nek nincs jelentősége. Azon­kívül, miért kell ennyire in­tim érzelmet bolygatni? — Tányát érthetetlen kö­rülmények közt gyilkolták meg. Minél többet szeretnék megtudni róla. A halála már nemcsak az ön magánügye. — Értem. Hát tételezzük fel, hogy szerettem. — Szerette? Vagy csak té­telezzük fel, hogy szerette? — Szerettem. — Tánya miatt vált H a feleségétől? — Erről is tud? — Mindenről tudnom kell. Szóval ? — Nem. Nem Tánya miatt váltam el. Egyszerűen... ér­telmetlenné vált a házassá­gunk. Idegenek lettünk. Je­len a a mai napig sem akar­ja ezt megérteni. — Az ön volt felesége, Je­lene Bukova tudott az Aksz- jonovához fűződő kapcsolatá­ról? — Igen, s ez éles konflik­tust okozott közöttünk. Jele- na követelte, hogy hagyjam el Tányát és térjek vissza hozzá. — Akszjonova tudott erről? — Nem. Azaz, végül is megtudta. Névtelen levelet kapott valakitől. Nyilván Je- lena írhatta. Tyihonovban felvillant a Tánya retiküljében talált bo­ríték képe. — Miért nem mondott el rögtön mindent Akszjonová- nak? — Ugyan! Ismernie kellett volna Tányát. — Sztavickij öntött a konyakból, ivott. — Azonnal a pokolba küldött volna. így is mindig szemre­hányást tett: „Túl szépen be­szélsz te mindig”... Ügy vi­selkedtem, mint a kisdiák, aki ellógott egy órát, s mert tudja, hogy úgyis megbünte­tik, „mostmár mindegy” jel­szóval folytatja az iskolake­rülést. Valamiféle csodában reménykedtem. Abban bíz­tam, hogy idővel mindez ve­szít a jelentőségéből. Erre mondják, hogy helyzeti ha­zugság. — És azután? — Azután Tánya kapott egy levelet, és én nem hazud­hattam tovább. Akkor lett vége mindennek. — Látta a levelet? — Nem. Tánya szóba sera akart velem állni. — A felesége kézírását nyilván jól ismeri? — Persze. Miért? — Tánya retiküljében te* láltam egy fenyegető levelet Halála előtt két nappal kap­ta. — Az nem az, A névtelen levelet, amiről én beszélek, egy hónapja írták. Megnéz­hetném ezt a másikat? — Tessék. Sztavickij remegő ujjakkal hámozta ki a borítékból a levélpapírt. Átfutotta a leve­let: — Ez nem Jelena írása. — Nézze meg figyelmesei»* ben. — Mit nézzek rajta? Csak ismerem a feleségem kézírá­sát? Hálistennek nem 6 írta... — Ha feltételezzük, hogy Bukovának mégis volt vala­mi köze a levelekhez, akkor kézenfekvőnek látszik, hogy ilyen kényes dologhoz csakis nagyon közeli jóbarát segítsé­gét vehette igénybe. Vélemé­nye szerint, ki tehetett az? Sztavickij elgondolkodott: (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents