Kelet-Magyarország, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-21 / 114. szám
JUSS, május 5T. I fcjíc! Hammel József és Seres Ernő riportja; A szálkái kirakodó vásáron A vásár hajnali szenzációja: hogy jön le a borjú a kocsiról? Ketten húzzák, hárman tolják, húszán tanácsokkal , « szolgálnak... Kapós a friss lacipecsenye. ínycsiklandó illatok közepette billen a mérleg nyelve, s az asszony 30 deka frlssensültet vesz magának és férjének reggelire. Ém is már a vásár, mint volt szépapáink idejében. Ak• kor egy országos állat- és kirakodó vásárra felhaj- tottak több száz lovat, több ezer szarvasmarhát és sertést. A legszínesebb, legizgalmasabb mindig a lóvásár volt. Csapkodták a tenyereket, futtatták a paripákat, megkötött kerekű szekereket huzattak a domboldalnak. Gazdák, eladók és vevők, kupecok és szájtátók színes forgataga, hangoskodása volt a vásár. Lóvásár már nincs, eltűntek a szíjgyártók, a kötélverők és a cifra szekereket kínáló kerékgyártók is. A traktorok idejében minek is lenne lóvásár... A mátészalkai országos állat és kirakodó vásárra iájus 19-én más állatokból is szerény volt a felhajtás. Mindösz- sze pár száz szarvasmarhát, s közel ezer sertést kínáltak eladásra. Az előhasú üszőkért 6—7 ezer forintot, a nyolchetes malacokért 4—500 forintot, a süldőkért 1200—1500 forintot kértek. A sertéseknél jó volt a vásár. Majdnem minden elkelt. A vásár másik, színfoltja a bazár, a mesterek kirakodója, a kereskedők, a laci-konyhasók és a söntések voltak. Ez fnegvan ma is. De már ez sem a régi. Legalább félszáz személyautót látni, s a kipakolt áru nagy része bóvli. A sátrak között, a sátrak előtt csak szerény a „tolongás" Ritka az olyan ember, mint a nagyecsedi hórihor- gas „surcos" férfi, aki egy kalapvásárlás ügyében vonatra ül. A járóéi székhelyeken, a nagyközségekben ott van már az áruház. Három-négyszáz ember azért vett valamit a mátészalkai vásáron. Ki csizmái, ki öltönyt, férfiak kalapot, asszonyok kendöt. Néhány gyereknek eljra kis ostor jutott vásár fiaként, s akadt legény, aki huszonnégy torintos. „nem huszonnégy karátos” köves gyűrűi süllyesztett a zsebébe; majd a lánynak adja. A vásár délre elmúlt. Már idejében sem a régi. Vala- mikoi hajnaltól alkonyaiig tartott De így van jól minden, ahogy van. Mert az is a múlté, hogy a hazatérő apa csak „madárlátta kenyeret” vihetett haza vásárfiát váró gyerekeinek. Kalap a kalapon. „Az asszonynak is kellene egy kendő." Létszámellenörzés. „A gazdám vett egy borjút meg egy kecskét, én vigyázok rájuk, 8 valahol áldomást Iszik”. Vége a vásárnak. „Megyünk hazafelé.”
