Kelet-Magyarország, 1969. április (26. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-11 / 81. szám

1969 április 11.

KÉT. FT MAGVAROR9S7ÄS

S »Mal

Gyógyszerészek

Egy falusj gyógyszerész panaszolta a múltkoriban, hogy náluk a tanácsházán még a kisipart folytató bognárral is többet törődnek, mint vele. Mi ennek az oka? — kérdeztem. A gyógyszerész keserűen csak annyit mondott: „Valamikor saját patikám volt. Nem tehetek róla: örököltem.” Egy másik példa: Né- _hány héttel ezelőtt az egyik faluban az értelmiségiek életéről beszélgettünk. A párt- titkár elmondta a véleményét az orvosról, a tanítóról, az állatorvosról, a szövetkezeti agronómusról, még a papról is. Gyógyszerész nincs? — kérdeztem. A párttitkár nagyon meglepődött a kérdésen: „Ván — mondta, s aztán fanyar tréfával akarta elütni a dolgot. — De hát ki gondol a patikusra?”

így tehát igazuk van azoknak a gyógyszerészeknek, akik — enyhén szólva — keveslik a társadalmi megbecsülést és elismerést. Sajnos sok helyütt, a gyógyszerészt afféle szükséges és nélkülözhetetlen idegennek tekintik, akiről csak akkor vesznek tudomást, ha nem készíti el pillanatok *alatt a gyógyszert. S éppen ez utóbbi mutatja, hogy társadalmilag milyen fontos hivatást látnak el: emberek életének, egészségének megmentéi lehetnek lelkiismeretes, hozzáértő munkájukkal, ugyanúgy, mint az orvosok.

Ha a községi vezetők gondolkodnának azon, hogy miben is tudna nekik segíteni a helyi gyógyszerész, maguk is rájöhetnének, hogy ilyen vagy olyan okok miatt értékes ember marad távol a falu közéletétől. Persze nemcsak a faluról van szó. Városunkban is nagyobb szerepük lehetne a társadalmi életben a gyógyszerészeknek.

A gyógyszerészek napjában sok ezer emberrel kerülnek kapcsolatba. Vidéken, különösen falun, ez a kapcsolat sokkal több a „vények” egyszerű beváltásánál. A gyógyszerésznek tekintélye, súlya van: bíznak benne az emberek, elfogadják, sokszor kérik is a tanácsát. Eat a bizalmát kellene az eddiginél jobban kamatoztatni.

Annál is inkább, mert a gyógyszerészek is jobban szeretnének bekapcsolódni a társadalmi életbe, részt venni a különféle szervek munkájában, az emberek nevelésében. Az államosítás óta gyógyszerészeink arról tettek tanúbizonyságot. hogy hűségesen végzik feladatukat, hogy szívügyüknek tartják a dolgozó ember szolgálatát. A gyógyszerészek éppolyan áldozatkészséggel őrködnek mind- annyiunk egészsége felett, mint az orvosok vagy az egészségügyi szolgálat többi dolgozója.

Äz igazsághoz tartozik azonban az is, hogy jó néhány gyógyszerész már aktíván benne él a falu társadalmi életében. S éppen ezek a- jó példák mutatják, hogy a gyógyszerészek sem állnak az élét áramkörért kívül. Megtették az első lépést, igénylik a közéleti munkát.

.Szükség is van rájuk? Nagy munkát végezhetnének a népfrontban, a tanácsok különféle bizottságaiban és a tudományos ismeretterjesztésben. A gyógyszerészek a többi között sokat tehetnének egészségügyi kultúránk emelésében, de az általános műveltség terjesztésében és az egyetemes kultúra megszeret- tétésében iS.

Orosz Szilárd

Féltékenykedés helyet! bizalom az új tagok iránt

A tsz-ek foglalkoztatási gondjainak magoldásáról

Szatmárcsekén 98 fő kérte felvételét a termelőszövetkezetbe. Harmincötöt felvettek. Hatvanhármat azért nem, mert — mint Ombódi Balázs írta: — „Elég nagy gondot okoz a vezetőknek a foglalkoztatottság megoldása.” Másszóval: a hatvanhárom embernek már nincs munka.

Ellenség-e a gép ?

Munkaerő és foglalkoztatottság. Ilyen vonatkozásban előnyös változás történt megyénk termelőszövetkezeteiben. Pár éve a munkaerő volt a probléma, az, hogy legyen elég ember a feladatok elvégzésére. Most az a gond, hogy mindenkinek elegendő munkát biztosítsanak. Ez nem csupán attól függ, mennyi szántóföldje, gyümölcsöse, milyen mértékű állattenyésztése van egy termelőszövetkezetnek. Meg az sem mérvadó, hogy mekkora a gépesítés foka. A gép nem veszi el az emberek munkáját. A foglalkoztatottságot komplex módon kell nézni és megoldani. A vásárosnaményi Vörös Csillag Tsz elnöke azt mondta például: „A burgonya termelését gépesítettük, ültettünk viszont bogyós gyümölcsöst, hogy legyen dolguk az asz- szonyoknak.” Az ilyen megoldás egyszerű és sokoldalúan előnyős. A burgonyatermelés csak nagy termésátlaggal, kis önköltséggel hasznos. Ezt szolgálja a gépesítés. A bogyós gyümölcsösök művelése és szedése nagyrészt csak kézzel történhet, ennek ellenére termesztése a nagymértékű - kézimunkaerö-felhasználással • is, jövedelmező. ?

felezni a lehetőségeket

Az ésszerű jövedelmezóseg és hatékonyság szempontjából is előnyös munkaerőgazdálkodásra sok követendő példát lehetne sorolni. Egy biztos: a művelési változás a segéd- és melléküzemági tevékenység fejlesztése a termelőszövetkezetekben ma még nagy tartalékokat rejt- Ezeket kellene felszínre hozni. Sajnos megyénkben még kevés helyen támogatja a vezetést a foglalkoztatottság megoldásában megelőző közgazdasági elemző munka. Nem készülnek még olyan közgazda- sági számítások, amelyek a tervezett munkaegység fel- használását elemezné, indokolná. Igaz, sok termelőszövetkezet ma még nem rendelkezik önálló közgazdásszal, ennek, ellenére közgazdasági számításokat lehetne és kellene is végezni.

Új munkaerő — új érték

Szatmárcsekén az elmúlt évet a tervhez viszonyítva több mint négymillió forintos nyereséggel zárták. Nőtt a tagok átlagkeresete, s plusz 400 ezer forintot osztottak ki úgynevezett nyereségrészesedés címén. A dolog másik oldala tehát, hogy a jelentkező új tagokat ez késztette olyan elhatározásra, hogy belépnek a tsz-be. így van ez mindenütt a megyében. Nem szabad azonban elhallgatni, hogy a jelentkezők egy részét egyes termelőszövetkezetekbe azért nem veszik fel, mert attól tartanak, év végén többfelé osztódik a jövedelem, a nyereség, a régi tagoknak tehát csökken a keresete. Olyan elgondolások is nemleges válaszra késztetnek tsz-tagokat, hogyha többen lesznek, nehezebb lesz a tsz-törvény által a nyugdíjévekhez, a - szabadsághoz előírt . munkanapokat teljesíteni. Ez előfordulhat, sőt új tagok felvétele nélkül is megeshet, ha a munkaszervezés nem elég rugalmas.

Valamennyi termelőszövetkezetünkre ráfér a fiatalítás. Mindenütt szükség van az új munkáskezekre. Az új munkaerő új értéket, plusz nyereséget termel, tehát semmit sem vesz el a régi tagoktól.

Seres Ernő

Másodállása: népi ellenőr

KÖZBELÉPNI

a bűn elit fi vetése előtt

rókát, vagy emberek lecsúszását a lejtőn — folytatja és kicsit bosszankodik, hogy alig jut eszébe konkrét ügy. Pedig az élet nagyon is konkrét De lehet-e csodálkozni, hogy 10 év sok száz vizsgálatából, mint szalmakazalből egy tűt. nem is egyszerű fel. mutatni. így maradnak a dolgok „alcímei”: gépek karbantartása, takarmánygazdálkodás. munkavédelem, pénz- és anyaggazdálkodás gondjai a tsz-ekben, termelőszöveket- kezéti csoportoknál, az étke. zés minőségének mérlege a napközikben, társadalmi tulajdon vámolása az egyik ktsz-ben és így tovább.

A TANYÁKÉRT

Véletlenül sem beszél egyes szám első személyben, mindig többes számban, mint aki tisztában van azzal, hogy ezek sok ember, a járási vezetés. a földművesszövetkezetek és számos szerv, a népfront, a tanácstagok együttes gondjai. De benne van a népi ellenőr energiája is, hogy boltokat kaptak a tanyák, javult az áruellátás. Sőt abban is, hogy a Kállósemjénhez tartozó Ujíalu-rét az elmúlt évben villanyt kapott. Volt ünneplés, a tévé is megjelent és felvételt készített a nagy pillanatról. Vajda Albert mégsem erre emlékszik': most azon tanakodnak „Piri nénivel”, azaz Sőrésnével, a népfront járási titkárával, hogyan kellene eljuttatni a fényt az újfalu-réti iskoláig.

NÉVTELENÜL

Ne tévesszen meg senkit, hogy a másodállás idézőjel nélkül áll: Vajda Albert

nagykállói népi ellenőr (civilben a járási tanács dolgozója) nem pénzes munkában tölti pihenő idejének egy részét. Nem jár azért pénz, ha kivizsgálja a dolgozók panaszos ügyeit, s mindenütt ott van, ahol értékeket, emberi sorsokat menthet a megelő. zés. Köszönöm és némi jutalom ellenében végzi a népi ellenőrök szerteágazó, fáradságos társadalmi munkáját. Már jó tíz éve. De valószínű, akkor is csinálná, ha n?m kapna jutalmat a megyei és a járási népi ellenőrzési bizottságtól. Ilyen a természete.

KÖZÉRDEKBŐL

— Bizony az elején, mikor megalakultak 58-ban a népi ellenőrzési bizottságok, még egy sarok sem volt a szobában, egy íróasztal. így kezdtük meg a munkát néhányan. S ma már több mint 150 népi ellenőr dolgozik csak á mi járásunkban. Akik húzódoztak. nem szívesen vállalták a népszerűtlen vizsgálatokat, kihullottak. Azok maradtak, akik becsülettel szembe mernek nézni mindenkivel, mert a közérdek diktálja lépéseiket.

Alig van a nagykállói járásnak olyan gondja, problémája. amelyben nem osztozott volna. Egy időben a tejfelvásárlás körüli visszaélések. szabálytalanságok nyug. talanították a dolgozókat. Tudták is hová kell fordulni. A népi ellenőrzés á dolgozók segítségével felfedte az üzelmeket, Egy;', tejfeivásárló ügyében a bíróság mondotta ki a végső szót. De nem mindig végződnek a tárgyalóteremben a népi ellenőrök vizsgálódásai.

— A mi feladatunk, talán ez a nagyobb, segíteni a megelőzésben, Még a bűn elkövetése előtt kell közbelépni, hogy megakadályozzuk a ká' Níncs-e igazság abban, hogy Vajda Albert és népi ellenőr társai is „láthatatlanul” hozzátettek néhány forintot a tsz-parasztok munkaegység géhez, a jövedelemhez?! Hiszen a visszásságok kiderítése legtöbbször anyagi haszonnal .járt a közös gazdasagoknak. De ki tudná számon tartani, foxintban kimutatni ezeket. Az emberek inkább arra emlékeznek, ami kézzel fogható. És ilyen is szép számmal fűződik a nagykállói járási népi ellenőrzési bizottság társadalmi elnökhelyettesének munkásságához. Különösen a tanyavilágban.

— Tíz évvel ezelőtt — emlékezik — sok volt az ellátatlan tanyánk. Ma már 21 boltunk van a tanyavilágban, s

ezek átfogják a tanyai lakos* ságot. De az még ma is gondunk. hogy rossz időben az áruszállító kocsik nehezen tudják megközelíteni a tanyai boltokat Emiatt sok vitánk volt a sütőipariakkal is, akik az útviszonyok miatt húzódtak a kenyérszállítástól. Szerencsére az utóbbi időszakban új utak épültek a tanyavilágban és öt nagyobb tanyát is rendes úton meg lehet közelíteni...

— Az a mi munkánkban az izgalmas, hogy soha nem lehet befejezni — mondja csendesen.

Otthon a család, a könyvek, a tanulás. Tavaly fejezte be a marxizmus—leninizmus esti egyetemet. S folytatódnak a szakmai tanfolyamok, hiss fő hivatása — a tanács kerea» kedelmi felügyelője —, szintén megköveteli a maga „jogait”.

— Most kipihentem magam. Sokáig emlékezni fogok a hajókirándulásra, a pozsonyi útra. ahol a húsvét egy részét töltöttem. A könyv vs a tárgyjutalmak után a népi ellenőrzési bizottság most ea» zel lepett meg. Jutalomképpen.

Ilyen állomásai is vannak ennek a nem közönséges értelemben vett másodállásnak. Szinte névtelenül maradandót alkotni, másokért dolgozni sok öröm forrása lehet Ezért nem fárad és nem pihen Vajda Albert és hozzá hason* luk, akikkel életünk különböző pontjain találkozhatunk.

Páll Géza

földes György:

Kettős trükk

Marika, kellemes lakószom- szédoméknak egyetlen lánya. A kislány édesanyjának második férje, gondos és odaadó nevelőapja a gyereknék: igazi, jó apa módjára bánik vele és neveli. A gyerek mindig kitűnően tanult, de tizennégy éves korában, az addig szinte mindenkor' ötös ’ bizonyítványa, még a hármast sem érte el.

Amikor Marika apja panaszkodott, hogy a gyerek mennyire visszaesett a tanulásban, igyekeztem megvigasztalni :

— Nincs ok a kétségbeesésre — mondtam —, az első gimnázium mindig a legnehezebb. Majd javít a gyerek. Okos, értelmes kislány...

— Én is bízom benne — válaszolta az apa és felcsillant a szeme, hogy Marikáról beszélhetett.

Az apa osztályvezető egy nagy vállalatnál, a mama star tisztikusként dolgozik. Reggel nyolcra mennek hivatalba, és délután hat óra felé érkeznek haza. A nagymama látja el a háztartást, tesz-vesz már kora reggeltől késő estig és az ajtóig kikíséri Marikát iskolába menet, akár délelőttös, akár délutános.

A lány egyre szebb lett, egyre nyúlánkabb, és egyre inkább szőkítette, amúgyis szőke haját. Ilyen Irányú fejlődésével egyenes arányban romlott a bizonyítványa. A második gimnáziumban kettesre vizsgázott, és az aggódó apa nyugtalanságát sűrűbben

volt alkalmam észlelni, mint bármikor annak előtte.

Egy szombat délután korán érkeztem haza, a nagymama csöngetett be hozzám. Kedves, mozgékony néni, már a hatvan felé jár, és vele is jó barátságba kerültem.

— Ne tessék haragudni, kedves szomszéd — kezdte a nagymama nyugtalanul és idegesen, amikor helyet foglalt —, de rettenetes gondban vagyok. Tessék elképzelni, Marika azért tanul rosszul, mert elcsavarog, nem jár az iskolába.

— Ez baj — mondtam —, dehát miért nem tetszik megmondani a szülőknek?

— Ezt még csak megmondanám, de-vannak ennél súlyosabb dolgok is. Marika a délelőttöket gyakran idegen fiúknál tölti, a velünk szemben lévő házban; Oda surran be reggelenként áz iskola helyett.

— Ez csak feltételezés? — kérdeztem.

— Sajnos valóság — felelte nyugtalanul a nagymama. — Odajár már hetek, vagy talán hónapok óta, hetenként kétszer is. Szóltam neki, mire azt felelte, hogy ő már tizenhat éves, tudja, mit csinál, ebbe nem beszélhet bele senki, de ha én elárulom őt, ha a szüleinek megmondom, akkor bevesz egy csomag Dor- lotint.

— Mégiscsak meg kellene mondani — tanácsoltam —, így a nagymamáé a felelősség. Erről nem szabad hallgatni.

— Ha ez olyan egyszerű lenne! — sóhajtott a nagymama. — Arra kérem, beszéljen Marikával. Hiszen pólyás kora óta ismeri.

Megígértem. Mi mást is tehettem volna. Persze tudtam, / hogy ennél kínosabb feladatot még aligha vállaltam. A kislány már nem is olyan kislány, és minden beavatkozást visszautasíthat. A szülők is rossz néven vehetik.

Néhány napx-a rá, miként a nagymamával előre megbeszéltem, délután, amikor Marika hazajött az iskolából, becsöngettem hozzájuk. A szü-' lók még nem voltak otthon, a nagymama tapintatosan átment a másik szobába és én magamra maradtam Marikával. Kész nő — gondoltam —, itt nem sokat mondhatok már, ahogy végignéztem a nagylánnyá cseperedett gyereken.

— Marika — kezdtem — ne sértődj meg, de már többször láttam, hogy iskola helyett a Boda ház kapuján nyitsz be a fiúkhoz. Azt is tudom, hogy ilyenkor több fiú is összejön ott és rajtad kívül még jó egynéhány lány is.

Marika szeme élesen rámvillant. Nem tudnám pontosan meghatározni, hogy fölény, harag, vagy az elkeseredés tükröződött-e az arcán, de a feleletét mindenesetre világosan megértettem.

— És önnek mi köze ehhez? — kérdezte élesen és meglepetésemre önözott, azelőtt

pedig gyerek módjára mindig bácsinak szólított.

— Semmi — feleltem halkan. — Teljesen indokolt az álláspontod, de úgy gondolom, kötelességem veled erről beszélgetni.

— Talán inkább a szülőnek lenne kötelessége vigyázni ránk, gyerekekre! — válaszolt. — Mást sem olvashatunk az újságban és nézhetünk a tévében és hallgathatunk a rádióban, mint hogy mennyi a rossz nevelést nyújtó és felelőtlén szülő. Hát mi neveljük magunkat és egymást is, ha már a szülők nem tudnak nevelni bennünket, és mi sem tudjuk megnevelni őket.

Marika szinte lélegzetvétel nélkül mondta el nagy mono1 lógját. Nem szakítottam félbe, mex-t módfelett kíváncsi voltam a véleményére.

— Kénytelen leszek u szüleidnek szólni Marika, még akkor is, ha megharagszol érte — jegyeztem meg, amikor végre szóhoz jutottam. — Láthatod pedig, hogy még a nagymamának sem beszeltem viselt dolgaidról.

Ez persze csak taktika volt részemről. A nagymamát semmiféleképp nem akartam belekeverni, hogy bizalmat lanná ne tegyem iránta a gyereket

— A nagymama tudja — mondta most már minden ha rag nélkül és lecsillapodva Marika. — Rendesen viselkedett az öreglány, ő sem szólt a szüleimnek.

— És nem félsz, hogy én szólok? Hogy megmondom, élzüllesz, csavarogsz, iskola helyett fiúkhoz jársz, odadobod a jövődet? — mondtam most már kissé erélyesebben.

— Attól sém félek, nekem mostohaapám van! — felelte ismét kihívóan. — Azt hiszem, ennél többet nem kell önnek mondanom...

Megdöbbentem ekkora d» nizmus hallatán.

— A te apád, Marika, nem mostohaapa — magyaráztam a gyereknek. — Otthont nyújt neked, nevel, tanít és úgy bánik veled, mintha a saját, édes gyereke lennél. Mindent megtett érted! Hogy mered azt állítani, hogy te azért ju* tottál ilyen mélyre, mert nxostahaapád van?

— Egészen őszinte leszek önhöz! Ezzel is azt szeretném igazolni, hogy milyen sokra becsülöm a segítő készségét — mondta felnőttesen. —- En ezt trükknek használom.

— Trükknek? Hogy érted ezt? — kérdeztem meglepet* ve

— Méghozzá kettős trükk* nek. A szülőnek velünk, gyerekekkel szemben mindig hátrányos a helyzetük. Napról napra olvassuk, látjuk és halljuk, hogy mindig a szülő és a társadalom a felelős a mi hibáinkért. Ezt már az imént említettem, és hogy a felnőttek fellengzős szavaival éljek — mint ahogy ön is feltételezi rólam — elzüllünk. Nekem tulajdonképpen positiv szüleim vannak, azaz rendesek, de ha azt mondom, hogy mostohaapám van, akkor en legalább kilencven százalékban fel vagyok mentve a felelősség alól.

— Ez az egyik trükköd. Ä» mi a másik? — kérdeztem.

— A másik sokkal egysae- rűbb. A haverok mindjárt befogadnak, ha azt mondom, hogy mostohaapám van, mert valamivel csak fel kell vágni előttük. És velük jobban érzem magam, mint a suliban..

Ebben maradtunk Marikával. És még csak két év múL va érettségizik«.