Kelet-Magyarország, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-13 / 60. szám

fl# miirehis if ***** wtjmfmmem f étád ■ Aki éppen ráér? 16:0. Sportnyelven szólva egyoldalú küzdelemként kom­mentálhatnánk egy olyan mérkősés eredményét, ahol ilyen kétszámjegyű ered­ménnyel zártak. A 15:0 akkor volt, amikor egyik társadalmi «szervünk tizenöt vállalat igaz­gatóját és vezetőjét hívta, megvitatni, hogyan segíthet­nének az érintett vállalatok égető várospolitikai gondok megoldásában. Gazdaságirányítási rend­szerünkben különösen nagy hangsúlyt és egyben lehető­ségeket kapnak a vállalatok ' ezetői. Ez szükséges is, hi­szen bizalom, jogkör nélkül aligha végezhetnék jól napi feladataikat. Tökéletesednek, csiszolódnak a vezetési mód­szerek is. A vezetők többször nézik meg a helyszínen a termelési folyamatokat, töb­bet beszélgetnek a dolgozók­kal, új és új lehetőségeket keresnek. Ez sok időt igényel. De idő másra is kell. A vállalat egészét érintő kérdé­sekben — néhány kivételtől eltekintve — szintén a válla­lat vezetője hivatott nyilat­kozni. Üj termékek, kockázat­vállalás szintén a vezetők gondja. Ezek termelési kér­dések. Ám ugyanakkor rengeteg más olyan fontos társadalmi elfoglaltság is van, amely érinti a vezetőket. Sokan ren­delkeznek különféle társadal­mi megbízatásokkal, mások választott testületek tagjai. S ehhez jönnek még a kü­lönböző megbeszélések, érte­kezletek, a mozgalmi munka sokféle elfoglaltsága. És gyakran éppen ez látja ká­rát az egyszemélyi vezetés­nek, az elfoglalt igazgatók­nak. Nem arról van szó. hogy minden — igazgatóhoz, vál­lalatvezetőhöz címzett — meghívó által jelzett rendez­vényen az igazgató vegyen részt. Arra illetékes szakrefe­rensek, osztályvezetők, elő­adók vannak. A gazdasági munkában ez többnyire rend­ben is van, a szolgálati utak. a hatáskörök jősétot tesatá- aottak. Ám a mozgalmi munkában még nincs. A gyakorlat az, hogy valaki — éppen ráérő ember — megkapja a kiszig­nált meghívót, s részt vesz az értekezleten. A meggondolás: „Soha nem lehet tudni.” És: „Jó ha ott vagyunk, ne mondják, kihúzzuk magun­kat.” A baj azonban éppen eze­ken az alibi megbízásokon van. Mert a résztvevők kellő tájékozottság, felkészítés, és ami a legfontosabb, felhatal­mazás nélkül ülnek ott ér­tekezletről értekezletre. A furcsa csak az, hogy hivata­los «észvételük ellenére csak magánvéleményüknek adhat­nak hangot. Rengeteg kezdeményezés hangzik így el, de ezek több­sége csak spontán megnyilvá­nulás, a megbeszélések, érte­kezletek pillanatnyi csendjé­ben születnek. Hasznosságuk kétségtelen, ám éppen az a gond, hogy amikor le kell tenni a voksot — és főleg a vállalatot anyagilag is érintő kérdésben nyilatkozni kelle­ne —, a kellő felhatalmazás nélkül ezt nem tudják meg­tenni. Kettős kár is származik eb­ből. Üjabb értekezletre van szükség, nyúlnak a határidők, nem beszélve a készülő fel­jegyzésekről, amelyek gyak­ran félreértések alapját rej­tik. Annak lehetősége is fenn­áll, hogy később egyszerűen „elfeledkeznek” az ügyekről, mondván, nem kompromit­táló, hiszen nem a vállalat vezetője volt ott. Pedig ugyanilyen kompro­mittáló. Erős a kifejezés, és ritkán is mondják ezt kere­ken ki. Társadalmi szervek­ről, társadalmi feladatokról van szó. s nem írják elő jog­szabályok, hogy ott részt kell venni, el kell végezni az il­lető feladatot. De ez egyúttal nem jelenti és nem is jelent­heti azt, hogy másodrendű, harmadrendű kérdésekként kezeljék őket. M. S. Ifjúmunkás-parlamentek Áprilistól országszerte ta­nácskozások sorozatára ül­nek össze az ifjúmunkások képviselői. A KISZ kezdemé­nyezésére előreláthatólag üze_ mek százai vitatják meg kö­zös gondjaikat. Véleményt mondanak élet- és munkakö­rülményeikről és megfogal­mazzák kérdéseiket, illetve javaslataikat. így például meghatározzák, hogy milyen területeken várnak segítséget, intézkedést a helyi gazdasági vezetőktől, a társadalmi szer­vektől. A KlSZ-bizottságok felhatalmazást kaptak arra, hogy ha szükségesnek tartják, városi vagy megyei ifjúmun­kás-parlamenteket is össze­hívjanak. Az országos ifjú­munkás-parlamentet június­ban tartják. Amiben milliárdok rejlenek Szétforgácsolt kutatások hátránya Ha egy tanácskozás olyan élénk visszhangot vált ki, hogy befejezése után másfél órával Nyírbátorban, Baktaló_ rántházán és Kisvárdán is beszélnek arról, ami a megyei tanács nagytermében elhang­zott, akkor nyilván olyasmi­ről van szó, ami valamennyi­ünket, minden szabolcs-szat- mári embert érdekel. Márpedig ez történt dr. Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhe­lyettes szerdai, nyíregyházi előadása után. A miniszterhe­lyettes délelőtt fél 11-kor állt fel félezer megyei szakember előtt megtartani előadását a tudomány és a mezőgazdaság kapcsolatáról. Mire költenek 150 milliót? Nem kis dologról volt szó. Arról beszélt az előadó, arról szólt a vita és arról cserélték ki szenvedélyes gondolataikat a vitatkozók is, hogy vajon elég gyorsan haladunk-e me­zőgazdaságunk fejlesztésé­ben? Ad-e elég segítséget hoz­zá a tudomány? S amit ad, felhasznál juk-e ? Első hallásra tetszetősek a számok. Hazánkban 1960-ban 1204 tudományos dolgozója volt mezőgazdasági tudomá­nyos intézeteinknek, 1966-ban már 1989, jelenleg számuk 2000 felett van. Kutató volt közülük 1960-ban 487, 1966. ban 651, jelenleg számuk meghaladja a 800-at. A mező- gazdasági tudományos kutatá­sok költségei 9 éve 85 millióra rúgtak, három éve 136 millió, ra, jelenleg 150 milliót tesz­nek ki. Most nem vitatjuk, hogyan aránylik ez a szám az ipari kutatásokhoz. (Erről is lehet­ne beszélni.) Elegendő meg­említeni, hogy ez a nagy, de a feladathoz képest ko­rántsem túlméretezett összeg pár éve még nem kevesebb, mint 1626 kutatási téma között forgácsolódott szét. Nyilván­való, hogy sokkal nagyobb ha­tékonysággal lehetett volna a tudománynak dolgoznia, ha sokkal kevesebb, de kiemel­kedően fontos témára össz­pontosították volna figyelmü­ket. A kutatógárda befektetett munkája ugyan megtérült, alig van növényfajta, amiből új típusokat ne dolgoztak volna ki. Az állattenyésztés­ben is megoldották a barom­fitenyésztés alapvető kérdése­it. kitenyésztették a fehér hú­sú sertést, folyik a szarvas­marha-állomány korszerűsí­tése, De bizony sok a párhu­zamosság. Sokan kutatnak olyasmi után, amit külföldön már felfedeztek, s amit nem lett volna szégyen átvenni, ha már megvan. Egy példa: egyedül a műtrágyafelhaszná­lás problémáit legalább 8 helyen kutatták 1968-ban, sa 8 intézmény közül öt nem tu­dott a többiek eredményeiről. Szervezetten, összefogottab- ban sokkal gyorsabban ha­ladhatnánk előre. Harmincöt helyett négy Az sem tartható állapot, hogy a termelőszövetkezetek mintegy 60 százaléka — ez a maximum — egy-egy új ered­ményt hét év alatt tud meg­valósítani, a többi 40 százalék nem is tud róla. Ez a lassú­ság megengedhetetlen. Fel­bukkan a kérdés: nincs-e baj a tudományos eredmények terjesztésével? Ha a tudomány képviselőit kérdezzük, őszintén bevall, jak, hogy az igen nagy szám­ban megtartott tapasztalat- cseréknek van bizonyos for­mális jellege Nincs idő a helyszíni bemutatókon egy-egy téma alapos megbeszélésére, az őszinte érdeklődés felkeltésé­re. S — hogy ne csak a tu­dósvilág marasztaltassék el — bizony sok bemutató na­gyon kevés megjelent előtt zajlik. A meghívott mezőgaz. dasági nagyüzemek képviselői sokszor tüntetnek távollétük­kel olyan kérdések megtár­gyalásánál, amihez pedig köz­vetlen anyagi érdekük fűző. dik. Szabolcsi embereknek, ma­guknak az érdekelteknek és a miniszterhelyettesnek, egye­ző véleménye, hogy például a Nyírségi Mezőgazdasági Ku­tató Intézet jelenlegi 35 kuta­tási témáját h'asznos dolog lenne három, vagy maximum négy kérdésre összpontosíta­ni. Magának a kutatómunká­nak az összefogottabb meg­szervezése már folyik, ezt bejelentették. Elmaradnak a szétforgácsolt, elszigetelt vagi' párhuzamos kutatások. Átveszik vagy nem ? — Hadd mondjuk ki bátran: szűnjenek meg a meddő, eredményt nem hozó apró munkák. Ez a tudomá­nyos munka nem kedvtelés, hanem egy forradalmi len­dületbe jött termelési ágazat­nak a vezérkari posztja. Ezzel párhuzamosan tegyék a kuta. tókat anyagilag is érdekeltté abban, hogy eredményeik hány helyen, milyen sikerrel voltak bevezethetők, mennyi mezőgazdasági nagyüzem vá­sárolta meg őket sikerrel. Szándékosan használjuk a „vásárolni” szót. A jelenlegi részbeni részvétlenségen leg­határozottabban az segít, ha a mezőgazdasági nagyüzemek rendelnek, kapnak és kifizet­nek tudományos munkákat. S ne egy könnyed délelőtt be. szélgetésszerű tájékoztatása után döntsenek arról: átve­szik, vagy nem, hanem szak­ember kezére bizzák. Volt már példa rá. így következik be a leglé­nyegesebb változás: a mező- gazdasági tudomány a meglé­vő igények kielégítésén fog dolgozni. A kísérletek lerövi­dülnek. Az átvevő alig várja az utolsó tollvonás megszára- dását, viszi a földekre, vagy talán még korábban, kísérlet közben dönt, beleszól, kocká­zatot vállal. A vita említett javaslatai­ban Szabolcs-Szatmár megye számára milliárd forintok rej. lenek. Egy község egy mérnök mozgalmat kezdeményezett Szabolcs-Szatmár megyében legutóbbi ülésén a Hazafias Népfront településfejlesztési és községpolitikai társadalmi bizottsága. Gyakori jelenség ugyanis, hogy a községek ve­zetői műszaki ismeretek hiá­nyában tanácstalanok még a kisebb építkezések vagy át­alakítások kérdésében is. He­teket, hónapokat töltenek az­zal, hogy egyik szervtől a má­sikhoz járnak, mert nem tud­ják hói kezdjék, kihez fordul­janak segítségért. A mozga­lom célja éppen az, hogy minden községnek legyen egv olyan műszaki végzettségű szakembere, aki társadalmi munkában a műszaki tanács­adó szerepét tölti be. Az épít­kezésekben jártas szakembe­rek a legkülönbözőbb kérdé­Városi rang Utitársam hívta fel a fi­gyelmemet, nézzem meg ezt az utcát, micsoda családi há­zak épültek két oldalon! És valóban: gomba módra szaporodnak az emeletes la­kóépületek, a családi házak Tiszavasváriban. Impozánsak, szépek, kényelmesek, tága­sak és világosak. Olyanok amilyeneket csak külföldön, vagy lekfeljebb Nyíregyházán a Sóstói úton és Debrecenben, a Simányi úton láthat az em. bér. A főutca két oldalán ma is építkeznek, s csak emeletes épületeket húznak fel. Nem intézmények, nt.ft irodák, ha­nem a község lakosai, termelő_ szövetkezeti parasztok, gyári dolgozók. „Mert ebben a köz­ségben rendeletet hozott a tanács, hogy ennek az utcának ól kell kinézni. Ide csak ak­kor adnak építési engedélyi, ha emeletes házat, vagy tár- sasházat építenek. És itt az eredménye: építenek.’’ A kocsiban arról beszélünk, hogy Tiszavasváriban igényt támasztottal: az cplttelőkkei szemben. S mint látjuk, nem teljesíthetetlen igényt, mert az emberek hamar észrevet­ték, hogy ezek a családi há­zak nem csak az utcát, a köz. séget díszítik, hanem lakóik kényelmét is szolgálják. Egy­szóval értük történt a tanács- rendelet, így lesz város Tiszavasvári. Bizonyítja: nem kérvényekkel felterjesztésekkel, hanem he­lyi akarással és tettel lehet egy falut városi rangra emel_ ni. sekben, kezdve a tervezéstől a kivitelezésig, támogatást nyújtanak a községeknek. Ezzel sok felesleges fárado­zástól kímélik meg a közsé­gek vezetőit. A népfrontbizottság mellett megalakítják a társadalmi tervezők csoportját. hogy szükség esetén, a kisebb lé­tesítmények tervének, elkészí­tésével is — ezeket nem, vagy csak ritkán vállalják a tervező irodák a túlterhelés miatt — gyorsítsák az épít­kezéseket, átalakításokat. A bizottság körlevélben ke­resi fel a megye műszaki dol­gozóit, s kéri. hogy önkéntes alapon csatlakozzanak minél többen ehhez a nemes moz­galomhoz, amelynek célja a községpolitikai tervek gyors és szakmai szempontból is kifogástalan megvalósítása. Gesztelyi Nagy Zoltán (k) Egy község egy mérnök mozgalom A szekercés ember rapszódiája Márton Mihály életútja Cselédkenyeret ettek a szü­lei, neki sem jutott más. Fod- maniczky Géza a báró, és jó­szágigazgatója — Góth Lász­ló — nem voltak bőkezű em­berek. Márton Mihály gyer­mekkora nem volt gondtalan. A baktalórántházi gyógyszer- tár mellett meghúzódó öreg házat ketten lakják, a felesé­gével. A gyerekek már rég szárnyra keltek, másutt él­nek. Ä házigazda hetvennégy éves, de még most is aktív szereplője a község társadal­mi életének. Szülei korán elhaltak. Utá­nuk kilenc gyerek maradt ár­ván. Neki, a legidősebbnek kellett gondoskodni a kiseb­bekről. Amíg dolgozott, a nagymama gondozta a gyere­keket. A lakásért úrdolgába járt, évenként ötvenkét napot. Amikor már az öccse is dol­gozott, könnyebb lett. Eljár­hatott távolabbra is munkát vállalni. Haladó gondolkodó sú ácsokkal ismerkedett meg. Közben kitört az első vi­lágháború. Márton Mihályt is behívták munkaszolgálatra Betegen került haza. Mégsem pihenhetett. Aratott, csépelt hogy biztosítsa a család és a maga kenyerét. Négy éve tar­tott már a háború, s egyre nagyobb lett a nyomor és az elégedetlenség Megnősült Azt gondolta így könnyebb lesz. de a megélhetés minő nehezebb volt. A hadifogság­ból hazatértek, a forradalom lángját hozták magukkal. Az eléged“tienek K. Tóth Pál és fodor Péter lakásán tartottak gyűléseket. Oda járt el Már­ton Mihály is. Ez az elége­detlenség később tüntetést eredményezett Nyírbaktán. A Magyar Tanácsköztársa­ság kikiáltásakor Nyírbaktán — a mai Baktalórántházán — is megalakult a direktórium. Tagja Márton Mihály is, aki ekkor már a nemzetőrségben szolgált. Ekkor már nagy volt a zűrzavar a környéken Budapestről vöröskatonák érkeztek, lovaik oldalán gép­fegyverrel. Szalka felől lövöl­dözés hallatszott. Az inter­venciós csapatok megkezdték a támadást. A görög pap. meg a testvére, a tanító el­lenforradalomra uszított. Már­ton Mihályt sodorták az ese­mények; többedmagával a vörösőrséghez csatlakozott. A katonai helyzet rosszul alakult. Az ellenség április 24-én bevonult Nagydobosra. A székhely hadosztály pa­rancsnoksága délben még Nyírbaktán volt, délután már Demecserben A tíz nyírbak tai vörösőmek az utolsó pil lanatban sikerült kijutni a faluból Hárman együtt maradtak; ő, az öccse, meg Fodor Pé­ter. A többiek Mankó József vezetésével igyekeztek Tokaj felé. Abban a meggyőződés­ben, hogy hamarosan, meg­erősödve térnek vissza, s vé­get vetnek az intervenció- sokra támaszkodó urak ha­talmának Nyírbaktán is. Nem így történt. Július 25-én éjszaka, a szolnoki csa­tavesztés után az előretolt állásokat is fel kellett adni a Tiszánál. Néhány nap múlva megszűnt létezni a munkás­hatalom Magyarországon. A Tiszán, Tokaj alatt két derék halász hozta át az éj leple alatt hármójukat. Onnan — kerülve az országutat — buj­kálva érkeztek haza. Vésztjósló hírek fogadták őket. A környéken megkez­dődtek a botozások, kivégzé­sek, internálások. A pap be­jelentése alapján Fodor Pé­tert is elfogták, de megszö­kött. Bujkált Bakti Péter is. A gyanúsítottakat derékszíj­jal verték véresre. A verés­be halt bele Kiss Gábor is.. Később alábbhagyott a terror, de Márton Mihály érezte, hogy figyelik, ellenőr­zik minden lépését. Munkát sem kapott úgy. mint más. Pedig egyre nagyobb kenyér­re volt szükség, gyarapodott a család; nyolc gyerek látott napvilágot a Márton család­ban. Ácsként járta a tanyá­kat Svetz János asztalossal. A munkanélküliség és az állandó zaklatás elől török- országi munkára jelentkezeti. Ekkor ismerkedett meg Nyír­egyházán Túri Antallal. Együtt vágtak neki az isme­retlennek. Pénzt azonban a gazdasági válság miatt nem lehetett hazaküldeni. Ki akar­ta vitetni a családot, de nem engedték. Nem volt más vá­lasztása; hazajött Nyírbaktá- ra. Svetz János akkor már Nyíregyházán dolgozott. Ö hordta nekik a könyveket, röpiratokai. Éjszaka olvasták, titokban. Elhatározták, hogy megala­pítják a szociáldemokrata pártot Nyírbaktán, de elárul­ták őket. Még nehezebb lett a helyzetük. A pap a gyű­lölet magvát hintette el a hí vek között. Sokan még azok is elfordultak tőlük, akikkel korábban egy nézetet vallot­tak. Márton Mihály 1919-től nem járt templomba, s ez nagy szemeszálkája lett az elöljáróságnak Egy alkalommal úgy meg verték iskolás gyerekét, hogy később belehalt sérüléseibe. Verés közben kiabálta a ta­nító; „Azért, mert az apád kommunista!” A gyerek tragédiája mé­lyen megrázta a nyomorúsá­gában is mindig tréfálkozó természetű ácsot. Visszavo­nultan élt, ipart váltott, úgy próbált boldogulni. A munká­ban megrokkant embert há­romszor is behívták katoná­nak a második világháború­ban. Ott és itthon is számon tartották. Mindig rettegett, hogy letartóztatják. Egy íz­ben — amikor a nyilasok át­vették a hatalmat — ki is mentek értük Nyíregyházáról teherautóval. A front már közel volt akkor, úgy látszik meggondolták magukat. A felszabadulás előtti na­pokban már nem is mert ott­hon aludni. Hol Svetzcel, hol másokkal a régiek közül az erdőben ásott bunkerben töl­tötte az éjszakát. Végre elérkezett a várva várt nap. A községbe szovjet előőrsök és román csapatok vonultak be. A felszabadító csapatok elé küldöttség ment. Ott volt Márton Mihály is. A rend védelmében elsőként ra gadott fegyvert, sokáig a de­mokratikus rendőrségnél is szolgált A pártvillongások eredményeként 1945 március 15-én a szociáldemokrata párt­ból kiváltak a baloldaliak, s Márton Mihállyal együtt meg­alakították Nyírbaktán a Ma­gyar Kommunista Pártot. Elkezdődött a harc a hata­lomért Az egyik tüntetés al­kalmával ezer ember gyűlt össze a községben és elzavar­ták a régi rend visszaállítá­sán mesterkedő főjegyzőt. Vé­gül is az 1947-es választások után véglegesen győzött a munkáshatalom. Ettől kezdve sem pihent Márton Mihály. Mindenütt ott volt, ahol szükségét érez­te a meggyőző szónak. Az el­ső tsz 1948-ban alakult meg Baktalórántházán, három év­vel később követte az Úttörő. Az alapítók között ott volt Márton Mihály, de megma­radt a szekercénél. Pajtát és istállót javított. Aztán újra szervezkedett. Húsz kisiparos­sal összefogott és 1953-ban megalakították az épületsze­relő ktsz-t. Nincs olyan tár­sadalmi megmozdulás, ahol he lett volna jelen. Önként fogott fegyvert a munkáshatalom védelmében 1956-ban is. A karhatalomtól le sem szerelt, jelentkezett a rendőrséghez, majd belépett a Baktalórántházán is meg­alakult munkásőrségbe. Mint tartalékos, tagja most is. Ha az egészsége engedi. eljár még a foglalkozásra, lövé­szetre Tízéves munkásőri te­vékenységiért kapta meg a haza fegyveres szolgálatáért érdemérmet. A küzdelmes évek nem múltak el nyomtalanul. El­bírt az idő. Három éve nyug­díjas. Csendes az öreg ház, ketten maradtak benne, s él­nek együtt csendesen. Tóth Árpád

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents