Kelet-Magyarország, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-12 / 59. szám
VfLÁS PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXVI ÉVFOLYAM 59. SZÁM ARA: 70 FILLER 1969. MÁRCIUS 12, SZERDA ?, apunk tartat mAröm Gyorslisía az V. és a VI. Békekölcsön első félévi sorsolásáról (4. oldal) Szabolcsi műszakiak Megyénk politikai, társadalmi fejlődése, gazdasági eredményeinek fokozása mindinkább igényli a tudományos megalapozottságot. A feladatok maradéktalan vég. rehajtása megköveteli, hogy a társadalmi szervezetek az átfedések okozta felesleges munka elkerülése végett tevékenységüket összehangolják. Énnek szellemében tanácskozott legutóbbi, kibőví. tett ülésén a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége megyei szervezetének elnöksége. Az ülésen megjelent megyei párt, állami, ifjúsági, ismeretterjesztő, információs és egyéb szervek vezetői, illetve képviselői a jövő fejlődésé, nek szempontjából több fontos kérdést vitattak meg. Többek között megállapodtak abban, hogy ezentúl — az ifjúsági és a vidéki értelmiség körében is — az eddigieknél jobban együtt dolgoznak, koordinálják tevékenységüket. Gondoskodnak arról, hogy a mérnökök, technikusok mind szélesebb körben kapcsolódjanak be úgy a műszaki fejlesztési, továbbképzési, mint a műszaki ismeretterjesztés és egyes műszaki feladatok társadalmi megoldásába. A gyors iramú fejlődés, a technika forradalma az iparosítással járó problémák megoldása törvényszerűen követelik e kérdések gyors rendezését. Szabolcs-Szatmár megyében különösen nagy megelégedéssel nyugtázhatjuk az első, ilyen jellegő kezdeményezést, hiszen a fokozódó iparosítás mellett jelentős szellemi kapacitás alakult ki. A már működő 13 és a na pókban alakuló újabb egye sülét jelenleg több mint 1600 — főleg fiatal — műszaki kádert tömörít soraiban. Jól értelmezett felelősségünk mellett széliünk síkra, ha nem engedjük, hogy ezek az emberek külön-külön fecséreljék el jobb sorsra érdemes szellemi energiájukat. A tudományos munka és a termelő erő szoros kapcsolatának kiépítésére megvan a lehetőség megyénkben is. Szabolcs-Szatmárban már létrejött az az anyagi bázis, amely lépten nyomon, szinte permanens formában új, meg újabb témát biztosít a tudományos munkához. Az elvi megállapodásokat hamarosan gyakorlatilag is rögzíteni szükséges, hogy feltáruljanaK mindazok a tartalékok, amelyek éppen a párhuzamos tevékenységek miatt fedve maradtak Ezek között is halaszthat, lan tennivalóként lehet említeni a megye távlati településfejlesztési és közlekedési koncepciójából eredő tennivalókat. Az ipari fejlődés meggyorsítása szempontjából igen fontos és nélkülözhetetlen energia bázisrendszer felmérése, rendszerezése, új iparágak, profilok meghonosítása, a hagyományos termékek előállításának korszerűsí. tése Sürgető feladata megye belvízrendszerének további, végleges megoldása, hamarosan gondoskodni szükséges a megyénket rövidesen átszelő újabb fö' dgázvezeték energiájának -isznosításáról. A továbbképzés jelenlegi elaprózódottságát meg kell szüntetni, nagyobb segítséget várnak az agrárműszakiak és a vidéken élő, üzemekben dolgozó műszakiak is. Igen sokrétű munkát fejthetnek ki az egyesületek a fiatalok pályaválasztásánál, a termelő, értékesítő és fogyasztó közöt. ti kapcsolat javításában. Koszorúzások, katonai díszelgés, KlSZ-tagok fogadulomtétele a jubileumra készülő nagykállói járásban Megemlékezések, koszorúzások, katonai díszelgés lesz többek között a jubileumi évfordulók nagykállói járási programjában. Március 15-én a járási KISZ-bizottság a hagyományos helyen, a geszterédi ifjúsági parkban nyitja meg a forradalmi ifjúsági napok járási eseménysorozatát. Ugyanezen a napon az iskolában megemlékezéseket tartanak. Nagykállóban március 15-én a déli órákban a KISZ és a népfront járási bizottságainak képviselői megkoszorúzzák a Szabadság kertben az 1848-as emlékművet. A Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója alkalmából március 20-án díszünnepséget rendeznek a nagykállói járási művelődési házban. A jubileumi ünnepségen részt vesznek a járás párt-, állami és gazdasági vezetői, a vállalatok kiváló dolgozói, meghívják a volt direktóriumi tagokat, veteránokat. Március 21-én este minden községben megemlékezést tartanak, műsort adnak a fiatalok a Tanácsköztársaság emlékére. Az évforduló napján KISZ-fiatalok és úttörők keresik fel a volt direktóriumi tagokat, veteránokat és köszöntik őket. Hazánk felszabadulása 24. évfordulója alkalmából április 3-án délelőtt a járási párt vb. fogadást ad, este hét órakor pedig Nagykállóban diszünnepség lesz. Ugyancsak április 3-án, délután három órakor katonai díszelgés kö- közepette megkoszorúzzák a szovjet hősi emlékművet. Geszteréden és Nagykálló László-tanyán hősi halált halt szovjet katonák sírjait ko«zo- rúzzák meg április 4-én délelőtt ünnepélyes keretek között. Április 4-én a KISZ járási bizottsága az ifjúsági szövetség új tagjainak fogadalom- tételi ünnepségét rendezi meg. Ugyanakkor Nagykálló főterén fogadják a KISZ hálastafétáját, amelyre felkötik a járás ifjúságának képviseletében a hálaszalagokat. Ufabb tüzérségi tűzpárbaf a Szuezi-csatornánál Riadókészültségben az EAK fegyveres erői Kairó (MTI): Az egyiptomi fegyveres erők főparancsnokságának közleménye bejelentette, hogy kedden, a kora délutáni órákban újabb tűzpárbaj kezdődött a Szuezi-csatornánál. A közlemény szerint az izraeli fél tüzérségi támadást indított Port Tevfik, Szuez és El Shatt városa ellen. Az egyiptomi erők a tüzet viszonozták és a légvédelem lelőtt egy izraeli helikoptert amely megfigyelést végzett a csatornaövezet fölött. Több mint három és fél órán keresztül dörögtek az ágyuk a Szuezi-csatorna partjain húzódó 112 kilométeres frontszakaszon. A szemben álló felek az ENSZ katonai megfigyelőinek ismételt közbenjárására, magyar idő szerint 18,30 órakor beszüntették a tüzelést. Riad egyiptomi külügymi. niszter az Arab Liga tanácsának ülésén bejelentette: utasította az EAK állandó ENSZ- képviselőjét, hogy tegyen pa. nászt a Biztonsági Tanács elnökénél az újabb izraeli agresszió miatt. Az A1 Ahram jelentése sze. rint a csatorna térségében észlelt izraeli csapatösszevonások miatt az Egyesült Arab Köztársaság fegyveres erőit riadókészültségben tartják. Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter tudomására hoz. ta Odd Bull tábornoknak, az ENSZ tűzszüneti megfigyelő csoportja vezetőjének hogy az EAK újabb agressziós cselekménynek tekint bármiféle csapatösszevonást az Izrael által megszállva tartott területeken, s Egyiptom fenntartja magának a jogot az azonnali ellencsapásra. „Izrael a jelenlegi tűzszüneti vonalat frontvonallá kívánja változtatni, s ezt a helyzetet állandósítani akarja azzal hogy nem hajlandó kivonni csapatait a világszervezet határozatának értelmében” — közölte Riad a norvég tábornok* kai. v Az Egyesült Arab Köztársaságban előkészületek folynak az önvédelem hathatós megszervezésére. Az egyiptomi fegyveres erők utóvédjét alkotó népi védelmi szervezet megtesz minden szükséges intézkedést az egyre nagyobb számban jelentkező önkéntesek fogadására. Kairóban kiképzőközpontokat létesítettek, ahol a passzív védelemre oktatják az újoncokat. A fővá rosban — ugyancsak az A. Ahram szerint — hétfőn égés; nap riadogyakorlatokat, tar tottak. Az arab országok Izraellé szembeni elszántságának j* gyében folytatta munka já kedden az Arab Liga tagálla mainak tanácskozása A kedd ülésen — a UPI jelentés szerint — megvitatták a ps lesztinai felszabadítési szer vezetnek nyújtandó fokozol pénzügyi segítség probléma körét. Az Apolló—9 felvételei Franciaország sztrájk®'. Új akcióval köszönti a KISZ felszabadulásunk 25, évfordulóját Zuhogó esőben százezer tüntető A KISZ intéző bizottsága megtárgyalta és elfogadta a felszabadulásunk 25. évfordulójának megünneplésére ki_ dolgozott javaslatot. Országszerte augusztus 20-ig tart a Magyar Tanácsköztársaság 133 napos történetéhez fűződő ünnepségsorozat, majd szép temberben meghirdetik a KISZ új akcióját, amelynek címe és jelszava: „A felsza. badult nemzedék tetteivel üzen”. Ennek keretében arra hívják fel a KISZ-istákat és úttörőket, hogy a felszabadulás 25. évfordulójához méltó tettekkel köszöntsék 1970. április 4-ét. Az akció programjában jubileumi vetélkedőt hirdetnek. országszerte felszabadulási köröket szerveznek, amelyek összejövetelein a fasiszta megszállók kiűzéséért vívott harc legjelentősebb eseményeivel, hazánk negyedszázados fejlődésével és jelenünk feladataival ismerkednek a fiatalok. Az évforduló tiszteletére megrendezik a „Felszabadulási művészeti fesztivált’’ és a magyar fiatalok hálastafétáját. Az EXPRESSZ ifjúsági és diákutazási iroda jövőre „Huszonöt év — huszonöt bé. kevonat” mottóval indít békevonatokat a Szovjetunióba. Az évforduló esztendejét felhasználják a testvér KISZ- és Komszomol-szervezetek kapcsolatának erősítésére és gazdagítására is. a Földről Az Apolló—9 utasaira a keddi napon sem várt különösebb feladat. A három űrhajós újabb fényképfelvételeket készített a Föld kijelölt pontjairól. A hétfői felvételek közül valószínűleg csak néhány sikerült, mert az előzetes meteorológiai jelzésekkel ellentétben a fényképezésre kijelölt helyek egy részét felhő takarta. Kedden Chile északi részéről, a Himalája hegységről, Japánról, Nyugat-Pakisztánról, Dél- Amerika egyes részeiről és Afrikáról — Mauritániától a Malgas Köztársaságig — készítettek fényképeket. A tudósok remélik, hogy a felvételek segítségével sikerül pontosabban feltérképezni a Föld felszínét és természeti kincseinek lelőhelyeit. A felvételek másik feladata: időben jelezni a termőföldeket veszélyeztető árvizeket, vagy más természeti katasztrófát. A zuhogó eső ellenére sok százezer párizsi és főváros környéki dolgozó vett kedden délután részt abban a tüntető felvonulásban, amelyre a két legnagyobb francia szak- szervezeti központ, a CGT és a CFDT szólította fel a dolgozókat a nagy autonóm pedagógus szakszervezettel, a FEN-nel együtt. Két órával azután, hogy a felvonulás megkezdődött, a tüntetők menetének a vege nem indult el a Place de la Republique-ről. A menet eleje viszont a szervezők utasítására rendben szétoszlott az onnan három kilométernyire lévő Bastille téren, A tünető menet élén, — mivel a rendezők a felvonulást kizárólag szakszervezeti jellegűnek minősítették — a CGT vezetői, Benoit Fraction elnök, Georges Séguy főtitkár és Henry Krasucki titkár haladt. Tűn tetők valóságos feliraterdői vittek, -»»elsősorban a fő követeléseket ismertető táblákat., A tüntetők hangosan kiáltozták a legfontosabb jei szavakat: „Chariot, a berür két, mozgó bérskálát, nyugd' jat hatvanéves korban’ . A tüntetés incidens nélki zajlott le, a szakszervezet rendezőgárda megakadályo: ta, hogy a vörös-fekete zászl alatt gyülekező diákok esi portjai, a békés, szakszervezeti tüntetést politikai jelli güvé változtassák át. A nap folyamán a főváros bői és a vidékről érkező hí >ek megerősítették az els- reggeli jelentéseket, amelye) szerint, a dolgozók nag; arányban, túlnyomó többse gükben eleget tettek a szak szervezetek sztrájkfelhívásé nak. Kedd délelőtt a francii kormánynak azok a tagjai akiknek hatáskörébe tartozik az állami szektorban és a közigazgatásban dolgozók bérrendezésének problémája. Francois Ortoli gazdasági es pénzügyminiszterrel együtt tanácskozásra gyűltek össze Couve de Murville miniszterelnöknél. • • Ülést tartott a városi tanács vb A szabadságharcosok újabb rakétatámadásai Az igazgatási osztály munkájáról, az ügyintézésről tárgyalt keddi ülésén a Nyíregyházi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. A jelentés szerint a városi tanács ügyiratforgalma tavaly 58 500 volt, 10 ezerrel kevesebb, mint az előző évben. A kisebb forgalom azonban elsősorban abból adódott, hogy központilag csökkentették a hatósági bizonyítványok szá_ mát és a földrendezési kérdésekkel más szerv foglalkozik, s a forgalom ott jelentkezik. De még így is egy munkanapra átlagosan 190 ügyirat jut, s ennek 37 százaléka az igazgatási osztályra esik. Ez az osztály 17 részfeladatot lát el, s a lakosság szinte minden rétegével kapcsolata van, mert az anyakönyvi ezetéstől kezdve a gyámügyen, a hagyatékon. szabálysértésen, lakásügyeken, hatósági bizonyítványok kiadásán keresztül a birtokháborításig minden ehhez az osztályhoz tartozik. E nagy forgalom mellett az egész tanácson a 30 napon túl intézett ügyek aránya 3 százalék körül van, s ennek is nagyobb része lakáskérelmekkel kapcsolatos. Ebben a kérdésben pedig helyszíni vizsgálatok nélkül érdemben nem dönthetnek. Hiszen jelenleg is több, mint 3 ezer lakásigénylőt tartanak nyilván a városi tanácson A tartalmi munka minőségét mutatja az is, hogy viszonylag kevés a fellebbezések és csak elenyésző a másodfokon megváltozott határozatok száma. A részletes vita befejezése után a végrehajtó bizottság úgy döntött, hogy a felszólalásokban elhangzott észrevételek figyelembe vételével készítik el a határozati javaslatot, s egy későbbi ülésen hagyják azt jóvá. De már most felhívta a figyelmet arra, hogy a tártál, mi munka további javítása mellett a jövőben méginkább törekedni kell a gyors, kulturált, érdemi ügyintézésre, indoklásoknál a tényállás teljes ismertetésére, felsorolva a bizonyítékokat, amelyek alapul szolgáltak a kedvező vagy kedvezőtlen döntéseknek. Az ülésen tájékoztató hang zott le a városi MHSZ-klubok munkájáról is. (hódi) Saigon (MTI): A dél-vietnami szabadság- harcosok a keddre virradó éjszaka folytatták 17 napja tartó tüzérségi támadásaikat: ezúttal mintegy 25 katonai létesítményre zúdultak rakéták, aknák, lövedékek. A kambodzsai határ közelében a szabadságharcosok gyalogsági támadást indítottak az éjszakai órákban az amerikaiak egyik helikopter-repülőtere ellen: a harc órákon át tartott. Az amerikai B—52-es nehézbombázók folytatták a partizánok feltételezett csa- patösszevonásainak bombázását Tay Ninh és Binh Duong tartományokban. Fel- tételezéseik szerint ebben a térségben 50 000 szabadság- harcos tartózkodik. A partizánok tüzérségi támadásai ezúttal Hűé városában is pánikot keltettek az ellenség soraiban: hét 122 milliméteres rakéta robbant a városban, amelyet az 1968. évi Tet-offenzíva idején a partizánok elfoglaltak.