Kelet-Magyarország, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-09 / 57. szám
t -'Ma! RFMÍT-MAGVARORSZAO — VASÄRNAPT MELT PKT R* 1969. márehw tt ÖTVEN ÉVE TÖRTÉNT Szabolcsi tanítók, diákok a Tanácsköztársaságért „Itt laknak a legnincstelenebb. a legprole\árabb proletárok. Szabolcs az ország perifériája” — írta a Nvírvi- dék egyik számában a kommunista Pálfi Ernő. Idézhetnénk Krúdy Gyulától, a megye egyik nagy írószülöttétől is. aki megindítóan örökítette meg elbeszéléseiben, regényeiben a folvtogató nyíri csendet, a babona, a tudatlanság világát. A népé lett a színház Megmozdult-e a föld a munkás-paraszt hatalom 133 napján Szabolcsban? Mennyire sikerült szétszaggatni a sötétségét és felvillantani a fejekben a kultúrát? Ezekre válaszolnak a Tanácsköztársaság szabolcsi eseményeit, intézkedéseit tartalmazó dokumentumok. Sajnos, a mi megyénkben nem volt idő, hogy a Forradalmi Kormányzótanács rendeletét átültessek a gyakorlatba: államosítani a nevelési és oktatási intézeteket. Illetve csak részben sikerült egyes népművelési intézményeket, így a színházat a nép tulajdonába adni. Korányi Károly rokkant színész javaslatára került állami kezelésbe a nyíregyházi színház, Kertész Lászlót nevezték ki a színház, a mozik, a kulturális intézmények biztosának. Mj történt az iskolákkal? Megkezdték a megyében is a régi reakciós szellemű és a volt uralkodó osztály érdekeit szolgáló tantervek módost, ását. sőt gyökeres átalakítását Nyíregyházán a tanítók szakszervezetének munkásságához fűződik, — melyet Vajda Emil polgári iskolai tanár kezdeményezett. — a középiskolákban a vallásoktatás megszüntetése. Az elemi iskolákban megmaradt a hitok tatás rendje. Vallástan helyett azonban a középiskoládban az erkölcstant, és a marxizmus oktatását vezették be A Tanácsköztársaság az egyházat és az államot szétválasztotta. A vallást minden ember magánügyének tekintették. Tanító ifjúmunkások akciói De az új rend mégis egyre több értőre és követőre Laláit. Különösen a középiskolákban a diákság körében terjedtek a forradalmi nézetek. A nyíregyházi tanítóképzősök megalakították a „tanító ifjúmunkások önképző szakszervezetét.” Előadásokat, vitákat tartottak, eljártak a tanító szakszervezet szemináriumaira is. Hasonlóan erjedés indult meg a felsőkereskedelmi iskolában, ahol szociális hetet rendeztek. A tanárok egy héten át a szoci- eiizrríus megvalósításának problémáiról tartottak előadásokat, közvetlen beszélgetéseket És napirendre került min- dtit. amit a bűnös népelnyo- rrní rendszer nem tudott és nem is akart megoldani. A monográfiák szerint 1897-ben 4 állami, 14 községi. 298 felekezeti és 2 magániskola működött a megyében. A tanköteles gyermekek száma 43 663 volt, ezek közül azonban csak 34 836 járt iskolába. Ezen a szomorú helyzeten nem segítettek az úgynevezett vándoriskolák sem, melyet buzgó tanítók szerveztek, hogy az iskoláktól távol lakó, leginkább szegény sorsú, tanyai gyerekekhez a helyszínre vigye a tanulás lehetőségét. „Ez a háromnegyedezer gyerek — írták a korabeli tanügyi jelentések a vándoriskolákban tanulókról — tiszta nyereség a magyar művelődés mérlegében.” De. mi lett « negyvenezer analfabétával, az elkallódott tehetséges gyerekekkel? — arról nem szól a krónika. Arról igen hogy Borbély Sándor dr. alispán kezdeményezésére megkezdődött Szabolcsban a facipők gyártása a gyerekek lábbelihiányának enyhítésére. Facipőkkel a hiányzások ellen. .. A Tanácsköztársaság nem facipőket akart nyújtani, hanem egészséges, rendes ruhában és cipőben járó közösségi érzelmű gyerekeket nevelni a jövő társadalmának. Korszerű szellemben, hogy alkalmassá váljanak a szocialista társadalom felépítésere. Első lépése volt a nyíregyházi pártszervezetek által rendezett kurzusoknak, — melyen a főgimnázium, a tanítóképző, a felsőkereskedelmi iskola növendékei és a haladó tanárok vettek részt, — hogy kidolgozzák a legsürgősebb tennivalókat. Melyek voltak ezek ? Diákinternátus kell a bejáró falusi gyerekeknek. napközi otthonokat létesíteni a szegényebb sorsú tanulóknak, tanulócsoportokban segíteni a tanulásukat. És tnég egy: hozzáfogni az analfabéták oktatásához. Diákdirektórium INagykál lóban Nemcsak a megyeszékhelyen, hanem számos nagyobb községben tettek lépéseket a haladó tanítók, tanárok és a diákok legkiválóbbjai az új típusú szocialista iskola kialakításáért. Kiemelkedik közülük a nagykállói főgimnázium ifjúságának diakdirektóriuma. Az iskola felsőosztályos tanulói március 23-án szabad szakszervezetet, majd direktóriumot alapítottak. Március 26-án vörös zászlóval a Marseillaise hangjai mellett a községházára vonultak. Követelték a reakciós igazgató eltávolítását. A diákok bi zalmiakat választottak, akik ügyeltek a rendre és a tanulmányi előmenetelre. Több esetben kifogásolták a történelem tanításának régi módját, szellemét. A nemzet napszámosainak nevezett pedagógusok közül sokan megjárták az orosz hadifogságot, az októberi forradalmat. Mások az itthoni élet- tapasztalatok után érettek meg a Tanácsköztársaság támogatására. Felnyitotta szemüket a novemberben lezajlott parasztmozgalom, a megyében az uradalmi cselédek, a falvak nincstelen zsellérjeinek elnémítása, amely hetven halálos áldozatot követelt. A néppel együttérző tanítók, tanárok közül sokan ekkor döbbentek rá, hol a helyük. így írták be nevüket a forradalom szabolcsi történetébe Császy László és Váry Emil kisvárdai gimnáziumi tanárok, akik 1919 március 15-én vörös lobogók alatt együtt vonultak fel a munkásokkal, parasztokkal. Császy László a „Felső Szabolcsi Hírlap” és a „Kisvárdai Munkás” című újságok hasábjain tollal is küzdött az új eszmék győzelméért. Palotai Boris Gazslnét az előszobában új lány fogadta. ' Az asszonyát keresem — mondta Gazsiné, s ügyelt, hogy a futószőnyegre lépjen, ne a parkettát járja össze, mert arra kényes az asszony! — Csak annyit mondjon, hogy Róza van itt. — A mosónő? — kérdezte a lány. Gazsiné bólintott. Jólesett, hogy már az új lány is tud róla. — Emlegette az asszony — ipondta a lány, s Gazsiné szerénykedve legyintett, mert biztos, hogy ágy-áthúzáskor esett szó róla. amikor kivet ték a szekrényből a kártyáéi maságú paplanhuzatokat „Senki sem tud úgy a ked vemre vasalni, mint Gazsi né..,* Hogy a nép lámpásai, nemcsak a szavak, hanem a tettek emberei is voltak, arra bizonyíték, hogy tanítók, tanárok százai vettek részt a direktóriumok munkájában, a munkáshatalom megteremtésében. Nyíregyházán Vajda Emil, a tanítók szakszervezetének vezetője, a városi munkástanács alelnöke, aki az első direktórium és a munkástanács elnökének menekülése után Pogány József megérkezésekor, április 21-én összehívta a munkástanácsot és kezdeményezte a második direktórium megválasztását. A városban még két pedagógus működött, Szlabóczky Pál és Sztempák Mária. Másutt; Fehérgyarmaton a járási direktórium elnöke dr. Szaplonczay Sándor tanár, a mátészalkai járásban az iskolák államosítását Szabados Gábor tanár készítette elő. Kisvárdán Császy László és Váry Emil. a munkástanácsok vezető egyéniségei. És megyeszerte az értelmiség legelnyomottabb rétegei, a tanítóság ott voltak a helyi munkástanácsokban, számos helyen kezdeményezték megalakításukat. Nagyecseden a munkástanács elnöke Móricz Imre. Győrteleken Bálint Béla kántortanító, volt orosz hadifogoly a mozgalom vezetője. Rácz János kisfástanyai tanító, a tiszalöki munkástanács tagja fáradhatatlanul járta a dadai alsó járás községeit és szervezte a munkás- tanácsokat. Nagykállóban Szabó Antal a munkástanács legtevékenyebb tagja, Tisza- eszláron Szabó Gerzson a direktórium ügyvezetője, Tímáron két tanító is tanácstag: Román János és Vastag Miklós. Cs. Pap György Hadászon, Térjék József Gáván a munkástanács jegyzője, Fülöp Károly nagyhalászi, Szabó Gyula újfehértói és Szeksztin Vilmos orosj tanítók lelkes munkásai voltak a tanácsoknak. De ki tudná felsorolni valamennyit, akik vagy a fehérterror golyója által pecsételték meg hűségüket, vagy üldöztetés volt osztályrészük hosszú évtizedekig. Ök vezették a szabolcsi nincsteleneket az új iskolák padjaiba, önképzőköri estekre, az államosított színházba, mozikba és olvasóegyletekbe És az ingyenessé váló orvosi rendelőkbe, ahová a munkás és paraszt is eljuthatott, csakúgy, mint a sóstói pihenőházakba, a sóstói erdőbe. És ők, a néphez hű tani tők, tanárok és a felvilágosultabb diákok ízleltették meg a dicsőséges napok alatt a nép pel a kultúrát. Hogy az iránta érzett szomjúság soha-soha ne csillapodjék. Páll Géza A lány blúzához simítgatta a melleskötényt. — Ügy vettem fel a helyet, ha a nagymosásról nem is tudok. Kimegy a szennyes, bejön a tiszta. Mondta az asz- szony, hogy ez a Gazsiné dolga. Ez meg a nagytakarítás. S épp tegnap szólt, hogy szaladjak el magáért, mert én létrára sem mászok, nem töröm össze magamat, hogy ragyogjon az üvegcsillár. — gondolta Gazsiné. „Jól van már, mit karicsál” — Hát pedig nem nagy ügyesség kell ahhoz, hogy az ember ne essék az orrára Látja, én egy darabban vagyok, pedig sose kíméltem magam. De hát a mai lányok. .. — Már okosabbak! — vágott szavába a lány. Demény Ottó: Ballada Anyám, kis vakmerő parasztlány, aranyat hordott kosarában. Zebegény s Nagymaros között ballagott vele át az erdőn, Azt mondta, nem félt sohasem s nem is bántotta soha senki. De ennek több mint ötven éve, s bizony, ma már mesének hangzik. Kartonruhás, vakmerő csitri, április végén már mezitláb vitte a gazda aranyát Zebegény s Nagymaros között. Kétoldalt kankalin virágzott, fönn sárgán ragyogott a nap tinály Olsa: Munkáslány Izmos, akárcsak a sok fiatal munkásfiú, kikkel Együtt dolgozik 6, jöjjön a tél vagy a nyár. Szőke hajára bukik minden fény, s tétova szellő Játszik gondtalanul bőre sötét aranyán. Hogyha nevet, menekül minden gond, oszlik a felhő, Kék szeme kékjétől kékül a nagy, magas ég. Hogyha dalol, nagy házak közt puszták szele vágtat Amul a kő; fiatal fecske repülni tanuL Nem fáradt sohasem, s mi a bánat, a baj s a betegség, Hírből ismeri csak. Érzi, az élet övé. S mégis néha piciny felhő szürkül szeme tükrén, S szívében suta vágy bontja sziromlevelét Látja, a réti virág mily gyenge, parányi, törékeny, Mily gyámoltalan és védelemért remegő. Csókolgatja a Nap, széltől meg a barna hegyoldal Védi s a hajnali hús harmat üdíti tövét S álmaiban nem erős ő sem, gyengébb a Tirágnál, És gyámoltalan és védelemért remegő. A Tanácsköztársaság plakátjai Plakátgyűjtemény jelent meg a Tanácsköztársaság 50. évfordulója alkalmából a Párttörténeti Intézet összeállításában. Igaz, hogy a jubileumi albumot megelőzte egy tíz évvel ezelőtti kiadás, amely ugyanezeket az alkotásokat alkalmazta. Az 50. évfordulóra történt megjelenést azonban nemcsak a félévszázados forduló és a tisztelet sugallta, hanem a széles körű hazai és nemzetközi érdeklődés is, amely az első kiadást fogadta. Az album röviddel megjelenése után teljesen elfogyott. Azóta hazai és külföldi múzeumok, magánszemélyek, párt, társadalmi, és állami intézmények, iskolák keresik. Ezt az érdeklődést igyekszik kielégíteni a második kiadás, A szemlélő, aki végiglapozza az albumot, aligha kíván magyarázatot a látványhoz. A magas művészi szívónál, a ma is modemül ható plakátok, minden magyarázatnál meggyőzőbben bizonyítják: a proletárdiktatúra néhány hónapja micsoda virágzása volt a művészetnek Az izzó forradalmi hangulat, a fejlődő forradalmi öntudat megtermékenyítette a művészek alkotó képességét, s a szabadságot hozó népi hatalom levegőjében, élményeik robbanó erővel jelentkeztek alkotásaikban. Alig múlt el nap, hogy Budapest utcáin tömegeket vonzottak az utcán, vitára késztették az embereket. Az albumot nézve ma is úgy állunk előttük, hogy szinte érezzük a proletárdiktatúra friss levegőjét, a forradalom igazságát és el nem múló aktualitását. (KO — Na, szóljon már be — mondta mérgesen Gazsiné —, hogy a Róza van itt. A lány vihogott. — Maga is Róza? előttem is egy Róza volt. — Én csak itt vagyok Róza — csúszott ki Gazsiné száján. — Aztán mért Róza maga, ha egyszer nem úgy hívják? „Mit kérdez már annyit?” — gondolta Gazsiné, de azért válaszolt neki. — Mert az asszonynak is az a neve, ami az enyém: Margit. Aztán nem akarta, hogy két Margit legyen a háznál. A lány felhúzott ajakkal nézett rá. Kilátszott az Ínye is, melynek erős rózsaszínjéből csúfondárosan villantak elő a fogai —■ Maga hagyta, hogy átkereszteljék?! Próbált volna engem!... Amikor bent állt a túlfűtött, bútorokkal teletömött szobában szorongás fogta el: Hogy fogja megmondani, hogy ne számítsanak többé rá. Csak éppen elköszönni jött, mert úgy illik, hogy az ember ne hagyja el szó nélkül a helyét. Mégiscsak itt szolgált három esztendeig, s azóta is minden hónapban biztos keresete volt náluk. — Maga az, Róza? — Üdvözölte Micskeyné, és ölébe eresztette a hálóingét, melyen éppen varrogatott. — Látja, javítgatom a régi holmimat. Ilyet ma nem kapok. Ennek a foszlánya is többet ér, mint... Na, üljön már le. Gazsiné megérintette a szék karfáját, állva maradt. — Tán megérezte, hogy épp küldeni akartam magáért. Nem csukló tt tegnap este? Mert folyton emlegettük... — Mondja meg, mikor megy férjhez a lánya. — Férjhez ment — felelte gyorsan Gazsiné, s büszkeség feszült a hangjában. — S ezt csak így mondja? — Micskeyné felugrott a kék ing lecsúszott az öléből. Majd kap tőlem valami szép nászajándékot. Neki adom azokat a csontnyelű desszertkéseket, egy se hiányzik belőle. S maga, Rózám?... Maga mikor tud belépni? — Én ... az úgy van... nem megyek már helybe... — Gazsiné megfogta a szék támláját s hátralépett. — Nem akar visszajönni hozzánk? — kérdezte Micskeyné, s leszegte az állát, hogy enyhe kis toka képződött alatta. Gazsiné zavartan köhin- tett. — Akarni akarnék, de hát... — A szőnyeg ismétlődő ábráit nézegette. — Ha akar, akkor nincsen baj — szakította félbe Micskeyné. — Hisz tudja, hogy évek óta küszködöm ezzel a sok... mindenféle lánnyal. — Cigarettát halászott ki a zsebéből, párnás kezefejéhea Soltész Albert: DEMECSER. Margit
