Kelet-Magyarország, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-30 / 74. szám

f HM. mire*« Ä

RBLET-MAGYARORSZÄG - VASÄRNAPT MitLfltLIff

% olid

Képzőművészeink vázlatkönyvéből

1919—19C9. Plakátterv.

Soltész Albert rajza

A földindulás krónikái

Könyvek a Magyar Tanácsköztársaságról

Jegyzőkönyvi kivonat

Készüli Nyíregyházán*

a járási pártbizoítsáa népművelési aklívaértekezleíén

Amilyen ma a népművelés, nagyrészt olyan lesz Szabolcs holnapi arculata. Olyan lesz a jövő. Nagy embert formáló hatása van a könyvnek, a filmnek, a színháznak, a betűnek, a szónak és nem utolsósorban az iskolának. Szabolcs nehéz kulturális örökséggel indult. Ahhoz, hogy gyorsabban haladjon, sok kell. Anyagiakban és erőfeszítésben. Gondolom, mindkettőnek hatásos emelője lesz az a beszélgetéssorozat, amely napjainkban egész megyénkén végigvonul. Amelynek a témája a kultúra, célja a sokoldalúan képzett, művelt, szocialista ember. Tenni kell és mint az alábbi mondatok igazolják: nem keveset lehet.

A nyíregyházi járás — megyénk legnagyobb járása — pártaktíva ülésének jegyzőkönyvéből közlünk néhány felszólalástöredéket. Azoknak a meghívottaknak a mondataiból, akik a községekben élnek, s e nagy feladat végrehajtói.

A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának ötvenedik évfordulóját méltó módon köszönti a politikai irodalom hazai patrónusa, a Kossuth Könyvkiadó is. Visszaemlékezések, cikk- és dokumentumgyűjtemények éppúgy megtalálhatók az ötven esztendővel ezelőtti földindulás hű krónikái között, mint külalakjukban, nyomdai kiállít tásukban is ünnepi köntösű albumok. Kétségtelenül a legérdekesebb kiadványok közé tartozik az a kötet, mely Münnich Ferencnek, a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosának, a Magyar Tanácsköztársaság egyi.r nagyszerű vezetőjének a dicső 133 napról szóló cikkeit és beszédeit foglalja magába. A könyv, melynek anyagát M. Berényi Etelka és Liptai Ervin válogatta, s rendezte sajtó alá, a szemtanú szenvedélyes, s a politikus józanul mérlegelő vallomása a magyar proletariátus hősi küzdelméről. A tizenkét rövi- debb-hosszabb mű elsősorban a katonai kérdéseknek, a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének szentel nagy figyelmet, s ezzel kevésbé ismert területre Irányítja az olvasó érdeklődését.

Hasonló szerepet vállalt az Internacionalisták a Tanács- köztársaságért című mű szerzője, Kővágó László is. 1919 tavaszán a magyar proletariátus önzetlen harcostársakat kapott: más nemzetiségű, de egyazon célért harcoló szocialistákat, szlovákokat, cseheket, olaszokat, bolgárokat, németeket. Most, a könyv olvastán derül csak ki, milyen sokoldalú munkát végeztek az internacionalista szekciók — vagy akkori megjelöléssel frakciók —, miként ragadtak meg minden lehetőséget a tanácshatalom segítésére, megvédésére, a forradalom lángjának terjesztésére. Kővágó László forrásértékű könyve valamennyi külföldi szekció tevékenységéről teljes összefoglalót ad.

A magyarországi forradalmak krónikája, 1918—1919, Hetés Tibor munkálkodása nyomán láthatott napvilágot. A kötet összeállítója tiszteletreméltó gyűjtőmunka eredményeként adja közre azokat a dokumentumokat, amelyek a legjobban jellemzik e két forradalmi esztendőt, s ezt a társadalmi-politikai helyzetet, mely végül is a proletárdiktatúrához vezetett. A vaskos, sok képpel illusztrált kötetben olyan dokumentumokat találunk, mint Csicserin nyílt levele Wilson elnökhöz, , a hírhedt Vyx jegyzék, Lukács György cikke a két párt 1919 márciusában végbement egyesüléséről, Kun Béla levele a párizsi békekonferenciához, sok-sok más kortörténeti dokumentum mellett.

Az ünnepi kiadványok sorában a kiadó a könyvészeti ritkaságok, a bibliofiliák gyűjtőire is gondolt. Nagysikerű miniatűr sorozatában, a már megszokott tetszetős kiállításban megjelentette — mégpedig kétnyelvű, magyar és orosz kiadásként — Leninnek a Magyar Tanácsköztársaságról szóló műveit. És vásárolhatják az érdeklődők, a második kiadásban megjelent, a Tanácsköztársaság plakátjai című nagysikerű összeállítást.

<m.)

„... A parasztgyerekek nagyon nehéz helyzetben vannak. Náluk még vannak osztatlan iskolák. A szülő dolgozik, vagy nem képes segíteni. A feltételek különösen a tanyavilágban nem adottak. Pedig itt is létre kell hozni például a napközi otthont. Sajnos, erről sem szívesen beszélnek a gazdasági vezetők. Próbálkoznak ezzel-azzal kitérni és magyarázkodni... Többet kell tenni a hivatásos népművelőknek is. Nem tudnám megmondani, hogy a mi tsz-ünket mikor keresték fel ilyen téren. A moziüzemi vállalatnak is nagyobb áldozatot kellene hozni. Egy olyan községben, mint a miénk, üzemelésre alkalmatlan a mozi. Ügy vélem, hogy társadalmi úton meg lehetne oldani, hogy községünk tanyavilágának gyermekei is mihamarabb villany és ne petróleum- lámpa mellett tanuljanak...” (Takács János, a vencscllői Szabadság Tsz elnöke.)

.. Szükség lenne sokmindenre. Nincs, vagy kevés a pénz. JÓ lenne a kommunális adót felülvizsgálni, minden községben fizetni, ahol valamilyen szektor működik — mégpedig a helyi tanács számlájára... A tanyai tanítók kultúrmissziót töltenek be. Ide a legjobbak kellenek, akik hivatásérzettel mennek tanítónak. De sajnos, manapság ők vannak kisebbségben. Pályaalkalmassági vizsgálat a felvétel előtt szinte már mindenütt divatos. Csak éppen itt nem? A legdöntőbb szempont, hogy a pedagógus szeresse a gyereket, a falut. Köl- csönképpen viszont jobban kell becsülni. Időszerű, hogy aki külterületi iskolában vállal tízéves szolgálatot, kapjon jelentős összegű letelepedési segélyt A népműveléshez pedagógiai tudás kell, tü relem és hozzáértés. Meggyőződésem, hogy a tanítókat, tanárokat kérik fel ezután a tsz-ek például a kultúrfelelő si tennivalók ellátására. Hogy a kikerülő pedagógusok viszont értsék a feladatukat, ahhoz szükséges: ne csak a gyakorló iskolában, de állandó, rendszeres jelleggel a falvak, tanyák iskoláiban is töltsék gvakorló idejüket...” (Tomasovszk) János, a nyírszőlőst tanyai kollégium igazgatója.)

,,... Eléggé kellemetlen tény, hogy az utóbbi két esztendőben a járás tanyai általános iskoláiból a tanulóknak csak hat százaléka jelentkezik középiskolába. Ez lényegében azt jelenti, hogy a falvak művelődési szintje még sokáig alacsony marad. Nagyon ösz- szetett ez a probléma. Az egy főre jutó kereset, a lakásviszonyok, a szülők iskolai végzettsége is az oka, hogy az ilyen tanulók rosszabb eredményeket érnek el, mint jobb sorsú társai. A szegény környezetből kikerülő tanulóknak többszörözött energiával kell segíteni. Korszerű és jól felszerelt Iskolákkal — legalább itt kapják meg azokat az eszközöket, amelyeket nélkülözniük kell otthon. De sajnos, nagyon drágán termelnek a vállalatok. Kellene a mikroszkóp, a dia- és a filmvetítő, de egy általános iskolának különösen falun, szinte képtelenség megvenni. Mit lehet mégis térni, hogy a jó adottságú gyerekek ne kallódjanak el? Feltétlen szükség van a szegényes kisiskolák átlagosnál nagyobb anyagi támogatására. Mert itt is a munkás és parasztgyerekek jövőjéről van szó ...” (Veress Tibor az ibrányi általános iskola igazgatója.)

„... Községünk tizennégy tanyából áll és igen sok problémával küzdünk. Sok baja van a pedagógusnak: köztük nem is egy négy osztályt tanít. Hatvankét pedagógus közül harminc Nyíregyházáról jár ki. így a délutánokon és estéken már esek a felére marad az a hatalmas népművelési munka, amivel meg kell birkózniuk. Éppen ezért is kellene lakással, segítséggel helyhez kötni a pedagógusokat. Nálunk is sok a nincs. Hosszasan vitáztunk, hogy kevés pénzünkből kul- túrházat, vagy egészségházat építsünk. Az utóbbi mellett döntött a vezetőség. ígv hát kevés rendezvényünk lehet, mert egyszerűen nincs hol összejönni (Buzsik József, Nyírtelek Községi Tanács VB elnöke.)

..... ’ ■! ‘i-dlpk hogy rendkívül m -g lőtt a művelődési gény Halváinkban. Oroson például 498-ra emelkedett a Iv-tulajdonos családok száma. Tizennégyezer példányban jár havonta a különböző újság. Ezek formálják az emberek gondolkodását. De például a Világos tanyán a boltban a petróleummal együtt tárolják a lisztet. A jövőben ezen is változtatnunk kell, mert ez is hozzátartozik a kulturáltabb élethez...”

(Nagy Sándor, az orosi általános iskola igazgatója.)

.. Nagyon fontos a népművelés. Nem elég ha ezt csak mi értjük, akik itt vagyunk. Hazamén ve meg kell értetni minden emberrel, hgy itt nemcsak a kultúrház igazgatójának a kötelessége tenni, hanem a pártszervezetnek, a tanácsnak és a termelőszövetkezetnek. Ha ezt értjük, magunknak használunk." Kht hez természetesen anyagiak kellenek. Nálunk van ipari, mezőgazdasági üzem, intézmény, amelynek a pénzt ösz- sze tudnánk hozni. Nem mondom, a tanácskozással nincs baj. A népművelésről eddig is sokat szóltunk, azonban a végrehajtás bizony néha döcög. .. (Forgács József, a de- mccseri Dimitrov Tsz elnöke.)

„... Szétfolyik a pénz. Van minden szervnek, intézménynek, vállalatnak, üzemnek. Feltételezem, hogy a népművelés irányításáért felelős párt és tanácsi vezetők sok községben nem is tudják, milyen összeg áll összesen rendelkezésükre. Így a felhasználás is szétforgácsolódik. Nem lehet egységes elv, és terv szerint a legfontosabbakra költeni. Ezt is ideje lenne összefogni, egységesíteni. Mi például ez évre jóváhagytunk 18 ezer forint kulturális támogatást. De még máig sem tisztázódott, hogy a pénzt kinek utaljuk át, a tanácsnak, vagy a kul- túrháznak? Szinte munkaköri felelősséggel kellene megjelölni e nagyon fontos feladat végrehajtóit. És bármilyen sok munkájuk van: a mező- gazdasági értelmiség a népművelésben ma már nélkülözhetetlen. A járási pártvégrehajtóbizottság legalább évente egyszer kérje számon, ki mit tett, hogyan látta el megbízatását — és akkor biztos, hogy nem marad el az eredmény. .(Holló Ferenc, a Nyíregyháza és Vidéke Fogyasztási Szövetkezet elnöke.)

★

Folytathatnánk a gondolatsort. De a lényeges, hogy a községekben értsék meg a tennivalókat. Értsék meg és ne tartsák feleslegesen kidobott pénznek az anyagiakat a vál. ' '.latok, termelőszövetkezetek, klsz-ek. Mert minden e célra kiadott és okosan felhas:nált ‘orint bőséggel kamatozik a 'ágasabb tudásban, a tervez_ és alkotni tudó emberben.

Kopka János

tarn; s a végén mintha már nem is ő, hanem én hajtogattam volna a litániázó szöveget.

Akkor eszembe jutott: az orgona.

Alulról, a teplomhajóból nem látszott az orgonából jóformán semmi, éppen csak sejteni lehetett a karzaton a karcsú fémsípokat. Mikor és hogyan szántam el magam, ma már nem tudom; arra emlékszem csak, hogy egyezerre fent voltam a karzaton, s vaksin előre tapogatóztam a játékasztalhoz. Nem akartam hinni a szememnek: a játékasztal teteje nyitva volt, a fehér billentyűk úgy világítottak a sötétben, mint az akkortájt divatos órák foszforos számai.

Mohó szomjúság, vad kívánság vett erőt rajtam: orgonáim orgonáim! Egyik pillanatról a másikra kiesett a fejemből minden más— háború, fogság —. s beültem a játékasztal mögé a lócára.

Hatalmas orgona volt, négy manuálos, s billentyűsorok fö lőtt akárhová nyúltam, mindenütt regisztergombokba ütközött az. ujjam. A képzőben annak idején elég jój megtanultam harmőniumozni, zongorán is sokat játszottam, így

ismertem a billentyűk rendjét. Néhány regisztergombot is kitapogattam, 6 találomra kihúztam, hogy egészen olyan legyen, mintha igazából or- gonálnék.

Nyomkodtam a billentyűket, nyomkodtam, hatalmas teleakkordokat fogtam le, lábpedállal zengetve meg a basszus alaphangokat, és mögöttem — némán meredeztek a sípok; a billentyűk halk nyisszenése-koppanása hallatszott csak, meg a távoli ágyúzás, amitől állandóan rengett a vastag fal. De én akkor mégis hallottam az orgonaszót Fényesen, hatalmasan zengett, s gondosan ügyeltem, hogy mellé ne fogjak, hogy hidegtől gém beredet! ujjaim meg ne botoljanak a billentyűkön.

Az orgonának köszönhetem az életemet. Ott nyomott el az álom a játékasztalnál. Rábuktam a manuálokra, s azt hiszem, horkoltam is. mert fel-felriadtam a saját hangomra. Hajnal felé Kivágó dott odalent a templomajtó aztán német vezényszavak harsantak fel. Először riadt- görcsös engedelmességgel felálltam, de megcsúszott a ta) pam a lesüllyedő pedálokon, s a kottatartó mögé buktam

Akkor kaptam észbe. Gyorsan bekuporodtam a lóca alá, mélyen hátra, mintha légiriadó lenne, s a bombarepe- szektől óvnám magamat. Nem tartott sokáig az egész, néhány — „Sofort!” — meg „Vorwärts!" —, s üres lett a templom. Egyedül maradtam.

A karzaton hátul, az utca felé nem volt ablak, így nem tudtam kinézni, nem láthattam, merre viszik a többieket; nem láttam, de tudtam, mt vár rájuk. Tudtam, és képtelen voltam másra gondolni. Mind az járt a fejemben, hogy cserben hagytam őket, hogy velük kellett volna mennem, mert az én sorsom sem lehet más, mint az övék. Katonaszökevény voltam, azok voltak ők is; akármiért is szöktek, akármivel is indokolták önmaguk és mások előtt, bátorságuk nem volt kisebb az enyémnél, ugyanazt vállalták, amit én. Akkor pedig aljasság, gyávaság elfogadnom a sors kezéből a szerencsét, az életmentő véletlent Ilyen kusza, gyötrő gondolataim voltak. Ettem-rágtam magamat, de közben nem mertem lemenni a karzatról Utólag, mai ésszel könnyű tegnap okosnak lenni, s megfogalmazni a tisztába tévő gondolatokat. De akkor, ami kor kutyaszorítóban vagyok — tudva a törvény! — cselekedni, ez a nehéz. Az volt

a legszörnyűbb, hogy akkor és ott is felismertem, mi lenne a kötelességem, mit kellene csinálnom, de képtelen voltam parancsolni magamnak; — mentettem a bőrömet.

Szovjet járőr talált rám. Persze, rögtön látták, hogy katona vagyok. Hiába magyarázkodtam, hiába mondtam nekik a szökést, a fogságot, és hogy elébe akartam menni a történelemnek; n©m sokat értettek belőle, azt felelték rá: — „Nicsevó!” meg „Daváj!” —, s betuszkoltak a menetoszlopba. Hadifogoly lettem.

Azon a fagyos, csípős reggelen nem sok biztatót vár- tant a jövendőtől; nem tudom ma már felidézni, mi minden fordulhatott meg a fejemben, de olyasformán gondolkozhattam, hogy nem igen úszom meg két-három évnél és egy flekktífus/.r.á' kevesebbel. Tévedtem. Szerencsém volt.

Debrecenben akkor már működött az ideiglenes ma gyár kormány, s szervezték a demokratikus hadsereget. Aradról fordították vissza a szerelvérvünket. fél érával f kivagonirozás előtt. Vis.-zak: rültünk Debrecenbe, ugyanoda, a „Pav Illőn”-laktanyába,

ahol azelőtt egy héttel még hadifoglyok voltunk. Az volt a terv, hogy megyünk a németek ellen, de erre mérnem került sor, mert közben vége lett a háborúnak.

A háborúnak vége lett, de az én katonáskodásomnak nem. Rengeteget gondolkoztam akkoriban: mit csináljak, hová menjek, mit is kezdjek ezentúl az életemmel?! Volt időm rá bőven; naphosszat csak ligtünk-lóg- tunk a laktanyaudvaron, sepertük a havat, lapátoltuk a latyakot, sötétedés után meg hevertünk a deszkapriccsen. amit pár héttel azelőtt, hadifogoly korunkban eszkábál- tunk össze. A sok gondolkodásnak, töprengésnek az lett a vége, hogy úgy döntöttem: bezupálok.

Sok minden x akartam lenni addig az életemben, többféle foglalkozást elképzeltem magamnak — legimtább. mondom, a kántorságot — csak azt az egyet nem gondoltam éppen, hogy valaha hivatásos katona leszek: tiszt Miért határoztam akkoi mégis így? Mondhatnék rá ezt is azt is, de ha igazár mélyen magamba nézek, ak kor azt felelném rá: az a ve reség, az önmagam gyári ósá gától elszenvedett vereség, a kényszerítette ki belőlem s döntést