Kelet-Magyarország, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-30 / 74. szám
9 oldat KFXET-MAGYARORSZAO - VASÁRNAPI MELLÉKLET? Samu András: HŰSÉGGEL — 50 EVEIN AT 1969. március SR Bálint György lelve. És ezeken a selyemágyakon Bálint György kitüntetései : Fegyverrel a hazáért Emlékérem, 1958. Tanácsköztársaságért emlékérem 1959. Szocialista Hazáért Érdemrend, 1967. Fiatalos lendülettel ül föl az ágyban, és tekintetével végigsimogatja a kitüntetéseket. Aztán kézbe veszi egyenként, tenyerén latolgatja, mintha harcokban, küzdelmekben telt életútját mérlegelné. — Akkor, fél évszázaddal ezelőtt megtettem az első lépést az őszirózsás fo- alom hangulatában, akkor talán csak azért tettem, hogy saját sorsom, a fiatal falusi iparos sorsán próbáljak változtatni. És az élet magával sodort, ami elvitt a Vörös Hadsereg északi hadjáratába, a kanadai munkásszervezkedésekhez. És életem delén túl, újra itthon, a mai Magyarországon szülőfalum sorsának az áramlatában ismét csak azt tettem, amit úgy éreztem, tennem kell. Az évtizedek megviseltek, de ma sem vagyok nyugodt ember. A nyugtalanság lett a természetem. — Sokszor eszembe Jut, van" rá időm erre gondolni, amikor újra és újra megmérem saját életemet, hogy amit tettem, azt megtették más tízezrek, és megteszik ma is a világban milliók. Én csak egy voltam, vagyok közülük. A paszabi tizenkilencesek — a nevesek és névtelenek, a többet vagy kevesebbet tevők — között is az egyik voltam. — Ezek a kitüntetések is — int a szekrényen lévő piros dobozokra — nemcsak nekem, Bálint Györgynek szólnak, a hajdani munkás- tanács tagjának. Az övék is, a többieké, a paszabi direktórium tagjaié. Mészáros Lajos elnöké, Farkas Gyula titkáré, Biri Simoné, Simon Károlyé. a munkástanács tagjaié. Meg mindazoké, akik velünk együtt jobb világot akartak. — Az ember soha nem tudja. hogy mire születik — mondja Bálint György egy kevés pihentető szünet után. — Nem is ez a fontos — folytatja —, hanem az, hogy miként élünk. Elek Emil felvét«!« Ratkó József: Menlevél Fölmutatta a tenyerét — vcát rajta nabályoa pecsét bélyegző — nem to egy, de négy, igazolván — nem a nevét, becsületét Rajta az iréa hiteles volt, nem hamisítás, azt magyarázta, s nem szavakkal, hanem ábrákkal, vonalakkal, hogy tulajdonosa dolgozott nem lazsált soha. Dohánybűzös, meleg zsebek, ha gyűrten is, kopottan is, őrizzétek ezt a kezelt Mert dokumentum, menlevél, tagsági könyv* a Jövőnek ez a munkával teleírt alig olvasható tenyér. Másfél évtizeddel ezelőtt kezeltek először asztmával a kékesi szanatóriumban. Gyógyultan tértem haza. Azóta már többször kértek, hívtak, mert visszaestem. Még azt is ajánlották, hogy mentőt küldenek értem, és azzal hoznak majd haza. Nem vállaltam, nem akartam terhelni őket. Az ember hetvenhárom esztendős k . ában inkább már csak otthon pihentget szívesen. A kanadai szénbányákban szerzett betegséget már az idő sem gyógyítja meg. Magas, szikár ember a beszélő. Kint sziporkázik a napfény, kora délelőtt van, de Bálint György szobájában pihen, s hosszú szüneteket iktat beszédébe; élete történetének az elmondásába. ★ Mint megannyi ezer magyar, a paszabi fiatal ácsiparos, Bálint György is 19 éves korában már ott van az első világháború keleti hadszíntérén. Tizennégyben megsebesül Krakkónál, es a romániai frontról örök emlékként őrzi testében a gránát szilánkjait. Gyógyulása után egy utászszazadhoz kerül Tokajba, tanfolyamra, majd oktatóként ott is marad az őszirózsás forradalom kitöréséig. Életében mindeddig csupán ösztönösen érezte, sejtette a társadalmi igazságtalanságot, a múló háború értelmetlenségét, és a maga módján, elsősorban önmaga hasznára hadakozott ellenük. A tizennyoleas októberi forradalom, a környező községekből érkező megmozdulások híre, szülőfalujában, Pasza- bon a nincstelenek, a két-há- rom holdas kisparasziok Ínségé és elégedetlensége, az emberek szervezkedése, föld utáni vágya ébresztette arra, hogy lehet tenni valamit a megingathatatlannak hitt hatalmasságok ellen A frontot járt, értelmes, olvasottnak számító ácsiparost szívesen látta a falu szegény népe a különféle összejöveteleken Az Oroszországból szá longó hírek hatására is, a paszabi szegényparasztok legfontosabb beszélnivalójaa föld. a földoszlás volt. Tizennyolc— tizenkilenc telén már listára v ették a nincstelenek, az egy két holdas parasztok nevét, hogy megpróbálják elosztani közöttük a község egyetlen. 200 holdas középbirtokát. A szervezkedés, a készülődés persze titokban történt, mert bizony itt. távol a fővárostól, a munkásközpontoktól, a községi elöljáróság szinte változatlanul igyekezett tartani hatalmát. Az eseményeket a Tanács- köztársaság kikiáltása után, egy nyíregyházi nagygyűlés gyorsította meg, amelyen a paszabi küldöttek között ott volt Bálint György is, aki ezt követően a községben a megalakult direktórium végrehajtó bizottságának egyik tagja lett. Földet a népnek! — fogalmazódott meg a községi di- rektóx-ium egyik legelső határozata. És földosztó biztosként a parasztságból sarjadt iparost, Bálint Györgyöt bízták meg. A tavaszi gyom már felverte a birtokos nélkül maradt, parlagon hagyott földeket, kívánták az ekét, a magot, a munkáskezet, amikor a paszabi utcákon megperdült a dob. és földosztásra szólította a szegény kisembereket. És Bálint György az évszázados éhség után megmámorosodott embereknek mérte, osztotta a földet. Azt a földet, amit tizenkilenc tavaszán először szántottak meg, vetettek be maguknak a paszabi szegények. Azt a földet, amiről ősszel a paszabi emberek ismét a birtokosnak takarították be a termést... A forradalomhoz, annak nagy helyi vívmányához, az osztott földhöz hű paszabi kisemberek felbolydultak, amikor hírét vették annak, hogy az ellenforradalmi román hadsereg már közeleg a Tisza vonalához. Bálint György és jó néhány társa átkelt a Tisza túlsó oldalára. Nem kellett sokat magyarázni a „népfelkelő" paszabiaknak; fegyvert ragadtak a fiatal Vörös Hadsereg oldalán a frissen szerzett föld megvédéséért. Bálint Györgyék a környező községek fegyvert fogott népével Vencsellő—Pa- szab magaslatában, a Tisza túloldalán, apró egységekben tartották a frontot, amíg a székely hadosztály áruló tisztjeinek az utasítására az északi szárnyon a katonák zöme letette a fegyvert, illetve visszavonult. Amikor a Tisza menti front felbomlott, Bálint György egy újraverbuválódott egységben harcolva jutott el Szerencsig. az előretörő ellenforradalmi román hadsereg előtt, majd Miskolc térségében csa- tároztak a cseh intervenciósokkal, Stromfeld Aurél vezetésével a kiegészített és harcképessé tett Vörös Hadseregben. Bálint György a harcok után tanyáról-tanyára búj- dokolva érkezett haza falujába. Paszabra. A községben már dühöngött a megszálló intervenciós román hadsereg segítségével a régi rend urainak önkénye. A direktóriumot még április végén, május elején szétkergették, elnökét, titkárát megbotozták. Egyéb megtorlások mellett az ottlé- vő megszálló csapatot a község népének sorkoszton kellett etetni. A fehérterror hónapok múltán csillapodott, de az éveken át tartó rettegés, megkülönböztetés és bizonytalanság végül is arra késztette Bálint Györgyöt, hogy elhagyja szü" lőfaluját, hazáját: 1926-ban kivándorolt Amerikába. ★ — Amit itt abba kellett hagynom, azt most már tudatosan, Kanadában folytattam — emlékezik vissza Bálint György élete másik nagy szakaszára, A paszabi munkástanács tagja egy kanadai szénbányában kap munkát. Szervezi az előfizetőket a kivándorolt magyarok között a leghaladóbb magyar nyelvű amerikai újságokra. A szénnel való nehéz napi birkózás után esti iskolában tanulja az angol nyelvet, közben mesél a ka nadai bányászoknak Magyar- országról, a világ keleti felének új, szokatlan eseményeiről. A bányászok hamar maguk közé fogadják, majd a szervezett munkások bizalmi jának választják az Európa közepéről közéjük szakadt magyart. A kanadai bányászol: proletár iskolájában érik Bálint Györgyben tudatossá a ma gyár 1919: ott. idegen földön, a munkások és a tőkések harcában érti meg igazán, hogy mi volt, mit jelenteti a Magyar Tanácsköztársaság. Itt lesz tagja a kommunista pártnak is. Nő a becsülete a kanadai és az ott dolgozó magyar bányászok körében. Titkára lesz a magyar munkásklubnak, megszervezi a betegsegélyzőt, amelynek elnöke 1935-ig. A munkásklub, a betegsegélyző jó lehetőség mind több bányász megismerésére, a párt illegális szervezésére. Azonban elég egy óvatlan pillanat, az állandó figyelem lanyhulása, és Bálint Györgyöt 104, köztük egy másik magyar kommunista társával 1939- ben, két esztendőre internálják felforgató tevékenységért, illegális szervezkedésért. A már megrokkant egészségű Bálint Györgyöt a munkások örömmel fogadják újra a bányában. Bizalmi és könnyebb munkát kap. A bányászok képviselőjeként a felszínre szállított szén mérlegelésének az ellenőrzésével bízzák meg. Ezt a feladatot látja el hazatérésének évéig, 1948-ig. ★ — Haza jőve telem híre hamarabb érkezett Paszabra, mint én — mondja Bálint György. — Negyvennyolc január 21-én érkeztem, februárban már a paszabi pártszervezet titkára lettem. Paszabnak a nagyvilágból megtért fia újra fegyvert fogott. Földet osztania már nem kellett, azt elvégezték távollétében mások. Puskát-szu- ronyt sem kellett ragadnia a földjuss megvédéséért. De Paszabon is folyt a harc az új, bontakozó rend megvédéséért, a visszahúzó erők ellen, a bátortalanság ellen. Még bátorítani kellett sok paszabi új gazdát, akik nagyon jól emlékeztek arra, hogy tizenkilenc tavaszán maguknak vetettek, de ősszel már a földbirtokosoknak arattak... És segíteni, hogy legyen vetőmag, legyen igavonó. És elültetni az emberek fejében az új összefogás gondolatát És Bálint György, a tizen- kilences földosztó direktóriumi tag, az önkéntes amerikai száműzetésből visszatért magyar, a paszabiak új hazájában buzdított segített báto' rított És az új összefogásra is sor került: tegnapi agrár- proletárokkal 1950 januárjár ban megalakította Paszab első termelőszövetkezetét. Élete, a szövetkezet sorsa ezekben az években úgy alakult, mint sok más tsz-elnöké, kö‘ zös gazdaságé ebben az időben. Az elnöki posztot 1954 után átadja. A lótás-futás, a közös és az emberek ügyes-ba jós dolgainak intézése, az ezzel járó rendszertelen életmód egészségét aláássa, és eluralkodik rajta a Kanadában szerzett bányászbetegség: az asztma. Ekkor kezelték Kékestetőn. A gyógyítás javít az egészségén. Helyzetével azonban nem törődik, pihenésre nem gondol, mert egy esztendő alatt három elnök is váltja egymást a közösben, és a gazdasági eredmény nem javul, haáem romlik. Bálint Györgyöt újra elnökké választják Nehezen átvészelik 1956-ot. A közösség nem bomlik fel, de az akkor már hatvan esztendő fölött járó elnök gyakran maga látja el a jólzágot. És amikor már rendes kerékvágásban indulnak a dolgok újra, az agyonhajszolt szervezet megállj-t parancsol. Nem segít már a bicikli, de még a Panni motorkerékpár sem az elnöknek a határjárásban. 1957 végén megválik a paszabi termelőszövetkezet elnöki tisztségétől ★ Az ágy mellett lévő kis szekrény fiókjában piros fedelű dobozok selyemmel bé— Azt hiszem, most már jól felmelegedett az idő. Ez jót tesz nekem. Kimegyek a napfényre. Fábián Zoltán: Orgonaszó Kisgyerek korom óta szeretem a zenét. Vasárnaponként mindig fent voltam a kóruson, s harsogtam a zsoltárokat, tapostam-tiportam az orgona fújtatópedálját. Ez volt az én legkedvesebb foglalatoskodásom, vasárnapi játékom. A polgári iskola után tanítóképzőbe mentem Erre biztatott az osztályfőnököm. Brúnó bácsi, akinek éppen olyan gyapjas göndör fekete haja és fekete arcbőre volt, mint egy négernek; de magamtól is a tanítóképzőbe vágytam, mert úgy gondoltam, hogy majd kántortanító leszek, s akkor kiorgonálha- tom magamat kedvemre. Hatan voltunk testvérek, én voltam a legkisebbik gyerek a családban. Édesapám egyedül engem tudott taníttatni; a többiek — három né- ném, két bátyám — rám kerestek: ruhára, tankönyvre, vonatbérletre. Aztán egyik évben jött a bolettás búza, a következő év tavaszán meg egy pengőért vesztegették a választási malacot, s a negyedik osztályba már Bem tudtam beiratkozni. A nyár elején még bíztam, bizakodtam. Rögtön a vizsgák után elszegődtem egy kőművesmester mellé malterhordónak; úgy reméltem, őszig megkeresek annyit, ami kitartást ad télire. Tévedtem. Harmadik osztály után abba kellett hagynom a tamtókép zőt. Nem is ültem orgona mellé. csak egyszer, egyetlen egyszer. Jóval később, már felnőtt fővel, ezerkilencszáz- negyvennégy decemberében, amikor megszöktem a katonaságtól, s elfogtak a németek. Pest alatt állt már a front, Lőrinc határában; azt hittem, rögtön kivégeznek. De nem, nem lőttek tarkón, hanem bezártak egy templomba. Éjszaka volt, ködös, decem béri éjszaka. A templomban úgy megsűrűsödött a sötétség, hogy körülfolyta az embert, akár a víz. Eleinte nem láttam semmit, aztán meg csak azt, hogy valahol mesz- sze-elől vörösen pislákol az örökmécses. Amikor a szemem lassanként megszokta a sötétséget, az oltárig óvakodtam. Hatalmas templom volt, körös-körül tele mellékoltárokkal, szobrokkal, gyertyatartókkal, képekkel, s mindé* nütt oszlopok nyúltak a magasba, de olyan sűrűn, mint erdőben a fák. Hamarosan azt is észrevettem, hogy nem vagyok egyedül: kétoldalt a padsorokban emberek szuszogtak, horkoltak, a térdeplőre bukva, vagy elnyúlva az ülésdeszkán, belesüllyedve a hideg sötétségbe. Olyan hideg volt, hogy állandóan kínozott a vizelhetnék; kimenni nem lehetett, így csak szorongattam magamban, s ténferegtem ide- oda, hogy valahogy uralkodni tudjak magamon. Az egyik fogoly a szószék lépcsőjén ült, s oldalvást fordulva, ráhajtotta a fejét a díszes, faragott karfára. Először azt hittem, szobor, de amikor eléje kerültem, megszólalt: „Térdelj le és bánd meg bűneidet! Aztán aludj! Reggel úgyis felakasztanak bennünket.” Az arcát nem láttam, csak a lépcsőn kuporgó, fekete alakját, s a hangját hallottam, rekedt-suttogó hangját, amely erőszakos volt, és kísérteties. Minduntalan ismételgette: „Térdelj le, bánd meg bűneidet! Aztán aludj!” Akárhová mentem, nem tudtam megszabadulni a hangjától, mindenütt hallót*
