Kelet-Magyarország, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-02 / 51. szám
NEM VAGYUNK EGYFORMÁK A folyók élete Közismert, így közhelynek hathat a felsorolás; életkor, nem, származás, tapasztalat, képzettség, kulturáltság, politikai és világnézeti beállítottság, személyiség és még sok más vonatkozásban nem vagyunk egyformák. Ilyen heterogének az üzemek, hivatalok. Még az egyenruhát öltött, parancsra cselekvő katonák sem egyformán bátrak, kitartóak. Ez nagyrészt elkerülhetetlenül sokféle ok együtthatásának következtében alakul így. Fogadjuk el; ilyenek vagyunk. Sokszínűségünk ellenére Is a munkahelyeken együtt kell — nemcsak dolgoznunk — élnünk is. Ez az együttélés időben és tartalmában nagyon jelentős. Amellett, hogy itt keressük magunk, családunk kenyerét, itt fáradunk el, innen megyünk haza 8—10 órai távoliét után, bosszúsan vagy jókedvűen. Tehát nem lehet közömbös hogyan is élünk együtt, másszóval milyen a munkahelyünk légköre. Egy-egy munkahely hierarchiájában nem egyformák a jogok, kötelességek, követelmények. A kollektíva alakítására legnagyobb hatással a vezetők vannak, lehetnek. A jó vezetőtől elvárják a dolgozók, hogy példamutató, igazságos legyen, jól ismerje a munkáját. Szigorú legyen a köz érdekében, de ez ne jelentsen ridegséget, embertelenséget. Nem régen hallottam az egyik nyugalmazott diplomatától, hogy az országot képviselő nagykövet amikor hazája ügyében jár el soha nem sértődhet meg. Ezt csak akkor teheti, ha arra parancsot kap. A mi állami vállalataink vezető; követői rendszerünknek. Tehát durvák, sértődékenyek, ők sem lehetnek. Bizonyos esetekben a nagykövetek kaphatnak sértődésre parancsot, de a vállalati vezetők életében ilyenre nem lesz példa. Amikor azt mondják, X. Y. igazgatóról, hogy egy durva ember, azt is hozzáteszik, hogyan nézhetik ezt el fentről. Vagyis egy ember kiskirályoskodá- sát államunk, társadalmunk rovására írják. Természetesen a vezetőnek ugyanabból a Illés Endre: Különös, merész orra volt. A szája kissé ferdén futott, mintha régi, mély vágás hasította volna be ezt az arcot. Nem is ajkak válnak ott szét, de egy heges forradás emléke kísért. Mindig erre az arcra kellett gondol- niok. Aznap este már egészen égett volt körülöttük a levegő. Ott ültek kettesben a forró kávé gőzében. Kis örvény kerekedett a süllyedő cukor nyomán a sötét habok közt, azután halk bugyborékoló s támadt a parányi tengerszemben. — Mondd Eszter... Péter tudja, hogy itt vagyok? — Szóltam neki... — És mit felelt? — Semmit. Felállt, hogy cigarettáért megy. Nem jött vissza. Érezték, hogy a bőrük vékonyabb, mint máskor. — Iszol valamit? — kérdezte az asszony. — Várj. neked is töltök. S .padt vagy. Eszter kissé előredőlt, rekedten, komolyan mondta: — Ne félts... nyugodt vagyok. Nem... Mégis hamisan beszélnek. Nyugodtak ? Csak elszántak. Milyen ízetlen már ez a helyzet. ízetlenek ők is_ Kezd hínár osodni. székből büntetést, leváltást, előléptetést és dicséretet is osztania kell. Eközben hibát is követhet el. Ha ezt tudtá- rá hozzák, vagy ő rájön, ne szégyelje bevallani tévedését és ami még a szavaknál is fontosabb tegye jóvá a helytelen intézkedését. A nyíltság, a gyors tájékoztatás és tájékozódás a légkör alakításában a vezetők kötelessége. Sok helyi közvéleménykutatás hozott már fel olyan példákat, hogy a munkások — mivel nincsennek tájékoztatva — a vezetők jövedelmét két-háromszorosá- ra gondolják, mint az a valóságban De sokszor a szomszédos üzemrészről vagy a saját brigádjuk teljesítéséről, várható keresetéről sem tudnak pontosat. Arról gyakran hallanak termelési tanácskozáson, brigádgyűlésen, hogy ez vagy az a segédmunkás elveszített valamilyen szerszámot, ezért megbüntették, de hogy a főmérnök valamit rosszul tervezett, vagy a főkönyvelő késve küldte el a jelentést és ebből kára származott a vállalatnak erről legtöbb esetben csak a gyűlés után szoktak suttogni. Egy több száz vagy ezer főt foglalkoztató üzemben nyilván senki sem várja el az igazgatótól, hogy minden munkást név szerint ismerjen, családi problémáikkal személyesen törődjön, esetleg szabad idejében velük biliárdoz- zon. De a csoport vagy a brigád, esetleg a műhelyvezetőtől már jogosan elvárják, hogy egyenként is ismerje a munkások örömét, gondját. Itt az igazgatóra, a vállalat vezetőjére olyan feladat hárul, hogy a hozzá legközelebb álló 20—30 vezetőt ő ismerje és tőlük követelje meg lefelé ugyanazt. Egy nagyüzem igazgatójának nem kell Mátyás-király módjára olajos ruhába öltözni és így tapasztalatot szerezni a brigádvezetők durvaságáról. A brigádvezető munkamódszerének alakítására az ö és a legközvetlenebb munkatársai magatartásával, példájával és ellenőrzéssel hathat. rothadni az egész hazug ta~ kargatás, mint egy sással lepett zsombék. Nincs más hátra — bele kell lépni, át kell gázolni rajta. Már olyan közönséges részletek vannak, mint Péter asztalán az a névtelen levél._ / Péter persze mindent tud. Nem várhatnak tovább... bele kell vágni ebbe a gyulladt hazugságba, késsel belevágni s egészen mélyre hasítani...! György felállt, odalépett az asszonyhoz, átfogta felső kariát. mintha nagyon gyengéden fel akarná segíteni. — Készen vagy ? De Eszter hátradőlt, csak az arcával fordult felfelé. Hangtalanul bólitott — „készen”. Még sohasem volt ilyen az arca: egy skarlátos kisgyerek nézett vissza a férfira, forrósógot lehelő, elpá- rásodó bőrrel, égő, száraz szemgolyóval. Amikor György beléped Peterhez, a férj a másik szoba sarkában ült. Nem fordult hátra, a rádió gombját csavargatta. Tüntető elfoglaltság, kezet sem kell adni. — Szervusz — lépett hoz. zá György. — Fél órája várunk. — A nyolc órai hírek job ban érdekelnek. — Néhány percre mégis megzavarlak.Igen lényeges, hogy az emberek értékelésének mércéje a munka és a magatartás legyen. Ahol talpnyalásért a főnökök ajtaja körüli sűrgö- lődésért is lehet forintot kapni, ott már eleve nem lehet jó a légkör. A vezetők is emberek, nem pedig szentek, modellek, akiknek képére és hasonlatosságára kell mindenkit átgyúrni. Nyilván az egészséges közvélemény így is tekint rájuk. Azonban nekik mint vezetőknek más normáik vannak. Ha ezt a normákat betartják, megbecsülést, tiszteletet érdemelnek. A párt- szervezet, szakszervezet akkor is a dolgozók, a kollektíva érdekét védi ha a vezetőkkel szembeni ás- kálódást, intrikát elítéli. Mivel nem vagyunk egyformák és angyalok ilyen is előfordul. Egy-egy vállalat egy hatalmas zenekarhoz is hasonlítható, ahol nemcsak a dirigens lehet rossz, de egy- egy hangszer is szólhat hamisan. Itt vár nagy szerep a különböző társadalmi szervekre: tanítsák meg „stimmelni” a hamisan játszókat is. A bizalmatlanság mind a két oldalról káros. Bízni kell a vezetőben amíg erre a bizalomra érdemtelenné nem válik, de hasonlóan a beosztottakat is a bizalom alapállásából kell „bekártonozni” és felvetésekből a tiszta lapot senki ne feketítse be. Az emberek többsége jót akar és jót is tesz. Az lenne az igazságos, ha a jóért több megbecsülés, bizalom és szeretet lenne mindkét oldalról az ellenszolgáltatás. Nagy viták vannak napjainkban a nyereség felosztása körül, de a forintok igazságosabb osztása mellett legalább ilyen szükség van az igazságosabb együttélésre is. Tudjuk, nem vagyunk egyformák de a munkában, .magatartásban, akaratban, a jobb együttélésben jobban is hasonlíthatnánk egymásra. Tőlünk, mindnyájunktól függ. Csikós Bal** A fiatalabb férfi megállt mellette, állt, fejét egy közeli könyvespolc élének támasztotta... — Hagyd azt a rádiót, Péter.Mindketten pontosan tudták: most kezdődik. — Ha azt mondom, hogy a hírek jobban érdekelnek, el kell hinned. Ne zavarj, gyere később. A bőrre freccsent kénsav perzsel olyan alattomosan, mint az ostoba fölény. György halántékán gubancba ugrott egy ideg, majd ismét kioldódott; szégyellte, émelyegve szégyellte magát Milyen egyszerű, tiszta s kegyetlen az ő dolga... Ez a szegény komédiás szánalmasan meg játssza most, hogy nyugodt nem ad kezet, a rádió gombját csavargatja, pedig csak egy hasán lapuló nyomorult varangy — neki csak néhány szót kell mondania s ez a ri- pacskodás összehull... Úristen, hát ilyen nehéz kegyetlennek lenni? — Péter, ne játsszunk. Eszter csomagol. (Hát vállal hatja, hogy már összecsomagolt? Mór egyedül van!) Eszter csomagol... És én most elviszem. Elváltok. Ezt mégis másképpen kellett volna mondani... Ehhez a váláshoz talán köze van ennek a másiknak is... De már nem javíthatott semmiféle fordulattal... A rá dió gombját csavargató fér fi hátrarúgta székét, felállt, vértelen, sápadt arccal rámeredt. György tudta, hogy ez a maszk hetek óta készü és mégis megdöbbent tőle. Az idegen jobb kar most alattomosan, ahogyan a maSzeretjük folyóinkat. A Tiszát, amely félkörben öleli a megyét, s miénk a leghosszabb Magyarországi szakasza. Szeretjük a Túrt, a Szamost, sőt a Kraszna és darak ívelnek fel, hirtelen alulról fölfelé vágott, de György keze ösztönösen rácsapott az előrelendülő csuklóra és lerántotta a melybe. Azután a bal kézzel ismétlődött a jelenet, már bágyadtabban, jóval erőtlenebbül. Mintha egymáshoz láncolták volna testüket — a férj jobb és bal kezét iszonyú erővel húzta lefelé a fiatalabb férfi szorítása. De ha egy pillanatra szabadulhatna tőle!... Ezt érezte György is. Ha egy pillanatra szabadon engedné... Milyen erővel vágna arcába ez a lefogott ember, hogy zúdulna rá a gyűlölet, hogy öklözné és szaggatná... S nem kéne-e megengednie? Legalább egy ütést — hogy ez a lihegő test lecsillapodjék.« Ő most itt áll, erősebben, fiatalabban. elveszi Esztert,' itthagyja ezt az elárult embert — valami kárpótlást mégis illenék adni... Lazítani akarta a fogási — s nem ment! Nem tudta elengedni Péter csuklóját Igen, szereti -Esztert! De jobban szereti, mint ez a másik? Honnan tudhatná? Talán csak közelébb tudott lépni hozzá... Valami mégis jár ennek a férfinak, valamiféle elégtétel, igazolás — legalább villanásnyi győzelem, hogy ember maradhasson, így szebb is, teljesebb is elvenni tőle az asszonyt.. De amikor elképzelte, hogyan csattan bőrére az idegen kéz, ez a csontig vágó undor még esztelenebb görcsbe szorította ujjait — nem, nem megy! Meg kell tagadLónyai-csatornákat is, amelyeknek a köztudatban már nem egyszer folyó a rangjuk. Ezek a folyók mázsaszámra adnak halat, halászoknak megélhetést, kenyeret, töbD nia Pétertől ezt az elégtételt is! Érezte, hogy gyáva, ordítani szeretett volna, hogy gyáva, öklendezésig fájt ez az ostoba, nyers fölény — s mégsem ment. Valahogy tisztának, nyíltnak érezte eddig a szerelmüket, s most meglátta az igazi arcot; milyen piszkító és lehúzó érzés ez is, mennyire megalázza a védtelen harmadikat — s mégsem tudta elszánni magát az áldozatra. Azután jött egy perc, amikor már vállalta az ütést, de egyszerre beléhasított a világosság: hazudni akar magának — Péter izmai már ernyednek... Már elengedheti, nem fog ütni.« Nem ütött. Rángatózó ajakkal fordította el fejét, valahogy oldalt lépett, egyet, majd még egyet, szinte eldőlt, úgy zuhant rá a szégyen és a nyálkahártyát kaparó keserű íz, szánalmasan, félig szélütötten billegett egyre messzebb Györgytől, s egyszerre belenyekkent a legtávolabbi óriásfotőjbe. „Ha Eszter most bejön, évekig nem fogunk tudni egymáshoz melegedni” — gondolta György. Mert egyedül őrizni valamit — még csak lehet. Las- san-lassan elássuk. De ha ketten emlékszünk ugyanarra a szégyenre, mindörökre gyanakodva fürkésszük egymás arcát. Eszter nem jött be. — Péter... ne haragudj, Péter — kezdte dadogva György. Azután egyszerre megérezte. hogy ki kell mennie. Szerette volna megütni magát És azonnal kiment mint 40 ezer hold szántóföldet öntözünk vizeikkel. Sok ezer embernek élmény az is, hogy fűtődnek bennük, hogy méla csendben horgásznak partjaiknál. A folyók különös életet élnek. Az örömök mellett nem egyszer gondot bánatot okoznak. Gond, hogy a Tisza határrészeket rabol el, bánat és anyagi veszteség, ha áradáskor vizállási rekordokat javítanak. A vízügyi szakemberek fo- lyóinkról igen sok . érdekes, sokszor szomorú történetet jegyeztek feL Ilyen többek között a Túr rekordjavító sorozata. A Túr 1962-ben meghaladta vízmagasságával a maximális szintet. Azóta három esetben javított rekordot, s most már 560 centiméter a kritikus pont. Ezek a rekordjavítások mindig sok ezer forintos anyagi kárral jártak együtt. Ugyanez vonatkozik a Tiszára, a Krasz- nára és a többi folyóra is. A Tisza például 1947—48 forduló napján, szilveszterkor lepte meg az embereket. Akkor javított rekordot úgy, hogy hömpölygő árját házak közé vitte Folyóink nyáron szépek és csendesek. Évenként újra és újra megelevenednek, rakoncátlanok. Kitömi medreikből azonban egyre kevésbé tudnak. A Kraszna is, — ahol a kép készült — ostromolja a gátakat A gát és tetején az ember azonban ellenáll. Szöveg: Seres Ernő ^ Fotó: JmM( A QYÁVA
