Kelet-Magyarország, 1969. február (26. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-12 / 35. szám

fm fc^rnSrti * Bm WM**!!**«**» f . oWaf libb szakember a várass szolgáltató iparban Megkezdődött a megyei kosárlabda-bajnokság. Felvéte­lünk egy végig jó iramú mérkőzés, a Vasvári Gimnázium II—Mátészalkai Mg. Technikum találkozó egyik jelenetét örökíti meg. A képen a nyíregyháziak 13-as számú játéko­sa. Kaposi dobott kosárra. A mérkőzést végeredményben a jobban játszó Vasvári II. nyerte meg 64:48 (31:19) arányban. ,,J .... ~ Hamrnfi J07.s.ií íeivétele Május 25-én helyi rangadó Nyíregyházán A röplabda női NB II sorsolása A Magyar Röplabda Szö­vetség elkészítette a női röp­labda NB Il-es bajnokság ta­vaszi idényének sorsolását, melynek érdekessége, hogy két nyíregyházi csapat — a Spartacus és az újonc Zrínyi VSC — is szerepel a mezőny­ben. A sorsolás maga kicsit bo­nyolult, mert irányítottan ké­szítette a szövetség. Ez azt jelenti, hogy május 10-én, 11-én, valamint junius 7-én, 8-án — azaz két ízben szom­baton és vasárnap is — tel­jes fordulóra kerül sor. Sőt négy pesti csapat a május 25-i forduló előtti napon, az­az szombaton is játszik baj­noki mérkőzést. Az irányí­tott sorsolást azért valósította meg a szövetség, hogy egy­részt elősegítse az utazási költségek csökkentését, más­részt pedig, hogy a bajnok­ság őszi idénye ne nyúljon bele a kellemetlen hideg idő­járásba. A tavaszi sorsolás érde­kessége, hogy a Nyíregyhá­zi Zrínyi VSC—Nyíregyházi Spartacus, helyi rangadóra május 25-én kerül sor. Aláb­biakban közöljük az NB Il-es női röplabda-bajnokság tava­szi sorsolását L ford. IV. ÍOí Külker—Bp. VTSK, Ferroglobus—Közgazdasá­gi, Szarvas—Egyetértés, Diósgyőr Beloiannisz, Gyoma—Jászbe­rény, DEAC—Nyíregyházi Spar­tacus, Nyíregyházi Zrínyi VSC— Békéscsaba. II. ford, rv, 27: Közgazdasági— Külker, VTSK—Jászberény, Szarvas—Ferroglobus, Egyetértés —Zrínyi VSC, Beloiannisz—Nyh. Spartacus, Diósgyőr—Gyoma, Bé­késcsaba—DEAC HI. ford. V. 4: VTSK—Egyetér­tés, Ferroglobus—Diósgyőr, Kül­ker—DEAC, Jászberény—Közgaz­dasági, Zrínyi VSC—Beloiannisz, Gyoma—Nyh. Spartacus, Szarvas — Békéscsaba. IV. ford. V. 10: Egyetértés—Bé­késcsaba, Beloiannisz—Gyoma, Diósgyőr—VTSK, Zrínyi VSC— Közgazdasági, DEAC—Szarvas, Nyh. Spartacus—Jászberény. V. ford. V, 11: Külker—Ferrog­lobus, Egyetértés—Gyoma, Be­loiannisz—Békéscsaba. Diósgyőr— Közgazdasági, Zrínyi VSC—VTSK. DEAC—Jászberény, Nyh. Sparta­cus—Szarvas. VI. ford V. 18: VTSK—Szarvas, Közgazdasági—Gyoma, Ferroglo­bus—Zrínyi VSC, Jászberény— Egyetértés, DEAC—Bsloiannisz, Nyh. Spartacus—Külker, Békés­csaba—Diósgyőr. VII. ford. V. 24: Külker—Egyet­értés, Ferroglobus—Beloiannisz. V. 25-én: Külker—Szarvas, Egyet­értés—Ferroglobus, VTSK—Köz­gazdasági , J ászberény—Beloian - nisz, Zrínyi VSC—Nyh. Sparta­cus, Diósgyőr—DEAC, Gyoma— Békéscsaba. Vili. ford. VI. 1: Beloiannisz— VTSK. Közgazdasági—Szarvas, Ferroglobus—Jászberény, Diós­győr—Egyetértés, Zrínyi VSC— Külker, Nyh. Spartacus—Békés­csaba, DEAC—Gyoma. IX. ford. VI. 7: VTSK—DEAC, Közgazdasági—Nyh. Spartacus. Békéscsaba—Külker, Gyoma—Fer­roglobus, Szarvas—Diósgyőr, Jász­berény—Zrínyi VSC. X. ford. VI. 8: Egyetértés— Beloiannisz. VTSK—Nyh. Spar­tacus. Közgazdasági—DEAC, Bé­késcsaba—Ferroglobus, Gyoma— Külker, ' Szarvas—Zrínyi VSC, Jászberény—Diósgyőr. XI. ford. VI. 15: Egyetértés— Közgazdasági, Külker-Jászberény, Beloiannisz—Szarvas, Békéscsa­ba—VTSK, DEAC—Ferroglobus. Nyh. Spartacus—Diósgyőr, Zrínyi VSC—Gyoma. XII. ford. VT. 22: Beloiannisz— Külker, VTSK—Gyoma, Közgaz­dasági—Békéscsaba, Ferroglobus— Nyh. Spartacus, Egyetértés— DEAC, Diósgyőr—Zrínyi VSC, J á sz berény—S z a rvas. XIII. ford, VI. 29: Közgazdasá­gi—Beloiannisz, Ferroglobus— VTSK, Külker—Diósgyőr: Nvh, Spartacus—Egyetértés. DEAC— Zrínyi VSC, Békéscsaba—Jászbe­rény, Gyoma—Szarvas. Totótcmocsadó 7. játékhét Sporthírek OLASZ A-OSZTALY L. Fioreuuna (2) —Cagliari (1). Mintha, pülanatnyüag a Fiorenti- na lenne jobD formában. Ettől függetlenül azonban iiaromesé- lyes á mérkőzés. Tipp: l, x, 2. 2. »nternaziouaie (4)—Palermo <8*. Az Inter hazai pályán mind­két pontot megszerzi. Tipp: 1. 3. Juventus (5)—-Roma (6)* Nincs nagy különbség közöttük, de a vendégek aligha okoznak megle­petést. Tipp: 1, x. 4. Lanerossi (16)—Torino (7). Iúégenben is a Torino látszik esélyesebbnek. Tipp: x, 2. 5. Sampdona (14)— Napoli (11). A hazai pálya előnye a Samp- deria mellett szól. Tipp: 1, x. 6. Varese (12)—Atalanta (15). Vareseben nem lehet sok esélye a vendégcsapatnak. Tipp: 1. 7. Verona (9)—Bologna (10). Ki­egyensúlyozottak az esélyek. Tipp: x, 1, 2. OLASZ B-OSZTALY 8. AC Reggiana (4—5)—Foggia (6). A Reggiana jobb formában van. Tipp: i, x. 9. Perugia (11)—Livorno (9). A hazai együttes mindkét pontra esélyes. Tipp: 1. 10. Padova (17)— Genoa (7—8). A po uosztozkodás látszik legvaló­színűbbnek. Tipp: x. ü. Monza (16) —Spal (12). A ha­zaiam e találkozón javíthatják helyzetüket. Tipp: x, 1. 12. Modena (20)—Lecco (15). Az utolsó helyen álló Modenának nagy szüksége vah a pontokra. Tipp: 1, x. 13. Mantova (18)—Como (7—8). Jobb a vendégcsapat, de mind­három eredményre számítani le­het. Tipp: x, 2, 1. PÓTMÉRKÖZÉS 14. Brescia (1)—AS Reggina (4— 5) Nem lesz könnyű dolga a Bre: jián^k, de hazai pálcán győz­ni fog. Tipp: 1. OLASZ BAJNOKSÁG A-osztály. Atalanta—Fiorentina 0:1, Bologna—-Lanerossi 3:0, Cag­liari—Varese 0:0, Milan—Verona 3:0, Napoli—Internationale 3 :l, Palermo—Juventus 1:1, Roma- Pisa 2:0, Torino—Sampdoria 2:0. 1. Cagliari 17 10 8 1 28: 9 Zb 2, Fiorentina 17 10 6 1 19:11 26 3. Milan 17 9 7 1 19: 6 25 4. Inter. 17 8 4 5 32:17 20 5. Juventus 17 7 5 5 21:17 19 6. Koma 17 7 4 6 20:22 18 7. Torino 17 6 5 6 17:16 17 8. Palermo 17 5 C 6 16:17 16 9. Verona 17 6 4 7 23:27 16 10. Bologna 17 6 3 8 16:19 15 11. Napoli 17 4 7 6 13:16 15 12. Varese 17 3 8 6 12:28 14 13. Pisa 17 5 3 9 17:24 13 14. Sampdoria 17 3 5 9 13:19 11 15. Atalanta 17 3 5 9 15:23 11 16. Lanerossi 17 4 2 11 12:22 10 B-osztály. Bari—Monza 1:1, Catanzaro—Foggia 1:1, Ceséna— Reggina 0:0, Como-Catania 1:0, Genoa—Livorno 1:0, Lecco—Pe­rugia 0:0, Mantova—Spal 1:1, Modena—Ternana 1:2, Padova— Brescia 0:0, Reggiana—Lazio 1:0. 1. Brescia 19 9 7 3 24:12 25 2. Lazio 19 8 8 3 30:16 24 3. Bari 19 6 12 1 16:10 24 4. Reggiana 19 7 8 4 16:11 22 Reggina 19 6 10 3 16:11 22 6. Fogg.a 19 6 10 3 11:10 22 7. Como 19 8 6 5 19:14 22 Genoa 19 7 8 4 19:14 22 9. Livorno 19 7 5 7 20:19 19 10. Ternana 19 6 7 6 18:18 19 LI. Fe ugia 19 2 14 3 10:11 18 12, Spal 19 5 8 6 18:21 18 13. Catania 19 4 10 5 9:14 18 14. Caianz. 19 4 9 6 12:15 17 15. Lecco 19 4 9 6 13:19 17 16. Monza 19 3 9 7 15:23 15 17. Padova 19 4 7 8 11:22 15 18. Mantová 19 3 8 8 12:18 14 19. Cessna 19 3 8 8 13:21 14 20. Modena 19 3 7 9 10:18 13 LABDARÚGÁS. Az olasz­országi Karneval Kupa nem- zetközi ifjúsági labdarúgó­tornán hétfőn újabb mérkő­zésekre került sor. A Vasas Pistoiaban 1000 néző előtt játszotta a Milan elleni visz- szavágót. A magvar fiatalok balszerencsés mérkőzést vív­tak, az olaszok ugyanis két perccel a befejezés előtt egyenlíteni tudtak, s így a Vasasnak nem sikerült a to­vábbjutást kiharcolni. Vasas —Milan 1:1 (1:0). Góllövők: Váradi (37. p.), illetve Scarrone (88. perc). Hétfőn este Münchenbe ér­kezett Pelé, a brazil labda­rugócsillag. Nyugatnémet ba­rátjának, az FC Bayern München elnökének meghí­vására érkezett az NSZK-ba — Afrikából. Kijelentette, hogy a mexikói VB-n való­színűleg még játszani fog a brazil válogatottban és véle­ménye szerint a 16-os döntó egyik legerősebb csapata az NSZK együttese lesz. Stanley Rousnak, a FIFA elnökének jelenlétében hét­főn este érdekes mérkőzés volt egy brit katonacsapat és a Slough Town amatőr­együttes között. Játéksza­bály-módosítási tervvel kap­csolatban hozták létre a ta­lálkozót: szabadrúgásoknál nem állt fenn a leshelyzet. A hóval és jéggel fedett pá­lyán azonban nem alakult ki olyan mérkőzés, amely igazolta volna az előzetes vá- i rakozásokat, mindenesetre az kitűnt, hogy a kapuk sokkal többször kerülnek veszélyes helyzetbe, mint eddig A Milan elleni február 19-i. olaszországi BEK-mérkőzés előtt a Celtic csapatát rend­kívül zavarja, hogy Skóciá­ban a kedvezőtlen időjárás miatt nincs játéklehetőség. A skót bajnokcsapat a tervek szerint Máltába utazik ba­rátságos mérkőzésre. TENISZ: Salisburyban hét­főn délután megkezdődött az Egyesült Államok 66. fedett­pályás nemzetközi teniszbaj­noksága, amelyen Gulyás István is rajthoz állt. A ma­gyar bajnok az első forduló­ban két játszmában veresé­get szenvedett Graebnertől: Graebner (amerikai)—Gulyás (magyar) 6:3, 6:2. Mai sportműsor Labdarúgás: Mátészalkai MEDOSZ—Nyíregyházi Spar­tacus, barátságos előkészületi labdarúgó mérkőzés délután 14 órai kezdettel Mátészal­kán. (A D. GÖCS Vasas csa­pata közbejött akadályok mi­att csak vasárnap vendégsze­repei a Spartacus edzőpart­nereként Nyíregyházán.) Nyíregyházi VSC—Téglási Vasas, edzőmérkőzés délután 14 óra 30 perckor Nyíregyhá­zán, az NYVSC-pályán. Fokozatosan növekszik az igény a városi szolgáltatási Ipar bővítésére, minőségének javítására. Néhány jellemző adat: mo­sógépből 1960-ban 2019 da­rabot adtak el. Ez a mennyi­ség 1958-ban már 6362 da­rab volt. A legnagyobb emelkedést a televíziók el­adott mennyisége jelentette. Míg 1960-ban 422 készülék talált gazdára, addig az el­múlt esztendőben 10 764. Va­jon javult-e ugyanennyi idő alatt, ugyanilyen mértékben a városi szolgáltatási-javítá­si munka? Ha mindent ösz- szevetünk, tapasztalhatunk ugyan némi javulást, de az igények teljes kielégítéséről korai lenne beszélni. Nem sikerült például az iparpolitikai tervnek megfe­lelő mennyiségű . iparigazo’,- ványt kiadni, ugyanis nem állt rendelkezésre kellő szá­mú és felkészültségű jelent­kező. Vagy a másik: sok pa­nasz érte két legnagyobb szolgáltatást végző ' üzemün­ket, az autójavító válla'atot és a GELKÁ-t, s mindez főleg objektív ok, alkatrész- hiány miatt. A javítások-szolgál tatások elmúlt évi elvégzett munkája után emelekedett a forintér­ték. A tanácsi vállalatok kö­zül elsősorban az UNIVER- SIL-nél, ahol 1962-ben még csak 800 ezer forint értékű, 1968-ban már 3 millió 772 ezer forint értékű szolgálta­tást végeztek. A kisiparban a legnagyobb emelkedést a szobafestő és mázoló ktsz ér­te el. Míg 1962-ben 500 ezer forint értékű munkát végez­tek, addig 1968-ban már e* az összeg 3 millió 504 ezer fo- rintra emelkedett. A javítások és szolgáltatá­sok minőségi és mennyiségi növelése érdekében ebben az esztendőben többet fordít a városi tanács, mint korábban. Különösen fontosnak tartják a szakember-utánpótlást. Az 1968—69-es tanévre a taná­csi iparban 285, a szövetke­zetiben 220, míg a magán­kisiparban 85 iparj tanulót iskoláztak be. így összesen 590 szakember munkába ál­lásával érezhetően javulhat a következő években Nyíregy­házán a szolgáltató iparág minőségileg és mennyiségileg egyaránt. (hsj) Permetezőgép müanyegtsót Régi adósságát törleszti aX idén a Vegyiműveket Szere­lő Vállalat tiszakécskev tele­pe: megkezdte az olcsó, könnyen kezelhető, a rézből készülteknél 60—70 százalék­kal könnyebb műanyagper­metezőgépek sorozatgyáilását Három típus „fut” a szala­gon. Az egyik az ötliteres „Permike” — a kiskertek gé­pe lesz majd. Mindhárom tí­pusból az első széria már­ciusban kerül forgalomba. A tavaszi növényvédelemhez összesen 15 ezret adnak át belőlük a kereskedelemnek. Az új típusú permetezőgé­pekhez az alkatrészek gyár­tását is megkezdték. A kockázati alap A belkereskedelmi minisz­ter a pénzügyminiszterrel és az Országos Anyag- és Árhi­vatal elnökével egyetértés­ben rendeletet adott ki a bur­gonya, zöldség és gyümölcs­felvásárló kereskedelem koc­kázati alapjáról. A rendelet szerint a burgo­nya, zöldség és gyümölcs­felvásárló szövetkezeti válla­latok és a megyei értékesítő központok a felvásárlási ér­ték 2,5 százalékának megfe­lelő kockázati költséget szá­molhatnak el, s ezt a költsé­a felvásárló ban get alapszerűen kötelesek ke­zelni. Az új rendelkezés nemcsalt a .felvásárlódvállalatnak, ha­nem a fogyasztóknak és a termelőknek egyaránt kedve­ző. A termelőnek lesz biztosí­téka, hogy a felvásárló min­denképpen állja a szerződés­ben vállalt kötelezettségeket. S miután a kereskedelem nem kényszerül az áru mindenáron való eladására, a fogyasztók is jól járnak. A rendeletet január 2-től kell alkalmazni. Narancsosláda Ibrányból Az Ibrányi Vegyes Ktsz- nél már ez év első napjaiban biztosították az 1969-es év munKaellátottságát — mond­ta Berecz József elnök. Az építőipari részleg jelen­tős mezőgazdasági létesítmé­nyek elkészítésén dolgozik. A kótaji Űj Erő Termelőszö­vetkezetben május 30-ig át­adják a 600 férőhelyes ser- tésfiaztatót a paszabi Pető­fi Termelőszövetkezetben ugyancsak májusi határidővel készül a 98 férőhelyes tehén­istálló. A vasmegyeri Micsu­rin Termelőszövetkezetben több mint kétmillió forintos beruházással egy 300 férőhe­lyes sertésfiaztatót, két 300 férőhelyes sertéshizlaldát kell december 20-ig felépíteniük. Megkezdték a tiszaberceli gimnáziumban három szol­gálati lakás kialakítását 300 ezer forintos költséggel és át­adására a határidőnél koráb­ban, áprilisban kerül sor. A faipari részleg az ex­portmegrendelésre készülő villamos targoncákhoz gyárt 400 ezer rögzítőlécet, ezenkí­vül hulladékanyagból 6000 narancsosládát is készít. A kötélgyártók az AGRO- KER-től mintegy negyedmil­lió forintos megrendelést kaptak. (bj.) 9' Uj gyomirtó A Budapesti Vegyiművek­ben két újabb kémiai anyag próbagyártása fejeződött be. A Trifenoxin 80 a legelők gyomirtására alkalmas, tö­kéletesen helyettesíti a ha­sonló külföldi készítménye­ket. A legelőkre kiszórva né­hány nap alatt elsárgítja a káros gyomokat. A gyár má­sik újdonsága a Trifenoxin T00 lesz, amely valamivel több hatóanyagot tartalmaz és így nemcsak a gyomokat, hanem a felesleges cserjéket is kiirtja. Az új gyártmányok első tételei az első negyedév­ben kerülnek forgalomba. Február 14-15-én az Ezerjó-étterem Február 15-én az Ezerjó-étteremben MŰSORBAN fELLÉP: ( bisztrójában árusítással egybekötött % B _^ " Bodza Klári, hirfogkonvhai termékekből műsoros vadaszvacsora Taiabér Erzsébet § _________________£-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------a „Nyílik a rozsa“ vetetkedo ■ m r ' énekesnői, valamint bemutatót rendezünk. Speciális vadételek széles választéka, Nyíregyházi Nagy László. f $ __________________________" _____________1 ■-------------------------------------------------------------------- BELÉPŐDÍJ: 15,— FT. HELYFOGLALÁS AZ ÜZLET VEZETŐJÉNÉL * Olcsó hidegkonyhai termékei; bemutatása. NYITVA: REGGEL 5 ŐRAlG. KEDVES VENDÉGEINKET SZERETETTEL VARJUK.

Next

/
Thumbnails
Contents