Kelet-Magyarország, 1969. február (26. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-06 / 30. szám

«rtrr-wAGYARtmsTAo í»J9. fíSraipf. Külpolitikai széljegyzet: A «agyhatalmak és a Közel-Kelet Téli utazás az NDK-ban 2. A főpolgármester derülátó Valójában el utasi thatatlan volt a januári francia javas­lat a közel-keleti válsággal foglalkozó négyhatalmi talál­kozóra, A négy nagyhatalom, amelyek egyhangúságot biz­tosítottak az emlékezetes 1967 novemberi BT-határo- zatnak, kétségtelen a közel- keleti befolyásuk és a bármi­féle rendezés garanciáját je­lentő erejük folytán nélkü­lözhetetlenek a megoldáshoz. Ellentmondani látszik a fentieknek az a várakozás, amely megelőzte a Nixon- kormány döntését a tanács­kozásról. Nem szabad azon­ban elfelejtenünk, hogy az izraeli agresszió mögött az amerikai imperializmus bá­torító ereje állt. S ha meg­riad is most az Egyesült Ál­lamok egy, a térségen túlnö­vő válság rémétől, ha kény­telen is a számára Izraelnél jóval fontosabb arab világ felé gesztust tenni, szeretné maximálisan maga irányíta­ni az esetleges rendezést és minél jobban távol tartani, netán eltávolítani akár a konkurrens francia impe­rializmust, akár a nagy el­lenfél Szovjetuniót. Amerika el akarja kerülni a taskenti- hoz hasonló békerendezést — mondta találóan egy ázsiai diplomata. Emlékezetes, hogy 1966 januárjában Ko­szigin részvételével és diplo­máciai munkája révén jutott megegyezésre India és Pa­kisztán, s a brit nemzetkö­zösség, melynek mindkettő tagja, „kimaradt”. A háború után viszont egy­re nőtt az elkeseredés az arab országokban az ameri­kai politika miatt, s ezt már a JohnSon-kormány is felis­merte. Az amerikai maga­tartás objektíve növelte a szovjet befolyást, annak ré­vén pedig erősödtek haladó arab rendszerek. Jellemző módon Sulzberger, a New York Times publicistája, 1968 áprilisában megérettnek találta az időt az izraeli megittasult politikusok meg- intésáre, a bibliai mondást idézve: „megmérettek és könnyűnek találtattak.. Kétségkívül motiválják az új amerikai kormány közel- keleti politikáját az olyasfaj­ta tények is, mint az ame­rikai zsidó nagytőke javá­nak demokrata párti elköte­lezettsége, Humphrey támo­gatása Nixon ellenében. Í3e emlékezzünk csak arra. hogy arabellenes kijelentései tet­tek feltehetővé az állítólagos merényletkísérletet Nixon el­len. Hogy aztán az új elnök kiilönmegbízottja, Scranton decemberben megállapítsa: az USA-nak „kiegyensúlyo­zottabb” közel-keleti politi­kára van szüksége, s „nem szabad azt a látszatot kelte­nie, hogy közel-keleti érde­kei csupán egy országban összpontosulnak.” Szó sincs arról, hogy az amerikai monopóliumok ér­dekei nem volnának számot­tevően nagyobbak az arab vi­lágban, mint a kis Izrael­ben: az utóbbi csupán jól felfegyverzett támaszpont, melyről kiindulva a közve­tett manőverekre nyílt jó le­hetőség, viszont az arab olaj birtoklása kulcskérdés az amerikai és a nyugat-euró­pai burzsoázia számára. Ni­xon legfőbb külpolitikai em­bere, Kissinger, a választási hadjáratban még Nelson Rockefeller tanácsadója volt, márpedig aligha kell bárki­nek is bizonygatni, hogy Rockefeller és az olaj „egy és ugyanaz”... Arról sem feledkezhetünk meg, hogy 1956-ban a republikánus kor­mányzat, melynek egyik fő „szürke eminenciása” történe­tesen éppen Rockefeller volt, szintén az arab lóra tett a szuezi válság során. Akkor is közrejátszottak persze az im­perialista rivalizálás elemei, csakúgy mint most, amikor Washingtonban nem nézik jó szemmel a gaulleista poli­tika közel-keleti ügyeskedé­sét. A lényeg tehát az, hogy az amerikai közel-keleti politi­ka lépéskényszer elé került a négyhatalmi tanácskozásra vonatkozó javaslattal, hason­lóan ahhoz, ahogyan meg kellett szavaznia az említett biztonsági tanácsi határoza­tot. Ám jól emlékezünk ar­ra, hogyan húzta tovább az időt az amerikai kormány a BT határozata után, az ara­bok haladó rezsimjeinek megtörésére számítva. Most is ellentmondásosan válaszolt a francia javaslatra. Éppen ezért nem szabad illúziókat fűznünk a négyhatalmi ta­nácskozáshoz. Lehet, hogy válóban dilemmája Nixon új­sütetű közel-keléti „reálpoli­tikájának”, hogyan tudja ab­ba beleilleszteni Tel Aviv-i szövetségesének politikáját De ez a beillesztés szüli az ellentmondást. Amerika hosszabb Ideje azzal próbálja „megdolgozni” az arabokat, hogy csak tőle kaphatják meg a megoldás kulcsát, mert csak ő tud hat­ni Izraelre. Ma még nehéz volna felmérni, hogy — a négyhatalmi tanácskozás bár­mifajta megvalósulásával — hogyan befolyásolja az ame­rikai—arab viszonyt ez a hi­tegetés. MOSZKVA A szovjet kormány meghí­vására szerdán hivatalos lá­togatásra Moszkvába érkezett Jan Marko csehszlovák kül­ügyminiszter. A vendéget a Seremetyevoi repülőtéren Vaszilij Kuznyecov, a szovjet külügyminiszter első helyet­tese és más magas rangú köz­életi személyiségek fogadták. WASHINGTON Nixon elnök szerdán az amerikai törvényhozás elé terjesztette ratifikálás végett a nukleáris fegyverek elterje­désének megakadályozásáról szóló nemzetközi szerződést. A szerződést az Egyesült Ál­lamok még a múlt évben alá­írta, de a ratifikálási eljárást a törvényhozás augusztus vé­gén — a Csehszlovákiád ese­mények ürügyén — bizonyta­lan időre elhalasztotta. prAga Prágában szerdán tartották meg a csehszlovák néphadse­reg parancsnoki karának és pártfunkcionáriusainak érte­kezletét, amely értékelte a csehszlovák néphadsereg fejlődését, a fegyveres erők je­lenlegi helyzetét és az 1969- re szóló legfontosabb katonai szakfeladatokat. Ludvik Svo- boda, a köztársaság elnöke nyitotta meg a tanácskozást, majd Alexander Dubcek, a CSKP KB első titkára beszé­det mondott. WASHINGTON Az amerikai külügymi­nisztérium szóvivője szerint az Egyesült Államokba érke­zett Liao Ho-su. a Kínai Nép- köztársaság volt hágai ügy­vivője, aki január 4-én le­mondott tisztségéről. A UPI amerikai hírügynökség sze­rint a volt hágai ügyvivő az első olyan magas rangú kínai diplomata, aki az Egyesült Államoktól kíván menedék­jogot kérni. Az amerikai ha­tóságok most foglalkoznak a menedékjog megadásának kérdésével. Az amerikai hír­ügynökség szerint feltehető, hogy a volt ügyvivőt — a fon­tosabb disszidensekhez ha­sonlóan — jelenleg a Cl A hallgatja kL Az amerikai kormány szer­dán válaszolt arra a francia javaslatra, amely négyhatal­mi tárgyalásokat irányoz elő a közel-keleti helyzet megvi­tatására. Az amerikai vá­laszt Rogers külügyminisz­ter adta át Lucet francia nagykövetnek, Washington a Biztonsági Tanács keretei közt javasol­ja a Szovjetunió, az Egye­sült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia képvise­Drezda város főpolgármes­tere, dr. Gerhard Schill egy hosszúra nyúlt munkaértekez­letről érkezett vissza, mikor titkárnője bejelentett. A kér­désre: mi okozza Drezda főpol­gármesterének a legtöbb gon­dot? — így válaszolt: — A munkaerőhiány. Az üzemektől az építkezésekig a dolgos kéz hiányzik legjob­ban. Ezért törekszünk min­den iparágban a lehető leg­teljesebb automatizálásra. Drezda ipari óriássá nőtt, ez határozza meg gondjaink zö­mét. Rögtön hozzá kell ten­nem, hogy több száz magyar segít nekünk, az üzemekben is, az építkezéseken is. — Mi a véleménye a ma­gyar fiatalokról? S megké­rem, hogy ezt a véleményt az udvariasság kötelme nélkül fogalmazza. — Csak azt mondom, amit gondolok. Nagyon meg va­gyunk elégedve a magyarok­kal. Dolgosak, szorgalmasak, értékes munkát végeznek. Ha az apróbb kilengésekre céloz, megnyugtatom, az arány nem rosszabb, mint a fiaink kö­zött, s egyébként is elvétve fordul elő. Remélem, hogy a Hochhaus megépítése méltó kifejezése a magyarok iránti megbecsülésnek. Szeretnénk, lm a fiúk és lányok minél ott­honosabban éreznék magukat nálunk, (A 16 emeletes mun­kásszállóban 600 fiatal kapott kényelmes, kellemes otthont.) — Mennyibe került a „Ma­gasház”? — Négy és fél millió már­kába. Több hasonló épületet is tervezünk, részben az épí­tőmunkások, részben a diá­kok számára. A lakásépítési program mellett az egyik fontos feladatunk. i Kétezer lakás évente — Ha már a lakásépítés szóba került, megtudhatnám, hány jogos igénylőt tart nyil­ván a város, és hány lakás épül évente? — Kétezret építünk, ez az utóbbi két év átlaga. Nyil­lőirtek megbeszélését abból a célból, hogy megvitassák „mi­lyen eszközökkel nyújthat­nak segítséget Jarring nagy­követnek ahhoz, hogy elő­mozdítsa az érdekelt felek megegyezését a Biztonsági Tanács 1967. novemberi ha­tározatának értelmében.” Az amerikai válasz indít­ványozza, hogy a négy nagy­hatalom ENSZ-képviselőinek tanácskozását megelőzően vántartásaink szerint e pilla­natban 6 ezer drezdai család jogos igényét kellene kielégí­tenünk. Viszonylag nem nagy szám, s az igénylők leg­többje még kihúzza egy-két évig (sok például a szülők­nél lakó fiatal házaspár), de igyekszünk lerövidíteni a vá­rakozási időt. A részleteket, s az átfogó városrendezési tervet egy emelettel lejjebb tudtam meg. Dr. Schill főpolgármes­ter a búcsúzáskor még meg­jegyezte, hogy a sok gond el­lenére nagyon derülátó, mert tudja, milyen mélypontról in­dult. Drezda, s tudja, hol tart ma. A jövőről pedig Kirt W. Leucht mondhat legtöbbet... A város főépítész-tervezője mozgalmas pályafutása során maradandó emlékeket hagyott az utókorra: Berlin városköz­pontját Eisenhüttenstadt, (a magyar Dunaújvároshoz ha­sonló új város) tervét, s a most megvalósuló drezdai építkezéseket például. A nemzeti díj első fokozatának kitüntetettje, a Német Épí­tészeti Akadémia levelező tag­ja, s az NDK Építész- és Tervező Szövetségének elnö­ke. hogy csak a főbb tisztsé­geit említsük. Kitűnő előadó, szemléletesen festi, jeleníti meg az 512 ezer lakosú vá­ros jövendő képét. A terv, mondja, nemcsak a mának és a közvetlen holnapnak szól, hanem a következő évszáza­doknak. Az emberiség jöven­dő életformája nagyváro­si keretekben alakul ki. Drezda körül valóban sor­ra olvadnak be a nagyvá­rosba a környező kisvárosok: Radeberg, Radebeul, déli irányban pedig Heidenanig, sőt majdnem Pirnáig megsza­kítatlan a településlánc. Nem utópia tehát az a kép, amely­ről Kurt W. Leucht beszél: a 850 ezer lakosú Drezda. Kétmillió látogató — Igen, addig rengeteg a munkánk, de merész tervek nélkül hajítófát sem ér a tu­javaslatra tartsanak kétoldalú megbe­széléseket, amelyek során „kidolgozhatják a megfelelő módszereket annak érdeké­ben. hogy az állandó képvi­selők mielőbbi tanácskozása gyümölcsöző és hasznos hoz­zájárulás legyen Jarring nagykövet küldetéséhez.” Az amerikai válaszról a szovjet és az angol kormányt is értesítették. domány. Abból indulunk ki, hogy a város holnapját a kö­vetkezők határozzák még: a rohamos ipari fejlődés, ezen- belül elsősorban az elektroni­ka, a tudomány, a kutatás, az egyetemi és főiskolai képzés súlya (a háború előtt két fő­iskolája volt, ma hét van, 33 ezer hallgatóval), a kultúra, a művészet kincseinek bősége (a képtar, a Grünes Gewölbe, a múzeumok, stb.), a nemzet­közi találkozók, a különböző rendezvények. a turizmus. Csupán egyetlen adat az ide­genforgalomra: évente két­millió látogató fordul meg Drezdában, közülük 600 ez­ren tekintették meg 1968- ban a képtárat. A lakásprogram alapé Ível közül figyelemre méltó, hogy az 1970-től felépítendő évi 6000 (majd fokozatosan 7—8 ezer) lakás 65 százaléka 3—4 szobás lesz, valamennyi táv­fűtéses, a lakóhelyiségek alap­területe az eddig 11 négyzet- méteres átlagról 15 négyzet- méterre növekszik. Építkezés, építkezés A következő két év alatt beépítik a nr.g togiiíjas vá­rosrészeket, a belváros ar- chitektonikus egységét nem bontják meg magas házak­kal, a történelmi értékű és jellegű épületek teljes hely­reállítása után az óváros har­monikusan beleilleszkedik a környező lakónegyedek to­ronyházai, modern lakótömb­jei közé. Három nagy szállo­da építését fejezik be az NDK jubileumi évében, majd 1971 végéig újabb két hotel épül, s összesen 3600 szállo­dai szoba várja Drezda ven­dégeit. A közlekedés ma még egyik legfájóbb pontja a fejlődő vá­rosnak, Csehszlovákiából megrendelt 90 új gyorsvasúti kocsit ebben az évben vár­ják, majd kicserélik a teljes régi kocsiparkot. Épül ax észak—dél irányú főközleke­dési vonal, s megkezdték a kelet-nyugati összekötő út építését. A nagy észak-déli vonal már abba az elképze­lésbe illik, amely egyetlen városnak tekinti az Elbá- völgy Drezda megyei szaka­szát: az északi végállomás Meissen, a déli, Firma, a kettő közötti távolság 60 ki­lométer. Az Elba mentén üdülőtele­peket létesítenek, A közleke­dés egyik alapelve, hogy a. város bármely pontjáról 30 perc maximális utazási idő alatt megközelíthető legyen a munkahely, vagy az üdülőne­gyed. Bertalan Lajos (A befejező rész következik) Amerikai válasz a francia Gerencsér Miklós: A gyűlöld Regény Eötvös Károlyról 4L Szabolcsi Miksa az ér­tesülések lenyűgöző tömke­legét hordta össze. Ha gyaní­totta volna Bary József, hogy mekkora veszedelem rá néz­ve Szabolcsi Miksa adatgyűj­tése, rég szerét ejti, hogy tá­vol lartassa csendbiztosaival az ügytől a debreceni újság­írót. De csak a megszabott ifjoncot látták benne, a kot­nyeles firkászt, aki, ha kelle­metlenkedik is a debreceni Egyenlőségben, támadásai in. kább az indulatoktól duzzad­nak, mint a bizonyítékoktól. Meg valami fonák hála is le­hetett bennük: Íme, szóhoz juthat az ellenpárt, nem esik csorba a liberalizmus játék­szabályain. A Vajda szánde- • osan erősítette ebbéli hitü­ket, ezért magánál tartotta Szabolcsi értesüléseinek já­rót, a kívánságára csak a morzsák láttak napvilágot az Egyenlőségben. Ez pedig ke­vés volt ahhoz, hogy üldözni merjék Szabolcsit. Mindaz, amiért talán az életére is pályáztak volna, ott volt Eötvös fejében. Még hasznáihatatlanul, áttekinthe­tetlen garmadákban, mint a sokfajta anyag egy nagy épít­kezés színhelyén. A gyilkos­ság vádját már végigelemez­te, kimutatta képtelenségét, tőle akár kezdődhetne a bíró­sági tárgyalás, ha csupán ennyi lenne a feladata. Most a tetemúsztat ási legenda vi­gasztalanul kusza, rejtelmek­kel, fantomokkal teli bozó­tosának kellett nekivágnia. Teljes higgadtságra töreke­dett, mégis érzékelte ütőeré­nek lüktetését. Hiába hagy­ta nyitva a valóságos ablako­kat, gondolatai annyira fel- sűrösödtek az erőgyűjtésben, hogy' teljesén sikerült magái elszigetelnie a külvilágtól. Állandóan csillapítva öne­mésztő Izgalmát, asztalhoz ült és szembenézett a kike­rülhetetlen kötelességgel. Melyik ponton kezdje a bozótirtást a logika? Ügy döntött, végigkíséri a tutaj osokat a Tiszán a mára- marosi Bustyaházától a Szol­nok megyei Kötelekig. Még­pedig aszerint, ahogy első ki­hallgatásuk alkalmával val­lottak Nyíregyházán a vizs­gálóbíró előtt. Fogalmuk sem volt, miért tartóztatják fel őket a kőteleki vízimolnárok, miért verik őket vasra, miért bánnak velük olyan durván, mint a rablógyilkosokkal. Hí­rét se hallották a tiszaeszlárí ügynek. Külön-külön kerül­tek a vizsgálóbiró elé, fogsá­gukat egymástól elzárva szenvedték, maga a törvé­nyes erőszak gondoskodott arról szigorú tökéllyel, hogy az összebeszélésre halvány reményük se lehessen, mégis teljesen egybevágott a tulaj- útról tett vallomásuk. Naiv, Írástudatlan emberek lévén, nélkülözték a pallérozott ész­járás minden ismérvét, maga a vizsgálat IS lehetetlennek tartotta, hogy ilyen hibátlan aprólékóssággal előre meg­egyezhettek volna, milyen kérdésre milyen választ ad­janak. Még ha bűnözésben nagystílű szakértők lennének, akkor sem hangolhatták vol­na össze ennyire pontosan mind a tizenöten a gazdag részletek hosszú-hosszú lán­colatát, mert a keresztkérdé­sek perceken belül kiderítik a hazugságot ennyi cinkos esetében. Eötvösnek tehát minden józan oka megvolt rá, hogy teljes hitelt adjon a tutajosok első, nyíregyházi vallomásának. Elkezdte hát az utazást a Tiszán, keresve az igazságot. Utitársai mindannyian a máramarosi Szeklencére való rutén hegyi emberek voltak, magyarul alig ismertek né­hány egyszerű szót. Szűkös életüket nehezen tengették, szerencseszámba ment, ha el­szegődhettek tutajosnak né­hány koronáért. Május hú­szadikán indultak Bustyahá- záról Szegedre, négy tutajt úsztattak, tutajonként hét­nyolc táblát. A Tisza hátán sodródó karaván gyorsan ereszkedett 1« a veszélyes he­gyi szakaszon, két nap múl­va már Huszton volt, ahol a folyó lassúbbodása lehetővé tette, hogy tűzifával terhel­jék meg a szálfeny ókból kö­tött Üres táblákat Június másodikán ereszkedtek to­vább Husztról és még ezen a napon a következő rakodó ál­lomásra, Mezőváriba értek. Itt gondosan átvizsgálták a kötéseket, hogy kibírj ák-e a sokszáz kilométeres utazás viszontagságait, újabb négy­száz köbméter tűzifát raktak a tutajokra, előlegbe kapott krajcárjaikon sót, paprikát, kukoricalisztet, hagymát, né­mi szalonnát és pálinkát vá­sároltak, elrendezték pihenő vackukat a táblák végére eszkábált kalyibákba, majd június hatodikén, kedden reggel végképp útra keltek. Jó ötven kilométert haladtak ezen a napon, estére Vásáros- namény fölé értek, éjszakára kikötöttek és másnap, hete­dikén is szép távolságot hagytak maguk mögött, Eszenyhez értek alkonyaira. Annál keservesebben boldo­gultak ezután. Szeles-viharos idő támadt, nehezen kormá­nyozták a tutajokat, feszítet­te, lazította a rakományt a hullámverés. Csütörtökön alig hét kilométert vergőd­tek előre, meghúzódtak Zá­honynál a vasúti és országúti hid között, pénteken tovább próbáltak menni a rossz idő ellenére, de ekkor sem sike­rült hét—nyolc kilométernél többét ereszkedni. Csendes hely kínálkozott a várakozás ra Tárkány alatt, Zemplén*» gárd közelében, tutajaikat * parti erdő védelmébe horgo­nyozták és átadták magukat a kényszerű semmittevésnek. Az unalom ellen alvással, kártyázással védekeztek, föl­keresték régi szokásuk sze­rint a környéken füvelő nyá­jakat, túrót, gomolyát kértek a juhászoktól köszönömért. Hétfőn csendes hajnalra vir­radtak, gyorsan el is oldot­ták a tutajokat a parttól és szerdán, tizennegyedikén To­kajig úsztatta őket a víz nagy örömükre: szerették ezt a nyüzsgő, sok színű kis várost, a meredek utcák zegzugait, a rengeteg apró boltot, a zsi­vaj os piacot a Bodrog part­ján. A reszketően istenfélő ru­tének itt még misét is hall­gathattak a vallásuknak meg­felelő görög templomban. A vadon magányában töltött napok után boldogan elál- mélkodtak, mint a gyerekek, hogy kedvűikre bámészkod­hatnak az idegenek sokadal­mában. Nem is vett rajtuk nagyon erőt a siethetnék. Péntek délig lazsálhattak, akkor aztán megelégelte a vigalmat Herskó Dávid, a tutajosok sáfárja, kiadta a parancsot az út folytatására. ffoi'/tatjuij ft dütel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents