Kelet-Magyarország, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-19 / 15. szám
JÓRA SZÜLETTEK Nincs abban semmi meglepő, ha a vádlott a bíróságon neve helyett — két keresztet rajzol. Ott ezt megszokták. Általában az idősebbek nem tudnak írni — mondják erre sokszor és igazuk van. Általában. De miért nem tud írni K. Olga, aki tizenhatodik életévét sem töltötte be? öt már a mi iskoláinkban tanították, iskolakötelességét törvényeink határozták meg, és nem is eldugott faluban, hanem Nyíregyházán él. Nem járt iskolába. Nem tudja, mi Magyarország fővárosa, nem ismeri az órát. Hihetetlen ? Talán gyengeelméjű? Nem. Megvizsgálták, és tesvérei sem azok. Mégsem járják ők sem az iskolát. K. Sándor mátészalkai. Lopott, ki tudja hányszor. Legutóbb megmutatta — és milyen büszke volt rá! — hogy tud írni. Csak a nevét. Az analfabéta iskolában tanulta meg — ahogy mondta, és másra nem volt szüksége. A fizetési jegyzéket alá kell néha írni. És milyen sok helyen! Egyéves volt a személyi igazolványa és a tíz rubrikában már nem fért a sok munkahelyi bejegyzés. Állandóan vándorolt. Az asszony keresteti mindig' az öt gyerek meg a tartásdíja miatt, azonkívül ott van a honvédségi hozzájárulás, azt is küldik, ha megtalálják. És K. Sándor mindössze 23 éves. Vándorol, mint annyi más társa, menekül a kötelezettség teljesítése elől. Menekül. De az ő sorsuk bizonyítja: sem az analfabétizmus, sem a tudatlanság nem tűnt el. Hiába hoztuk volna az iskolakötelezettségre a törvényeket? Mennyien lehetnek? Pontosat nehéz mondani, ilyen statisztika nem készül. Egy bizonyos: mivel a nyolc általános hiányában a fiúkat nem hívják be katonának, honvédelmi hozzájárulást kell fizetniük. Illetve sokan nem fizetnek, miként K. Sándor. Tavaly 574 hátralékos volt Szabolcsban. A hozzájárulás öt év alatt elévül, aztán behajthatatlanná válik. A kötelességből így válik előny. Aki nem tanult, annak nem kell a haza iránti kötelességét teljesíteni? Bármerre megyünk, né. zünk, közlekedési járművek. Különösen hét végén és hét elején van tolongás. Mondhatjuk úgy: zsúfoltság. Némelyek • ékelődve is emlegetik őseinket, akiktől úgymond „örököltük” ezt a folyton mozgást. De elhamarkodottság túl lőni a célon. Nem is olyan régen nem volt ez. A nyugodtság dívott, az egyhelyben ma- radóság. Igaz, más helyzetben, politikában, „életrendben”. Emlékszem rá, Mátészalkáról Ágerdőmajornak a — mai szóval mondva — mini gőzös után alig két-három személy- kocsi gurult. Napjában kétszer. Akkor is nagyrészt üresen. Az első és másodosztályú váróteremből szálltak fel páran. Maga a nép, gyalog közlekedett. Mátészalkára, Nyírbátorba, Csengerbe, Fehér- gyarmatra külön gyalogösvények vezettek. Szántóföldeken, legelőkön, erdőségeken át. S a lényeg: a vasúttól megspórolt pénz. (Buszról a Ráadásul nemcsak ez a baj. Mondják — de hányszor! — hogy ezek a fiatalok nem tehetnek róla, hogy a környezet ilyen rossz hatással van rájuk. Nincs erejük kiemelkedni belőle. Ki kell tehát őket emelni a környezetből. Ki, valóban, de hová? Az állami gondozásban alig van hely, hihetetlen ösz- szegbe kerül a társadalomnak, és a leginkább érintett szülők — akiktől el kell venni a gyereket, hogy emberré válhasson, — nem fizetnek. Valahogy mégis segíteni kellene a most felnövő fiatalok e részén. Nincs sokról szó. a megye lakosságának csupán néhány ezreléke. Mégis, hiszen ezek a gyerekek éppúgy jóra születnek, mint minden más ember. A környezet — ahol annyi jogot kaptak, segítséget, kölcsönt, lakást, munkát, mindent, — nem képes megtanítani az új nemzedéket még most sem - kötelességtudatra. Sőt, nagyon gyakran gátolja azt, aki ki akar emelkedni e sorból. Erről eszembe jut a tisza- berceli kisfiú, Andris. Vele egy átmeneti javítóintézetben, Budapesten találkoztam. Lakatos akart lenni, tanulni akart, minden áron. Még azon az áron is, ha javítóba kerül, mert otthonról nem engedték. Egy napon a fiúcska — könyvvel a hóna alatt — megszökött otthonról. A Tisza partján olvasgatott, gondolkodott, s mert valahol így hallotta, bűntettet követett el (fölgyujtott egy szalmakazlat), hogy javítóba vigyék. Sikerült neki, azóta , bizto-. san halad az áhított szakma felé. De miért kell egy gyereknek ilyen áldozatot vállalnia, ha fel akar emelkedni? Kell, mert azok a gyerekek mást kapnak a környezettől, mint amit hinnénk. Hiába rohant velünk á század az atom, és a rakétakorszakba, hiába épült — hogy a közelben maradjunk — főiskola a megyeszékhelyen, gyárak; bonyolult gépek, technika és technika mindenütt, s az élet változása. De ott, ahol az iskola elvégzése sem lelkiismereti úgy, ott még a szebb élet iránt sem alakult ki a vágy az emberekben. Segíteni kell? Segíteni, még ha ezrelékekről van is szó. Hogyan? Ez már sokkal nehezebb kérdés. "........ in lápi községben akkor még nem is hallottunk.) De nem egy emberről tudtam. Hogy gyalog vágott neki a budapesti útnak, hogy munkaalkalom hiányában pár hét múlva kiéhezve, holt fáradtan érkezzen ugyanúgy haza... Most? Általában kilenc személykocsival jár az említett sínpáron a vonat, naponta öt alkalommal, hét végén többel. Külön autóbusz hozza-viszi a gimnazistákat a szomszédos községekből... Szóval, most igen rendületlenül utazunk. Zentai Gyula, a vásárosnaményi Vörös Csillag Tsz fiatal agronómusa a fővárosból került az ország „szélére”. De azt mondja, ma már nincs távolság. Ha meg akarja látogatni pesti rokonságát vagy színházba, de még többször értekezletre, tanácskozásra Van útja a megyeszékhelyre — időben el lehet érni. Pálus Pál, a tiborszállási Üj Élet Tsz elnöke főkönyvelőjével, Magosi Nándoméval naponta utaznak mátészalkai A fiatal és változó embert kellene először a munkához szoktatni. Megszerettetni vele azt a tevékenységet, ami emberré tette az embert. Évente 4—500 fiatal kallódik így el. Nem bűnözővé. Nem mind. De a megye bűnözésében hatszor annyit szerepelnek ők, mint az arányuk az összlakosságban. A vándorlás, (nem az ingázás) a munkátlanság teszi, hiszen élni mégis kell valamiből. S előbb-utóbb a bűnözés utánpótlásává válik, hiszen ha társ kell bármilyen tettre, ők azok. S a munka nem minden. Sokan dolgoznak azok közül, akik nem, vagy alig tudnak írni. Dolgoznak, mert még kell a gazdaságnak a kubikos meg az útépítő. De a keresettel már nem tud gazdálkodni. Az hányszor vándorol el kocsmákban, restikben! És hányszor nem lát pénzt a család! Az, hogy a pénzt megkeresi valaki, még nem minden. Fel is kell tudni használni. A fiatal e környezetben nem tud mást tenni, mint amit tesz. Tehát nem elég a munka, a kereset elköltéséhez legalábbis egy bizonyos fokú kulturáltságra van szükség. De hol szerezze ezt meg? Hát van tévé! Vannak újságok! Lát a világban! — Igaz és mégsem az. Közvetlen kapcsolatra van szükségük, hogy maguk is megízlelhessék, mit jelent másképpen élni, mint addig. Erre nemrég javaslatot tett a népfront alkotmányjogi bizottsága, Javaslat, hogy a cél érdekében a nyolc általánost nem végzett fiúkat is hívják be valamilyen formában katonának. Ez a javaslat is — a törvényhozók és a közvélemény segítségével — keresi a megoldást. Mert kötelességünk fölemelni őket Fölemelni egy kötelesség kiterjesztésével? Nem furcsa ez? De igen, furcsa, és mégis igaz. Az 6 érdekükben történik, a néhány ezrelék érdekében. Nem biztos megoldás, már megtanultuk, hogy ilyen nincs. De ha a munka csak egyet is emberré nevel közülük, már megérte, hiszen a társadalomban eggyel csökkent a törvényen kívüliek, eggyel nőtt a munkásemberek száma... S közben ő is beérkezik a huszadik századba. Kun István-----.... *i—*—— ——■—- ■ - -—■—— lakásukból vonattal munkahelyükre. így és nemcsak ők sokan mások is hasonlóan. Mert akik például szülő-nevelő falujukból száz kilométerekre dolgoznak?! (A családi kötelék vonzása bizony erős kötél.) De meg csak a vásárlások is. Nézzük csak meg bármelyik nap időszakában Nyíregyházán a vasúti és a buszállomást. Népsereg itt is, ott is. Utazók. Ki megy ma gyalog? Az ipari vállalati dolgozók útiköltségét csaknem teljesen kipótolják, s más kedvezményes jegyek is vannak. De akinek egyik sincs, annak sem üres utazásra a pénztárcája. Már-már úgy vagyunk valahogy, kérdezni kell: van-e elég közszállítási járművünk?... A távolságok valóban megrövidültek, sokat csökkent az utóbbi időben a megtételükhöz szükséges idő. Ám nem arányosan mindenütt. Vegyük indulási ponttul Szabolcs-Szatmár „fővárosát”. Nyíregyházát Budapestet vonattal való elérés tekintetében. Az úgynevezett „Tokaj expressz”-szel két óra 56 perc alatt az út végállomására érhetünk. Majdnem háromszáz kilométer! Csak alig Utazás \ VADREZERVATUM KEMECSEN valamivel keH több idő a „Hajdú” vagy a „Tisza expressz”-ekkeL Kellemesen jó. Megyünk Mátészalkáról ugyancsak Budapestre. Ez is jó távolság. Hét és fél óra alatt letudjuk az utazást. (De persze, ugyanígy jöhetünk visz- sza is.) Hanem menjünk csak Nyíregyházáról Nagyecsedre, vagy Kisszekeresre! Elindulunk a délután 14 óra 20 perces járattal. Előbbi helyre megérkezünk 18 óra 12 perckor, utóbbira 19 óra 26 perckor. Hetven, illetve nyolcvanöt kilométer távolságra vannak. És itt, az ilyen utazásoknál van a bökkenő. Egy fél nap telik el, míg négyszeres távolságok pár óra alatt lebonyolíthatók. Mert nincs is abban semmi baj, ahogy a vonat halad. Mátészalkára lefut másfél óra alatt. Hanem ott kell tétlenül várakozni a csatlakozás miatt csaknem kettő, illetve három órán át. Bosz- szantó időfecsérlés. De nem I különb az eljutás hiúd’' Csengerbe vagy Beregdarőcra sem. Nincs örök érvényű menetrend. Nagyon ideje volna ezeket az aránytalanságokat kiküszöbölni. Sok minaen szól melierte. A & Több mint tízéves a Ke- mecsei Állami Gazdaság vadrezervátuma, mely ötvenkétezer holdon terül el, Búj tói Tiszatelekig, Kemecsétől Dombrádig. Délen a lónyai- csatoma, északon a Tisza határolja. Ezen a hatalmas területen alakította ki nagy gondossággal az apróvad-gaz- dálkodást a Kemecsei Állami Gazdaság. E rezervátum erdőségeiben megtalálható az egyre fejlődő őzállomány. Jelenleg háromszáz őzet számlálnak, s a Tisza hullámtereinek erdőségei jó menedéket nyújtanak részükre. Ilyenkor télen nagy gondot fordítanak etetésükre, gondozásukra a vadőrök, s e szakszerű, gondos munka eredménye, hogy az őzek megjelentek a mezőgazdasági területeken is. A gazdaság célja, hogy hamarosan, minél több trófeás őzbakot neveljenek.’ Ennek a tenyésztését már megkezdték, s hírét kezdik megismerni a nyugati országok vadászai is. Legutóbb svájci, olasz és nyugatnémet vadászok látogatták meg a rezervátumot. Jelentős a rezervátum fogoly-, fácánállománya is, mely szintén vonzza a külföldi vadászokat Fogoly állománya meghaladja a túe%rei, a iá»t eánok száma eléri a négyezret. Gazdag a nyúlállománya. A vadnyulak száma közel tíz-, ezerre tehető. A szakszerű és gondos vadtenyésztési munka eredményeként a gazdaság évente mintegy kétezer élő fogolyt, s három-négyezer élő nyulat exportál Franciaországba, az NSZK-ba és Olaszországba. Ez nemcsak a kemecseiek- nek, de a népgazdaságnak is hasznos. Hazánkban a mintegy 200 állami gazdaság közül 25 foglalkozik vadgazdálkodással. Közöttük évről évre kiváló eredményeket ér el a kemecsei, mely az egyik legnagyobb vad rezervátummal rendelkezik. Egymás után immár harmadszor nyertékel a MAVAD ezüst serlegét, s így véglegesen birtokukban maradt az értékes kitüntetés. Kicska Antal, a gazdaság igazgatója, aki nagy gondossággal szervezi és irányítja az 52 ezer holdas vadrezervátum munkáját. Fővadásza Dankó András, aki alakulás óta is- tápolja a vadgazdálkodást, s mellette nyolc hivatásos vadász járja a hatalmas területet, védi az orwadászoktól és a duvadaktól a nemes vadakat. Télen ők látják el takarmánnyal a nemes vadakat, védik őket a zord idő éltei* &
