Kelet-Magyarország, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-22 / 17. szám
♦Sift. Janwfir 22. fCBirr-MAGTAROR^ÄÖ 8. »TM Bizton bentmaradást bárnak a Záhonyi VSC labdarúgó-szakosztályától Meglehetősen viharos évadot vészelt át 1863-ban a Záhonyi VSC NB III-as labdarúgócsapata Pályagondok miatta tavaszi pályaválasztói jogát felcserélte az együttes, s mindez, meg az aránylag könnyebb felkészülés meg, bosszulta magát. A csapat szinte reménytelenül leszakadt a mezőnytől. Még a „félidőben" is úgy emlegették a záhonyiakat, hogy biztos kiesők lesznek. Szerencsére az őszi idényben magára talált a gárda, s hihetetlen nagy hajrával kiharcolta a bentmaradást. Vajon 1969-ben is annyit kell majd izgulniuk a szurkolóknak, mint az elmúlt évben? Erre a kérdésre kértünk választ Búcsú Árpádtól, a Záhonyi VSC labdarúgó-szakosz- tájának vezetőjétől. Előbb a vezetőséggel kezdték , Megtudtuk, hogy Záhonyban a múlt évi nagy ijedelembői levontak a megieleiő tapasztalatokat S általános vélemény volt a sportkedvelők körében, hogy idén jobban résen kell lenni. Dicséretesen, elsőnek a sportegyesületi vezetőség munkáját vizsgálták meg. Ennek nyomán január 6-án egyesületi elnökségi ülést tartottak, melyen felmentették tisztsége alól a sportegyesület elnökét, s Csősz Ferencet választották elnöknek — ki korábban hosz- szú időn tét látta el e feladatot közmegelégedésre. Megerősítették tisztségük, ben a többi vezetőségi tagokat is, s közöttük meghatározták a szakosztályokkal kapcsolatos feladatokat., Ezután január 11-én játékosártekez- let következett. Itt elbúcsúztatták, s tárgyjutalommal ajándékozták meg azokat a labdarúgókat — Gyuricska Jánost, Veress Mihályt, Kresz- tyankó Andrást, Eszenyi Jánost, Erdei I. Lászlót és Balogh József edzőt-r-. akik visszavonultak. lA' ik eltávoztak és az újak Ugyanakkor megerősítették edzői tisztségében Somkereki Györgyöt, az NB III-as keret szakvezetőjét. A tartalékcsapat edzését pedi? Mártha Pálra bízták. Az alapozást január 14-én kezdte meg a sportegvesület 30 fős labdarúgógárdiia — az első csapat és tartalékcsapat közösen készül. Említésre jp 'ó. bcav az alanozás előtt Valamennyi játékost alaposan megvizsgáltatták a helyi sportorvossal, dr. Balogh Jó zseffel. Az alapozás ma már fennakadás nélkül folyik. Különösebb gond nincs, hiszen már teljesen tisztázódott, hogy kik távoztak el, s átigazolták az újonnan szerzett játékosokat. Érdekes, hogy 12 játékost adtak ki, s ugyancsak 12 labdarúgót igazoltak. Eltávoztak a következők: D.allos Márton (Asztalos SE), Erdei IV. György (Tiszaszentmárton), Mészáros Tibor (Tiszaszentmárton), Szalacsi Béla (Tiszaszentmárton), Pécsik Géza (Tiszaszentmárton), Szuromi József (NYVSC), Csirikusz Sándor (Mezőladány), Kántor János (Nyírkárász), Kulcsár Zoltán (Tiszabezdéd), Magyar János (Ajak), Levandovszki János (Mándok), Erdei I. László (Tornyospálca). Zárójelben a játékosok új sportkörét írtuk. A fentiek helyett a Záhonyi VSC a következőket igazolta át, zárójelben az a sportegye. sütet, ahonnan jöttek: Ráti Mihály (DVSC), N. Kovács Béla (Tatabányai Vasas), Orn lerenc (Vásárosnamányj Berencsi István (Miskolc' ITSK), Jászfai József (Tisza- szentmártc n), Szántó Sándor (Tiszaszentmárton), Fut de István (Eperjeske), Csordás László (Eperjeske), Bátyi József (Pátroha), Bátyi László (Pátroha), Tamási György (Nagyoroszi), Prámer Tibor (Nyírbogdány). Szerény tervekkel Az NB IÍI-as keret tagjai Mándokon látsszák első előkészületi mérkőzésüket. Ezzel együtt a bajnoki rajtig összesen 10 előkészületi mérkőzést szeretnénk játszatni a csapattal, valószínűleg a Vá- sárosnaményi Vörös Meteor, a Nyírbátori Dózsa, a Kisvárdai Vasas, a Nyíregyházi Spartacus és a Tuzsári ÉRDÉRT ME. DOSZ ellen pályára lépnek ez időszakban. Hogy ipit várnak az 1969-t-ö bainokságtól-? Környékbeii, fiatal játékosokkal erősítettek elsősor ban. Jellemző adat, hogy a tervezett NB III-as csapat jelenlegi korátlaga 22.3 év. A sportvezetők és szurkolók egy. aránt bíznak a fiatal együttesben. remélik, hogy hamarosan jól „együtt lesz” a csapat. Minden túlzott reménykedés nélkül váriák a bajnokságot, csak egyetlen célja van a csapatnak: szép játékkal biztosan maradjon bent. (bézi) Sporthírek Kaiserslautern: Ottmar Walter, az 1954. évi világbajnok nyugatnémet labdarúgó- csr-pat középcsatára a PPA jelentése szerint pillanatnyi- elmezavaréban öngyilkosságot követett el. Felvágta ereit, de mivel tettét ham-r észrevették. azonnal kórházba szállították és a jelentések szerint már túl van az é'et- vgszélyen. A 43 éves Ottmar Walter, testvére a még sokkal nagyobb hírű Fritz Wal- ternek A két testvér együtt játszott az FC Kaiserslaktern- ben, s kétszer nyerték el a bajnoki címet csapatukkal. Ottmar Walter 1950-ben volt először válogatott Svájc ellen Stuttgartban (l:0-ra győzött a német csapat) és vá’o- gatot pályafutását 1956-ban az Anglia elleni 3:l-es vereséggel végződött mérkőzésen fejezte be. Lausanne: A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elfogadt" Johann Westerhoff főtitkár lemondását. Westerhoff 54 éves, a holland hadsereg tisztje volt, jelenleg Svájcban él, istállótulajdonos. Montevideo: A Penarol labdarúgócsapata 2:0 (2:0) arányban győzött a Torpedo Moszkva ellen. Totótanácsadó 4. játékhét OLASZ A-CSOPOBT 1. Bologna (12) —Internationale (4). A vendégcsapat Bolognában is lényegesen esélyesebb. Tipp: x, 2. 2. Cagliari (1)—Atalanta (10). Biztos hazai győzelem várható. Tipp: 1. 3. Pisa (14)—Napoli (8). A hazaiak mindkét pontot megszerezhetik. Tipp: 1, x. 4. Roma (?)—Torino (II). A vendégcsapatnak nem lehetnek vérmes reményei. Tipp: 1. 5. Varese (13)— Fiorentina (2). Idegen pályán Is esélyesebb a Jobb erőkből álló Fiorentina. Tipp: x, 2. 6. Verona (9)—Larierossl (15). E találkozón biztos hazai győzelemre számíthatunk. Tipp: 1. OLASZ B-CSOPORT 7. Catanzaro (13) - scla (1). A listavezető vendég ata aligha utazik haza pont nélkül. Tipp: x, 2. 8. Genoa (6)—Bari (3). Inkább a hazaiak javára billen a mérleg nyelve. Tipp: 1, x. 9. Lecco - (15)—Lazio (2). A vendégcsapat nagy küzdelemben nyerhet. Tipp: x, 2. 10. Livorno (11)—Como (5). A hazai kö- \ ezet sokat jelenthet. Tipp: x, 1 11. Modena (19)—Padova (18). Szinte nincs tudásbeli különbség közöttük, a pillanatnyi forma dönt. Tipp: 1, X. 2. 12. Perugia (12)—Spät (14). Szinte azonos teljesítményt nyújtottak eddig Tipp: x. 1, 2. 13. Reggina (7)—Foggla (4). Jobb a vendégcsapat, de érheti meglepetés. Tipp: 1, x, 2. potmerközesek 14. Cesena (20)—Mantova (16). Nagy küzdelem várható, mindhárom eredményre számítani kell. Tinp: X, 1, 2. 15. Monza (17)—Catania (9). Valamivel jobhnak ígérkezik a ven- d^acsanat. Tiop: x, 2. 16. Ternana (10)—Reeglana (8). Kiesvenlitettek az esélyek, a pályaelőny dönthet. Tipp: 1, x. OLASZ A-CSOPORT Atalanta—Roma 2:2, Fiorentina —Juventus 2:1, Inter—Verona 4:1, Lanerossi—Pisa 1:2, Napoli—Milan 0:0, Palermo—Bologna 2:0, Samp- doria—Cagliari 0:1, Torino—Varese 2:1. U'afcb KB lt-es csapat Nyíregyházán Nyíregyháza város sportja újabb NB Il-es csapattal gazdagodott. Ezúttal az ökölvívók jeleskedtek. Juhász Imre, a Dimitrov SE ökölvívó szakosztályának vezetője örömmel újságolta, hogy csapatukat — az osztályozó mérkőzéseken nyújtott teljesítményéért — az országos szövetség besorolta az NB II-be A sorsolásra a hét végén kerül sor, a CSB küzdelmei február 23-án indul. 1. Cagliar! 14 9 4 1 27: 9 22 2. Fiorent. (V) 14 9 4 1 16: 9 22 3. Milan (B) 14 7 6 1 14: 5 20 4. Inter , 14 6 4 4 28:13 16 5. Juventús 14 6 3 5 18:15 15 6. Palermo (u) 14 5 4 5 15:15 14 7. Roma 14 5 4 5 17:21 14 8. Napoli (V) 14 3 7 4 10:13 13 9. Verona (u) 14 4 4 6 20:23 12 10. Atalanta 14 3 6 5 17:20 12 11. Torino (K) 14 4 4 6 11:14 12 12. Bologna (V) 14 5 2 7 11:16 lr 13. Varese 14 3 5 6 9:25 1' 14. Pisa (u) 14 4 2 8 15:21 r 15. Lane ossi 14 4 2 8 11:16 r 16. Sampdoria 14 3 3 8 11:15 í Lezárult a vita Az érettségi körül kialakult több éves vita lezárult — közölte a Művelődésügyi Mmipz- terium gimnáziumi osztályának illetékese az MTI-vei. — Az érettségi, mint téma nem új keletű. Legutóbb 1965- ben az országgyűlésen elhangzott felszólalások hívták fel a figyelmünket az érettségivé) kapcsolatos problémák alapos vizsgálatának szükséges, ségére. A Művelődésügyi Minisztérium e kötelezettségnek eleget tett. — A vizsgálatok és viták elemzvse alapján a Művelő désügyi Minisztérium vezető testületé arra a döntésre jutott, hogy az érettségi vizsga közoktatáspolitikailag,' pedagógiailag és pszichológiailag jelentős tényező. Az érettségi vizsgára szükség van,” a létérőt jogosultságáról szóló vitákat lezártnak kell tekinteni. Ugyanakkor azonban indokolt az érettségi lebonyolításának továbbfejlesztése, javítása, fi. némítása. Az érettségi vizsga fenntartását indokolja hogy fontos funkciói vannak. Például képet ad a tanulók ismereteiről gondolkodóképességükről. Ezen túlmenően nevelési funkciókat is betölt. Hat az érettségit megelőző éyek ínun-- kájára, serkenti a tanulókat a rendszeres, hatékony ismeret- szerzésre, befolyásolja a pedagógiai munka egészét, s jobb színvonalasabb tanári munkára is ösztönöz. — Az idei érettségi vizsgák lebonyolítása teljesen megegyezik az elmúlt két cv gya. korlatéval. Az írásbeli dolgozatok egységesebb elbírálása érdekében tovább bővítjük azi az 1968-ban bevezetett gyakorlatot, amely a matematikai dolgozatok osztályzását az egyes részmegoldásokat érintő pontok összegzésével alakította ki. Ebben a tanévban hasonló módon, központi út* mutató alapján kerül sor a magyar dolgozat nyelvi osztályzatának és az idegen nyel. vi dolgozatok érdemjegyének megállapítására is. A szóbeli vizsgák tételeinek megfogalmazásában a Művelődésügyi Minisztériumnak az az igénye. hogy a tanulókat ..bemagolt” ismeretek reprodukál 4- sa helyett konkrét feladatok elvég-ősére. prob’émák megoldására késztessék. Az éreter^gi vizsga jelenlegi gyakorlatának esetlege? kisebb változtatásáról — ame-t lyekre a következő években sor kerül — legalább egy évvel előbb tájékoztam: ?' t ’uk a pedagógusokat és diákokat egyaránt. Lényeges változtatást n°m tervezünk. Változatlanul fenntartjuk: az érettségi vizsva jogilag nem kötelező, de minden középiskolás szá- ajánlatos. Nyolcvan útvonalon húsz orszá ba Utazások a Fekete-tengertől az Északi-tengerig * OLASZ B-CSOPORT Bárt—Livomo 2:1, Brescia—Tér nana 3:2, Catania—Reggina 2:2, Como—Perugia 1:0, Lazio—Modena 2:1, Lecco—Catanzaro 0:0, Manto- va—Padova 2:0, Monza—Foggia 0:1, Regglana—Genoa 1:0, Spal— Cesena 3:2. 1. Brescia 16 9 4 3 22:10 22 2. Lazio 16 7 7 2 27:13 21 3. Bari 16 5 10 1 14: 9 20 4. Foggla 16 5 9 2 11: 7 19 5 Como 16 7 5 4 18:13 19 6. Genoa 16 6 6 4 iyi3 18 7. Reggina 16 4 9 3 12:10 17 8. Reggiana 16 6 7 4 13:11 17 9. Catania 16 4 9 3 9:10 17 10. Ternana 16 5 6 5 16:15 16 11. Livorno 16 6 4 6 17:17 16 12. Perug a 16 2 11 3 8: 9 15 13. Catanzaro 16 4 7 5 9:10 15 14. Spal 16 5 5 6 16:19 15 15. Lecco 16 4 7 5 14:17 15 16. Mantova 16 3 6 7 10:13 12 17. Monza 16 2 8 8 10:20 12 18. Padova 16 3 6 7 9:20 13 19. Modena 16 2 7 7 7:13 11 20. Cesena 16 2 7 7 10:19 11 A turistautak, külföldi kirándulások a téli hónapokban sem szünetelnek. Sok fiatal utazik Szabolcsból is. A diákok, ifjúmunkások és parasztfiatalok pénztárcáihoz -méretezett költségekkel a KISZ utazási irodája, az Expressz szervezi a kirándulásokat. Európa csaknem valamennyi országába eljuthatnak. A külföldre látogatók közül a szocialista országokba utaznak legtöbben. Az elmúlt évben megyénkből több mint ezer fiatal volt a Szovjetunióban és a szomszédig baráti államokban. A különböző gazdaságokban, intézményekben szívesen jutalmazzák a jól dolgozó fiatalokat a vezetők külföldi utakkal. 1969-ben több mint nyolcvan útvonalon húsz országba látogatnak az Expressz utasai. Csoportjaikat a járási és városi KISZ-bizottságok szervezik. A hagyományosan leggazdagabb utazási cél a Szovjetunió és az NDK. Moszkvába, Leningrádba hat-tizenegy napra utaznak. Tíz-húsznapos üdülésre is mód van- a Krímbe és a Kaukázusba indulnak a fiatalok. Beiktathatják a nyári programba Ogyesséa, Taskent, Bük ara. Szama rkand nevezetességeinek megismerését is. A csoportok egy része repülőgéppel utazik. Szovjet fiatalokkal baráti beszélgetéseken, tapasztalatcserén találkoznak. A Német Demoki^tjkus Köztársaság minden nagy városába és üdülőhelyére eljuthatnak a fiatalok, a hegyekbe és a tengerpartra egyaránt. Megtekintik a lipcsei vásárt és az erfurti virágkiállítást. Csehszlovákiába Prágába és a Tátrába az év minden hónapjában utazhatnak. A különböző utak időtartama négy és fél naptól 14 napig terjed. Lengyelországban a tengerpart, Varsó és Krakkó, valamint Zakopáne a fő úticél Bulgáriában az Aranyparton üdülnek a magyar fiatalok Jugoszláviába hajóutakat és dubrovniki üdülést szervez a Éxpiessz, De eljuthatnak a csoportok Bécsbe, Párizs’ 3, F.órnáha és Stockholmba is — bár ezek az utak már kevésbé diákzsebel,rhe* méretezettek. . Aa ExnMskk“ hsmgulat«s^zilveszten esteket szervez a Szovjetunióba, Lengyelország és az NDK városaiba. (m) Vi létesítmények KÉTSZÁZAAGONOS RAKTÁR ÉPÜL TISZA VASVÁRIBAN. A Szabolcs megyei Gabonafeívásárló és Feldolgozó Vállalat saját építőbrigádja megkezdte egy 200 va- gonos modern raktár építését Tiszavasváriban 400 ezer forintos költséggel, melyet június 30-ra adnak át rendeltetésének. UJ ISKOLA CP4.LYINAK. Ópályi községben évek óta probléma az oktatás. Ennek megoldásában segít, hogy idén egy negj tantermes iskola építését kezdik meg. A községi tanács 816 ezer forintot, a Mátészalkai Járási Tanács félmillió forintot fordít költségvetéséből az új létesítmény megépítésére. Titok egy életen ót Tallózás a 200 éves nyíregyházi levéltár regisztereiben Meghalt a férjem. Jelentke. zett egy 24 éves fiatalember — azt mondja, ő a fia — az apai örökségért. Tessék nekem most már megmondani, igaz lehet-e ez, és jár-e neki az örökség? Még az ilyen és ehhez hasonló levelek, szóbeli érdeklődések sem ritkák a Sza- bolcs-Szatmár megyei Állami Levéltárban. Ilyen esetekben aztán előkerülnek a regiszterek, útmutatók, s a sárguló akták közül néha évszázados adatokkal válaszolnak a Kérdésekre. — Ebben az örökségi kérdésben nem kellett századokat visszamenni, anyakönyvi adatokat vizsgáltunk meg — mondja dr. Balogh István tudományos kutató — míg meg. adhattuk a választ: a férfi a Majdnem kétszázezer látogató a szabolcsi múzeumokban Megyénk múzeumai egyre nagyobb szerepet töltenek be a lakosság ízlésfejlesztésében, szükebb hazánk történelmi múltjának ismertetésében, haladó hagyományainak ápolásában, A különféle rendezvények, kiállítások, mind nagyobb tömeget vonzanak ezekbe az intézményekbe, a múzeumok pedig változatos programmal igyekeznek kiélő, gíteni a lakosság fokozódó érdeklődését. Ezt bizonyítja, tavaly 26 állandó és kb. 75 Időszaki kiállítást rendeztek a hat — nyíregyházi, nyírbátori, vajai, kisvárdai, vásárosnamé- nyj, tiszavasvári — múzeumban. Ezenkívül még Szatmár- csekén a Kölcsey Ferenc, Tiszacsécsén a Móricz Zsigmond, Tunyogmatolcson a Zalka Máté, Nagy leállóban a Korányi Frigyes míg Aporligeten a Fedics Mihály emlékszobát, illetve múzeumot látogathatta a közönség. Mindent egybevetve tavaly majdnem 200 ezer, pontosabban 193 ezer látogatója volt a múzeumoknak és emlékszobáknak. Érdemes megemlíteni, hogy az 50-es évek közepén még csak 50—60 ezren járták a múzeumokat. Ez a szám később 100 ezerre emelkedett. A múlt évben pedig egyedül a Nyírbátori Báthori István Múzeumnak 100 ezer látogatója volt. A múzeumok falain belül is pezsgő munka folyt Ez tükröződik többek között abban hogy az állomány — múzeumi tárgyak száma — egy év alatt 6000-rel gyarapodott, s ma már meghaladja a 206 ezret. A leltározott tárgyak sza. ma 193 ezerről 205 700-ra emelkedett. Különösen sok régészeti tárgy került a múzeu. mokba, de tovább növekedett a természettudományi és néprajzi állomány is. Ami pedig a nyíregyházi múzeum numizmatikai gyűjteményét illeti, országosan is igen előkelő helyet foglal el e tekintetben. Mindezeken túl a tudomá. nyos munkatársak újabb tanulmányokkal, tudományos munkákkal öregbítették inlds- ményeik hírnevét. feleség tudta nélkül Íratta nevére a gyermekét, s ezt egy életen át eltitkolta A napokban készül el a levéltár jelentése az 1963-ban végzett munkáról. 1168 esetben érdeklődtek személyesen, vagy levélben hivatalos ügyekben ,és 480 esetben kutattak tudományosan a levéltár adataiból. — Tavaly a proletárdiktatúra volt „divatban” — folytatja Balogh István —, főiskolások, egyetemisták kutattak megyénk történelme után, s az ötvenes évfordulók eseményeiről még idén is soka« fognak érdeklődni. Idén kétszázéves a nyíregyházi levéltár. Évszázados ese. ményeket hitelesítő adatokat, dokumentumokat őriznek termei. Az egyikben még a polcok, papírdobozok elrendezését sem alakították át modern dosszi és rendszerűvé, hiszen úgy van, ahogy kétszáz évvel ezelőtt az akkori levéltáros rendezte. Hogyan hasznosíthatók ma ezek a több százéves dokumentumok? Anyakönyvi adatok, a városrendezés műszaki terve, csatornázási, ármentesítési tervek; mind-mind a ma emberének segítségére le. hetnek. — Sokan nem tudják — tájékoztat a kutató —, hogy piennyi mindenre kaphatnának választ a levéltárban. Há tudjuk, hogy a Tiszg hol és púkor lépett ki a medréből; a jelenlegi védekezés tragédiákat előzhet meg a százados tapasztalatok felhasználásával. 1862 óta vanpak vízügyi adatok, míg a város területén épített va’amennyi középület; műszaki terveit 19tÓ-ig vis?- szamenően megtalálhatjuk. B. &