Kelet-Magyarország, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-15 / 268. szám
% őferan mff MXsrAnens? Ti 1968. november 1J? MEGEMLÉKEZÉS. A Nyíregyházi Zeneiskola november 17-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a TIT helyiségében az ifjú zenebarátok klubjában ünnepi megemlékezést tart a KMP megalakulásának 50. évforduíójárol. Vikár Sándor igazgató megemlékezése után dr. Hartos Béláné vezeti a klubfoglalkozást és közreműködnek Éles Júlia, Somfai Mária, Babka József és Sára Jenő. A második pedagógiai évkönyv ízléses, kétszáz oldalas kötet hagyta el a Nyírségi Nyomdát. Megjelent a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács VB művelődésügyi osztályának második évkönyve. A Csermely Tibor szerkesztésében, Abari Attila és Adám Imre lektorálásával készült kötet ezer példányban azoknak a pályaműveknek a legjobbjait tartalmazza. amelyeket megyei pedagógusok írtak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom elmúlt évi ötvenedik évfor • dulóján meghirdetett pályázaton. GÓLYABÁL. A Nyíregyházi Tanítóképző KlSZ-szer- vezete november 16-án este 8 órai kezdettel gólyabált rendez a megyei művelődési központ nagytermében. OLASZORSZÁGI ŰTIÉL- MÉNYEK címmel tart előadást pénteken, november 15-én délután 14 órakor dr. Pethő Ferenc az Irodaház előadótermében. Nyíregyházán. Herczeg Lajos bulgáriai tapasztalatairól számol be ezután, majd a Magyar Agrártudományi Egyesület helyi kertészeti szakcsoportja választ vezetőséget. SZOMBAT ESTI AJÁNLAT. Dús választékot ad ismét a rádió és televízió hét végén. A Petőfi műsorán a Legenda folytatása, a Kossuthon az Akt hegedűvel, a televízióban Dürrenmatt-krí- mi és külön éjszakai előadásban egy francia film. No meg a Tom Jones revű. JÓ FALUSI KLUBOKRÓL tanácskoznak november 15- én termelőszövetkezeti vezetők és népművelők Csen- gerben. ' MEZEI BRIGÁDOK. A Tisza menti Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége versenybizottsága rendezésében november 15-én egésznapos tanácskozást és tapasztalatcserét rendez a nyíregyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben, a szocialista brigádok vezetői, képviselői számára. HELYREIGAZÍTÁS. Lapunk november 3-i és november 12-i számában hír jelent meg az ifjúsági klubok munkájának megyei értékeléséről. Híreink téves információn alapultak. A KISZ megyei bizottságának hivatalos értékelése után a pontos eredményekről tájékoztatni fogjuk olvasóinkat. Hírlapkézbesítő nőt 4 órai elfoglaltsággal havi 900.— Ft keresettel felvesz a Nyíregyházi 1. sz. Posta hírlapcsoport. Jk Magyar Szocialista Munkáspárt fltabolcs-Statmát megyei eitctt- Mea ás a oieeyei tanács napilapja PösterkesTtO: Ordas Nándor Saefkesitdsee Nyíregyháza, zrínyi Ilona o. 8. Telefon 16-10 16-11. Kladia a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat írlnvi dona u • Tel 90-00. Teleld« »add- Farkas Pál Terieasn s Maevai Posta BSnssfáfr 11’ -e> hónapra- I» tonnt El ißtethetr 9 neun posta- hivatni kná’ ás ké?besltdknél indes «rám 99 059 Kéziratokat nem Orrunk meg a* oem adunk vissza Szabolcs-Szatmar megyei Nyom daipan Vállalat Nyíregyháza. Odzss Gytírgy űt 5 VeSelőo vezető: Boláczl István A NAP HÍREI A neonosítási program megvalósulása után ilyen lesz a budapesti Kossuth Lajos utca. AKVÁRIUM A HENTESÜZLETBEN. Szombaton, november 16-án reggeltől megkezdik a nyíregyházi, Toldi utcai húsboltban az élőhalárusítást. NEGYVEN NYUGDÍJASÁT látta vendégül november 13-án délután az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat az Irodaház MTESZ- termében. KÖN Y VÜ JDONSAGOK. A megyei elárusítóhelyeken sok érdekes könyvújdonság kapható. Megjelent a Kossuth kiadásában az Újságolvasók 1968-as évkönyve. Ugyancsak a Kossuth ismét kiadta Lengyel József: Visegrádi utca című művét. A továbbiak: Teodor Konstantin: A lilaruhás nő (Bukaresti Ifjúsági Kiadó). Kemény Zs; gmond: Zord idő (Szépirodalmi). Karácsony Benő: Tavaszi ballada (Bukaresti Irodalmi). A labdarúgás időszerű kérdései (Sport). Krúdy Gyula: Festett király (Olcsó könyvtár). Francescu Marins: Az aranybányák titka (Móra— Delfin). Autóbusz és Iguáoa — mai amerikai elbeszélők. (Európa) Mándy Iván: Csutak és Gyáva Dezső (Móra). Szőnyi Sándor: Ködös reggelek (Szépirodalmi). Konstantin Fegyin: Rendkívüli nyár (Szépirodalmi). William Golding : Ripacs Marci (Magvető). A KÖNYV, MINT DIDAKTIKAI ESZKÖZ címmel tart pedagógus könyvtárosoknak előadást pénteken a nyíregyházi 12. számú iskolában Csermely Tiborné. ÜJ BÚTOROK. A héten tartják a Szabolcs-Szatmár megyei kereskedelem és a Bútorértékesítő Vállalat közötti úgynevezett bútorigénylési tervtárgyalást, vagyis a jövő évben forgalomba kerülő bútorok adatainak egyeztetését. A megyei közönség igénye a hálószobák felől a lakószobák felé tolódott el, az új. kisméretű szobákba ezek illenek jobban. Nagy az igény a műbőr huza- tú heverők iránt is. VIRÁGHULLÁM. A tél küszöbén ismét másodvirágzásban gyönyörködhetnek a Mecsek-vidékiek: nyár közepe óta immár negyedik „másodvirághullám” köszöntött a sajátos éghajlatú tájra. Az utóbbi hetek, napok szokatlan enyhesége a pécsi Tettyén újból kicsalta az Aranyeső nevű díszcserje sárga virágait, a zselicségi erdők védett tisztásain megjelent a lila ibolya, Abaliget határában kinyílt a vadszázszorszép, az Ormánságban pedig több helyütt virít a kék búzavirág. Vendégségben a közelmúlt egyik vasárnapjának reggelén a berkeszi nevelőotthon 7. osztályos tanulói izgalommal öltöztek ünneplőbe. Nagy nap volt ez az életükben, hiszen van közöttük olyan, aki a családi otthon melegét még sohasem érezte. Ezt tette most számukra lehetővé a nyírbog- dányi szülői munkaközösség, Nagy István iskolaigazgató és Lippai Katalin osztályfőnök. (Ezt megelőzően a nyírbog- dányi gyerekek voltak nálunk látogatóban.) Nagy szeretettel fogadtak bennünket, s a nap folyamán sport és kulturális vetélkedőre is sor került. Majd a szülők és a gyerekek a berkeszi állami gondozottakat otthonukban látták vendégül. Szép emléke marad gyermekeinknek ez a nap — írja Mudri Tibor, a berkeszi nevelőotthon pedagógusa. ÍNYENCEK HÉTVÉGE. Mátészalkán szombaton, november 16-án az Állami Pincegazdaság és a Halértékesítő Vállalat tart bemutatót borokból, kezelésükből és halakból, valamint elkészítésükről, a megye kereskedelmi és vendéglátó szakembereinek. FILMtEGYZET Koriár&aiwtk A Kortársaink című filmalkotás keresztmetszetét adja egy bonyolult, átmeneti kornak és az abban élők problémáinak, Jurij Rajzman filmalkotása a kommunista meggyőződésű ember felelősségének, helytállásának korszerű értelmezését fogalmazza meg magas művészi igénynyel. Nem sablonokkal, képletekkel dolgozik, hanem emberi viszonylatokkal. A filmtörténet fő vonala egyéni életsorsot, Gubanov konfliktusait ábrázolja. Mégis tökéletesen kollektív alkatot mutat be Gubanovban, akinek van bátorsága mélyére hatolni a régi igazságoknak, hogy azokat túlhaladva magáévá tegye a fejlődés örökös változásai közben megszülető új, értékesebb igazságokat. Alig mondják ki a szereplők ezt a szót, felelősség, mégis a „Kortársaink” minden filmkockája erről beszél, erre sarkall. Felelősség a nagy kollektív munkáért, a kommunista társadalom megalapozásáért — és felelősség önmagunk ítélkezéseiért, önmagunk lelkiismeretéért. Gubanov egy hatalmas kombinát építését akarja leállítani, melynek munkálatait korábban ő szorgalmazta. Egyik munkatársa, Nyitocskin oiyan új eljárást dolgozott ki, amely a világon az első, a legmodernebb módja az igen szükséges és drága vegyianyag előállításának. Ezért kilincsel a fővárosban Gubanov, és Nyitocskin, hogy tudományosan is elfogadtassák a világra szóló eljárást és állítsák le a sok milliárdos építkezést, amely mire elkészül korszerűtlenné is válik De nem mindenki így gondolkozik. A konfliktus sajátossága, hogy nem az eleve rossz és eleve jó párharcáról van szó. A valóság sokkal bonyolultabb, részigazságokat azok is képviselnek, akik ellenzik és felelőtlenségnek tartják Gubanovék elképzeléseit. Gubanov mégis kitart, főhatóságokkal és minisztériumokkal vitázik, mellékes, hogy felmentik-e magas bePROGRAM 1968. november 15, péntek LIPÖT napja A Nap kél 6,49, nyugszik 16,08 órakor. A Hold kél 0,22, nyugszik 13,54 órakor. 90 éve, 1878 november 15-én született Reinitz Béla zeneszerző. Ügyvédi gyakorlatát abbahagyva, zenekritikusként kapcsolódott a zenei életbe. Mint Ady Endre közeli barátja az első volt, aki zenéjével közel tudott férkőzíii Ady költészetéhez és több sorozat értékes, finom Ady-dalával járult hozzá a költő népszerűsítéséhez. Az 1918-as polgári demokratikus forradalom idején a színházi és zenei ügyek vezetésével bízták meg. A Tanácsköztársaság hónapjaiban is ugyanezt a munkakört töltötte be. Az ellen- forradalom elfogatta, elítélte, de sikerült elmenekülnie. Egy évtizednél hosszabb emigrációja éveiben, mint színházi karmester működött. Néhány egyfelvonásos operett mellett csaknem félezer átérzett dalt komponált, jórészben Csokonai, Vajda János, József Attila, stb. verseire, melyeknek négyötöd része, a szerző harcosan haladó magatartása miatt életében kéziratban maradt, amíg azokat a felszabadulás után kiadták. Havas eső Várható időjárás ma estig: felhős hideg idő, többfelé havas eső, hó. Időnként élénk, helyenként átmenetileg erős északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 4 fok között. Kossuth rádió 8,20: Kórusok és népi zenekarok műsorából. — 8,57: Apák és fiúk. Turgenyev regénye rádióra. — 10,10: Óvodások műsora. — 10,30: Édes anyanyelvűnk. Lő- rincze Lajos műsora (ism.) — 10,35: Mozart: D-dur vonósnégyes. — 11.00: Iskolarádió. — 11,35: Wagner: Lohengrin — Szerelmi kettős. — 12,15: Tánczenei koktél. — 13.00: A világgazdaság hírei.— 13,06; Vita a korszerű mezőgazdaságról. — 13,22: Szegény Jonathán. Részletek Millöcker operettjéből. — 13,39: Kis történetek — nagy muzsikusokról. — 13,59: Pol-beat. — 14,11: Horusitzky Zoltán: Poétikus gyakorlatok. — 14,30: Zsibongó. A Gyermekrádió műsora napköziseknek. — 15,15: üZENE- tek. — 15,53: Falusi délután. A műsort szerkesztette Darvas József. — 17,05: Külpolitikai figyelő. — 17,15: Uj zenei újság. — 17,55: Adottságok, lehetőségek. — 18.10: Nyitott stúdió. — 18,30: Táncmelódiák. — 19.00: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. Rimszkij- Korszakov: Sxanykakas. Hánm- felvonásos opera. — Kh. 21,36: Csillagfényes este — Könnyűzene. — 23.09: Szép magyar vers. Gulyás Pál. — 0,10: A bohóc fia. Részletek Dunajevszkij operettjéből. Petőfi rádió 106. évfordulója alkalmából. — 21.02: A stúdió—11 jazzfelvételei- ből — 21,16: Kamarazene. —22,16: Gluck: Orfeusz és Eurxdike —a II. felvonás. Televízió 8,05: Iskolatévé. Élővilág (Alt. isk. 5. oszt.) — 8,25: Orosz nyelv (Kozépis, , 3.—4. oszt.) — 9,05: Földrajz (Alt. isk. 6. oszt.) — 9,55: Magyar irodalom (Alt. isk. 5. oszt.) — 11,05: Élővilág (Alt. isk. 6. oszt.) — 11,55: Francia nyelv (Középisk. 3.-4. oszt.) — 13,10: Élővilág (Alt. isk. 5. oszt. — isirt) 14,05: Földrajz (ism.) — 14,55: Magyar irodalom (ism.) — 15,50: Élővilág (Alt. isk. 6. oszt. —ism.) — 17,15: Pedagógusok fóruma — 17,58: Hírek. — 18,05: Életünk és a kémia I. — 18,30: Eljött a tavasz. Dobozy Imre új darabja. — 18,55: Esti mese. — 19,05; Népdal- és nótaénekesek vei-senye — IV. elődöntő. — 19,35: Finnországi útijegyzet 3. Kilenc nap lapp földön. — 20,00: Tévéhíradó. —20,20: Gyilkosság a kilences stúdióban. Svéd film. — 21,25: Jennifer Bulgáriában. Filmösszeállítás. — Tévéhíradó — 2. kiadás. Bratislnvai tv 17,10: Filmhíradó. — 17,45: Közlekedési magazin. — 18,35: FO Porto Slovan—Bratislava labdarú- gómérk. — 19,00: Tv-híradó. — 20,05: Hogy repül az Idő. — Vidám műsor. — 21,05: Kulturális híradó. — 21,30: Tv-híradó. — 22,10: Tv-játék. A nyíregyházi mozik KRÚDY MOZI: KORTÁRSAINK I—H. rész Szimpla helyárral. Előadások kezdete: fél g és fél 8 órakor. Telefon: 12-61. BEKG MOZI: FIUK A TÉRRŐL Előadások kezdete: fél S, tél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: MIT CSINÁLT FELSÉGED S—5-IG. Előadások kezdete: 4 ( és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ MOZIJA: GRANADA ADDIO Előadások kezdete: fél S és tél 8 órakor. Színházműsor A Csokonai Színház bérletes előadásai: Nov. 16-án, szombaton 18 órakor: FURCSA PAR (József A. bérlet) Nov. 17-én, vasárnap 1« órakor: FURCSA PAR (Arany bérlet) osztásából, s hogyan alakul egyéni élete. Pedig nem aszkéta, nem okoz örömet neki az önsanyargatás, de nem érezné nyugotnak a lelki ismeretét, ha nem hadakozna a régi beidegződés, a megszokás, a merevség ellen. Közéleti tartalma és mondanivalója mellett,_ vagy inkább- kölcsönösen beágyazva, mindig emberinek, közvetlennek érezzük a szereplőket. Feltárulnak egyéni konfliktusok is, a fiatalabb és idősebb szovjet nemzedék közötti súrlódások mély tanulságai, epizód jellegű, de nagyon is a műhöz tartozó esettörténetek. Nem győz és nem is bukik el Gubanov. De nem is hasonul meg, folytatja amit elkezdett. És a pár soros értesítés arról, hogy jelenjen meg egy magas szerv fórumán, azt sejteti: van értelme a Guba- novok küzdelmének. Ez a modern, elsősorban tartalmában. mondanivalójában korszerű befejezetlen befelezett - ség, amely a nézőnek egy kicsit szokatlan, azt sejteti, a problémák sokszor nyitottak, sokarcuak, mint maga az élet. De megvan a társadalmi légkör, a levegő ahhoz, hogy az új igazságok győzzenek a régiek felett. P. G. 10,00: Riviera. Zenés játék. — 11,36: Válaszolunk hallgatóinknak! — 11,51: Verbunkosok, katonadalok. — 12,14: Zenekari muzsika. — 13,25: Hónapról — hónapra. Folyóiratszemle. — 13,40: Muha- tov ■ Kantáta a kommunista párt-' ról. — 14,00: Kettőtől — hatig...— 18,10: Két szvit. — 19,35: Gyulai Gaál János: Hárman Párizsban. — 20,00: A IX. Világifjúsági Találkozó hangversenyeiből. — 20,47: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója: Uj húsvét. Rádiójáték. — 21.00: Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik, Makkay Klára és Bolla Tibor énekel. — 21,40: Láttuk. hallottuk. — 22,00: Tánezene. — 22,15: HanglemezgyűjtSk húszperce. — 22,35; Ismeretterjesztő, előadás. — 22,50: Szokolay Sándor: Vízi mesék — szvit. Nyíregyházi rádió 18,08—19,00: Hírek, eseményei két megyéből. — Keringők. — Orvosi tanácsok. — Elhangzót' ígéretek nyomában. — Lemezbemutató. — Sport. URH 18,10: Tánczenei koktél (ism.) - 18,55: URH Zenei Kalauz. —19,35 A Luganoi ,,Societa Cameristica’ hangversenye Rossini halálánál Nov. 17-én, vasárnap 18 érakor: FURCSA PAR (Vörösmarty bérlet) Nov. 20-án, szerdán i9 érakor: FURCSA PAR (Madách bérlet) Nov. 26-án, kedden 18 órakor: FURCSA PAR (Arany bérlet, ism.) Nov. 28-án, csütörtökén 19 órakor: FURCSA PAR (Ódry bérlet). ^ SERTÉSEK MÉRNÖKEI. A Keszthelyi Agrártudományi Főiskolán — Magyarországon először — megkezdték a sertéstenyésztő szakmérnökök képzését. VILLANYSZERELÉS. Egy teherautóra való villanyszerelési cikk érkezett a nyíregyházi, nagy csemegeüzlet melletti villamossági szaküzletbe. Két rokkan! éleiébe került a lelkiismeretlen sofőr „szórakozása“ Felháborító és eléggé el nem ítélhető körülmények között halálos közlekedési baleset történt szerdán este Miskolcon. Kiss Sándor 45 éves sofőr a Borsod megyei KISZÖV személygépkocsiját — a munka befejeztével — ahelyett, hogy a garázsba vitte volnál séta kocsikázásra indult S. Máriával, a Hejőcsabai Cement és Mészmű 16 éves adminisztrátorával. Mindketten ittasak voltak. Kiss átengedte az autó vezetését a fiatal leánynak, akinek természetesen sem jogosítványa, sem gyakorlata nem volt. A Csabai kapu 26. szám előtt — az egyébként nyolc méter széles úton — a leány a járművel áttért a menetirány szerinti baloldalra, s ott összeütközött egy vele szembejövő háromkerekű Ve- lorex gépkocsival, amelyet Bárdos Sándor 41 éves telefonkezelő, miskolci lakos vezetett. A karambolnál Bardos Sándor, valamint 32 éves rokkant felesége olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás után mindkettő meghalt. A sofőr az összeütközés után a fiatal leányt hazaküldte és a helyszínre érkező baleseti járőrnek azt állította, hogy a gépkocsit ő vezette. A szemtanúk egybehangzó állítása után később beismerte, hogy az autó vezetését átengedte a fiatal leánynak. A rendőrség mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezte.