Kelet-Magyarország, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-09 / 263. szám
f9«8 novémSer 9. rrrrr mas?aröhszä<3 t otdat Kitüntették a Mexikóban eredményesen szerepelt sportolókat r A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken délben a Parlament kupolatermében kitüntette a 19. mexikói nyári olimpiai játékokon eredményesen szerepelt sportolókat és szakvezetőket. A kitüntetésen megjeleni Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, valamint Biszku Béla, a KB titkára, Fehér Lajos, a Minisztertanács elnök- helyettese, az MSZMP PB tagjai, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Tóth Mátyás, az MSZMP KB osztályvezetője és Egri Gyula, az MTS elnöke. Elsőnek Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke mondott beszédet, méltatta a sportolóink olimpiai eredményeit, majd a Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében a 19. nyári olimpián elért eredményei, valamint a sportolók felkészítésében kifejtett tevékenységük elismeréséül a Munka érdemrend, arany fokozata kitüntetést adta át: Balczó András öttusázónak, Granek István kajak-kenu vezetőedzőnek, Hesz Mihály kajakozónak, Koltai Jenő atlétaedzőnek, Kozma István birkózónak, Kulcsár Gergely atlétának, Kulcsár Győző párbajtőrözőnek, Matura Mihály birkózó szaktanácsadónak, Vass Imre vívóedzőnek, Zsi- vótzky Gyula atlétának. A Munka érdemrend ezüst fokozata kitüntetést kapta: Földi Imre súlyemelő, Gurics György birkózó vezetőedző, Hammeri László sportlövő, dr. Kamuti Jenő vívó, Kiss Antal atléta, Novák Dezső labdarúgó, dr. Török Ferenc öttusázó, Újlaki Jenőné Rejtő Ildikó tőr vívó, Varga János birkózó. A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány nevében Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese az MSZMP PB tagja a Magyar Népköztársaság Sportérdemérem arany fokozata kitüntetést nyújtotta át dr. Ardai Aladárnak, a Népsport szerkesztőjének, dr. Bay Béla vívóedzőnek, Csermák József atlétaedzőnek, Dunai Lajos labdarúgónak, Dunai Antal labdarúgónak, Fatér Károly labdarúgónak, Fazekas László labdarúgónak, Fenyvesi Csaba párbajtőrözőnek, Giczy Csaba kajakozónak, Hatz- Hátszegi József vívóedzőnek, Juhász István labdarúgónak, dr. Juhász József sportorvosnak, Kissgyörgy Lajos sportlövő vezetőedzőnek, Kurucz Antal olimpiai szakácsnak, dr. Lakat Károly labdarúgóedzőnek, Losonczi Tibor sportvezetőnek, Menczel Iván labdarúgónak, dr. Móna István öttusázónak, B. Nagy Pál párbajtőrözőnek, Nagy László labdarúgónak, Nemere Zoltán párbajtőrözőnek, Németh Angéla atlétának, Nos- kó Ernő labdarúgónak, Pán- csics Miklós labdarúgónak, Schmitt Pál párbajtőrözőnek, Soós Károly labdarúgó vezetőedzőnek, Szepesi Györgynek, a Magyar Rádió és Televízió sportrovatvezetőjének. Tatai Tibor kenuzónak, Tóth Béla öttusa lovasedzőnek, Vass László öttusa vívóedzőnek, Szűcs Lajos labdarúgónak. A Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozata kitüntetésben részesült: Bajkó Károly birkózó, Bakos Károly súlyemelő, Csatári József súlyemelő, Csermely József evezős, Csizmadia István kajakozó. Dóka György gyúró, Farkasinszky Gyuláné Bó- bis Ildikó tőrvívó, Jármy Miklósné Gulácsi Mária tőrvívó, dr. Kleiber Ferencné Kontsek Jolán atléta, Lovász Lázár atléta, Lukács Béla birkózóbíró, Marosi Paula tőrvivó, Melis Antal evezős. Melis Zoltán evezős, Orvos András súlyemelő edző, Pet- rikovics Gyula kenuzó, Pézsa Tibor kardvívó, Pfeffer Anna kajakozó, Pólyák Imre birkózóedző, Radnai János a Magyar Rádió és Televízió rovatvezetője. Rudas Ferencné Antal Márta atléta, Sági György- né Rozsnyói Katalin kajakozó, Sákovics Józsefné Dömölky Lídia tőrvívó, Sarlós György evezős, Szengofvszki Frigyes gyúró, Szöllősí Imre kajakozó, Szűcs János vívóedző, Veres Győző súlyemelő. Vitrai Tamás a Magyar Rádió és Televízió riportere, Wich- mann Tamás kenuzó. A Magyar Népköztársasági Sportérdemérem bronz fokozatát kapta: Alker Imre birkózó, Ardai Andor az MTS csoportvezetője, Básti István labdarúgó, Eckschmidt Sándor atléta, Gyarmati Andrea úszó, Keg- lovich László labdarúgó. Kocsis Lajos labdarúgó, Lendvay Ödönné Bognár Judit atléta, Orosz Imre az MTS csoport- vezetője, Sárközi István labdarúgó Szalai Miklós labdarúgó, Szarka Zoltán labdarúgó, Tóth Józsefné Kovács Annamária atléta. A kitüntetettek nevében Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok mondott köszönetét. Sporttársai nevében megígérte pártunk és államunk vezetőinek, hogy az eljövendő világversenyekre Is úgy készülnek, hogy méltóan képviselhessék a magyar színeket. A kitüntetések átadása után baráti fogadás következett, amelvnek során Kádár János, az MSZMP KB első titkára is megjelent a versenyzők között és elbeszélgetett velük a mexikói olimnia nagy napjairól, versenyeiről. Brazília - világválogatott 2:1 (1:1) Dicsérik a magyar labdarúgók játékát Az óriási érdeklődéssel várt Brazília—világválogatott labdarúgó-mérkőzésről elégedetten távozott a több mint 100 ezer néző, Brazília győzött 2:1 (1:1) arányban, a világválogatott egyetlen gólját Albert lőtte. A világ legjobbjai ellen is megmutatta, hogy az angliai kudarc ellenére is mesterei ennek a sportágnak a brazil labdarúgók. A mérkőzésen Albertet a II. félidőben az uruguayi Rocha váltotta fel, míg Farkas a szünet után a jugoszláv Dzsajics helyett állt be. Sir Stanley Rous, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke kijelentette: — Nagyszerű propagandája volt ez a találkozó a labdarúgásnak. A világválogatott tagjai kitűnően megáll- ták a helyüket, tetszett a magyarok játéka is. A brazil lapok fő címeikben és kommentárjaikban külön kitérnek arra, hogy Albert, Farkas, Novák és Szűcs játéka méltó volt ehhez a nagy mérkőzéshez. A brazil lapok különösen Albert klasszisát értékelik magasra. Nagy sikert aratott s megbízható, széles látókörű védőjátékosnak mutatkozott be Novák is. A mérkőzésről Novák Dezső a következőket mondotta: — Pelé, a világ elsőszámú játékosa ezúttal csalódást keltett, viszont Rivelino, a Sao Paulo-i Corinthians labdarúgója remekelt, nem kétséges, ő lesz a következő évek nagy játékosegyénisége. Joao Havelange, a brazil sportszövetség elnöke a magyarok játékáról szintén elismerőleg nyilatkozott. Havelange bejelentette, hogy Zsolt Istvánt, aki a szerdai mérkőzésen partjelzőként tevékenykedet^ december 14-re ismét meghívták Brazíliába. 4 Dorogi Szénbányák Igazgatósága KERES FÖLD ALATTI BÄNYAMUNKÄRA CSILLÉS MUNKAKÖRBE 18—45 ÉV KÖZÖTTI FÉRFIAKAT. Átlagos kereseti lehetőség havi 2000—2200 Ft. Szezonális munkarend. INGYEN MUNKARUHA, LÁBBELI ÉS CSALÁDFENNTARTÓKNAK HAVI 5 Q SZÉN, vagy annak értéke. 164,— Ft. HŰSÉGJUTALOM ÉS NYERESÉGRÉSZESEDÉS az előírt feltételek teljesítése esetén. MUNKÁSSZÁLLÁS ÉS ÉTKEZÉS TÉRÍTÉS ELLENÉBEN. JELENTKEZÉS, ILLETVE BŐVEBB FELVILÁGOSÍTÁS i Nyíregyházi Városi Tanács munkaügyi osztályán a foga- lónapokon és Dorogon, a Dorogi Szénbányák munkaügyi isztályán szóban vagy írásban. (734) Hirdessen lapunkban! Súlyemelés: A megyei serdülő bajnokság győztesei Mátészalkán rendezte meg a Megyei Súlyemelő Szövetség az 1968. évi megyei serdülő súlyemelő bajnokságot. A színvonalas verseny során az egyes súlycsoportokban az alábbiak szerezték meg a győzelmet. Lepkesúlyban: Száraz László (Nagykállói MEDOSZ) 145. Pehelysúlyban: Nagy István (Mátészalkai Mg. Technikum) 117,5. Könnyűsúlyban: Markovics József (Nagykállói MEDOSZ) 182,5. Kisváltósúlyban: Kiss Viktor (Nyíregyházi Kinizsi) 180. Váltósúlyban: Toldi Ferenc (Mátészalkai Mg. Technikum) 152,5. Középsúlyban: Bezzegh János (Mátészalkai Mg. Technikum) 210. Nehézsúlyban : Trencsényi József (Csengeti gimnázium) 217,5 kg. Röplabda: Vereséget szenvedett a Spartacus férficsapafa November 7. Kupa Nyíregyházán A Nyíregyházi Spartacus NB I-es férfi röplabdacsapata Budapesten, az Egyetértés ellen játszotta soron következő bajnoki mérkőzését csütörtökön. A nyíregyházi csapat eléggé tartalékosán — Erdélyi és Oláh II. nélkül — állt ki a mérkőzésre, s 3:0 arányú vereséget szenvedett. A Spartacus NB Il-es női együttese viszont változatla- lanul tartja jó formáját. Békéscsabán játszott csütörtökön bajnoki mérkőzést, s a Békéscsabai Vörös Meteor ellen biztos 3:0 (15:10, 15:6, 15:3) arányú győzelmet aratott * Csütörtökön délelőtt Nyíregyházán, a Kossuth gimnázium tornatermében rendezték meg a November 7 kupát a város női csapatai részére. A kupatorna eredményei: Zrínyi VSC—Nyíregyházi Petőfi 3:1, Zrínyi VSC — Kölcsey gimnázium 3:0, Nyíregyházi Petőfi—Kölcsey gimnázium 3:1. A győztes Zrínyi VSC kupát, a másik két együttes pedig emlékoklevelet kapott Kézilabda: Első a Tanárképző és a Kinizsi Csütörtökön délelőtt a nyíregyházi stadionban kézilabda női, férfitomát rendeztek november 7. tiszteletére három női és öt férficsapat részvételével. A tornán az alábbi eredmények születtek. Nők: Tanárképző Főiskola —Hodászi Tsz 16:4, Tanárképző Főiskola—Nyírbogdányi Lombik 8:6, Nyírbogdá- nyi Lombik—Hodászi Tsz 9:6. Végeredmény: 1. Tanárképző Főiskola, 2. Nvírbog- dányi Lombik, 3. Hodászi Tsz. Férfiak: Nyíregyházi Dózsa—Tiszavasvári MEDOSZ 28:3, Nyíregyházi Kinizsi— Tiszavasvári gimnázium 22:14, Nyíregyházi Dózsa— Asztalos SE 13:10, Nyíregyházi Kinizsi—Asztalos SE 14:11, Nyíregyházi Dózsa— Tiszavasvári gimnázium 9:8, Nyíregyházi Kinizsi—Nyíregyházi Dózsa 15:11, Asztalos SE—rTiszavasvári MEDOSZ 19:8. Végeredmény: 1, Nyíregyházi Kinizsi, 2. Nyíregyházi Dózsa, 3. Tiszavasvári gimnázium, 4. Asztalos SE, 5. Tiszavasvári MEDOSZ. Atlét'ka: Sikeres szereplés Diósgyőrött A Borsod megyei Atlétikai Szövetség november 7-én, csütörtökön Diósgyőrött, a Királyasztal környékén rendezte meg hagyományos erdei futóversenyét. A hazánk felszabadulásáért hősi halált haltak emlékére rendezett versenyen 17 sportegyesület közel 500 futója vett részt, s közöttük az NYVSC versenyzői is. A nyíregyháziak az alábbi eredményeket érték el. Serdülő lányok: .. .5. NYVSC (Hubert, Szarka, Fekete, Földi, Székely). Ifjúsági lányok: ...3. NYVSC (Miskolczi, Földi, Fábián). Egyéniben Miskolczi Zsuzsa a negyedik helyen végzett Serdülő fiúk: ...7. NYVSC (Surányi, Pokrovenszky, Gergely, Balogh, Tóth). Férfi ifjúságiak: .. .4. NYVSC (Szűcs, Kocsis, Fikly, Lent- vorszky, Gál). Férfi felnőttek: 1. NYVSC (Kiss, Fehér, Csicsovszki). Egyéniben Kiss József harmadik, Fehér László ötödik, Csicsovszki Ferenc pedig hetedik helyen végzett. A különféle számok után elkészített összesített pontversenyben a részt vevő 17 egyesület közül a Nyíregyházi VSC, a Bp. Honvéd és a Bp. Központi Sportiskola mögött a harmadik lett Sportlövészet: Véget ért a III. osztályú MNK Befejeződtek megyénkben a sportlövő III. osztályú klubok Magyar Népköztársasági Kupájának küzdelmei. A hat fordulón át tartó versenysorozatban légpuskás számban nyolc, a kispuskás számokban pedig tizenhat csapat versenyzett, az alábbi végeredményekkel. Légpuska, csapat: 1. Építő Szerelő Vállalat 2707, 2. Nyíregyházi Építők 1654, 3. Vendéglátó 1522, 4. Városi Lövészklub 1514, 5. TITÁSZ 676, 6. Dohányfermentáló 561, 7. Vörös Csillag Tsz, 8. Tanárképző Főiskola 224 körrel. Légpuska, férfi egyéni: 1. B. Nagy Csaba (Építő Szerelő) 639, 2. Hubicska György (Vendéglátó) 470, 3. Ifj. Leviczki László (Városi Lövészklub) 460 Légpuska, női egyéni: 1. Zajácz Katalin (Építők) 598, 2. Rad- vánszki Magdolna (Építő Szerelő) 441, 3 Mlinárcsik Margit (Városi Lövészklub). Nyílt irányzékú kispuska, 30 lő vésés összetett, csapat: 1. Vendéglátóipari Vállalat 6282, 2. MÉK Vállalat 6198, 3. Építő Szerelő Vállalat 5790, 4. MÁV Üzemi LK 5380, 5. Dohányfermentáló 4900, 6. MŰM 110-es ITSK 4434, 7. Iparcikk Kisker. 4259, 8. TITASZ 4207 körrel. összetett egyéni: 1. Zajácz Ferencné (Vendéglátó) 1275, 2. Duleba Kálmán (MÁV Üzemi LK) 1245, 3. Papp Géza (Dohányfermentáló) 1235. Női egyéni: 1. Zajácz Ferencné 1057, 2. Kun Barna- básné 748, 3. Hegymegi Lász- lóné 698 körrel. A hatfordulós sportlövő MNK egyik érdekessége az volt, hogy Zajácz Ferencné kétszer is megjavította a városi csúcseredményt a 30 lö- véses, összetett kispuska számban. A régi csúcsot 268 körrel lesó Ottó tartotta. Za- jáczné előbb 269, majd 275 körös új városi csúcseredményt állított íeL ' ———-? Kupa* krónika Az 1968—69. évi labdarúgó Közép-európai Kupában 16 csapat indul, négy jugoszláv, továbbá három-három magyar, csehszlovák, olasz és osztrák együttes. A jugoszlá- vok azért indíthatnak négy csapatot, mert bajnokuk a Crvena Zvezda védi a kupát és automatikusan rajthoz állhat. A magyar klubok osztrák, csehszlovák és jugoszláv csapatok ellen kezdenek. A nyolcba jutásért 1969. január 1-ig kell lejátszani oda-visz- sza a mérkőzéseket, április 16-ig tisztázódik a négybe jutás, az elődöntőt május 21-ig tartják meg, a két döntő mérkőzésre pedig június 2-ig bezárólag kerül sor. A nyolcba jutásért az alábbi párosításban küzdenek a csapatok: Inter Bra tisztává—Palermo, Vasas—Sturm Graz, Hajdúk—Bánik Osztrava. Tatabánya—Union Tep- lice, Wiener SC—Cagliari, Bp. Honvéd—Szarajevó, Var- dar—Admira Energie, Ata- lanta—Crvena Zvezda. Vasárnapi sportműsor Kézilabda: Nyíregyházi Tanárképző Főiskola—Kiskunhalasi MÁV (az NB I B- ben szerepel), barátságos női mérkőzés délelőtt 10 órakor a stadionban. Labdarúgás, NB I B: Bp. Szállítók—Nyírgyházi Spartacus. Bp., Czabán Samu tér, 13 óra 30 perckor. NB III: Záhonyi VSC— Hajdúszoboszló Záhonyban, vezeti: Csák I. DEAC—Nagykállói MEDOSZ Debrecen, vezeti Kollai. Téglási Vasas- Nyírbátori Dózsa Tégláson, borsodi jv. vezeti. Törökszentmiklósi Vasas—Mátészalkai MEDOSZ Törökszent- miklóson, vezeti: Nagy S. Kilián SE—Kisvárdai Vas;is vezeti: Elekes. Valamennyi mérkőzés 13 óra 30 perckor kezdődik. Megyei I. osztály: Nyíregyházi VSC—Nyíregyházi Kinizsi (Horváth P.) Nyíregyházi Dózsa—Fehérgyarmat (Ladányi), Csengeri VM— Baktalórántháza (Kovács B.), Ibrány—Dimitrov SE (Vári I.), Nyírbátori Spartacus— Vencsellő (Vári II.), Raka- maz—Tuzsér (Gál Z.), Nyír- bogdány—Tiszalök (Sántha), Nyírmada—Nagyhalász (Ambrus). Valamennyi mérkőzés 13 óra 30 perckor kezdődik. Megyei n. osztály: Balkány—Dombrád (Puskás), Nyírszőlős—Nyírteleki Tsz (Gál L.), Nyírtass—Gyulaháza (Brinken), Tiszabercel— Demecser (Mursa), Tisza- dob—Ujfehértó (Balkányi), N ábrád—Komlód tótfalu (Márton), Tunyogmatolcs— Tyúkod (Dalanics). Vásáros- namény—Pócspetri (Márton), Opályi—Nagyecsed (Fehér), Mátészalkai Vörös Meteor— Tarpa (Lengváry), Kocsord— Szamossályi (Mikula II.), Ho- dász—Nyírbogát (Alföldi). Valamennyi mérkőzés 13 óra 30 perckor kezdődik. A Sza- bolcs-csoportból a Tiszavasvári—Kótaj találkozót a szövetség elhalasztotta, míg az Asztalos SE—Nyíregyházi MEDOSZ mérkőzést a szövetség engedélyével november 7-én, csütörtökön előrehozva játszották le. A mérkőzésen az Asztalos SE nyert 3:2-r& t ■ » Osztályozó mérkőzések a megyei II. osztályba Jutásért: Tiszadada—Nyíregyházi Építők Tiszavasváriban, délelőtt 9 óra 30 perckor (Gál Z.)J Vaia—Nyírgelse Hodászon,’ délelőtt 10 órakor (Maróthy)J Nagyszekeres—Nagydobos Kocsordon, délelőtt 10 órakor (Ajler), Gyulatanya— Mándok Gyulatanyán, délután 13 óra 30 perckor (Bán-* hidi). A E3SEÖÉLET HÍREI