Kelet-Magyarország, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-07 / 262. szám
Wifi RovsíTiber 7. RELET-MAO Y AROJtSZÄlS A XIII. megyei őszi tárlat Tizenkét kiállító, 50 kiállított mű, közülük négy kisméretű szobor, ez az első mérleg. Máskor volt már kevesebb mű is, több is, a művészek száma azonban alighanem rekord. A számszerűséget inkább a teljesség kedvéért említjük, minthogy valami következtetést akarnánk levonni, viszont a művészek viszonylag nagy számával kapcsolatban emlékeztetnünk kell egy elvre. Ez az elv már a legelső kiállítások alapja volt, az őszi tárlatra bárki beküldheti képeit, de falat csak akkor kap, ha a zsűri a színvonalat biztosítva látja. A valóságban a dolog sosem volt ilyen egyszerű. Számítani kellett a főiskolát végzett és szövetségi tagok érzékenységével, akik egyenlősdit láttak ebben az elvben, s amúgy *em túlságosan nagy hivatali és társadalmi megbecsülésüknek a csorbítását. Ésj legyünk őszinték, ellenkezésük jogos volt, s ma is az. Ugyanakkor azonban valójában mégis meghozták azt az áldozatot, hogy a megye képzőművészeti életének érdekében elősegítsék a másik ellentétes irányú érdeket, nevezetesen, hogy biztosítani kell a fiatal tehetségek kibontakozását. Nekik lehetőséget és bátorítást kell adni. Ök is nagyon jól tudják, hogy a művészet- történet tele van olyan művészekkel, akik a maguk erejéből lettek valakik. Bár a tehetség, a tudás a legantíde- mokratikusabb valami, s ha nincs meg, nem lehet semmivel sem pótolni, de az egyéni kibontakozásra való {ehetőség mindenkinek legalapvetőbb demokratikus jogg. „Minden egyes en-rner szabad fejlődése az összesség szabad fejlődésének feltétele”, mondja a klasszikussá vált idé?et a Kommunista Kiáltványból. Miért a kiállítás kapcsán beszélünk művelődéspolitikai vonatkozásokról? — mert ide tartozik. Van ugyan pjvan szemlélet, hogy a műnek magának kell beszélnie, s az vagy mond nekem valamit, vagy nem. a többi vele kapcsolatos dolog felesleges. Csakhogy mi mindnyájan különböző felelősséggel kertészek vagyunk, s nem látogatók, akiket beengednek estv virágoskertbe, megcsodálják a szép színeket, megszagollak a szép virágokat, s azután dolgavégzetten távoznak. Azért is szóba kellett hoznunk ezeket, az előzményeket. hogv több' fölösleees ellenvetést elkerüljünk. Végül pedig ezeknek a tudatában iehet belépnünk a kiállítási ]-)o1 Persze, jó mást is tudni, például Berecz András kiállítástól való tartózkodásának az okát, ami nyilván önálló távlatával függ össze, fis nagyon vitás annak az álláspontnak a helyessége, hogy megensedhető-e, hogy valaki az őszi tárlat rovására önálló kiállítást kapjon. Következetesen végiggondolva se a nagy kiállításnak, se a művésznek nem érdeke. Inkább valami plyatj láfszgt alakul ki. mintha bigqpyos hátrálásról lenne szó. Pedig tudjuk, hogy Berecznek erre nincs oka. A helyi alcsoport egyik erőssége, a sajátos behízelgő színvilágával, mely az utóbbi időben is egyre érik, s egyre mélyebb líraisággal árad, nincs olyan fokon képviselve, hogy ne hiányozna. Nagyon tetszett a Vásáhelyi házak és a Műteremsarok című képe. Előbbinek kicsit meseszerűbe hajló megragadása, s a másikon egy neo- realista téma egyéni átkölté- se sajátos varázst ad e két képének, viszont a Virágcsendélet félig szecessziós ize, s a felmelegített Alvég egyes nagyon szép részlete ellenére is ismét egy önálló kiállításon való lekötöttség hátrá- nvái juttatja eszünkbe. Póí Gyula szerepel legtöbb képpel. Eléggé köztudomású, de nem árt megismételni, hogy festőink közül egyedül ő tudta budapesti és egyéb kiállításaival elismertetni magát. önkénytelenül is eszünkbe jut Mocsár Gábornak ,,a megyei költője” valami hasonló légkör van a megyét festők körül is. Ezért volt nagy dolog ismerősök, összeköttetések nélkül, különösen ha a fővárostól olyan távol él, egy vidéki festőnek kiugrania. Két évvel ezelőtt Pál önálló kiállítása idején feltettük a kérdést, vajon hogyan fogja Pál Gyula művészete tovább tartani a szintet. Úgy látszott, hogy — elnézést az egyszerűsített kifejezésért — az öregasszony, öreg ház témakörét már nem lehet tovább variálni, kimerült. A választ ez a kiállítás adja meg. A témakör nem merült ki. De képein már nem nyugodt, statikus formák uralkodnak, a nyugalom megbomlott kompozícióban és színben egyaránt. A Botpaládi háza maga is egy élőlény, egy óriási furcsa bizarr fej. mely egy kutya hűségével bámul a törékeny ülő öregasszony mellől a világba. Másik, de más ilyen elevené tett képe — az egyébként Káplár-díjas — böszörményi prbán ház. A Csillag utcai ház zöld homlokzata a tudat olyan mélységéből születhetett, mint Chagall Zöld rabbija. A Szél Imre bácsi portréja pedig más szempontból döbbenetes. Nem kiszűrt klasszikus portré, túl van a romantikán, a realizmuson, egy érdekes parasztegyéniségnek, egy fotóművésznek is becsületére váló pillanatfelvétele, valami különleges pillanatban, különleges lelkiállapotban, melyet megmagyarázni olyan nehéz, mint amilyen könnyű megérezni. És Pál Gyula művészete ezen a ponton kezd előrelépni, nagyon modern lenni, s kapcsolódni az általános európai színvonalhoz. A 60-as évek után a nonfiguratív visszaesése után a vezető irányzat durván szólva rokonfelfogásban dolgozik. (Pál Gyula böszörményi képei mellett nem lehet mély sajnálkozás nélkül gondolni arra a veszteségre, melyet eljátszottunk. A háború előli Sóstón volt művésztelep. a háború után egy darabig a szábadisíiola nyújtott növendékei révén rendkívüli teljesítményt. Ma a hajdúböször1969-es Corvina-kiadványok: 1700000 példányban A külföldi könyvpiacra is dolgozó rangos kiadónk. a Corvina a (rövétkező évbén — a tervek szerint — mintegy 290 féle könyvet jelentet meg. Az együttes pélcfányszám eléri az 1 700 0U0-et. A kiadványoknak körülbelül 20 százalékot g'dják a magyar nyelvű, elsősorban képzőművészeti könyvek Az 19S9-es új- fjopspgok tO százaléka né- fpgt, 2(1 százaléka angol nyelven' Jfgríj) ki a sajtó alól. Szaipps nagy érdeklődésre igényt taptó munka jut^ a könyvipacra a képzőművészeti kategpnghfjT! A többi közölt második kiadásban jelenik meg Pogány Ö. Gabor könyve a 20 századi magyar festészetről Angol és német nyelven mutatja be a modern magyar képzőművészetet Németh Lajos műve. A semmiféle művészeti iskolához nem tartozó művész Csontváry munkásságát angol. német és francia nyelvű albumban publikálják. Der- csényi Dezső ..Műemlékvédelem Magyarországon’ albumát a magyar UNESCO bizottsággal együttműködésben — az UNESCO párizsi központjának tg-nógatásával — angol és francia qyelven adja közre a kiadó. ményi tanácselnök szavai visszacsengenek: „Nekünk elég az, ha a művészek nálunk dolgoznak, ha itt csinálnak néhány szép képet, ipelyek talán túlélnek minket.”) Huszár István megy a maga útján. Ezúttal csak temperával jelentkezett, régebbi kvalitásai fejlesztésével sikerült mostani két portréját, s egy tájképét jobban kiérlelni, és festőibbé tennie. Soltész Albert grafikáiban van valami emberileg nyugtalanító, nyomasztó. amit nem értünk, s amin segíteni szeretnénk. Nemrég Böszörményben festett Hortobágy című képén a végtelennel való egybeolvadásnak olyan intenzitását érte el, mi ritkán látható, s melyet itt hiányolunk. Szalag Pál sajnos csak egy kis képpel szerepel, ahqgyan Király Zoltán is. Koticz Zoltán két nagyméretű képet mutat be, a Nyírbátori asszonyok című képén a kissé karikatúraszerű, némi öngúnytól nem mentes, és emberileg igen mély önarcképrészlet. A kiállítás fiataljai közül Krutilla József kissé egy húron játszik. Szemmel láthatóan ritmuskompozíciók érdeklik legjobban olyan formában, ahogy a német expresszionisták csinálták 60 évvel ezelőtt. Kerülő Ferenc vidéken, kissé elszigetelten, sajátos szálkás ecsetkezelésével, hideg színskálájával értékes egyéni hangja a kiállításnak, s évről évre vonzóbb lesz a művészete. A legfiatalabb Tőkey Péter meglepetésszerűen nőtte ki magát a szakkörből. Fiatalos szertelenséggel négy képén négy stílussal is játszik. Ha nála kiforrott művészi egyéniségről korai lenne is beszélni, hogy tehetsége van. nem vitatható. Uj kiállítóként szerepel Szilágyi Sándor két tanulmányszerű grafikájával. Kíváncsiak leszünk működésének folytatására. Egy szobrászunk, Nagy Mihály három fafaragással, s egy műkőfigurával szerepel. Gondolatvilága általánosságban mozog, de kifejezésmódja egyéni. Az alakok tömörsége kifejezőereje mellett nem mond le a felületek játékáról, izgalmáról. A Bánat című kis szobra az egyiptomi kockaszobrok hatásának az élményét is megközelíti. A kiállítás szépen és jól van megrendezve. Sajnos nem a múzeumban. A katalógus — hosszú idő után ismét az első képes katalógus, bár kísérő szöveg nélkül — szép a címlap remekbe sikerült. Koroknay Gyula Páll Gyula: Botpaládon Berecz András: Műteremsarok Z. Szalai Pál: Napsütésben •ft am Képek o kiállításról
