Kelet-Magyarország, 1968. október (25. évfolyam, 227-256. szám)

1968-10-13 / 241. szám

#. o«aí tCBLOT-WXeTARCiffS^'Kfe ~VASARNÁÍ*T mXZf.tKryíf ISA* oütÁfter t* Csak a pillanatot várták... A forradalom erjedése Szabolcsban Hitvallás és életigenlés Ratkó József: Fegyvertelenül (Magvető 1968) AZ OSZTRÁK -MAGYAR MONARCHIÁNAK és ezen belül Magyarországnak a gazdasági, társadalmi és po­litikai viszonyai az X. világ­háború időszakában a leg­több egyezést mutatták fel a cári Oroszország rothadt rendszerével. A háborús évek. a front borzalmai és az itthon maradt családok szenvedései az lí)17-es orosz forradalomnak példája nyo­mán Magyarországon, Sza­bolcs-Szatmárban is forra­dalmi helyzetet teremtettek. Népünk legjobbjai és az el­nyomott tömegek készen áll­tak, hogy magasba emeljék a munkásosztály vörös harci zászlaját. A világháború utolsó évei­ben még inkább elmélyül­tek a magyar társadalom bel­ső ellentmondásai. Az igaz­ságtalan háború minden ter­he a dolgozó népre hárult. A lőkés-nagvbirtokos osztály a háborúból is csak hasznot húzott. Herceg Odescalchi Zoárd, a megyei hadiüzemek parancsnoka milliókat sik­kasztott. a földbirtokosok rengeteg „kincset halmoztak össze a szegényemberek ere­jéből”, ..nyúzták éhen a szegénynépet'’, a földesurak­tól nem, de a legszegényeb­bektől mindent elrekviráltak a hatóságok. Mialatt férjek, fiák és unokák odavoltak a harcte­reken, sokgyermekes család­anyák csapatostul járták ha­disegélyért az elöljáróságo­kat. Százával panaszolták: „A télen megfagyunk, vagy éhen veszünk. Tessen mon­dani, oszt kié-mié harcó, szenved hát az én szegény jó uram mög »testvéreim!?... Meg kell bomlani a gondban, annyian vagyunk, oszt nincs kereső. Minek is él a szö­gén y a világon?” Smiedt Mi­hály nyíregyházi nyomdász felesége — három kisgyer­mekével napi 1 korona 55 fillér segélyből „élt” — ezt írta fronton lévő férjének: „Mi nem küldhetünk neked még egy pogácsát sem, mert annyi pénzem sincs, hogy gyermekeimnek egy darab fehér kenyeret adhatnék ka­rácsonyra.” Fényes László, Nyíregyháza országgyűlési képviselője is kénytelen volt megállapítani: „A kormány közönye nyomorúságba dön­tötte a támogatásra legjob­ban rászorultakat, a magyar katona feleségét, gyerme­két.” Amikor a szó szoros értel­mében éhezett a nép, rekvi- rálásokkal zaklatták, való­sággal kergették a forrada­lomba. A munkásnéppel nem törődött senki sem. „Szépen fog kinézni a város — mond­ta a nyíregyházi utcaseprők egyik beadványa —, ha ro­hamra fog támadni a nép.” A munkások, parasztok hangu­lata ugyanaz volt: öklét ráz­ta és forradalomra gondolt. A kormány azonban mind­ezekről hallgatott. Az újsá­gok gondosan cenzúrázott hí­veket közöltek. Csak a bizal­mas rendőrségi, csendőri és közigazgatási jelentések szá­moltak be a tömegnyomor és az elégedetlenség fokozó­dásáról. AZ 1917-ES OROSZOR­SZÁGI ESEMÉNYEKRŐL is csak hivatalos jelentéseket közölt a sajtó — a legtöbb esetben valótlanságokat vagy rémhíreket. Ennek ellenére mégis akadt egy-egy cikk a Nyírvidékben, amely óvato­san kommentálta is az orosz- országi eseményeket. Ezek azt bizonyítják, hogy még a polgári, nacionalista rétegek­ben is visszhangra talált az orosz forradalom egyik-má­sik célkitűzése. elsősorban békevágya és háborúellenes- sege. A forradalomtól a béke, az alkotó munka „új márciu­sát” várják megyénkben már a februári polgári demokra­tikus forradalom győzelme után, amely egv .,úiabb. s boldogobb világot teremt”. Dr. Tompos Endre, a megyei direktórium ügyvezetője egy cikké­ben már azt is sej­teti, hogy a háború és az orosz forradalom • a várható békénél többet is hordoz ma­gában. „Az elmúlt három esztendő az orosz forradalom befolyása alatt is századok­kal vitt előre bennünket... né­pünk e három év alatt óri­ási léptekkel haladt előre, lá­tóköre kitágult, s a frontokon harcolók visszatérése hatal­mas impulzust fog adni a felébredt öntudatnak.” Nyíregyházi feministák, akik a világháború kitörése­kor még arról beszéltek és nyilatkoztak, hogy „ez a há­ború a mi háborúnk is”, most már „az északról jövő forra­dalmi átalakulás perzselő fu­vallata” nyomán a háború ellen, a béke érdekében akar­nak dolgozni. Világos és ha­tározott programot azonban a világháború végén újjáéle­dő nyíregyházi szociáldemok­rata pártszervezet a megyei forradalmi mozgalmaknak nem tudott adni. 1918. április 23-án a párt Nvíreevházán ugyan tüntető sztrájkot ren­dezed de a sztrájkkal kap­csolatos tömeggyűlésen Ka­zimir Károly pártelnök csak azt fejtegette, hogy ,,a helyzeten csak demokratikus népoarlament segíthet, amely egészséges szociálpolitikát és főképp általános, titkos, egyenlő választói jogot hoz”. A PÁRT MÁJUS ELSE­JEI GYŰLÉSÉN Fényes László képviselő is azt java­solta, hogy — bár a népnek minden erkölcsi joga meg­van a forradalomhoz — a reformokat a választójog se­gítésével valósítsák meg. A Nagy Októbei Szocialista Foradalom győzelme után, amikor már nyilvánvaló volt a központi hatalmak veresé­ge, s egyre inkább reális va­lóság lett „az ezeréves ma­gyar birodalom” széthullása, a szovjet békedekrétum gon­dolatait akarták egyesek — sajátos értelmezésben — fel­használni. „Nem kell sem­miféle annexió, nem kell ha- tárkiigazílás — írták a Nyír­vidékben —, nem kell vé­delmi vonal a más nép ro­vására, csak béke kell.” Arról azonban szó sem esett, hogy más vonalon kövessük az orosz példát. Fényes László csak rombolásvégyat, anar­chiát lát a forradalomban, speciális orosz jelenségnek ítélte azt, és kinyilatkoztatta: „Nincs magyar bolsevizmus. Magyarorszagos nincs és nem is lehet bolsevizmus.” Az események alakulásá­ból azonban a megye urai megértették, hogy valamit kell tenni a forradalmi esz­mék terjedése ellen. Nyír­egyházán ..Fényes László asztaltársaság” alakult ,.a hazatérő hadifoglyokért”, valójában a forradalom elhá­rításáért. Ugyanis, bár a kormány részéről „erélyes védelmi lépések történtek, hogy a forradalom szemta­núi. akik orosz fogáéban voltak a forradalom alatt és akik telítve vannak a forra­dalmi eszmékkel, ezekkel az eszmékkel hazatérve ’’meg n > bonthassák a „rendet”, az asztaltársaság tagjai úgy vélik, hogy a hazatérőket meg kell győzni, .hogy eb­ben az országban nem kell, nem szabad forradalmat csi­nálni”. Az ilyenfajta meggyőzés, a politikai szólamok ideje azon­ban már elmúlt. A tömegek tetteket követeltek. Nem le­hetett vinni tovább úgy a kormányzást, ahogyan eddig csinálták politikusaink, nem lehetett tovább papirruhában harctérre vinni az embereket, nem lehetett tovább nem tö­rődni a hadifogságban lévők­kel. Felelni kellett az ország belső bajaiért, a nép nyo­morúsága'út, csinálni kellett valamit az országban lévő orosz hadifoglyokkal, a nagy számú nemzetiségi katoná­val. ..akik csak a pillanatot várták, hogy a fennálló rend ellen forduljanak”. A kormá­nyon lévő politikusok azon­ban mindezekre sem feleletet adni, sem megoldást nyújtani nem tudtak. Azt az embert azonban, aki már a háború elején is jól látta a helyzetet, aki már a háborúba való be­lépéskor óva intette a kor­mányon lévőket a beugrástól, „azt az embert: Károlyi Mi­hályt még mindig hazaáruló­nak nevezték”. EZ A KAROLYI MIHÁLY — ha 1918 végén még fele­másan is — megértette a dol­gozó tömegek vágyait. 1918. október 25-én vezetésével megalakult a Magyar Nem­zeti Tanács. És a magyar munkásosztály az orosz pél­da nyomán a Nemzeti Ta­nács tétovázásán túllépve október 30—31-én győzelem­re vitte Magyarországon a polgári demokratikus forra­dalmat. Horváth Sándor Olvan egészséges vagyok, művésznő kérem, mint a makk. Nékem tíz év óta, nyolc év óta. mikor az uram meghalt, még náthám sem volt. Nem mondom, jól élek, mindent megadok magamnak, amire csak vágyakoztam hosszú életemben. Halvanhárom, művésznő kérem, de tizenkét éves ko­rom óta mindig dolgozom. Pedig az anyám váltig ígér­te, hogy taníttatni fog. Taní­tónő szerettem volna, de sze­gény szolgálatba adott, mert kellett az a pár krajcár is, amit kerestem. De én nem maradtam Egerben. Ha szol­gálnom kell. hát kell. de ott, ahol barátnőim iskolába járnak. Feljöttem Pestre a nénémhez, aki aztán csúnyán kibabrált velem. Kulcsárné volt grófi házban, egész nap maga helyett dolgoztatott és érjem be azzal, hogy itt jómodort. tanulhatok, fizetést nem adott, nem is kért ré­szemre, vagy kitudja hogy volt. Megszöktem tőle a Lu­kács fürdőbe, mármint a kórházba. Néném megtalált, hiszen tudta, honnan fúj a szél, de a műtősnő nem adott ki neki, azt mondta, kitaníta­nak ápolónővérnek. Előbb soká takarítólány voltam, ké­sőbb igazán tanultam, csak­hogy férjhezmentem sajna, és a felszabadulásig nem vol­tam állásban. Nem panaszko­dom, két derék szép fiam van, azok helyettem is tanul­tak eleget Az uram is meg­Ha most mejelent új ver­seiben, a „Fegyvertelenül” cí­mű kötetben, túl gyakran ta­lálkozunk ezzel a szóval, ha­lál, azt hihetnénk a lemon­dás, a halálfélelem, egyfajta lelki válság, pesszimizmus dikiulta a fiatal költő, Ratkó József verssorait. A mottó­nak választott ötsoros indí­tó versében így ír: „En, egy a fegyvertelenek közül, egyensúlyozva egvszál hitemen a félelem szakadéka fölött énekelek. Magamat bá­torítom. Talán átjutok a ha­lálig.” A papírra vetett szavak­ban, „egy szokatlanul küzdel­mes élen a munkássors mély­ségeibe, az apátlan-anyátlan hányódásba ágyazott gyerek­kor sötétje feszül”. Ratkó Jó­zsef Fegyvertelenül című kö­tetének verseiben valóban gyakori szinte szimbólumszerű a halál fogalmának megje­lenítése. Mégis a költő a halál ürügyén az életről beszél, az emberi élet csodálatos millió­nyi árnyalatáról; gyermek- játékról, kacajról, szerelem­ről. emberi felelősségről és emberi gyarlóságról. Termé­szetesen így, hogy a komor kontraszt, a halál mindig előbukkan, vagy mint az át­lag emberi élet végső akkord­ja, vagy mint az emberiség fenyegető, kollektív réme, a háború képében. Móricz Yrrág: halt nyolc éve, bizony maga­tehetetlen nyomorék volt va­lami öt évig. Akkor az idő­sebbik fiam felesége azt mondta, költözzünk össze, a két lakásért cseréljünk ker­tes házat. Megmondtam neki. már ne is haragudj, de én se cselédje, se terhe nem le­szek többé senkinek. A me­nyem belátta, jobb így külön- külön. Nagyon szeretem az unokáimat, de nem vál­lalok belőlük kötelezet- séget, esak vendégsé­get. Én is felneveltem a gyermekeimet, ők is felneve­lik a magukéit. Útjukban nem vagyok, soha egy fillérjükbe nem kerülök, halálomat nem várják, mert én olyan nagy­mama vagyok aki könyökével nyitja ki az ajtói. Mert az én két kezem mindig úgy te­li van csomagokkal, mikor a fiatalokhoz benyitok. Kivált a picik, az ikrek, csoda édesek! Hogy gügyög­nek már és hogy nézik egy­mást! Tudják, tessék elhinni, már tudják, hogy ők testvé­rek. Elmondhatatlanul szé­pek és kedvesek. — Nem, sokat nem vagyok velük, mert kint laknak Má­tyásföldön, a menyem szülei­Első kötetében. melynek címe Félelem nélkül, már megfogalmazta Ratkó József, amit új, második kötetében érettebb, árnyaltabb életlá­tással újrafogalmazott: vál­lalni az embernek kijáró emberi sorsot, az emberre kirótt felelősséget. Vajon, ha igazában fegyvertelennek, a sors kiszolgáltatottjának erezné magát, megírta volna a „Nyolc mondat a felelős­ségről”? Nem a nagyvilágba, a vi­lágűrbe vetítik ki az ember felelősségét, hanem az em­beri bensőbe helyezi el a fe­lelősség szeizmográfját: ..Bombát vetnek a vietnami földbe — mindenért felelős vagyok.” A '‘„BújÓcska” cí­mű versében gyermekeinek békés, gondtalan játéka mö­gött a fenyegető árnyakat idézi fel, egy második világ­háborús emlékét; „Bujócskát játszott a halál, keresett élet- re-halálra, és ha valakit meg­talált, rácsapott a bunker fa­lára.” Életigenlés, életféltés —­aggodalom. Az Éjszaka című verse a legplasztikusabban érzékelteti költői eszközeinek Finomodását, népmeséi mo­tívumokkal is rokon szóké­peit. Ebben is ott feszülnek az ilyen kifejezések: „Fölto- ronylik a jegenye, imbolyog, célt kutat, Körülötte a bök­nél, mert a városban nem férnek, csak garzonjuk van, még konyhájuk sincsen. Ott kint jó volna, nagy ház, kert, de ott meg az a baj, hogy a menyem kényes kisasszony, minisztériumi titkárnő és nem smakkol neki a falusi élet. Vizet húzni, állatot etet­ni? Mert az apja rögtön csir­két, malacot vett, amint a kis családot befogadta, az 6 fele­sége még fiatal, nincs nyug­díjban. iskolás gyermekei vannak — hát az óriás ház­tartást mind erre az én me­nyecskémre pakolták, majd meg szakad szegény bele. Mondtam neki, látod fiam, milyen nehéz az élet, pedig neked legalább annyi gondod nincs, se nem részeges az urad. mégis akad sírnivalód — hát még én mennyit zokog­tam hosszú búbánatos éle­temben ! Hát nem, most aztán többé nem sírok. Megvan minde­nem, ami kell. Jó kis lakás szépen felszerelve. Tévé, vil­lany, jégszekrény, azt fél éve vettem. Bánom, fejemet ve­rem a falba, amiért nem vet­tem már legalább öt éve. Mi­csoda jó dolog, művésznő ké­rem! Múlt csütörtökön vet­tem egy pompás négykilós rok. a kövek beássák magu­kat.” A háborús hasonlatok egyetlen költeményen belül is éles kontrasztot alkotnak az életigenléssel, az ilyen gondolatokkal: „Az ember nagy, nem az anyag...” „Mosí szellőzködni kezd a táj. Lo­bogóit a fény kibontja, feljön a Nap...” A komor színek alól reált* optimizmus, józan emberi helytállás világlik ki. Az em­beré, aki nem áltatja magái semmilyen fajta halhatatlan­sággal, sem a pacifizmus puszta békeóhajával. Megta­nult emberi módon szembe nézni a világgal: „A halál­tól nem félek én, győzőm ok­kal és értelemmel.” Ez az ok és értelem sarkallja, hogy meglássa az aszályban „fulla­dozó szílvafát”, a parasztot és ráébredjen emberi és költői küldetésére. Néhány életrajzi vers )• helyet kapott a kötetben, me­lyek méginkább meghitt kö­zelségbe hozzák a fiatal köl­tőt, akit így jellemez a kötet bevezetője: „Szokatlanul erős küzdelem és fegyelmezettség dominál mondanivalójában, versformálásában egyaránt. Az alapszövet tragikusan fe­kete, ebből fénylik ki a szin­te heroikusán vállalt ember-1 ség, tisztesség, szépség és fe­lelősség. Páll Géza háztáji tyúkot. Azt megtisztí­tottam, betettem a frigiderbe, csak hétfőn került rá sor, mert volt egyéb ételem. Egy hétig van belőle hús, akkor is, ha egyszer-kétszer beállít valaki a gyermekeim közül vacsorára. Tegnap az ikrek apjával ettünk a tyúkmellből készített jó borsos tokánvt. Szeretek enni, megmondom, ahogy van, vércse természet­tel születtem, nekem a hús a legfontosabb. Dehogy is lesz érelmeszesedésem. eszem hozzá gyümölcsöt eleget. Az unokáimat is arra szoktatom, kilenc forintot adtam ma is három szem őszibarackért, el­múlt már ideje. Hogyis mondjam, reggel, korán kelek, azt az egyet nem másítom, egész életem­ben korán keltem, most is jólesik. Tessék hozzá szólni, valami két éve kivétel nél­kül minden reggel tornázom. Az az öreg professzor taná­csolta, aki tanársegéd volt, amikor én kislány koromban beállottam a kórházba, — istenem, mennyire rajong­tam érte! Szerelem? Talárt, bár nem tudom, akkoriban annyian kaptak utánam, nem volt szükségem a sóvár­gásra, amikor pedig férj has Csanádi Jánosi Napjaink Napjaink szilánkokból állnak össze, amikor belénk hasít a hajnal, az utak párhuzama összeolvad, s irdatlan messzeségbe futva-fut, téli mezők, zöld vetések kísérik, s felperzseletlen, lüktető faluk — de nincs oly messze, hova el ne érne érc-erük lüktetése j amíg kötélhidak alatt, dzsungelek fókuszában, tűzfalomlasztó városok ban iszonyat-vasszilánkok bontják a dobbanó időt. Vénasszonyok nyara NYÍREGYHAZA, ABC-ÁRUHÁZ Szlovák György rajza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents