Kelet-Magyarország, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-06 / 183. szám

1W8- augusztus 8. KELET-MAGYARORSZAG S. oldal Közgazdászok a mezőgazdaságban Aligha kell külön is bizo­nyítani, hiszen sok éves ta­pasztalatok igazolják, hogy a mezőgazdasági nagyüze­mek eredményes gazdálkodá­sának egyik fontos feltétele a jól képzett szakemberek irányító tevékenysége. Ezért is olvastuk örömmel a hír­adást, hogy ebben az évben négyezer új mezőgazdasági szakember, mérnök, techni­kus fejezi be tanulmányait és hagyja el a felső és kö­zépfokú tanintézetek falait. A mezőgazdaság szocialista átszervezése óta megduplá- •ódott a mezőgazdaságban dolgozó szakemberek száma Ezek mellett a valóban szép eredmények mellett sem fe­ledkezhetünk meg azonban ar­ról. hogy a szakemberek meg­oszlása a különböző üzemek­ben rendkívül egyenetlen. Például a mezőgazdasági ter­melőszövetkezetekben, ame­lyek hazánk szántóterületének mintegy kétharmadán gaz­dálkodnak, a mezőgazdasági szakembereknek alig több, mint egyharmada dolgozik. A termelőszövetkezetek egy- harmadában pedig alig talá­lunk magasabb képzettségű, egyetemről, vagy főiskoláról kikerült szakembert. Emellett ■zinte mindenütt kevésnek bizonyul a szakemberek szá­ma az olyan fontos szakmá­ban, mint a gépész, kertész, •z építőipari mérnökök, a tartósító-, Ipari- és növény- védelmi mérnökök és nem utolsó sorban közgazdászok­ban. A „hiánylista” tehát hosz- •zú, és nyilván minden szak­ma kiváló művelőjére szűk- gége lenne a mezőgazdaság­nak. Most mégis egy, a me­zőgazdasági üzemekben, el­sősorban a tsz-ekben még korántsem meggyökeresedett szakmával, pontosabban a közgazdászok szerepével fog­lalkozunk. Az új gazdasági mechaniz­mus körülményei között, amikor valósággá válik a tsz-ek önállósága, ennek megfelelően megnő a gazda­sági vezetés cselekvési lehe­tősége, ezzel együtt felelős­sége. A vezetés hatékonysá­gának növelése érdekében eddig is sok intézkedés szü­letett. Ilyenek voltak a mun­kára való ösztönzés fokozá­sa, az operatív termelésszer­vezés lehetőségeinek a ki- szélesítése, a szakemberek hatáskörének a megnöveke­dése. Mindezt követi az infor­máció-áramlás bősége, a technológia fejlődéséről, a piaci lehetőségekről, az ügy­vitel megszervezéséről. Úgy tűnik tehát, mintha a szö­vetkezeti vezetésnek köny- nyebb lenne a dolga, hiszen a szükséges információk ren­delkezésre állnak, a szakmai Vezetés pedig a termelésszer­vezés gondjainak nagy részét levesz; a válláról. A való­ságban mégis fordított a helyzet, A szövetkezetek gaz­dasági kapcsolatai bűvülnek, jellegük megváltozik és ez­zel együtt a szövetkezeti ve­zetés feladatai is nőnek. Ezért a vezetés hatékonysá­ga növelésének egyik fontos mozzanata lehet, hogy — fel­használva a meglévő belső tartalékokat, Illetve figye­lembe véve az új erők alkal­mazásának a lehetőségét —, a vezetésben továbbfejlesz­tik a munkamegosztást, s képzett közgazdászt alkal­maznak. A tsz-vezetőknek a gazda­sági döntések az üzemi ter­vek kialakításakor a lehet­séges változa'ok sokaságából kell kiválasztani azt a vál­tozatot, amely az adott kö­rülmények között a legna­gyobb eredményt hozza. He­lyesen választani viszont csak akkor lehet, ha a dön­tést alapos közgazdasági elemző munka előzi meg, amely utólag értékeli a lezaj­lott termelési és gazdasági folyamatokat és felméri a lehetőségeket, alapot nyújt az új elhatározásokhoz. A reális tervezésnek, a gazdaságszervezésnek elen­gedhetetlen feltétele, hogy a tervezők, a gazdaságvezetés, időben tájékozódjon a piaci helyzeti:' a mezőgazdasági termékek iránt; keresletről, a termelési eszközök beszer­zési lehetőségeiről, a beru­házások alakulásáról, a hi­telfeltételekről és egyéb, a gazdaságot érintő ügyletek­ről, döntésekről. A mai vi­szonyok között minden gaz­dasági döntést — legyen az beruházás, hitelfelvétel, vagy termelési szerkezetváltozás — alapos, hosszú távra szóló közgazdasági elemzésnek kell megelőznie. Minden meg­gondolatlan, szubjektív ta­pasztalatokon alapuló dön­tés komoly, gyakran csak hosszú évek munkájával helyrehozható károkat okoz­hat a szövetkezeteknek. Ezt a rendkívül széles kö­rű és mélyreható közgazda- sági elemző munkát ny Jván- valóan nem lehet felelősség- teljesen félkézzel végezni. Olyan szakemberekre, köz­gazdászokra van szükség, akiknek ez a hivatása, akik­nek az ilyen jellegű munka a teljes körű feladata. Ma még a szövetkezetekben csak elenyésző számban találunk közgazdászokat. Még ellenál­lással is találkozhatunk, nemcsak a közgazdászok, hanem általában a szakem­berek beállításával szemben. Ennek is, mint sok más té­nyezőnek az a fő oka, hogy nem látják világosan a köz- gazdasági munka közvetlen jövedelemnövelő hatását. Pedig már sok példa bizo­nyítja, hogy a mai viszo­nyok között milyen sokat te­hetnek a mezőgazdasági üze­mek jövedelmező gazdálko­dása érdekében Dankovits László Antenna Feljött a Balázs, körülné­zett a lakásban, aztán fel­csillant a szeme. — Mi az, új televíziót vet­telek? Na nézzük. Bekapcsolta a készüléket, forgatta a gombokat, majd Szórakozottan végigtapogatta a zsebeit. — Ejnye — jegyezte meg lemondóan. — Nincs nálam a csavarhúzóm. Kicsit igazí­tani kellene a hangoláson, s Olyan képetek lenne! Egyszer már szétszedte a magnómat egy törött pen­géjű bicskával. Nem történt ugyan semmi baj, csak az összerakásnál egy alkatrész­nek ném találta a helyét, de szerencsére a GF.LKA egy •»Ázásért megtalálta. — Na nem baj — fűzte to­vább Balázs — Felmegyek a tetőre! — Este tízig szerelt. Ad­dig elmulasztottam egy kri­mit, majd a további műsort is, mert az antennabeállítás eredményeként, valahol el­tűnt a kép. Másnap szóvátettem a dol­got egyik bará'ómnak. — Sebaj — vert a vállam- ra. — Majd én beállítom az antennádat. A tetőn tartott helyszíni szemle eredményeként kö­zölte velem, hogy vegyek még harmincöt méter veze­téket, mert szerinte az anten­na rossz helyen van, a mel­lette lévő beárnyékolja az adót Kilenc hónap után újra Győrteleken Fordult a kerék az Hrsnykalászto Legutóbb múlt év decem­berében írtunk a győrteleki Aranykalász Tsz-ről. Feszült hangulat idézésével kellett kezdeni. Közeledett kará­csony és szilveszter, a tagság pénzt követelt. De, mint az akkori riport is célzott rá: határozott útkeresés is volt a zajongásban. „Mért ne le­hetne? — mondta kérdezve az egyik idősebb szövetkezeti gazda. — Csak úgy bátran, ahogy hallom, akarja a ve­zetőség. Mi mellette állunk. A topogás nem visz sehova.” Éltek az önállósággal Emlékeznek a riportra. Le is intik. Már most. A veze­tőség vállalta a bátorságot. — Hogyan tettük ? — kér­dezi önmagától Kiss Gáspár főaaronómus. — Abból in­dultunk ki, mit jelenthet, lehetőséget adhat a mi hely­zetünkre az új mechaniz­mus. A még nagyobb önálló­ság kihasználásában láttuk ezt. Abban, hogy ne eről­tessünk tovább olyan ter­meléseket, melyek az itteni erősen kötött talajon nem valók gazdaságosan. Szabó László elnökkel so­rolják aztán a termelési vál­toztatásokat. Végképp le­mondtak a burgonya, do­hány. maakender termelésé­ről. Csökkentették a cukor­répa és kukorica termelését. Növelték a takarmánygabo­na s a pillangósok területét. Utóbbit 2o holdról kereken 200 holdra. Vöröshagymát duggattak 15 holdon. Mennyit ér az ember be­csülete? A Nasy kallói Gépjavító Állomáson 52 esetben vé­tettek az utóbb; időben a társadalmi tulajdon ellen. Köznyelven, loptak. Az öt­venkét alkalommal eltulaj­donított anyagok, szerszá­mok együttes értéke kétezer forint, tehát átlag egy eset­re 38 forint 40 fillér jut. Ennyit érne egy ember be­csülete? Úgy néz ki, igen. Legalábbis azok részéről ennyit ér, akik előre meg­fontolt. szándékkal táskájuk­ba, zsebükbe tesznek egv-egy szerszámot, apróbb alkat­részt, vagy „fusiban” fizetett munkaidőt, vállalat; anyagot, szerszámot nem kímélve sze­mélyi tulajdonuk gyarapítá­sán fáradoznak. Nem nagy értékekről van szó. Nem ingatja meg sem az adott vállalat, sem a fej­lődő népgazdaság anyagi, pénzügyi alapjait, mert az eltulajdonított 20—30 forin­tos szerszám a „fusira” el­fecsérelt két-három óra mun­kaidő csepp a tengerben. Ér­vényes azonban, hogy sok kicsi, sokra megy. Aztán jött Silip és kiröhö­gött. — Minek neked a tetőan­tenna, akinek ilyen remek erkélye van? Lehozzuk ide az egészet, s neked lesz messze a környéken a leg­jobb képed. Amikor Pestet bekapcsol­tam, azt hittem, hogy részeg vagyok, mert mindent meg­kettőzve láttam a képernyőn. Aztán jött a Kovács, visz- szaszerelte az antennát a tetőre, s azt mondta: reflek­tort kell rá venni, de ha nincs momentán pénzem, ő szívesen meg is bütyköli. Szerencsére jött a Filip, aki a reflektort leszórta az antennáról. — Nem ez kell ide, ko­mám, három elemmel meg- toldjuk, s te azzal büszkél­kedhetsz, hogy az egész or­szágban a te tévéd hozza a legszebb képei. — Eddig a sok kapással, munkaigényes termeléssel nem bírt a tagság. Nagy te­rületeket uralt el a gyom, lecsökkentették az átlagter­méseket. Most arra men­tünk, minél több olyan ter­melési ágat, melyekben gé­pekkel boldogulunk. Nincs is most szinte tenyérnyi elha­nyagolt terület. Egy példa: tavaly 80 holdon volt 60 vagon cukorrépa, idén 32 holdon meglesz 90 vagonnal. 35 vagonnal több búza Páratlan szorgalommal dolgozik a tagság. A hagy­maszedésnél legalább százan serénykednek. Ez pedig nagy szó, hiszen a nyilvántartási könyv 120 munkaképes tagot mutat. De idén ez a helyzet az év elejétől. A bátor ve­tésszerkezeti változtatás, a folyamatos és jól végzett munka meg is mutatja az eredményt. Az aszályos ta­vasz-nyár ellenére őszi ár­pából 21,20, takarmánybúzá­ból 24 mázsára alakult, ke­nyérgabonából 23—24 mázsa körüli (!) holdankénti átla­got takarít be a tsz. (Ott- jár'amkor — augusztus else­jén — még nem végeztek teljesen a búzacsépléssel Terven felül vagy annak megfelelőn alakul a közös szántóföldi termés. S az már fix szám, hogy az előirány­zott 45 vagon búzával szem­ben 80 vagonnal adnak át állami felvásárlásra. A hagy­ma holdanként húszezer fo­rint tiszta hasznot hoz. De beszéljünk inkább to­vábbra is arról, megéri-e? Bárkit kérdeznénk azt mon­daná, nem éri meg. Pirulni, szégyenkezni egy vacak ka­lapácsért, csavarhúzóért, vagy acéldarabért Mert szé­gyenkezni kell. Szégyenkez­ni a portás, a szak társak, a szomszédok és az egész tár­sadalom előtt. És ez a szé­gyenérzet a legborzasztóbb egy különben becsületesen dolgozó ember életében. A társadalmi tulajdon el­leni vétségre nincs indok. Nincs és nem is lehet fel­mentő kifogás vagy magya­rázat. Hiszen az eltulajdoní­tott szerszám, anyag, bár­mely szaküzletben megkap­ható, és mindenki keres any- nyit, hogy tisztességes úton és módon tulajdonába jus­son a pár forint értékű szük­séges eszköz. Az ilyen ki­adásokat, vásárlásokat nem érzi és nem is érezheti meg a család, de a törvénybe üt­köző cselekedetet, a lopást, talán igen. Nem érdemes kockáztatni, a becsülettel hazárdirozni. Nagy baj nem történőmért beállított a nénikém, akinek ugyan nincs tévéje, de azt mondta, ő majd megmutatja, hogyan kell beállítani egy nyamvadt antennát. Ekkor már mindennapos voltam az ideggyógyászati szakrendelésen. Jöt* a Sala- kovics, akire szereié« közben rádőlt az antennarúd Ennek nagyon örült, mert így ki­írathatta magát egy hétre. ...és végül iött két mentő, akikről az* hittem, szintén az antennámat akarják be­állítani. de kiderült. hogy egészen más okból tették tiszteletüket A főorvos szerint viszont már szépen javul az ál'apo- tom. csak akkor kezdődik nálam a bezsongás. ha azt a szót hallom, hogy anten­na. Balogh? Zoltán — Az idei vetésű lucernát takarmánvborsó-maggal szór­tuk felül. Zöldhüvelyes álla­potban kaszáltuk Egyik cséplőgép vázára darálót szereltünk, és ledaráltuk a szárított borsőlömeget. Negy­ven vagon plusz takarmá­nyunk lett. Elsőrendű abrak Tíz vagonnal a tagságnak juttattunk, háztáji jószágtar­tásra, a többit közösen tá­roltuk. Idén szálas, abrakta­karmány lesz elég. Ilyen még nem volt Győrteleken. Hárommillió plusz A növénytermesztés mel­lett fejlődik az állattenyész­tés is. Eredménye máris mu­tatkozik. A tavalyi 23 fejős tehénnel szemben (ami egyébként az előző évek át­lagának felel meg), jelenleg 90 darab áll a közös gazda­ság istállóiban. A fejési át­lag 6,4 literre] növekedett: 2,4 literről 8.8 literre. Az előző évek 20—25 da­rab hízó marhája helyett ebben az esztendőben 1.20 kerül értékesítésre. Kövér sertésből 350-nel ad el idén többet a tsz, vagyis 600 da­rabot. Tejből az előirányzott 170 ezer literrel szemben 200 ezer liter kerül közfogyasz­tásra, Illetve feldolgozásra. — Negyvenhét létszámos, az itteni viszonyoknak ke­vésbé megfelelő kocaállo­mányt hatvan fehér hússer­tés törzsállományúval cserél­tük fel. Ezek ellési kicsi­nyeinek átlagsúlya 1,2 kiló. A szaporulat jelen*ős részét továbbtenyé«ztésre adjuk el, jobb áron. Biztosítottabb hí­zóutánpótlásunk is. A tsz idei összes bevételi terve 12,3 millió forint, de szerény becslés szerint is meglesz a 15,5 millió. Fordult a kerék tehát Gvőrteleken. Vezetőségcseré­ről — ami korábban gyakori volt — most szó sincs. Sem­mi különös nincs, csak min­dent a tagsággal együtt csi­A Tátrába indult üdülni szombaton a Felső-Tiszavi- déki Vízügyi Igazgatóság 12 fiatal dolgozója. A szokásos szabadság engedélyezési pa­pírt azonban nem kellett ki­állítaniuk: az igazgatóság vezetői — élve a kollektív szerződés adta új lehetőség­gel — öt nap jutalomsza­badságot adtak. Segítség Nyírbátornak Az előzmény: a KISZ- szervezet éves munkatervé­ben vállalta, hogy segíti a belvíz elleni védekezést, hozzájárul társadalmi mun­kájával a szennyvíz- és csa­tornahálózat bővítéséhez, annak műszaki munkáihoz. Márciusban a nyírbátori vízmű társulat kért segítsé­get a vízügyi igazgatóságtól. Nyírbátor vízmű csőhálóza­tának bővítését kellett meg­tervezni, de az illetékes ter­vezők kellő időre már nem tudták vállalni a munkát. A KISZ-szervezet vállalta a feladatot. Rasztovics Gyu­la fiatal mérnök vezetésével társadalmi munkacsoportot szerveztek. A komoly szak- képzettséget kívánó munká­ra az alapszervezet szocialis­ta szerződést kötött. A ter­vezői kollektíva geodéziailag felmérte Nyírbátor kieső ut­cáit, majd a munkacsoport hozzálátott a tervezéshez. Egy hónapig szabad ide­Szakmuníás* képzés helyben Egyre több szakemberre lesz szüksége Szabolcs-Szat- márnak az elkövetkező idők­ben. A szakemberképzést pedig csak úgy lehet megol­dani, ha a megyében a már meglévő iskolákat bővítik, illetve újakat indítanak. Már ezt a célt szolgálja az az intézkedés is, hogy az elkö­vetkezendő tanévben a ti- szadobi gyermekvárosban sütőipari tanulóképzést indí­tanak, valamint gondoskod­nak arról, hogy a képkeret és függönygyártó. valamint a tanszergyártó iparágakhoz szükséges 250 szakembert biztosítani tudják. Tovább bővül a Nyírbáto­ri Vastömegcikkipari Vállalat kooperációja a Csepeli Autó­gyárral, ami viszont további 100, főként női szakmunkás kiképzését és alkalmazását teszi szükségessé. Az Élelmi­szer Kiskereskedelmi Válla­latnál évente mintegy 40—50 női dolgozó foglalkozására nyílik lehetőség minden év­ben. Ezzel párhuzamosan természetesen emelni kellett a kereskedelmi iskolákban a beiskolázás arányát. Az új tanévben ez az arány mint­egy 10 százalékkal emelke­dik, s a tanulók nemek sze­rinti megoszlásánál is 73 százalék a lány. A mezőgazdasági szakmun­kásképző iskolák hálózatát is fejlesztik ebben az évben. Az új nyíregyházi iskola ter­vezését is megkezdték ahol főleg kertészképzés folyik majd az iskola átadása után. (hs.3 lükben mindennap este 8—9- ig dolgoztak a terveken; mérnökök, technikusok, raj­zolók. gépíró, kalkulátor A 600 ezer forint értékű beru­házás tervei határidőre el­készültek, már tart az épí és, A napokban köszönő leve­let kézbesített a postás a fiataloknak. A nyírbátori vízmű társulat köszönte meg a KISZ-szervezet munkáját és segítségét. Az általuk el­készítet; tervek hivatalos díja meghaladja a 36 ezer forintot. A gyors és jó mun­káért tiszteletdíjat utaltak át a KISZ-szervezetnek. 7 öbbszörös haszon A társadalmi munkacso­port azóta úiabb terveket készít. Többszörös haszonnal olyan tervek készülnek, ame­lyeket a tervező intézet már nem tud vállalni; hozzájá­rulnak a községek kommu­nális fejlesztéséhez: közben a fiatal szakemberek módot kapnak arra. hogy tudásukat a tervezésben kamatoztas­sák. A most üdülő fiatalok va­lamennyien részt vettek a KISZ-szervezet társadalmi munkáiban, segítették a me­gye vízügyi kultúrájának fejlesztésé* Ezért kaptak a KISZ-főI jutalmat, az igaz­gatóságtól pedig évi szabad­ságukon felül rendkívüli jutalomszabadságot. lm. tj) Megjegyzés. Tét a becsület Seres Ernő nalnak. Asztalos Bálint TERVEK — INGYEN Egy jutalomüdülés előzményei

Next

/
Thumbnails
Contents