Kelet-Magyarország, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-11 / 161. szám

wwf jaifus if; K*ELET-MAGYARORSZA<f Sporthírek Szerdán délben Genfben ez UEFA vezérkara elkészí­tetté a labdarúgó Bajnokcsa­patok és a Kupagyőztesek Európa Kupája 1968—69 évi tornája első fordulójának sorsolását. Mindkét mérkő­zéssorozaton 32—32 csapat vesz részt. A Ferencváros nagyon nehéz sorsolást ka­pott a BEK-ben, első ellen­fele az 1966—G7 évi kupa­győztes Celtic Glasgow együttese. A Győr helyzete kedvezőbb: a Lyon Oslo el­len játszik. Folytatódott a 11. női ko­sárlabda Európa-bajnokság. Ragusában a 8—13. helyért mérkőző Magyarország le­győzte Hollandiát 49:42 (22:19) arányban. A Jugoszláv Labdarúgó Szövetség szkopljei közgyű­lésén hozott határozatával a Jövő évi bajnokságban az el­ső liga létszámát 18-ra eme­lik. Mexico: Afganisztán és az Elefántcsontpart jelentkezé­sévei 100-ra nőtt a mexikói nyári játékokon részt vevő országok száma. Az U. Dózsa július 11—21 között sorra kerülő 1. nem­zetközi ifjúsági labdarúgó- spartakiádjára meghívott csapatok közül a bolgárok lemondták a részvételt, ezért bizonyos módosításokat kel- kell végrehajtani a lebonyo­lításban. A megnyitóra júli­us 17-én Kecskeméten ké­sül sor az NDK—Lengyelor­szág és a Magyarország— KNDX mérkőzésekkel A döntőket július 21-én a Me­gyeri úton játsszák. Az U. Dózsa Ifjúsági csapatának vezetői 19-es keretet állítot­tak össze a mérkőzésre, öt ifjúsági válogatott szerepel majd a csapatban: Maurer (Pécsi Dózsa), Hegyi, Dunai III., Kollár és Tóth A. A Malmőben folyó Szapssz- kij—Larsen sakkvilágbajno­ki elődöntő harmadik játsz­mája a 40. lépésben Szpasszkij gyalogelőnyével függőben maradt. A találko­zó állása: 2:0 (1) Szpasszkij javára. A másik elődöntőn, Moszkvában a Korcsnoj—Tál mérkőzés 7. játszmája dön­tetlenül végződött, az állás 4:3 Korcsnoj javára, A nyíregyházi járás labda, fúgái két mérkőzést is ren­deznek, melynek teljes be­vételét a vietnami nép meg­segítésére a tranzisztorakció csekkszámlájára fizetik be. Az első ilyen mérkőzést jú­lius 14-én Gyulatanyán ren­dezik, ahol a Gyulatanyai MEDOSZ a járás válogatott­jával játszik. Vasmegyer lesz a következő mérkőzés színhelye július 28-án. E találkozón a Vasmegyeri Tsz a Nyíregyházi VSC-t látja vendégül. Spartakiáddöntfi Kisvár dán Kisvárdán is az elmúlt vasárnap rendezték meg a falusi dolgozók nyári sparta- kiádjának járási döntőit. A döntőn nagy létszámú mező­nyök indultak, s a szokat­lanul erős kánikula az ered­ményeken épp úgy éreztette hatását, mint más járások spartakiádjain. A kisvárdai járási döntő eredményei a következők: ÁUétika, nők, 100 m: 1. Petrov Anna (Mándok) 13, 2. Rusznák Mária (Tornyos­pálca) 15,5, 3. Koncz Erzsé­bet (Dögé) 15,5. 400 m: 1. Kovács Ilona 75, 2. Sirola Mária 79, 3. Kovács Aranka 90 mp. Magasugrás: 1. Mol- , r Tünde (Nyírlövő) 135, 2. Veress Ida (Mándok) 130, 3. Sirola Mária (Tomyospálca) 130. Távolugrás: 1. Polyón Ilona (Mándok) 422, 2. Ku- tassi Margit (Eperjeske) 394, 3. Molnár Tünde (Nyírlövő) 370 cm. Súly lökés: 1. Tóth Irén (Eperjeske) 8,18, 2. Cs. Tóth Irén (Mándok) 7,70, 3. Kovács Hona (Tomyospálca) 7,58. Gránátdobás: 1. Tóth Mária (Eperjeske) 44,42, 2. Kovács Erzsébet (Mándok) 44,00, 3. Sirola Mária (Tor­nyospálca) 39,60 m. Atlétika, férfiak, 100 m: 1. Salamon Pál (Berkeszl 12,2, 2. Kelemen Attila (Kis- várda) 12,3, 3. Szooh Béla (Záhony) 12,4. 400 m: 1. Megyei skeetlövő bajnokság Kétnapos, nagy vetélkedő keretében rendezik meg szombaton és vasárnap — július 13-án és 14-én — a skeet vadászlövő megyei bajnokságot a nyíregyházi vadászlövő pályán. A ver­senyen a minősített verseny­zők 50, a vadásztársasági tagok pedig 25 korongra lő­nek. Az idei bíztató eredmé­nyek, a jó kezdet után kü­lönösen a kisvárdai és a nyíregyházi versenyzők kö­zött várható nagy küzdelem A versenyen az eddigi ered­mények alapján a nagykál- lói, a kisvárdai, a vásáros- naményi és a székelyi va­dásztársaságok, valamint a Nyíregyházi Kinizsi és a Nyíregyházi Vasas legjobb versenyzői vesznek részt. A megyei bajnokságot szombaton délután 14, va­sárnap pedig reggel 8 órától bonyolítják le. Babincsák Ferenc (Jéke) 61, 2. Danes Attila (Zsurk) 61,1, 3. Tóth Imre (Pátroha) 61,5. 800 m: 1. Laczovics itnre (Eperjeske) 2:17, 2. Borkő Ferenc (Nyírtass) 2:19, 3. Kertész Zoltán (Eperjeske) 2:21. 1500 m: 1. Mikó Béla (Pátroha) 4:43,5, 2. Udvari ; István (Eperjeske) 4:52,8, 3. ± Varga József (Zsurk) 4:53,7 | p. Spartakiádváltó: 1. Eper-1 jeske 4:20, 2. Pátroha 4:27,2, | 3. Mezőladány 4:30 p. Ma- ß gasugrás: 1. Zakor Zoltán | (Kisvárda) 165, 2. Salamon I Pál (Berkesz) 165, 3. Macz- kó Gyula (Tornyospálca) 160. Távolugrás: 1. Kovács Lajos (Mándok) 587, 2. Kői István (Tiszabezdéd) 196, 3. Kelemen Attila (Kisvárda) 460 cm. Súlylökés: 1. Sza- lay Barnabás . (Nyírtass) 10,66, 2. Czomba Imre (Pát­roha) 9,50, 3. Jánvári Tibor (Dögé) 9,12. Gránátdobás: 1. Kovács Lajos (Mándok) 71, Csimbók Sándor (Fényeslit- ke) 70, 3. Jármi János (Mán­dok) 67 m. Labdajátékok, röplabda férfi: 1. Tiszabezdéd, 2. Zá­hony, 3. Mezőladány. Kézi­labda férfi: 1. Mándok, 2. Dögé, 3. Tomyospálca. Női: 1. Mándok, 2. Tomyospálca, 3. Eperjeske. Horváth Elemér Kisvárda Szamuely Kupa Nyíregyházán Megyénk ökölvívó sportjá­nak reprezentatív nagy ese­ményére kerül sor július I9-én, 20-án és 21-én. A me­gyei szövetség ugyanis ekkor £ rendezi meg az immár hagyo­mányos ökölvívó Szamuely Kupát A háromnapos verseny iránt máris igen nagy az érdeklődés a sportegyesüle­tek köréi »-n. Ezt bizonyítja, hogy — az előzetes értesülé­sek szerint — a DVSC pél­dául mintegy 60 versenyzővel kíván a kupán részt venni, de a D. GÖCS, Kiskunfélegy­háza is mintegy 30—30 ököl­vívóval jön. Különösen a DVSC nagyon érdekelt a jó szereplésben, hiszen ha most is az első helyen végez, úgy végleg el­nyeri a Szamuely Kupát, miután a legutóbbi két év­ben ő nyerte el. A hírek sze- 1 rint Nyíregyháza ökölvívói is | nagyon készülnek; nagy lét- g számban igyekeznek részt | venni a küzdelmeken, hogy gj a városban tarthassák az ér- B tékes trófeát ZÁHONYI PÉLDA A záhonyi fiatalok újabb dicséretet érdemlő összefogá­sáról számol be Pokol Valé­ria: Fontos építkezések miatt a vasút lebontotta özv. Török Miklósné záhonyi lakását. Ehelyett természetesen új ott­hont kellett biztosítaniuk az idős asszonynak. A Debrece­ni MÁV Igazgatóság felkéré­sére széles körű társadalmi munkaakció bontakozott ki a záhonyi beruházási KISZ csúcsvezetőség és a szakszer­vezeti intéző bizottság irá­nyításával. Nagy számmal je­lentkeztek építőiparban dol­gozó fiatalok, és megkezdő­dött a ház építése. Részt vet­tek a munkában Kertész Fe­renc és Veress István kőmű­ves szocialista ifjúsági bri­gádjai, Nagy László kőmű­ves szocialista brigádja, va­lamint a záhonyi pályafenn­tartás és a géptelep dolgozói. A ház a közelmúltban készült el és már be is költözött az idős tulajdonosa. BECSAPOTT GYEREKEK Három hatodik osztályos csalódott kisfiú írta alá az alábbi sorokat: Július 1-én délután a piactéren játszot­tunk. Egy idősebb bácsi megszólított, akarunk-e pénzt keresni? Személyenként tíz forintot ígért, ha felrakjuk egy gépkocsira a kötegekbe csomózott csöveket. Örömmel fogtunk munkához, hiszen mindig jól jön a fagyira va­ló. Amikor végeztünk, vár­tuk a megérdemelt fizetsé­get. Csalódtunk, mert bizony a Laci bácsi (így szólította az egyik munkás) ígért fűt-fát, csak pénzt nem adott. Nem szép dolog, hogy egy idős, felnőtt ember így becsapott gyerekeket. A gépkocsi rend­száma, amire felrakodtunk SA 64—41. HOL KAPHATÓ? Autószifon készülékünk patron tartó ja eltörött még januárban. Azóta kutatom szinte az egész megyében, hol találok egy ilyen alkatrészt. Sajnos, mindenütt egyforma a válasz: nincs. Most már csak azt szeretnénk tudni, egyáltalán érdemes-e az utánajárás, van-e ilyen al­katrész? Egy ilyen filléres cikk hiánya miatt vennem kell egy új készüléket — te­szi szóvá ifj. Antal Pálné baktalórántházi olvasónk. A KATONA UTCA PANASZA Bizonyára van alkalmasabb terület a városban az ócska­piac elhelyezésére a mosta­ninál. Ide zsúfolták be a mi utcánkba, azóta a kapukon ki-be járni, közlekedni olyan körülményes, hogy már ne­hezen bírjuk idegekkel. Sze­retnénk ha az illetékesek meghallgatnák panaszunkat, és egy tágasabb területre helyeznék át az ócskapiacot — kérik a Katona utca lakói. 9 Általános iskolások a sporttáborokban Váltás volt hétfőn és ked­den a megyei KISZ-bizottság sóstói táborában. A pavilo- nikat úttörők vették birtok­ba. A nap egy részét fiatal sportolók is a táborban töl­tik. Negyvenöt nyíregyházi is­kolás a sportnapköziben vesz részt — hétfőtől. A csopor­tot a sportiskola szervezte. Úszómester irányításával megkezdődött az úszásokta­tás. Torna, atlétika és játé­kos foglalkozások szerepel­nek a programban. A sport­napköziseknek hat hétig ad reggeltől estig tartó elfog­laltságot A foglalkozásokat a sportiskola oktatói tartják. A másik — 62 fős — cso­port a táborban is lakik. Itt szervezték meg a serdülő spor­tolók megyei edzőtáborát. A mostani csoportban a torna, atlétika és labdarúgás sport­ágakban kitűnt általános is­kolások kaptak helyet. A jövő héten újabb csoport jön: röplabdázók, kézilab­dázók és súlylökők. Az MTS megyei tanácsa szervezésében megnyílt ed­zőtáborban napi kétszer két óra szakedzés van, s emel­lett egy óra elméleti foglal­kozás. A szahad Időt a stran­don és gazdag kulturális programmal töltik eL A sportnapközisek ebéd utáni programjukra indulnak a sóstói KISZ-táborból. Hammei 3. felv Festői környezetben létesí tettek úttörőtábort G^rgelyl- ugornyán. A járás valamennyi községe hozzájárult a tábor létrehozásához. Képünk az ünnepélyes megnyitóra felsora­kozott pajtásokról készült. Foto: Demarcsek Gyula Tiszaszalka Telefonügyben, sürgősen Másfél éve már, hogy az ingatlankezelő hármas számú házkezelősége az Északi Al­központ egyik új épületében, a szolgáltatóházban kapott egy helyiséget. Telefont is kértek, hiszen ehhez a házke- zelőséghez 860 bérlő, illetve bérlemény tartozik. Mégpe­dig — többekkel együtt —. Sóstó, a Kossuth, a Kórház, az Ujszőlő utca és így to­vább... Eddig már 150 bérlő rek­lamált, s kifogásolta, hogy nincs a házkezelőségnek tele­fonja. Egy csőrepedés, vagy más Sürgős esetben például nemcsak a lakó kerül sokszor szinte megoldatlan feladat elé hanem a házkezelőség is. A bejelentés után a munkalap­pal be kell menni a Rákóczi utcai központba, s ha szeren­cséje van, talán embert is talál, aki megcsinálja. Ha nem, akkor várhat, vagy jár­ja a kálváriát, s a lakást — ha addig még nem — azután árasztja el a víz. Ha telefon lenne... De nincs. Hiába a kérés Írásban és szóban, a válasz ígéret és kifogás. Közben emberek szá­zai lótnák, futnak, bosszan­kodnak, s talán éppen az ingatlankezelő vezetőit illetik néhány keresetlen szóval. S közben — talán el sem hin­nék! — hogy az egész csak egy telefonkészüléken múlik, amelyet el kellene vinni az irodaházból a házkezelőségre, s a zsinór végén lévő du­gaszt be kellene helyezni a falon lévő vonalvég csatlako­zóba. Kellene... Szerkesztői üzenetek Bengyel István nyíregyhá­zi olvasónk lakótársai nevé­ben vízügyben fordult szer­kesztőségünkhöz. Örömmel közölhetjük, hogy a Lenin téri közkút műszaki próbáját a tegnapi nap folyamán el­végezték. A lakosság haszná­latba veheti. Plósz Mátyás­nak Kálmánházára, Varga Györgynek Kisarba, Novak Istvánnénak Anarcsra és Ombódi Józsefnénak Botpa­ládra levélben küldtünk vá­laszt. Az intézkedésre jogo­sultnak továbbítottuk Makó György beregsurányi, Székelj András szamostatárfalvai, Baksa Gyuláné rohodi, Tisza Bertalan nyírmadai Bényei Illésné máriapócsi, ifj. Papp Istvánná nyírlövői, Móni Mihály fehérgyarmati és Vincze Lajos csarodai olva­sóink leveleit Ifj. Szabó Jó­zsef aporligeti és Újvári Sán- domé záhonyi lakosok ügyé­ben is eljárunk és levélben tájékoztatjuk. Boros József­né kéki és Zolcsák Józsefné botpaládi olvasóink panaszát munkatársaink személye­sen vizsgálják meg. Addig türelmüket kérjük. Major Erzsébet balkányi olvasónk bejelentésével a községi ta_ nácshoz vagy a rendőrség körzeti megbízottjához for­duljon. Bihari Aladár csen- geri olvasónk panaszát kéré­sünkre megvizsgálták a fe­lettes szervek. Nem találták jogosnak. Sajnáljuk, hogy a címünkre küldött levelében ügyének néhány alapvető mozzanatát elhallgatta. Papp András újfehértói olvasónk szabadságügyét felülvizsgál­ták. Reméljük, most már elégedett a napok kiszámítá­sával. Ifj. Berecz Miklós bal­kányi olvasónk panasza alapján a járási tanács elnö­ke intézkedett, hogy a járási földhivatal a vitatott ingat­lanok nyilvántartását utólag végezze el, illetve helyesbít­* orom Válasz egy bejelentésre A közelmúltban közöltük a Déli Alközpont lakóinak pa­naszát „Esetleg locsolással” címmel. Azt tették szóvá, hogy a befejezetlen útépíté­sek miatt hatalmas port ver­nek fel a járművek, s ezt a lakosságnak nyelnie kell, ha szellőztetni akarják lakásai­kat. A bejelentésre az alábbi választ kaptuk: A Déli Alközpont útjainak végleges rendbehozása a közműhálózat kiépítésének elhúzódása miatt nem történ­hetett meg. Egyes helyeken rövidesen befejezik a munkál, így azokban az utcákban (Arany János, Toldi utca) a burkolaténítés mée ebben a hónapban megkezdődik. A javaslattal — mely szerint locsolással a port részben meg lehetne kötni, egyetér­tünk, azonban az időszakos vízkorlátozás miatt az utak locsolását korlátozni kellett a város területén. Nyíregyháza Városi Tanács VB építés- és közlekedési osztálya Megjegyzés: A válasszal Illetve a locsolás elmaradásá­nak Indokolásával egyet kell értenünk. Örömmel tapasztal­tuk azonban, hogy az elmúlt napokban már jutott víz a Déli Alközpont poros utcái­ra is.

Next

/
Thumbnails
Contents