Kelet-Magyarország, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-05 / 156. szám
ffPB. Július 5. KELET-MAe-yARORSZA« 9. <*•* MUNKÁSFIATALOK A MUNKÁRÓL, A SZERELEMRŐL meg mindestféiéről Üzemmérnök, művezető, technikus, esztergályos, szakéi betanított munkás. Hét ember a Nyíregyházi Gumigyárból, akikkel egy csendes délután a fiele kötetlen beszélgetésre gyűltünk összp a szakszervezeti bizottság irodájában. Fiatalok. A korhatár; tizennyolctól — huszonnégyig. Hajadonok, fiatal házasok, családapák. A lénia ; hogyan élnek, mi foglalkoztatja őket benn az üzemben, kívül a gyárkapun, otthon. 18-tól 24-évie A legidősebb: Borók János tmle üzemmérnök. Befutott ember; már lakást is kapott abból a 24-ből, amelyet nemrég építtetett a gyár. A bútort rászlőtre vásárolják, már ki is választották. Korban a következő; Pataki Sándor, művezető. Nős, most várják az első gyereket italán azóta meg is született?). A szülőknél laknak egy szobában. Ugyan Gyula esztergályos. Egyéves há^as. albérletben laknak, gyerek még nincs. Szereti a tánczenét, bélyegeket gyűjt és galambokat tart — a szüleinél. Németh József két technikumot végzett; vegyiparit és pénzügyit. Az üzemlaborban dolgozik, ahol az új gyártmányok előállításának kísérletezése folyik. Rokoni segítséggel, nemrég vásároltak szövetkezeti lakást. Felesége á gyárban pénztáros. A lányok közül még csak Cservenyák Erzsébet töltötte be a húszat. Érettségi után került a gyárba. Betanított munkás, de tovább szeretne tanulni, fia sikerül Debrecenben, a vegyipari technikumban. Kilencen vannak testvérek. Édesanyja Bujon lakik, ő albérletben, Nyíregyházán. S végül a két legfiatalabb: Incze Anna és Hengerics Zsuzsanna. Helyben laknak, a szülőkkel Anna édesapja vasutas, a mama a konzervgyárban dolgozik. Zsuzsanna szülei tsz- íagqk. A nyolc általános után jelentkeztek a gyárba, egy éve tettek szakmunkásvizsgát. A fizetés, az újak és a régiek A beszélgetés fő témája a munka és a bér. A nagy beruházások során átadásra kerülő új üzemrészek munka- erőszükségletének biztosítása, a folyamatos termelés megszervezése gyakran okoz mostanában gondot. Nem csak a vezetőknek, hanem a beosztottaknak is. Többen is kifogásolják, hogy a pvc- iizembe csak új dolgozókat vesznek fel, s egy-két forinttal magasabb órabérrel, mint amennyit a régi szakmunkások kapnak. Feszegetik ezt a problémát a műszakiak is. Felvesznek olyan műszakit, aki ■— mint mondják — „bele se szagolt a gumiiparba” s máris több fizetést kap, mint azok, akik már a gyár törzskarához tartozóknak vallják magukat. Bérfeszültség van a műszaki és a fizikai állományba sorolt műszakiak között is. Egyikük például epéit került a fontos kísérleteket végző üzemi laboratóriumba, mert az évfolyam legjobbja volt. Társait fizikai állományba sorolták s havonta négy-ötszáz forinttal többet kapnak. Július elsejétől a jelenlévők egyikét üzemvezetéssel hízták meg. Szívesen vállalja a nagyobb felelősséget, csupán azt nem érti; miért kap kevesebb fizetést, mint művezető korában? A fizetései talán csak az esztergályos elégedett. Olykor megkeresi a kétezerkettőt is havonta. Pedig a gépek már elavultak, kicsi a műhely is. Egy előre-olda't mozgó daru is kellene, hogy ne emelgetnék kézzel a hetven-nyolcvan kilós munkadarabokat. Az ebédre általános a panasz, amelyet a Tisza étteremből visznek. A levest tréfásan BMV-nek (bele minden vackot) nevezik. És kevés a zuhanyozó, egymásra kell várni, miközben elmegy a busz, amiből ritkán jut errefelé. Aki szabadságon, vagy betegállományban vaii és valamiért be kell mennie a gyárba, az várhat egy „sichtát” mire újra hazakerül. Igen, megértik ők, hogy az építkezések miatt sok minden nincs még úgy, ahogy kellene, de... Az ivóvízcsapokkal azért nem kellene annyira takarékoskodni, hadd olthatná ott a közelben szomját a dolgozó. Mert a gépeket ngm lehet csak úgy, felelőtlenül otthagyni. Igaz néha-néha kapnak szódát, de azt is előbb vízben kell meghűteni, mert melegen hozzák. Aztán kellene még több öltözőszekrény. Szóra jött, meg is mondják; ha nem is fekete-fehér (mint a konzervgyárban), de legalább egy szekrény jusson mindenkinek. Mert a legtöbb helyen egy szekrényben ketten tartják a „munkást” és a „kimenőt”.:. Otthon és a városban... Ha vége a műszaknak, nem mindenkinek jut autóbusz. Sokan kerékpáron, s talán még többen, a közelebb lakók, gyalog indulnak haza. Az Út (már amit anpak lehet nevezni) egy gépkocsinak is kevés, s két oldala olyan kátyus. hogy... Esős iejőben valóságos „istenkísértés” gyalog nekivágni. Járda kellene,' rpeg alaposan megbüntetni a villanyégöket kiparittyázó huligánokat. A város közbiztonságával nincsenek megelégedve. lönösen a lányok panaszkodnak. Este már a belvárosban is félnek, mert lépten-nyoNemrégiben csodagyerekről olvastam: a hatéves kis Argay Attiláról, aki tizenkét nap alatt tanult meg latinul, a híres Praun Zsigmond Ottóról, akit a szülei két és fél éves korábay. Írattak fye az elemibe, továbbá n zseniális Franki Móricról, aki számtantudományával királyok előtt produkálta magát. Ezekről a csodagyerekekről eszembe jutott a fiam. Nem, ő nem tanult meg tizenkét nap alatt latinul, nem két és fél éves korában írattuk be az általánosba, és nem lehet rá azt m°ndgpi, hogy számtanzseni. mégis csodagyerek. Tessék elhinni, nem az atyai büszkeség beszél belőlem, nem vagyok elfogult szülő. Miért csodagyerek? Elmondom. Tegyük fel, hogy vendégségbe akarok menni vele. A gyerek játszik valahol. Jó fél óra. míg megtalálom. Ijesztő külseje van: a haja tele homokkal, a homlokin okkersárga festékfolt, az orra kátrányos, az álla sáros és a kezén gipsznyomok. Feleségem gyorsan megfürdeti, és tiszta ruhát ad rá. Amikor egy pillanatra nem ellenőrizzük, eltűnik. Két perc múlva visszasomfordál. Az arcán lila tintafolt, a fülén zöld olajfesték és ingén pörköltszaft. — Hol voltál? — kiáltunk rá kétségbeesetten. — Sehol — feleli pitye- tegve. — Kardos Pityuval beszélgettem gz ajtó előtt... Nem értem. A feleségem nem főzött pörköltet, nem festettünk zöld olajfestékkel, is én nem használok lila Mikes György: Csodagyerek tintát. Utálom a lila tintát. Végigjárom a szomszédokat: pk sem főztek pörköltet, nem festettek zöld olajfestékkel, és egyikőjüknek sincs lila tintája. Végignyomozom az egész házat. Semmi eredmény. Feleségem újra megfürdeti a gyerekett és tiszta ruhát ad rá. Ráparancsalok a fiamra: meg ne moccapj! Nem moccan meg. Mégis, amikor indulni akarok, észreveszem, hogy az egyik karja kormos, a másik poros és az ujjain karmazsinpiros festéknyomok. — Elmozdultál? — rival- lok rá. Sírva fakadt, hogy ő nem mozdult el. Hát akkor honnan 0 korom, a por, a karmazsinpiros festék ? Rejtély. Tanácstalan vagyok. Meggyanúsítom a feleségemet, rosszul fürösztötte meg a gyereket. — Akkor fürdesd meg te a fiadat, ha én nem értek hozzá — feleli sértődötten, és kezembe nyomja a szappant s a surolókefét. Meg is teszem. Aztán tiszta ruhát adok rá és elindulunk. Midőn felszállunk a villamosra, megdöbbenve veszem észre, hogy a gyerek bal arca olajos, jobb arcán kávéfoltok és az ingén fűnyomok virítanak. Misztikus dolog — gondoltam magamban —, ha nem «ölnék materialista, akkor most azt gondolná™' hogy... Megpróbálom zsebkendővel tisztára (l&rfitilwi az arcát, nem megy, még jobban szétdörzsölöm a foltokat. Fordulunk visszg szégyenszemre? Azért sem fordulok vissza. Leszóltunk a villamosról. A fiam csendben, illedelmesen lépeget mellettem. Utunk céljához érve, még egyszer szemügy re veszem. Soha még ilyyn piszkos néni volt: cipőjén mészpacnik, talpára tölgyfalevelek ragadtak, harisnyája agyagos, homlokán baracklekvár, alsó karján aranyfesték, nyakán gépolaj, tenyerén zsírfolt, ingén csokoládényomok, hajában angyalhaj. Nem. így nem lehet vendégségbe menni. Mit gondolnának rólunk? Szép csöndben visszafordulunk. Otthon a feleségem gyorsan megfürdeti a gyereket, és vacsora után mars az ágyba. F.gy perc alatt elalszik. Lábujjhegyen odalopózunk az ágyhoz, és gyönyörködünk benne. A takaró alól kilátszik a lába. Az egyik lábán szilvaíz, a másikon hamu. — Csodagyerek — suttogja a feleségem. — Ezt más gyerek nem tudná utánacsinálni... Elérzékenyülten, büszkén egymásra nézünk. mon beléjük kötnek ismeretlen férfiak. Igaz a szórakozóhelyek legtöbbször túlzsúfoltak, de azért néha-néha táncolni is csak el keli menni... Udvarló még nincs, kísérő meg nem mindig akad... S hogy milyen legyen majd az az igazán komoly? A férfiak hallgatnak, ők már választottak. A lányok azonban gyorsan összeállítják a kívánságlistát: „Lehet egy jó szakmunkás.” „Házias jegyen.” „Szeresse a virágot és a — gyereket.” Hányat? összenéznek és nevetnek. „Egy, kettő, há...” A harmadik igent meg m nősök, családapák sem erősítik. Friss még a kezdet, nem is gondolkodtak rajta. Talán igen, talán nem, s hát végső soron minden az anyagiaktól függ. Minden esetre előbb a kicsi, aztan a kocsi... * A beszélgetésnek nincs poénja, csattanója. Nem Is lehet, hiszen nem hősökkel, különleges esetekről beszélgettünk. Egyszerű emberekkel, szürke hétköznapok örömeiről, gondjairól, egy villanásnyit fiatalokat foglalkoztató problémákról. Tóth Árpád Nyíregyházi képeslap DÉLI ALKÖZPONT Bek Emil felvétel# Türelmetlenek vagyunk ? I Évekkel ezelőtt felhőkarcolót javasolt Nyíregyházára egy lelkes patrióta, ahol a művelődés kapna otthont. Természetesen leszavazták, mert a javaslat itt irreális. Javasoltak azután Sóstóra skanzent, ahol a szabolcsi népi építészet már-már kihalóban lévő emlékeit helyezték volna el. Ezt ugyan megszavazták, de még a tervezés stádiumáig sem jutott eL Javasoltak később ugyanoda egy vidámparkot, amit azzal fújtak le, hogy nincs készen a Sóstó végleges fejlesztési terve. így járt az autóbuszpályaudvar — annyi különbséggel, hogy itt a helykijelölésen folyik kilenc éve vita, — se* volt a sorsa sokáig az új nyíregyházi szállodának is, amelynek az elnevezése körül csapkodnak még ma is a hullámok. S közben az idő halad. Határidők jönnek, módosulnak és múlnak el, a városnak égető szüksége lenne (nemcsak a városiasodáshoz) a legkisebb létesítményre is, dehát az van, ahogy megfogalmazta egy tanácsi vezető; a saját berkeikben is sok még a bürokrácia, a megalapozatlan terv. És nem kevés az olyan, aki egy-egy ilyen vitánál azt keresi, milyen kifogást hozhat fel, hogy fúrja meg a kezdeményezést, vagyis azt, hogyan nem lehet. Miközben nálunk vitatkoznak, Szolnokon, Debrecenben, Szombathelyen építenek... Mondhatnánk, hogy Nyíregyházán nagyon sok minden hiányzik, szegényes volt a múltbéli örökség. De ahol sok minden hiányzik, jobb a mai valami, mint esetleg a holnapi semmi. Türelmetlenek vagyunk? Lehet. Lehet, hogy türelmetlen az az olvasó, aki évekig hallja, olvassa, hogy megvan a pénz egy létesítményre, megkezdődtek a tárgyalások. Nem egy esetben írhatnánk évente háromszor is ezzel kapcsolatban, hogy a tárgyalások folynak, a vélemények kristályosodnak. Csak éppen a létesítményből sokáig nincs semmi. Vétóz a KÖJÁL, a tűzrendészet és ki tudja felsorolni még hány és milyen szerv, intézmény. Aztán kezdődhet minden élőiről. Közben panaszkodunk, miért nem cselekszünk, miért nem merünk aláírni, eltekinteni a nem egyszer magunk hozta merev paragrafusoktól. És állunk, várunk, hogy majd az új szálloda és az új étterem mindent megold, miközben a régi függönyeit ellepte a reá ragadt piszok és enyhén szólva baj van a szobák tisztaságával. Mostanában, az év elejétől sok a bíztatás fentrőL s megszaporodott m lentről. Szó került állami gazdaságok termékeinek boltjáról, földművesszövetkezeti konkurenciáról. Általában arról, hogy verseny kell, bizonyos fajta egészséges türelmetlenség, mert a világot sosem a presztizsféltés és az álmosító türelem vitte előre. Egy megye: tanácskozáson került szóba: — és mindenki helyeselte — el kell dobnunk azt a makacsul belénk ivódott káros szemléletet, hogy na akarjunk többet, mint amit paragrafusok, központi rendelkezések kérnek tőlünk, csak azért, mert ilyen esetben nem hibázhatunk, papírokkal fedezhetjük magunkat. El kell dobnunk azért is, mert mind kevesebbszer ío- gózkodhatunk az oly divatos műszavakba, mint az „objektív akadály.” Nem lesz megbocsáthatatlan bűn ha tervet csinálunk, s art menet közben — de persze, gyorsan — akkori igényeinkhez, lehetőségeinkhez igazítjuk. Elmondtak egy esetet, amely csepp ugyan a tengerben, de sokszor benne van a tenger a cseppben is. Szép és divatos fürdőhelyei Ie^ hetnének megyénknek, s ezek közül az egyik azért zár be sötétedéskor, mert nincs villany. A Balaton környékén és másutt, ahol vap villany, kiszerelik és gyertyát, lámpát raknak a helyébe, mert az vonzza az idegent. Jp néhány tiszai fürdőhelyünk messze van qa állomástól. Mi történne, ha rugalmasan gondolkodnánk és buszt, vagy éppen ülésekkel ellátott tehergépkocsit vagy szekereket állítanánk a forgalomba? Gazdag lehetőségei vannak a megyének, szép természeti adottságait páratlan módon kiaknázhatnánk. De a türelmetlenség helyén közömbösséget taláinj sok helyen, s olykor jóleső abban ringatni magunkat, hogy itt semmit sem lehet, mert ez egy elmaradott terület. Kényelmesebb, de semmiképpen sem becsületes. Találkozni ilyen kifejezésekkel, hogy tanácsi szemlélet, tsz szemlélet, fmsz szemlelet és a többi. Már maga ez valamit, valamítéle helytelent takar. Nincs és nem lehet különféle szemlélet. Csak egyfajta szemlélet lehet sz emberek és az ország érdekeinek szemlélete, ezt senki nem nézheti különböző dioptriákkal. Egyforma szemüveget kell hordanunk, s ha messzebb nézünk, egyforma távcsövet. Minden fillér, forint a mi zsebünkből, illetve a mi zsebünkbe megy. És minden létesítmény, áruház, szálloda és buszállomás minket szolgál, vágj’ bosszant, ha ósdi, ha nincs, ha késik!. Kernks. Jémm
