Kelet-Magyarország, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-21 / 170. szám

flPHf. JBRus fff TÉVEDÉS *- Nem a fiam menyasszonya, hanem a lányom új fiúja (A Wochenpresse karikatúrája) SZÍVÁTÜLTETÉSEK kora — De Lajoska, nem azonos a vércsoportunk... (Kertész László rajza) VÁNDOROL az asztal — Ugyan mennyit fizethettek a pincérnek? (A Paris Match karikatúrája) AMI NINCS AZ ÉTLAPON ■e? (A Wochenpresse karikatúrája) Tabi László: A7 asárnap délelőtt ne- ’ gyed tíz után öt perc­cel egy csinos, fiatal lány csengetett be Kemecsei Béla lakásának ajtaján. Kemecsei — egyébként foglalkozására nézve diszpécser, korát te­kintve negyvenhat éves, kö­zépmagas, zömök férfi — ugyané pillanatban riadtan ült fel az ágyában és tűnőd­ve nézett maga elé. Mielőtt kidugta volna a lábát a pap­lan alól, várt. Hátha csak álmodta a csengést? Am a csengő újra berregett, s minthogy a probléma ezzel eldőlt, kimászott a takaró alól. Felhúzta a papucsát, felvette köntösét és fejcsó­válva kiment áz előszobába. Mielőtt ajtót nyitott volna, kinyitotta az ajtó ablakát, hátha a szomszédba csenget­tek. A vendég levette kezét a csengő gombjáról, amelyet éppen harmadszor is meg akart nyomni, s enyhe zavar­ral mosolygott Kemecseire: — Jó reggel kívánok — mondta nagyon kedvesen, — Kemecsei Bélát keresem. — Egy pillanat! Gyorsan becsukta az ab­lakot, az előszobaszekrény tükre elé lépett, s úgy, ahogy, lesimitotta a haját. Köntösé­nek övét masnira kötötte és megköszörülte a torkát. Ezek után ajtót nyitott és olyan egykedvűen, amennyire csak tudott, így szólt: — Tessék befáradni. En vagyok. A lány belépett: — Csak nem ébresztettem fel? — Ugyan! De kihez van szerencsém? — érdeklődött Kemecsei udvarias mosollyal s közben a tükörbe sandított. Az arca borostás volt egy kissé, de úgy találta, hogy egészében azért elfogadható látványt nyújt — Növik Ilona vagyok — mondta a lány —, de a kar­társ névről bizonyára nem ismer. A kétezerkétszázhatos közértből jöttem. Csak né­hány percre tartom fel... — Foglaljon helyet.« — mutatott Kemecsei a kis ke­rékasztal mellett álló szé­kek egyikére — van időm, vasárnap van, vagy mi a szösz. — És heherészett hoz­zá egy aprót, mert úgy gondolta, hogy megállapítása ezáltal még szellemesebbnek fog tűnni. — Sajnos tette hozzá — a lakásom takaritat- lan... Ugyebár magánosán élek... — Nagyon megfelel itt is — szólt a lány s közben már leült. Lila plasztik táskáját az ölében tartva, nagy, vilá­goskék szemét Kemecseire függesztve azt kérdezte: — Nem is sejti, miért kerestem fel? Nem, Kemecsei nem is sej­tette. Igaz, nem is gondolko­zott rajta, sőt, nem is tartot­ta túlságosan fontosnak. „Mindegy. Fő, hogy itt van...” — mondta volna legszíveseb­ben, de hallgatott. Nem az az ember, aki az első perc­ben udvarolni kezd. — Húsz deka parizer... — mondta most a lány s egy picit előrehajolt —, így már emlékszik? Húsz deka parizer... Hogy értse ezt? Olvasta valahol, hogy a Közért nagyobb téte­leket házhoz szállít. Talán rendelt húsz deka parizert, s ez a kis tündér elhozta? Nem valószínű. És különösen va­sárnap! Lubickolt Növik Ilona te­kintetében s közben azt mo­tyogta: — Húsz deka parizer... Mi az, hogy húsz deka parizer? T lonka felelet helyett a •*- re tikül jébe nyúlt s egy zöld füzetet húzott elő. Felütötte és olvasni kezdte: „Húsz deka parizert kértem, erre az eladó olyan minősít­hetetlen hangon utasított ar­ra, hogy várjak soromra, amely hang méltatlan a szo­cialista kereskedelemhez, megengedhetetlen egy dolgo­zó emberrel szemben. Kérem az eladó kioktatását, kérek értesítést ennek megtörtén­téről. Kemecsei Béla...” Nem ön írta ezt? ö írta. Most már emléke­Húsz deka parizer zett a húsz deka parizerre. Emlékezett az egész vitára, s emlékezett Növik Ilonára is. Hát persze! Ezért találta olyan ismerősnek az arcát! Mit tesz a civil öltözet! Ke­mecsei olyan piros lett, mint egy paradicsom. — Én írtam... — bólogatott —, de hát kedves... ugyebár... tetszik tudni... — Kérem — vágott közbe Ilonka —, nem azért jöttem, hogy ezt az ügyet elkenjük, hanem azért, hogy tisztázzuk. A mi árudánkban az a szo­kás, hogy a panasztevöket felkeressük az otthonukban, megbeszéljük velük a dolgot. Egy baráti beszélgetéssel sok felesleges utánjárásnak vesz- szük néha elejét. Mert ugye­bár az eladó sem emlékezhet minden szavára, de a pana­szos is izgatott lelkiállapot­ban kéri a panaszkönyvet. Nyugodt körülmények között rendszerint másként látják a történteket mind a ketten... Megkérem, hogy mondja el részletesen, mi is történt a múlt szombaton este... Jó friss kölnit használt Növik Ilonka, Kemecseit kö­rüllengte az illat. — Dohányzik? — kérdezte vendégétől és mozdult, hogy cigarettáért rohanjon. — Köszönöm, nem. — Egy gyűszűnyi snapszot? — érdeklődött és még fel­jebb emelkedett a székéről. — Köszönöm, azt sem. — Csak a panaszkönyv ér­dekli ? — Igen. Amiatt jöttem. — Hát jó. De én dohány­zóm. TJ élcegen becsoszogott a szobájába s onnan a fürdőszobába. Vizes kefé­vel lesimította a haját és bepúderezte a szakállát, ci­garettára gyújtott és vissza­tért. — Szóval kedves Növik Ilonka — kezdett bele és a föld felé fújta a füstöt —, az ügy szóra sem érdemes. Már el is felejtettem régen. Szombaton este minden üz­letben nagy a rumli, az em­berek idegesek, ugyebár, to­longás, lárma, miegymás. Nem csoda, ha a közért el­adói is idegesek.« — Nem helyes álláspont. A közért alkalmazottak a dol­gozók szolgálatában állanak, fegyelmezniök kell magukat.« Ha maga megbántva érezte magát, teljes joggal... Kemecsei hadonászva vá­gott közbe: — Nem, nem, dehogyis éreztem magam megbántva! Mindig is méltányolom dol­gozó társaim helyzetét... Ugyebár annyi sok ember, mindegyik gyorsan akar vé­gezni... Türelmetlenek... tu­lajdonképpen nagyon impo­nált nekem maga, amiért fia­tal kora ellenére is olyan nyugodtan... Most viszont Ilonka vágott közbe: — De hát... — a panasz­könyvre mutatott — itt ar­ról ír, hogy minősíthetetlen hangon... Kemecsei arcára a piros színnek egy mélyebb árnya­lata szökkent. Elrévülten né­zett a változatlanul kedvesen mosolygó leányra. — őszintén szólva — mondta halkan, miközben a földre dobta a cigarettája végét és rátaposott — éppen a maga nyugodt hangja za­vart meg és idegesített... Ott öldököltük egymást a pult előtt ugyebár... ilyenkor mindenki ugrásra készen áll idegileg ugyebár... s akkor maga — ha jól emlékszem — azt mondta: „Tessék várni egy percig”! — Bocsánat... de a panasz­könyvben a szocialista keres­kedelemről ír ugyebár... — Hm... — motyogta Keme­csei — hát igen... a szocia­lista kereskedelem... De hát tudja, kedves Növik Ilonka, a szocialista kereskedelem fo­galmába nemcsak az eladók, de a vevők is beletartoznak. Mert ugyebár ha van érem, aminek két oldala van, hát az a kereskedelem, ugye­bár... Mert állítom, igenis ál­lítom, hogy nemcsak eladni kell szocialista módon, de vá­sárolni is ugyebár... az em­bernek megértőnek kell len­nie... az élet sokkal egysze­rűbb lenne, ha az emberek... ha az eladók és vevők, ügy­intézők és ügyfelek... meg­értőbbek lennének... Tulaj­donképpen csak erre kíván­tam felhívni az általam nagy­ra becsült üzletvezető kartárs figyelmét. — Ismeri talán Koválcsik kartársat? — Nem ismerem. De az az érzésem, hogy nagyszerű em­Ilonka ismét a panasz­könyv felé nyúlt: — Akkor hát az ügyet le­zártnak tekinti... — Teljes mértékben! — kiáltotta hevesen Kemecsei és nyúlt a panaszkönyv után — sót, szíves engedelmével be is írom, hogy a hibát én követtem el, s az elintézést példamutatónak tartom«. ovik Ilona elgondol­kozva tartotta ke­zében a zöld füzetet. Keme­csei a fogason lógó felöltő­jéből ceruzát kotort elő. Most úgy állt ott, mint egy közép­kori lovag, aki kardot rán­tott az igazság érdekében. — Mielőtt odaadnám a könyvecskét, szeretnék vala­mit mondani... persze lehet, hogy kinevet... mondhatok valamit egészen nyíltan? Kemecsei eddig sötétpiros arca most mintha a biborlila egy árnyalatával gazdagodott volna. — Tessék. Hogyne. — Ugye magát nem udva­riaskodás vagy figyelmesség vezeti? Szóval, ha mondjuk az öreg Mohos bácsi jött vol­na önhöz... érti ugye?... Mert igazán nem szeretném... Kemecsei elnézően mosoly­gott: — No, nem, nem, kedves Növik Ilona... Maga roppant rokonszenves, nagyon csi­nos... igazán kedves és vonzó jelenség, de Kemecsei Béla véleménye bélülről szokott kialakulni... Nem vagyok az az ember... Most szívesen elmondta volna, milyen ember 6, de Ilonka átadta a füzetet s ír­nia kellett. Irt. Elismerte, hogy hibázdtt, s megdicsérte a közértet. Aztán átadta a fü­zetet. Ilonka olvasatlanul tette el és felkelt a helyéről. — Már megy is? — Igen. És köszönöm meg­értő magatartását... Szelíd tekintetű őzike volt Növik Ilona, de Kemecsei helyesen érezte meg, hogy ha ez az őzike menni akar ak­kor megy. Nem is tartóztatta. De hogy a szépen induló ba­rátságot fenntartsa, amikor a lány kezet nyújtott, megje­gyezte: — Ezután pedig mindig magánál fogom a parizert vásárolni... — Ö, azt nem hiszem... — mosolygott Ilonka rendület­lenül s már az ajtóban állt — én ugyanis a cipőboltban dolgozom. Akivel Kemecsei kartárs összekülönbözött, az a nővérem volt... jelzem, ha­sonlítunk egymásra. — S mért nem jött ő? Csak nem beteg? — O, dehogyis. Hanem tudja, kartársam... ő huszon­három évvel idősebb, mint én... És becsukta az ajtót maga mögött. Kemecsei bután né­zett a szőnyegre, aztán bosz- szúsan csoszogott be a szobá­jába. Csak legalább ne ép­pen a múlt héten vett volna új cipőt... KE RESZT RJ Kosztolányi Dezső egyik — az évszaknak megfelelő — verséből idézünk két sort. Beküldendő: vizsz. 1, függ. IS. vízszintes : 13. Fok Dél-Amerika chiliéi csücskén. 14. Egyik szülő. 15. Ria­dó az egykori monarchia hadse­regében. 16. Tengeri moszat. 11. Két végén hegyes, mintegy 10 cm hosszú fadarab, régi gye­rekjáték névelővel. 19. Színmű­vészünk (László). 20. Becézett női név. 21. Finom gúnnyal írt szépirodalmi mű. 22. Irodai ka­pocs. 23. Vissza: kisgyermek köszönés. 25. Cirkusz porond. 27. Folyadék. 28. ÁOL. 30. Szó a Halotti beszédben. 31. Lábai­hoz. 33. Kémiai elem. 36. Park névelővel. 38. Egyöntetű, azo­nos tulajdonságokkal rendelke­ző. 39. Fiatal fa. 40. Japán ipari város. 42. össze-vissza szépít. 43. Gyakori magyar családnév. 44. Csoda közepe! 46. Ezerkettő, római számmal. 47. Csont lati­nul. 49. Török város. 51, Kicsi­nyítő képző. 52. CZA. 54. Szövet­ségi állam az USA-ban. 55. Bu­rok. 56. Nagy megrázkódtatás utóhatása lehet. 58. Dedó. 59. Dél-afrikai holland származású telepes. 60. Egészségünk őre. 62. Mint vizsz. 27., de névelővel. 63. Pincegazdaságban találhatók. FÜGGŐLEGES: 2. Vissza: tartó oszlop. S. Szanszkrit testgyakorlás. 4. Áru­nak van. 5. RN. 6. Jugoszláv vá­ros. 7. Építéssel foglalkozik. 8. Indiai város Delhi környékén. 9. Vissza: határozott névelővel. 10. ELI. 11. Rendfokozat. 12. Egy­kori zeneszerzőnk. 17. Két hatá­rozott névelő. 18. „Éktelen” korszak. 24. Gyarmat, birtok. 26. Négyévenként rendezett világ- sportverseny. 28. Elérhetetlen el­képzelések. 29. Kúszőnövény- nyel befuttatott kis kerti épít­mény. 31. Őseim. 32. Meggyújtja. 34. EOB. 35. REI. 36. Leszállított zenei hang. 37. „Kevert” nap­szak. 41. Dühöngő. 44. Leadja voksát. 45. Ékköves homlokék. 48. Hints. 49. K-val az elején súlyegység. 50. össze-vissza mar! 51. Égéstermék. 53. Akvárium­ban van!! 55. Tejtermék. 57. Éra. 59. Dickens Írói álneve. 61. SA. 63. Kettőzve: gyermekjáték. A megfejtéseket legkésőbb Jú­lius 29-ig kell beküldeni. CSAK LEVELEZŐLAPON BEKÜLDÖTT MEGFEJTÉSEKET FOGADUNK EL) Július 7-ei rejtvénypályázatunk Megfejtése: Az egyiket Goyáról, a másikat Rousseauról. Rókák a szőlőben. A csúnya hercegnő. Nyertesek: Fazekas Sándomé, Pál Kálmánná, Periinger Imré- né, Sáriczki Katalin, Semsey Judit és Tóth Zoltánná nyíregy­házi, Barkász Anna csengeti, Gergely Lajosné laskodi, Szabó Béla mátészalkai és Vadon Sán- dorné tunyogmatolcsi kedve» rejtvényfej tőink. A nyereménykönyveket postán elküldtük. V 1. <*04

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents