Kelet-Magyarország, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-08 / 133. szám

Az élvonalban A Tornyospálcai Tsz Sportegyesület fiataljainak sikere Tomyospálcán az elmúlt években csak küszködött a sportegyesület, tulajdonkép­pen csak egy futballcsapat működött, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Mindezeket szépítgetés nélkül, nyíltan mondta el Sáfár Miklós pedagógus, a Tomyospálcai SE elnöke. S tegyük hozzá, örömmel be­szélt a község sportéletéről. Öröme abból adódott, hogy ma már a múlté a pangó sportélet. Hogy mi a helyzet ma? A kérdésre a sportel- nök a következőket sorolta fel; — Labdarúgócsapatunk a járási I. osztályú bajnokság­ban szerepel, az élvo­nalban tanyázik. S ami­re még talán példa sem volt a község sportéletében, van tartalék csapatunk. — S külön büszkék va­gyunk rá, hogy női, férfi kézilabdacsapatunk is van. Lányaink veretlenek a já­rási bajnokságban, a fiúk ugyanott a középmezőnyben tanyáznak. Mindez azt je­lenti, hogy hétről hétre 4 csapat játszik bajnoki mér­kőzést a községből, de az úttörőket is számítva nem ritka olyan vasárnap, ami­kor hat együttesünk utazott. S olyan járási spartakiád nemigen akadt K'isvárdán, ahova 40—50 főnél keve­sebb létszámú versenyzői gárda utazzék be tőlük. S minden számban az élme­zőnyben végeztek verseny­zőink. Kovács Aranka pél­dául — a KISZ-szervezet helyettes titkára, — aki a kézilabdacsapat egyik erős­sége is, asztaliteniszben megnyerte a járási bajnok­ságot. — Hogyan sikerült ilyen nagyot lépni előre? — Ez év januárjában, februárjában történt. A község vezetői látva a fia­talság, a falu lakosságának nagyfokú sportigényét, ösz- szeültek és elhatározták, hogy rendbehozzák a sport­egyesület szénáját. S nem­csak a szavak hangzottakéi, azokat rendszeres anyagi és erkölcsi támogatás is követ­te. Vámos József, községi párttitkár, Gáncsos László, a községi tanács elnöke, Be- reznay Géza, tanácstitkár, Legény Imre, a Rákóczi Tsz elnöke, Vadász József fmsz- elnök a lehetőség határain belül egyaránt segítettek. Villányi Géza és Szabó Jó- zsefné pedagógusok pedig az asztalitenisz és a kézi­labdaélet megteremtéséhez láttak hozzá. — Miben nyilvánult meg a segítség? — Év elején a termelő- szövetkezet tízezer forintér­tékű felszerelést vásárolt. Háromezer forintot a közsé­gi tanácstól kaptunk, — s ezt az összeget utolsó fillé­rig a kézilabdázókra költöt­tük. S mindezek mellett nincs gond, ha csapataink­nak utazniuk kell, a tsz ve­zetősége gondoskodik a szál­lításról is. De a község la­kossága is komoly erkölcsi támogatást nyújt: búzdítja csapatainkat gyakran ide­genbe is elkísérik együtte­seinket. Tornyospálcán széles körű társadalmi összefogás nyo­mán lendült fel a sportélet. Hogy ez mennyire így van, bizonyítja a beszélgetés me­lyet Gáncsos László tanács­elnökkel és Bereznay Géza tanácstitkárral folytattunk. A tanácselnök elmondta, hogy a szép fellendülés mellett van gondja is a sportegyesületnek, a község­nek. A sportpályáról van szó, melynek öltözője rossz állapotban van. De nincs megfelelő szertár sem, pe­Labdarúgás: Nyíregyházi Dózsa—Ibrányi Tsz SE, Dó- zsa-pálya déíu'án 17 óra 50 perckor. Ugyancsak má dél­után rendezik meg Debre­cenben a D. Építők—Máté­szalkai MEDOSZ, valamint a dig a sportszerek, felszere­lések összértéke meghalad­ja a 60 ezer forintot. El­mondta, hogy a község saj­nos ezen nem tud anyagilag segíteni, a fontosabb kom­munális beruházások miatt. De ha a Megyei TS-től kap­nának kiinduló összeget, úgy társadalmi munkával, összefogással segíthetnének a sportegyesületnek. Beszélt arról is, hogy a községi ta­nács a kultúrotthon szom­szédságában kisajátított egy 1200 öles területet a köz­ség belterületén. Ide úttörő sporttelepet terveznek, s itt építenének meg egy új ké­zilabdapályát is. Ezekhez komoly földmunkákra lesz szükség, melyet jövőre fel­tétlenül el akarnak végez­tetni, hogy elősegítsék az iskolások, az úttörők rend­szeres sportfoglalkoztatását. A tanácstitkár a fejlődés lehetőségeiről tájékoztatott bennünket. Megtudtuk tőle, hogy a női kézilabdacsa­pat feltétlenül meg akarja nyerni, s meg is nyerheti a járási bajnokságot. S a já­rási I. osztályú labdarúgó­csapattól is szép szereplést várnak. A község sportked­velőinek titkos vágya, hogy a bajnokságot megnyerve a csapat kiharcolja a me­gyei II. osztályba jutást. Mint hallottuk: ha a csa­pat játékosai között az . ed­diginél is nagyobb lenne a megértés, a lelkesedés, úgy ez bizonyára sikerülne is. A tornyospálcaiak tovább akarnak lépni. S ha nem hagyják őket magukra, úgy ez minden bizonynál sike­rül is. Bézi László D. Kinizsi—Nagykállói MEDÖSZ, NB III-as bajno­ki találkozókat is. Tenisz: Délután 14 órától megyei egyéni teniszbajnok­ság a nyíregyházi teniszsta­dionban. Mm sportműsor Labdarúgó-bajnokságok Fehérgyarmati járás, I. osztály; Turistvándi—Tu- nyogmatolcs II. 10:1, Sza- tnosújlak—Kisar 7:1, Tisza- becs—Palád SE 4:0, Cégény- tiányád—Turricse 6:1 Szat- márcsekg—Gyügye 0:3, Vá- mosoroszi—Tiszakóród 7:0, J ánkmaj tis—Nagyszekeres ia 1. Nagydobos 5 5 — — 23: 6 10 2. Szamösszeg 4 4 — — 11: 1 a 3. K.-jánosi 3 2 1 2 11: 8 S 4. Jármi 5 i i 3 8:11 a 5. Nyírmeggyes 3 1 1 3 5:11 a 6. Nyírkáta 4 1 — 3 4:12 2 7. Nyírparasz. 4 — 1 3 2:13 1 8. Mát. M. III. 7 3 — 4 14:11 fi 9. úpáíyi II. 7 3 — 4 11:23 C L0. Hodász II. 7 — 2 5 4:14 2 L N.-srekcres 9 8 — 1 23: 8 16 2. C.-flányíid 9 7 2 41:22 14 X Sz.-cseke 9 6 — 3 21:22 12 i. V.-oroszi 9 5 — 4 39:21 10 5. Gyügye 9 4 2 3 20:16 10 6. Sz.-újiafe 9 5 — 4 22:18 10 7. Jánkmajtts 9 5 — 4 25:25 10 8. Palád SE 9 4 1 4 19:28 9 9. Túristvácdi 9 3 2 4 32:20 8 1«. Kisar 9 4 — 5 21:28 8 11. Tiszabecs 9 3 1 5 18:29 7 12. T.-matolcs n. 9 3 — 6 12:26 G 13. Turricse 9 1 2 6 11:22 4 14i Tiszakóród 9 1 — 8 15:34 2 Járási 11. osztály: Kölese —Fülesd 7:0, Nábrád II— Sonkád 6:1, Nagyar—Kömö- rő 0:7, Csaholc—Milota 3:0. 1. Kölese 6 5 1 — 25: 8 11 2; Nábrád EL 6 4 2 — 23:10 10 3. Kömörő 5 3 — 2 23: 7 6 4. Milota 5 3 — 2 17:12 6 5. Csaholc 6 3 — 3 14:14 6 fi. Fülesd 6 2 — 4 10:27 4 7i Sonkád 6 1 — 5 3:22 2 8. Nagyar 6 — 1 5 13:28 1 Dékány István Fehérgyarmat Mátészalkai járás, I. cso­port, Fábiánháza—Gyűrtelek 8:3, Géberjén—Mátészalkai VSC 3:7, Tiborszállás—Nyír- csaholy 2:1, Nagyecsed II— Mérk 4:2, Kocsord II—Ökö- ritófülpös 2:3. L Mit VSC b 6 — — 24: 7 12 2, Fábián haza 5 4 1 — 23: 8 9 3. T.-szálIás 5 2 2 1 8: 7 6 1. Györtelek 6 2 1 3 11:17 5 5. Mérk 6 2 — 4 8:11 4 6. Géberjén 6 — 3 3 9:15 3 7. Nyífcsalioly 6 1 1 4 8:19 3 8. Oköritóf. 5 — 2 3 7:14 2 9. Nagyecsed II. 7 4 1 2 20:12 9 10. Kocsord IL 7 — 1 6 4:28 1 Járási II. csoport: Jármi­Nagydobos 1:4, Kántorjáno- si—Mátészalkai MEDOSZ III. 3:2, Szamosszeg—Nyír­1. Bököny 5 4 1 — 15: 4 9 2. Kállósemjén 5 3 — 2 22: 7 6 3. Balkány 4 3 — 1 14:12 6 4. Biri 4 2 1 1 7; 5 5 5. Geszteréd 5 2 — 3 12:14 4 6. Cs.-szállás 4 1 2 1 10:14 4 7. Szakoiy 4 1 — 3 6: 8 2 8. Érpatak 5 — 1 4 3:25 1 Rammacher Jenő Nagykálló Csengeri járás: Szamossá- lyi II—Kishódos 2:2, Tyú­kod II—Ura 3:2, Csegöld— Szamostatárfalva 1:0, Csen- gerújfalu—Szamosangyalos 1:1, Porcsalma—Tisztaberek 0:0. 1. Sz.-angyalos 7 6 1 — 22: 7 13 2. T.-berek 6 5 1 — 14: 7 9 3. Kishódos 7 3 2 2 18:16 8 4. Ura 7 2 1 4 10:13 7 5. Sz.-tatárfalva 1 3 — 4 15:10 6 6. Porcsalma 6 2 2 2 10: 7 6 7. Csegöld 6 1 3 2 8:11 5 8. Tyúkod n. 7 2 1 4 8:17 5 9. Cs.-újfalu 6 1 1 4 5:11 5 10. Sz.-sályi II. 7 1 2 4 10:21 4 Kun Imre Csenger Megyei ifjúsági bajnokság eredményei: Nyíregyházi Spartacus—Nyírbátori Spar­tacus 13:0, Ibrány—Csenger 7:0, Tiszalök—Nyírmada 6:0, Tuzsér—Nyíregyházi VSC 3:0, Baktalórántháza—Nyír­egyházi Dózsa 1:3, Nyíregy­házi Kinizsi—Nagyhalász 2:2, Vencseliő—Nyírbogdany 3:1, Fehérgyarmat—Raka­maz 0:1. 1. Nyíl. Spart 12 9 3 — 42: 5 21 2. Nyli. K .nizsi 12 9 2 1 34: 7 20 3. Nyíl. Dózsa 12 9 2 1 27 :ll 20 4. Tiszalök 12 8 2 2 38:13 18 5. Bi.-háza 12 8 1 3 27:11 17 6. Csenger 11 7 1 3 28:16 15 7. Nyh. VSC 12 6 — 6 18:16 12 8. Nagyhalász 12 4 3 5 23:24 11 9. Ibrány 12 4 3 5 21:24 11 10. Vencseliő 12 5 1 6 15:22 11 11. Nyírbogdany 12 3 3 6 15:24 9 12. Tuzsér 12 3 2 7 17:24 8 13. Kakamaz 12 4 — 8 17:28 8 14. Nyb. Spart. 11 2 1 8 5:38 5 15. F.-gyarmat 12 — 3 9 4:32 3 16. Nyírmada 12 — 1 11 5:41 1 Tóth József A városi kispályás baj­nokság 6. fordulójának ered­ményei. I. csoport: Földmé­rők—Irodagéptechnikai Vál­lalatid, Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalat—Tervező Iroda 3:1, Tejipari Vállalat —Moziüzemi Vállalat 2:1, TITÁSZ—Patyolat 0:0, MÁV Pályafenntartás—Fűtőház 4:2, Dohánygyár—Nyomda 10:0. II. csoport: 110 sz. ITSK— Tokaji út 5:2, Faipari Vál­lalat-Építők 2:2, Vasipari K'sz—Orth SE 1:6, Rozsrét —Északi Alközpont 1:1. III. csoport: Közúti Építők— SZTK 5:1, Gumigyár—Posta 3:0, AGROKER—Járási Ta­nács 5:2, Kisvasút—Kórház 3:2. Bodnár János Ezúton mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik drága jó édesanyánk, nagyma­mánk és dédnagymamánk özv. SZEPKUTI GAB OHNE temetésén részt vettek, sír­jára virágot helyeztek, s mély gyászunkat részvétükkel eny­híteni igyekeztek. Gyászoló család Szerkeszt 0 Uj bűnügyi regény, érdekes cikkek, bővebb tudósítások a gyermeknevelésről, gazdagabb női rovat, újszerű irodalmi melléklet, „Napló“ helyett „A. nap hírei“ holnaptól, június 9-től a Kelet-Magyarország szerkesztőségi terveiben „Körülbelül tízezer kíván­ság” — ezzel tette le fárad­tan az utolsó közvélemény­kutató ívet egyik munkatár­sunk, aki igyekezett végig­olvasni olvasóink vélemé­nyét, javaslatait, tanácsait a Szabolcs-Szatmár megyei lap olvasótábora által be­küldött jegyzetekből. Tízezer kívánság, az na­gyon sok, gondolhatná va­laki. Hogyan lehet ezt tel­jesíteni? A válasz egyszerű: nagyon könnyen. Ugyanis a tízezer kívánság tucatnyi javaslattá kovácsolható ösz- sze- Vannak kívánságok, melyeket száz, háromszáz, ötszáz, vagy ezernél is több olvasónk kíván. Közülük a két legáltalánosabbat: a sportoldal szerkesztésének bővítését és a heti rádiómű­sor szombatra áttételét már a múlt héten teljesítettük. Hátra van még tíz, nagy számú olvasó által bejelen­tett kérés. Ezúttal ezeknek az azonnali teljesítéséről szeretnénk hírt adni. Hadd jegyezzük meg. sa­ját kollektívánk elleni igaz­ságtalanság volna, ha azt mondanánk, hogy egyedül és kizárólag a közvéle­ménykutatás késztette a szerkesztőséget az újságírói munka javítására, az olvasó pontosabb, részletesebb tá­jékoztatására. ^Ugyanakkor azt is meg kell mondani: a nagy tömegű vélemény, amit kaptunk, megerősítette a szerkesztőséget törekvései helyességében és pótolhatat­lanul hasznos segítséget adott a helyes arányok kia­lakításához. Legtöbben olvasóink kö­zül népszerű tudományos cikkeket kértek. Olyan ér­j dekességeket, amelyek azt ábrázolják, hogy a világ nem áll egy helyben, a tudo­mány előbbre viszi, mégpe­dig nem minden harc és ér­dekesség nélkül. Teljesítjük. Az „Ember és világa” című tudományos sorozat után megkezdjük „Az anyag re­génye” című folytatásos írásunk közlését. A vasár­napi szám nyolcadik olda­lán, ahol eddig a Horthy- sorozatot olvastak előfize­tőink, az atomkutatás eddi­gi eredményeit foglaljuk össze szakemberek érdekes leírásában. Közlünk a kö­zeljövőben olyan általános érdeklődést kiváltó íráso­kat, mint például a „Meg­menthető a pisai ferde to­rony” című lesz. Utolsó oldalunkon, — melyet, olvasóink zöme elő­ször olvas el — szintén fi­gyelemmel kísérjük a világ tudósainak harcát, felfede­zéseit. Megváltozik holnap­tól, vasárnaptól a híroldal címe is. „Napló” helyett ez áll majd címéül: „A nap hírei.” Ezzel is ki akarjuk fejezni, hogy Itt a legfonto­sabb rövid közléseket kap­hatja az olvasó arról, mi is történt, történik szűkebb háza táján, megyéjében; és — ha szabolcsi szemnek érdekes — a nagyvilágban. A nők es gyerme­kek kívánságai örömmel nyugtázzuk a közvéleménykutatás egyik legfontosabb és legpozití­vabb eredményét: a Kelet- Magyarországot családi lap­nak kezelik előfizetőink. Nagyon sok ívet a felesé­gek és a fiatalok töltöttek ki- Egy nyíregyházi olva­sónk ízesen írja le, hogy S reggel, munkába menés előtt csak úgy tud két fiá­val megalkudni a lapon, I hogy három felé szakítják és felváltva olvassák — így írja. Sokat kértek nők és fiata­lok. Igyekszünk sokkal töb­bet is nyújtani nekik. Ké­résük szerint neves orvosok- | tói, szakemberektől közlünk 1 cikkeket a láb és kézápolás­ról, a jó ivóvízről, a kozme­tikáról, a háztartási áram­ütések elleni védekezésről. Fiatal mamáknak tanácso­kat a beteg gyermekről, a gyermek látáshibájáról, az üdülés egészségügyi szabá­lyairól, a vakációzni indu­lók tudnivalóiról, a rendre szoktatásról, a gyermek túl­terheléséről, a félős gyer­mekkel való helyes bánás­módról. Fiatal lányolvasóink — és a menyecskék kívánságára horgolás és kötésmintákat közlünk a legújabb típusú pulóverekről, térítőkről. Háztartási tanácsairfk között lesz szőnyeg és bútortisztítá­si cikk, a lakás helyes meg­világításáról szóló és hűtő- szekrény használati „kis­okos”. Készül cikk a családi vitaminkert helyes kialakí­tásáról, az almahéj felhasz­nálásáról, nyári élelmezési tanács, kül- és belföldi di­vatcikk, rajzokkal, gyerme­keknek mulatságos fejtörő és sok recept. (Pár gusztus- csináló minta: meggyes piskóta, citromfelfujt, töl­tött kel, tejfeles tojás.) Tartalom és forma A felsorolt cikkek kivé­tel nélkül a kedves olvasó kívánságára, ha így akar­juk fogalmazni, „megrende­lésére” kerülnek lapunkba. Ugyancsak tömeges kíván­ságra mostani „3 lapos kulcs” című bűnügyi regé­nyünk után ismét „krimit”, a „Randevú a Kopasz Oroszlánban” című kémtör­ténetet közöljük nyári szó­rakozásul. Ha vasárnapi, holnapi, jú­Szokás „Rossz szokásai: lopás és iszákosság” — irta a jel­lemzésben a tiszaszalkai gépjavító igazgatója az üze­mi szarkáról, akit a napok­ban ítéltek el. Erről a „szo­kásáról” egészen ismert le­hetett az illető, mert már bíróság előtt is állt miat­ta... Mégis kivitt az üzem te­rületéről 266 (!) darab anya­got és szerszámot. Egy sporttáskában, lassanként. Nem látták, mert például az a lopott görnbvas csak nyolcvan centiméter hosszú volt, és nem mondjuk nyolc méter. Azt már valószínű­leg hamarabb észreveszik. A lopott szánkót sem lovakkal huzattá ki a kapun, ez is biztos. Nem látták a négy acélhuzal tekercset sem, mert legalább félig belefért a sporttáskába. Nehéz az ilyen szarkát tetten érni, különösen akkor, ha a transzformátor lopásához még tehertaxit sem hív. Persze sajnálatos, hogy a rövid idő alatt kétszer Is megjutalmazott iszákos szarka nem közölte az üzemi hangosbeszélőn, mikor visz el valamit. Csendben vitte. De hát ez is a szarkák rossz szokásai közé tartozik. Szerencse Lottó ötössel felérő sze­rencséjük volt a laskodiak- nak: lopás miatt büntetett emberre bízták a tsz „pénz­ügyminiszterségét”, — azaz a főkönyvelői tisztet. S ez a rovott múltú illető csu­pán egy kis stílű táppénz­csalást követett el. Ez persze másik kérdést is felvet: vajon miért csuk­ta börtönbe a bíróság ezt a jószándékú könyvelőt? Nem értjük. Hát nem adta tanu­nius 9-i számunkat kézbe veszik olvasóink, néhány további változást Is látnak majd. Az új tartalomhoz új formák Is illenek. A lap külső megjelenésében is észi re szeretnénk vétetni mun­kánk javítására irányuló szerény szándékainkat. Nem a híroldal címének megvál­tozása lesz az egyetlen új dolog. Nagy alakú, jobban felismerhető képeket talál több helyen is az olvasó. Több humort — és humoros rajzot — mert ezt is kérték. A vasárnapi művészeti mel­léklet szövegét szélesebb, kényelmesebben olvasható szövegszedéssel adjuk- Több képes cikket kapnak olva­sóink a baráti országok éle­téből. Sok munkatársunk tud fényképezni, többen utaznak külföldre, ők sem jönnek majd haza üres tás­kával. Az újításokat segíti, hogy új betűk érkeztek nyom­dánkba. Nagyobb mennyi­ségben ezekkel is először találkozik a vasárnapi szám olvasója holnap. Valami még, amit kevesen vettek észre: újra rajzoltattuk la­punk címfeliratát, az úgy­nevezett „fejet” (tessék ösz- szehasonlítani egy két hét­tel ezelőtti számmal.) A be­tűk nem változtak, de sze­rintünk így csinosabb. Végül még egy néhány kívánság teljesítése: a Fó­rum róvátban rendszeresen kap jogi kérdésekről.„közér­dekű válaszokat az olvasó, új törvényekről, rendele­tekről, vitatott kérdésekrőL Ugyancsak rendszeressé tesszük tv-néző olvasóink kérésére az úgynevezett „tv-előzetest”, a várható jó műsorok ajánlását. jelét, hogy meg akar javul­ni? De bizony, adta. Ott vol­tak előtte a százezrek, mil­liók... És 6 csak nyolcez- recskével csapta be a ta­gokat. Vihette volna az egész zárszámadást is, vagy a páncélszekrényt pénztáros­tól... Eladhatott volna bár­mit a saját zsebére, mulat­hatott volna, kártya, lóver­seny, s az egész tsz-vagyon előtte volt. Nem nyúlt hoz­zá. Mintha a káposztaföld őrzésével megbízott kecske megelégedett volna a tábla mellett növő sovány fű le- gelészésével. Hát nem ér fel ez a sze­rencse egy lottó ötössel? Üzlet Hamis alibit akart igazol­ni egy kazincbarcikai nő egy pátrohai verekedőnek. Vajon miért tette? Mit ígér­hetett a leányzónak e ke­mény öklű, szabolcsi le­gény? Egy hízott disznót talán? Avagy villát vásárolt volna, ha megmenti a börtöntől? Netán gépkocsit, szépet, na­gyot, csillogót? Avagy egy­szerűen pénzt, amennyit csak kíván? Vagy szép ru­hákat, ékszereket, — mik­kel a legtöbb nőt le lehet venni a lábáról? Ne folytassuk. Egyiket sem. A verekedő egyszerű­en házasságot ígért fizet- ségüL Az áru egy hamis vallomás a bíróságon, az ellenérték egy „igen” az anyakönywezető előtt. Szép kis üzlet. Kár, hogy a bíróság — némi szabadságelvonással — hosszabb időre lehetet­lenné tette az anyakönyv­vezető elé j árulást. Egész jó kis házasság lehetett vol­na. Kun István A tudomány érdekessége JEGYZETEK a tárgyalóteremből Tölgyesi Zoltán Mátészalka Nagykállói járás: Geszte- réd—Kállósemjén 2:5, Érpa­tak—Bököny 0:4, Balkány— Szakoly elmaradt, Császár- szállás— Biri elmaradt. meggyes 3:1, Hodász II— Nyírkáta 0:0, Öpályi II— Nyírparasznya 2:0.

Next

/
Thumbnails
Contents