Kelet-Magyarország, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-05 / 130. szám

«oitf noteriMju ecnsOijmKJ 4 4; MSZMP SZABOLCS-SZAT M A H MÍGTCI BIZOTTSÁGA LS A MÍG V Cl TANÁCS LAPJA xxv. Évfolyam, 130. szám ÄRA: 70 FILLÉR 1968. jűnius 5, szerda Gépjavítás Kádár János fogadta Mind több szövetkezeti gazdaság rendezkedik be sa­ját gépjavításra. Több tsz is összefogott vagy készül ösz- szefogni közös vállalkozás­ban gépjavításra. Kérdezni lehet: miért van ez, hiszen ott vannak a gép­javító állomások. Azzal a céllal szervezték, hogy ele­get tegyenek a szocialista mezőgazdaság gépjavítási igényének. A tsz-ek részéről felgyü­lemlett indokok sorozatosan kaptak hangot épp a napok­ban, a Tisza menti Tsz-ek Területi Szövetsége közgyű­lésén is. Ez csaknem telje­sen általánosítható. Még mindig kevés a tsz-ekben a gép. Létérdek, hogy minél rövidebb időt vegyen igény­be esetleges javításuk, mi­nél huzamosabb időn át áll­janak a munkában rendel­kezésre. Ha házilagosan ja­vítanak a tsz-ek, nyerhetnek is időt. Ezért rendezik be a műhelyt vagy társulnak és alkalmaznak gépész szak­embereket Pillanatnyilag más kérdés, hogy a saját javításoKkal erőszakosan nyújtják meg a gépek munkaképes idejét. S végül mégis be kell vinni a javítóállomásra. Az agyon­használt gép „feltámasztá­sa” persze most már sokba kerül. Az új mechanizmus nyomán, is emelkedtek né­mileg a költségek. Szó mint száz: a két szektor.— a termelő tsz-ek és a jayítóállomások — kö­zött verseny alakult ki a gépjavítást illetően. Igazi, kemény verseny. A verseny kell, az élet itt sem mere­vedhet meg; kezdeményezé­sét, a verseny elindulását nem adminisztratív törvény, hanem az igény alakította ki és alakította tovább. A javítóállomások mind­inkább felismerik, hogy mi­nőségben és a gyorsaságban igenis előrébb kell lépniük. Akarják is ezt tenni. Érte­sülések szerint egyre inkább jobb gépeket, műszereket szereznek be, állítanak munkába. Olyanokat, me­lyeket szűkén korlátolt tsz- műhelyekben ki sem lehet­ne használni. A javításban pedig a cseres módszer to­vábbfejlesztésén fáradoznak. Készen álljanak raktáruk­ban főművek, bizonyos al­katrészek. Ha este bevisznek tsz-tői egy traktort, éjjel ki­cserélhessék az alkatrészt Minden jel azt mutatja, bár a megye gépjavító ál­lomásai ma már szántóvető munkát alig végeznek, a ja­vítás se köti le teljes kapa­citásukat, mégsem kívánnak szakítani a mezőgazdasággal, sőt egyre jobban segítik. A. B. Franz Muhril Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára hétfőn fogadta Franz Muhrit, az Osztrák Kommu­nista Párt elnökét, aki hét­végi pihenőjét hazánkban töltötte. A találkozón a két párt vezetői kötetlen, elv­társi eszmecserét tolytattak a nemzetközi helyzet, a nemzetközi kommunista mozgalom időszerű kérdései­ről, valamint a két pártot kölcsönösen érdeklő más kérdésekről. A megbeszélé­sen részt vett Komócsin Zoltán, az MSZMP KB Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkai a. Muhri elvtárs kedden visz- szautazott Ausztriába. Felső-Volta külügyminisztere Budapestre érkezett Féíer János külügyminisz­ter meghívására kedden hi­vatalos látogatásra Buda­pestre érkezett Mahck Zoro­mé, Felső-Volta Köztársa­ság külügyminisztere és kí­sérete. A Ferihegyi repülő­téren a vendégek fogadásá­ra megjelent Péter János külügyminiszter, Szarka Ká­roly külügyminiszter-helyet­tes, s a Külügyminisztérium több vezető beosztású mun­katársa. Malick Záromé, Felső- Volta Köztársaság külügymi­nisztere és kísérete kedden délután látogatást tett Pé­ter János külügyminiszter­nél. Ma délelőtt a Kül­ügyminisztériumban meg­kezdődnek a magyar—felső­voltai hivatalos tárgyalások. Űj szovjet kombájnok érkeznek aratásié A néhány hét múlva kez­dődő az aratásra az AGRO- TRÖSZT különös gonddal készült fel, abból kiindulva, hogy a szárazság miatt vár­hatóan gyengébb gabonater­mést a lehető legkisebb veszteséggel kell betakaríta­ni. A gépesítés szempontjá­ból idén kedvező a helyzet, különösebb fennakadás nem lesz. A tavalyi nyár óta fo­lyamatosan 1150 szovjet kombájn érkezett az or­szágba és ezeket átvétel után nyomban a vidéki gaz­daságokba irányították. A* AGROTRÖSZT, tekintettel kedvezőtlen időjárásból adó­dó helyzetre, igyekszik még további 100—150 kombájnt beszerezni. Folyamatosan érkeznek a betakarításhoz szükséges további kellékek is. A szov­jet és a magyar magtisztító gépek a korábbi évekhez képest jóval nagyobb meny- nyiségben állnak rendelke­zésre. Ahol a kombájnnal nem boldogulhatnak, ott az egyszerűbb típusokat alkal­mazhatják: a kévekötő ara­tógépekből megfelelő készle­tet tartalékoltak. Tsz-ek a falusi közellátás javításáért Tisza vasvári egyik tsz-e és az fmsZ — mint arról ko­rábban már hírt adtunk — közösen éttermet rendeztek be,, aminek fő specialitása hal és birkahúsból készített ételféleségek. A vállalkozás népszerűségére jellemző, hogy példáját más tsz-ek is követni akarják. A napok­ban a megye. egészen más területéről, a Szaímár—Be­regi Tsz-ek Szövetségétől és a szövetséghez tartozó több tsz-ből érdeklődő küldöttség kereste fel a tisza vasvári közös vállalkozású éttermet. A falusi közellátás javítása érdekében ugyanis söntéssei egybekapcsolt éttermet kí­ván üzemeltetni a nagydo­bosi Petőfi, vállaji Rákóczi, nyírcsaholyi Vörös Csillag, gacsályi Dózsa, tunyogmatol- csi Szabadság Hajnala és Uj Elet Tsz-ek. A gondolat életképessége mellett szól, hogy az e táj falvaiban sem megoldott az ilyen ellátottság. Idegenek, átutazók, de helyiek is van­nak, akik szívesen vennék, ha megfelelő körülmények között éttermi ellátást kap­nának. Az érdeklődő tsz-ék­nél megvan a lehetőség az étkezdéi alapanyag biztosí­tására. Sőt még itt is beve­zethetnek bizonyos helyi specialitásokat: Nagydobo­son borkóstoló, Vállajon fi­nom házi készítésű hentes­áru, Tunyogmatolcson hal- készítmények jöhetnek szá­mításba. A tiszavasvári látogatás eredményeként valószínűnek látszik, hogy as említett tsz- . ek hozzájárulnak a falu 1 közellátása, javításához, As országos szántóverseny programja Most állították össze a két­évenként' megrendezésre ke­rülő országos szántóverseny iciei programját. A találko­zót a 600 éves Kecskemét jubileumi ünnepségeinek keretében, augusztus 22—23- án a Városföldi Állami Gazdaság területén, az 5-ös számú főútvonal mellett ren­dezik meg. Az országos szán tóverseny bizottság a találkozót sírra is felhasz­nálja majd, hogy az ország Blinden részéből érkező szak­embereknek bemutassa a hazai mezőgazdasági gép- és traktorgyártás legújabb tí­pusait. A versenyen 19 megye két- két legjobb szántó traktoro­sa vehet részt, azok, akik a megyei versenyen az élső két helyezést érték el. Raj­tuk kívül — a megyei he­lyezésüktől függetlenül — az előző országos ifjúsági szántóbajnok is jogosult az indulásra. Megkezdődtek az érettségi vizsgák Hétfőn országszerte megkezdődtek a szóbeli érettségi vizsgák. A Nyiregyházi Vasvárt Pál Gimnázium egyik végzős osztálya már ezen a napon leérettségizett. Kedden a gimná«- zium IV/B. osztályának 29 tanulója kezdte meg középiskolai tanulmányainak utolsó szám­adását Közülük 11-en jelentkeztek különböző főiskolákra és egyetemekre. Az osztály egyik tanulója — Pongrácz Judit — kétszeresen is bizonyságot tesz tudásáról. Kedden a tv „KI mit tud” irodalmi színpadi előselejtezőjében kellett helytállnia tizenkét vasvárista társával együtt, ma délelőtt pedig ő is megkezdi a szóbeli érettségi vizsgát. Képünkön: Forró percek a negyedik B-ben... Hammej j6zsei tel*. A honvédelmi bizottság látogatás« a néphadsereg új kiképzési rendszerű alakulatainál Az országgyűlés honvédel­mi bizottsága kedden vidék­re látogatott, hogy a hely­színen tanulmányozza a néphadsereg új kiképzési rendszerű műszaki alakula­tainak életét munkakörül­ményeit, tevékenységét. Az egésznapos program Székes­fehérvárott kezdődött, ahol a bizottság Pap János elnök­letével ülést tartott. A láto­gatáson és az ülésen a bi­zottság tagjain kívül részv vett dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter is. Hersitzky Lajos vezérőr­nagy, a néphadsereg mű­szaki főnöke tájékoztatójá­ban elmondta, hogy az új típusú katonai alakulatokat 1964-ben hozták létre. A korszerűen felszerelt és ki­képzett műszaki, közlekcdé-' si egységekben sorkatonai szolgálatot teljesítő fiatalo­kat — a kiképzési program keretében — a népgazdaság­nak hasznos és szükséges építési, felújítási munkák elvégzésére is felkészítik. Ennek eredményeként a közút- és vasútfejlesztés szempontjából már eddig is fontos feladatokat oldottak meg. Részt vettek például a régi 7-es út, az 1-es és a 3-as számú út korszerűsíté­sében, az M 7-es út építésé­ben, a Balaton északi vas­útvonalának felújításában, ezenbelül több állomás meg­építésében, továbbá a Ceg­léd—Kecskemét, Kiskunfél­egyháza—Baja, Budapest— Szob, Hatvan—Salgótarján, Győr—Csorna vasútvonalak felújításában. Jelenleg is segítenek a budapesti Ba­ross téri felüljáró, a vác— budapesti vasútvonal máso­dik vágányának építésénél, a híradósok pedig a Buda­pest—Győr közötti kábel­fektetésnél dolgoznak. A műszaki alakulatok — lét­rehozásuk óta — minden al­kalommal száz százalékon felül teljesítették évi tervü­ket. A műszaki katonák az utóbbi három év alatt 823 millió forint értékű munkát végeztek. Az egységeknél ki­képeztek 775 gépkezelőt, vasúti előmunkást és közúti munkavezetőt. A tájékoztató után a bi­zottság megszemlélte az új kiképzési rendszerű műsza­ki csapatok munkáját. Ezt követően Balatonkenesén folytatódott, illetve ért vé­get a bizottság: ülése. A délutáni tanácskozáson dr. Csanádi György rendkívül értékesnek mondta azt a se­gítséget, amelyet a közleke­dés- és postaügyi tárca előtt álló feladatok mego dásához már eddig is nyú. tottak, s hangoztatta, hog a jövőben is számítanak < katonák közreműködésére. .*• miniszter ezután tájékoztál ta a honvédelmi bizottság az ország közút- és vasú fejlesztési perspektívák terveiről. Az ülésen íel sz­ínit Bánóczi Gyula, Gaz i Sándor, Szilágyi László i Úszta Gyula képviselő. Végül az elnöklő Pap J; nos összegezte a látogat tapasztalatait és kérte Honvédelmi Minisztériu jelenlévő illetékes vezető: hogy tolmácsolják a niűszi ki csapatokban dolgozó ke tonáknak a bizottság éli- mérését. Szolidaritási hét az arab népek támogatására Az arab népek iránti szo­lidaritás hetével emlékeznek meg hazánkban Izrael tava­lyi agressziójának első év­fordulójáról. Ma Gödöllőn nagygyűléssel kezdődik az eseménysorozat, amellyel a Béke-világtanács kezdemé­nyezéséhez csatlakozik a magyar békemozgalom. A tavaszi szolidaritási hó­nap részeként a különböző országrészekben fórumot te­remtenek az arab népek igazságos céljait, követelé­seit övező szolidaritásnak. Kiállítások egész során mu­tatják be az izráeli agresz- szorok kegyetlenkedéseit. Ezenkívül találkozók és más megmozdulások szere­pelnek a szolidaritás hété nek programjában. Valószínűleg még az ese ménysorozat lezárása elől érkezik haza az arab orszá gokban tett körútjáról a: Országos Béketanács delegá ciója. A küldöttség nagy gyűlésen számol be. A ma gyár békemozgalom kép viselői Szíriában és Jordá niában félmillió forint érté kű ajándékot adtak át e nélkülözők megsegítésére Ezzel elérte az egymillit forintot azoknak a ruhane- müeknek, élelmiszereknek értéke, amelyeket az Orszá­gos Béketanács juttatott ei népünk nevében az arab or­szágokba. Lángokban áll Saigon több negyede Súlyos utcai harcok a fővárosban A dél-vietnami rezsim fegyveres erőinek tengerész- gyalogos lövészei és ejtőer­nyős osztagai Skyraieder tí­pusú zuhanóbombázóktól támogattatva ezekben az órákban elkeseredett roha­mokat intéznek a saigoni elnöki palotától mindössze négy kilométernyire a sza­badságharcosok állásai el­len. A DNFF harcoló alaku­latai állásaikban napok óta eredményesen védekeznek. A choloní 5-ös számú kato­nai körzet rommá lőtt épü­leteit amerikai elit alakula­tok igyekszenek visszahódí­tani a szabadságharcosoktól. A kormánycsapatok va­dászbombázói szakadatla­nul támadják a polgári la­kosság elhagyott negyedeit. Az eltalált épületekből ma­gasra csapnak a lángok, Saigon központjából látni az égre törő koromfekete füstoszlopokat. A saigoni és amerikai ka­tonai hatóságok izgalmak­ban bővelkedő éjszakát töl­töttek el keddre virradóra A DNFF reguláris, helyi és gerillacsapatai május 5-e óta á legerősebb tűzcsapé sí mérték a főváros több ob­jektumára. összesen 40 ra­kéta- és aknavető lövedeH becsapódását számoltás Össze. Találat érte az 5-ö< számú katonai körzet villa­mos erőművét, s ennek kő' vetkeztében a városra szip rokfekete sötétség borult

Next

/
Thumbnails
Contents