Kelet-Magyarország, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-28 / 150. szám
IW8 íűn!us 28. TTFTÉT MAGYAR0RS7ÄG 8 otdaf 1 ISMERŐS EMBEREK, ÚJFAJTA GONDOK a bankelőtérben Aki E^y ,,nem Itépte végrendeletét különleges44 szívműtét története Az asztalok tele papírokkal. A tisztviselők serényen írnak, számolnak, pecsétet ütnek. 5 az eléggé tágas terem túlsó végében tanácskozás a megyei, járási tanács, vállalatok és a bank képviselői között. (Egy másik, még népesebb, legalább félszáz részvevővel zajosabb tanácskozás zárt ajtó mögött, a szomszédos teremben.) A válaszpulton erről, az előtérben várakozó ügyfelek. Temperamentumok és egyéb munkáik szerint türelmetlenek vagy nyugodtak. Színhely: a Magyar Nemzeti Bank mátészalkai járási fiókja. Idő: 1968. június 26-án délelőtt tizenegy óra. Az újságíró, aki gyakran jarja a vidéket, az előtérben ismerősöket talál. „Rónásíatni akarunk • •• A neve után furcsa lenne, ha máshonnan érkezne Válla- ji János, nem Vállajról, ahol a Rákóczi Tsz főkönyvelője. — Rónáztatni akarunk háromszáz holdat. Arra kellene hitel. A terv már teljesen kész, beadva. Jóváhagyása, vagyis a hitel kérdése épp most van tárgyalás alatt. Csak bizony kissé már elhúzódik. A tervbe vett komplex tereprendezést úgy mondja: „rónáztatni akarunk.” — Mennyit igényeltek? — Olyan hárommilliót — feleli kétkedő hangon, mintha maga sem bízna a hárommillió teljes megszavazásában. Aztán, mintegy önmagát is bátorítva: — Az ilyen hitel jelentős Igaz, manapság nem ké- szítgetnek minden hónapban mérleget gazdálkodásukról az üzemek, mint korábban, de az igazgató, a főmérnök és a főkönyvelő a legtöbb helyen „naprakészen” maga előtt látja az eredmények legfőbb mércéjét: a nyereséget. Leegyeszerüsödött a nyilvántartás, a korábbi kis- ezemyi kötelező mutató mellőzésével áttekinthetőbbé vált a gazdálkodás. Ennek a fokozott figyelemnek meg is van a gyümölcse. Negyedév végén például kitűnt, hogy megyénk tanácsi könnyűipari vállalatai 3 761 000 tiszta nyereséggel gazdagodtak. Tizenhat üzem közül csupán kettő akadt, amely termelése szezoná- nális jellege miatt veszteséggel zárta az első három hónapot. (Fél év végére már állami támogatással lehetséges. így nem hat túl soknak. Nekünk pedig nagyon kellene. Biztosabb lenne a gazdálkodás, jobban teremne az a háromszáz hold is... A teljes vezérkar A gyűrtelek! Aranykalász Tsz-től a teljes vezérkar jelen van: Szabó László elnök, Kiss Gáspár főagronómus és Vajda György főkönyvelő. A banki környezetben önkéntelenül a pénzügyi emberek a beszédesebbek. Közülük is Vajda György „vállalja” az informálást. — Uj tanyaközpont kialakítása van nálunk, amihez pénz kellene. A tavalyi eredmények szerint a gyenge tsz-ek közé tartozik a miénk, ez évre nem kapott beruházási hitelt. — Akkor mégis, mire itt a vezetőség kollektív várakozása? — Most többféle hiteligény van tárgyalás alatt. Hátha idead, ahonnan lemondták a megkapott, bontott hitelkeretet. Mi átvennénk az ilyet. Részünkről hármasban pedig teljesebb lehet a megegyezés. S ha arra kerül sor, rögtön alá is írhatunk. Villany- és vízvezetékszerelésre, tanyakerítésre kellene sürgősen vagy félmillió forint. Sajnálom a tsz-t“ Dobos József is régi ismerős. Elgondolkodva, várakozik. Érdeklődőm tőle: mi újság Mérken ? nekik sem marad szégyenkezni valójuk.) Az ismert közmondást: aki mer, az nyer — fényesen igazolják az élelmiszeripari üzemek. Bátran vállalkoztak új termékekkel, eredményesen puhatolták ki a vásárlók óhajait, annak megfelelően bővítették a választékot. Csak ők tudják, mennyi többlet- munkát igényelt mindez a korábbi „sima” termeléshez képest. Mégsem bánták meg, mert ahogy három hónap után mérleget vontak, kitűnt, nyereségük négymillióval több, mint 1967 hasonló ciklusában. Ha arra gondolunk: evés közben jön meg az étvágy, — nem kell aggódnunk az ellátás sorsáért és az élelmiszeripariak nyereségrészesedéséért A. S. Bizonytalanul rántja a vállát. — Nem tudom. Biztosan jól van ott a Kossuth Tsz. Rendes nép, felfelé lépő gazdaság az. Sajnálom azt a tsz-t. — Hogy hogy?... — Nem vagyok már ott főkönyvelő. Az év eleje óta. Át akartam menni egy másik tsz-be, ahová jobb lett volna a kijárásom. A családom itt lakik Szálkán. Hanem abban a másik tsz-ben leltározási szabálytalanságot vettem észre. Nem akartam vállalni. De közben Mérken új főkönyvelő ült a székemre, így én kettő közé estem. Nem volt mit tenni — kell a munka, a kereset, — az egyik ktsz-nél vállaltam állást. Még szerencse, hogy szakmámnak való: könyvelés. Egy elnök csak benéz A tartósabban várakozókon kívül cserélődik is a pulton inneni előtér közönsége. Újabbak érkeznek az eltávozok helyett. így figyelek fel megint egy ismerősre, Varga Bertalanra, a nagydobosi Petőfi Tsz elnökére. Szinte feltűnő, hogy vele nincs a nagydobosi közös gazdaság pénzügyminisztere. — Én csak úgy benézek. Van még kis időm. Á, nekünk nincs szükségünk hitelre, se semmiféle banki kölcsönre. Mi már ott tartunk, hogy saját erőből, tartalékunkból gazdálkodunk. Uj bázisokat teremtve. Szó szerint így mondja: „...saját erőnkből... új bázisokat teremtve.” Valahogy furcsa hangzása van ennek a nyüzsgő, pezsgő életű bankban. Amolyan jóleső büszke- ségféle. — Egy új pálinkafőzőt építünk. Amiatt voltam Nyírmeggyesen. Ott is nemrég csináltak. Megnéztem, milyen az épület lapos teteje. Olyat akarunk. Hazatérőben itt, Szálkán hallottam, a bankban van a győrteleki elnök, a Szabó elvtárs. Vele van egy kis beszélnivalóm, — Termelési? Üzleti? — Egyik sem. Személyes. De az maradjon csak a kettőnk dolga— Asztalos Bálint m „Stenosis valv. púi. ____mon. infundibular is.” Kerekes Sándor, a hajdúhadházi Bocskai Termelőszövetkezet negyven esztendős nyugdíjas tagja nem tud latinul. Nem sokat értett meg a diagnózisból, csak azt érezte, hogy évről évre csökken a munkaereje, s immár két hosszú esztendeje teljesen munkaképtelen. Mind nehezebben kapott levegőt, gyakran fuldoklott, arcára kiültek a betegség kékes jelei. Az élet néha nehéz kérdéseket tesz fel. A műtéti beavatkozás elkerülhetetlen. Háromhónapos kivizsgálás után, a Debreceni Orvostudományi Egyetem tüdőklinikájának mellkassebészeti osztályán közölték vele, hogy életét csak az operáció mentheti meg. Nem volt szükség az olyan gyakori hosszadalmas — fáradságos orvosi rábeszélésre: Kerekes Sándor vállalta a műtétet. Tudta, hogy nehéz operáció előtt áll, s hogy a debreceni klinika első olyan betege lesz akit, az új szív-tüdő motor segítségével operálnak meg. Kerekes Sándor a műtét előtti napon magához intette Szalontai Éva nővért és átadta a végrendeletét. Az ápolónő ezt mondta: — A műtét után visszaadom magának. A beteg férfi nem hitt neki, de nagyon vágyott élni. I o I 10,30-kor, hófehérbe II öltözve léptem be a műtőbe. A műtét 9,30-kor kezdődött, már túl voltak a bealtatáson, a katéterek felvezetésén, a regisztráló műszerek rákapcsolásán, a mellkas feltárásán. Megnyitották a szívburkot Huszonhat orvos, asszisztens, műtős köpenyben, maszkban, fehér vászonpapucsban a beteg körül, a gépek, műszerek mellett. Köztük dr. Schnitzler József kandidátus, a debreceni^ tüdőklinika mellkassebészeti osztályvezető tanára, dr. Kovács Gábor kandidátus, a szegedi 1. Sebészeti Klinika szívsebészeti osztályának vezetője, dr. Boros Mihály, a szegedi klinika anaesthesio- lógusa, Vörös János géptechnikus Szegedről, dr. Eisert Árpád, a nyíregyházi megyei kórház sebész főorvosa (nevéhez fűződik az első aorta- szűkület! műtét Magyarországon), s a debreceni klinika 18 tagú orvos-műtős csoportja. amely hónapok óta készült a tüdő-szív készülék alkalmazására. A levegőben feszültség és nagv-nagy harmónia: a félig kiejtett szavak, mozdulatok, a maszkok alól felizzó szem- villanások kölcsönös megértése; emberek, gépek, műszerek együttmozdulása. © Kincsesbánya várja a „kincskeresőket“ Boross Elemér: Irmácska lebukott MEGJEGYZÉSEK: # Nyereségmilliók Harmincnégy SZK—3-as kombájnt, százötven különböző típusú erőgépet szedtek szét az elmúlt esztendőben és idén a Nagykállói Gépjavító Állomás bontótelepén. A gépek kivétel nélkül kiselejtezés utján kerültek a gépjavítóhoz. Bár a termelésijén már nem voltak hasznosíthatók, mégis milliós értéket jelentenek. Rengeteg olyan alkatrész volt bennük, amelyek még hasznosíthatók, kisebb-nagyobb felújítással új alkatrészt pótolhatnak. A gépjavító állomást sokan keresik fel, amit bizonyít, hogy már ebben az évben egymillió forintnál nagyobb értékben adtak el gép- alkatrészeket. A nagy nyári mezőgazdasági munkában, gépek fokozottabb igénybevételével a bontótelepnek, az ott található alkatrészeknek Xontos szerepük van. Igen sok olyan alkatrészt lehet beszerezni, amely a kereskedelemben hiánycikk. A kombájnokhoz történetesen a gépjavító állomás szerkezeti egységeket, cséplőrészeket, hűtőket, lánckereket, ékszíjtárcsát és különböző tengelyeket tart raktáron. Kincsesbánya ez, annál is inkább, mert a használt alkatrészeket a gépjavító állomás kilónként adja el. Egy 1600 forintos kardántengely például 80, egy 4000 forintos főtengely 300 forintba kerül. Aratás előtt a gépjavító állomást igen sok termelő- szövetkezet kereste fel és vásárolt alkatrészt, de elmondták, hogy jelenleg is minden jelentős alkatrészből van tartalék. így a termelő- szövetkezetek sürgős igénye t ki tudák elégíteni. & E. Ezt a két gyereket mindenki nagyon szereti. A környék kedvencei. A házban, ahol laknak, példának emlegetik őket a lakók. Soha nem veszekednek, előre köszönnek mindenkinek. Ha kilépnek a ház kapuján, rögtön megfogják egymás kezét. így mennek ki a térre, így jönnek tússzá. Aranyos, édes gyerekek. Az egyik nyolcvanegy éves, a másik hetvenhét. A nyolcvanegy éves a fiúcska, vagyis a Béni bácsi — a hetvenhét éves a lány, pardon: a hölgy, vagyis Irmácska. Egyébként férj és feleség ők ketten. Negyvenhat éve. Béni bácsi és Irmácska, minden hónap első vasárnapján ünneplőbe öltözik és vendégeket fogad: Néhány rokon, barát, ismerős. Ezek is többnyire gyerekek, hetven és nyolcvanévesek. En mindig a szélre kerülök, en vagyok az egyetlen „öreg” mert még hatvan se vagyok. Éppen ezért, mint egyetlen öreg a társaságban, nekem kell mindig beszámolnom arról, hogy mi van a többi ismerőssel. Tíz éve tartom ezt a pozíciót, sikerrel. Riportot adok, s csípős vicceket mesélek. Béni bácsi szájába dugja szivarját, fellobbantja kétki- lós öngyújtója kanócát, és azt mondja: — Halljuk, öregem. Mesélj! Mesélek. Illetve meséltem. Mert egyik vasárnap különös dolog történt. Ennek már két éve. En belekezdtem a mondókába és Irmácska, hátrahúzott fejjel, hogy Béni bácsi észre ne vegye, szótagoló szájmozgással rámsuttogott: — Hangosabban! Es rámutatott Béni bácsiA faion hataimas tábla, gyűlnek rajia a feljegyzések, számok jelek: vérnyomás, oxigéntartalom, széndioxid, vegyi összetétel... 11 óra, 14 perc. Halk moraj fut végig a műtőn. Érzem a pillanat nagyságát. A gép halkan duruzsol, átvette a tüdő s a szív funkcióját. Szívja a vért a szív nagy vénáiból, s oxigénnel telítve, ritmikusan löki az aortába. A táblára rákerül a felírás: Gép. A férfi szíve el- ernyed, kezdődik a tulajdonképpeni műtét. Lassan múlik az idő, a műtő előterében várok. Hány perc telt el? Harminc? Hatvan? Kilép egy orvos, nem ismerem fel átizzadt maszkja alatt, felhajt egy csésze feketekávét. Hozzám lép és halkan mondja: — Minden rendben. — Mi történt tulajdonképpen? Kerüli a terminustechnikusokat, egyszerűen mondja: — Helyreállítottuk a szűkült és letapadt billentyűt, eltávolítottuk a jobb kamra túlburjánzott izomnyalábjait. — Minden rendben. 13,25 órakor a beteget visz- szatolják a kórterembe. P» | A debreceni klinika I*** I mellkassebészeti osztályán, fennállása 20 esztendeje alatt 13 111 műtétet hajtottak végre. Bár a szívműtét nem elsődleges feladata, az élet és a fejlődés megkövetelte egy korszerű szívtüdő motor beszerzését. Sok műtét csak e készülékkel hajtható végre sikeresen. A klinika, az Egészségügyi Minisztérium és az amerikai haladó magyar szervezetek segítségével 1967 őszén kapta meg a 20 ezer dollár értékű gépet. Kerekes Sándor műtétje már akkor, a múlt év őszén megkezdődött. A 18 tagú orvoscsoport kitartóan tanulmányozta a gép működését, gyógyászati lehetőségeit. A regisztráló mérések begyakorlása után 17 kutyát műtötték meg, megszervezték az együttműködést a véradó állomással (egy műtéthez 7—7 és fél liter friss vér szükséges). A legnagyobb segítséget azonban a szegedi klinikával kialakult szoros kapcsolat jelentette. Néhány budapesti klinikán kívül ugyanis Szegeden is alkalmazzák már a szív-tüdő gépet. Rendszeressé váltak az orvos-műtős cserék, tanulmányi látogatások; a szegedi kollégák olyan szívélyesen és alaposan adták át tapasztalatukat, hogy Debrecenben, a legfőbb közös ügy, hivatás: a gyó-í gyítás mindenek fölötti elsőségét, értelmét látják megtestesülni a segítségben. Ahogyan kialakult ez az együttműködés az már külön érdekessége a történetnek. Dr. Schnitzler József nehezen vall róla, apró kockákból áll össze a mozaik: az együttműködés ' az országgyűlés szüneteiben kezdődött. A debreceni tüdősebészet vezetője ugyanis, csakúgy mint dr. Petri Gábor, a szegedi 1. Sebészeti Klinika professzora, országgyűlési képviselő. Ott, a Parlament folyosóján körvonalazódott először az a terv. amely szerint a szívtüdő géppel már begyakor- lottan dolgozó szegedi szívsebészek átadják tapasztalatukat a debreceni kollégáknak. A műtéri után dr. Schnitzler József ezt mondta: — Az új gép birtokában sem törekszünk szenzációs műtétekre, hanem — betegeink érdekében — biztonságosan reprodukálni kívánjuk az olyan operációkat, amilyeneket már máshol ia csinálnak az országban. Van azonban egy titkos tervünk. Úgy gondolom, hogy sebészkollektívánk néhány hónapon belül felkészült lesz arra, hogy bizonyos tüdőérel- dugulásokat, az úgynevezett embolizációt műtét útján orvosoljuk. Ha ezt a fajta műtétet sikerrel meghonosítjuk, akkor e téren úttörők lehetünk az országos sebészeti praktikában. I A I — Hogy érzi magát? I i — kérdeztem három nap múlva Kerekes Sándortól. Könnyedén válaszolt, arcáról eltűnt a kékes színezet, friss piros volt, s helyzetéhez mérten szinte jókedvű. — Köszönöm jól. Most írtam alá a tizenkilenc köszönő levelet, amit a véradóimnak küldök. — Visszakérte a végrendeletet? Szégyenlősen elmosol vöd ik, halkan mondja: — összetéptem. Itt le is zárul a 13 112. műtét története. amelvben semmi különös nincs. S habár csekély újdonsággal, egy új gép alkalmazásával az ország egyik klinikája előbbrelépett gyógyító munkáiéban, e tudósítás nem bír szenzáció erejével. De tán a szívátültetések korában sem érdektelen betekinteni egy- egy klinika kapuján, ahol szerényen, a hétköznapi tettek csendjében szorgoskodnak olyan emberek, akik életüket szentelt*: egy nagyon szép, humánus hivatásnak. Havas Ervin ra. Ez megdöbbentett. Béni bácsit úgy ismertük, mint a makkegészség szobrát, ö volna, aki kihúzott derékkal megy a lépcsőkön is? Hiába na, az idő vasfoga valahová mégis csak beleharap. Béni bácsinál a dobhártyáján kezdte. „Hangosabban” — szólt rám Irmácska minden alkalommal, ha beszélni kezdtem De intett, grimaszolt és figyelmeztetett mást is — mindig vigyázva, hogy élettársa meg ne lássa — aki csak egy kicsit is halkabbra vette a szót. És milyen fortélyokat talált ki Irmácska, hogy Béni bácsi semmit ne vegyen észre abból, hogy la társaság tagjai már tudnak a rossz füléről. Pedig hát, ha valaki még peckesen jár, de egy kicsit rosszul hall a nyolcvanegyedik esztendejében, nem kellene ezt restellnie. Kicsit rosszul hall? No nem, ezt se kell szépíteni. Az utóbbi időben már nem lehetett olyan hangosan beszélni, hogy Irmácska ne intett volna: — Han-go-sab-ban! A mólt vasárnap aztán példátlan dolog történt. Irmácska — lebukott. Igen. Irmács- ka, a férjére tapintatosan vigyázó gyöngéd lélek. Én éppen a híradómat tartottam, olyan hangosan, hogy még a falak is belereszkettek, amikor Irmácskának valamiért ki kellett mennie a szobából. Béni bácsi felhúzott szemhéjjal, csodálkozva szólt rám: — Minek orditsz? De egyáltalán. Már olyan régen figyellek titeket. Mit kiabáltok? Halkabbra csavartam a szavamat. Aztán még halkabbra. Már csaknem suttogtam. Aztán visszajött Irmácska, leült, figyelt. Magasra tartotta a kezét és nyitogatta a tenyerét. Mutatta, hogy hangosabban. De akkor már mindnyájan tudtuk, miről van szó. Irmácska, a drága lélek rosszul kezdett hallani. Odaült hát mindig a férje mellé, és hangosabb beszédre ösztönzött. Valaki, a vendégek közül nemrégen azt mondta: — Csak azt tudnám, hogyan csinálja Irmácska, amikor kettesbe* «oumM
