Kelet-Magyarország, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-26 / 148. szám

iWfl Wnftis Sä. »TELET MAGYARORSZA« S. oldal ) A növények születése Négy új kukorica — Versengő bűzafajták — Korábbi burgonya Bemutató a Gyulatanyai Fajtaminősítő Állomáson Emberségből kitűnő Május 19. vasárnap. A tiszalöki szülőotthonban Rágj' az öröm az egyik szobá­ban. ölelkezés, baráti csó­kok. Pethe Sándorné sír örömé­ben. meghatottságában. A há­romtagú küldöttség: Lukács Józsefné, Nagy Bálintné és Bodnár Mihályné átadják az ajándékot. Csokor virág sok, Szép színű rózsával, tábla „bonbon” csokoládé, finom tortaszelet. Aztán szívélyes kérdezős- ködés: „Hogy vagy? Jól ér­zed magad, Irénke?” így ke­resztnevén szólítva a többiek részéről a második gyerme­két szülő anya. „Gratulálunk a fiadhoz!” „Ó, micsoda egy legény. Igazán szép testvér­kéje van a kislányotoknak”! Pethéné boldogan válaszol­sz. Csupa véletlen az újabb 19-; dátum. De ez már jú­niusban történik. Szerdai munkanap. A küldöttség tagjai ezúttal Kovács Lajosné, Rozgonyi Petemé, Nagy Lajosné. A munkaidő leteltével Varga István csoportvezető saját személykocsijában ülnek. Utaznak Hajdúnánásra. Ott laknak Kállai Sándornéék. A meglátogatott családanya pár napja tért haza a debreceni Szülészeti klinikáról. Öröm, kedveskedő szívé­lyesség. Köszönet a csokor virágért, tábla csokoládéért, tortaszeletért. A kisgyermekes Kállainé végtelen jóérzéssel és nagyon jóleső nyugalommal mondja: „Vártalak benneteket.” De éhben a két szóban nagyon sok van. Ki sem lehet azt wind mondani.­Két nap telik el és követ­kezik szombat Esküvői nap. ■Szabó Iduska a menyasszony. Az esküvőn sok-sok bol­dogságot kívánnak házassá­gához. Mindez pótolhatatlanul jólesik persze az ifjú meny­asszonynak. Nem is lenne ta­lán így, ha azok a „többi nők” el nem mennek az ő esküvőjére és nem hallja azok szíves jókívánságait is. A „többiektől” kapott nász­Munkában a Május I. női szocialista brigád. A képünkön (középen) Kovács Lajosné, az elkészült munkadarab ellen­őrzése közben. Hammel József felv ajándék háromszáz forintot képvisel. Nem nagy összeg. Tudja azonban a menyasz- szony, „részükről” ennyi szo­kott lenni. S annyit ér, mint­ha akár milliós értékekkel halmoznák eL.. Honnan, mi célra valók ezek a kis életképek? A Tiszavasvári Gépjavító Állomásról van szó. Helyeseb­ben az adagoló felújító üzem­rész huszonnyolc tagú női szocialista brigádjáról. Ahol rövid néhány év alatt mint egy család van, dolgozik a huszonnyolc nő. És közben így, ilyesmiket tesznek egy­mással. S nem a három epi­zód a teljes sor, csupán a legutóbbiak. Már sok hason­lónak a folytatása. Olyannak is, hogy ők tartják rendben, gondozzák az egyik Tisza- vasváriban eltemetett, hősi halált halt szovjet katona sírját. Leveleznek a szomorú szívű orosz édesanyával, aki már személyesen is ellátoga­tott fia sírjához. Legutóbbi levelében egy fényképet kül­dött, melyen szovjet úttörő­gyerekek vannak... A brigád már háromszor nyerte el a szocialista címet, ezüst jelvényes. Nagy az esé­lye az aranyjelvényre is. A dicséretes munka mel­lett emberségből, egymás megbecsüléséből, tiszteletben tartásáról is kitűnőre vizsgáz­nak. Ajándékaikra saját ke­resetükből adnak össze. Ép­pen ezért olyan értékesek, melyek mindentől többet érők. (asztalos) KÍSÉRTÉS Csengett a telefon, Klára, a titkárnő szólt a házi vona­lon: — Fehér kartárs, egy asz- szony keresi, mit mondjak neki? A főelőadő hirtelen arra gondolt, letagadtatja magát, hiszen sürgős, határidős je­lentésen dolgozik. Klára megérezte a tétovázást: — Azt mondta, jó ismerő­se önnek és rendkívül fon­tos ügyben keresi. Fehérben fellobbant a kí­váncsiság. Egv ismerős asz- szony, rendkívüli ügy... „Küldje a szobámba.” Mióta Fehér elvált, nem érdekelték a nők. Most mégis egyszeriben képzelődni kez­dett. Vajon fiatal-e, csinos-e? Ráadásul, hogy Kántor kol­lega vidékre utazott, most csak ketten lesznek a szobá­ban azzal az asszonnyal. Felső zsebéhez kapott, elő­húzta a tokban tartott fé­sűjét, igazított egy kicsit a haján. Kopogás után belépett az asszony. Fehér csalódást érzett. Fia­talon elhízott, rendezetlen külsejű nő állt meg íróaszta­lánál, szinte vasalatlan ru­hában, agyonhordott mű­anyagtáskával a kezében. — Nem tetszik megismer­ni? A főelőadó hiába kutatott %z emléknyomok között, se­hova sem tudta elhelyezni a látogatót. — Télen, a kórházban.« Még ez is kevésnek bizo­nyult. Csak amikor a tizes kórtermet említette az asz- szony, akkor derengett fel, hogy tényleg látta már ezt a nőt Szegény nagymamát lá­togatta meg karácsony és új­év között a vidéki kórház­ban, ahová trombózissal szállították. Igen, ez az asz- szony feküdt a szomszédos ágyon, akkor is ilyen kövé­ren, fésületlen sima hajjal, hatalmas rózsaszín hálóing­ben. — Persze, persze, a tizes kórterem. Hirtelenjében többet nem tudott válaszolni. Az asztal lapját nézte, rajta a félig kész jelentést. Délután három a határidő, a főnök nem sze­reti a packázást. — Foglaljon helyet kérem és mondja el, miről van szó. Fehér cigarettát gyújtott, hosszan szívta az első sluk- kot. — Hálistennek, a nagymama szerencsésen átvészelte a be­tegséget. De sokat is bíztat­tam! Aranyos asszony a Sa­rolta néni, és hogy szereti magát! Most is, mielőtt ide utaztam, találkoztam vele, üzeni, jól van, csókolja, meg ha teheti, nézzen ki hozzá, épp most érik a földieper a kertjében. Fehér szokványosán kö­szönte az üzenetet. Aztán csend lett. Majd az asszony: — Nem is igen bátorkod­tam volna én ide, ha a Sarol­ta nénitől nem hallom, hogy maga milyen jó ember, mi­lyen megértő. A főelőadó türelmetlenül közbeszólt: — Sok dolgom van, ne haragudjék... Az asszony előhúzta tarka zsebkendőjét, de csak a te­nyerébe fogta. — Elmondom én Fehér úr, nagyon röviqten a nagy fáj­dalmamat. Azt csak én ér­zem, milyen nagy, meg hogy az a gyermek milyen nagyon, de nagyon szerencsétlen. Az asszony ekkor szétdör­zsölte az első könnyeket hú­sos arcán. — Mert ...az uram az oka mindennek, higyje meg. Tudja ingázik, eljár Pestre, az útépítőkhöz. Azt mondják mások, jól keresni ott. Én nem tudom, csak azt tudom, hogy mi egy fillért se látunk belőle. Fehér újra sürgetni kezdte az asszonyt. — Úgy gondolja, jó lenne közelebb hozni a férjét a faluhoz? — Dehogy, dehogy Fehér úr — ingatta a fejét az asz- szony. — Most már még jó is, hogy nincs otthon, mert ha néha hazajön, hótt része­gen, nekünk pucolni kell otthonról. Ordítja, hogy csak ő gürcöl, mi meg idehaza lopjuk a napot. Jajj istenem, én már bele őrülök, tessék elhinni. Hangosan felzokogott, Fe­hér sajnálni kezdte: — És most itt a kislányunk a Piroska. Júniusban érettsé­gizik, azt csak én tudom, milyen keserves a tanulása, mert, hogy ilyen apja van szegénynek. Én a vesém miatt nem vállalhatok munkát, nem sokat segített a kórház, csak kisegíteni szoktam né­ha. Egy ilyen nagy lánynak meg ruha kell, cipő, alsóne­mű. Jajj, de keserves is az életünk Fehér úr, mert, hogy az uram minden fillért a kocsmában hagy. Gyulatanyán, az Országos Fajta- és Terme '-stechnikai Minősítő Intézet Szabolcs- Szatmár megyei kísérleti ál­lomásán mutatták be mintegy harminc termelőszövetke­zet és állami gazdaság veze­tőinek, elnökeinek, agronó- musainak az állomás leg­újabban kikísérletezett fajtá­it. A növény érettségije Az állomás vezetőjén, Han- kó Józsefen megérződik, hogy hét évig dolgozott Teichmann Vilmos mellett. Valósággal költői nyelven be­szél a növénykísérletekröl, akárcsak mestere. így: — Amikor a kutatóintéze­tek nemesítéssel létrehoznak egy új fajtát és azt gondosan ápolják, az egy újszülött nö­vény óvodáskora. Amikor már száz tő van belőle, be­iratkozhat — közben eltelik egy pár év — az általános iskolába. Az ellenőrző kí­sérletek évei alatt elvégzik a középiskolát és leérettsé­gizik. Vagyis: faj táj elölt lesz. Újabb 3—4 év után, amikor átadjuk a népgazdaságnak, kipróbáltan, akkor már elvé­gezte az egyetemet is. Az ál­lami törzskönyvezés a dip­loma. Vagyis: megszületett az új fajta. A sok kísérlet közül csak néhány kiválasz­tott jut el ide és ebbe is beletelik tíz-tizenkét év. — Amit most bemutatunk az elvtársaknak, azok már érettségiző növények. Egy- két-három év múlva meg­kapják diplomájukat, hogy a hasonlatnál maradjak. A be­mutató célja épp az, hogy már előre megismerkedjenek velük, esetleg részt vegyenek a kísérletezés utolsó szaka­szában. Mindenképpen tud­ják, hogy mit várhatnak tő­lünk, szóljanak hozzá. Jó lenije, ha gyakrabban ked­vük lenne itt szétnézni. A hosszú nevű intézetnek, melyet röviden csak „fajtane- mesítőnek” hívnak beosztot­tai is, összesen huszonnégy ilyen telepe van az ország­ban. Szabolcs-Szatmárban csak ez az egy. Gyű! a ta­nyán. Huszonnyolc négyzet­A főelőadónak gyorsan tá­madt az ötlete: — De, Piros­ka most már végez, dolgozni, keresni fog és jobb lesz va­lamivel. Az asszony még mindig sírva: — Éppen ez a baj Fehér Úr. Gimnáziummal semmihez se kezdhet, fizikai munkára nem adhatom, mert hogy olyan vékonyka. Úgy gondol­tuk, elmehetne kereskedő ta­nulónak, a most nyíló áru­házba. Lenne is kedve hozzá, de hát a vezetőség nem se­gít rajtunk. Fehér újabb cigarettát gyújtott: — Pedig megért­hetnék a nehéz helyzetüket. — Mondtam is én, rimán- kodtam nekik, de hiába. Mert tetszik tudni, az uram, ha hazajön és elmegy inni a kocsmába, letolvajozza a csa­post, meg a falu összes veze­tőjét. Részeg fejjel teszi, de az a kislány nem tehet erről. És mégis szenvednie kell az apja miatt — És hova fordult még segítségért? — Voltam a járásnál, ott csak annyit mondtak, men­jek a megyéhez. Onnan jö­vök most éppen. Mondott ott valamit az egyik ember, de én az egészből csak any- nyit értettem meg, hogy men­jek haza, legyek nyugodtan, majd segítenek. Mondták azt is, hogyan segítenek, de én abból nem értettem meg sem­mit A főelőadó határozottan örült, hogy már idáig jutot­tak. Eszébe ötlött, hogy an­nál a megyei központnál is­meri a személyzetist, üdülés közben barátkoztak össze Lellén. Fel is tárcsázta nyom­ban és elmondta az asszony panaszát — Igen, nálam volt, kér­méteres parcellákon áll egy- egy növény. Sok mellett ösz- szehasonlításul egy „standar” növény, búzánál- például a Bezosztaja I. hogy azonnal fel lehessen ismerni a kü- lömbséget a megszokod és az új között. Hogy minden be- porozási és egyéb hibát ki­küszöböljenek, a táblák mö­gött hat „ismétlés” követ­kezik, ugyanazok a növények de más-más sorrendben, hat­szor. Van nyolcismétléses kí­sérlet is. Az ismétléseken „variálják” ki a művelés, trágyázás legmegfelelőbb módszereit is. A fővárosi központban minden kísérletnek van egy témafelelőse. Egy-egy nö­vényt legalább tíz telepen, tíz különböző tájon próbál­nak ki. Négy új „diploma" Minden parcella mellett le­szúrva egy szürke léc. Rajta az adatok. Egy gyönyörű, egészen korai burgonyapar­cella mellett például ez áll a karón: „AA, 5, E, Ke, 59,939. Ez azt jelenti, hogy nagyon- nagyon korai (AA). I-es so­rozat 5. variáció, Elit (E), Keszthelyen nemesítették (Ke), 1959-ben (59). és ez a tábla a 939-es clonból — törzsváltozatból — való. Ez a burgonya már az érettségin is túl van, lehet hogy ha­marosan törzskönyvezhető. Beválik. Az intézet tanácsa május 21-én osztott utoljára ..diplo­mát” — négy új Martonvá- sári kukoricafajtát törzs­könyvezett, a négyvonalas hibrid, kétszer keresztezett MV 520-ast, és a kétvonalas hibrid, tehát egyszer keresz­tezett 530-ast, 570-est és 620- ast. (A FAO, az ENSZ világ- élelmezési szervezete kérésé­re újabban a számok beérés sorrendjére is vonatkoznak. Minél korábban virágzik egy növény annál kisebb számot kap.) A vendégek jót mulattak Babos Zsuzsa témafelelős újításán: csőáliványra szerelt halászhálóval borította be a napraforgó kísérleti táb­láját, mert — mondta — különben hamis eredményt kap, az bizonyul nagyobb lek, — hangzott a válasz. Mondtam neki, rendben, menjen szépen haza, az érett­ségizettek szerződtetése me­gyei keretre történik, tehát nincs akadálya a felvételnek. Különben is tervünk, hogy a vidéki áruházakban minél több érettségizett eladót fog­lalkoztassunk. Hamarosan utasítjuk ottani emberünket. Fehér be sem várta a be­szélgetés végét, köszönte a felvilágosítást, és többszöri szervusszal elköszönt. Aztán minden szépen sorjában újra elmagyarázott az asszonynak. — Igazán? — kerekedett még teltebbre az asszony ar­ca. T- Mégis csak sikerülne? Jajj, de örülök, istenem. — Igen, és most már szé­pen elmehet. Nekem még sok a dolgom — sürgette a búcsú­zást Fehér és már fordult is az aktái felé. De, hogy az asszony nem indult, felnézett a főelőadő. Akkor látta, hogy az asszony két százast tart a kezében és feléje nyújtja, za­vartan mondja: — Szeretném megköszönni a segítségét. Fehér dühös lett: — Mit gondol jóasszony! Hiszen én csak felemeltem a telefono­mat — Láttam én, tudom én, de nekem ez is hagy segítség, hogy tetszett érdeklődni. Fehér most már parancso- lóan szólt az asszonyra: — Van magának elég baja, te­gye el azt a pénzt, költse a kislányára, vagy amire legin­kább kelL — Ne tessék haragudni, azt hittem itt is úgy szokás, mint a falunkban... Megyek is, áldja meg a jó isten a jó­ságáért. Jónapot kívánok... Majd elmondom a Sarolta néninek is, milyen nagysze­rű emhfx az ő unokája. hozamnak, amelyiket kevés­bé szeretnek a verebek. És már ott álltunk tulaj­donképpeni célúknál, a bú­zasörök között. Aratási idő lévén, ez volt a fő látnjva'ó. A kísérletek fő célja, a 26 mázsás Bezosztája helyett kikísérletezni egy hat má­zsával többet adó, de ugyan­olyan fagyálló, s ha lehet még szárazságtűrőbb fajtát. Láttuk az egy időben eltűnt olasz San Pas'orét. Azt mondják megedződött a fagyhoz, tíz év alatt kipusz­tult, amelyik nem bírta. A francia Moisson fajta már elérte a Bezosztája hoza­mát, kérdés állja-e a fagyot. Az osztrák Caster. Martin és társai még „középisko'ába* járnak, nem érettségizlek. Nagyon szép Titicalet lát­tunk, kár hogy a kalász vé­ge satnya. Ezzel a rozs-bú :a keresztezéssel érdemes lenne Szabolcsban többet foglakoz­ni. Érdekes vol* megíisvel- ni. hogy az idei száraz Idő­ben a rozzsal együtt vetett búza sokkal szebb, mint az októberi. Négy mázsával többet fog adni. De ki gon­dolt rá tavaly? (Az aszályos évek nem szoktak egyedül érkezni. Jó gondolat jövőre.) Nagyon jól vizsgázott a szov­jet Minorovszkaja, tűri a szárazát, szalmásabb, a vá­laszték növelésére jó lesz. Új búzasztárok A húsz bemutatott búza­kísérlet közül kétségtelenül a Szegedi Tar elnevezésű új búza tetszett a leginkább. Erős, fagyálló, száraztűrő, benne van a pár mázsás többlet. „Édesapja” a San Pastore, „édesanyja” a köz­ismert Kompolti 169. Ha tart­ja tulajdonságait, még sokat hallunk róla. Ezenkívül egy karcagi és egy szegedi fa.ita tetszett — még kísérletként is —, mert mindegyik 4—5 nappal korábbi. És az év egyik tanulsága, hogy szívósan küzdeni kell burgonyában, takarmánynö­vényben, búzában a minél korábbi fajtákért. Búcsúzóban minden részt­vevő az esőről beszélt... (gnz) Percek teltek el és Fehér nem haladt a munkájával.' Egyre csak ez a szerencsétlen asszony járt az eszében. Mi­lyen sorsok vannak még ma is! És az a kétszáz forint Hogy hiányzott volna annak a szűkölködő családnak. Kép­telen lett volna elfogadni.’ Van egy ügyvéd barátja, S szokta mesélni, hogy a na­gyobb összegeket általában a tárgyalás után, a talponállók pultjánál szokták a zsebébe csúsztatni a védencei vagy hozzátartozóik... Nem, ezt nem neki találták ki. Hatá­rozott büszkeséget érzett, hogy visszautasította a pénzt. A kis Piroska most kap egy szép cipőt vagy csipkeblúzt az érettségire. Szerencsétle­nek, nekik ez is milyen nagy öröm lesz. Itt tarthatott gondolataival Fehér, amikor kopogás nél­kül nyitott vissza az asszony. — Jajj, ne tessék haragud­ni, elfelejtettem megkérdezni, hol tetszik lakni. Fehér értetlenül bámult az asszonyra. — Mert tetszik tudni, já­rok én ám gyakrabban a vá­rosban. Fél éve vettünk egy szép házat a főutcán és az emberem a lelkemre kötötte, járjak el az átírás és az ille­ték ügyében. Hajaj, vigyázni kell, tetszik tudni, mert ott csapják be az embert, ahol csak tudják. Pénteken is jö­vök, gondoltam, megkeres­ném Fehér úrékat. Szép rán­tani való csirkéim vannak, olyat nem látni a városi pia­con. Meg ugye most érik a földieper is, kétszáz ölnyl van a háztájiban... Fehér csak ült a széken, akárha szobor volna. Nem jött ki a szó a torkán. Ful­ladást érzett. Angyal Sáado?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents