Kelet-Magyarország, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-15 / 112. szám
NAPLÓ Ma este látjuk o televízióban Ma este 20,20-kor mutatja be a televízió Zora Dirnbach: ,,Az a hosszú, hosszú út” című tv-játékát. Főszereplők: Kállai Ferenc, Csernus Mariann, Doniján Edit, Steiner Andriska. Képünkön: jelenet az előadásból. | Szomj Május 13-án még tikkasztott a májusi kánikula, főpróbát tartou a nyár. Szomjazott a föld és nem kevésbé az ember. Szomját azonban a nyírbátori eszpresszóban, Kakukk-étteremben és másutt szódavízzel, hűsítő italokkal senki sem olthatta. Az étterem felszolgálója ebéd utánra bort, vagy pálinkát kínált, mondván, Nagy kallóból kapják a szódavizet, a hűsítő italokat, reggelre várták, de (12 órakor) még nem érkezett meg. A kánikula főpróbája jól sikerült. A szikvíz és hűsi ital ellátásé nem. Szerény javaslat: a szódavíz és a bambi nem romlandó. Miért nem le- . hét hát egy, két napra tartalékkészletét, — rendkívüli esetekre is, — rendszeresíteni? (S. E.) Táncegyüttest alakítottak a nagy múltú községi együttes követőiként az ököritófülpösi áttörök. Az országos hírű táncegyüttes utódai hagyományként veszik át az idősebbek tudását, tapasztalatát — többek között — áz ököritói Fergetegest is. Nyári kertvendéglőt létesítettek Nagyecseden, a Krasz- na partján. A község lakóinak most már alkalmuk nyílik kulturált körülmények között eltölteni szabad idejüket, s van hol fogadni nyáron a szórakozni vágyókat. Takarékszékház épül Ho- dászon negyedmillió forintos költséggel. A székház a község főutcájának reprezentatív épülete lesz. Terjed a fény a nyíregyházi járásban. Ez évbo* Nagyhalász környékén, Nyírteleken, valamint Nyírszőlősön összesen 5900 méter villanyhálózat bővítést fejeztek be, kilométerenként mintegy 110 ezer forintért, fejlesztési alapból. Fokozódik a gépjárművásárlás megyénkben. Míg 1966- ban 1176 motorkerékpárt vásároltak, az idén már eddig(!) több, mint mérfél ezer talált gazdára. Személygépkocsiknál 48:76 arányú az eredmény. Jó vizű ártézi kutat építtet az idén Kékesén a községi tanács, melynek költségeit a fejlesztési alapból biztosítják. A mély fúrású kút kivitelezési tervét a nyíregyházi vízművek már elkészítette. Történelemóra — községeken át. A kemecsei általános iskolások Sárospatakra látogattak az elmúlt vasárnap. Útközben a szabolcsi községek eredetével, nevezetességeivel ismerkedtek meg kísérő tanáruk segítségével. Véleménykutatás lapunkról — nyereményekkel Vasárnapi lapunkban — mellékelve— minden kedves olvasónk kap egy kérdőívet. Azt kérdezzük meg, elégedettek-e lapunkkal, munkánkkal, amely igyekszik népszerűsíteni a jót, a követendőt, bírálni a rosszat. A kérdőívek kitöltésével az a célunk, hogy jobban szolgálhassuk olvasóinkat, még jobb lappal elégíthessük ki igényüket, örülnén’4 ha a kérdőíveken olvasóink elmondanák véleményeiket és javaslataikat. A közvéleményt szolgáló ívek két hétig lesznek olvasóinknál. Bizonyosra vesz- szük, az ívek nagyon sok értékes javaslatot fognak tartalmazni, több kérdésre hívják fel szerkesztőségünk figyelmét. Előre is köszönjük olvasóink bizalAdatok a megyéről. Kikerült a nyomdából a Központi Statisztikai Hivatal Sza- bolcs-Szatmár megyei igazgatóságának újszerű kiadványa, melynek címe: „Adatok Sza- bolcs-Szatmár megye községeiről”. a Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizott- tága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3. Telelőn: 16—70. 16—71. {□adja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30—00 Felelős kiadd: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetés! díj egy hőnapra: 17 forint Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyom daipari Vállalat. Nyíregyháza. Dózsa György út 5. Felelős vezető: Holéczl István mát és azt, hogy szabad idejükből nekünk is szentelnek egy fél órát és ötleteikkel, javaslataikkal igyekeznek hozzájárulni ahhoz, hogy lapunk a jövőben még jobban tükrözze olvasóink véleményét. A kérdőívek kitöltői nemcsak segítséget adnak a szerkesztéshez, hanem részt vesznek egy ingyen nyereménysorsoláson, ahol értékes tárgyakat nyerhetnek. A beküldött közvéleménykutató ívek^tulajdonosa közül a legjobb választ adók meghívást kapnak szerkesztőségünkbe, ahol vendégül látjuk őket és jelenlétükben sorsoljuk ki a lapkiadó által felajánlott ajándéktárgyakat <F. P.) A „nyírségi pohár” első példányai elkészültek. A Nyírségbe, Nyíregyházára látogató vendégek kapják, — az első példányokat, a vasárnap itt járók már el is vitték. Az olcsó, de nagyon ötletes turistapoharat lengyel sörösüvegből metszették, oldalára almát és a Nyírség feliratot maratták. Egy asszonyt bántalmazott Egy este ittasan ment a helybeli kultúrházba Vass József 22 éves többszörösen büntetett előéletű nyírgelsei lakos, és ott belekötött az egyik tv-t néző fiatalemberbe. A fiatalember menyasszonyával és annak édesanyjával nézte a műsort és kitért a verekedés elől. Közbelépett a két nő, meg a jelenlévők is, Vass azonban olyan botrányt csinált, hogy a készüléket ki kellett kapcsolni. Ki-ki hazament, de Vass megpróbált újra verekedni. Ki akarta hívni a házból a fiatalembert, de csupán a menyassz'onyá- nak édesanyjával tudott beszélni. Az asszony megkísérelte. jflfogy lecsillapítsa az ittas Vasst, de ő dühében ököllel többször a nő arcába vágott. A nyíregyházi megyei bíróság a verekedő Vasst nyolc hónap börtönre büntette. Az ítélet jogerős. <K) Befejezés előtt egy 2 milliós beruházással készülő, 114 férőhelyes növendékmarha- istálló építése a tiszalöki Petőfi Termelőszövetkezetben. Az istállóba a villanyt, a vizet is bevezették, s a gondozók részére cserépkályhás, parkettás szobák biztosítják a kényelmet — írja Doszlop Miklós tudósítónk. Nyereségként közel 5 millió forint az eredmény ez év első negyedévében a Mező- gazdasági Gépjavító Vállalatnál, 900 ezer forinttal több, mint a tervezett érték. Nyíregyháza anyakönyvi hírei Születés: Titkos Miklós és Sinka Margit leánya Zsuzsanna, Fehér János és Mák Erzsébet fia János, Ács Ferenc és Dalanics Mária leánya Gyöngyike, Valasinószki István és Alföldi Anna leánya Anikó, % Fellel István és Volom Ilona fia Tibor, Dankó Miklós és Danes! Zsófia leánya Mária, Bertók László és Siktár Matild fia László, Hamvas Antal és Nagy Anna fia Antal József, Tarjányi István és Boronkay Éva fia István, Bartha László és Támba Margit leánya Margit Beáta, Gondos Lajos és Vörös Terézia Zsuzsanna leánya Anna Mária, Kovács Károly és Éles Teréz Julianna leánya Marianna Gabriella, Farkas István és Reszkető Erzsébet léénya Erzsébet, Orosz Mihály és Madár Margit leánya Ágnes. Kiss János és Rajtmár Margit fia Zsolt, Hársfalvi Gábor és Moldvai Mária fia Zoltán, Gyewkó János és Erdődi Erzsébet fia János, Kulcsár János és Huszti Jú- lianna fia Mihály, Czlzmarik György és Debróczki Mária fia Zoltán, Kovács Pál és Kovács Anna fia Pál, Dán András és Nagy Margit fia Tibor, Betléri József és Lokk Anna leánya Judit. Csuhái István és Majoros Mária leánya Erika, Tóth József és Szigeti Katalin fia Péter József, Katona József és Belus Anna fia Zoltán, Kondor András és Czene GizeUa leánya Katalin Jolán. Házasság: Szaszala József és Gyurcsán Erzsébet, Pók Zoltán László és Barát Ágnes, Pápai György és Bakó Anna, Király László és Puskás Ilona, Tivadar András és Nagy Mária, Tóth József és Kállay Anna, Kovács Miklós Dezső és Orosz Mária. Fehér Ferenc és Tóth Mária Erzsébet, Duleba Vilmos András és Gönczi Katalin. Haláleset: Gyurján János Nyíregyháza, Torma Károlyné Nyíregyháza, Porczán Sándor Ujfehértó. A MAI MP 1968. május 15, szerda ZSÓFIA NAPJA A Nap kél: 4 óra 07, perckor, nyugszik: 19 óra 14 perckor. A Hold kél: 23 óra 32 perckor, nyugszik 5 óra 55 perckor. 70 éve, 1898 május 15-én halt meg Reményi Ede világhírű magyar hegedűművész és zeneszerző. Mint tiszt vett részt a szabadságharcban, s emiatt a világosi fegyverletétel után emigrációba kényszerült. A rendkívüli tehetségű zenevirtuóz a kor szinte valamennyi nagy zenészével kapcsolatban állott. Brhams- szal hosszabb ideig együtt hang- versenyzett, Liszt Ferenccel meghitt barátságot tartott. Bejárta az egész világot, s mindenütt emlékezetes sikereket aratva lelkesen terjesztette a magyar zenét. Reményi a zenei neoro- mantika előharcosa volt hazánkban. Számos alkotása közül legismertebb „Repülj fecském” című magyaros szerzeménye. Ünneplésekkel telt diadalmas hangverseny körútjai során „összehegedülte” a budapesti Petőfi szobor felállításának költségeit, amivel külön is beírta nevét a magyar kultúra történetébe. San Franciscóban, hangversenye közben hullott ki örökre, a magyar zenének /oly sok dicsőséget szerzett vonó a művész kezéből. Felhős idő Várható időjárás ma estig: a felhőzet felszakadozása nyugat felől tovább folytatódik, elsősorban keleten még esők, mérséklődő északnyugati, északi szél. A nappali felmelegedés kissé erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül. Kossuth rádió 8,18: Alfred Cortot Chopin műveket zongorázik. — 8,58: Orvosi tanácsok. — 9,03: A csárdás- királynő. Részletek Kálmán— Gábor operettjéből. — 9,34: Szabadakadémia: a vezetés alkotómunka (ism.) — 10,10: A Nyugat leánya. Részletek Puccini operájából. — 11,00: Iskolarádió. — 11,30: A Szabó-család (ism.) — 12,15: Tánczenei koktél. — 13,00: A világgazdaság hírei. — 13,06: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13,21: Kóruspódium. A XV. kerületi Csokonai Művelődési Ház leánykara énekel. — 13,32: Az Ararát lábánál, örmény népzenei összeállítás. — 13,52: Francia muzsika. — 14,35: A bányamester. Részletek Zeller operettjéből. — 15,15: Iskolarádió. — 15,55: Bartha Alfonz énekel, zongorán kísér: Freymann Magda. — 16,26: Ifj. Magyar! Imre népi zenekara játszik. — 16,41: Gyöngykagyló. Berzsenyi Dániel: Búcsúzás Kemenes-aljárói. — 17,05: Külpolitikai figyelő. — 17,20: Arturo Toscanini operafelvételeiből. — 17,49: Van új a Nap alatt. — 18,04: Robert Ca- sadesus két Mozart zongora- versenyt játszik. — 19,30: Parasztok. Folytatásos rádiójáték. Ül. rész. — 20,16: Nyilvános tánczenei hangverseny a rádió 6-os stúdiójából. — 20,35: Vörös Sári magyar nótákat énekel. — 21,20: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. — 22,20: Holdfényben... Könnyűzene. — 22,50: Fejezetek a közgazdasági gondolkodás történetéből. — 23,00: A XX. század zenéjébőL — 0,10: Filmzene. Petőfi rádió 10,00: j.Hej, de híresek a békési lányok”. Földművesszövetkezeti együttesek vetélkedője. — 10,30: Csineva. Részlet Benedek István készülő regényéből. — 10,50: Mindenki kedvére! — 13,02: Könnyűzenei Magazin (ism.) — 13,32: Iskolarádió. — — 14,00: Kettőtől — hatig. A Petőfi rádió zenés délutánja. — 16,05: Sába királynője. Két részlet Goldmark operájából. — 16,25: Ki olvas többet? Ismertetjük a háromrészes könyvheti rejtvény műsor feltételeit. — 16,30: Kapcsoljuk az Ifjúsági Parkot. A rádió nemzetközi szórakoztatózenei hangversenye. — 17,40: Tóth Ferenc: A Duna mentén. Közreműködik a budapesti honvéd helyőrség központi fúvószenekara. — 18,10: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 18,30: Három hosszú út Jancsó Adrienn előadóestje. — 19,00: Cigánydalok, csárdások. — 19,35: Kapcsoljuk a Prágai Nemzeti Színházat. Smetana: Dalibor. Háromfelvonásos opera. — Közben: Kb. 20,30: Mesterek — Mesterművek. Riport. — Kb. 20,45: Az operaközvetítés folytatása. — Közben: Kb. 21,45: Meg keli alapoznunk jövőnket. Előadás. — Kb. 22,00: Az operaközvetítés folytatása. — Kb. 22,50. A muzsika hangja. Részletek Rodgers—Hammerstein filmzenéjéből. URH 18,10: Tánczenei koktél (ism.) — 18,55: Magyar zeneszerzők. — 19,39: A jazz kedvelőinek: A Mangelsdorff-együttes játszik. — 19,52: A kamarazene barokk mesterei: Händel — 20,38: Egy hétköznap története. A Monte Carlo-i nemzetközi könnyűzenei fesztivál lengyel műsora. — 21,08: Hangfelvetelek — felsőfokon. Televízió 18,00: Hírek. — 18,05: Klsfil- raek. 1. A csont. Lengyel rajzfilm. 2. Akrobaták. Csehszlovák bábfilm. — 18,25: A művészet nyelvén. Szovjet filmösszeállítás. — 19,10: Esti mese. — 19,20: A világ térképe előtt. Aktuális külpolitikai műsor. — 19,30: A könyv és a kereskedelem. Riportműsor. — 20,00: Tv- híradű. — 20,20: Zora Dirnbach: Az a hosszú, hosszú út. Tv-Já- ték. — 21,15: Képről képre. Képzőművészeti magazin. — 21,40: A régi magyar muzsikáról. Dankó Pista regénye L — 22,05: Tv-hlradó — 2. kiadás. Bratislava! tv 9,30: F. Svantero a hölgy (Ism.) — 10.30: Óvodások műsora. .— 11,00: Iskola-tv. — 11,30: Matematika 14. — 12,05: Tv-híradó. — 14,00: Iskola-tv. — 15,30: Az alakuló sportszövetségekről. — 16,30: A Béke kerékpárverseny közvetítése. — 17,35: Érettségizőknek. (Az önálló csehszlovák állam keletkezése.) — 18,20: A kelet-szlovákiai kerület életéből. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Bűnügyi tv-játék. — 20,55: Juventus— Benfica visszavágó labdarúgó-mérkőzés. A szünetben: Tv-hxradő. A nyíregyházi mozik műsora KRtTDY MOZI: VÖRÖS ROZSAK ANGELIKÁNAK BEKE MOZI: DÁKOK GORKIJ MOZI: A MÚMIA KÖZBESZÓL MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉST HÁZ SZELESVASZNO MOZIJA: TOM JONES Marx Károly születésének 150. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést tartottak a baktalórántházi járási könyvtárban, ahol Pintér Árpád, az MSZMP járási bizottsága ágit. prop. osztályának vezetője méltatta Marx életét és munkásságát Kisiparosok 46 milliós munkája a lakosságnak Kedden Nyíregyházán, a szervezet Bocskai utcai székházában értekezletet tartott a KIOSZ megyei választmánya, ahol Kosztin Sándor megyei titkár elmondta: ez év március végére a megye kisiparosainak száma nyolc híjával elérte a 3200-at. Mindez azonban kevés ahhoz, hogy a különböző szakmákban a körülményekhez képest jól ellássák a lakosságot. 3400 kisiparosra lenne szükség a fehér foltok felszámolására. Fél év alatt 46 millió forint értékű munkát végeztek a szabolcsi kisiparosok a lakosságnak. A kisiparosok ipari tanulóként 882 fiatalt képeznek. Ki tud többet a polgári védelemről vetélkedő városi középdöntőjére kerül sor Nyíregyházán, a Móricz Zsig- mond Művelődési Házban, május 19-én, 10 órai kezdettel, amelyen az üzemek, intézmények és iskolák első, második és harmadik helyezést elért dolgozói, illetve tanulói vesznek részt. Vákuumos szeszfőző berendezésekből kettőt vásárol az Állami Gazdaságok Igazgatósága. Az új típusú berendezéseket — a minőségileg gyenge, alárendelt gyümölcs- féleségek hasznosítására — előreláthatóan, kísérletképpen az apagyi és a csengeri gazdaságokban helyezik üzembe. Egy cselédként alkalmazott 11 éves indiai kisfiú gazdája távollétében annak hűtő- szekrényét tisztította. Amikor a szekrény belsejébe mászott, annak ajtaja rácsukódott. Néhány órával később, amikor gazdája hazatért, a szekrény ajtaját kinyitva, megtalálta a fiú jéggé fagyott holttestét. Frigy a börtönben Az Elba szigetén lévő Porto Azzurro börtönében a 60 éves Giovanni Fenaroli építési vállalkozó örök hűséget esküdött a börtönigazgató irodájában a 39 éves Adu Gisa Caglianninak. Az újdonsült férj jelenleg életfogytig tartó börtönbüntetését tölti, mivel 1968-ban bérgyilkossal eltetette láb alól első feleségét Karácsony Péter 28 éves kállósemjéni segédmunkás ittasan, Jogosítvány nélkül motorozott s Oros belterületén felborult az egyik kanyarban. Karácsony súlyosan, pőtutasa könnyebben megsérült. A nyíregyházi megyei bíróság a balesetet okozó Karácsonyt három hónap szabadság- vesztésre büntette és két évre eltiltotta a gépjárművezetéstől. Az Ítélet Jogerős. A külföldön okozott gépjárműkárok rendezését szerződések szabályozzák. A nyugati országokban keletkezett gépjárműszavatossági károkat a nemzetközi ZÖLDKÁRTYA egyezmény alapján vállalja az ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ. (Magánszemélyeknek, szövetkezeteknek, költségvetési szerveknek Ausztriába és Nyugat- Németországba látogató gépjárművei részére nem kell a Zöldkártyát kiállítani). A szocialista országok között KÉKKÁRTYA egyezmény áll fenn. Ennek előnye, hogy az azokba utazó fentebb említett gépjárművek részére külön igazolásra nincs szükség: az országUj zenés expressző nyílt Baktalórántházán. A 150 000 forint költséggel készült szórakozóhely a Hangulat elnevezést kapta, s közkedveltségére jellemző, hogy már az első tíz nap alatt dupla forgalmat bonyolított le, mint elődje. Klubdélutánt rendez Nyíregyházán május 15-én 16 óra 30 perckor a Víz utca 9. szám alatti kultúrteremben az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület helyi csoportja. jel és a rendszám igazolja a biztosítást. A vállalati formában gazdálkodó állami (tanácsi) és társadalmi szervek által üzemben tartott gépjárművek részére külföldre távozás előtt a gépjárműszavatossági biztosítási igazolást az Állami Biztosítótól minden esetben be kell szerezni: az ország határát csak ennek birtokában hagyhatják el. A Zöldkártyát, a gépjárműszavatossági biztosítás igazolását megyénkben az Állami Biztosító Nyíregyháza városi fiókjánál (Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 8 sz.) szerezhetik be a külföldre távozni szándékozók. (x) Felhívás Nyíregyháza Városi Tanács VB mezőgazdasági- és élelmezésügyi osztálya értesíti a város területén mező.: gazdasági művelésű földterületek tulajdonosait és használóit, hogy a 7/1962. (III. 13.) Korm. sz. rendelet alapján május hó 16 és 20 között tavaszi határszemlét fog tartani. A földtulajdonosok és földhasználók kötelesek a tulajdonukban, illetve használatukban lévő mezőgazdasági ingatlanukon az időszerű mezőgazdasági munkálatokat május hó 15-ig elvégezni. Kivételt képez ez alól a mély fekvésű és okszerűen nem művelhető földterület. Amennyiben a határszemle során földterületükön a mezőgazdasági munka elvégezve nem lesz és azt a bizottság parlagon találja, úgy a 19/1965. (X. 24J Korm. számú rendeletben foglalt eljárást kővetően a műveletlenül hagyott földet kártalanítás nélkül állami tulajdonba vesszük. Városi Tanács VB. mezőgas. dasági- és élelmezésügyi osztálya. Autóval külföldre !