Kelet-Magyarország, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-01 / 101. szám
Ivan Szaveljev Á munka Az évből ismerek egy estét, > Perc volt csupán, egy pillanat, S mig csend ringatta árnyamat Magam lehettem az öröklét. Ha csillag lennék, így születnék, Lelkemben hívó messzeséggel, Tartózkodóan, mint az esték, > Tapinthatóan és észrevétlen. Dicsőség nélkül, egyszerűen, Mint egyszerű gondolat, Hogy csak a munka él a műben És váltja meg a sorsomat. Vagy nem azért ér öröklétbe Az idő egek ormain, Mert világot hord vállain S lépdel csendesen fütyörészve? A legfiatalabb szovjet kóitönemzedék tehetséges képviselője. Ezt a költeményét a Komszomolszkaja Pravda közölte. / Vaszko Karadza; Az én május elsejém Ma májusfával int a virradat, Ma álmainkban fészket rak a fény, Puskánk csövén égett a harc alatt A sortüzek füst-lombos reggelén. A reggel ive meghajlik, feszül, Gyermekkorom ijából száll a fény, Ilyennek láttunk rendületlenül A sortüzek füst-lombos reggelén. Erdők rejtekét félszemünkkel vívtuk, Célzás közben is óvtuk rügyeid, Ránk kacsintottál, védelmezted álmunk, Mint aki kedvesére hunyorít. Ma márványon lépked a virradat, Ma álmainkban fészket rak a fény, Ma álmainkban fészket rak a Nap, Földet melengetsz, május elsejém! Macedón nemzetiségű költö, Szkopjében él, Ml éve publikál, három verseskötete jelent meg. Rita Bumi-Papasz: Vérvörös május elseje 1944-ben (részletek) Ti találkoztatok már fivéreitekkel a nyíló fűzfákkal, nyíló szökőkutakkal, megnyergeltétek a Nap lovát. És mi irigyeljük dicsőségteket, fiúk, bronz-szárnyú ingben, fedetlen mellkassal vagytok a holnap szobrai! Mekkora csend érleli a gyümölcsöt, ** milyen gyűlölet érleli a golyót? Kétszázan május elsején, zsenge hajtások énekelték utolsó dalotok, sírtak a levelek, a közös sírhant mélyéről mint a citromfák, nőni kezdtetek. Tél jege Thesszália folyóin, fagyos árnyék az égbolt kupoláján, ez volt anyátok szörnyű távolléte. A virágokat eltiltották sírotokról, sebetek szegfűjén a vér kihajtott, s nem törölhettük le hajunkkal aggodalmatok drága verítékét mi hátrahagyott árva asszonyok szemben az ólmos esővel. A homlokunkat ólom marcangolta, iszonyú fém aratott titeket le kalászérés előtt, hogy felvillantsátok csillagaitokkal a világ megvénült koronáját. A modern görög költészet kiemelkedő alakja, az ellenállás hőse. Vérvörös május elseje 1944-ben e. hosszú versében a német fasiszták által Athén külvárosában bestiálisán legyilkolt kétszáz görög hazafinak állított emléket. HÁRMASDO MB BERECZ ANDRÁS GRAFIKÁJA Rigó énekel, s vadgalamb felel vissza az erdő sokévgyűrús tölgyeiről. Friss, tüdőt tisztító a tavasz, festő ecsetjére kívánkozó zöldben várják a májust a mogyoró és a galagonyabokrok. A dombok egyikén, a három közül a középsőn bekerített tenyérnyi park, néhány apró zölddel, s egy környezetébe olvadó terméskőből alakított félkör. Alul öntött vasból tábla, dombormű. Losvasrendőr vonja ki kardját, s támad a földön ülő anyára, akinek ölében gyermek, rosszat sejtő ösztönös félelemmel. A ló már-már eltiporná az anyát és a piciny embert, de az apa: kőmives, vagy nyomdász, ács, vagy éppen lakatos? izmos, erős kézzel ragadja meg a kantárszárat. Megálljt parancsol a készülő tragédiának. Most csendes a környék. Tiszta a levegő, a skála utánozhatatlan sokaságával fütyül a stiglic, a gébics, kopog a harkály. Napfény szűrődik a fákon át, a csodálatos erdei színszűrő káprázatos játéka zajlik az apró dombon. Távolabb villanymozdony kürtői, építők kalapálnak versenyt az erdők orvosával. Itt, ezen a néhány száz négyzetméteres területen azonban tökéletes a természet harmóniája. Az emlékmű kőpadján egy pár bújik össze. Tizennyolc- húszévesek. Unokák? Fiák? Munkások, diákok? Szerelmesek, akik már nem ismernek majálisokat, ahol villog a kardlap, menekülni kényszerül a kőmives, a nyomdász és a lakatos. Nekik csak a Hármasdomb, az öntött vas dombormű tanit. Régmúlt május elsejéket idéz, amikor családostól és egyenként indultak el sovány elemózsiával a munkások. S mire odaértek, már sokan voltak, táboroztak az erdei tisztásokon. Elég volt nekik, hogy látták egymást, tudták, hogy egyet akarnak mind, akik eljöttek. Jó volt olvasni egymás szeméből, orcából. Meghatód voltak ezek a találkozások, ha szerényen, csendben zajlottak is. Az emlékmű mutatja, hogy voltak véres, rémületei üldöztetéssel telt majálisok is. Dehát az élet rohan és a május mindig csodálatos. Uj reményt hirdetnek a megújhodás tavaszi virágai, az erdei gyöngy, a bokrok fehérkéi. A kis csapások, az apró erdei tisztások emlékeket őriznek és életet hirdetnek. A terméskőből épült bástyaszerű oszlopok félkörben állnak, olvadnak össze a fákkal, a csenddel, a bokrokkal, fűvel és virággal. Akik a régi májusok első napján ide kirándultak, már idős emberek, sokak már nincsenek közöttünk. Csak fiaikban, unokáikban. Talán éppen itt, a domb közvetlen közelében laknak, az új lakótelepen. Vagy ott dolgoznak a főiskola magas karú darui mellett, esetleg orvosok a másik oldalon, a tüdőszanatóriumban. Járják a csendes, ózondús levegőjű erdőt a szerelmesek, megpihennek a padokon a múltat idéző öregek. És a madarak serege változatlan hangerővel csivitel, a Nap ugyanúgy szórja fényét rájuk, mint akkor, azokon a régi majálisokon. Kopka János Bodó Béla: Verjük a blattot Kimegyünk valahová a zöldbe, a zöld májusba, egy plédet viszünk, leterítjük, kártyázunk, a fiatalok pedig... Kártya!— A makk ász, tudjuk, nyáron is fázik. Rőzse- tűz mellett guggol, kezét a meleg fölé tartja, oldalán kulacs. Jámbor bácsika a makk ász, a kártyajátékok igen sok fajtájában mégis ő a legnagyobb úr. Először mint ász. má^sdszor makk színe miatt, mivel az igen rangos oduszín. Disznónak is becézik. Az a kifejezés hogy disznója van, a kártyás életből származik. Annyit jelent: szerencséje van, az ász legtöbbször üti a királyt, nem beszélve az alsóbb figurákról. így született a ferencjó- zsefi időkben kuruekodó nóta a Gotterhalte dallamára. Habsburgellenesen énekelték — májusi lázadással — ahogy a kártyák sorrendje alulról felfelé következett: alsó, felső, király, disznó. Elég sok rendőri eljárás indult valamikor ezért a nótázásért. A kártya öreg játéka az embereknek, állítólag a koc- kázásból származik. Itt-ott szerepel az irodalomban, sőt még az operában is, de a szép májusi délutánokban mindenesetre. A felvonulás már befejeződött, kint ma- . radtunk a zöldben, ingujjban, ha süt a Nap, könnyű bor kíséri az aprópénzes játékot — azt hiszem az asszonyok ilyenkor szeliden mosolyognak. „Még egyszer én osztok fiam — aztán befejezzük és mehetünk vacsorázni.” A partnerek meg cinkosan összenéznek, mindenki tudja: a férjuram még többször fog osztani vacsora előtt, vacsora után pedig folytatják a hűvös szobában, míg az asszonyok mosolya ásításba nem húzódik s elhangzanak már magas hangok is: „Igazán fejezzétek be. késó van, holnap már munka...” De a kártya, ha ulti,, ha snapszli, ragaszkodik a játékosokhoz, nemigen törődik a kapuzárással. A kuoni pásztor, a stüszi vadász, a Reding Itoll, a Geszler H. vonakodva tér nyugalomra a többi zöld, tök, piros, makk kártya közé. A legszolidabb májusi ká- tyázásban is vibrál egy kis szenvedély, nem a gazdát cserélő egy-két forintért, hanem inkább az olcsó dicsőségért: nyertem, tehát győztem. Emlékszem az általános pénztelen világra, amikor sokaknak a köztéri padok jelentették az ingyen kávéházat, a padokon lovaglóülésben verték komor arcú férfiak a blattot A kibicek gyűrűjében álltam olykor én is, nem annyira a játékot figyeltem, azt a rejtvényt igyekeztem megfejteni: miről ismerik meg a játékosok a kártya figuráit, számait vagy különösen színeit hiszen a kártyalapok annyira tönkre kopottak, színehagyottak, zsírosak, mocskosak voltak. A zöld királyt játszottam kí — mondták —, tök alsót hívok — úgy látszik elhitték egymásnak, a kibicek is elhitték. Izgalmas játék folyt a tapintható, de felismerhetetlen kártyákkal a téren, ahol a munkanélküliek tűrték sorsukat, a kibicek talán a játékosoknál is jobban izgultak. A rejtvényt sohasem fejtettem meg, mert a leglo- bogóbb parti közben arra jött egy szőke kislány — a többii már úgy is sejtik... Ha már a szenvedélynél tartunk, hadd meséljem el, mi történt jóval később egy kártyás vasárnapon, az újságírók és írók klubjában, amelynek többi közt állandó vendége volt egy pap. Reverenda helyett civilruhát öltött, így lépett be a külön- szobába, ahol a kártyázás már elhagyta a májusi szórakozás derűs partjait és szabadon engedte a démonjait. Vagyis hazárdjáték folyt itt francia kártyákkal, az úgynevezett sM, ami olyan körülbelül, mint a huszonegyes. A pap aznap túl sokat vesztett, nyilván erején jóval felül. Elkomorodva hagyta el a kártyaszobát s a küszöbön hangosan fogadkozott: „Esküszöm az élő istenre, hogy soha nem veszek többé kártyát a kezembe.” Körülnézett, — túl sokan hallották a fogadalmat Ezért hozzátette igen gyorsan: „Soha. Kivéve, ha vendégeim jönnek és kártyázni akarnak. Kivéve, ha én megyek valahová és a háziak játszani akarnak. Kivéve, ha szülőfalumba utazom és az otthoniak egy kis kártyára invitálnak. És kivéve természetesen, ha bárhol, bármikor alkalmam van kártyázni...” Májusi hír volt egy lapban az is, hogy egy hadirokkant felakasztotta magát, mert eltörött a műlába és koldulásból nem tudott másikat venni magának. A hír alatt egy nagy riport éktelenkedett egy úrról, aki tízezer pengőt vesztett egy ültő helyében, s hát sikkasztott pénz volt_. Manapság a kártyázás megcsendesedett. A hazárdjátéknak sehol sem adnak helyet, a kártyásdrámák és kártyáslegendák eltűntek. Vasárnapi, májusi öröm lett a játékból, kis mulatság, aprópénzes szórakozás, s ez a jó. Valamit megfigyeltem: középkorú és azon túli férfiak az igazi vasárnapi kár- tyázók. Vagyis ha elmondod, hogy ezen a májusi délutánon kártyapartid van, tudom elmúlt már a fickókorod, s a festett tűznél didergő makk ász megpillantására jobban csillog a szemed, mintha a milói Vénusz járna arra, könnyű kartonruhában.Ahogy előre hajolsz, törökülésben a zöld gyepen, mondd be csak a százast, rekontrázd meg a partneredet, hiszen olyan bizonyos vagy a játékodban. Minden öröm jó fűszere az életnek, jó kis kártyázással eltelik ez a szép délután is. A fiatalok, mig ti kártyáztok, sétára indulnak és hosszan bámulják egymás szemének színét, holott tudják: a lány szeme kék, a fiúé barnaBÉLYEGMÚZEUM A becslések szerint a bélyeggyűjtésnek talán több híve van, mint a legnépszerűbb sportágnak, a labdarúgásnak. A világ bélyeggyűjtőinek száma több mint 200 millió. Nálunk is a népszerű kedvtelések egyike, mégis a ritka, s tegyük mindjárt hozzá, irigyelt gyűjteményt magáénak valló Bélyegmúzeumot a külföldiek nagyobb számban keresik fel, mint a hazai érdeklődők. A turista- szezon indulásával szaporodik a Dob utcai múzeum látogatóinak száma is. Különösen sokan érdeklődnek a világviszonylatban is érdekes ritkaságok iránt Az 1930-ban alapított *iú- zeumban őrzik az 1840-ben kiadott első angol bélyegektől a napjainkig megjelent mintegy másfélszázezret meghaladó különféle bélyegek több mint 90 százalékát A gyűjtemény tehát napról napra gyarapodik, hiszen a genfi Egyetemes Postaegyesü- let útján rendszeresen kap ják a világon' megjelenő bélyegeket Néhány érdekes bélyeget is találhatunk a gyűjteményben. Megtalálható itt például a Brit-Guayana 1856- ban kiadott négycentese, az 1860. évi toscanai három lírás, a Mauritius 1859. évi kiadású bélyegei is. Egyik különlegessége a Bélyegmúzeumnak az úgynevezett távnyomatok gyűjteménye. Például az 1921-ben forgalomba hozott hazai Nagy Madonna bélyegek egyik ívére fordítva nyomták rá a Madonnát. Egy ilyen bélyeg értéke körülbelül 15 000 forint Több mint harmincezer darabból áll a hamisítvány-gyűjtemény.
