Kelet-Magyarország, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-25 / 121. szám
Érdemek szerint Vannak pirosbetűs napok naptárunkban, amelyeket már el sem tudunk képzelni ünnepélyes aktusok nélkül. Mind megannyi alkalmat ad, hogy tisztelettel megemlékezzünk a kiválóan dolgo- , zó emberekről. A tettek, az érdemek nem maradnak rejtve a bányák mélyén, a verejtékes munkát követelő szántóföldeken, de a tantermekben, a laboratóriumokban sem. Sehol. De mi is van azon bizonyítani való, hogy a mi társadalmunkban anyagi és erkölcsi megbecsülés illeti meg azokat, akik többet, jobbat, kiválót produkálnak. S ez így természetes, így szocialista. Az idősebbek még bizonyára emlékeznek azokra az időkre, amikor az ember társadalmi rangját nem a munka határozta meg, hanem az, hogy „hova hozta a gólya”, vagy mi a kénye- kedve magas pártfogóinak. A szocialista rendszer elég erős ahhoz, hogy a régi idők előítéleteit átadja a múltnak, félrelökje az urak országában megszokott nor- mákat, s új erkölcsöt teremtsen. Ez az erkölcs a tényleges érdemekre épül az emberi értékek tárgyilagos megítélésére. Vajon ez a szabály már általános-e? Nemrég olvastam egy kollégám tollából, hogy valakit évekkel ezelőtt addig-addig kérleltek, amíg otthagyta kényelmes, jó, komfortos beosztását, 8 visszament szülőfalujába. UJ, számára izgalmasnak látszott a feladat, de még inkább az nyomott a latban, hogy a közösség boldogulásáért dolgozhatott Nagyobb volt a munka, a felelősség, a teher. S amikor az eredményen esztendőktől fáradtan némi kedvezést kért, az annak idején tett ígéretek beváltását, hamar leintették, mondván: „más sem ül ölhetett kézzel, más is dolgozik*. A jó munka, az odaadással vállalt felelősség aem nyeri el tehát mindig a jutalmát Ez igaz. De azt nem lehet letagadni, hogy szerencsére, már mind kevesebb azoknak a száma, akik a kimagasló tetteket csak amolyan kényszeredetten ismerik el, mintha a fogukat húznák, s akik az anyagi és erkölcsi megbecsüléssel úgy fukarkodnak, mintha a saját szájuktól vonnák el a falatot Ezek a szűkkeblű, nem ritkán szívtelen és közömbös emberek szembehelyezkednek a közös érdekkel: ha volt idő, akkor most élünk abban a korban, amikor mindjobban létfontosságú kibontakoztatni a tehetséget, a szorgalmat, a rátermettséget, mindenki számára világosan megmutatni a lehetőségeket. S a tényekkel bizonyítani, hogy ki amennyit tud és tesz, annyit ér, akként boldogul. Soha annyi ösztönző lehetőség nem állt rendelkezésre, mint ma az új gazdasági mechanizmus viszonyai között. S ez nem ismer különbséget munkahelyeken, a tér nyílt, nemcsak a műhelyek embereire vonatkozólag érvényes, hanem minden fizikai és szellemi dolgozóra, az esztergályostól a mérnökig, a gépírónőtől a pedagógusig. Elég megnézni az érvényes rendeleteket, amelyek szerint is a jó munka elismerésének számtalan módja van. A megbecsülést azonban nem lehet csupán forintban, vagy kitüntetésben lemérni. Ennek jelentősége túlmegy ezeken, mert társadalmi hatása, nevelőereje van. Nálunk már jóformán nem létezik (vagy ha még megvan, lassan végleg eltűnik) a régi idők oly sokszor kifigurázott alakja, a szürke kisember, aki reggelente megjelenik munkahelyén, pedánsan leveszi manzsettáját, felölü a fekete klott könyökvédőt és körmölni kezd. A mi időnk dolgozói nem is nyugodnának bele abba, hogy színtelenül beolvadjanak a tömegbe, egy kalap alá vegyék valfimennyiüket, róluk csak a munkaügyi osztály, vagy a bérlista tudjon. Érzékenyen őrködnek azon, hogy az emberekre egyénileg számítsanak, hogy az érdemek kifejeződjenek, amennyire azt megszolgálják, mind a fizetési borítékon, mind a környezet, a vezetők és munkatársak véleményében is. A legtöbb ember nem is tud dolgozni, ha csend van körülötte, ha nem mondják meg neki, ha nem érzi, hogy mit ér a munkája. Gondoljuk meg: ha a dicséret sem fehér holló valahol, amikor ennek helye van, akkor a bírálatot is könnyebb«! viseli el, akit ez ér. Nagyon fontos tehát azok számára, akik mindegy, milyen poszton, emberi tevékenységet ítélnek meg, emberi erényeket bírálnak el, igazságosan, következetesen alkalmazzák a mércét Ez nem könnyű feladat Nem körmyű azért, mert az igazi érdem nem szokott kérkedni, követelőzni, kelletni magát, hanem a legtöbbször szerényen meghúzódik. De éppen ezért kötelességük azoknak, akiket ezzel megbíztak, hogy mélységes megértéssel és figyelemmel kísérjék az emberek munkáját Ha valaki felszínesen látja ezt el és a helyes mértéket minduntalan elvéti, az nemcsak tévedhet, hanem kárt is okozhat És mi a mérce? Rövid a meghatározás. Az az ember, ismételjük, aki többet tud, többet vállal és többet cselekszik, az többet is érdemel. V. J. Mertek és nyertek Nyírmadán Egv állami gazdaság, ahol a befektetés busás haszonnal járt A főkönyvelő készséggel számol. — Pontosan 32 forint 27 fillér. Igen. A Nyírmadai Állami Gazdaság az elmúlt évben úgy gazdálkodott, hogy minden száz forint árbevétel után 32 forint 27 fillér nyereséget ért el. Egyes termékek utókalkulációja ezt így mutatja: — A búza önköltsége 209 forint volt mázsánként, az árbevétel 295 forint. Holdanként 16 mázsás átlagtermést értünk el. A búzánál tehát a nyereség értéke 86 forintot tett ki. A burgonyánál a nyereség már kisebb, alig érte el a 10 forintot, az almánál viszont megint magas volt. Akadt persze egy-két terméke a gazdaságnak, amely éppen- hogy kifizetődött, sőt veszteséggel is értékesítettünk árut. A példa önmagáért beszél Miként lehet nyereséggel termelni? E kérdés mindig aktuális. Különösen akkor, ha mint a nyírmadai gazdaság is területileg erősen szétszórt, a talaj minősége és tulajdonsága előnytelenül változékony. A gazdaság igazgatója elmond egy példát. — Amikor először alkalmaztuk kukoricánál a vegyszeres gyomirtást, a pusztadobosi termelőszövetkezet tagjai nem akarták elhinni, hogy sikerülhet. A kövesút mellett volt a kukoricatábla és szinte a törés idejéig odajártak megnézni, vajon valóban nem kapáljuk és hogy kapálás nélkül van-e gaz. A vegyszeres gyomirtás, a bakhátas burgonyaültetés és még jó pár módszer, amely a termelés költségét csökkenti, ma már nem hat újdonságként. De a gazdaság fő- agronómusa említ mást is. — Megszerveztük és a gyakorlatban alkalmazzuk a központi gépirányítást. Sokan kifogásolták a módszert. E kifogásokra a gyakorlat cáfol és válaszol. A központi gépirányítás lényege, hogy ha történetesen valahol szántani kell, akkor ott minden alkalmas erőgép szánt. Ez egy-egy terület művelésének gyors befejezését teszi lehetővé. Ezt alkalmazzuk a betakarításnál is. így az erő egyesül, kevesebb a költség is, kisebb a veszteség. Nem az alkalmatlanságot kell bizonyítani A gazdaság túlnyomó részt olyan emberekkel dolgozik, akik törzsgárda tagok. Ez is lényeges, de talán az még jobban, hogy jó munkaszervezéssel az embereknek állandóan megfelelő keresetük van. — Miért tudunk mi az almánál megfelelő nyereséget elérni? — kérdi az agronó- mus, és válaszol is rá. — Nálunk az alma manipulálása teljesen gépesített. Ez nem újság, mert másutt is vannak gépek, csupán a gépeket valamilyen kifogással nem alkalmazzák. Mert valóban könnyebb egy gépről bebizonyítani, hogy munkavégzésre alkalmatlan, mint azt elérni, hogy a gép valóban dolgozzon is. Mi inkább ezt az utóbbit bizonyítjuk. Nem ördöngösség A gazdaság igazgatója beszélgetés közben többször alkalmazta azt a kijelentést: nem ördöngösség, amit tettek és tesznek. A vezetőknek és munkásoknak volt idejük megismerni a területet, ahol dolgoznak és nem sajnálják a fáradságot, hogy az ismereteket kellő mértékben gyümölcsöztessék. Persze, az eredményeket állandóan fokozni kell. — Nagy kiterjedésű gyümölcsösünk van — mondja az igazgató. — De még tovább megyünk. 40 holdon fekete ribizkét telepítettünk, málnát, ez is egy lehetőség, hogy továbbra is nyereséggel termeljünk. Akad azonban probléma is. A jobb értékesítési feltételek megteremtéséhez hű tőtároló építését tervezte a gazdaság. Egyéb beruházásokat is eszközölnének, de e tervek megvalósítása a gazdaság hibáján kívül el húzódik. Ha ilyen gondok nem adódnának, akkor még biztonságosabban lehetne a nyereségességre törekedni, Egy biztos: a Nyírmadai Állami Gazdaságban példamutatóan jó módszer teremtődött arra, miként kell és lehet veszteség nélküí gazdálkodni. Seres Ernő Házhely Sóstón 100 tsz-íagnak A nyíregyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet a következő években nagyarányú központosítást végez. Ennek első része, hogy fölszámolják a Herman, a Jármi, a Rákóczi és Kapás nevű tanyai településeket. A tanyák lakói Sóstón egy negyven holdas területen kapnak házhelyet. A házhelyek parcellázására ősszel kerül sor és mintegy 100 termelőszövetkezeti tag épít majd az új településen korszerű, minden igénynek megfelelő családi házat. A négy tanya a lakók elköltözésével nem szűnik meg majd teljesen. A Kapás tanyán alakítják ki például a termelőszövetkezet központi majorját, ott létesítenek majd korszerű állattenyésztési központot. ÖNZETLEN SEGÍTSÉG A „HAJTÓMŰNEK« Uj utakon a VAGÉP Az igazgató kiköltözött az új irodából, s átadta az új vállalat új igazgatójának, s ő visszament a régibe, ahol 1958-ban kezdték megalapozni egy üzem: a VAGÉP jövőjét. Tíz éve, Autó, óra és mérlegjavítással kezdték. Lelkesedéssel, nagy-nagy akarással, szorgalommal, üzemfejlesztéssel, kutatással, s ki tudná elmondani, mennyi fáradozással jutottak el a hírnévig. Gyártottak infraszárító kemencéket, kiállítottak a BNV-ken, 1966-ban a KF— 250-es fűrészgépük az országos könnyűipari kiállításon első díjat nyert. 1958-ban 5 millió forint volt az üzem termelési értéke- 1967-ben már 82 millió. És most kezdhetik elölről. A „kis” VAGÉP, az anyaüzem „megszülte” a nagy jövő előtt álló Hajtómű és Felvonógyár 4-es számú gyáregységét. Sláger lett beszélni és írni az új üzemről, melynek árnyékában szerényen ott húzódik meg a VAGÉP, s mintha erről kissé megfeledkeznénk, Átadták a bevált profilokat Markovié* Gyula, a VAGÉP igazgatója nem dicsekvő ember, önzetlensége mindenképpen figyelemre érdemes. — örülünk az új üzemnek, hiszen ezzel Szabolcs iparfejlesztését szolgáltuk. Mi adtunk gyáregységvezetőt, a műszakiak nyolcvan százaléka innen került ki, mérnökök, technikusok. Még az Lassan harminc esztendeje annak, hogy Pesti Ferenc lakóhelyet cserélt. 1. A rossz nyelvek szerint csak azért lett mezőőr Csen- gerben, mert Csegöldre való. Megmosolyogja: — Nem azt kérdezték tőlem akkor, hogy hová való vagyok- Hanem azt, hogy jók-e a lábaim. Mert gyalogló hivatás ez! 2. Kilenc évig, közel egy évtizedig volt a községi tanács alkalmazottja, községi mezőőr. Járta a határt. Estére mindig hazament. Nem azért, hogy lefeküdjön aludni. Evett valamit, nyakába terített egy pokrócot, megmarkolta hosszú nyelű foA mezőőr világa kosát és elindult újra az ismert dűlőn. Azt mondja: — Ismerek az égen minden csillagot, ismerek a csen- geri határban minden magányos fát és minden egyes embert benn a faluban. 3. Mezőőr: Nincs olyan ember ebben a szakmában, akinek ne lenne egy-két haragosa. Mert akadnak emberek, akik... Féloldalra fordítja a fejét: — Nem szeretek én róluk beszélni. A mezőőr legyen olyan, mint az orvos. Csak annak mondja el a bajt, akire az tartozik. S csak úgy, nevek nélkül meséli el egyik „esetét”: Amikor a tengeritolvaj apja ostorral várta a fasorban. S hogy nem lett belőle „eset”? — Nemcsak a lábaimról kérdeztek akkor a tanácson, hanem az erőmről is. 4. 1950-ben már egyre kevesebb volt a gazdaember a faluban- Indult a tsz, indult az állami gazdaság. Pesti Ferenc a gazdaság dolgozója lett, épített, dolgozott a földeken, de régi mesterségét itt sem adta fel. Igaz, hogy ettől kezdve már csak idény mezőőr lett. Meséli, hogy ott volt, ott dolgozott ő is, amikor a gazdaság első istállóját építették Tiszatanyán. És most büszkén mutat a központ felé. — A tiszatanyai bizony még kezdetleges volt. De nézze meg ezeket. Hét épület, szinte mindennel felszerelve. 5. Amikor felkerestem, amikor ezeket elmesélte a határban volt, kapált. — Bedolgozok — mondja. De az az én időm, amikor eljön az almaszüret, meg beérik a dinnye. Ahogy mondja, szinte látom, kézbe veszi a hosszú nyelű fokost, nyakába kanyarint ja a pokrócot és elindul a fasorok mentén. Horváth IV. János ösztöndíjasainkat is átadtuk a Hajtóműnek. És természetesen a gyakorlott munkások felét. Ez a létszám a gyár indulásához éppen elegendő volt — magyarázza. De ezekkel együtt átadták az utóbbi évtizedben felépült korszerű üzemcsarnokokat, a géppark felét. A gyártmányaikból a fűrészgép, a galvántechnikai berendezések és a motoros targoncák gyártási jogát is. Mindent elölről, újra... Fájó volt megválni vezetőknek, munkásoknak ezektől. Gondot is okozott, sok fejtörést, hogyan tovább? Ujjászülethet-e a VAGÉP? Bízik ebben az igazgató, s a munkások is, akik támogatják a vezetést. — Nem esünk kétségbe. Sok éves tapasztalat van mögöttünk. Ismerik a VAGÉP jó hírnevét, gyártmányait. Régebbi megrendelőinket megtartottuk. Igaz, vannak gondjaink is. Legnagyobb, hogy műhelyek, fürdő, öltöző, ebédlő nincs biztosítva- Ott már megvolt, s a dolgozóink csak három hónapig élvezhették. Érthető, hogy hiányzik mindannyiunknak. Ezen enyhít a megyei tanács segítsége. Vettünk fel hitelt is — magyarázza Markovics Gyula. Ez az összeg ötmillió forint. Területet kaptak üzembővítésre, miután szomszédságukban villamosították a vasutat. A felszabadult területre építenek új üzemcsarnokot és szociális létesítményeket. Ez évben kezdik a munkát. Igyekeznek kihasználni az új gazdasági mechanizmus adta lehetőségeket. Elsősorban a vasszerkezetek gyártását fejlesztik. Ehhez megfelelő szakmunkás garnitúrával rendelkeznek. Gyártása gazdaságos, népgazdasági- lag szükséges. Ezzel biztosítják az üzem eredményes gazdálkodását. — Első célunk* hogy a megyében jelentkező igényeket ezekből kielégítsük. Gépszíneket, almatárolókat, acélvázból készült mezőgazdasági épületeket gyártunk mintegy 40 milliós értékben ebben az esztendőben — mondja. Kutatni o piac igényeit Ez az év a piackutatásé. Ezzel itt most sokan foglalkoznak. Minden újra felfigyelnek. Egyszer a nyíregyházi rádió hírt adott arról, hogy a Szabolcs permetező két újítója a gyártásra üzemet keres. Megkeresték őket és megkezdik gyártását. Nyilatkozott az egyik tervező vállalat tervezője- Almatárolók gyártására keresett kapacitást. A VAGÉP kapott az alkalmon. Kooperálnak a Talajerőgazdálkodási Vállalattal 50 személygépkocsi felújításáról. Ha növekszik a szakmunkásgárdájuk, ebből 100 felújítását végzik el. Kutatják a hiányzó cikkeket. így készítenek drótbetétes szállítórekeszeket a Hajdúsági Iparmúveknek, s elektromos szárítószekrényeket gyártanak több nagyüzem megrendelésére. És van erejük arra is, hogy a vidék iparosításában részt vállaljanak. Demecserben, a volt gépállomás épületét felújították, bővítették. Itt már ötvenen dolgoznak a vasszerkezetek gyártásán. Foglalkoznak további külső üzemrészek létesítésével. Ezeket szakosítani kívánják, ahol egy-egy gyártmányt készítenek majd. Elősegítik néhány község iparosítását, munkaerőgondjainak az enyhítését. 50 milliós termelés Újjászületik a VAGÉP. Ebben az évben a vezetők é:; munkások összefogásának eredményeként már újra öt- venmilliós termelési értéket állítanak elő. És már az első negyedévben 1 millió nyereséget értek el. És ezt mind úgy valósította meg az „anyaüzem”, hogy a dolgozók keresete nem csökkent, hanem növekedett az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva, s a vállalat magasabb hozzájárulást biztosit a munkások ellátására. így szül új sikereket az összefogás e régi, jó hírt szerzett üzemben, melynek kollektívája az új üzem létrehozásában nyújtott segítségből és önzetlenségből kitűnőre vizsgázott. Farkas Kálmán
