Kelet-Magyarország, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-14 / 62. szám

Walter Ulbricht beszéde A nagy verseny Berlin (MTI): Walter Ulbricht, az NSZEP első titkára, az NDK állam­tanácsának elnöke szerdán este az NDK televíziójának képernyőjéről beszédet inté­zett az NDK, az NSZK és Nyugat-Berlin lakosságához, a két német államban és Nyugat-Berlinben élő egysé­ges német nemzethez. A be­széd Kiesinger bonni kancel­lár hétfői beszédére adott válasznak tekinthető. Walter Ulbricht bevezető­ben hangsúlyozta, hogy a német nemzet sorsa és jö­vője iránt érzett felelősség- tudat tükröződik a Német Demokratikus Köztársaság új alkotmánytervezetében, amely kijelöli az NDK fejlő­désének vonalát, megmutatja útját, egészen a demokrácia és szocializmus alapján tör­ténő újraegyesülésig. A szó­nok szembeállította az NDK- nak a német nemzet iránti felelősségérzetét, a nyugat­német kormány nemzetelle­nes, militarista, revansistaés monopoltőke érdekeit szol­gáló politikájával amelyet — mint kiemelte — a szociál­demokrata miniszterek is tá­mogatnak. Rámutatott, hogy Németország kettéosztottsá- ga az imperialista politika következménye és éppen a nyugatnémet kormány által támadott Szovjetunió szállt szembe a nyugati hatalmak­kal az ország egységének fenntartása érdekében. Walter Ulbricht a továb­biakban elítélte a nyugatné­met kormánynak a vietnami háború kérdésében elfoglalt álláspontját. Az NDK államtanácsának elnöke bírálta a nyugatnémet kormánynak az atomsorom- pó-szerződés megakadályozá­sára irányuló törekvéseit és kiemelte, hogy a Német De­mokratikus Köztársaság leg­főbb nemzetközi kötelességé­nek tartja egy újabb, német földről kiinduló háború ki­robbanásának megakadályo­zását. Walter Ulbricht kiemel­te hogy Kiesinger kancellár­nak azzal kellett vona fog­lalkoznia beszédében: mivel lehet közelebb hozni egy­máshoz a két ellentétes tár­sadalmi rendszerű német ál­lamot. Ehelyett azonban to­vább folytatta a revansista politika pozícióinak kiépíté­sét és megerősítette az ex­panziós jellegű nyugatnémet kizárólagos képviseleti igényt. A szónok külön foglalko­zott a Nyugat-Berlin beke­belezésére irányuló bonni tervekkel. Rámutatott, hogy a nyugatnémet miniszterek­nek, állami tisztviselőknek nincs joguk Nyugat-Berlin­ben hivatalos tevékenységet folytatni vagy ott hivatali helyiséget fenntartani. „A nyugatnémet kormánynak és a nyugatnémet Bundeswehr tisztjeinek semmi keresniva­lójuk Nyugat-Berlinben” — hangoztatta Walter Ulbricht. McCarthy sikere a prábavá'asziáse^on McCarthy szenátor, aki New Hampshire államban megszerezte a szavazatok 41 száza­lékát az elnökjelölő előválasztásokon, elégedetten mosolyog hívei körében. (Teleioto — MTI KülKSldi Képszolgálat) Washington (MTI) Eugane McCarthy, a béke­programmal induló demokra­ta párti szenátor kimagasló eredményt ért el az amerikai elnökválasztási kampány hivatalos nyitányán, a New Hampshire államban meg­rendezett első próbaválasz­táson. McCarthy az előzetes Jóslatokkal ellentétben meg- •zerezte a szavazatok 41 szá­zalékát Johnson elnök, aki hivatalosan nem szerepelt ugyan a választáson, de hí­vei — a helyi pártvezetősé­g«& utasítására — utólag írták fel a nevét a szavazó­lapokra, a leadott demokra­ta párti szavazatok mintegy 50 százalékát tudta megsze­rezni, jóval kevesebbet an­nál, mint amire a helyi pártvezetők számítottak. McCarthy szereplését az első politikai kommentárok egyöntetűen győzelemnek minősítik. A szenátor egyet­len lényeges programja az, hogy tisztességes békével vessen véget a vietnami há­borúnak és az ország erőfor­rásait a belső problémák megoldásának szolgálatába állítsa. A szenátor a John- sont támogató csoporttal szemben az államban csupán minimális anyagi eszközök­kel folytatta kampányát és a demokrata párt hivatalos apparátusa elkeseredett, gya­lázkodó kampányt folytatott ellene, Johnson elnök tekin­télyének megvédésére. John­son egyelőre nem nyilatko­zott a próbaválasztás ered­ményéről, s csupán annyit mondott egy kedd délutáni beszédében, hogy azon „bárki indulhat és bárki győzhet is.” NYIKOLAJ BAJBAKOV, A SZOVJETUNIÓ MINISZTERTANÁCSÁNAK ELNÖKH» LYETTESE, AZ ÁLLAMI TERVHIVATAL ELNÖKÉNEK NYILATKOZATA A SZOVJET­UNIÓ ÉS AZ EGYESÜLT ALLAMOK GAZDASÁGI VERSEN YÉRÖL országok és az Egyesült Al­Az APN hírügynökség munkatársa beszélgetést folytatott Nyikolaj Konsz- tantyinovics Bajbakovval, a Szovjetunió minisztertaná­csa elnökhelyettesével, az Állami Tervhivatal elnöké­vel a Szovjetunió gazdasági fejlődéséről, a Szovjetunió és az Egyesült Államok gaz­dasági versenyéről. Az új­ságíró a többi között ezt a kérdést tette fel: — Nyugaton, elsősorban az Egyesült Államokban, egyes sajtószervek azt állítják, hogy a Szovjetunió „vesztés­re áll” az USA-val folyó gaz­dasági versenyben. Mi a helyzet a valóságban? — A két nagyhatalom gaz­dasági versenye nem hason­lítható autóversenyhez, vagy a vonatok menetrend szerin­ti közlekedéséhez. E ver­senyre nagy kihatással lehet­nek különböző külső és belső tényezők, amelyeket nem mindig lehet előre kiszámíta­ni. — Az Egyesült Államok gazdasága hosszú időn át lassú, a Szovjetunióé pedig gyors ütemben fejlődött. Amig 1918 és 1966 között a Szovjetunió ipari termelése évente átlagosan 9,9 száza­lékkal nőtt, az Egyesült Ál­lamoké mindössze 3,7 száza­lékkal. Voltak időszakok, amikor a szovjet ipar fejlődési üte­me négyszeresen felülmúlta az Egyesült Államokét. Ez különösen azokban az idő­szakokban volt így, amikor az Egyesült Államok gazda­sági életét válság és a terme­lés csökkenése jellemezte, míg a háborús időkben az USA ipara és egész gazdasá­ga fellendült. — Néhány évvel ezelőtt Nyugaton olyan elmélet lá­tott napvilágot, amely sze­rint a szovjet ipar fejlődési üteme elkerülhetetlenül „las­sulni”, csökkenni fog az ipar arányainak növekedésé­hez, vagy a nyugati közgaz­dászok kifejezésével élve — a Szovjetunió „gazdasági érettségének” eredményei­hez képest A valóság azon­ban nem igazolta ezt az el­méletet A szovjet ipar vál­tozatlanul gyors ütemben fejlődik. — Mi volt az alapja an­nak, hogy a nyugati közgaz­dászok a szovjet gazdaság fejlődési ütemének „lassulá­sára” következtettek? — A hétéves terv során egyes esztendőkben fejlődé­sünk üteme némileg valóban meglassult. így 1961 és 1966 között az ipari termelés évi átlagos fejlődése csupán 8,6 százalék volt míg az előző öt évben — 1956 és 1960 kö­zött — elérte a 10,4 százalé­kot. 1956 és 1960 között a fogyasztásra és felhalmozás­ra fordított nemzeti jövede­lem évente átlagosan 8,2 százalékkal nőtt, míg 1961 és 1965 között csupán 5,9 száza­lékkal. — A fejlődés ütemének ez az időleges lassúlása konkrét okokra vezethető vissza. Hát­rányosan hatottak ebből a szempontból az irányítás és tervezés hibái, egyes gazda­sági módszerek lebecsülése, az erkölcsi és anyagi ösztön­zők nem teljes kihasználása. S hátrányosan hatott 1963- ban és 1965-ben a rossz ter­més is. Nem szabad figyel­men kívül hagynunk továb­bá a nemzetközi helyzet éle­ződését sem. Az imperialis­ták agresszív lépései az utóbbi években arra kény­szerítettek bennünket, hogy további anyagi eszközöket vonjunk el az ország védel­mi erejének növelésére. — A tervezés és anyagi ösztönzés megjavítása, az iparági minisztériumok lét­rehozása, valamint egy sor más fontos gazdasági intéz­kedés végrehajtása az ipar, a mezőgazdaság, az építőipar és a gazdaság más területein, lehetővé teszi, hogy jelentő­sen növeljük a termelés ha­tékonyságát és meggyorsítsuk a gazdasági fejlődés ütemét A mezőgazdaság termelése például már 1966-ban 10 százalékkal emelkedett, s ez­zel felülmúlta az ipari terme­lést, amely 8,7 százalékkal nőtt. 1967-ben a szovjet ipar termelése 10 százalékkal nőtt, míg a nyugat-európai Az AFP a Felszabadulás hírügynökségre hivatkozva jelenti, hogy az elmúlt negyven nap alatt a Khe Sanh-i támaszpont 1960 vé­dője — többségében ameri­kai katona — vesztette éle­tét, sebesült meg, vagy esett a partizánok fogságába. A szabadságharcosok az említett időszak alatt 196 repülőgépet és . helikoptert lőttek le vagy rongáltak meg. Az Egyesült Államok légi­ereje folytatja a hazafias erők által a Khe Sanh-i tá­maszpont körül létesített ál­lások bombázását. Kedden és szerdán a vadászgépek és a B—52-es összesen kétszáz­lamok ipari termelésének a fejlődési üteme csökkent. — Nem igazolódtak tehát az amerikai közgazdászok jóslatai. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az Egyesült Államok ipari ter­melésének 1964-ben és 1965- ben tapasztalt kisebb arányú fellendülése jelentős mérték­ben a gazdaság militarizálá- sának, a vietnami háborúnak, a nagy katonai megrendelé­seknek az eredménye. A Szovjetunió gazdasága válságoktól és pangásoktól mentesen, állandóan gyors ütemben fejlődik. S ez tör­vényszerűen oda vezet, hogy — a termelés abszolút meny­nyiségét tekintve is — meg­előzzük az Egyesült Államo­kat. Egy sor igen fontos ipari termék előállításának abszolút mennyiségét tekint­ve, már most is, megelőztük az Egyesült Államokat. Ilye­nek: a vasérc, mangánérc, krómérc, nikkel, koksz, szén, cement, előregyártott vasbe­tonelemek, fűrészáruk, ab­laküveg, Diesel-mozdonyok, vlllanymozdonyok, szer­számgépek, traktorok, gabo­nakombájnok, karórák, gyap­júszövetek, cukor, állati zsi­radék, hal. A fejlődés yors ütemé­nek fokozása újabb sikere­ket biztosít a Szovjetuniónak az Egyesült Államokkal fo­lyó gazdasági versenyében, — mondotta nyilatkozatában Ny. K. Bajbakov, a Szovjet­unió minisztertanácsának elnökhelyettese, az Állami Tervhivatal elnöke negyven bevetésben támad­ták a. partizánok állásait. Hírügynökségi jelentések szerint — Dél-Vietnamban kedd este a demilitarizált övezettől délre eső területe­ken és Saigon környékén folytak harcok. A legsúlyo­sabb csaták az övezettől mindössze néhány kilométer­re levő Gio Linh mellett dúl­tak. Részletekről nem érkez­tek jelentések. Az amerikai főparancsnok­ság Saigonban bejelentette, hogy a „kommunisták" ra­kétatűz alá vették a Saigon­tól 24 kilométerre levő Bien Hoa-i légitámaszpontot. (CENTROPRESS) Súlyos amerikai veszteségek Khe Sanhnál 52. — Fiúk! Egy katonával megint kevesebb... — kiál­totta a Tarzan. — De ezt messzebb ássátok el, mert a múltkori idecsődítette a hié­nákat És elindult, hogy elsőnek üssön a közeledőre. Trop- pauer egy pillanatig arra gondolt, hogy elfut. De ho­vá? Körül az őserdő járha­tatlan sűrűje. Ment tovább, egyenesen. — Kutya! Piszok, véreb! — kiáltotta a Mikulás külse­jű vadember. é.s felemelte a dorongot. De valaki elkapta a karját, és mint valami cso­magot dobta félre. — Ezt az embert nem bántja senki! A darócba bújtatott, félig penészes csontvázak fenye­gető rikácsolással közeled­tek... Barbizon, a korzikai ban­dita állt Troppauer előtt, ki­terjesztett karral. — Ez volt az a katona, aki vizet adott, hogy megitassa­nak téged, Grumont. Ez verte meg miattunk a gou- mierL Aki hozzányúl, azzal én végzek. A Madonnára mondom.» A korzikai fenyegetése ma­gában véve még nem bizo­nyult volna hathatósnak. A bozontos hajú Mikulás-Tar- zan akkor torpant vissza, amikor azt hallotta, hogy a katona megitatott egy rabot Ezek a félholt alakok a szörnytett és az érzelgés kö­zött ingadoztak hisztérikus lelkiállapotukban. Trop- pauert vállon veregették, és vigyorogtak rá. A köpcös kihúzta magát, és legszélesebb mosolyával mondta: — Akkor, ha megengedik, felolvasom egy költeménye­met — és kivett egy piszkos lapot. — Hajnali rózsák a Szahara felett. Irta: Trop­pauer Hümér! A rabok rémülten álltak. Galamb véresre csipette magát a szúnyogokkal, és eldobta a kinint. Egyetlen grammot sem szedett még. Rikajev már kinínsü­ketséget kapott a sok ma­lária elleni védekezéstől. Galamb pedig csak hagyta, hogy csipjék a moszki- tók, mert tudta, hogy ha kórházba kerül maláriával, az már annyi, mintha el­patkolt volna. De este a kantinban me. gint nem a láz kínozta, ha­nem türelmetlen éhség. És mikor végre hozták a va­csorát, Rikajev egyszer csak lebukott a székről, fél mé­terre dobta magát a hideg­rázásban, és összeszorított fogai úgy csikorogtak, mint amikor két érdes kavicsot dörzsölnek össze... Az orvos csak ránézett a dánra: — Malária... — állapította meg légy intve. És Rikaje- vet vitték... „Becsület szavamra, a sors ugrat” — mondta ma­gában elkeseredetten Ga­lamb. „Pedig meg kell halni! Meg kell halni! — ismétel­gette magában, és nagy fa­latokat nyelt le a vacsorá­jából. Szegény Troppauer! A verseit eltette abba a viaszosvászon zsákba, amelyben Grison tárcáját őrizte és a csontlapot a 88-as számmal. Most Hlavács vánszorgott be a kantinba. Éppen, hogy felgyógyult a lá/rohamá- ból, amit tífusznak hittek. Galamb összecsapta a bokáját az asztal alatt, és kacsintott. Most jutott csak eszébe, hogy Hlavácsot nem lát+a, mióta megtudta, hogy ő íves őrnagy. Persze az állítólagos cipész ezt nem is sejti, mert lázas volt. Még egyszer rákacsintott a ci­pészre, aki hökkenten néz­te, azután közel hajolt, és a fülébe súgta: — Mindent tudok.» Hlavács halálsápadt lett... Most jön az Ingügy! — Nem értem... — he­begte. Galamb megint kacsintott, és csak ennyit mondott je­lentősen, halkan: — Az ing...! Elszólta ma. gát lázálmában... Hlavács ajkai remegtek, és megkapaszkodott a szék­ben. — Könyörgök... én, én.. ha megtudják... — Megbízhat bennem... én rendes fiú vagyok... És kitűnő nyomozó... Ezt elhi­heti... — Kérem... — hebegte Hlavács —, nekem Spolians- ky mondta... én igazán nem tehetek... — Jó, jó... A fontos az, hogy ön adott esetben szá­míthat rám. Én kis híján francia tengerésztiszt lettem. Pszt... — és szájára tette az ujját. — Én tudok hallgatni. De megmondom: rám szá­míthat... Viszontlátásra... őr­nagy úr! És kilibbent. Hlavács zsibbadtan ült, és verejtékét törölgette. Istenem... Milyen bajba jön, ha ez az ember csakugyan megőrült. Gardone kapitánynak Ga­lamb valósággal mániája lett a semmittevésben, tehetetlen dühében, ingerlékenységé­ben. Még a sivatagban a fe­jébe vette, hogy „ezt a gya­nús egyént” elpusztítja. És egyre azt jelentik, hogy meg­úszta a halálos büntetést! Dühöngött, hogy sok ráuszí­tott altiszt dacára ez még él, itt, ahol könnyen osztogat­ják a halált. Minden elkese­redését levezette ebben a gyűlöletben, amit valami gyanakvással magyarázott. Most is jön szemben. És fütyörészik! Rárivallt: — Közlegény! Hol a de­rékszíja? Szemben áll vele a forró- ságtól izzó erődudvaron. — Nem vagyok szolgálat­ban mon commandant — felelte Galamb. — Hol a derékszíja? — Paquetage után mindig száradni hagyom hogy ne ke­nőd jön el a viasz. — A szakaszvezetőnek je­lenti, hogy derékszíj nélkül jött át az udvaron. Rompez! Kobienszkinek már sok kel­lemetlensége volt azért mert ez a légionista még itt lá- batlankodik Értette ő jól a kapitányt és hogy Galamb még élt az igazán nem az altiszt jóakaratán múlott. Dühtől eltorzult arccal hallgatta végig Galamb je­lentését. azután ez a torzu­lás átment egy állati vi­gyorgásba. — Hát most majd elbánok veled. Huszonnégy óra en crapaudine... Latouret őrmester a kapi­tányhoz ment: ez a büntetés még két és fél órára is tilos volt. Huszonnégy óra, ezen a vidéken, voltaképpen kín­halált jelentett. Ném vállal­hatta a felelősséget. A kapi­tány azonban nagyon lehord­ta: — Itt nem vagyunk a had­tápnál! Itt különleges viszo­nyok vannak, és sok minden szabályellenes. De másképp nem megy. Latouret ment a fogolyért. Ez már a munkaruhába öl­tözve várta... és... vigyor­gott! — Harrincourt! Huszon­négy órát kap en crapaudine. Meg kell mondanom, hogy ezt nem nekem köszönheti... És ha... Mit vigyorog! Maga barom! A huszonnégy óra alatt tízszer is meghal! „Csak egyszer add, Uram Isten, végre. Csak egyszer” — imádkozott magában Ga­lamb, és határozottan boldog volt. Vitték az őrségre. A kapu melletti őrházban laktak a goumier-k is. Spolianskyt, a gróf urat verte éppen az al­tiszt egy derékszíj csatos vé­gével. — Te kutya! Elaludtál az őrségen? Te piszok... te... Engem büntet meg a had­nagy úr, te nyomorult... te alszol? (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents