Kelet-Magyarország, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-10 / 59. szám

NÉCV NAP a víz alatt Az aquanauták, Ladlstav Geist és Vilém Kocíán, akik 102 órát töltöttek a viz alatt. Duzzasztóművek turbinái­nak javításánál, víz alatti tárgyak kiemelésénél, el­árasztott bányákban gyakran veszik igénybe az amatőr­búvárok segítségét. Az em­beri szervezet állóképességé­nek próbájaként két sport­búvár 102 órát töltött Ostra­va környékén 25 méter mély­ségben, a víz alatt, egy gö­dörben. * „Eltűnt a kék ég. A fü­lünkre nehezedő nyomás erő­södése a növekvő mélységet jelezte. Huszonöt méternél megláttuk a kabint. Gyor­san bemásztunk és bekap­csoltuk az infra hősugárzót A hőmérséklet null-fok kö­rül, reszketünk a hidegtől.” így kezdődik a fedélzeti napló, a 100 órás víz alatti tartózkodás startja után. A 26 éves Vilém Kocián, és a 24 éves Ladislav Geist nem először merülnek a mélybe. 1967 márciusában már 80 órát töltöttek 10 mé­terrel a víz felszíne alatt A 25 méteres mélység mindenesetre kockázatos. A miniatűr mélynyomású ka­bin alvó- és lakószobaként rendelkezésükre áll. Acél­köpeny védi. A kabinablak világít. A két infrasugárzó 550 wattos teljesítményével mégsem tudta 15 foknál job­ban felmelegíteni a két bú­vár menedékét, minthogy a víz 4 fokos volt Az első éj­szaka után fentről utánuk küldtek még egy villany- kályhát. így sikerült a ka­binban 25 fokot elérni. Dr. A. Kachlik, a hegyi mentőszolgálat főorvosa, aki a kísérletnél közreműkö­dött, háromszor naponta te­lefon útján ellenőrizte egész­ségi állapotukat és különbö­ző próbáknak vetette alá őket Hogyan zajlott le például az „aquanauták” első nap­ja: 8,15 — leszállás a kabin­ba, 8,30 — üzembe helyezik a hydrokabint, 12 óra — or­vosi vizsgálat és próbák, 13 óra — ebéd, 15,30 — aláme­rülés, 17 óra — kísérletek és a berendezések ellenőrzése, 18,30 — vacsora, 21,30 — a berendezések ellenőrzése, 22 óra — lefekvés. Naponta né­hány órát töltöttek a víz­ben, a kabinon kívül. Végre­hajtották a kutatási progra­mot és a szerelési munká­kat Az első éjszaka felüvöltöt- tek a szirénák a gödör fe­lett: A kabinban nincs áram! A víz partjánál lévő támasz­pontokról akcióba lép az ügyeletes. Negyedórán belül felfedezik a hibát* — a ká- belbóázást, — és az áram Ismét eljut a víz alá. A hő­mérséklet azonban egyre gyorsan süllyed a kabinban. Ez a negyedóra valóban na­gyon kellemetlen volt oda­lent Három nap és kilenc óra telt el. Megindul a kabin felfelé. Fél óra múlva már csak 12 méter mélyen van­nak. Ismét fél óra múlva 9 méterre. A két és fél at- moszférás nyomás után a szervezet fokozatosan szokik a nyomáscsökkenéshez. A nitrogén, amely a búvárok vérében feloldódott, csak fo­kozatosan távozhat el. A túl gyors felszállás a búvárok életébe kerülhetne. Húsz óra alatt éri el a kabin a felszínt A fokozatosság ked­véért hat és három méter­nél is szünetet tartanak. A kísérlet sikerült Mindketten jó hangulatban lépnek ki a kabinból. Megkérdeztük, hogy érez­ték magukat odalenn, nem voltak-e túl ingerültek, ami a zárt helyiségben való tar­tózkodás velejárója. — Egyáltalán nem voltunk ingerültek. Megszoktuk egy­mást, bajtársak voltunk. Azonkívül állandó összeköt­tetésben álltunk a külvilág­gal és ez is csillapítólag hat — válaszolták. — Mi hiányzott a legjob­ban? — A meleg zuhany. Az áram ehhez nem volt ele­gendő. Legközelebb azon­ban megoldjuk ezt a problé­mát is. Kísérleteiket tehát folytat­ni akarják. Felszállásuk után kórházba szállították őket, ahol alapos orvosi vizsgálat következett A vizsgálat semmiféle elváltozást, vagy rendellenességet nem muta­tott ki. Petr Pontska (Centropress-Pragopress) AZ 5-ÖS SZAMÜ AUTÓKÖZLEKEDÉSI VÄLLALAT rakodómunkásokat keres azonnali FELVÉTELRE, nyíregyházi telephelyre. Jelentkezni: NYÍREGYHÁZA, Korányi Frigyes u. 12. anwakaügyi osztály. VÁLASZ: A nyíregyházi auf óbuszállomás ügyében „Megállt az órám, azért sikerült" Szabolcsi győztes a képernyőn Lapunkban korábban kö­zöltük, hogy az új autóbusz­pályaudvar helyét kijelölték: a Jgkai téren épül fel. Ezt több olvasónk kifogásolta, ezért szükségesnek ■ tartjuk közölni a városi tanács vb. építés- és közlekedési osz­tálya véleményét: Néhány észrevétel szerint a MÁV-állomásról kiinduló nagyobb mérvű utasáramlás indokolttá tenné, hogy az állomás előtti téren helyez­zük el az autóbuszpálya­udvart. Válaszképpen szeret­nénk indokolni az autóbusz, pályaudvar tervek szerinti elhelyezésének helyességét. Az 1965. évben elkészített városközpont részletes ren­dezési tervében — megfele­lő funkcionális vizsgálat eredményeképpen — a Jó­kai téren nyert elhelyezést az autóbuszpályaudvar. Ezt követően ez évben az ÉVM Városépítési Tudományos és Tervező Intézet rendelkezé­sünkre bocsátotta a város általános rendezési terv II. ütemprogramját, mely rész­leteiben foglakozik Nyíregy­háza — jelenlegi és távlati helyzetével, szerepkörével, illetve problémáival. A terv nem csupán a je­lenlegi adottságokat, lakos­számot, munkaerőhelyzetet, s ez utóbbin belül az utas­áramlást veszi figyelembe, hanem 100 000 fős város vi­szonylatában 30—40 éves távlatban szab irányt a re­gionális vizsgálat eredmé­nyétől és a meghatározott szerepkörtől függően. A tervezők a 2000. évi la- kossaám meghatározásánál figyelembe vették a város külterületén élő lakosságnak, továbbá a jelenleg 45 per­cen túlról munkahelyre, vagy tanulni beingázó dol­gozók és diákok folyamatos betelepülését a városba. Igaz, hogy még ebben az időszakban is hozzávetőleg 15 000 nappali bejáróval, il­letve vendégforgalommal kell számolni, de ez már az ossz lakosszámhoz viszonyít­va a jelenlegi 30 százalék­kal szemben mindössze 15 százalékot fog elérni. Ez vi­szont azt jelenti, hogy a he­lyi forgalomnak már vi­szonylag kis százaléka irá­nyul a vasútállomásról, il­letve a vasútállomásra. Eb­ben az időszakban a tömeg-! közlekedés túlnyomó része; a város egyéb területére oszlik meg, ami feltétlenül, központi telepítésű, tömeg-; közlekedési bázis kiépítését indokolja. i Az elmondottakon kívül a fentieket megerősítjük az­zal, hogy a városból ki és bevezető főbb közlekedési utak a Jókai térről előnyö­sen megközelíthetők, továb­bá azzal, hogy a forgalom­vizsgálatok adatai szerint a forgalom főbb áramlási irá­nya mindig a város központ­ja felé, illetve a központból a város széle felé irányul. ; Köztudomású, hogy a vasútállomások környeze­tükre milyen káros szennye­ző hatást fejtene ki. Ezért a hivatkozott általános ren­dezési terv szerint védő zöldövezet létrehozására ke­rült, illetve kerül sor, rész­ben a Petőfi park felújítá­sával a jövőt illetően pedig az állomás előtti tér park- rendezésével. A meglévő és még kialakításra kerülő zöld­övezet az állomás körzeté­ben a tervekben meghatáro­zott területnagyságig szüksé­ges, ezért egészségileg káros volna a zöldterület csökken­tése, és még egy szennyező hatású létesítmény telepítése. Nyíregyháza Városi Tanács VB. építés- és közlekedési osztály MB, ez a két betű ragad­ta meg Pócsi Irén demecseri gimnáziumi tanárnőt. Szen­vedélyes újságolvasó, de ezt a lapot — a Mai Bulgáriát — eddig nem ismerte. Bul­gáriát annál inkább, diákko­ra óta érdekelte ez a kis nép, amelynek történelmé­ben sok hasonlóságot vélt felfedezni a magyarokéval. Mikor a Népszabadságban elolvasta a „Mai Bulgária” felhívását a vetélkedőre, nem gondolta, hogy már­cius 3-án ott lesz a tv-ka- merák előtt, s ő lesz a győz. tes. — Talán annak köszönhe­tem, hogy megállt az órám — meséli egy lyukasóra szünetében. — Nyugodt vol­tam, gondoltam, még van időm. S mire észrevettem, már gratuláltak a verseny­zőtársak, a zsűri engem szó. lított. Hogy hány éjszaka ma­radt fenn, — azt édesanyja mondja. Berkeszen, idevaló Pócsi Irén, történelem— orosz szakos tanárnő. Olva­sott, jegyzetelt, nem szólt semmit otthon, csak a ve­télkedő előtt: — Szeretnétek a tv-ben látni? — kérdezte anyjától. — Azt hittük viccel, — mosolyog a mama. Aztán vasárnap este megtelt a szoba, voltunk vagy har­mincán, még az idős nagy­mama is eljött, aki ekkor látott először tv-t, s a kép­ernyőn az unokáját, írón­két. Pócsi Irén Budapestről „egyből” Demecserbe ment: hétfőn, ugyanúgy, mint más. kor oda állt a katedra mel­lé. A gyerekek gratuláltak, „telefirkálták” a táblát, sok levelet, táviratot kapott ba­rátnőktől, ismeretlen tv-né. zőktől. Egy nyíregyházi do­hánygyári dolgozó nem kér ugyan „önéletrajzot”, de Pócsi Irén néhány sort szívesen olvas­na írónkéról. Révész Béla, volt történelemtanára is az elsők között gratulált. Az egyik barátnő a népszerű slágert írta a dísztáviratra: „A boldogságtól ordítani tudnék...” Az MB vetélkedő győzte­se, Pócsi Irén bulgáriai üdü­lést és egy bolgár gyártmá­nyú robogót kapott jutal­mul. A tv „szereplés” sok barátot szerzett a szerény, megnyerő modorú győztes­nek, nemkevésbé a baráti Bulgáriának. Most szorgal­masan tanulja a bolgárt, — mint orosz szakosnak ez nem túl nehéz. — És készül a megyei könyvtárba, hogy visszavigye a halmaz köny­vet, melyeket a vetélkedőt megelőzően böngészett. Amint tavaszodik a juta­lomrobogón jár majd haza a hat kilométerre fekvő Berkeszre a szüleihez. A jupiterlámpák után követ­keznek a hétköznapok, me­lyeket megszépített ez a képernyős „kaland”. (PGI Újabb ablak a világra Vak eszperantisták között A tavaszra készülnek a TI szavasvári Állami Gazdaság dadai kertészeiében. Képünkön: Ráduly Erzsébet és Gadnai Júlia a paprikapalántákat gyomlálja. Hammel József felv. Ha egy csütörtök estén valaki benyit a nyíregyhá­zi Dózsa György u. 7. szá­mú irodahelyiségbe — használhatja a világ bár­mely nyelvét — valámit megért majd az itt folyó beszélgetésből, felismeri anyanyelvének egy-egy ki­kifejezését, szavát... A pici irodahelyiségben eszperantóul tanul kilenc vakember. A tanfolyam a múlt év végén indult a Vakok és Csökkentlátók Szövetségének helyi csoport­jánál. — Bonan tagon! — kö­szöntik a belépő hófehér szakállú tanárt, Soltész Gyulát, aki élete eddigi 80 évének jelentős részét szentelte a nemzetközi nyelv ügyének: tanít, for­dít, levelez. Párbeszédes példamonda­tok, nyelvtani szabályok fo­galmazódnak. Olyan ez a nyelvóra, mint bármely más tanfolyamon... vagy talán Néztem a televíziót é$ megbabonázva figyeltem, amint atomfizikus barátom mikrofon elé állt, majd éne. kelni kezdett: SIKER Hová mész? Mire vársz? Merre jársz? Mit csinálsz? Egyedül Remegőn Keresem A szived Neked is Nekem is Csudaszép Boldogság! Vége a táncdalnak, ennek a nagyon mély mondaniva- lójú slágernak. Atomfizikus barátom meghajol, úgy fo­gadja a tapsot. A zsűritagok táblájukat felemelik, rajtuk a megítélt számokkal. Siker! Elsöprő siker! Virágcso­kor, gratuláció és minden amit el lehet képzelni. Nem bírtam nyugodni, másnap felkerestem baráto­mat lakásán. — Mond hogyan jutottál ide — kérdeztem. — Egyszerű — válaszolta. Tudod mint atomfizikus, no nem panaszkodhatok, mégiscsak el volt zárva az ember a nagy lehetőségek­től... — Hogy értsem ezt, már nem vagy atomfizikus? — Nem. Tegnap óta nem. Táncdalénekes lettem, mert befutottam a fesztiválon. Láthattad... — De az atomfizikus, szó­val nem értem... Mégiscsak tudomány, minden... — Ugyan! Az a helyzet. hogy gyermekkorom óta va. lami nagyot szerettem vol­na művelni. Egy darabig az irodalom vonzott, aztán az egzakt tudományok, így let- lem matematikus, majd atomfizikus. Dekát mindez nem üzlet ma már... Kétségbeesve hallgatom, ö pedig a vállamra üt: — Bizony öreg cimbora. Végre beteljesedett az éle­tem. Máris jelentkeztek a külföldi impresszáriók, vi- lágkörútra szóló szerződéssel stb. stb... Lassan kezdem érteni. Lehet, hogy a következő táncdalfesztiválon én is kö­zönség elé lépek. V. Gy. mégsem egészen: itt nincs tábla, amin a tanár szabá­lyokat szemléltethet, nincs nyitott tankönyv a hallga­tók előtt, senki előtt nem fekszik notesz, írószer. Ket­ten mégis jegyzetelnek. Harsányi Mária kezében cipész árhoz hasonló szúró­eszköz kopog ütemesen. A Braille-féle vakírással most a negyedik olvasmány szó­szedetét rögzíti a kartonra. A nyelvórán születő feljegy­zéseket Kőszegi Eszterrel együtt sokszorosítják és már vasárnap este eljuttatják a tanulótársakhoz. A tanfolyam három nő­hallgatója — pontosabban a hangjuk — városszerte is­mert. Szigeti Piroska na­ponta több százszor mondja az OTP telefonközpontjá­ban: „...igen, kapcsolom”. Harsányi Mária a 10-00 tár­csázása után jelentkezik: „megyei tanács”. Kőszegi Esztert pedig névtelenül gyakorta így emlegetik: a megyei bíróság központo­sának van a legkedvesebb hangja. A három jól ismert hang most eszperantóul fo­galmazza a szabálvos, ke­rek mondatokat. Pontírás­ból letapogatott, s így megtanult szavakat kap­csolnak össze. Becsukom a szemem, né­hány percre elsötétül előt­tem az irodahelyiség. Csak hangokat hallok. Nem lá­tom a tanárt, a hallgató­kat, nem látom a falon Louis Braille portréját, a vakírás francia feltaláló­jának arcképét. Semmit sem látok: így próbálom megérteni ennek a kis sorstársi közösségnek hihe­tetlen akaraterejét. A pontírás ablakot nyi­tott a világtalan emberek­nek a tudás, a tudomány vi­lágára. az ismeretszerzésre. Most nyelvet tanulnak. s hamarosan egy újabb ab­lakot nyitogathatnak — a nyelvtudás ezernyi haszná­val.. íSz!)

Next

/
Thumbnails
Contents