Kelet-Magyarország, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-31 / 77. szám
Földet György Szabolcs-szatmári tájakon OFEHERTO Orvosszerzés SOLTÉSZ ALBERT GRAFIKÁJA ö-tej8rtŐ a tavak szigetén épült, főutcáját, mely a legrégebbi portáknak adott menedéket, erdős, vizes, mocsaras gyűrű vette körül. Csikász, pákász nép ütött tanyát a középkorban még a Báthori családhoz tartozó vidéken, 13 porta tartozott a tavak szigetéhez. Gőzölgő fehér gomoly&g ülte meg a tájat, a tavak párája, melyet ma már csak az utolsó „mohikán”, a Pa- zarnyi 35—40 holdas víztükre mutat meg a nézelődő- nek. Ez az egy maradt a sok fehér tóból, szinte görcsösen ragaszkodva a tájhoz, kusza vizinövényzetével, nádasával, olykor emberi életet is követelve magának. Valamikor a Majláth grófok, e vidék utolsó birtoké« gazdái csónaké zónák használták, romantikus vágyaik kielégítésének. színhelye volt a Puzurnyi: akkor fulladt bele egy pán. Nehéz kftedeten&ea győzte le az ember a természet erőit, ásót, kapát fogott a kanálisok, vizes medrek lo csapolására. De még a sűrűn egymásba kapaszkodó tavak eltüntetése, a telepesek trrmészetátalakító kapavágásai sem oszlatták: el az 6- fejértói földművelő nép meg- megújuló aggodalmait Mert igaz, hogy minden év, évtized nagyobb és nagyobb földnyelvet adott az itt élőknek, de a mocsár, a láp és tővilág másképp „fizetett* a küzdőnek. Maláriával, amely rettegett űrként szedte áldozatát, és a tífusszal. 1871- ben a kolera tt település kétharmadát «pusztította. Alig 23—25 évvel ezelőtt sikerült megfékezni a maláriát a lecsapolásokkal, de a tífusz sokáig tartotta magét. Az országban elsőnek itt kezdte meg dr, Szederkényi József orvos a tífusz elten! védőoltásokat. Évente 50— 100 beteget kellett gyógyítani azelőtt. Szederkényi doktor, akit a „szegények orvosának neveztek" akkor vette fel a küzdelmet a népbetegségek ellen, amikor a betevő falat is hiányzott a község többségét kitevő cselédek asztaláról. A népi demokrácia „Érdemes oryos” kitüntetéssel jutalmazta több évtizedes munkásságát Ki injekcióstűvcő. ki «6- vekekkel írta be nevét a község történetébe. A eö* vek a földosztás jelképévé vált, hisz a Majláth grófok sovány kenyerét ette itt a nép. Az ezeréves per után a paraszti kezek tettek pontot A grófi kastélyból iskola lett, emeletet építettek rá a falusiak. A Kárpáttá fakitermelő cégnek te csak a neve maradt fenn, csakúgy, mint az erdőbeü egykori betyárcsárdának, melyet a falusiak Gyilkosnak neveznek, s helyén békés erdészház áll. A régi Ö-fejértó múltját a dűlő és utcanevek Őrzik: a Tóth utcában azok utódai élnek, akik a Felvidékről a már riapócsl búcsúra jöttek és itt találtak űj földre. A Burgundia — mai nevén Szabadság «te* — rejtélyét ma sem tudják, német telepesektől kapta-e, vagy az ismert szőlőfajtáról. Ma már alig őrzi néhány motívum az igen kevert nemzetiségű község „származását”, nem is tartják fontosnak, kinek milyen nemzetiségű volt az ősapja. Egy biztos, akik itt gyökeret eresztettek, megkedvelték ezt az erdős, lankás tájat. S ez még akkor is áll, ha a statisztikai adatok a község fokozatos zsugorodásáról vallanak. Az utóbbi hét év során ugyanis körülbelül négyszázan választottak más lakóhelyet. Elsősorban Pestre, Miskolcra, Ozdra, Debrecenbe és más iparvidékre költözködtek. A falu vezetői józanul mérlegelik az elvándorlások okát, látják, hogy ez a 3350 lelkes község sem vonhatja ki magát a mai kor áraméból, az urbanizálódásból. Egyre többen választják a városlakók életformáját, ország és világszerte. Ez nem tragédia, természetes fejlődés. Másfelől viszont az ófehértói patrióták mindent elkövetnek, hogy az elköltözők száma csökkenjen. S ennek gazdasági, kenyérkereseti, s persze sok más oldala is van. háromszáz javakorabett férfi jár el dolgozni a távoli iparvidékekre. A no- esárvilágból elhódított fehértói föld a közös erőfeszítések nyomán a következő években fizeti vissza a véré j léket. Termőre fordulnak a gyümölcsösök, munkáskezeket foglalkoztat a Búzaka. lász Tsz ládaüzeme, szó van a Pazamyi-tó termésének feldolgozásáról, gyékénykészítésről. és más kenyérkereseti lehetőséget adó munkáról. Az erdészet, a fatelep és a vegyesipari Irtsa még a kereseti forrás. As első számú kenyéradó a Búzakalász Tsz, melynek Szviridov Ivánná, — falubelieknek „Veronka” — as elnöke. Ete a nagy akaraterővel. kitartással rendelkező falusi asszony — aki mellesleg a napi elfoglaltságok mellett érettségizett le, s elvégezte a közgazdaság- tudományi egyetemet is — maga is nagy küzdelmet folytat, hogy az emberek segítségével megalapozzák ófehértón is a „városias” falu pilléreit, Szviridov Ivánná országgyűlési képviselő is, az ófehértóiak nemcsak az utcán, a boltban találkoznak vele, hanem a tv képernyőjén is. Nem is titkolják, hogy büszkék rá, hiszen „Veronika” mégis csak itt nőtte ki magát, az ő sójukat kenyerüket eszi. Van még tennivaló, hogy a fehértói paraszt ne kívánkozzon el más vidékre. 500 csomagot továbbit a helyi posta a városokba, havonta, s ennyi telefonbeszélgetés zajlik le az elvándorlók, távol dolgozók és az itt maradtak között Egy ideig még „alvó község” öfehér- tó, minden tizedik ember számára, csak aludni járnak haza. De a Búzakalász Tsz távlati tervei, az egyre ész- «erűsödő gazdálkodás. a* önállóság az évek során meghozzák a kedvező változásokat. Addig is keményen meg kell küzdeni az előbbre- jutásért. Ez vonatkozik olyan „hagyaték” eltüntetésére is, mint a sok „fehér tó” okozta magas talajvíz. Nem beszélhetünk kulturált életmódról egészséges ívóvíz nélkül. Öt fúrott kútja van a községnek, még legalább kettőre lenne szükség. A községi tanács gondos sorrendet készített: központi iskolát, új művelődési házat építettek, villamosítottak, jövőre rakják le az első járdákat. Városias világítást kapnak ezekben a hónapokban az utcák, 73 neonégőt helyeznek el az Alkotmány és a Báthori utcákban. Külön figyelemmel foglalkoznak a község „kisebb gyermekével”, Ligettanyával, ahol mintegy 150-en élnek. Villanyt kapott a távoli település, négyosztályos iskolában tanulnak a ligettanyai gyerekek, művelődési terem áll a rendelkezésre. Úgy tartják, lassan minden átalakul, újjászületik Ligettanyán, csak a nagy nyárfa marad a helyén. így olvad össze múlt és jelen. A Gáti-kerti szőlőkben, ahol dolgos kezek munkálkodnak, az utóbbi évek legnagyobb aranyleletét vetette ki a föld. A bronzkori aranykarperecek, melyek az egész nép kiesévé váltak, s a Jósa András Múzeumban láthatók, Öfehértó ősrégi világáról mesélnek. Erre is büszkék az itt élők. Emlegeti a megtalált meteoritdarabot is, vagy a katolikus templom falán látható és a Huszita időkből származó freskót. Ismerik és szeretik községük értékeit, haladó hagyományait. Kijár a megbecsülés a Tuba Józsefeknek, az egykori vörös- katonának, a 19-eseknek, éppúgy, mint a falu gyógyítójának, a most is tevékenyen munkálkodó dr. Szederkényi József orvosnak. Valamikor a 900-as években egy szalmafedeles parasztházban egy suszter tanította betűvetésre a falu gyerekeit. Később a nyomor elől kivándorolt Amerikába. 650 ófehértói gyerek tanul ma az egészséges iskolákban, a környéken híre járt, hogyan építettek saját erőből tantermeket, társadalmi munkával. „Két óvodai tanteremre lenne szükség” — jegyezte meg Tímár Domonkos tanácselnök. „Bölcsőde is kell. a tsz-ben sok a női dolgozó” — egészítette ki a falu orvosa. A fehér felhőbe burkolózó egykori Öfehértó, — a malária és a tífusz bölcsője, — külsőre veszített talán természeti ékességeiből, de nyert egészséget, hosszú életet, jövendőt. Az itt élők nem szavakkal patriótái ennek a gazdag múltú községnek, hanem tettekben. Az szereti jobban, aki többet tesz érte. S ilyenek sokan I vannak a hajdani O-fejér- I tón. FáB Sésa Még híre hamva sem volt a februári influenzajárványnak, amikor téli üdülésre a hegyek közé utaztam. Minden dicsérő szó kevésnek bizonyulna annak ecsetelésére, hogy milyen nagyot fejlődött és kulturálódott a szakszervezeti üdülés. Sajnos azonban, arról még nem tudtak gondoskodni, hogy a beutalt makkegészségesen élvezze azt a két hetet, ami részére megadatott. Igaz. nem a vendéglátó üdülő az oka, hogy alaposan megfáztam és orvost kellett hivatnom. A nyurga, fiatal doktor megvizsgált, porokat és kanalas orvosságot írt fel, majd megnyugtatott, hogy néhány nap múlva már a szabadban, fent a hegytetőn szívhatom az ózondús, téli levegőt. Az ifjú orvos komoly volt amíg vizsgált és derűs, amikor beszélgettünk. Mert nagy elfoglaltságában még ere« te jutott ideje. — Mióta él itt, ebben a kellemes városkában? — érdeklődtem, amikor már öszszebarátkoztunk. — Hat hónapja — felelte. — Kedves kis város, amilyen kedves, olyan kicsi és atni- lyen kicsi, olyan kedves — tréfálkozott. — Persze, Pestről került ide? — kérdeztem. — Amikor végzett, vidékre helyezték. — Nem egészen. Kétéves prakszissal, a magam elhatározásából hagytam otii Pestet, a kórházat, az SZTK- rendelőt és idejöttem. — Ritka kivétel.- — szóltam közbe. Igen. Mindenki csodálkozik, pedig a vidék a legjobb iskola az orvos számára és nem kell hozzá semmiféle áldozatvállalás, amit olyan gyakran emlegetnek, ha vidékről van szó. Vidéken te lehet jól élni és a továbbtanulásra te van lehetőség. — Lakás? — érdeklődtem. — Látta azt az új emeletes házat a város központjában? — kérdezett vissza. — Ott kaptam kétszoba összkomfortos lakást. Ide nősülök, májusban lesz az esküvőnk. — Gratulálok! — mondtam. — Akkor úgy látszik, nemcsak a vidék vonzotta, meg az itteni prakszis, teanem a kislány, is. így igaz — válaszolta kertelés nélkül. — Bizonyára ön is ismeri Mártát-*- Aligha ismerem — kételkedtem. — Honnan ismerném? — ö az üdülőben a könyvtáros, az idegenvezető, a játékmester — mondta büszkén. — Vagyis, ahogy itt elég rossz magyarsággal nevezik: a kultúros. — A Márta! — kiáltottam fel önkéntelenül. — Az a kedves, csinos, szőke kislány? — Az, az! — erősítgette. — ö a menyasszonyom. — Valóban bájos teremtés — dicsértem tovább teljesen megérdemelten a lányt. Gyors felépülésem után, már másnap, az üdülő társalgójában csevegtem Mártával. — Egy-kettőre meggyógyított a vőlegénye — mondtam, amikor már sok mindenről szó esett közöttünk. — Örülök, hogy jó véleménnyel van róla — nyugtázta vidáman Márta, friss, szinte gyermeki hangján a dicséretet. — Hallottam, hogy maga miatt jött vidékre — jegyeztem meg. — Magáért hagyta ott pesti állását.. — Nem tagadom — csillant fel a lány szeme —, volt benne valami részem, de a tanácsnak is. — A tanácsnak? — Pontosabban a tanácselnöknek. Ö bíztatott, hogy csak orvoshoz menjek férjhez és csak pesti orvoshoz. Olyanhoz, aki miattam vidéken te letelepedne... Nagyon kell az orvos a városnak. — Nahát! — mondtam nem kevés csodálkozással, ekkora csalafintaság hallatán. — Maga tehát érdekből hozta ide a fiút, csak azért, hogy enyhítsen a város or- voshiányán. Most nevetett először harsányabban, de olyan jóízűen, hogy még a könnye te kicsordult — Némi rosszindulattal így te lehetne mondani. Dehát én nagyon szeretem Pétert ▼iszont a mi esetünkben a közérdek egybeesik a magánérdekkel. Képzelje el, nekem megtetszik az a fiatal doktor, aki itt nyarai nálunk. 0 is belém szeret és megkéri a kezemet. Erre én azt mondom, boldogan leszek a felesége, de Pestre nem megyek lakni. Pedig — bevallom önnek — elmentem volna, de akkor már a tanácselnökünk félig nevetve, félig komolyan arra bíztatott, amit már az imént is mondtam, hogy szerezzek a városnak egy orvost Röviden összefoglalva ennyi az egész, — És a doktor mindjárt beleegyezett? — Nem mondom, hogy mindjárt Eleget vitatkoztunk, de beszélt a tanácselnökkel és megérezte, hogy milyen nagy szeretettel fogadnák. Hamar döntött: engem választott és a vidéket. Azt is elárulhatom, hogy a mi ügyünkről óriási ötlet jutott eszembe, de alig merem elmondani™ — Mondja csak bátran — bíztattam. — Azt tudjuk — motedte komolyan Márta —, hogy vidéken nagyon nehezen és csak jórészt muszájból telepednek le az orvosok. Ha a tanácsok a vidéki városokban és falvakban íelbíztat- nák az ott lakó legcsinosabb lányokat és időnként kiküldetésben Pestre utaztatnák őket vőlegény és egyben orvosszerzési útra, akkor egyesapásra megoldódna a vidék orvosellátásának a problémája. — Kolosszális gondolat — nevettem. — Arról van tehát szó, hogy a lányok csábítsák le vidékre a pesti orvosokat a klinikákról, a kórházakból, meg az SZTK-ból. — Ne tessék haragudni — szólt közbe Márta —, de a •csábítás kifejezést egy kicsit nyersnek tartom. Inkább orvosszerzésnek nevezném. De különben is, szerintem szervezés jtérdése az egész. — Ha jól meggondolom kislány, tökéletesen igaza van — mondtam nevetve Mártának —, nem is lenne rossz ezt a szisztémát országszert e meghonosítani. — Én is éppen ezt akartam mondani — zárta le a beszélgetésünket az ifjú menyasszony. — Mindjárt kevesebb gondja lenne az Egészségügyi Minisztériumnak... KÖNYVESPOLC: Fekete front „Mindig aaeretaecn a kalandokat” — mondja Mártont! Endre, a József Attila, díjas, Földes Mihály űj regényének a hőse, s mivel az olvasó is szereti a kalandokat, nem is teszi le a könyvet, míg a végére nem ér. A „Fekete front” ugyanis megragadja az olvasót elkapja az izgalom, úgy érzi, ő is álruhában jár, börtönből szökik, árulók utón nyomoz, tehát végigéli a fekete front izgalmakban, veszedelmekben és rejtélyekben bővelkedő szolgálatát. Mi is az a fekete front: Mártonfi vöröskatona kérdésére — amikor 1919 májusában váratlanul az ezredparancsnokhoz hívták és megkérdezték tőle, elvállalna-e egy veszélyes titkos megbízatást — a parancsnok így válaszol: „A fekete front valóban fekete. Akik ott harcolnak, azoknak állandóan a sötét- bem kell ügyeskedniük. Akit mi a fekete frontra küldünk az átmegy a valóságos frontvonalon. Ellenségeink háta mögé kerül, s vége van, ha felfedezik. Az ő csatája szünet nélkül tart, nincs se éjjele, se nappala. Örökösen a reá vadászó elhárítok pergőtüzében áfi.” A TOrö Hadsereg a felvidéki hadjárat küszöbén áll. Miskolc visszafoglalására, s aa ellenforradalmi erőktől való megtisztítására készül. A szlovák kommunisták várják a Vörös Hadsereget, a fegyverrel felszerelt mun. kások belülről készülnek támadásra. Miskolc, Kassa, Eperjes csak a jelre vár. Ezért kell Mártonfinak átmennie a fronton, hogy min. dig a Vörös Hadsereg előtt járjon, felvegye a kapcsolatot az ottani munkásokkal, hogy jelt adjon a támadásra és hogy zavart keltsen az ellenség soraiban. Mártonfit ferences rendi szerzetesi csuhában egy „Piros” nevű fiatal lány —aki egyébként azonos a szlovák nép híres partizánlányával, Ányicskával — vezeti át a fronton, de árulás történt. Mártonfit szökni hagyják, hogy a nyomába eredve felgöngyölítsék az ellenállás szervezetét, de ő átlát a szi. tán és megmarad ártatlan csuhásnak, sőt elmegy a vá. ros parancsnokságra panasz:, tenni. Megszökik, hol halottkísérő, hol egy kétes hírű „herberg” — az ágyrajá- rók tömegszállását hívták igy — lakója. Kapcsolatot teremt az illegális összekötőkkel, híreket visz gyilkosságot fedez fel, nyomoz, szerelmi kolaadb^ keveredik Mártonfi tulajdonképpen a népmesék szegénylegénye, aki elindul legyőzni a rosx- szat és helytáll minden hajmeresztő helyzetben. Földes Mihály kitűnő regénye a Tanácsköztársaság egy döntő fontosságú epizódját bontotta ki, de az emlékezés palettájáról ezúttal nem az ünnepélyes színek, hanem a szórakoztató, pihentető tarkaságok kerültek ecsetvégre. Manapság nagyon divatos a krimi, a detektívregény és a kalandos lektűr. Nos Földes Mihály bebizonyítja, hogy mindezek legjobb kellékeit fel lehet használni minden téma feldolgozásánál. Az pedig, hogy Mártonfi maga meséli el kalandjait, és utá_ nozhatatlanul bájos vagánynyelvén adja elő a történteket külön érdekessége a könyvnek. A „Fekete front” a Zrínyi Kiadó gondozásában megjelenő Fáklya-könyvek egyik legjobb kötete. Gelléri Miklós