Kelet-Magyarország, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-27 / 73. szám

Egyperces interjú a szabolcsi győztesről — 30—92, Centrum Aru­ház? — Igen. — A „Szakma ifjú mes­tere” országos győzteseit kér­ném a telefonhoz. — Simon Katit és Kovács Évát sajnos nem tudom ad­ni, mert szabadságon van­nak. Kapcsolom Lendvai János áruforgalmi vezetőt. — A napokban Budapes­ten rendezték meg a keres­kedelmi tanulók országos vetélkedőjét. — Igen. A ruházati szak­mában a nyíregyházi Simon Kati aranyérmet nyert. Az első helyére igen büszkék áruházunk dolgozói. Ko­vács Éva a 4. helyen vég­zett. Mind a ketten har­madéves ipari tanulók. Si­mon Kati első helye azt is jelentette, hogy fél évvel hamarabb megszerezte a segédlevelet A Belkereske­delmi Minisztérium kéthe­tes külföldi jutalomüdülés­ben részesítette. Áruhá­zunkban hétfőn kedves kis ünnepség keretében köszön­töttük az országos verse­nyen szép sikert elért fia­taljainkat. Oklevél és pénzjutalom nyugtázta pél­dás helytállásukat. W> Ifjúsági kulturális fórum. Március 28-án, a Móricz Zsigmond Színházban rende­zi meg a városi KISZ-bi- zottság a nyíregyházi KISZ- fiatalok kulturális tanács­kozását. Plenáris ülésen foglalkoznak a KISZ KB ha­tározatával, amely a fiatalok szabad idejének hasznos, célszerű programjairól szóL Megvitatják az ifjúsági klu­bok munkáját is. Export 56 millió érték­ben. A Nyíregyházi Vasipari Ktsz 1968-ban tovább bővíti exporttevékenységét. Dél­Amerikába, Irakba és Gö­rögországba szállítandó ter­mékeinek értéke meghaladja majd azŰO millió forintot. Mini teherautók átadása. A Hajtómű és Felvonógyár 04 sz. nyíregyházi gyáregysé­gében a napokban megkez­dik a mini teherautók át­adását. KISZ-fiatalok Vietnamért. Az Ipa^gikk Kiskereskedelmi iwáljjglat KISZ-fiataljai 8600 forintot gyűjtöttek össze a tranzisztorakció keretében. Ez tíz táskarádió árának fe­lel meg. Az összegyűjtött pénzt befizetlek a szolidari­tási számlára. Földgépek munkában. Tíz földgép kezd ta^meg hétfőn a Nyíregyháza—Sóstó közötti műút építését. A napokban ‘ouábbi földgépek érkezése \ Sriató. Tv-kainera Kozsályban. A napokban tartották meg Ro- zsályban az ifjúsági kulturá­lis seregszemlét. Ezen a tele­vízió kamerái is részt vet­tek. A színvonalas vetélkedő egyes számait a televízió képernyőjén láthatják vi­szont a nézők. Faluvillamosítás. Apagy községben eddig 10 kilomé­teres szakaszon építették ki a villanyhálózatot. A köz­ség teljes villamosítása az újabb 2,5 kilométeres ve­zeték megépítésével ebben az évben befejeződik. Körzeti kulturális bemu­tató. Az elmúlt napokban Záhonyban a MÁV művelő­dési házban tartották meg az úttörők körzeti kulturális bemutatóját. A szakemberek elismerését vívta ki a komo­rói kamarakórus, Tóth Ág­nes tuzséri mesemondó, a záhonyi lánccsoport „Alföldi páros” tánca és Barabás Kat: (Tuzsér) szavalata. Bővítik a kultúrházat. Az idei községfejlesztési tervek aiapján a turricsei tanács 250 ezer forintos költségből bővíti, korszerűsíti a közsé- t gi kultúrházat. Uj fúrott kút. Csaholcon a lakosság kérésének eleget téve új fúrott kutat létesíte­nek. Erre a célra a tanács 94 ezer forintot fordít. Társulati ülés. A szabolcsi törpe vízmű társulat már­cius 29-én tartja alapító tag­gyűlését Szabolcs községben. Ez alkalommal hagyják jó­vá, a társulat távlati tervét, választják meg annak intéző bizottságát. DIVAT A BÖLCSÖDÉBEN Gazdag műsor vakációra A televízió gyermekosz­tálya gazdag műsorválasz­tékkal gondoskodik a vaká­ciózó diákok szórakoztatásá­ról. A tavaszi szünidő prog­ramjában, április 4-én pél­dául a „Csak gyermekeidnek” című összeállításban három érdekes filmet vetítenek: április 5-én a daltanítás cí­mű műsor jelentkezik, ápri­lis 7-én a hétmérföldes ka­mera után Leningrádból közvetítenek zenés műsort, ezt követően az „Univerzál 007” jelentkezik. A biztonsá­gos közlekedés érdekében ne mulasszák el a gyermekek megnézni a zebra április 10-i adást. Ugyancsak a szünidő­ben láthatják az Ivan Szem- jonov három és fél napja című szovjet játékfilmet. Uj divatos ruhácskákat kaptak az apróságok. A kicsinyek bemutatják a trapéz vonalú kötényruhákat. A MAI JVAI* Kulturális seregszemle. Március 31-én délelőtt Nyír­egyházán a Móricz Zsigmond Színházban rendezi meg a városi KISZ-bizottság az út­törők kulturális seregszemlé­jét. A városi döntőn a helyi vetélkedők győztesei vesz­nek részt. A II művészeti ágban 300 úttörő indul. Nyíregyháza anyakönyvi hírei SZÜLETÉS: Verbényi József és Mizsányi Margit fia József Attila, Fábián Károly és Margitics Ilona leánya Zita Magdolna, Kékesi András és Dankó Ilona fia Attila, Lukáts József és Tankó Katalin leánya Erika Katalin, Tilk József és Mudri Veronika fia József Pé­ter, Szép Gábor és Márton Mar­git fia Zsolt, Ssnkeí, . József és Kis Ilona leánya Edit, Orosz András és Boldizsár Julianna fia János, Morauszki Tibor és Bobó Borbála leánya Valéria, Mencsik Mihály és Kiss Valéria fia Lász­ló Mihály, Újvári Imre és Tur­csin Julianna leánya Mónika, Gyurján Mihály és Kosa Julian­na leánya Ilona, Tokár János és Sárréti Irén fia Attila Péter, Nagy József'- és Orgován Piroska leánya Erika, Török László és Kiss Erzsébet fia Sándor, Kiss János és Vitái Julianna leánya Julianna, Ungvári Sándor és Bú­rt rIR>na fia József, Váczi Antal és Miklósi Sára leánya Ildikó, Palumbi József és Bánszki Uo- naleánya Edit Agnes, Domokos Gábor és Csordás Margit fia István, Jeles József és Tóth Ilo­na fia József, Kerekes István és Körtvélyesi Zsuzsanna fia János, Molnár János és Kovács Ilona fia Csaba, Barátfalvi László Gyu- ' la és Tóth Klára leánya Klára, Volom János és Gönczi Eszter leánya Erzsébet és Eszter (ikrek), Boldi István és Fintor Erzsébet fia Zsolt István, Kovács Ferenc és Kóka Margit fia Ferenc. HAZASSAG: Pólyák György és Bartha Jo­lán Irén, Pálinkás Gyula Frigyes és Hencz Erzsébet Agnes, Csáthi Béla és Reznek Anna, Széles László és Hamza Ilona, Orosz Sándor és Greskó Veronika, Horváth Elek és Volom Mária, Havasi János és Tóth Mária. HALÁLOSÉT: Szabó Béla Nyíregyháza, Franczei János Nyíregyháza, Kiss Andrásné Nagyhalász, Máté Jó­zsef Nyíregyháza, Eördögh Adél Nyíregyháza. Anyagtorlódás miatt . mai regényfolytatásunk a 2. ol­dalról kimaradt, ezért szíves elnézésüket kérjük kedves olvasóinknak. Szaktantárgyi versenyek. Befejeződött az úttörők szak­tantárgyi versenye a vásáros- naményi járásban. Oroszból, matematikából, kémiából és történelemből rendeztek já­rási döntőket. Különösen so­kan versenyeztek orosz nyelvből, amelynek 7. osz­tályos győztese Szőke Erzsé­bet kisvarsányi, a 8. osztá­lyos győztese Nagy Katalin gergelyiugornyai úttörő. Húsvéti előzetes. A vásá- rosnaményi beregi múzeum­ban április 8-án 9-én kiállít­ják a 200 legszebb beregi hímestojást. Ebből az alka­lomból tojásfestő tanfolya­mot is tartanak, amelyen a járás legügyesebb asszonyai vesznek részt. Filmklub. A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Művelődési Ház filmklubja soron követ­kező 12. összejövetelét már­cius 28-án csütörtökön tart­ja. Délután 5 és 7 órakor, a Szerelmem Hirosima című filmet vetítik le. — Tisztelt bíróság! Is. ten a tanúm... — Nagyon sajnáljuk, de a tanúkihallgatást már egy órája befejez­tük. (Nauka i Zsizny, Rohac) Költözik a tanyavilág. Fe­hérgyarmat határában fek­szik Károly tanya. Települé­se belvizes, ezért elhatároz­ták, hogy „elköltözik” a já­rási székhelyre. Az ott la­kók részére Gyarmaton ed­dig már 13 új lakást építet­tek fel. 1968. március 27» szerda HAJNALKA NAPJA A Nap kél: 5 óra 33 perckor, nyugszik: 18 óra 06 perckor. A Hold kél: 5 óra 16 perckor, nyugszik: 16 óra 36 perckor. 115 éve, 1853 március 27-én szü­letett Márki Sándor haladó felfo­gású polgári történetíró. Vonzó monográfiákban dolgozta fel a magyarországi társadalmi- és függetlenségi küzdelmek számos fontos korrészletét. Nagy mun­kája H. Rákóczi Ferenc három­kötetes életrajza. AlJ^ptási terü­lete kiterjedt még földrajzra, út­leírásokra, szépirodalomra is. Értekezései megjelentek német, francia, olasz és román nyelven. Napos idő Várható időjárás ma estig: ke­vés felhő, száraz, napos idő. Időnként megélénkülő délkeleti, déli szél. Néhány helyen reggeli párásság, köd. Legmagasabb nappali hőmérséklet 14—18 fok között. Kossuth rádió 8,20: Sibelius: Hegedűverseny. — 8,50: Orvosi tanácsok. A rac­hitisz megelőzéséről. — 8,55: Já­nos vitéz. Részletek Kacsóh— Heltai dal játékából. — 9,34: Egy új tudományág. A molekuláris biológia problémáiról (ism.) — 10,10: Együttesek Verdi operák­ból. — 11,00: Iskolarádió. —11,30: A Szabó-család (ism.) — 12,15: Tánczenei koktél. — 13,00: A vi­lággazdaság hírei. — 13,08: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 13,23: Szergej Rahmaninov zon­gorázik. — 13,48: Mai témák — mai dalok. — 18,45: Esti krónika. — 0,10: A Rádiószínház bemuta­tója: Homályos örökség. Hang­játék. Petőfi rádió 10,00: Könnyűzene Ránkl György műveiből. — 10,44: Szép magyar novella. — 11,02: Szergej Rahmaninov zongorázik. — 12,02: Daloló nagyvilág. — Úti dalok. — 12,34: A régi Metropolitan nagy énekesei. XIV. rész (ism.) — 13,02: Könnyűzenei híradó. — 13,32: Iskolarádió. — 14,08: Irm­gard Seefried Mozart-dalokat énekel. — 14,19: Fúvószene tánc- ritmusban. — 14,32: Irodalmi ér­dekességek. — 14,35: A Golden- Gate énekegyüttes műsorából. — 14,55: Orvosi tanácsok: a rachi- tisz megelőzéséről (ism.) —15,00: Rimszkij-Korszakov: Spanyol capriccio. — 15,25: Kedvelt régi melódiák. — 16,05: Orosz áriák. — 16,25: Freskó. Hajnal Anna verse. — 16,32: Közvetítés az Ü. Dózsa—Ausztria KK mérkőzés II. félidejéről. — 17,20: Bóka László hagyatéka. Holakovszki István ri­portja. — 17,30: Délutáni frissítő! — 18,10: Holrtap közvetítjük. Claudio Abbado hangversenye a Rádiózenekarral. — 18,30: Adam Shaff: Bevezetés a szemantikába. Varga Iván könyvismertetése. — 18,40: Muzsikaszó. — 19,30: Köz­vetítés a Bilbao—Ferencváros VVK labdarúgó-mérkőzésről. — Az I. félidő után: 20,20: Könnyű­zene. — 20,30: A n. félidő közve­títése. — 21,20: Handel-művek. — 22,20: Táncdalok. URH ,18,10: Tánczenei koktél. — 18,55: Maros Rudolf: Balettzene. 19,15: A jazz kedvelőinek. — 19,28: Zenei panoráma. — 20,00: Hangfelvételek — felsőfokon. — 21,26: Tosca. Viktor Sardou drá­mája — Giacomo Puccini operá­ja. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Hajdú és Szabolcs életéből. — Könnyűzene. — Szak­munkástanuló gondok. — Az ál­lattenyésztő. — Sanzonok. Televízió 15,23: Újpesti Dózsa—Austria Wien. Közép-európai Kupa labda­rúgó-mérkőzés. Közvetítés a Me­gyeri útról. A szünetben: kb. 16,15: A Magyar Hirdető műsora. — 17,20: A cigaretta. Lengyel rajzfilm. — 17,30: A váltóőr. Ma­gyarul beszélő belga rövid játék­film. — 18,00: Hírek. — 18,05: A félreismert XVIII, század. Des- portes. — 18,20: Show-hivatal. A könnyűmüfaj rivaldája. — 19,10: A világ térképe előtt. Aktuális külpolitikai műsor. — 19,20: Esti mese. — 19,35: Útkeresők. Ri­portfilm. — 20,00: Tv-híradó. 20,20: Szevasz Vera. Magyar film. — 22,00. Látogatás Dürrenmatt- nál. Riportfilm. — 22,20: Tv-hir- adó — 2. kiadás. Bratislava! tv 15,00: Iskola-tv. — 17,05: Mate­matika. — 17,35: Érettségizőknek. A 20-as és 30-as évek avantgar­dista művészete. — 18,20: A ke­let-szlovákiai kerület életéből. — 19,00: Tv-híradó. — 19,35: Maxim Gorkij: Csehszlovákia. Doku­mentumfilm. — 20,05: Gert Hoff­mann: a fiú — tv-játék. — 21,30: Autósok, motorosok. — 21,50: Tv- híradó. — 22,10: Orosz társalgás. A nyíregyházi mozik műsora SZÉLESVÁSZNÚ BÉKE MOZI: HÉT KATONA MEG EGV LÁNY GORKIJ MOZI: GYILKOS A TÚLVILÁGRÓL MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: A FONOK INKOGNITOBAN (x) Traktorok vizsgáztatása A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium uta­sítása alapján megyénk te­rületén is megkezdték a traktorok és pótkocsik vizs­gáztatását. Az eddigi ta­pasztalatok azt bizonyítják, hogy a különféle üzemek, gépjavító állomások nem minden esetben készítik fel megfelelően vizsgára a gép­járműveket. Az érvényben lévő rendelkezés szerint áp­rilis 30-ig bezárólag minden traktort és pótkocsit le kell vizsgáztatni. Ezért az illeté­kes szervek a korábban vizsgálatra elő nem készí­tett. illetve be nem rendelt járművek vizsgáztatását el. rendelték az alábbi időpon­tokban: Március 29-én 15 órakor a Tiszavasvári Gépjavító Ál_ lomáson a tiszalöki járásban lévő traktorok és pótkocsik; április 1-én és 2-án 15 óra­kor a Tiszaszalkai Gépjaví­tó Állomáson, a vásárosna- ményi járás területén lévő traktorok és pótkocsik; áp­rilis 7-én 7 órakor a Máté­szalkai Gépjavító Állomá­son a mátészalkai járás trak­torai és pótkocsiai; április 9-én, 12-én 15 órakor a Bak- talórántházi Gépjavító Ál­lomáson a baktalórántházl és a kisvárdai járás trakto­rai és pótkocsiai; április 16- án 15 órakor a Nagykáliói Gépjavító Állomáson a nagy. kállói és nyíregyházi járás traktorai és pótkocsijai; áp­rilis 19-én és 23-án 15 óra­kor a Nyírbátori Gépjavító Állomáson a nyírbátori já­rás; április 21-én 7 órakor a Fehérgyarmati Gépjavító Állomáson a fehérgyarmati és a csengeri járás trakto­rait és pótkocsijait lehet vizsgára előállítani. Csaló étteremvezetők A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16—70. 16—71. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30—00. Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 17 forint. Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megye! Nyom­daipari Vállalat, Nyíregyháza, Dózsa György út 5. Felelős vezető; Holéczi István Érdekes és bonyolult bűnügy­ben hirdetett a napokban ítéletet a tiszalöki járásbíróság. A vád­lottak padján ült Nagy Károly, a tiszalöki Tisza étterem volt veze­tője, Antalóczi János, az étte­rem volt vezetőhelyettese és Far­kas Zoltán, jelenleg csapos, a tiszalöki fmsz volt vendéglátó­ipari előadója. Nagyot és Anta- lóczit a bíróság bűnösnek mon­dotta ki 1—1 rendbeli társadalmi tulajdont károsító csalásban, 1—1 rendbeli, társadalmi tulajdont ká­rosító, folyamatosan elkövetett sikkasztásban, Nagy Károlyt ezenkívül egyrendbeli társadalmi tulajdont károsító, folyamatosan elkövetett hűtlen kezelésben. Farkas Zoltán harmadrendű vád­lottat egyrendbeli magánokirat­hamisításért vonták felelősségre. A vádlottak — Nagy és Anta­lóczi — alaposan meghamisítot­ták az 1966. december 28-i leltárt. Ezenkívül fejenként 720 forint ér­tékű cigarettát térítés nélkül füs­töltek el, a vendéglő italából vendégelték meg a szeszfőzde rakodómunkásait, s térítés nél­kül reprezentáltak a rájuk bízott italból. Mint szakképzett ven­déglátóipari dolgozók, á leltár felvétele idején félrevezették a leltározókat, s így sikerült hiány helyett többletet kimutatni, majd amikor ez soknak bizonyult, még arra is volt idejük, hogy lé­péseket tegyenek a leltár kijaví­tására. A bíróság az igazság­ügyi könyvszakértő részletes vé­leményezését, a tanúvallomáso­kat és a vádlottak vallomásait összegezve ügyükben az alábbi ítéletet hozta: Nagy Károlyt, az elsőrendű vádlottat szigorított büntetésvég­rehajtási munkahelyen eltölten­dő 7 hónapi, Antalóczi János másodrendű vádlottat ugyaTT?sak szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen eltöltendő 6 hóna­pi szabadságvesztésre, Farkas Zoltánt pedig 1500 forint pénzbün­tetésre * ítélte. Ezenkívül kötelez­ték a vádlottakat kártérítés fize­tésére is. Az ítélet nem jogerős. (b.) Falusi könyvterjesztők. Nyírbátorban az elmúlt év­ben Csiha Szegedi Istvánná 30 ezer, és Kovács Endre 28 ezer forint értékű könyv el­adásával tűnt ki a falusi könyvterjesztők versenyé­ben. A megyében a legjobb eredményt ők érték el. Esztrádzenekar körúton. A kisvárdai esztrádzenekar részletes programot dolgozott ki a környező községek lá­togatására. A tervek szerint felkeresik a közeljövőben Fényeslitkét, Rétközberen- cset, Ajakot és Szabolcsve- resmart községeket. Uj iskola. Gyórteleken 600 ezer forintért kéttantermes iskola épül az idén. XIII. Sl. autöjAvitö szervizállomása, NYÍREGYHÁZA, MOSZKVA ÜT 25. SZ. Telefon: 35—67. Karossszéria javítás, fényezés, karbantartás, motorcsere, II. szemle, műszaki vizsgára előkészítés, új gépkocsik garanciális ellenőrzése, és javítása. SZERVIZSZOLGÁLTATÁS REGGEL 6 ÖRÁTÖL ESTE 22 ÓRÁIG.

Next

/
Thumbnails
Contents