Kelet-Magyarország, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-23 / 70. szám

Csaforday Károly felszólalása (Folytatás » X. oldalról) 1 szovjet kormány nyilatkozata Belpolitikai kérdőjelek Franciaországban dániai erűk megsemmisítet­tek 45 izraeli harckocsit, több mint félszáz különböző jár­művet, lelőttek öt izraeli re­pülőgépet. Becslések szerint az izraeliek 2C0 halottat vesz­tettek. Sebesülteik száma ennél is nagyobb volt. A Jor­dániái közlemény a saját veszteségüket 20 halottban, köztük hat tisztben és 65 sebesültben, köztük 12 tiszt­ben jelöli meg. A jordániai hadsereg 10 harckocsija és 10 más járműve, valamint két lövege semmisült meg a küz­delmek során. TEL AVIV Izraeli'részről Eskol mi­, n;szterelnék nyilatkozatban, míg a vezérkari, főnök saj­tóértekezlet keretében is­mertette a csütörtöki agresz- szió mérlegét. Eskol az ag­resszió indokolásaként arra hivatkozott, hogy „Izraelnak jogában áll, ezt az utat vá­lasztania állampolgárai meg­védésére.” Az izraeli- vezér-' , kari főnök azt állította, hogy é az izraeli hadseregnek nem ; volt szándékában 10 kilomé- ■ térnél mélyebben behatolni a t űzszüneti vonalon túli jor­dániai területre és, hogy a kitűzött célokat elértek, más szóval három állítólagos arab ellenállási központot szétvertek. A vezérkari főnök is-elismerte, hogy az izraeli­ek a katonai műveletek, so­rán veszteségeket szenved­tek, de számadatokkal ‘ nem szolgált. ÍVovoiny lemondott Prága, (CTK): Mint a CTK jelenti, L. ■ Novak, a csehszlovák köz- társasági elnök irodájának , Vezetője,, djwította a nemzetgyűlés elnökségéhez Antonin Novotny levelét, tartly ben' Novotny lemond a . köztársasági elnök tisztségé­ről. .Laktövicka a nemzetgyű­lés elnöke az elnökség ülé­sén ismertette a levelet az elnökség tagjaival, A ■ nemzetgyűlés elnöksége eliogadta Antonin Novotny lemondását a Csehszlovák Szocialista Köztársaság el. nőkének tisztségéről. Moszkva A szovjet kormány pénte­ken nyilatkozatot adott ki a közel-keleti helyzetről. Nem 6zűnik a feszültség, amelyet a kalandor izraeli politika tavaly nyáron idé­zett elő, — hangzik a nyi­latkozat. — A Biztonsági Ta­nács határozatait megsértve — március 21-én szárazföldi és légierők bevetésével is­mét bűnös támadást intéz­tek Jordánia ellen. A szovjet kormánynyilat­kozat rámutat: „az izraeli kormány kötelessége, hogy teljesítse a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határo­zatának kikötéseit, és min­denekelőtt vonja ki csapa­tait valamennyi megszállt arab területről.” Izrael veszélyezteti a nem­zetközi békét és biztonságot, meghiúsítja a politikai ren­dezés lehetőségét a Közel- Keleten, s ez nem maradhat büntetlen. Mindaddig, amíg Izrael vezetői, külső támogatást fel­használva, megmaradnak az arab területek megszállásá­nak álláspontján, a Szovjet­unió és más országok — az arab államok barátai a közel- keleti béke odaadó hívei — segíteni fogják az agresszió áldozatait az ENSZ alapok­mányával és a béke fenntar­tásának érdekeivel összhang­ban. Ezt mindenkinek vilá­gosan meg kell értenie. Az újabb provokációs cse­lekményekkel kapcsolatban a szovjet kormány kinyilvá­nítja: „a Szovjetunió legtel­jesebb határozottsággal kész­nek mutatkozik arra, hogy a többi békeszerető állammal együtt elérje az izraeli ag­resszió megszüntetését, az ag­resszió összes következmé­nyeinek felszámolását, az 1967-es agresszió következ­ményeként az arab államok­tól elragadott területek visz- szaszolgáltatását törvényes birtokosainak, továbbá a pa- rancsolóan szükséges közel- keleti politikai rendezés megvalósítását azon az ala­pon, hogy a térség vala­mennyi államának tisztelet­ben tartják szuverén; tását, területi sérthetetlenséget és politikai függetlenségét.” Az Humanifé Fock Jenő látogatásáról Párizs, (MTI): AzHumanité pénteki szá­ma „Egy érdekes partner: Magyarország” címmel meg. kezdte kiküldött tudósítója. Serge Leyrai cikksorozatá­nak közlését. A cikksorozat „A magyar gazdasági veze­tés megváltozik” című cik­kének bevezetőjében közli hogy Fock Jenő, magyar mi­niszterelnök március 25 és 30 kozott Franciaország ven­dége lesz. Ez igen örvende­tes 'esemény, mert az első alkalom, hogy magyar kor­mányfő keresi fel Francia- országot, s ami lényeges, a látogatás a két ország közötti jó kapcsolatokról tanúsko­dik, s lehetőséget ad arra, hogy a fejlődésnek újabb lendületet adjon. Az együtt­működés kedvezően alakul, különösen kulturális tekin­tetben, a lehetőségeket azon­ban távolról sem merítették még ki, tudományos mű­szaki és kereskedelmi téren. Fel lehet tételezni — írja a lap —, hogy a most sorra kerülő megbeszéléseken ezek­nek a lehetőségeknek a vizsgálatával és kiaknázásé, val kivannak foglalkozni. A tudósító a továbbiakban ismerteti az 1968. január 1-el életbe léptetett Új gazdaság, mechanizmust. Talán nincs még egy tő­kés ország Európában, amely­nek belpolitikai helyzetében annyi, egymásnak ellentmon­dó lehetőség rajzolódnék ki, mint Franciaországban. A gaulleizmus 1968 májusában elérkezik hatalmon létének tizedik évfordulójához, tíz esztendő alatt sokan vonul­tak ellenzékbe azok közül is, akik 1958-ban uralomra segítették De Gaulle tábor­nokot. Az ellenzék viszont legalább is három csoportra oszlik: az erőtlen és kis lét­számú szélsőjobboldalra, a magát centrumnak nevező, valójában azonban „klasszi­kus” jobboldali csoportosu­lásra és a baloldali erőkre, amelyek fáradságos, hosszú tárgyalások sorozatával kí­vánják létrehozni az egysé­ges baloldalt, A francia belpolitika leg­időszerűbb kérdése éppen az, hogy közös és egységes prog­ram alapján tömörülhetnek-e a baloldali erők, valóságos népfront alakulhat-e ki a kommunisták és a nem kom­munista baloldali pártok, csoportok részvételével? A február 24-én aláírt doku­mentum már bizonyos közös platformot teremtett meg, amelynek alapján a Francia Kommunista Párt és az úgy­nevezett Demokratikus Bal­oldali Szocialista Szövetség számos vonatkozásban ered­ményesen működhet együtt. (A bonyolult elnevezésű szö­vetség, amelyet Franciaor­szágban vagy a rövidítésé­vel: FDGS, vagy a „Föde­ráció” névvel emlegetnek, magában foglalja Guy Mol- let szocialistáit, az egykori radikális párt haladóbb ele­meit, más kisebb, viszony­lag baloldalinak mondható oártok tagságát, végül pedig az utóbbi másfél évtizedben divatossá lett „politikai klubok” közönségét.) Az említett platform azon­Osztrák—szovjet egyezmény Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter és Kurt ■Waldheim osztrák külügymi­niszter pénteken Moszkvá­ban szovjeté—osztrák kultu­rális és tudományos együtt­működési egyezményt irt alá. Waldheim március 18-a óta tartózkodik hivatalos lá­togatáson a Szovjetunióban. Hcxdijeientés Dé.- /ietAomból Hanoi (MTI) A TASZSZ idézi a dél-vi­etnami felszabadító népi fegyveres erők főparancs­nokságának hadijelentését a január 30-tól március 15-ig terjedő időszakról. Mint a hadijelentés elmondja, a fel­szabadító népi fegyveres erők a lakosság támogatásával tá­madást hajtottak végre 30 város és tartományi szék­hely ellen. Csapást mértek az ellenség 20 fontos repülő­terére is. Nem teljes adatok szerint a hazafias erők az említett időszakban harcképtelenné tették az ellenség 150 000 ka­tonáját és tisztjét. Lelőttek, vagy a földön megsemmisí­tettek mintegy 2200 ameri­kai repülőgépet és helikop­tert, 35 000 katonai szállító- eszközt: elsüllyesztettek, vagy megrongáltak 233 ha­jót, szétzúztak 823 katonai őrállást és felgyújtottak 300 különféle raktárt. A sikeres támadás ered­ményeképpen nagy területe­ket szabadítottak fel, ame­lyeken 1 600 000 ember él. ban még nem program, ez még kevés alap egy balolda­li kormány tevékenységéhez. Kétségtelenül több, mint egy néhány részleges politikai feladatra (például választá sokra) korlátozott akcióegy­ség, de nem tekinthető kor­mányprogramnak. Korábban a „Föderáció” — angol min­tára, ahol is a mindenkori ellenzék „árnyékkormányt” formál meg, hogy a válasz­tók láthassák, milyen alter­natívát tud az ellenzék nyúj­tani — a maga soraiból ösz- szeállított egy franciaorszá­gi „árnyékkormányt.” Kom­munistákat akkor — nem vettek be... Azóta ennek az „árnyékkormánynak” a je­lentősége viszont — éppen e tény miatt — csökkent is. A baloldal egységének ki­rajzolódása a francia politi­kai horizonton természetsze­rűen nagy nyugtalanságot keltett mind a gaulleisták tá­borában, mind a szélsőjobb- oldalon, mind pedig a „klasz- szikus” jobboldal soraiban. Erőteljes antikommunista kampány indult meg ezt kö­vetően. A sajtóban, a poli­tikai gyűléseken egymást ér­ték a nem kommunista bal­oldal címére elhangzott „jó- kara tű figyelmeztetések”: eyy népfrontban, egy balol­dali kormányban a kommu­nistáké lenne a vezető sze­rep, a kommunista párt mi­hamar magához ragadná a hatalmat és megvalósítaná a proletárdiktatúrát! Gaulleis­ták és a jobboldali politiku­sok, kommentátorok szembe­állítják a holnapi esetleges népfrontot az 1936-os fra- cia népfronttal: akkor még a kommunisták kisebb erőt képviseltek, Léon Blum szo­cialistái és Harriot radikáli­sai adták a kormányt... A Francia Kommunista Párt természetesen ma nem vállalkozhatik arra, hogy csupán valamilyen „segéd­csapat” legyen, hogy csak eszközzé váljék a nem-kom­munista baloldali politiku­sok kezében. Joggal hivat- kozhatik arra. hogy taglét­számát tekintve épp úgy, mint a választásokon elért ered­ményei alapján az ország el­ső pártja! Az FKP ugyanak­kor rugalmas, de változatla­nul elvi szövetségi politikát folytat. Érdemes utalni arra, hogy a francia kispolgárt évtize­deken át az antikommunis­ta propaganda hatása alatt tudta tartani, ma azonban a francia kommunisták szö­vetségi politikája jórészt ha­tástalanítja a hosszú időn át megrögződött előítéleteket. Egy nemrég végzett közvé­leménykutatás adatai bizo­nyítják, hogy számos francia polgár már szívesen látna kommunista minisztereket is a kormányban, vagy lega­lább is nem lennének ez el­len ellenvetései. A Szovjet­unió következetes békepoli­tikája az átlagfrancia sze­mében is nyilvánvaló, a hi­degháborús vádak és rágal­mak — amelyekre többek között a NATO is épült — már csak azért is cáfolatot kaptak, mert a gaulleisia külpolitika hátat fordított a NATO-nak és közeledést ke­resett a szocialista táborral. Meg kell azonban jegyez­ni, — tévedések elkerülése végett —, hogy a francia kormány pozitív külpolitikai lépései (a vietnami agresszió elítélése, a közel-keleti vál­ságban az izraeli területhó­dítás felszámolásának köve­telése) belpolitikailag koránt­sem párosulnak hasonló po­zitív intézkedésekkel. A gaul- leisfca hatalom mindenekelőtt a monopoltőke érdekeinek kedvez és igen sok esetben szembe kerül a dolgozói: tö­megeivel. A gaulleisia kor­mánypárt ma számos anti­kommunista megnyilvánu­lással véteti észre magát. Ez a párt azonban a va­lóságban néni is igaz: párt, nincsenek tömege- nincsen ideológiája sem. De Gaulle tábornok személyének vonz­ereje szinte az elsődleges összetartó erő, amelyhez ter­mészetesen hozzájárul meg a gaulleista politika által ked­vezményezett monopolkapi­talista körök érdekközössé­gének egybetartó hatása. Franciaországban s az ország határain kívül is sokan azt jósolják, hogy a tábornok­elnök visszavonulása után a nevével jelzett párt nem lesz képes megtartani a hatalmat. A 78. évében járó elnök távozására számit a „klasszi­kus” jobboldal is, amely Amerika-barát, a nyugat­európai tőkés integráció híve mind gazdasági, mind kato­nai vonatkozásban. (Közös Piac, illetve NATO.) Ez a csoport megpróbál „balra nyitni”, azaz megkísérli ma­ga mellé állítani a mostani baloldali „Föderáció” bizo­nyos elemeit, leszakítva őket a kommunisták oldaláról, ugyanakkor pedig a gauile- isták egy részét is szívesen látná soraiban. A Francia Kommunista Párt viszont a szocialista bányászokra, mun­kásokra, a radikális értelmi­ségiekre, a „klubok” fiatal­jaira számít, az ő segítségük­kel akarja tovább fejleszteni a mai közös platformot egy­séges baloldali kormányprog­rammá. Pálfy József 60. Azonnal felugrott, és Ga­lambra vetette magát. Négy­öt bokszütés ült mindkét részről, és Galamb látta, hogy emberére talált. Mint­ha pöröllyel sújtották volna fejbe, olyan súlyos volt Pene­roft ökle. Madge ijedten húzódott a szoba sarkába, és öklét a szájába gyömöszölte, hogy ne sikoltson. Vadul csapkodtak. Egy ütés állón találta Galambot. Hátratántorodott, azután fej­jel Pencroft gyomrának sza­ladt, majd rávetette magát, és két kézzel verte az arcát. Mindketten vérbe borultan tépték, csapkodták egymást. Most előkerült egy roham- kés... Madge halkan felsi- kolt... Galamb hátraugrik, de hiába. Pencroft döf. Megra­gadta a csuklóját. Dulakod­nak... Ha az amerikai ki­szabadítja a kezét a roham­késsel, akkor vége... Galamb bal öklével alulról felcsap a gengszter áliára... Ez hátra­szédül. Ugyanaz az ököl még- egyszer lecsap, és egy rú­gás... Pencroft már támo­lyog, és a csuklóját még min­dig nem bírja kiszabadítani. Galamb bal ökle most már, mint valami gép, nyugodtan, pontosan lecsap még egy­szer... orrán, száján vagy ál- lán találja ellenfelét, és Pencroft iehanyatlik... Nem mozdul... Galamb lihegve néz a lányra: — Azt hiszem — mondta —, átmenetileg lezártuk ezt a nézeteltérést... Most első­sorban kötözzük meg az em­berünket, és tegyük félre a kritikus időre... Az nem árt­hat... Mialatt beszélt, máris le­tépte egy csomagról a köte­let, és összekötözte Penc­roft kezét, lábát, jó szoro­san, betömte a száját, és az ágy alá gurította. — El van intézve. Mehe­tünk. Majd ide küldöm Trop- pauert, mert előjegyezte ma­gát néhány ütésre... — Csak most vette észre, hogy a nő rosszulléttel küzd. Gyengé­den átölelte a vállát. —Csak nem idegesíti ez a hercehur­ca? — Ne higgye, hogy gyenge vagyok. De annyi minden történt, és ez az éghajlat..! Még nekem is szörnyű... Pe­dig itt nőttem fel Afriká­ban«. — Még akkor is sok egy nőnek. Hát kérem, most szé­pen szót fogad nekem, és a lázadás idejére lefekszik pi­henni... — Megbolondult? — mond­ta csodálkozva, mert Ga­lamb úgy beszélt a lázadás­ról, mint valami jelentékte­len incidensről. Hiszen lehet, hogy mindenkit lemészárol­nak, és... — Ugyan kérem... — le­gyintett mosolyogva, miköz­ben gyorsan rendbehozta magát kissé —, az egész ügyet hamar elintézzük... Nem értem, hogy lehet min­dent úgy felfújni. Majd el­ütjük valami tréfával a lá­zadást... Ezek kedves fiúk, csak telebeszélte a fejüket néhány csirkefogó. Azokat felpofozzuk és kész... Az is lehet, hogy elmarad a láza­dás... És kérem, ha nem ta­lálkoznánk többé... — Mondja... Miért akar maga minden áron meghal­ni? Ha tolakodásnak tartja a kérdésemet, ne feleljen. Galamb elkomolyodott. Hogy megfeledkezett erről... Pedig sürgős lenne a tízezer dollár otthon... De most már úgyis mindegy. — Mademoiselle Russel... Sajnos ez olyan pillanat, amikor kénytelen vagyok gondolkozni. Eddig vidám voltam. Csak az életemről volt szó. Most komoly a hely­zet. Halálom esetén egy biz­tosító gondoskodott volna az anyámról és a húgomról. Egyet közlök most magával: Ha előfordult olykor, hogy szerettem volna életben ma­radni, és kissé idegenked­tem a halál gondolatától, az olyankor volt, ha a maga megboldogult, de bájos sze­mélye kísértett a sivatagban. Ugyanis az a gyanúm, hogy csúnyán beleszerettem ma­gába... Hallgattak. Kazánszerű for­róság izzott körülöttük, és egy arab portyázó a közeli táborban torokhangon éne­kelt valami artikulátlan me­lódiát. A hatalmas dongó le­gyek tömege vastagon zson­gott mindenfelé. Sivár, élet­telen, sajgó meleg... És még­is, ahogy összenéztek egy percre, mosoly vonult át az / arcukon, és Galamb magá­hoz ölelte Madge-t... — Ha rájönne az óra nyit­jára — súgta a lány szelíden hozzábújva —, akkor na­gyon... gazdag lenne... Egy­millió frankot is könnyen kaphat... Nincs meghatároz­ható értéke... A Russel-féle térkép annyit ér, amennyit a megtalálója kíván érte... Ha tudná a titkát.. — Az óra a maga öröksé­ge... Ha tudnám is a titkát... Csak nem képzeli... hogy el­fogadnám a maga pénzét?... Legfeljebb — motyogta za­vartan —, ha megoszta­nánk... De azt is csak úgy, hogy az egész... kettőnké lenne... Szóval, ha a pénz a családban maradna... Madge odahajtotta a fejét Galamb vállára és ez meg­simogatta. így álltak. Mind­ketten arra gondoltak, hogy olyasmiről beszélnek, ami nincs: az óra titka megold­hatatlan, Az ágy alatt recs- csent valami. Pencroft ma­gához tért, de moccanni sem tudott... A konyha kertjéből felhallatszott, amint egy dé­zsa vizet önt ki valaki. Áll­tak egymással szemben. A forró délutáni csöndben most messzehangzóan egy lö­vés dörrent. — Kezdődik! — Öltözzön arab suhancnak, akkor biz­tonságban van... Nekem ro­hanni kell. — De... Gyorsan magához ölelte a lányt, megcsókolta, és elro­hant Battista és Latouret gép­fegyvereket vittek fel az irodába. Battista jött előbb, és ledoba terhét a földre. — Miért nem hozatja egy legénnyel? — kérdezte Fin­ley. A káplár nyugodtan fel­nézett. — Nincs megbízható. Most Latouret jött ö ta­lált megbízható katonát Ez még szomorúbb volt. Egy le­gény segített neki. A hülye Kréta. Az egész helyőrség­ben egyetlen embert mertek használni: egy elmebeteget. Vigyorogva ledobta a gép­fegyvert, és szalutált. A szeme eszelősen mozgott, és a két mély ránccal a szája mellett olyan volt az arca, mint valami bohóc­lárva. Az egyetlen katona Aut- Taurirtban, akivel még ren­delkezni mertek. Vigyorgott és lihegett Most már tisztában voltak a helyzettel. Finley szána­kozva szólt oda az utolsó hűséges közlegénynek: — Itt az ajtó mellett van egy pad, ülj le, fiam, és gyújts rá. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents