Kelet-Magyarország, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-17 / 65. szám
Kotta/ Ferenc« A múzeum Bor"z évkönyve Március Tüskés bokrok közt rejtezik, arcát az ég a lénybe mártja, máshoz lesz így hasonló — beöltözik a fák lombjába. Tavasz terpszlne, ágak rozsdája és védetlensége! A Levéllel álcázza magát a bimbó, s rásimul az égre. A gének őrzik a tavaszt, az ember elhever fű-élen, szerelemhez, fronthoz hasonlít a táj a holdsugár test-színében. Vándorkiállítások: A kőkorszaktól a kommunizmus építéséig A szabolcsi múzeumok idei programjából A megye múzeumainak idei kiállítási programja változatos eseménysorozatot ígér. Áprilistól az év végéig négy országos vándorkiállítás érkezik Szabolcs- Szatmárba. A Központi Múzeumi Igazgatóság hatféle gyűjteményből vándorkiállítás-sorozatot készít az egyetemes művelődéstörténet bemutatására. Budapestről indítják és megyénkbe is eljuttatják a korszerű berendezésű, könnyen szállítható anyagokat A Szépművészeti Múzeum jóvoltából született meg az antik művészetet reprezentáló kiállítás: tizenhárom tablón követhetik nyomon a nézők az időszámítás előtti 1100-tól kezdődött másfél évezred egyiptomi kultúráját, a krétai, mikénei művészetet, a görög szobrászat, amfórafestészet, a római építészet — az antik kultúra — csodálatos produktumait. Egy másik kiállítást — ami szintén a sorozathoz tartozik — a Nemzeti Múzeum gyűjteményei alapján válogattak össze a kőkorszak művészetének bemutatására az időszámítás előtti távoli évezredekből. Magyarázó szöveggel kísért fotók sorakoznak a tablókon, s a közönség elé tárnak még egy sereg érdekes másolatot korabeli műtárgyakról. A további kiállítások a román, a reneszánsz és a barokk- kor kultúráját reprezentálják. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum is vándoroltat április közepétől egy tablókiállítást „A kommunizmus építése a Szovjetunióban” címmel. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve a napokban hagyta el a nyomdát. A gazdagon illusztrált kötet a sorrendben a VIII —IX. Tizenegy szerző, tudományos szakember tanulmányát is publikálják a mostani évkönyvben. Ezek közül kiemelten kell értékelni azt a tanulmányt, amelynek szerzője, Horváth Sándor. Az 1945. évi földreform Szabolcs-Szatmár megyében című munkája a felszabadulás előtti földbír- tokviszonyokból indul ki, s lépésről lépésre követi a magyar parasztság számára történelmi sorsfordulót jelentő eseményt. Tudományos alapossággal megírt munkája, a hatalmas forrásanyag és tapasztalati tény felhasználása a kötet legrangosabb írásává avatja Horváth Sándor értekezését. A kötetben találjuk Csal- lány Dezső múzeumigazgató tanulmányát az avar törzsszervezetről. Uj eddig ismeretlen nézőpontból szemléli a régi kor viszonyait, s tudományos körökben bizonyára érdeklődésre tarthat számot. Sza- lontai Barnabás Keresztes György nyírbátori fazekas- mesterről írt. Érdekes cikke a fazekasmester személyének bemutatásán túlmenően egy kihalóban lévő mesterség méltó ismertetése is. A Jósa András Múzeum évkönyve ezeken a cikkeken, tanulmányokon , kívül bő helyet szentelt a napkori, nagyecsedi leletek ismertetésének, s néprajzi, történelmi események méltatásé, nak, leírásának. A múzeumi évkönyv gazdag forrásanyagot jelenthet a kutatóknak, egyben érdekes olvasmány azoknak, akik szeretik a történelmi és régésze« érdekességeket SZÍNHÁZI őrjárat Miért nem vette el Márton Klárit ? A Csokonai Színház áj produkciójáról A függöny összecsapódik. A nézők tanácstalanul néznek egymásra. Vége van a darabnak? A büfébe menjenek, vagy a ruhatárba? Lassan, nagynehezen oldódik a feszültség, lemegy a vasfüggöny és egyesek — főleg a fiatalabbja — még az utcán is vitatkozik. Estéről estére ilyen Jelenetek között ér végett a Nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban a Csokonai Színház vendégjátéka. Idehozták januárban bemu_ tatott új magyar drámájuk 15—20. előadását (A huszadikat kedden, 12-én este láthatta á közönség.) Sós Györgynek, a vidám-kalandos történeteiről ismert írónak új darabját adják elő, melynek címe az író ..profiljához” tartozó bizarr vígjátékra utal: „Kárász Márton esete Kérész Klárival”. Az író maga sem nevezi drámának színművét. „Furcsa történet három felvonásban”, így áll a színlapon. A darab mindvégig meg is őriz valamit ebből a Sós György-i bizarrságból. Ivarakirozott kamarafigura a darab szinte valamennyi szereplője. Egyetlen biztos ziccert sem hagy ki a szerző humortermelő üzeme. Az egész történetben mégis van valami, ami jóval több egy kis kedélyes vígjátéknál. Ha nem is dráma még egészében, „drámai”. alkotás. Nemcsak azért, mert már az alapszituáció is elgondolkoztat: hogyan lehetne „kihozni a fertőből” Kérész Klárit, a szocializmusban is utcalánykodó, jobb sorsra érdemes kicsapott szininövendéket? Hanem azért is, mert a téma kibontása közben egész sor erkölcsi kérdéssel találkozunk. Merhet-e szembeszállni a „fejesekkel” az ember a győzelem reményében ? Érdemes-e protekció nélkül keresni a boldogulást? Vagy: elég-e szavakban hirdetni — és tanítani — az erkölcsöt? A kénye* szituációk és kétértelmű figurák felállításával a szerzőnek van néhány telitalálata. Nagy kár, hogy a dráma alaphelyzeteket fojtogató hínárként önti el a vígjátéki színpad technika. Nem tűzijátéknak érezzük, hanem rejtegető falnak.. Ezért áll aztán a közönség értetlenül a befejezés előtt Ha a vígjátéki alaphangot vette szívére, hep- piendet vár. Ezt nem kapja meg. De ha a színművön végigkígyózó drámai fonál végét igényelné _ ilyen íogékonyságú néző is akad: — nem kap bukást sem. Mindenki marad az, ami volt, a szereplők úgy mennek ki a harmadik felvonásából, ahogyan az elsőbe bejöttek. Nem változott semmi. Elmondták a magukét. A főszereplő rámélázik a nézőkre, valami olyasmit mond, hogy no lám, ilyen dolgok is vannak és erre lemegy a függöny. Kár. Helyenként robbanásig feszíti a színházat a darab. Dörög, villámlik — csak a vihar marad el. A fiatal Ruszt József rendezése igyekezett úgy segíteni ezen, hogy kihangsúlyozta a drámai vonalat Alulmaradt a küzdelemben, a poének halkan is nagyobbat csattantak, mint a dráma álvihara. A szereplők közül Sárosdy Rezső ' Jászai-díjas folytatja a leghősiesebb küzdelmet kétértelmű szerepével. Meleg orgánuma orgonazúgással hirdeti a humánumot és az emberi jóságot. Nem ő tehet róla, ha a kővetkező pillanatban a darab technikája szerint nevetségessé kell válnia. Ez lerontja a hitelét éles vitáinak is, amelyek minden előkészítés és indok nélkül csattannak ki egy komikus alaphelyzetből. Szakács Eszter az elkeseredésében elzüllött szinínö- vendék szerepében a legarányosabban tudja összeötvözni szerepe ellentmondásait Neki sikerül egyedül hús-vér, ellenszenv, re és ugyanakkor az ellenkezőjére ingerlő embert állítani a színpadra. Sárközy Zoltán kitűnő a százados szerepében. Külön-külön bravúr Bángyörgyi Károly, Rudas László, Kovák István Jászai-díjas és Sáradi Zoltán, meg Soós Zoltán epizódfigurája. Hogy az egész mégsem áll össze egységes, szívet hevítő színpadi élménnyé, abban elsősorban a nyersanyag a felelős. Sós Györgynek valószínűleg az volt az eredeti szándéka, hogy olyan vígjátékot ír, amin el is kell azért gondolkozni. Hogy ennél sokkal, de sokkal több sikerült, arról a tehetsége tehet egyedül. Olyan éles drámai konfliktus körvonalait rajzolta fel, aminek a végigviteléhez hirtelen meghökkenésében nem volt ereje, bátorsága, ideje. Viszont az tény, hogy egy új, tehetséges, a színpadot velejéig ismerő magyar drámaíró születésének lehetünk tanúi e darab megtekintésével. A jó szórakozáson kívül ezt azért is izgalmas végigszurkolni, mert lehet, hogy Sós Györggyel egyidő- ben mi, a közönség is ezekben az években érünk meg az új magyar dráma igazi igénylőivé, értőivé, nézőivé. Várjuk a folytatást. igazi Haritonov, az utász B. N. Polevoj Nemcsak épületszámyakért és házért folyt csata, hanem szobákért, a lépcső- házakért is. Es a hadosztálynak a hadseregtörzskar- hoz küldött egyik jelentése így szólt: „Heves harcok eredményeképpen az északi körzetben az „ezredes” első téglalapjában elfoglaltuk az 1-es és 2-es számú lakásokat”. Ezekben a napokban aa egész kalinyini frontszakaszon elterjedt Nyikolaj Haritonov utász híre. Valóban csodákat művelt. Éjszaka, szőrcsizmában, hogy zajtalanabbul járjon, olyan nesztelenül, mintha kísértet lenne, átment az úton az „alezredestől” az „ezredeshez”. Ugyanilyen ügyesen erős hatású röpítő aknát helyezett el a németektől nyüzsgő ház sarkában, meggyújtotta a kanócot és eltűnt. Szinte feloldódott az éjszakában. Majd rövid idő múlva robbanás hallatszott, a gyalogság előretört az épület romjai közé és még el sem oszlott a robbanás füstje, a robbanás zajától megsüketült németek még magukhoz sem tértek, amikor már el is foglaltak néhány szobát vagy lakást.. Az utászok fáradtságtól elcsigázottan, nehéz lövész- árok-álomba merülve aludtak. A pince minden sarkából különböző hangnemben harsogó horkolás tompa zajjal töltötte meg az egész épületet A levegő olyan volt, hogy a lámpában a láng nyugtalanul im- bolygott és pislákolt. Közvetlenül a kis lámpa alatt alacsony, sovány katona ült és ,a saját maga átal készített, de nyilván igen éles késsel, nagy igyekezettel faragott valamit. Miután kö- .zöltem vele, hogy írni akarok róla a „Pravdá”-ban, kissé hitetlenkedve nézett rám és udvariasan elhárította, hogy magáról beszéljen.;'"“’ .....' Sok ilyen tárgy — amelyet Nyikolaj Haritonov faragott — járt kézről kézre a katonák között az utászszázadban, amelynek —■ most eszembe jutott — Grusin kapitány volt a parancsnoka. A bajtársak az őrmestert ezermesternek, hidegvérű, megfontolt, bátor és okos embernek tartották. Volt nap, hogy a katonák csak pár mondatot hallottak tőle. De a században mondogatták: „Haritonov ezt meg ezt mondotta. Az őrmester azt tanácsolta, hogy így meg így cselekedjünk”. Az élete ugyanolyan egyszerű, szolid és derék volt, mint ő maga. Egy vjatkai kályhás fia volt Gyermekkorában apjával együtt járta az országot és a falvakban esetlen orosz kemencéket rakott. Szerette munkáját és tökéletesen el is végezte, amit rábíztak. De amikor megkezdődtek az első óriási ipari építkezések, visszaadta apjának a szerszámot, elbúcsúzott tőle és Dnyeprosztrojnál a nagy gátépítésnél maradt. A Dnyeprosztroj méretei megragadták képzelőerejét. Az építőmunkásból utászkatona ‘ lett. Az ember, aki élvezettel alkotott téglából és betonból hatalmas épületeket, a visszavonuló csapatok legutolsó soraiban menetelt, robbantotta mögöttük a hidakat, zsilipeket, a villanyerőműveket, pusztította és aknázta az utakat, hogy az, amit az emberek jólétére építettek ne szolgálja a fasizmus sötét céljait Lehet, hogy Haritonov két tölténytárat sem lőtt ki az egész háború alatt, de a kárt amelyet ez a zárkózott hallgatag ember az ellenségnek okozott, csak egy tüzérségi üteg munkájával lehetne összehasonlítani. A Kalinyin város elfoglalását megelőző éjszakán Ha- ritonovot kiküldték, hogy vágja át az ellenséges erődítmények drótakadályait. A kapitány figyelmeztette, hogy a drótakadályok előtti tér valamilyen új, eddig fel nem derített módszer szerint van aláaknázva és a szomszéd zászlóaljból már két utász elpusztult a rejtélyes csapdákon. Haritonov magához vette a csípőfogót és elindult Megközelítette a drótakadályt, de mielőtt munkához kezdett volna, figyelmesen megtekintette azt a helyet, ahol bajtársai elpusztultak. A drótok alatt nyomok látszottak, a titok, úgy látszott, ezzel volt kapcsolatos. Haritonov végigkúszott a drótakadály mellett és egyszerre csak észrevette, hogy annak tüskéiről alig észrevehető, hóval borított szálacskák csüngenek le. Az utász odakúszott, ahol a szálacska a hóba ért, ügyesen eltakarította köröskörül a havat, majd leheletével melengette a helyet, anélkül, hogy megérintette volna a fonalat. Tudta, hogy ez a fonal a halálhoz vezet. Csaknem érintette. Amikor a hó elolvadt, meglátta, hogy a kis gödör fenekén kerek fémhenger vonalai rajzolódnak ki. Kiderült a ravaszság. A drótakadály legkisebb rázkódását a szál továbbította a robbanóanyaghoz. Óriási erejű akna semmisítette meg az óvatlan utászt és egyidejűleg elsöpört minden nyomot, amely a titok nvit- jára vezethetett volna. Ugyanakkor azt is jelezte az előőrsöknek, hogv valaki feltűnt a drótakadélvnál. Haritonov megértette, hogy miről van szó. Ledobta bekecsét és számot vetve masában azzal, hogv a levegőbe repülhet, óvatosan dolgozni kezdett. Grusin kapitány — aki a legelső lövészárokban ült — számolta a műló másodperceket és türelmetlenül tekintett ki a sötétbe arrafelé, amerre a katona eltűnt. Már régen elmúli a feladatra kitűzött idő, de Haritonov még nem tért vissza. De robbanás sem hallatszott. Ez pedig azt jelentette, hogy éL A kapitány, a hidegtől vacogva, feszülten nézte óráját. Végül is hajnal előtt, amikor a sötétség szétoszlóban volt és már szürkülni kezdett, nehéz lélegzés és hóropogás hallatszott. Haritonov ugrott be a havas mellvéden át az árokba. össze volt karcolva, kimerült volt, kékre fagyott ajkaival fáradtan mosolygott. Foga vacogott a hidegtől. Zsebéből elővette a fémhengert, amely kávéfőzőre hasonlított. — Itt van. Még kell mutatni a gyerekeknek. Huszonnyolc darabot vágtam le belőlük a drótról. Ravasz munka volt. Ha egy kicsit is megérinted a vezetéket, akkor „váljék egészségedre”... És hanyagul a hóra szórta az ártalmatlan aknákat, majd kihúzta magát és jelentette: „Az átjáróhelyeket átvágtam és fenyőlevelekkel jelöltem meg. kapitány elvtárs”. ...És most itt áll ebben a tágas teremben, amelyet betölt a napsugár és a forgó turbinák egyenletes zúgása, itt áll, izgatottan, feszülten és úgy hallgatja az új gépek zúgását, mint anya a gyermeke első hangját és szürke szemében nagy, igaz emberi boldogság fénye látszik... Hatvan esztendővel ezelőtt született Borisz Nyikolajevics Polevoj, a szovjet irodalom jelentős alakja, akit tőleg novelláiból, valamint az Egy igaz ember és az Arany című regé. nyeiből ismernek a magyar olvasók. Az évforduló alkalmából közöljük fenti novella, részletét. Apáti Miklós; Délidő A munkások most az ebédidőben a legsimább asztalra ráhajolnak. Az ideges bádoglap meg-megzörren, ahogy bicskáik nyílnak, csukódnak. Szorgalmas tárgyaik messzire léptek, olajat falnak, zsírcseppeket rágnak. Ventillátoraik asszonyt zenéinek, de kenyér formája van vágynak. Kenyerek, szalonnák eltünedezne^ ételnek étel-sors épp elegendő. Hat-hét óra múlva majd újra esznek. Magukat, minket is újra-teremtők,
