Kelet-Magyarország, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-16 / 39. szám

Ki a gyilkos ? Tovább tart a Burai-tárgyalás MA ESTE LÁTJUK A TV-BEN Ma este 20,20-kor mutatja be a televízió Budapesten harcoltak tv-film első részét. (A második és harmadik részt szombaton, illetőleg va­sárnap 20,20-kor láthatjuk.) A filmet Csillik Gábor és Soproni János írták. A for­gatókönyv alapjául Csillik Gábor néhány éve megjelent hasonló című könyve szolgál A szerző ugyanis részvevője volt a fasiszta megszállók elleni partizánharcoknak mint a legendás hírű Szír- csoport egyik tagja. Ez egy­ben a film műfaját is elárul­ja: dokumentumalapokkal rendelkező játékfilm. Más­Rövidesen üzembe helye­zik a nagykállói művelődési házban azt a normálfilmve­títő berendezést, amelyet a helyi, Budai Nagy Antal gimnázium igazgatója aján­lott fel a művelődési ház­nak. A filmvetítő segítsé­gével archív filmklub léte­sítését tervezik. Jelentősen csökkent a tbc-s megbetegedések szá­ma a baktalórátházi járás­ban — írja Kricsfalussy Béla levelezőnk. — Míg 1964-ben 73 új megbetege­dés történt, az elmúlt év­ben már csak 35. Csökkent a nyilvántartott betegek száma is. Hétszáz méteres televízió­adótoronynak ütközött szer­dán Galesburgban az ame­rikai haditengerészet egyik helikoptere. A helikopter négy utasa szörnyethalt. A torony felső szakasza le­dőlt, és rázuhanva az épü­letre, a stúdióberendezése­ket is megrongálta. részt kalandos történet, hi­szen a Szir-csoport 1944 már­ciusától — megalakulásától 1945 január elejéig közel félszáz fegyveres akciót haj­tott végre a megszállók és hazai csatlósai ellen. A cso­port, mint a párt egyik fegy­veres akciószerve fiatal kom­munistákból állt, még pon­tosabban olyan munkásfiata­lokból, akik éppen a harcok során váltak kommunisták­ká. Az alkotók nem történel­mi tablót akartak készíteni, hanem a csoport tagjait em­beri egyszerűségükben, belső küzdelmükkel együtt ábrá­zoló művet. Képünkön: jele­net a tv-filmből. Romániában megjelent a magyar irodalom antológiá­jának harmadik kötete. A román nyelvű gyűjtemény első kötetét 1965-ben, a másodikat 1966-ban adta ki a bukaresti Világirodalmi Kiadó. A harmadik kötet a század eleji magyar köl­tészet, próza- és drámairo­dalom alkotásaival ismerte­ti meg az olvasót. írók, mű­fordítók, történészek, iroda­lomtörténészek és kritiku­sok széles gárdájának köz­reműködésével hozzálátnak a sorozat negyedik és be­fejező ötödik kötetének az előkészítéséhez. Az őszi jubileumi Krúdy­ünnepségek előkészítő bi­zottsága február 16-án, dél­után két órakor megbeszé­lést tart Nyíregyházán, a Bessenyei klubban. Kamarakiállításon mutat­ták be a fehérgyarmati já­rási művelődési házban feb­ruár 9—14 között A magyar fotóművészet 125 éve című anyagot a Nemzeti Galéria segítségévek Kikérdeztek Nem szerettem soha, ha idegen emberek fag­gatnak, de ez egyszer jól­esett. Hagytam magam „kikérdezni”! Kisvárdán történt a halászcsárdában egy na­gyon gyors kiszolgálás és egy finom ebéd után. A fizetőpincér összecsukta fekete tárcáját és meg­kérdezte: — Ízlett az ebéd, ké­rem? A meglepetéstől alig tudtam elrebegni az igent. Mire ő: — Nagyon örülök, hogy jólesett, szeretném, ha minél előbb ismét itt ta­lálkoznánk. Távozáskor a kabátjá­ra néztem és akkor vet­tem észre, hogy az hó­fehér. Meg az abroszok is és a köszönése — vi­szontlátásra — valahogy új volt. Más, mint a ta- , valyi. [ (Horváth) Kibővített szb-ülést tar­tottak február 14-én a Vörös Október Férfiruha­gyár nyíregyházi üzemé­ben, melyen — a gazda­sági vezetés és az szb tag­jain kívül — részt vett Varga József, a Ruhaipari Szakszervezet főtitkára. Napirenden a SZOT XX. kongresszusa határozatai­ból adódó feladatok szere­peltek. Iskolabolt nyílt a Kis­várdai Bessenyei Gimnázi­umban. Az fmsz által üze­meltetett boltban élelmi­szereket vásárolhatnak a diákok — írja Egri Gábor levelezőnk. Társadalmi úton 55 és fél ezer forint értékű munkát végeztek el az útjavításoknál az elmúlt évben Tímár község lakói. Munkakörülmények ja­vítása a mezőgazdasági nagyüzemekben címmel kerül sor az agrárszakem­berek szabadegyetemének második előadására Nyír­egyházán február 23-án 10 óra 30 perckor a megyei művelődési ház nagyter­mében. A munkadíjazás és a munkaerőgazdálkodás címmel hangzik el előadás február 19-én a Tiszavasvári Alka­loida Vegyészeti Gyárban a munkásakadémia keretében. Tízezer forint értékű tár­sadalmi munkát végeztek különböző tervdokumentá­ciók elkészítésével azok a mérnökök, szakemberek, akik a mátészalkali járá- rási népfrontbizottság mel­lett működő műszaki ak­cióbizottság tagjai. így ké­szültek el a nyírkátai és a hodászi gyógyszertárak tervei is. Jól sikerült diáknapot rendeztek a nyíregyházi Pe­tőfi Sándor kollégiumban. E napon a kollégium sze­mélyzetét a diákok helyet­tesítették — írja Fábián Tibor levelezőnk. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16—70, 16—71. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30—00. Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 17 forint. Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrztink meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei 'Nyom­daipari Vállalat, Nyíregyháza, Dózsa György út 5. Felelős vezető: Holéczi István Elkészítette Vlagyimir Komarov mérnök-ezredes­nek, a próbarepülésre kül­dött Szojuz—1. tragikus há­láló űrhajós pilótájának szoborportréját Pándi Kiss János budapesti szobrász- művész, a Százados úti művésztelepen. Pápára, az ottani, Komarov nevét vi­selő repülős ezredhez kerül a mellszobor. Leleplezése február 19-én lesz, egyik eseményeként a Komarov hétnek, amelyet a veszpré­miek és a pápaiak rendez­nek a szovjet hadsereg fennállásának 50. évfordu­lója jegyében. Vlagyimir Komarov özvegye is részt- vesz férje szobrának felava­tásán. Meghalt Waldapfel fózsef A Magyar Tudományos Akadémia, az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem és a Magyar írók Szövetsége mély fájdalommal tudatja, hogy Waldayfel József aka­démikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1. sz. ma­gyar irodalomtörténeti tan­székének tanszékvezető pro­fesszora életének 64. évében elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. Keresztes György nyírbá­tori fazekasmester munkás­ságát dolgozta fel Szalontai Barnabás, a Nyírbátori Bá- thori István Múzeum igaz­gatója. A tanulmány a Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvének kü­lönlenyomatában jelent meg Iparvágány építését ter­vezi a tuzséri Rákóczi Ter­melőszövetkezet a jelenlegi és még épülő almatároló és manipulálok mellé. A több, mint egymillió forin­tos beruházást még ez év­ben szeretnék megvalósíta­ni. A Jón-tengeren február 13-án, a Szán-Szpiridon görög hajó fedélzetén tűz ütött ki, amely rohamos gyorsasággal átterjerdt a gépházra és robbanással fenyegetett. A közelben tartózkodó Pjotr Alekszej nevű szovjet tartályhajó, irányát megváltoztatva, tel­jes gőzzel a szerencsétlen­ség színhelyére sietett. A bajbajutott görög hajó le­génységét fedélzetére vette, majd később átszállította egy, az SOS jelzésekre szin­tén a katasztrófa színhe­lyére igyekvő görög hajóra „Tréfából” tüzet kiáltot­tak szerdán este egy zsúfolt te. heráni moziban. Hatszáz em­ber egymást taposva tódult ki a filmszínházból. A nagy lökdösődésben két iskolás- lány életét vesztette, töb­ben megsebesültek. A nagy tárgyalóterem min­dennap tele emberekkel. Van­nak, akiknek már törzshelyük van. Egy órával előbb ott álldogálnak a folyosón, szo­rongva várnak, minden áron be akarnak jutni. Azután a teremben, mivel nem jut pad, állnak, órákon át, fe­szült figyelemmel hallgat­nak. Ki a gyilkos? A kérdésre még nincs válasz. Az ötszörös gyilkossággal vádolt Burai Árpád ott ül a vádlottak padján. Bilincs­be verve hozzák mindennap a tárgyalóterembe, leültetik, szemben a bírói pulpitussal, amikor belép, a teremben elhalkul a zsivaj. Burai Árpádot a szolnoki bíróság halálra ítélte, a leg­felsőbb Bíróság a halálos ítéletet hatályon kívül he­lyezte, pótnyomozást, bizo­nyításkiegészítést rendelt el. Ss új tárgyalást Budapesten Több, mint száz tanút hallgatnak ki. A tanúkhoz kérdéseket intéz a bíró, az ülnökök, a vád, a védelem és a vádlott A bíróság előtt több kilós aktakötegek. A vallomáso­kat, a válaszokat hasonlít­ják a korábbiakhoz. A bíró, amikor olvas, rendszerint így kezdi: „Az ügyészségi iratok 613 oldalán, 127-es sorszám alatt....” A hallgatóság ilyenkor felszisszen. Mennyi vallo­más. Mennyi mozaik. Más­fél év telt el azóta az em­lékezetes szeptemberi 13-a óta. A tanúk emlékeznek, jól, rosszul. A vádlott a tanúvallomá­sok végén a bíróság kérdé­sei után feláll. Majd min­dig ugyanazt a mondatot is­métli : nem állja a valósé' got, kérem... Hogy miért nem állja a valóságot, arra általában nem tud válaszolni. A tragédia ott él és bon­takozik ki a teremben. Megöltek egy csecsemőt, egy tízéves kislányt, két fiatal nőt és egy öregasszonyt, az egyik fiatal nő, az Edit — Burai felesége volt. „Nagyon • szerettem...“ — mondja vallomásában és le­hajtja fejét Másfél éve védekezik. Másfél éve tagadja, hogy ő követte el a gyilkosságokat. Sokszor mondja: nem tu­dom, nem emlékszem... Mit tud hát és mire ^em­lékszik? Arra, hogy a sógornőjétől tudta meg: meggyilkolták a feleségét. Ezt mondja, ezt vallja kitartóan. Mi lesz? Milyen fordulat várható? Senki sem tudná megmondani. A tárgyalóte­rem találgat. A nézők, a ki­váncsiak érdeklődése válto­zatlan. És jönnek a tanúk. Van, aki életében először áll bíróság előtt. Van, aki nem tud a vád­lott szemébe nézni. Van, aki összezavarodik, ellentmondásokba keveredik. Többnyire terhelő vallo­mások hangzanak el. A vád­lott arca ilyenkor is kifür­készhetetlenül közömbös. Maga elé néz, azután feláll: — Furcsa dolog ez kérem, nagyon különös... Az utóbbi évtized egyik legnagyobb bűnügyének tisztázására néhány hétig még bizonyosan várni kell. A MAI KAP IMS. február IS, péntek JULIANNA NAPJA A Nap kól: S óra SS perckor« nyugszik: 17 óra 07 perckor. A Hold kél: 19 óra 55 perckor, nyugszik: 8 óra 02 perckor. 260 éve, 1708 február 16-án Vak Bottyán János kuruc brigadéros Vág völgyében táborozó seregé­nek egyik legendás emlékű vitéz strázsamestere, Bornemissza Já­nos, tizennégy lovas katonája élén felderítő portyára indult a császáriak előőrsei mögé Felfi­gyeltek egy szakasznyi vasas német által kísért díszes hintó- ra; a kurucok merész elhatáro­zással rajtaütöttek a németeken. Kiderült, hogy a hintó utasa nem volt más, mint gróf Star- hemberg Guido generális, a ku­rucok ellen harcoló császári ha­dak újonnan kinevezett magyar- országi főparancsnoka. Bor- nemisszáék foglyul ejtették a főparancsnokot, majd kalandos kerülőutakon, átvágva az ellen­séges csapatok gyűrűjén, sikere­sen Nyitrára, a magyar hadiszál­lásra szállították. Szeles idő Várható időjárás ma estig: erősen felhős, párás, ködös idő, sokfelé eső, ködszitálás. Gyen­ge, napközben kissé megélénkülő szél. A hőmérséklet alakulásá­ban lényeges változás még nem lesz. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet plusz 2, plusz 6 fok között. Kossuth rádió 8,22: Barokk operamuzsika. — 8,54: A tél fiai. Jankovich Fe­renc regényét rádióra alkalmaz­ta: Szabó József. — 10,10: Óvo­dások műsora. — 10,30: Édes anyanyelvűnk. — 10,35: Mezei csokor. — 10,59: Lottóeredmé­nyek. — 11,00: Iskolarádió. — 1.1,30: Sugár Rezső: Concerto. — 12,15: Tánczenei koktél. — 13,23: Fjodor Saljapin énekel. — 13,40: Dél-amerikai dallamok. — 14,11: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Kodály-kórusokat éne­kel. — 14,30: Róka Móka báb­színháza. — 15,15: Üzenetek. — 15,55: Falusi délután. — 16,40: A Stúdió 11 játszik. — 17,15: Haydn: D-dúr ,,A vadászat” szimfónia. — 17,40: Nyitott stú­dió. Petress István műsora. — 18,00: Üj Zenei Üjság. — 18,40: Lawrence Tibbett énekel. — 19,30: Magyar nóta és népdalest. — 20,13: A Rádiószínház bemu­tatója: Embergyűlölő. Moliére komédiájának rádióváltozata. — 22,20: Fejezetek a közgazdasági gondolkodás történetéből. — 22,30: Beethoven összes hegedű­zongora szonátái. — 23,42: Ope­rettrészletek. Petőfi rádió 10,00: Hervé: Nebáncsvirág. — 12,05: A pedagógia áldozata. Ro­bert Escarpit francia író elbe­szélése. — 12,20: A Philharmo- nia zenekar felvételeiből. —13,20: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13,35: Kozák Gábor József: Mu­zsika gordonkára és népi zene­karra. — 14,08: Fúvószene tánc­ritmusban. — 14,20: Magánvéle­mény — közügyekben. Szántó Jenő műsora. — 14,30: Hegedű­muzsika. — 14,45: Breitner Já­nos táncdalaiból. — 14,55: Most olvastuk. — 15,00: Bruno Walter két Strauss keringőt vezényel. — 15,18: Fenntartott hely. Ak­tualitások. — 15,43: Operamuzsi­ka. — 16,05: Wolf Péter táncda­laiból. — 16,15: Szabó Lőrinc két verse. — 16,20: Parasztpoéta. Nótás Szabó Pál emléke. — 16,31: Bélyeggyűjtők ötperce. — 16,36: Balettzene. — 16,55: Beszéljük megl Gazdasági újságíróké a szó. — 17,00: ötórai tea. —18,10: Gyöngyösi Rácz Géza népi ze­nekara játszik. — 18,40: Az el­mélet és gyakorlat. Dr. Garam József közgazdász írása. — 18,55: Verdi: Rigoletto. Háromfelvoná- sos opera. — 21,40: Láttuk, hal­lottuk. — 22,00: Tánczene. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Hírek, események. — Szabó Miklós énekel. — Or­vosi tanácsok. — Szabolcs me­gye ivóvízellátása. — Lemezválo­gatás közben. — Sport. Televízió 17,58: Hírek. — 18,05: A téli olimpiáról jelentjük. Hírek. — 18,10: Relativitáselmélet és fizi­kai valóság. — 18,40: A termé­szet kincsei. A tv kisfilmje. — 19,00: A televízió politikai tan­folyama. A gazdasági mechaniz­mus reformja és az ipari-mező­gazdasági üzemek belső életé­nek alakulása. — 19,30: Esti me­se. — 19,40: Nótaszó. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Budapesten harcoltak. Tv-film. I. rész. — 21,15: A téli olimpiáról jelent­jük. Műkorcsolya, férfi szaba­don választott gyakorlatok. Köz­ben: Összefoglaló a nap esemé­nyeiről. — 23,00: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislavai tv 9,10: Matematika 2. — 9,35: Té­li olimpia, összefoglaló. — 9,50: Közgazdasági kérdések. — 10,30: pénz és balszerencse. Francia bűnügyi vígjáték. •— 12,00 Tv­híradó. — 17,35: Ifjú szemmel. — 18,25: Autósok, motorosok. — 19,00: Tv-híradó. — 19,35: Kultu­rális életünk. — 19,55: Bűnösök iskolája. Cseh film. — 21,20: Ka­nadai képeslap. — 21,35: Téli olimpia, műkorcsolyázás, férfi szabadgyakorlatok — 23,00: Tv- híradó. A nyíregyházi mozik műsora SZÉLESVÁSZNÚ 8ÉKE MOZI: HŰTLEN ASSZONYOK GORKIJ MOZI: GÁBOR DIÁK MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: A VÖLGY <x> KILENC GYEREK EGY SORBAN — Csoportos névadó ünnepség Nyírmadán — Szombaton délután alig­hanem zsúfolásig megtelik az új nyírmadai kultúrház. Még a járási központból is sok vendéget várnak kilenc kisbaba csoportos névadó ün­nepségére. Madán egyre gyakoribbak a KlSZ-lako- dalmak, névadó ünnepségek, de ilyen még itt sem volt. Tulajdonképpen csak nyolc gyerek madai. egyet a szom­széd községből hoznak. Gal­lasz József már készíti az aranybetűs nagy mátriku- lát, amibe beírja Ferenci Istvánék Pista nevű fiát, Tóth Istvánék Attiláját, Pa- nyi Györgyék Gyurkáját, Dorka Zoltánék Zoliját, Szabó Gáborék Annuskáját, Baksa Gáborék Évikéjét, Tóth Jánosék Zoltán nevű kisfiát és a kilencedik ven- déggyereket. Ott lesz az egész tantestület, az úttö­rők is készülnek szereplésre és — ez már hagyomány — Mozart Bölcsődalának hang­jai mellett picike kisdobos nyakkendőket kötnek az új­szülöttekre. Lengyel Zoltán iskolaigaz­gató mondja majd az ünne­pi beszédet. A névadó apu­káknak és anyukáknak — és az egész vendégseregnek — egy kis vendéglátást is terveznek a szülők. Addig is, amíg a nyírmadai poha­rak összecsendülnek az új­szülöttek egészségére mi is kívánunk mind a kiienc ki­csinek hosszú, eredményes életet, s a szülőknek sok örömet gyermekeikben. Solohovról, a világhírű Nobel-díjas íróról tart elő­adást február 21-én a TIT nyíregyházi klubjában dr. Iglódi Endre, a Debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem tanszékvezető ta­nára. Hatvannal növekedett as idén a Hajtómű- és Felvo­nógyár nyíregyházi gyár­egysége dolgozóinak létszá­ma. A termelés tovább bő­vül és március végéig újabb nyolcvan dolgozót vesznek fel. Kőműves szakmunkásokat és kőműves komplex brigádokat Nagykállóban, Balkányban és a nyírbátori járás terü­letén induló új munkahelyekre felveszünk Elszámolás: teljesítménybér alapján. Jelentkezés: Termelőszövetkezetek Építőipari Vállal­kozása, Nyírbátor, Báthori u. 20. (96)

Next

/
Thumbnails
Contents