Kelet-Magyarország, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-15 / 38. szám

Zárszámadás a balkányi Új Erő Termelőszövetkezetben Zárszámadó közgyűlését kedden tartotta a balkányi Uj Erő Tsz — közöltük rövid hír­adásban olvasóinkkal. A közgyűlésen részt vett és a vitában felszólalt Orosz Ferenc, a megye; pártbizottság első titkára is. Az üdvözlő szavak után Bojtor Miklós, a termelőszövetkezet elnöke ismertette a közös gazdaság múlt évi munkájáról szóló beszámo­lót. Kitűnt abból, hogy a 995 holdon gazdálko­dó szövetkezet 122 tagja példásan dolgozott az elmúlt gazdasági évben, aminek megvan a2 eredménye is. A növénytermesztés értékesítés­ből származó bevétele meghaladta a két és Cél millió forintot, ami 41 százalékkal maga­sabb, mint korábban. Félmilliós bevételt értek el például a kenyérgabonából — jóval többet, mint amit a terv megszabott — azáltal, hogy az átlagtermés 24,8 mázsa volt. Millión felüli érték származott a sikeres dohánytermesztés­ből s 500 helyett 1200 mázsa almát szüretel­tek. Az állattenyésztés értékesítésből szárma­zó bevételé is meghaladta a kétmillió forintot. Hízósertésből például 390 darabot adtak el ta­valy. Gyarapodott a tsz közös vagyona, amely jelenleg már niájdnem 1 millió forintot ér s amelyből 4 millió 700 ezer tehermentes. Mun­kagépeket, felszereléseket 161 ezer forintért vásároltak, simítóhelyiség építéséhez kezdtek, kutat furattak és 300 férőhelyes kocaszállást építettek. A jó munka meglátszik a részesedésben is. Egy családra 21 987, egy tagra pedig 19 419 fo­rint jövedelem jut, melynek nyolcvan száza­lékát rendszeres előlegként év közben kapták a tagok. A napi kereset 58 forintra alakult ta­valy ebben a három éve még gyengének szá­mító szövetkezetben. Az elnök az eredmények ismertetése köz­ben dicsérettel szólt a javuló munkafegyelem­ről, az állattenyésztők, fogatosok, növényter­mesztők és kertészetbeliek szorgalmáról, majd az idei terv néhány lényeges elemére hívta fel a figyelmet. Az ellenőrző bizottság beszámolója után vitát nyitottak, melynek során tizen — köztük Orosz Ferenc elvtárs — szólaltak fel. A zár­számadó közgyűlés résztvevői végül arról dön­töttek, hogy 46 jelentkező közül 26 főt vesznek fel a • termelőszövetkezetbe. OROSZ FERENC: A tsz a biztonságos jövő forrása A zárszámadó közgyűlés elnöksége (balról jobbra) Tálas János párttitkár, Csepelyi Tárná# a Nagy káliéi Járási Pártbizottság első titkára, Orosz Ferenc, a megyei pártbizottság első tit­kára Bojtor Miklós, a tsz elnöke és Madarász Istvánná, a Nagykállói Járási Tanács VB. el­nöke. Elöljáróban dicsérettel szólt az Uj Erő Tsz múlt esztendei eredményeiről, melyekért elismerés illeti a tagságot Majd kitért arra, hogy nem mindenütt olyan jó hangulatú a zárszámadó közgyűlés, mint Balkány- ban. Jócskán találni még megyénkben deficites gazda­ságot, mely állami támoga­tásra szorul. Nyomban utalt rá, hogy milyen nagy kiesést okozott megyénk mezőgazda­ságában az elmúlt tavaszi belvíz, az ezt követő szá­razság, melyeknek jelentős szerepük van több helyütt az eredmények kedvezőtlen alakulásában. Tízezrekre te­hető a természeti akadályok miatt műveletlenül maradt holdak száma, amit csak te­tézett a vízkár. Majd így folytatta: Vonzó leit a közös gazdaság — Mindezek ellenére is jólesően mondhatjuk, hogy a balkányi tsz nem egyedü­li, amely át tudta vészelni a kritikus esztendőt. Me­gyénk termelőszövetkezeti parasztságának szorgalma, a vezetők és a tagok kapcsola­tának erősödése, általában az egység szilárdulása újabb bizonyítékai annak. hogy mezőgazdaságunk fellendí­tésének egyedül járható útja a nagyüzemi gazdálkodás. A kollektív erő és akarat ké­pes csak megküzdeni a vi­szontagságos időjárás tá­masztotta akadályokkal. Megmutatta az elmúlt esz­tendő azt is — folytatta Orosz Ferenc — hogy nőtt a tagok hite, bizalma a kö­zös gazdaság iránt. Akik né­hány éve kétkedve beszéltek a nagyüzemi gazdálkodásról, mind jobban meggyőződhet­nek arról, hogy évről évre fokozódik a tagság ragasz­kodása a szövetkezethez, melyben a biztos megélhetést a biztonságos jövő forrását látják. Éppen a balkányi termelőszövetkezet példája bizonyítja ezt, hiszen há­rom éve még az Uj Erő is tengernyi nehézséggel küzd­ve taposta a kivezető utat, s akkor korántsem tudta bizonyítani a nagyüzemben rejlő lehetőségeket. S ime, az évek nem múltak el nyomtalanul: a jó vezetés, a munkafegyelem szilárdu­lása. az okos kezdeménye­zések által vonzó lett a kö­zös gazdaság. — Éppen a szaporodó be­lépési kérelmek igazolják, hogy a községben, a környé­ken, s a megyében lévő ter­melőszövetkezeti csoportok tagjai is felismerik a még szorosabb kötelék előnyeit. Tapasztalható ez annak el­lenére, hogy a tszcs-k itt a nagykállói járásban, s szer­te a megyében egyre ered­ményesebben dolgoznak, gyarapítják közös alapjukat. Szükséges, hogy a jövőben a tsz-ek és a termelőszövet­kezeti csoportok szélesítsék kapcsolataikat, dolgozzanak egyetértéssel. Indokolja ezt az is, hogy különösen eb­ben a járásban a családok egyik része a tsz-ben a má­sik része pedig a tszcs-ben végzi munkáját. Ha megvan az egyetértés szűkebb kör­ben, jó hatással van ez a nagyobb közösség munkájá­ra is. Ne zárkózzanak el a nők felvételétől Majd elmondta: a terme­lőszövetkezetek további erő­södése várhatóan újabb em bereket késztet belépésre Örömét fejezte ki azért, hogy ezen a közgyűlésen tagfelvételről is döntenek. — Természetesen indokolt, hogy a tagság jól meggon­dolja, kiket vesz fel soraiba. Megfigyelhető azonban, hogy több helyütt elzárkóznak az új tagok fogadásától. Kü­lönösen elgondolkodtató, hogy a megye néhány ter­melőszövetkezetében az ed­dig családtagként dolgozó nőktől igyekeznek megvon­ni a belépési lehetőséget, holott köztudott: a növény- termesztés nehéz munkájá­nak túlnyomó részét éppen a nők végezték, végzik me­gyénkben. Itt, az Uj Erőben helyesen cselekszik a tagság amikor a tisztességes, jói dolgozó emberek előtt ki­nyitja az ajtót, vagy amikor a földjükkel jelentkező idő­sebb embereket befogadja, felkarolja. A termelési ered­mények mellett növeli a szövetkezet tekintélyét, hogy megadja a lehetőséget az idősebbeknek Is ahhoz; hadd szerezzék meg a nyugdíjhoz szükséges éveket. Nagyobb gondol a fiatalságra Azzal folytatta e gondo­latot, hogy talán mindennél jobban bizonyítja a termelő­szövetkezeti mozgalom szi- lárdulását megyénkben a fiatalok nagy számú vissza­térése a városból a falura. Túl azon, hogy ezek a fia­talok ne kopogjanak hiába a tsz-nél, szükséges a mun­kakörülmények javítása. Megfigyelhető például, hogy az otthon maradó, vagy ha­zatérő fiatalok húzódoznak az állattenyésztéstől nem szí­vesen vállalnak munkát eb­ben az ágazatban. Itt is és a megyében mindenütt el le­het és el kell érni, hogy a fiatalok legalapvetőbb igé­nyeit mielőbb kielégítsék például azzal, hogy a kor­szerű istállók szomszédságá­ban barátságos helyiséget alakítsanak ki, ahol megpi­henhetne«, szabad idejük­ben újságot olvashatnak, rá­diót hallgathatnak. Busásan megtérül ez a kis plusz be­fektetés, mert ahol a fiata­lok jól érzik magukat, ott távlatban sem küzdenek majd a gazdaságok munka­erőgonddal Ezután arról beszélt Orosz Ferenc, hogy a gazdaságirá­nyítás megváltozott rendsze­re új követelményeket tá­maszt a termelőszövetkeze­tekkel szemben is. —■ Miként a világpiacon sem kerülhetjük ki a ver­senyt, úgy országon. me­gyén belül is számolnunk kell azzal a jövőben. Ahhoz, hogy termelőszövetkezeteink állni tudják a piaci ver­senyt, egyrészt megbízható termelésre, s a minőség ál­landó javítására van szük­ség. Jóllehet, államunk a jö­vőben is megadja a segítsé­get a tsz-eknek eredményeik növelésére, ez csak a« sor kamatozik, ha mielőbb meg­honosodik szövetkezete, ük­ben az önálló, vállalatszerű gazdálkodás. Ezért ionét őrömmel üdvözölni az Uj Erő Tsz tagságának azt az elhatározását, hogy tagon­ként 4 ezer forintnyi biz­tonsági alapot képeznek a nyereségükből, s nagy gon­dot fordítanak a további beruházásokra, A párt segíti a közös gazdaságokat Miután tájékoztatta a hallgatóságot a világpolitika fejleményeiről, beszédét ezekkel a gondolatokkal fe­jezte be:-* A párt megyei bizott­sága a közeli napokban tár­gyalja meg azokat a javas­latokat, feladatokat, meivek az új körülmények közepet­te segíthetik termelőszövet­kezeteink további erősödését. Újólag hangsúlyozni szüksé­ges, hogy az utóbb napvilá­got látott törvények, ren­deletek alapos megismerése, felhasználása nélkül sehol sem lehetséges a rejtett tar­talékok feltárása, a munka hatékonyabbá tétele. Ezzel egyidőben őszinte, nyílt lég­kör kialakításával kell szé­lesíteni a termelőszövetkeze­ti demokráciát, ami a veze­tőség és a tagság egységének nélkülözhetetlen feltétele. A kölcsönös bizalom és a kö­zösen végzett, lelkiismeretes munka a legfőbb biztosité­ka közös gazdaságaink még értékesebb eredményeinek. Angyal Sándor Végelszámolásnál Is csinos összegek kerültek kifizetésre. Szent- miklósl István családja a növénytermelésben dolgozott. Az apa 16 970 forintot, felesége 15 653 forintot keresett. 17 éves Magdi lányuk 8912 forinttal járult hozzá a család jövedelmé­hez. Képűnkön: Szentmiklósiné átveszi az elszámolás összegét Hammel József felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents