Kelet-Magyarország, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-13 / 36. szám

Közgazdászképzés GONDOKKAL Válasz a teljesség érdekében A Kelet-Magyarország ha­sábjain január 31-én kö­zölt „Közgazdászképzés gon­dokkal” című cikkhez né­hány gondolatot kapcsolnánk a teljesség érdekében. Iskolarendszerünkben a gazdasági szakemberek kép­zése és nevelése hármas szintű. A képzés alsó fokán, a szakközépiskolákban —és a kihalóban lévő techniku­mi osztályokban — speciá­lis ismereteket kapnak a tanulók (pl. kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági, pénz­ügyi ismereteket), hogy vég­zettségük megszerzése után képesek legyenek megfelelő munkakör ellátására. Való­jában szakmunkások lesz­nek a munkaterületükön. Inkább gyakorlati és nem elvi irányítói munkakörök­höz kapják tehát a képesí­tést Az elvi-irányítói mun­kakörökhöz megfelelő szako­sítással a felsőfokú techni­kumok és legmagasabb fo­kon a közgazdasági egyetem képzi a közgazdászokat így a közgazdászképzés valós értelmében az egyetemi kép­zéshez kapcsolódó kategó­ria. Közgazdászképzés he­lyett tehát gazdasági okta­tásunk gondjairól beszélhe­tünk a fenti cikk keretein belüL A megjelent cikk alapján konkrét kérdésekről kell szólnunk. A Széchenyi Ist­ván Közgazdasági Techni­kum és Szakközépiskola — 2 év múlva Széchenyi István Közgazdasági Szakközépis­kola — pénzügyi tagozatú. A szakmai képzés iránya konkrét, így az új gazdasági mechanizmus fokozatos meg­valósulásával együtt jelen­leg, de még a jövő egy-két év távolságában változó anyagot kell oktatni. Lemondhatnánk a korsze­rű anyag tanításáról, ha ragaszkodnánk az elavult tankönyvekhez. Azt is meg­tehetnénk, hogy várnánk az új tankönyvekre és addig tanítanánk „valamit” az el­avult könyv mellé, a tanári igényességtől függően töb­bet kevesebbet. Marad még egy járható út: a stencile- zett jegyzet használata. Igaz, szerkesztési és stiláris szempontból nem mondható kifogástalannak a megjele­nő anyag, de új anyag. E stencilezett jegyzetek birto­kában a pénzügyi tagozatú közgazdasági középiskolák a legkorszerűbb anyagot ta­níthatják. Úgy érezzük, ese­tünkben ez a módszer a leg­hatékonyabb, legeredménye­sebb és ezért a gazdasági képesítésű pénzügyi dolgo­zók képzése a stencilezett jegyzetek nélkül — a válto­zó anyag miatt — ma el sem képzelhető. Nincs vitafórum — olvas­hattuk az említett cikkben. Hadd mondjuk el: van! A szakmai munkaközösségek közül a legelevenebb, a leg­pezsgőbb munkát éppen a szaktárgyak munkaközössége végzi, de végezte az elmúlt években is. Ez mindenki szá­mára ismert a nevelőtestüle­ten belül. A folyamatos és az Időszaki rendszeres mód­szertani és anyagbeli prob­lémák megbeszélése, a meg­állapodások hasznosítása már eddig is sok, országos eredményt hozott éppen a szakterületeken. Ehhez az igényes, minősé­gi munkához felügyeleti szervünk, a Pénzügyminisz­térium rendszeres és hatá­sos segítséget nyújt a szak­tanároknak. Jelenleg egy­éves államháztartási tanfo­lyamon vesz részt a szak­tanárok többsége. Igaz, a jelenlegi tanulólét­szám alapján beruházásra lenne szükség, hogy korsze­rű tárgyi feltételek között taníthassunk korszerű anya­got. Azonban éppen a köz­gazdászok értik meg elsősor­ban azt. hogy a nemzeti jö­vedelemből nem vehetünk el tetszés szerint még indokolt esetekben sem, pl. kommu­nális beruházásokra és ezen- belül iskolák építésére, mert a termelő és nem termelő célú beruházások arányát éppen a jövő fejlődés miatt kell megtartani. Felügyeleti szervünk nagy beruházást végeztet — a felsőfokú pénzügyi szakisko­la új otthont kap —, de hisszük, hogy a folyamatban lévő beruházás befejezése után a középiskolák indokolt beruházási igényeit is meg­oldják. Gazdasági szaktanárok szakmai munkaközössége Pici ujjak a nagy ceruzával „Csak egy pohárral inam!“ Hűszpercexiként egy közlekedési baleset Ködös reggelen, csúszós közúton szabálytalan előzé­sért igazoltattak a rendőrök egy motorkerékpárost. Ami­kor a motoros megkapta a csekket — 100 forintra bír­ságolták a szabálysértésért —, a rendőrökhöz fordult: „Miért kell rögtön büntetni? Előbb figyelmeztessék az embert”! Az egyik rendőr r,égi ismerősként válaszolt a motorosnak: „Kérem, önt már háromszor figyelmeztet­tem, • de a szép szó nem használt,” Figyeímezleto statisztika A figyelmeztetés néha már csakugyan kevés. A lakosság számarányához és a motori­záció fokához viszonyítva Európában a nyolcadik he­lyen állunk a közlekedési balesetek tekintetében. A na­pokban elkészült statisztika szerint amig 1965-ben 45 percenként, tavaly már 20 percenként történt közleke­dési baleset országútjainkon. Egy év alatt 1060 ember vesztette életét, csaknem tíz­ezren kisebb-nagyobb sérü­lést szenvedtek, közülük so­kan egész életükre nyomo­rékká váltak. Külön figyel­meztető, hogy a végzetes bal­esetek jelentékeny hányada — mintegy 65 százaléka — a kevésbé forgalmas vidéki országutakon fordult elő. A megdöbbentő tényeket, ha lehet, még aggasztóbbá teszi az a körülmény, hogy minden ötödik vidéki bal­esetnél közrejátszott az it­tasság. Tavaly volt olyan há­rom hét, amikor mindennap 'előfordult egy halálos végű traktorok baleset. Eléggé el nem ítélhető módon az a té­ves nézet kapott lábra az erőgépek vezetőinek köré­ben, hogy a traktoros nyu- godtán ihat, mert a jármű annyira lassú, hogy egy kis „nyomással” is lehet vezet­ni. A felelősségre vonás al­kalmával szinte mindannyi­an arra hivatkoztak: „Csak két pohárral ittam!” Az ilyesmit aligha lehet elfogad­ni mentségnek, hiszen a leg­többször éppen a két-három pohár ital készteti az egyéb­ként óvatos gépkocsivezetőt is olyan vakmerőségre, koc­kázatra, amelyért tavaly több mint kétszázan életükkel fi­zettek. Egy kortyol sem A legtöbb újdonsült gép­kocsivezető, amikor kézhez kapja a jogosítványát, ma­gában — és ismerősei előtt is — szent esküt tesz: veze­tés előtt, vagy közben, soha, semmilyen körülmények kö­zött nem iszik. „Egy kortyot sem...” Ha azonban társaság-, ba kerül, nyomban elfeled­kezik a fogadalomról. És mindig akad a társaságban néhány „bátor ember”, aki azonnal megnyugtatja: „Csak pár pohárral ittál, tudsz te még vezetni, nem lesz sem­mi baj...” Szándékosan em­lítettük a társaságot, mert a statisztika többek között azt is kimutatja, hogy az ittas vezetők mellett rendszerint ketten-hárman is ülnek a kocsiban, s rendszerint ket­ten-hárman megsérülnek, meghalnak. Gondatlanság, figyelmetlenség Még egy fontos tanulsága van a tavalyi statisztikának: a balesetek tekintélyes ré­szét (14 százalékát) kezdő, tétova gépjárművezetők okozták. Ez árrá figyelmez­tet, hogy aki önállóan a vo­lán mögé ül, attól kezdő lé­tére is meg kell kívánni( hogy ura legyen járművé­nek, eligazodjék a váratla­nul adódó bonyolult helyze­tekben is, és habozás nélkül alkalmazza azokat a szabá­lyokat, amelyek mind a sa­ját, mind mások épségét ol­talmazzák. Természetesen vannak ob­jektív okok is: csúszós utak, hirtelen támadt műszaki hi­bák, túlterhelt járművek; ide sorolhatnánk a hivatásos gépkocsivezetők egy részé­nek napi 16—18 órás szolgá­latát is. Ezek azonban eltör­pülnek a szubjektív okok, a közlekedésben részt vevők gondatlansága, figyelmet­lensége mellett. De bármi legyen is az oka egy-egy bal­esetnek, nem lehet megbé­kélni a jelenlegi helyzettel, mert hovatovább az ország­utak több áldozatot szednek, mint a betegségek. (K> Már óvodás korban je­lentkezik a gyermekekben a vágy, hogy az őket körül­vevő világból valamit visz- szaadjanak. A számukra szebb, kedvesebb tárgyakat, jelenségeket lerajzolják. Né­ha mi felnőttek csodálkoz­va nézzük a sajátosan gyer­meki ábrázolást és nem mindig ismerünk rá az ál­taluk rajzolt tárgyra. Pedig ezek a rajzok élményből fa­kadnak. érzelmileg fűtöttek, a gyermek „belső képei” a tárgyról és komoly erőfeszí­tés gyümölcsei. Hányszor forgatnak ce­ruzákat a pici ujjacskák, és milyen nagy a fejlődés a kiscsoporttól az iskoláig. Kezdetben szófogadatlar szerszámnak tűnik a ceru­za. Később 5—6 éves korban már könnyedén bánnak ve­le. Tárgyak sorát, esemé­nyeket, élményeket ábrázol­nak sziporkázó színekkel. Ekkor már örömteli tevé­kenységgé és szórakozássá válik az ábrázolás. A gyermek ábrázoló ké­pességeinek kibontakoztatá­sára és segítésére alakult a Hammel J. fel,, nyíregyházi óvónők ábrázo­ló munkaközössége. A mun­kaközösség foglalkozik, a gazdag élménynyújtással, amely a gyermeket ábrázo­lásra készteti, a személyeit, tárgyak, formák lényeges je­gyeinek megláttatásával és a gyermekrajzok fejlődéslé­lektani elemzésével. Egy ilyen összejövetelen készült ez a kép. mely ta­nácskozás közben mutatja be a város óvónőit a Szabolcs utcai óvodában... Harcsa Tiborné óvónő APROHIRDETESEK Az ÉVM. 31. szT Állami Építőipari Vállalat 18. sz. fő­építésvezetősége berentei és gyöngyösvisontai munkahe­lyeire felvesz: ács, állványo­zó, vasbetonszerelő és kubi­kos dolgozókat és 1 fő épí­tőipari technikust. Fizikai dolgozóknál a bérezés telje­sítményben történik — 15% idénypótlék, 8% VGP pót­lék. Családfenntartóknak na­pi 20,— Ft, nem családfenn­tartóknak 15,— Ft külön- élési pótlékot fizetünk. Mun­kásszállót és naponta két­szeri étkezést — térítés elle­nében — biztosítunk. Jelent­kezés Berentén 54. lakás C. épület, földszint, munkaügyi csoport, valamint Gyöngyös- visonta Hőerőmű építkezés 185. sz. építésvezetőségén. (Kb. 163818) Magyar Pamutipar Budapest, IV., Erkel u. 30. felvesz: 16 ÉVET BETÖLTÖTT LÁNYOKAT gépen betanuló dolgozóknak. Felvétel azonnal. Termelőszövetkezetek, kertészek, kiskert tulajdonosok! A VETŐM AGTERMELTETÖ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ ORSZÁGOS VÁLLALAT Szabolcs megyei alközpontja Nyíregyháza, Bocskai u. 2. Telefon: 15—33. korlátlan mennyiségben elfo­gad 1 megrendelést EXPRESS FAJTABORSÖ, JULISKA KAROSBAB, CHERROQUEE BOKORBAB, takarmAnykAposzta, ÉS AZ ÖSSZES / konyhakerti magvakra Fémzárolt, fajtatiszta vetőmagot vessen I Beton- és Vasbeton- ipari Művek Szentend­rei Gyára (Szentend­re, Dózsa Gy. u. 34.) azonnali belépésre fel­vesz férfi segédmun­kásokat, betonelem- gyártó munkakörbe, továbbá segédfütőket, valamint kőmű­ves segédmunkáso­kat. Munkásszállást és üzemi étkezést bizto­sítunk. Felvétel sze­mélyes jelentkezés esetén. (Szte. 134606) Nyírszőlősön, a Pe­tőfi u. 90. szám alatti 1800 öles saroktelek régi gyümölcsös, ház­helynek alkalmas, parcellázva is eladó. Érdeklődni: Fignár Andrásnál, Nyírszőlős, Petőfi u. 50. szám alatt. (504) Hathűros gitár eladó. Üj szőlő u. 35. (506) Használt sezlon el­adó. Beloiannisz tér 2. Hunicskóné. (515) Magas új mély cseh gyermekkocsi eladó. Selyem út 28. (523) Vetőgépet keresek megvételre. Papp Mi­hály Nyíregyháza, Bá- lint-bokor. 33. (524) Február 5-én Domb- rádról 17 óra 9-kor in­duló vonaton a Her­mina tanyai átszállás­nál felejtettem fekete kézitáskámat. Kérem a megtalálóját, hogy ju­talom ellenében juttas­sa el dr. Tajthy Fe- rencné, Paszab cím­re. (503) Zámbó Julianna 17 éves vámosatyai la­kos, két hete eltűnt otthonról. Ismertető jele: barna, középnö­vésű, viselkedése eset­len, kicsit fogyatékos, öltözéke kopottas. Aki tud róla, értesítse Orosz Bertalannét, Vá­mosatyán. (B) Beköltözhető kisebb családi ház 250 négy­szögöl szőlővel eladó. Kisteleki szőlő. Szüret utca 4. (107472) Elcserélném nagyszo- bós, konyhás, félössz­komfortos utcai laká­som kisebbért. Nagy­piac környéke előny­ben. Iskola u. 7. Fischer. (107306) A Nagykállói Járási Rendőrkapitányságra egy pár kesztyűt szol­gáltattak be, melyet igazolt tulajdonos át­vehet. Az Országos Szóra koztatózenei Központ április 5. és 30. között Budapesten VIZSGÁT TART SZÓRAKOZTATÖ- ZENÉSZEK ÉS Énekesek részére. Jelentkezhetnek egy­részt azok a zenészek és énekesek, akik mű­ködési engedéllyel már rendelkeznek, de ma­gasabb kategóriát kí­vánnak elérni, vagy a meglévő mellé további hangszerre akarnak minősítést szerezni, másrészt azok is, akik­nek működési engedé­lyük még nincs. A fel­tételekről részletes fel­világosítást kaphatnak az érdeklődők az OSZK megyei kiren­deltségén, Nyíregyhá­za, Irodaház 3. emelet, telefon: 14-93, vala­mint az OSZK járási megbízottainál. A je­lentkezéseket a me­gyei kirendcltségveze- tő február 1-től 29-ig fogadhatja el. (474) Szalagfűrész, gyalu­gép és 3 fázisú meg­hajtó motorral eladó. Megtekinthető: Tóth Tihamér, Zajta, Kos­suth u. 12. (B) Fiatal kövér sertés eladó, részben is. Vi­rág utca 29. (107467) GAZ 51-es új TEHER­GÉPKOCSINKAT költségtérítés mel­lett ELCSERÉL­NÉNK új ZSUK nyitott platós, vagy Barkas 1000-es nyi­tott platós teher­gépkocsira. Elekterfém Ktss Nyíregyháza, Vasgyár u. 8. (92) GYORS- ÉS GÉPÍRÖNÖT lehetőleg TÖBB ÉVES GYAKOR­LATTAL azonnali belépéssel íelve-i szünk. Elekterfém Ktsz Nyíregyháza, Vasgyár u. 8. (92) Országos Műemléki Felügyelőség nyíregy­házi építésvezetősége felvesz sárospataki munka­helyre gyakorlattal rendelkező MŰVEZETŐT. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés az építésvezetőségen* Nyíregyháza, Eletó dűlő (volt Agroker) <86) Szilágyi Lajos Üjfe- hértó, Bajcsy-Zsilinsz- ky u. 20 sz. alatti la­kos í db lovának jár- latlevele elveszett. A ló 1962. március 28-án | született, kanca, piros* pely színű, kissé csil- I lag van a homlokán. Az Üjfehértói Községi Tanács VB. a járlat- levelet körözi és egy­ben megsemmisíti. (518) Táskarádiót találtam. „Júlia” jeligén cím a Hirdetőben. (107478) A Szabolcs-Szatmár megyei Építő és Szerelő Vállalat (Nyíregyháza, Kállói út 4.) Állandóan felvesz: kőműves szakmunkásokat kőműves komplexbrígádokat, valamint köz­pontifűtés-szerelő szakmunkásokat Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (l7) Hirdessen lapunkban !

Next

/
Thumbnails
Contents