Kelet-Magyarország, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-04 / 29. szám
ŰJ KÖJSYVi Magyarország története Történelműnk Vészi Endre: Matrac és mennyezet közölt (Szlovák György rajza) Egész marxista történetírásunk eddigi eredményein •lapul az új kétkötetes Magyarország története, amely nemrég jelent meg második, Javított és bővített kiadásban. A könyvet iró szerzői kollektíva Molnár Erik akadémikusnak, az 1966-ban elhunyt Kossuth-díjas tudósnak vezetésével dolgozta fel történelmünket A kiváló tudós életművének is mintegy betetőzése e két kötet hiszen mind saját tudományos munkássága, mind tudományszervező tevékenysége főként hazánk történelmének kutatására irányult A mintegy 1300 oldalas művet népszerű tudományos összefoglalásnak szánták a szerzők. S az új Magyarország története valóban megfelel mind a tudományosság, mind a népszerűsítés követelményének. A könyv tudományosságát elsősorban a marxista történelmi materialista szemlélet következetes alkalmazása biztosítja: az osztályok harcának mutatják be a szerzők történelmünket mindvégig konkrét és Görcsök és kínok, esontot- velőt Repesztő szörnyű fájdalom, Mentő, Sikoly, Csillámló műszerek, Roppanva hulló Rövid szavak™ Minden hiába! Lobbanó lángok, Fáradt legyintés, Görcsbe merevült GondolatKönnyek és Jajok, rokon, barát, fijsz^iű zászló a balkonon, Gyertya, Virág, Vörösre sírt szemek, Roppanva hulló Fagyos rögök™ Elárvult papír A béna gépben, Csonkán vergődő Mondatok— Semmiféle kérdésre nem válaszol. Lapunk munkatársai a szenzációt keltő esemény hátterét kutatva, megpróbáltak behatolni az elmúlt két évtized titkaiba. Mit történt húsz év alatt? Elsősorban az öngyilkos családját látogattuk meg, hátha nyomára bukkanunk valamelyes utalásnak, ami a három kiváló koponya kétségtelen pillanatnyi elmezavarát kiválthatta. A beszélgetés meglehetősen egyoldalúan zajlott le Az öngyilkos özvegye láthatóan érzelmi okokból megtagadta a válaszokat, illetve az igenre és nemekre korlátozta, sokszor elfogódottan csupán jelekre egyszerűsítve a reagálást. Mégis a következő dolgokat sikerült megtudnunk. Először is: a három mérnök kezdeti barátságát semmi sem zavarhatta meg. Másodszor: Nem voltak féltékenyek egymásra. Harmadszor: Az utóbbi időben mégsem találkoztak a munkán kívül, találkozásaik rövidek voltak, a műszakváltás alkalmával. A következő látogatásunk a tragikus végű, meggyilkolt mérnök családjánál történt. Itt azonban rövid úton megtagadták jelenlétünket, ami bizonyos szempontból érthető. Másrészt újabb homályt borít az ügyre: nevezetesen. épp ennek a családnak érdeke, hogy kiderüljön a bűn, a bűnös tettéül/ összefoglalása a tárgyalt időszak speciális jellemzőit felvázoló módszerrel. A gazdaságtörténeti és társadalomtörténeti elemzések képezik az egész mű gerincét; különösen e területeken ad jóval többet a könyv, mint a régebbi ösz- szefoglaló művek. A magyar történelem értékes — haladó, demokratikus, forradalmi — hagyományainak megfelelő értékelése a történelmi mű íő erőssége. Ezeket a hagyományokat ugyanis a felszabadulás előtti polgári történetírás eltorzította, sőt nem egy esetben éppen elhallgatni igyekezett. A felszabadulás utáni fiatal marxista történetírás természetesen történelmünknek ezzel az oldalával kezdett behatóan foglalkozni, ami viszont gyakran idealizáló ábrázolást eredményezett Történelmünk új összefoglalása kiküszöbölte e szemléleti hibákat s így jó segítséget adhat a reális nemzeti önismeret kialakításához. G. F. (Búcsú Sipka? Barnától) — Hová mentetted Furcsa magányod, Hömpölygő szavak Lázas titkait? Hová vezettek Oly alázattal Mindég sietős Csöndes lépteid? A főid, melyhez Mindég Hűséges maradtál, Lépteid előtt Kitárulkozott, Miből meséld Árnyalt Figuráit gyúrtad, ölelje át szíved Az aranyszínű Nyírségi homok... nek igazi Indítéka. Miért nem kívánnak ebben segíteni? Ennek oka nem lehet a közöny, amelyet pedig ez a család igyekszik elhitetni, szerkesztőségünkkel, csakúgy, mint a nyomozást vezető állami szervek képviselőivel. Meggyőződésünk, hogy a helyzet kulcsa is valahol e mögött található! De a legfurcsább a harmadik látogatásunk eredménye, amelyet — épp ért- hetetlensége révén, — csorbítatlanul tárunk olvasóink elé. „Nem tudok többet” A gyilkos mérnök felesége ma is vonzó, fiatalos nő. Szereti a változatosságot, teljes alibit biztosít számára, hogy a gyilkosság idején is a tengerparton üdült, nem a szokásos két hétig, hanem heteken át. Gyermekük nincs, férje szinte semmit sem költött: a feltaláló tetemes honoráriumából évente fél év utazgatás könnyen megvalósítható volt a szép asszony számára. Rérdéseinkre fesztelenül, bár kissé idegesen válaszol. Rérdés: ön miben látja a tragikus események magyarázatát? Válasz: Nem tudom. Jó barátok voltak, bár ez a barátság az idők folyamán egyre formálisabbá vált. Rérdés: Hogy érti ezt? Válasz: A formalitást? Nos, ahogyan a házasságunkban is ez lett uralkodó. Rérdés: Elhidegülésre gondol ? Válasz: Talán nem. Csak István esténként elnehe- zülten ült az ágyán, lábát a mélybe lógatta; emeletes ágyrendszer volt ez. Ilyenkor, mint a makacs horgász, mindig kifogott egy képet, jelenetet Marika éppen olyan barna mint ő, éppen olyan életrevalóan jókedvű, s a szeme nagy, csendes tükör, még a vibráló dolgok is megtalálják a nyugalmat benne. Sokan kérdezték, nem is tréfából: nem ikertestvérek maguk? Nem, hangzott a válasz, mi férj és feleség vagyunk. „Dehát akkor, hogy tehetted? És miért?” — ezt kérdezte tőle gondolatban. Tenyerében érezte sima, duzzadt mellét. Ez a test titkos vegyészete. Katonaéveit szolgálta, váratlanul jött eltávozásra, jutalomból, akkor érte tetten. Es a Konyhában az anyós, a szelíd özvegy, aki nagy, kövér túrósbuktákat sütött mindig legkedvesebb vejének. A jókedvű, minden kiterjedésében keményen gömbölyű kultúros asszony gyakran faggatta: szereli-e a szavalást, eneket, színjátszást — mihez érez vonzalmat? Semmihez. A vidékiek, s az ittlakók nagy része vidéki volt, ..e- tenivént, kéthetenként hazamentek a családhoz, hogy aztán tele hideg élelemmel, lebbencstésztával, valódi dunyhaszaggal, jöjjenek vissza. Megtörtént, hogy szombatról vasárnapra virradó éjjel másod-harmad- magával aludt csak a nagyteremben. — Te pajtás — szólította meg egy csupa lécből összetákolt fiatalember, akit maguk között „Keritő”-nek neveztek —, neked nő kell, jutna is, csak még nem vagy itt járatos. Én, példának okáért, rengeteg nőt Ismerek, mindefélét, Kövéreket, akikben nincsen kezdet meg vég és soványakat, akik olyanok a kezedben, hogy soha abba nem hagynák, milyet adjak neked? — Semmilyet. A hosszú, foltosán szeplős fiatalember ebből többféle következtetést vont le: „Ez az ember nem mer a másik szemébe nézni... Ez az ember betegesen gonosz... Azonkívül, tudja, ez az ember most szabadult a sittről, vér szárad a kezén...” István ezután is szótlaa férjem — és barátai Is —, kerülték a felesleges, céltalan, ismétlődő, az irracionális dolgokat. Kezdetben például igen heves vitákat rendeztek nálunk is, baráti poharazgatás közben, hogy meghal az egész irodalom, amely a felesleges érzelmekre alapoz, győz az ész, és mint ilyen a filozófia. A regény, a színmű, film, porosodó múzeumi gyűjtemények darabja lesz, s a filozófiát vegytisztán képletekben közlik majd egymással az emberek. Nevettek a humánus műveltségen, és láttam, hogy Shakespeare, Goethe műveit kidobták az utcára, s a könyvespolcon egyetlen könyvet hagytak, a gondolkodó gép elvi, elméleti kézikönyvét. S nagyon elégedetten szemlélték az üres polcokat. De mondom, ennek már húsz éve. Később mind kevesebbet beszélgettek, már nem is ittak, teljesen a tudományos gondolatoknak éltek, órákon át ültek némán, egymással szemben és elmentek, hogy alig köszöntek. Engem rettenetesen zavart, hogy például mind szűkebb lett közöttünk a társalgási téma. Eleinte még érdeklődött, hogy nem akarok-e a tengerre utazni, vagy hogy ezt vagy amazt a ruhát megvenni. később már haragudott, ha egyáltalán az utazásról beszéltem. Mindössze ennyit kívánt tőlem, ha útnak indultam: megyek az Adriára. Vagy megyek a Baltira. Szeretem a tengereket. Kérdés: És ő? Válasz: ö? Hát ő bólintPtt. Kérdés: És mégis, miről nul ült az asztalnál, és újságot olvasott: amikor a kultúrosnő megkérte a jelenlevőket, ne széled jenek el, mert amint meghirdették, azonnal itt lesz az írónő, aki irodalomról beszél majd nekik, másrészt, lehet kérdezni is. István nem örült ennek, már vágyott emeletes ágyára, hogy végre magára maradjon, matrac és mennyezet között, Az írónő valamikor nyolc után érkezett, — későre tették a kezdést, mert az emberek sokáig dolgoznak és még vacsorájukat is maguk szeretik megfőzni. Alacsony, keskeny mellű nő volt, haját lappadt kontyba fogta össze. Azonnal a vizeskancsó mögé ült, s pirosán erezett szemhéjait gyakran lebocsátva arról kezdett beszélni, hogy őt alkotói munkájában az erkölcs meg a fiatalság, férfi—nő kapcsolatai izgatják. „Azt mondják kicsit konzervatív vagyok — hangja beszélgettek? Válasz: Istenem, miről is. Hát az utóbbi hónapokban azt hiszem, semmiről. Igen, igen, talán háromnegyed éve, amikor hazajöttem Párizsból és áradozni kezdtem a Szajnáról, a Mont Par- nasszeról, és így tovább, dühödten megragadta a karomat és mondott valamit, amit sajnos nem értettem. De a kívánságát így is megsejtettem: nem érdekli Párizs és az sem, mi történt velem. Annyira racionálisán gondolkodott már, hogy olyan elemi tartalmakra bontotta az életet, minthogy ő él, én élek, mi élünk. Tudós volt. Sajnos, én képtelen voltam követni. Kérdés: A barátok beszélgetését tehát nem hallotta? Válasz: De. Egy éve körülbelül. Elébe mentem a város agyk özpontjának kapujába. Akkor hallottam. Kérdés: És mit mondtak egymásnak ? Válasz: Ha jól emlékszem... várjon csak... azt hiszem, valami egyezményes nyelven beszéltek... A férjem mintha azt mondta volna... beee... igen. igen. furcsa volt, úgy hangzott, mint a báránybógetés. így volt. Kérdés: És mit mondott a barátja? Válasz: A barátja’ Nos, a barátja is azt mondta, beee... Kérdés' Ez valóban furcsa. És mit tudna még mondánk asszonyom? Válasz' Többet nem tudok. Sajnálom. Mi sem tudunk többet mondán1 1 edves olvadónknak. úgy látszik már erre j sohasem lesz magyarázat cérnavékony lett és aprókat nevetett —, pedig én nem vagyok ellene a nemek keveredésének — ismét aprókat nevetett, mintha egy láthatatlan ujj csik- landaná —, egyidőben azt is híresztelték rólam, hogy prűd vagyok. Előadás után jöttek volna a kérdések, de nem kérdezett senki. Az írónő keskeny arcán foltos pirosság ütött ki. — Akkor nekem volna néhány kérdésem — mondta. — Mondja el valaki, de egész nyugodtan, mondja el az életéi Nem szólt senki. A csatornázási vállalat emberei, a szálló lakói, mélyen hallgattak. A nő ott ült az időtől fekete plafon alatt, s bár megértőén mosolygott a mozdulatlan arcokra, egyszerre félni kezdett. Nyugtalanságában felállt s az emberek közé ment. Az ágyak mellett keserűen párologtak a még sáros, vizes gumicsizmák, kapcák, kiterített munkaingek. István kerek, nagy barna arcán akadt meg a szeme. Jó arc, befogadó arc. Nem túl magas, de értelmesen domboruló homlok. S a sima szálú haj egészségesen tömött — Falusi ember? — állt meg előtte biztató arckifejezéssel. István kurtán válaszolt — Kőszegi. Arcok sötét sűrűjébe kerültek. Még nem lehet tudni, merre éleződik a figyelem. — Szép város. Gyöngyszem És miért szánta rá magát, hogy otthagyja? — végre eszébe jutott — a hős Jurisich városa! — aggodalmasan körülnézett, ám az arcok sötét karéja nem mozdult. — Hogyhogy rászánta magát? Persze fiatalos kíváncsiság! — István érezte a feszültséget és ezzel együtt a mulatságos helyzetet. — Azért, kérem, mert a feleségemen rajtafeledkezett valaki. A sovány kis asszonyt pofonverte a brutális válasz. István ekkor már tudta, ezt nem lett volna szabad Így mondania, de mar nem volt visszaút Körös-körül, mintha kemény deszkák verődnének egvmáshoz, száraz, erős nevetés hangzott István lassan fölállt a helyéről, körülnézett, majd nekilódult és kifordult az ajtón. A nagvváros itt laposan vidékies. A külvárosi mezőségen, ahol egy csatorna bővítőszárnya épült, volt egy kalyibalakó, amolvan csősz és napszámos. Tóth Rnfael. akinek a dereka bolgárker- ‘4<7zek okosan parcellázott " görbült meg Sokat csavarogtak együtt az öreggel. Neki köszönhette, hogy vendég lehetett egy fergeteges muzsikus lakodalmon, ahol agyagban sütötték a kacsát, s a parazsat táncolták körül mezítláb. Ez az ember fölfedezni vélte közös származásukat, bár ebből egyetlen szó sem volt igaz De a szándék, hogy mindenkiben, akit valami rejtélyes ok a szívéhez közelített, rokonának fogadjon, szétvert minden logikát. Rafaelnak — már a név is, Rafael! — volt egy lánya. Etelka, világszép lány, de őt csak fényképről és egy fantasztikus olajfestményről ismerhette István, a lány ugyanis artistanő és külföldi turnén volt éppen. Az öreg, hacsak nem Etelkáról beszélt, egykori lovait emlegette. Ezek a lovak törpe i gás: ovak csupán, öntözőkereket vontak egykor,^ kikopott egérszürke szőrűek7 nagy domború szemükben a szolgák kioltha- tatlan reményével., És mé- gii, táltos lovakká lettek Rafael nagyot mondásában, homlokukon kiütközött a hófehér csillag és tomporukon aranybarnán csusz- szant a reggeli fény! Rafael egyszer komoran kifogásolta István öltözködését. — Nem járhatsz ilyen to- pisan, fiam — mondta. A bizományi áruk kirakatában pillantották meg azt az inget Rövidujjú habselyem ing volt, szürkés mezőben kétlábon álló oroszlánokkal. Kevés 3zürke mező és sok ágaskodó fekete oroszlán. Az elárusítónő némi kajánsággal csomagolta be az oroszlánmintás inget A következő nap szombat volt A szálló embereit, rendkívüli munkák miatt itt tartották, nem mehettek haza vasárnapra. Ezen az estén, amely amúgyis sűrűsödött az elkeseredéstől, István felöltötte az orosz- lánmintás inget és elsétált az ágyak között. Egy fiatalember ellenállhatatlanul fölnevetett. Követte egy másik. „Kerítő” felkukoré- kolt a ferde gyönyörűségtől. Odakint izzó. mozdulatlan búra alatt áttetsző hold- fényben álltak a fekete házak. István „Kerítő”-höz lépett. Nyugodtan megkérdezte : — Érzed a hajnalt, kakas? Valaki oroszlánmódra elbőgte magát — Hol a sok ketrec, amibe belerakod az oroszlánjaidat? — szólt egy vicces, törpe arcú öregember. Már hárman is felbőgtek a fiatalok közül. — No te nagy különleges! Fölvetted a cirkuszi gúnyát? — aki most szólt, kormos arcú, hatalmas ember. A törpe arcú a szemébe röhögött. — Ha ebben az ingben lát a feleséged, talán nem is hűtlenkedik, igaz? Erre odaütött. Mindenért, ami akkor és azóta történt Többen is rázúdultak, érezte az öklök kemény igazságát, saját meleg vérét nyaldosta. Aranyos ködben kavarogtak az emeletes .vaságyak, s a levetett gumicsizmák rúgásra emelkedtek. Nem félt, csak rettenetesen fájt neki, hogy ezek is őt vérit. Aztán már nem őt verték. de egymást. Kettészakadt vélemény és tábor. Az asztalra borult, körülötte az emberek ordítozá- sa. Végül minden elcsendesedett. Valaki szivaccsal lemosta az arcát. Ketten fölemelték és gyengéden elhelyezték az ágyán. Hajnalra átmenet nélkül egyszerre lett világosság. Ember és tárgy leleplezi® feküdt a helyén. Valaki tejet és zsemlét adott föl neki. Valaki türelmesen várt, míg elfogyasztja a reggelit Valaki csöndesen jelentette a gondnoknak. hogy nincs jól. A közeli remízből most indultak az első villamosok« PRELUD1UM ÉS FUGA . . . Palatitz Zoltán
