Kelet-Magyarország, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-21 / 17. szám

Szabolcs-szatmári tájakon Újkenéz! új iskola. Soltész Albert rajza Még a tanácsban sem volt egyhangú a szavazás, mikor a tavalyi községfejlesztési alap mértékéről döntöttek. A terv az volt, hogy száz­ról kétszázra emelik a hozzájárulást, hogy új fú­róit kutat építhessenek. Bi­zony, tanácstag is akadt, aki ezt akkor sem fogadta el, mikor már az indokot is ismerte. Hát még a falu! S kérték, nehogy 1968-ban is kétszáz legyen a kofa, — aztán befizették a tavalyi megemeltet. Az idén még nincsen döntés. De... Tudja azt Újkenézen min­denki, micsoda gond a kút. Ha nem tudja, hát érzi. Most két kút van ebben a lélekszámra kicsi (1200 la­kos), de szinte feltérképez- hetetlenül szétszórt s emiatt elég nagy településen. Két fúrott kút, mert ásott majd­nem minden háznál. A ket­tő közül az egyik üzemkép­telen. 1959-ben fúrták, s aligha végezhettek jó mun­kát, mert mindössze két hétig adta a vizet, azóta „eldugult a forrása”. Ennek hét éve. Nem vall sok kez­deményező készségre ez a hét esztendő, mert nem volt idő, vagy pénz, vagy akarat, a megjavíttatásra. Maradt az egyszem kút. És csoda-e, hogy a falu­ban sok a golyvás megbe­tegedés? Tizenöt százalékra tehető, azaz csaknem min­den hatodik ember golyvás. És ez éppen a kutak, az ásott kutak vize miatt van. Jó víz kellene, ahhoz meg pénz, mert egy fúrott kút épp 96 ezer forintba kerül. Most fúrják a másodikat, a tanács még nem tudja, hogyan fizetik majd ki, bár a vállalat egyelőre haladé­kot adott. Kellene a fel­emelt kofa, mert az állami támogatás is megszűnt... TALÁN NINCS pénzük a* embereknek Újkenézen? Ezt aligha lehetne rájuk fogni. Nemrég a református templomba új harangot ho­zattak, kicserélték a régit. Volt, aki annyira vágyottá?, új, dallamosabb harangszó­ra, hogy ötszáz forinttal si­ettette. De ugyancsak ő saját egészségétől sajnálja a kevesebbet is. A másik, ami a szegény­ség ellen szól, hogy nemrég egymillió forint takarékbe­tétje volt a falunak csak az ujkenézi postán. Hogy másutt, Kisvárdán. Tornyos­pálcán mennyi van még? Azt senki sem tudja. Nem­rég meghalt egy idős tsz- nyugdíjas özvegyasszony, aki a környező községekben is szép summát tartott a betétkönyvében, Mándokon például 12 ezer forintot Nem szegények itt sem az emberek. S tudják is, hogy a falu fejlődése a község­fejlesztési alaptól függ. Van ennek már eredménye itt, mégpedig nem is kevés. Csaknem az egész községet villamosították, ami nagy éppen a szétszórtság miatt. Hiányzik még körül­belül egy kilométer vezeték, de ebben olyan is akad, mint az egyetlen dombon lévő ház, ahová a villamos­ság háromszáz méter új ve­zetéket kívánna, Kultúrotthont is ebből építettek, s most ott játszik minden vasárnap a mozi. S ha lesz, ebből lesz autó­buszváró is, mert arra igen nagy szükség van. A busz gyakran késik, aztán az em­berek hóban-fagyban a sza­bad ég alatt várják, nem úgy mint Tomyospálcán, ahol a megállóval épp szem­ben van a kocsma. LEGYEN EGYSZER név­adó Újkenézen is — java­solták a község egyik veze­tő emberének, mikor csalá­di örömök elé nézett. Nem rendeztek ilyent itt még sosem, próbáljuk meg, egy­szer bele kellene kezdeni. Névadót nem tartottak. Az apa — nem lehet tudni miért, talán a család nyo­mására, vagy az emberek véleményétől tartva — még akkor is a templom mellett döntött, ha szíve szerint már nem vitte volna oda gyermekét. Miért említettük ezt? Nemcsak a református templom új harangjának ürügyén. Újkenézt régóta úgy tart­ják számon, mint erősen vallásos községet, ahol a szekták is gyökeret tudtak verni. Pünkösdisták. ád- ventisták... Talán ezzel van az is összefüggésben, hogy a községben minden máso­dik családban van (csak) rádió, televízió meg mind­össze tizenegy, és nem azért, mert nem telne rá. Hogy a névadó nem sike­rült. nem jelenti azt, hogy a felvilágosodottság feladja az emberekért vívott küz­delmét. Egyre több csalá­don belül folyik már vita, sőt harc, mert egyre több helyen van olyan fiatal, aki egyrészt tanul, másrészt fo­gékony lett. s nem elégíti ki a vak hit. HA SZÉTHÚZÁS nem lenne... így kezdhetnénk minden mondatot, amit a tsz-szel kapcsolatban le­írunk. Mert dolgoznak itt az emberek talán még szorgal­masabban is, mint másutt. Év közben nincs semmi baj, az idén is idejében betaka­rítottak mindent, egy kevés mélyszántást nem sikerült elvégezni a tervezettből. S azt mondják, 1960. feb­ruár 15. óta nem volt ilyen jó zárszámadás, mint ami­lyen a mostani lesz. Koráb­ban meg nem lehetett, mert csak akkor alakult a tsz. Egymillió forint készpénzük van, s eddig legfeljebb a harmadrésze, ha volt... De a sok pénz majdnem akkora gond, mintha semmi sem lenne. Mert ugye ott van a tartalékolás. A veze­tés nagyobb mérvű tartalé­kot szeretne, az emberek közül néhányan pedig min­den pénzt ki szeretnének osztatni. A vezetők magya­rázzák, hogy ezzel 1968-ban méginkább maguk ellen cselekesznek, mint koráb­ban, mert a bank nem ad hitelt, ha nincs tartalék. S miből lesz a vetőmag? Mi lesz az alapja a garantált bérezésnek? Mert az idén már arra szeretnének rátérni, hogy havonta fizessenek. Ezzel két rétegből is szeretnének hazavinni embereket. Olya­nokat, akik hazajönnének már, mert unják az örökös utazgatást, de nincs elég kitartásuk, nem tudnának egy évig keresetre várni. A másik réteg a fiataloké, öregszik a tsz, ötvenen túl van az átlag életkor. Mi lesz így a gazdaságból néhány év múlva? A mezőgazdaságban nagy szükség van az erős munkáskézre. És élni hol­nap meg azután is kell. És sokan hazajönnének, mert a mostani 12—13 ez­res átlagkereset nem rosz- szabb. mint amit másutt meg lehet keresni. DE LEHETNE még jobb is ennél. Mert hiába jók a Szőke Tisza Tsz földjei, ha fél pótkocsi cukorrépát például három gép húz ki a sárból. Ez aztán „javítja” az önköltséget Hiányzik a tsz-ben a belső útrendszer, 4—5 vagy tíz kilométernyire lenne szükség. És még sok másra, de leg­inkább új telepre. S újjá is fogják építeni: Az erdőgazdasággal megál­lapodnak az új telep helyé­ről, azután megkezdik egy korszerű telep kialakítását. EZ MÁR sokmindent meg­old majd a jövőben, a szét­húzást azonban az új telep sem tüntetheti eL Mert pél­dának egyet: itt a Tisza, le­hetne olcsón öntözni. Ki-ki tudja, milyen áldás az. De nem, nem akarja a tagság. Mert az új dolgoktól fél­nek, úgy vélik, elviszi a pénzt a zsebükből. Nemrég a vezetőség vett egy hasz­nált fűrészgépet. Csak ócsá­rolták. Mikor megismerték, egyszerre lett száz jelentke­ző is, aztán vitatkoztak, lei­nek a portájára menjen előbb. (Mert így télidőben a férfiember egyetlen fog­lalatossága és átka a ház körüli favágás.) Talán így lesz egyszer az öntözéssel is. Igaz is, téli munka... Volt sok uborkája a tsz-nek, be akarták savanyítani, de az­tán feletették a szarvasmar­hával meg a juhokkal. Ja­vasolták a fűz feldolgozását, — nem megy. Ha széthúzás nem lenne... Mert lehetőség is van sok mindenre, amivel a mostani 12—13 ezret meg kellene növelni. Kiaknázásukhoz persze az kell. hogy a tagok akarják is azt, s ne szét, ha­nem egyfelé húzzanak. S mi lesz itt, ha egyszer végre valóban egyfélét, kö- f zöset gondolnak az újkené- I ziek?! Kun István I BETON HÍD Simon Emil: A z építők megérkezését örvendezéssel fogad­ták. Arról beszélgetlek, hogy lám, meglesz az új híd, nem kell a rozoga fapallón szo- rongani. A munkásokat a faluban szállásolták el. Hajnaltól al-r- konyáiig dolgoztak a folyó partján. Csupa fiatalember, hegységnyi földet mozgattak meg már, akár a mesebeli óriások. A falubeliek kijár­tak hozzájuk, nézték a munkát, váltottak 'néhány szót Este a házak között ténferegtek kicsit hazátla - nul. Angyal Péter nehezen mozdult ki a szállásról, szí­vesen hevert az ágyon. A többiek csipkedték, hogy menjen, nézzen körül, azt mondják, ebben a faluban vannak a járás legszebb asszonyai! Feltápászkodótt az ágyról, megmosdott, meg- fésülködött. Végigment a házak során, ha valahol lá­tott valakit, odaköszönt Aztán egy helyen megtor­pant. A széles udvarban jó gazdára vallott a rend. A kerítéstől nem messze ál­lított tőkén egy asszony fát hasogatott. Péter beköszönt, aztán azt mondta: — Magad uram, ha szol­gád nincs? Az asszony feltekintett, el­mosolyodott, — Egyenjogú­ság van, vagy mi! — Bemehetek? — kérdez­te Péter. — Amott a kapu! —mu­tatott rá az asszony, — Péter bement, megállt az asszony előtt. — Angyal Péter a nevem. — Annak is látszik: an­gyalnak: — nevetett az asszony. — Ha megengedi, segíte­nék fát hasogatni. Ráérek! — Jó magának! — sóhaj- , tott az asszony. Odaadta a baltát Péternek. / — Hát az ura? — kérdez- "• te Péter, mert meglátta az asszony kezén a karikagyű­rűt. — Szombaton jön. Messze dolgozik. — Aha, — «mondta Pé­ter. — Én a hídépítőkkel jöttem. Magam is vándor­iparos vagyok. — Jó, hogy meglesz már a híd — mondta az asz- * szony. — Ha megengedi, én bemennék. Ott is van még dolgom. — Csak tessék. Aztán mennyit hasogassak? — Amennyit bir! — ne­vetett az asszony. — Csak meg ne erőltesse magát! Nem szeretném, ha a fele­sége rajtam keresné az ere­jét — Nincs énnekem felesé­gem — nézett rá Péter. A z asszony már induló- ban volt, egy pilla­natra megtorpant. Nagyot lélegzett, aztán megfordult és bement a konyhába. Jó óra múlva Péter ab­bahagyta a munkát, el­ment az asszony után, meg- támaszkodofct a konyhaaj­tóban. — A gyereknek főz? — kérdezte. — Á, nincsen még — mondta az asszony. Hirtelen a fazék fölé hajolt és szé­gyenkező arcát a gőzbe tar­totta. — Nem zavarom? — kér­dezte Péter. ' — Ugyan! — mondta az asszony. — Ha meg nem veti, egy tányér levesre is meghívom. — Nagyon köszönöm. Az asszony kipillantott az udvarra. — Látom, szépen össze­rakta a fát. Hol szokott a rendre, ha még felesége sincs? — Katonáéknál! — Az én uramat is ott nevelték. Azért én is igazí­tottam rajta! — nevetett az asszony. Péter segített a jószág etetésénél is, ügyes, hozzá­értő mozdulatokkal tett­vett. Aztán asztalhoz ültek, jóízűen bekanalazta a le­vest, s nem feledkezett meg arról sem, hogy az asszony főzőtudományát magasztalja. Sötétedett már, amikor hazafelé indult A ttól a naptól csaknem minden este elláto­gatott a házhoz, segítkezett valamiben. — Inkább pihenne — mondta az asszony, — Bie­ge lehet egész nap! — Nem vagyok fáradt. Maga. se fáfadt úgy .látom! — Rá mozgok, jobban te­lik az idő. — Minek sietteti? —r Hadd múljék! — Igaz, magán úgy sem látszik meg! * — De nagyon tudja! — Nagyapám kertjében mindig a legszebb virágok hajtottak a legtovább! — Ne mondjon nekem ilyeneket! — szólt rá szigo­rúan az asszony. Péter elkomorodott Azon az éjszakán nem is tudott elaludni. Világosan látta már; csapdába került, csak az a baj, hogy a csapda nem akarja megfogni. Rohamo­san közeledett a hét vége. — Holnapután már szom­bat — mondta csütörtök es­te az asszonynak. — Megjön az ura. — Nem biztos. Előfordul« hogy csak a másodikon jön. Olykor vasárnapra is vál­lal munkát.. — Már megírta volna. — Á, nehéz az ő keze az íráshoz. Majd megüzeni. — Akkor én úgy sem jönnék ide. — Ugyan miért ne? A szemébe nézhet! Vagy talán nem? — Az asszony úgy nézett rá, hogy nem bírta kiállni. — De. Hát igen — mond­ta zavartan. Szombat délután csak ke­rülgette a házat, nem mert bemenni. Az asszony meg­látta. kiszólt. — Nem jött meg Pali! p éter bement, körbe- járt, mint a fáradt kutya, letelepedett a kony­ha ajtajába. — Most már szomorú lesz a vasárnapja — mondta. — Nem vagyok rívós ba­ba! — vont vállat az asz- szony. Péter úgy nézett rá, hogy szinte megszólalt a tekinte­te. — Mit néz rajtam? -± kérdezte kicsit mérgesen az asszony. — Mindent, ami szépet láthatok. — Kutya a maga szeme, hogy jár utánam? — Az. Mégpedig hűséges! — Hát akkor gyorsan ker­gesse másfelé! — Nem megy — mondta Péter. — Akkor pedig pipogya a gazdája! — mondta szi­gorú hangon az asszony. Péter felkelt, beljebb lé­pett, egészen közel ment az asszonyhoz. — Mit akar? — nézett rá megriadva az asszony. — Azt akaróm, hogy a mai napon én legyek a ni- tes urad! Hiszen legalább annyira kedvellek! f* Nem szégyell! magát? rivallt rá az asszony. —. Kőműves az én uram, mun­kásember, mint maga! Mi­nek néz engem? — Angyal Péter dermed- ten hallgatott. Mintha ma­gas töltésről a hideg vízbe lökték volna. — Eltévedtem — mondta csöndesen. — Jóéjszakát. ti azament a szállásra, ledobta magát az ágyra. Feküdt, nyitott szem­mel. Látta az asszony tiszta tekintetét, s eszébe jutott a hid is, amely majd olyan erősen fogja össze a két partot, ahogy az élet a kő­művest, meg a feleségét. Nagyot sóhajtott, s a fá­radtságtól lassan lecsukó­dott a szeme. Kataliit-iigy Készülő magyar filmek A Magyar Filmgyártó Vállalat műtermeiben ké­szül Bácskai Lauró István rendező munkája: „A ha­mis Izabella” című humo­ros bűnügyi film. Makk Károly Galambos Lajos forgatókönyvéből ren­dez filmmé egy tragikus szerelmi történetet „Görö­gök” címmel. Bacsó Péter „Csirkék az országúton” címmel rendezi új filmjét. 1968-ban több elsőfilmes rendező alkotását mutatják be a filmszínházak. Köztük van Mészáros Márta, aki „Az eltávozott nap” című filmjével lép elő. Rendező­ként mutatkozik be „Fel­dobott kő” című alkotásá­ban Sára Sándor operatőr. Ugyancsak elsőfilmes ren­dező Sándor Pál: „Bohóc a falon” című mai tárgyú al­kotása a napokban készült el. Nemrég tért haza Romá­niából Kosa Ferenc rende­ző, aki új filmjéhez, az „ltélet”-hez keresett tájmo­tívumokat és szereplőket. Az alkotás Dózsa György emlékét idézi majd, s az 1514-es parasztháború em­beri-társadalmi problémái­val foglalkozik. Még mindig nem csitul­tak el a mátészalkai szil­veszter indulatainak hullá­mai. A jő vérű szatmári fiatalokat ugyanis lázba hozta az elmúlt év utolsó napjain egy plakát, amely nem kevesebbet adott hírűi, mint hogy az egyik műve­lődési házban táncdalest lesz, Kovács Katalin fellé­pésével. Nosza tódultak a fiatalok, otthagyva foglalt asztalaikat is más vendéglátóhelyeken. Az indulatok azonban akkor szálltak csak magasra, ami­kor kitűnt, hogy az egyéb­ként igen bájos, jó hangú táncdalénekesnő Kovács Ka­talin ugyan, de nem AZ, ha­nem egy MÁSIK, ez állító­lag debreceni kislány. A tumultusból elég annyi is­mertetésül, hogy úgy a ze­nekart, mint az énekesnőt aprópénzzel dobálták meg a mátészalkai fiatalok. Nem is kevéssel... Bár a nem tetszés nyilvá­nításának ezzel a fajtájával semmiképpen nem érthetünk egyet, nem a fiatalokat Ítél­jük el elsősorban, hanem azokat, akik becsapták őket. A színpad és a dobogó Írat­lan szabályai szerint ugyan­is egy rangos név csak egy példányban szerepelhet. Min­den második személynek kö­telessége más voltát jelezni« vagy jeleztetni. Ajánljuk hát a kedves debreceni lány­nak, hogy ha el akarja ke­rülni a hasonló jelenetek ismétlődését, sürgősen vál­toztassa meg a nevét Ko­vács Il-re, vagy ami még jobb, Margitra. Ezt mások is megtették már. így bigy- gy észtét te a Kiáltás pálya- díjnyertes szerzője, Barta Lajos, neve elé a H„ mivel a századelő neves drámaíró­ja Bartha Lajos még élt ács ő pályakezdése idején. így lett Békés Józsefből, az Esti Hírlap és a tv kedves ri­porteréből Békés Attila, — mert egy Békés József, aki­váló novellista már közis­mert volt, amikor fiatal pá­lyatársa írni kezdett. Gesztelyi Nagy Zoltán ÜJKENÉZ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents