Kelet-Magyarország, 1967. december (24. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-17 / 298. szám
XXIV. ÉVFOLYAM 298. SZÄM ARA: 80 fillér 19«7. DECEMBER 17, VASÄRNAP DECEMBER 31-IG Újabb hatvan lakás Három üzem egy éve: Ésszerűbben, leleménnyel - 20 milliós megtakarítás Ha a termelésről, az élet- színvonal emeléséről beszélünk, sokszor szó esik az önköltségről, e fontos tényező csökkentésének a jelentőségéről. Ennek alakulásától is függ életkörülményeink javulása. Három üzemet kérdeztünk meg, pusztán az önköltség csökkentésével milyen eredményeket értek el? Dehányszárifás ésszerűbben Az önköltség csökkentésére intézkedési tervet készítettünk. Korábban sok idő- veszteséget, termelési veszteséget okozott míg egyik modell készítéséről átálltunk az újabbra. Ezt felülvizsgáltuk, változtattunk a munkafolyamaton, s ezzel 1332 normaórát, csaknem 10 ezer forintot takarítottunk meg. Változtattunk a technikai felszereltségen is. Vásároltunk 3 zsebkészítő gépet, mellyel nemcsak 4 ember munkája szabadult fel, de ugyanakkor az önköltség is javult. Ennek a három gépnek a féléves eredménye 103 866 forint, s még ugyanennyi várható a második fél évben. így 17 ezer normaórát sikerült megtakarítani, s az egyéb állásidőcsökkentés, anyagtakarékossági, szállítási költségek csökkentésével, az új gépek beállításával ez évben az önköltségből származó eredmény- javulásunk 296 ezer forint körül Várható. Gépszingyártás új szerszámmal Szabolcs-Szatmár megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat. Hajnal Tibor fő- technológus : Vállalati eredményjavulásunk az eddigi felmérések alapján félmillió forintra tehető. Ezt elsősorban a hagyományos gyártmányaink készítésénél értük el úgy, hogy felülvizsgáltuk a műszaki normákat s változtattunk rajtuk. Ez csökkentette a zsákszállító, a gabonafúvó- és szívó, a répalazító, a burgonyaszedő gépek s egyéb berendezések gyártásánál az önköltséget. Ezenkívül a hulladék kohászati anyagok felhasználásával anyagmegtakarítást értünk el, melyet a hagyományos gyártmányaink készítésénél használtunk ’ fel. Gazdaságosabbá tettük az anyagtervezést és a szabástervek készítését. Ezenkívül Több, mint 320 új létesítményt adtak át az év eddigi részében az ÉVM Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói. Közülük sokat határidő előtt. A mezőgazdasági létesítményeknél 1800, a lakásoknál 1100 munkanap megtakarítást értek el. Az év további részében ennek alapján még újabb hatvan lakást, s több más létesítményt adnak át. Rövidesen több, megyén kívüli építkezést is befejeznek. Többek között már elkészült a szerencsi kenyérgyár, és véget ért a sátoraljaújhelyi vízmű rekonstrukciója is. Rekonstrukció a demecseri burgonyakeményitő Szembea, Bénya István csoportvezető, Tabajdi Lajos és Földi József N üzem új kazánjának szerelési munkálatait végzik. Szerdára összehív iák az or&zággyűléM A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 12. paragrafusának (2.) bekezdése alapján az ország- gyűlést 1967. december 20-án, szerdán délelőtt 11 órára összehívta. Nyíregyházi Dohánybeváltó és Fermentáló Vállalat. Makár Piroska a tervosztály vezetője: Ebben az évben az önköltség csökkentéséből származó eredményünk húszmillió forint lesz. Ennek több összetevője van. Egyik az, hogy a hevesi dohány szárításánál a kapacitást növeltük. Míg azelőtt egy kamrában csak 64, addig az idén egy-egy kamrában 74 mázsát szárítottunk. A szárítás öt napig tart. így csökkentettük az energiaköltséget, a munkabérköltséget, s lehetővé vált, hogy több mennyiségű dohányt rövi- debb idő alatt szárítsunk meg. Ezelőtt az exportra kerülő dohányok mellett csak minimális mennyiség volt az a dohány, amelyet válogattunk. Ezt az idén minden mennyiségre kiterjesztettük, így javult a minőségi munka, valamennyi dohány válogatásra került, s ebből több lett a jobb minőségű. Üzemünk a szocialista gyáregység cím elnyerésén munkálkodik. A hat gyár között országosan az első helyen állunk az első háromnegyed- évi eredményeink alapján. A húszmilliós eredményben a munkaversenyben biztosi- tott siker aránya: nyolcmillió forinttal vesz részt. Csökkent az önköltség azáltal is, hogy a nyers dohány beszállítása és feldolgozása folyamatosan történt. Csaknem teljesen megszűnt így a szállítási és tárolási veszteség. Ez kedvezően befolyásolta az anyagmutatók alakulását. Ez évben az idegenek által végzett javítási költségeket is egymillió forinttal csökkentettük. Saját karbantartó brigádunk végezte el az épületjavításokat, pajták építését. Zhebkészitő gépek — százezer forint önköltség Vörös Október Férfiruhagyár nyíregyházi üzeme. Marinka János műszaki osztályvezető: ez évben 10—15 kisebb de összességükben mintegy 60—70 ezer forint értékű újítást vezettünk be, mely jelentősen csökkentette a költségeket a gyártmányok előállításánál. Ezekre elsősorban a porozva csávázók készítésénél került sor, ezenkívül a ny*itott gépszín gyártásánál új szerszámokat alkalmaztunk a lemez darabolásához. Év végéig önköltségcsökkentésből az eredményjavulás mintegy 1—1 és fél millió forint között várható. * Csupán három üzemet kérdeztünk. Csak ezeken a helyeken az önköltségcsökkentésből jóval több mint húszmillió forint az eredményjavulás. S ez az észszerűbb munkának, az újításoknak, a leleményességnek, a munka jobb megszervezésének, a gondosabb, fegyelmezettebb munkának köszönhető. Dét- vietnami vendegek az Ot sxágos tíúketanácsnat Be Minh Phat, az amerikai imperialisták és csatlósaik háborús bűneinek leleplezésére Dél-Vietnamban megalakult bizottság tagja és Pham Thi Yen asz- szony, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front sai- goni tartományi bizottságának tagja, akik részt vettek a nemzetközi Russel bíróság második ülésszakán, szombaton ellátogattak az Országos Béketanácshoz. Ott volt a találkozón Dinh Ba Thi, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front budapesti állandó képviseletének vezetője is. ' 1 Dr. Réczei László, az Országos Béketanács alelnöke üdvözölte a vendégeket, akik meleg baráti légkörben eszmecserét folytattak a magyar békemozgalom vezetőivel, megismerkedtek a magyarországi szolidaritási akciókkal, részletesen számoltak be a Russel bíróság üléséről, szóltak népük életéről, hősies szabadságharcáról. (F. K.) A nagy hidegben is derek as munkát végeznek az útépítők. (Hammel J. felv.) Tovább bővül a műszaki* tudományos munka A napokban megtartotta ez évi utolsó. ülését a MTESZ Szabolcs-SZatmár megyei- szervezetének elnöksége..’ Gyarapodott az egyesületek száma, tovább erősödtek a nemzetközi' kapcsolatok. A III. megyei műszaki napok megrendezésével fokozódott a műszaki propaganda, s valamennyi rendezvény hatékonyan szolgálta a műszaki értelmiség továbbképzését. Jövőre ismét megrendezik a megyei műszaki napokat, melynek témája ezúttal a megye ipari fejlesztése lesz. A rendezvénysorozatot reprezentatív ipari kiállítással egészítik ki, melyhez a megyei vállalatok, üzemek segítségét is igénybe veszik. Tovább fokozzák a nemzetközi kapcsolatokat. A munkatervben szereplő szervezési intézkedésekben . szerepel a Magyar Kémiktt■ sók Egyesülete nyíregyház.' a -csoportjának.’ tmegalakítaná, -fokozott mértékben kialakrt■ ják az egyesületi,..életet Kis- várdán, Mátészalkán és. Nyírbátorban. A klubélet fejlesztése érdekében tökéletesítik a nyíregyházi helyi■ ség felszerelését: lehetősége: teremtenek tv, magnetofon és rádió vásárlására. Ins- pekciós beállításával biztosítják, hogy a klub az esti órákban is nyitva lehessen. Az előadótermet úgy rendezik be, hogy az alkalmas legyen nagyobb klubrendezvényekre is. A jövőben a fellendülő-' ben lévő megyei műszaki tudományos élet. követelményeként, egyre több telőadást és tanácskozást sáük séges tartani a megveszel' helyen. Értelmiségi ankétok a megyében A Hazafias Népfrontbizottságok sok irányú tevékenységük közepette is az elmúlt hetekben több értelmiségi ankétott rendeztek azzal a céllal, hogy közelebbről megismerkedjenek a falusi értelmiségek problémáival. javaslataikat, észrevételeiket kérjék a falut érintő kérdések megoldáséhoz. Az eddigi tapasztalat az, hogy szinte minden ankét- nak más volt a témája, módszere. Egy közös vonás azonban máris leszűrhető ezekből: hasznos az ilyen irányú tevékenység, az értelmiségiek igénylik, hogy gondjaikkal foglalkozzanak, ugyanakkor szívesen mondják el véleményüket, javaslataikat. Ami a módszereket illeti, helyesnek bizonyul, ha a tanácskozások mellőzik a hivatalos jelleget, ehelyett kötetlen beszélgetések alakulnak ki. Már az eddigi ankétokon is sok helyes kezdeményezés, észrevétel hangzott ti, s voltak helyek, mim Tisza- ’ vasvári, ahol egyes felvetett kérdésekben a jelenlévő vezetők megnyugtató válaszokat tudtak adni. illetve Ismertették az intézkedés lényegét. A hasznos megbe szélések közül a baktaiórán*- házi azzal emelkedik ki. hogy ott zömmel fiatal értelmiségiek dolgoznak, s ez volt ismerkedési estjük is. Elhangzott az az igény, hogy gyakrabban szeretnének találkozni a község vezetőivel, jobban megismerkedni a fejlesztési tervekkel. Javaslat született az értelmiségklub létrehozására. ahol rendszeresen összejöhetnének. közösen tájékozódnának és vitatkoznának fontosabb kérdésekről, természetesei! együtt szórakoznának, művelődnének Nagyhalászban szintén felvetették a korábban működött értelmiségi klub tevékenységének felújítását U flLÍC PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI