Kelet-Magyarország, 1967. november (24. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-02 / 259. szám
Átalakuló gondolkodás Most már igazán nem sok idő választ el attól, hogy nekikezdjünk a felszabadulás utáni egyik legfontosabb lépéshez. Megelégedéssel regisztrálhatjuk, hogy ugyan még temérdek teendő van hátra a január 1-i „startig”, azonban már jelenleg is, a „finis” idejében látszik: az új mechanizmus nem egy tekintetben, nem egy helyen már kézzel fogható valóság, s már említett átalakuló, megélénkülő, a felelősségérzet mércéjét, magasra emelő szemlélet. Különösen örvendetes, hogy ez a józan gondolkodás nem tűri az üres frázisokat, meg azt, amit annak idején úgy neveztünk, hogy „hurráoptimizmus.” S ha mind többször is hallani egy-egy kirívó jelenség, bosszantó hiba láttán, hogy „no majd az új gazdasági mechanizmusban másként lesz!” — ez tulajdonképpen csak jelzés, senki sem szánja varázsigének. Miben áll, hol tapasztalható az örvendetes megváltozó, átalakuló gondolkodás? Mindenekelőtt a minisztériumokban, a gyárakban, intézményekben, mindenütt, ahol a gazdasági élet zajlik. A gazdasági emberek egy kicsit versenyt futnak most az idővel, s a felkészülés hónapjaiban azon vannak, hogy az új követelmények szerinti vezetés minél több csiny- játrbinját tanulják meg, magyarán: ne kelljen nagy tanulópénzt fizetni, ha majd teljes felelősséggel, s ami ezzel együtt jár, teljes kockázattal vágnak neki az új dolgoknak. S a szemlélet átalakulásának színhelye nemcsak a vezetők párnázott ajtajú szobája, de még nem is csak a munkaterületek szabják meg a határt. Az új mechanizmus közeledte lassan kezdi átalakítani az „utca emberének” a gondolkodását is, s ez is elsőrendű tényező. Az érdeklő- dés már a reform meghirdetésekor tapasztalható volt, s azóta is mind több szó esik róla. Nem kétséges, hogy az utóbbi időben gyakoribbak az illetékes helyek nyilatkozatai, amelyek kategorikusan visszautasítanak minden jogtalan próbálkozást, a társadalmi és vállalati érdekek önző szembeállítását, mégis az aggodalom nem tűnik el könnyen. Megvan ennek a maga jó oldala. Az átalakuló gondolkodást az is jellemzi, hogy a lakosság éberebbé vált, eltűnőben van a közönyösség, az emberek nem rejtik véka alá véleményüket, nyíltan ostorozzák a bajokat, s sürgetik a közgazdasági és termelési visszásságok megváltoztatását. A dolgozók a maguk védelmében nem egyedül a kritika fegyveréhez nyúlnak. A minisztériumok, más hatóságok, a szerkesztőségek levelesládái bizonyíthatják, hogy az emberek előállnak észrevételeikkel, ötleteikkel, néha még személyes jellegű javaslatokkal is, hogy jobban menjenek a dolgok. Körülbelül abban lehet összefoglalni az érlelődő változásokat, az emberek gondolkodásának változását, hogy bealkonyul az óvatoskodóknak, akár a kezdeményezésektől irtózó gazdasági vezetőkről van szó, akár a mindenbe bele- nyugvó, ne szólj szám, nem fáj fejem — elmélet követőiről. A párt és a kormány politikájából következő, bátorításra mindig számot tartó, önálló, merész, tettekre sarkalló gondolkodás hozzájárul ahhoz, hogy a kezdeti, várható nehézségeken, az új gazdasági reform buktatóin biztosan túljussunk, anélkül, hogy értetlenségből, rövidlátásból, vagy számításból jelentkező pillanatnyi előnyök veszélyeztessék az ország nemes céljait, további felvirágzását. (V. J.) Amikor jönnek a hétköznapok... Valaki azt mondta: azt a filmet róluk készítették Lovas László: Lenin, 50 év után (Részlet) A csillagosok Lenint követték... Ö adott tartalmat kezdetnek és folytatásnak... Ö adta az értelmes harcot s az értelmes türelmet. Ö jelölt utat tíz évre és ötven évre. Ó jelölt utat a huszadik évszázadnak. Ö jelölt utat a következő évezrednek, ö nyitott ösvényt a sohanemvolt szabadságnak. Az Embert a csillagok fényében fürdette. Lenin közöttünk él azóta. Lenin a béke és a megfontoltság. Lenin a forradalom tanítója: szigor és türelem, számonkérés és megbocsátás egyszemélyben... Lenint nem lehet becsapni, csak az egyes embert. Lenin agya beszáguldja a kontinenseket és világot gyújt mindenütt... Lenin közöttünk él azóta. És most, csekély üzenet a kételkedőknek és tagadóknak, a hitetleneknek és a kiforgatóknak... Vitatkozzunk! Ma papírsárkányokat láttam eregetni, az új városrész palotái felett lebegtek szülővárosomban. Nézegettem a tarka sárkányokat, s úgy gondoltam, ezek sosem változnak, kedves játékszerek a papírsárkányok, nem műholdak, és nem is rakéták. S ekkor eszembe jutott a hideg Október, midőn halomra hulltak Lenin katonái. Lehet, hogy gyermekeik épp akkor papírsárkányokat eregettek a Putyilov-gyár mögött, mert a gyermekek nem ismerik a forradalmat. Így van ez valahogy... De azok a régi gyermekek egyszer csak felnövekedtek. Ó, igen, felnövekedtek a régi gyermekek, és a Szabadság fáklyáit magasra emelték. Milliók ontották vérüket a legtébolyultabb viharban, hogy Leninhez megtérhessenek az elnyomottak, miként egyszer minden elnyomott és minden félrevezetett rátalál Leninre! Mind-mind rátalál Leninre, miként a lövészárkok rongyosai rátaláltak a káosz és fejetlenség ostrom-gyűrűjében, a népbutítók könnyeztetö füst-zuhatagában. Ö, ez volt a legnagyobb dolog, az idők toprongyos katonái hinni tanultak, és sorsuk vak-ablakát összezúzták a birtokba vett ábécével, s a meghódított matematikával, hogy megteremtsék az ipar erődítményeit, s hogy egykor unokáik az egeket ostromolják... Mint Ok. a kiváltságosak vasbeton szövevényét 1917-ben! Valamit valamiért Tiszaadonyban munkához lát az ifjúság Sárhely-e Mátészalka? * Ennek a Diesel-motornak, amiből Mátészalkán 1970- től évenként 5 ezer darabot gyártanak, korlátlan piaca van a Balkánon. Főként a kórházak vízellátásában segít sokat, de áramfejlesztővel összekötve ezernyi helyen vehetik hasznát. Hír az újságban, vastag betűs slágereimmel: „Motorgyára lesz Mátészalkának”. — Aztán jönnek a hétköznapok, a kedd, a csütörtök, a péntek. Néha az ember azt sem tudja, mitévő legyen. * Számok, statisztikák. A vidéki ipartelepítési program keretében az Ipari Szerelvény és Gépgyár rövid idő alatt tízmilliót költ a szálkái, kettes számú egységére, ebből készül az új üzemi csarnok, ahol 1968 januárjától megkezdhetik a motorok szerelését. Csakhogy a dolog korántsem ilyen egyszerű. Töredék egy vallomásból: „...Amíg csak a mező- gazdasági gépek javításával foglalkoztunk, reményen felül ment itt a munka, a jó minőségnek híre volt az egész országban. Azok az emberek, akik a környező falvakból jártak be vonaton, biciklin, értették a javítás minden fortélyát. Műszak után pedig a legtöbbje sietett haza, etetni a jószágot, kapálni a háztájit. Ma is sokan élnek úgy, ami nem is lenne baj. A gond most az, hogy a javításról gyártásra kell áttérni, va- donat újat alkotni, ezer felé figyelni közben, hogy minden egyezzen. Ott vannak például a szerszámgépek: a velük készítendő termékeknél is megkövetelik az ezredmilliméler pontosságot. Indokolt, hogy a szerszámgép még precízebb legyen. Az az igazság, hogy az új termék gyártásánál még a legjobb szakemberek is ontották a selejtet..." * Felhagyni a megszokottal, a jól begyakorolt és magas jövedelmet nyújtó munkával — aligha váltott ki osztatlan sikert. Vékony Sándor igazgató: — Mi tagadás, volt ellenzése, kiváltképp a selejtes korszakban. Akik Pestre mentek kitanulni a fogásokat a törzsvállalatnál, hazajövet méltatlankodtak: ott nem olyan maximalista a meo, mint nálunk. Le kellett ülnünk az emberekkel, magyarázni, elhitetni, hogy nekünk mindennap bizonyítanunk kell, hadd lássanak bennünk fantáziát, s később se tagadják meg tőlünk a támogatást. Vagy jártak itt arany kezű szakemberek a központból, segítségre. Nem is egytől lehetett hallani: ha csak felülről kellene néznie az itteni munkát, akkor sem kötné az életét Mátészalkához, mert itt a gyártás elemi feltételei sincsenek meg... Igazat mondtak sok tekintetben, hiszen az egesz „gyár” ma csupán egy irodákkal összeházasított lapos csarnok. Persze, épül az új, a még nagyobb és folytatódik az építés tovább, hogy legyen mosdói zuhanyozó, tágas tiszta étkezde, hogy majdan ne az üzem folyosóján költsék el ebédjüket a vasmunkások, mint jelenleg. * Akik ellenezték a váratlan változást, csak lassan békéinek meg helyzetükkel. Mind többen vannak azonban a fiatalok, akiknek egyre jobban tetszik a gyár- alapítás. Hallom az igazgatótól, úgy kell ide a türelem, mint növénynek a napfény. Hiszen cseppet sem kellemes, ha egy közismerten jó szakmunkásnak meg kell mondani, nézze, ez a munka rossz, pontatlan. Olykor meg kell mutatni azt is, hogyan lehet jó. Megint a fiatal igazgató: — Persze a vezető sem csalhatatlan. Tévedtem már én is, nem is egyszer. Például az adagolószivattyú esetében a vitánál én maradtam alul, mert köröm - szakadtáig az elrtjélet útját akartam követni, a gyakorlat pedig módosítást követelt. S az emberek nemcsak arra figyelnek, ha az igazgató beáll a gép mögé s megmutatja, mit hogyan kellene, hanem azt is jól megjegyzik, ha a főnök ki tudja mondani: ne haragudjanak, tévedtem. * Most már rohamléptekkel alakul a gyár, növekszik a létszám, s kellenének a fiatal, ügyes kezű, éles szemű műszaki káderek. De nincs lakás. Mátészalkán ez ideig vajmi kevés főbérleti lakás épült, erre aligha alapozhatnak a motorgyáriak a jövőben is. Mégiscsak kell tenni valamit! S cselekednek is: KISZ lakótömböt terveznek, már megvan hozzá a terület a vásártérnél, s a vezetőség abban jár: a központ az induló összeget előlegezze meg a leginkább rászoruló házaspároknak. — Szeretnénk élni az új mechanizmussal jövő lehetőségekkel. Ezért gondoltuk így a lakásokat. Es nagyjából készen van a fejlesztési programunk is, amit januártól saját erőből kell végeznünk, majdcsak 27 milliós hitellel. * A filmbeli Sárhely szövőüzemébe fiatal, energikus igazgató érkezett, aki csak a fejlesztésre, az eredményre koncentrált. S mert nem tudott „emberül” — ahogy azt sokan láthatták nemrég a televízióban — a képzelt történet, képzeletbeli hőse összeroppant... Nem Mátészalka adta az ötletet. Mátészalka nem Sárhely. Bármilyen sok közös vonás is lelhető fel a filmtörténet és a szálkái motorgyár között, megyénk egyik legfiatalabb üzemében napról napra mind jobban egymásra találnak a munkások, a vezetők. így már a bajok is gyorsabban szűnnek s a fiatal igazgató — aki nagyvárosi egyetem katedráját cserélte fel a termelőüzemmel — egyre több erővel, még nagyobb kedvvel kezdi a munkát reggelente. Éppen úgy, mint a gyárban még több mint háromszázan. Angyal Sándor — Azután, hogy megválasztottak, — ez három hete történt — elmentem a Zöld Mező elnökéhez, Kun Pista bácsihoz. Mondtam neki, hogy egyezkedjünk. Mondja meg, mit tud adni a tsz a fiataloknak, s mit vár ezért cserében? Azt mondta Pista bácsi: — Lesz lemezjátszó, tudunk adni pénzt, erre arra, de segítsetek egy kis társadalmi munkával. így történt aztán, hogy azonnal megkezdtük a napraforgószórást. Kiss Gusztáv, a tiszaadonyi KISZ-alapszervezet új titkára kezdte így beszélgetésünket. Nemrég szerelt le a katonaságtól, s a falubeli fiatalok úgy érezték, ő lesz a legalkalmasabb. — A fiatalokkal könnyű volt szót érteni. Elmondták, mit szeretnének, mi az igény. Van bőven, de nem elérhetetlen. Klubot szervezünk. Ennek programot állítunk össze. Benevezünk a kiváló klub mozgalomba. Zenés esteket rendezünk. Ezt már megkezdtük. Igaz, helyiséggondunk van. A művelődési ház hideg, füthetetlen. Az iskolában pedig érthetően nem szívesen látnak. Péter László, az igazgató azonban megértő ember. Megígérte, hogy kitalálunk egy jó megoldást. Ehhez viszont a rendet kell biztosítani. — Egyelőre tapogatózunk. Szerencsére Gerő Árpád, a községi párttitkár mindenben segít. Ha szükséges, minden tekintélyét latba veti a fiatalokért. Ha mást nem — mondja Kiss Gusztáv — annyit már tudok, valahogy így kell kezdeni. Ha a járási KISZ-bizottság is ennyi segítséget ad majd, akkor azt hiszem hamarosan lesznek eredményeinkA tiszaadonyi fiatalok tiszta lappal indulnak. És ami a fő, nem úgy képzelik a községiek támogatását, hogy mindent tálcán hoznak eléjük. „Valamit valamiért” — mondják. Ahhoz, hogy megbecsülést, támogatást kapjanak, munkát, eredményt, az egész községet érintő sikert kell felmutatni. — Nem tudom, jól gondolom-e — jegyezte meg Kiss Gusztáv — de az az érzésem, hogy a K1SZszervezet a községben nem valami különálló társaság. Ha mi jól dolgozunk, abból a községnek is haszna van. Hazajönnek a fiatalok. Itthon is maradnak. A fiatal titkár most újabb megoldásokat kutat. Mindenki sokat vár tőle Ha melléje állnak, nem fognak benne csalódni. Bürget Lajoí Szabólegény Takács István 1934 óta vesz részt a munkásmozgalomban. A legnehezebb években ő volt a szabómunkások nyíregyházi szak- szervezeti szakcsoportjának az elnöke. Párttagságának kelte: 1935 január X. — Sorsom, érzéseim, a nincstelenség, s az éhbér sodort a mozgalomba — magyarázza. A szabók szak- szervezeti elnöke lett. Négy évig viselte ezt a tisztet. Ö és Kondor József szervezték újjá a már-már szétzilálódott szervezetet. — Az összekötőnk Perl Margit szabólány volt, akit a németek 1944-ben elhurcoltak és többé nem láttuk... Engem mint a szak- szervezet elnökét be kellett jelenteni a rendőrkapitányj ságon is. De a funkció csak arra volt jó, hogy fedje a I mozgalmi munkánkat. Sokan emlékeznek még Nyíregyházán az 1933 szeptember 2-án szervezett sztrájkra. — Igen alacsony volt a szabólegények munkabére. Műhelyről-műhelyre jártunk. A munka leállt. A sztrájk sikerrel járt, de engem és Kondort bojkottál- tak a munkaadók. — Elbocsátották. A szaktársak segítették, élelmezték. Rendszeresen kellett jelentkeznie a kapitányságon a 12-esben, Sárközi detektívnél. Állandó megfigyelés alatt állt A párt megbízásából Perl Margittal a bebörtönzött, lebukott kommunisták családjának segítésére gyűjtéseket végeztünk. Bélyegeket árultunk a Vörös Segély útján. Nagyon óvatosnak kellett lennünk. Állandó veszélyek között éltünk... Az elhurcolt kommunisták családjairól gondoskodtunk. így vettünk a Kapás családnak tüzelőt, gyerekeknek ruhát, másoknak élelmet. Gyűjtöttünk a spanyol szabadságharcosok részére is. — Később a párt megbízásából röplapokat terjesztettünk a megbízottak utján. Mi ezeket akkor Pető- fi-lapoknak neveztük el... Emlékszem 1936 vagy 37- ben csaknem egy mázsányi röplapot foglalt le a rendőrség a bújtosi munkásotthonban.. Takács István többször lakást változtatott. Ezt mindig be kellett jelenteni. — De Sárközi detektív állandóan a nyomomban volt. Személyesen ellenőrizte, vajon igaz-e, hogy az Agyag utcáról a Sólyom utcába költöztem. Ha utaztam, ott volt az állomáson. Szerencsével úsztam meg a letartóztatást, s nem tudták meg, csak gyanították, hogy kommunista vagyok, s illegális pártmunkát végzek. Az egykori szabólegényből a felszabadulás után a nyíregyházi polgármesteri hivatal gazdasági intézője, majd gondnoka lett. A tanácsok megalakulásakor kinevezték az ipari osztály élére. Az államigazgatási iskola elvégzése után 1952—53-ban a város vb-titkára, utána a Nagykállói Járási Tanácselnöke 3 évig, a Nyírbátori Járási Tanács elnökhelyettese, majd a községi tanács elnöke. Hét éve főelőadó a Nyírbátori Járási Tanácsnál. Most ötvenkilenc éves. — Tíz hónap és nyugdíjaznak. Életemből harminc- három évet a mozgalom nehéz körülményei között éltem le... Nem féltem soha, de óvatos voltam. Talán ennek köszönhettem, hogy nem kerültem börtönbe. — emlékezik. 1967-ben kapta meg a Szocialista Hazáért Érdemrendet. Hogy miért? Élete a válasz erre. Farkas Kálmán
