Kelet-Magyarország, 1967. november (24. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-06 / 263. szám
Lenin hazatér* Részlet Gyurkó László: Lenin, október című könyvéből 11 árcius 27-én érkezett el a várva várt pillanat. „Amikor Bemből megérkezett a levél — írja Krupszkaja —, amely szerint Platten tárgyalásai sikeresen véget értek, csak alá kell írni a jegyzőkönyvet, s máris indulhatunk Oroszországba, Iljics felpattant: „Az első vonattal utazunk”. Két óra volt hátra az indulásig. Két óra alatt fel kellett számolnunk egész „gazdaságunkat”, elszámolni a szállásadónővel, visszavinni a könyveket a könyvtárba, összecsomagolni, stb. „Utazz egyedül, én majd holnap utánad megyek”. Iljics hajthatatlan volt: „Nem, együtt megyünk”. Két óra alatt mindennel végeztünk:-becsomagoltuk a könyvekét, megsemmisítettük a leveleket, kiválogattuk a legszükségesebb ruhákat, likvidáltuk minden ügyünket Az első vonattal Bernbe utaztunk.” A német határállomáson már várta őket a vasúti kocsi. Három ajtaja le volt plombáivá, csak a negyediken közlekedhetett a csoportot kisérő két katonatiszt A folyosón krétával vonalat húztak: ez volt a határ a német és az orosz felségterület között A vonalat csak Robert, az egyik emigráns asszony négyéves kisfia lépte át. A német szociáldemokraták többször is megpróbáltak kapcsolatot teremteni az utazókkal, de Lenin hajthatatlan volt: nem áll szóba azokkal, akik a háborút támogatják. A kormány betartotta a feltételeket; Halléban a. trónörökös külön- vonatának két órát kellett várnia, mert az orosz forradalmárok szerelvényét eléje engedték, Lenin, ahogy közeledtek Oroszországhoz, egyre idegesebb lett. Ptnckholnw ban Uadek elvitte egy áru• Lenin nem tartózkodott Oroszországban az 1917-es februári polgári forradalom kirobbanása idején. Már a háború előtt emigrációban élt: 1914-ben akkor az Osztrák—Magyar Monarchiához tartozó — Knkkó közelében, később a semleges Svájcban telepedett le. Itt érte a forradalom híre, és innen utazott haza — az Oroszországgal hadban álló Németországon át, majd Svédországon keresztül. A közölt könyvrészlet az utazás napjait és a hazatérés óráit eleveníti fel. házba, mert egyetlen cipőjének lyukas volt a talpa. Fehérneműt és kabátot is akart venni, de Lenin nem engedte: esze ágában sincs konfekcióüzletet nyitni Pet- rográdon. Ismét Krupszkaja: „Fel- díszített finn bérkocsin utaztunk át Svédországból Finnországba. Itt már minden olyan ismerős, otthonos volt: rozoga harmadosztályú kocsik, orosz katonák. Nagyon jó volt. Robert hamarosan egy idősebb katona ölében csücsült, átölelte a nyakát, valamit csacsogott franciául, és húsvéti túrós kalácsot evett, amaly- lyel a katona megkínálta. A mieink ott szorongtak az ablaknál. Az állomások peronjain katonák tolongtak. Uszijevics kihajolt az ablakon. — Éljen a vllágforra- dalom! — kiáltotta. A katonák értetlenül bámultak rá. Többször elment mellettünk egy sápadt arcú főhadnagy, és amikor Iljiccsel átmentünk a szomszédos, üres vagonba, a főhadnagy leült Iljics mellé, és szóba elegyedett vele. A főhadnagy „honvédő” volt. Iljics a maga álláspontját védelmezte — szintén borzasztóan sápadt volt. Közben lassanként szivárogtak be a vagonba a katonák. Nemsokára megtelt az egész kocsi. A katonák felálltak a padokra, hogy jobban hallják és lássák azt, aki olyan érthetően beszél a rablóháború ellen”. Április 3-án, este 11 óra tájban érkeztek meg Pet- rográdra. Húsvét hétfő volt, az újságok nem jelentek meg. Lenin nővérei is csak az utolsó nap kapták meg a táviratot, hogy érkezik. A Finnlandi pályaudvar körül mégis annyi ember tolongott, hogy a villamosok alig tudtak közlekedni. Igaz, sőgan azt se tudták, ki érkezik: V pályaudvar ebben az időben látványosság, nyilvános szórakozóhely volt. De akik tudták, azok közül is kevesen ismerték Lenint, Csaknem húsz évet élt külföldön, írásai nagyobbrészt álnéven jelentek meg, 1905-ben nem szerepelt. a nyilvánosság előtt. A tömeg nem Lenint várta, az embert, akit nem is ismert, hanem az eszményt, melyet a neve megtestesített. Hisz Petrográdban ekkor annyit már mindenki tudott, hogy Lenin: a forradalom. A név viselőjének még ezután kellett vizsgáznia előttük, méltó-e arra, hogy a vezetőjük legyen, de maga a név sok ezer embert csalt ki a Svédországból érkező vonathoz. A pályaudvar nappali fényben úszott, a műszaki alakulatok fényszórói megvilágították a várakozó tömeget, a csapatokat, a vörös zászlóerdőt, a páncélautókat. A peronon a krons- tadti tengerészek álltak dísz. őrséget, a katonazenekar a Marseillaise-t játszotta, amikor a vonat begördült az állomásra. Lenin zavartan állt az éljenző tömegben; amikor a díszszázad parancsnoka vigyázzállásba merevedve jelentést tett neki, meglepetésében ő is a sapkájához emelte a jobbját. Bal kezében virágcsokrot szorongatott, amit Kol- lontaj nyomott a kezébe; láthatólag nem tudott mit csinálni vele. Nem várt ilyen fogadtatást, még a vonaton is azon töprengett, letartóztatják-e őket. Mi járhatott a fejében: a bátyja, az anyja, az elvtársai, akik elhullottak mellőle a harminc év 'alatt; a börtön, a száműzetés, az emigráció keserves csatározásai, a magány még keservesebb évei, amikor már úgy látszott, hogy minden reménytelen? Vagy csak a jövő? A mikor a tengerészek ■** parancsnoka üdvözölte, s kifejezte a reményét, hogy belép az Ideiglenes Kormányba, fölkapta a fejét. Néhány mondattal válaszolt, a végén fölemelte a hangját: „Éljen a szocialista világforradalom!” Ezt vágta oda az egykori cári várteremben Csheidzének, a Petrográdi Szovjet elnökének is, aki köszöntötte és együttműködésre szólította fel. Ezt kiáltotta a kis páncélautóról is, melyre fölkapaszkodott. mert a gépkocsija nem tudott elindulni a tömegben. Az emberek lépésben követték, kétoldalt munkások és katonák álltak, az ablakok tele voltak nézőkkel, holott már jóval elmúlt éjfél. A szuronyok csillogtak a fényszórók fényében, a menet minduntalan megtorpant. hallani akarták Lenint. Mire a Ksesinszkaja palotához, a bolsevikok főhadiszállásához értek, már rekedt volt. Hazaérkezett sőbb Münnich Ferenc Reiner Károllyal együtt már az uráli fogolytáborokban szervezte a vörösgárda egységeket Jó szellemű, harcra kész csapataik nem sokkal később egyesültek, t mint a közép-uráli hadsereg egyik hadosztályának része egész frontszakaszt védelmeztek Münnich Ferenc parancsnoksága alatt Emlékezetes nap 1918 nyarán: Egy ütközet forró pillanataiban kapta Münnich Ferenc a hírt, hogy megérkezett Kun Béla egy századnyi erősítéssel. Még 9 baráti ölelésre sem maradt idő, mert Kun Béla látva a helyzetet, azonnal támadásra indította a századot s csak akkor szorította meg harcostársa kezét, amikor az ellenség meghátrált az internacionalisták fegyverei előL S eljött a nagy nap, amikor a Magyarországon is érlelődő forradalmi helyzet úgy kívánta, hogy a legtapasztaltabb harcosok hazatérjenek, hazahozzák a nagy csaták tapasztalatait Münnich Ferenc izgalmas utazás során számtalan bonyodalommal megküzdve hozta haza csoportját és je- . lentkezett forradalmi mun- ■ kára Budapesten. Hogy honnan vették a példát és az erőt, azt már megírták a történelemkönyvekben és mélyen beíródott a magyar nép értelmébe és szívébe is. Lenin tanítása volt a fáklya, ennek a fényénél cselekedtek a magyar forradalmárok is. Münnich Ferenc is úgy élt úgy harcolt, ahogyan szovjet földön tanulta. Részt vett a Kommunisták Magyar- országi Pártjának megalakításában. Szervezte a Vörös Hadsereget, a Vörös Őrséget. Katonai tapasztalatait jól kamatoztatva, mint parancsnok, majd mint katonai biztos sok szép tettel írta be nevét a Tanácsköztársaság harcainak történetébe. S azt is Lenintől, szovjet íegyvertársaitól tanulta meg, hogy a forradalmár a legnehezebb helyzetben sem adja fel a harcot, mindig bátran, önfeláldozóan keresi a győzelemhez vezető utat. Münnich Ferenc a Tanácsköztársaság leverése után Is a forradalom katonája, a Szovjetunió hűséges híve maradt. Kárpátalján fegyveres partizánosztagot szervezett, 1920-ban pedig már Berlinben harcolt, majd kiutasítása után újra a szovjet föld lett az otthona. A békés alkotó munkában ugyanolyan felelősség- tudattal vett részt, mint a harcokban, de há a forradalom érdekében fegyvert kellett fognia, mindjárt ott termett az első sorokban. 1938-ban spanyol földön harcolt a szabadságért A második világháborúban a sztálingrádi csata pergőtüzében tett bizonyságot katonai erényeiről. Később pedig itthon, & békés építőmunka eredményeit elsöpörni készülő ellenforradalommal szemben is csatarendbe szervezte a forradalom fegyvereit Magas tisztségeket viselt Volt nagykövet, miniszter és a Minisztertanács elnöke is. Évtizeden át tagja volt az MSZMP Politikai Bizottságának. De a legmagasabb rangnak mai napig is kommunista forradalmár hivatását tartja. Szebb erényt a múlt fél évszázad során elképzelni sem tudott,/mint a lenini eszmékhez való hűséget, s a Lenin népéhez fűződő őszinte barátságot A nagy forradalom 50. évfordulóján / elégedetten hasonlítja össze a hajdani orosz földet a mai szovjet élettel. — Amikor ma a Szovjetunió városainak és falvainak utcáit járom, szinte varázslatnak tűnnek az elmúlt évtizedek eredményei. A kunyhó helyén, a falvakban is ízléses házak, a városi nyomortanyák helyett emeletes paloták. Min- defelé kórházak, iskolák, fényes üzletek, tudományos intézetek, melyek a haladást, a kényelmet, a dolgozók egészségét szolgálják. Meglspő a tudományosan képzett, kiművelt em- rek sokasága, az élet. minden területén. Kékesei! Gyula .4 harcc*. elcsitultuk. Október hány próbát kiállt, hány nemzedéket ringatott egyre tágasabb bölcsőjében? Benne ring lassan a világ! S még mindig tágul, változik. Agy, szoba lesz, meleg lakás, park, utca, város. Városok torolják át zord Szibériát, s a hajdan vad, embertelen 9 tereket, ahol száműzöttek, forradalmárok csontjai roppannak, hogyha lép a láb S az új falak, a büszke tornyok, amikre népek sora várt, („S népek hazája, nagy világ!”) a vihartépett Visztulánál, ezredév-marcangolt Dunánál teremnek, épülnek tovább. Mert mindenütt, ahol már lángolt vissza az 0 fényét veri Október napja s felvilágolt; a Hold, a Karib-tengeri, * lázadók éjén az a csillag, mely „sohse hull le!” Trónja volt a harc, a szabadság tüzének, és reménységet úgy hozott: új ezredévek igazává, és eleven lánggá, sugárrá — Lenin szavává! — kiónihatatlan vérré változott. Csanády János •*
