Kelet-Magyarország, 1967. november (24. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-18 / 273. szám
Jugoszláv lap a ciprusi helyzetről Gus Hall saflóérfekezlete Moszkvában BUDAPEST November 13 és 17-e között Budapesten baráti légkörben és a kölcsönös megértés szellemében tartották a magyar—szovjet kormányközi kulturális együttműködési bizottság második ülésszakát. Megvitatták a két ország felsőoktatási és közoktatási területén az együttműködés helyzetét, a kulturális és tudományos együttműködés 1968—1969 évi munkatervét, valamint megbeszélték a bizottság III. ülésének előkészítését. MOSZKVA Mihail Szuszlov, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Borisz Ponomarjov, és Mihail Szolomencev, a Központi Bizottság titkárai, pénteken megbeszélést folytattak az Egyesült Államok Kommunsita Pártjának küldöttségével, amely Gus Hall főtitkár vezetésével részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának megünneplésében. A megbeszélések a kölcsönös megértés és a szívélyesség légkörében folytak. Belgrád (MTI): A Zágrábban megjelenő Vjesnik című jugoszláv napilap aggodalmát fejezi ki azok miatt az egyre nyilvánvalóbb kísérletek miatt, amelyek célja az, hogy Cipruson a görögországi hatalomátvételhez hasonló katonai puccsot készítsenek elő. A lap hangsúlyozza, hogy az athéni katonai rezsim mind nagyobb nyomást gyakorol Nicosiára és a NATO-nak a földközi-tengeri térséggel — s ezenbelül Ciprussal — kapcsolatos stratégiája ugyancsak ellenkezik Maka- riosz politikájával. Athén meg akarja kísérelni Ciprus bekebelezését és bekapcsolását a NATO-bázisok sorába — írja a Vjesnik, s hozzáfűzi: a jelenlegi fejlemények világosan mutatják, milyen támadásokkal kell szembenéznie Makariosznak. A Vjesnik szerint Maka- riosz reálisan cselekedett, amikor szabadon engedte a ciprusi törökök vezetőjét, Denktast, s ezzel megakadályozta zavargások kitörését a szigeten. Moszkva (MTI) Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára pénteken Moszkvában szovjet és külföldi újságírók számára sajtóértekezletet tartott. Kijelentette: az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi legfőbb problémája a vietnami háború. Ezt felfogni annyi, mint megtalálni a mai amerikai helyzet megértésének kulcsát. A legutóbbi események „a washingtoni csata” fényesen bebizonyították, hogy az amerikaiak többsége nem csupán ellenzi, hanem tevőlegesen fellép a vietnami háború ellen. Ez a tiltakozó mozgalom az amerikai társadalom minden osztályát érinti. Az amerikai ipar vezetőinek, a Wall Street-nek köreiből is éles bírálatok hangzanak el az amerikai kormány vietnami politikája ellen. Természetesen a tőke egyes képviselői nem morális vagy emberbaráti szempontok miatt vannak a háború ellen. Arról van szó, hogy a vietnami háború folytán sokkal többet vesztenek másutt, mint amennyit nyernek Délkélet- Ázsiában. Elismerőleg nyilatkozott Gus Gall az amerikai fiataloknak a vietnami háború elleni fellépéseiről. A továbbiakban az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára nyomatékosan rámutatott arra: teljesen hamis az a reakciós beállítottság, beállítás, amely szerint a „forró nyár” megmozdulásai, az „orvlövészek” elszigetelt mozgalma volt, amely szemben áll a fehér Amerikával. A megmozdulások tömegmozgalom megnyilvánulásai voltak — hangsúlyozta Gus Hall, s a frontvonal nem a fehér és a fekete amerikaiak között húzódik. A felelősség az amerikai tőkéseket terheli. Azokkal a szélsőséges körökből származó nézetekkel kapcsolatban, hogy az amerikai négereknek partizánharcot kellene folytatniuk, Gus Hall kijelentette: minden ilyesfajta elképzelés irreális. KNDK-ellenes határozat az ENSZ-hen BÉRŰN Walter Ulbricht, az NSZEP KB első titkára, az NDK államtanácsának elnöke , Erich Honecker, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja és Erich Mielke állambiztonsági miniszter társaságában pénteken Berlinben fogadta a Varsói Szerződés egyesített haderői főparancsnoksága tanácskozásának részvevőit. A fogadáson megjelent Jaku- bovszki marsall, a Varsói Szerződés egyesített haderőinek főparancsnoka, Heinz Hoffmann hadseregtábomok, az NDK nemzetvédelmi minisztere, az NDK és a Varsói Szerződés többi országának számos katonai vezetője, közte hazánkból Csémi Károly altábornagy, vezérkari főnök, honvédelmi miniszterhelyettes és Oláh István vezérőrnagy honvédelmi miniszterhelyettes. A baráti légkörben lefolytatott beszélgetés során, a Varsói Szerződés szervezetéhez tartozó országok védelmi képessége további növelésének kérdéseit tárgyalták meg. KAIRÓ A UPI értesülése szerint Johnson amerikai elnök hétfőn Nasszer elnöknek bizalmas üzenetet küldött, amelynek tartalmából semmi sem szivárgott ki. Kairóban működő nyugati diplomaták szerint kedvező fejlemények esetén szóba kerülhet az amerikai—egyiptomi diplomáciai kapcsolatok helyreállításának kérdése. New York, (MTI): Az ENSZ közgyűlése csütörtökön befejezte az úgynevezett koreai kérdés megvitatását és amerikai nyomásra elfogadta az Egyesült Államok és 14 másik állam javaslatát, amely fenntartja az ENSZ úgynevezett koreai bizottságát és szentesíti Dél-Korea megszállását az „ENSZ-haderőknek” álcázott amerikai csapatok által. Az amerikai javaslat mellett 68-an, ellene 23-an szavaztak, 26-an tartózkodtak a szavazástól. A határozati javaslat ellen szavaztak a szocialista országok és több afro-ázsiai ország. Fedorenko, a Szovjetunió képviselője rámutatott arra, hogy az amerikai javaslat egyáltalán nem segíti elő Szanaa, (MTI): El Iriani elnökletével csütörtökön délután együttes ülést tartott a Jemeni Köz- társasági Tanács és a minisztertanács. A kiadott hivatalos közlemény szerint fontos belpolitikai kérdéseket tárgyaltak. Mohammed Ben el-Hasz- szán herceg, a jemeni királypárti haderők főparancsnoka kijelentette, hogy Sza- naát, Jemen fővárosát királypárti haderők veszik Korea békés egyesítését. A közgyűlés vitája során bebizonyosodott, hogy Dél- Korea Washington hatalmas katonai felvonulási területévé vált az ázsiai népek nemzeti felszabadító mozgalma ellen. Azok az országok, amelyek a koreai nép érdekeinek védelmét és a táfol- keleti béke tartósítását tartják szem előtt, követelik, hogy Koreából haladéktalanul vonják ki az amerikai és más külföldi haderőket. Csehszlovákia, Mongólia, Lengyelország és Kuba képviselői felszólalásaikban szintén leleplezték azt az elítélendő szerepet, amelyet az ENSZ Koreában az amerikai megszállók érdekében játszik. körül és a város polgári repülőtere is ellenőrzésük alatt áll. A főparancsnok szerint „csak a királypárti csapatok békevágya állja útját annak, hogy a királypártiak kiterjesszék ellenőrzésüket a fővárosra is.” A főparancsnok kijelentését a forradalommal megdöntött monarchia egyik volt minisztere ismertette, aki kétségbe vonta azokat a jelentéseket, hogy Jemenben megegyezés jött volna létre a királypártiak és a köztársaságpártiak között Johnson sajtó- értekezlete (Folytatás az 1. oldalról) Hangoztatta, hogy hajlandó figyelembe venni a „felelősségteljes” bírálatot, de elutasítja a „felelőtlen” kritikát és azt a magatartást, amelyet „rohamosztagos taktikának” minősített. Johnson ezzel az amerikai békemozgalom aktivistáira célzott. A sajtókonferencián Johnson kijelentette, hogy Westemoreland és Bunker nem kért újabb nagyszabású csapaterősítéseket, s a jelenleg jóváhagyott 525 ezres létszámban előreláthatólag nem lesz változás. Hangoztatta, hogy „az USA biztonsága szorosan összekapcsolódik Dél-Vietnam sorsával”. Johnson szavai szerint „abszolút szükséges, hogy Uncle Sam megtartsa szavát” amíg nem nyílik lehetőség a „tisztességes békére”. Annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy az elnöki tisztségben bekövetkező változás nem jelentené a vietnami politika lényeges módosítását. Nyomatékosan leszögezte, hogy nem enged beleszólást a döntésekbe, még a törvényhozásnak sem. Johnson nem nyilatkozott arról, hogy újból jelölteti-e magát a jövő évi választásokon, de sejtetni engedte, hogy erre sor kerül. Végül pedig ismét követelte, hogy a törvényhozás a lehető legrövidebb időn belül fogadja el a háborús pótadó tervezetét. Jemeni jelentés Nyikolaj Amoszov: Szív és gondolat Regény 47. Gondolom, sokért nem adta volna, ha őrá néz. Szasa nyilván ért a nézéshez. Röviden elmesélem a műtétet és azt, ami utána történt. Némán és olyan mereven ül, mintha kőből volna. Csak a szeme... — Azt mondja meg, kérem, várható-e a közeljövőben...? Mindent tudnom kell. Ne féljen... van hozzá erőm. Igen, látom, jól fegyelmezi magát. De mit mondhatok, ha én magam sem tudom? Nehogy nyers legyek. Nem is akaródzik. Hiszen tudom, hogy ott fekszik, él, és vérnyomása száz körül van. A második szívmegállás veszélyes időpontjai elmúltak. Ezért is vagyok most ilyen jóságos, ilyen türelmes, hogy mindenkinek mindent meg tudok magyarázni. — Fennforog némi veszély. Először Is a szívműködés gyengülhet. Megismétlődhet, bár nem hinném, hogy még egyszer megtörténik a szív megállása. Hol- nap-holnapután dekompen- záció történhet, ez azonban már nem olyan veszélyes. Másodszor: a vérzés. Ha ez nem áll el, súlyos helyzetbe kerülünk. Ez pedig ma éjjel dől el. Harmadszor a vese felmondhatja a szolgálatot a hemolizis következtében, mert szétbomlanak a vörös vérsejtek. Ezt is hamar megtudjuk: vagy lesz vizelete, vagy nem. Ezek a legfontosabbak, de előfordulhat még egy sereg előre nem látott szövődmény. — ön ugye nem megy haza? Egy pillanatra felforr bennem a méreg. Nem szeretem, ha a kelleténél jobban megbíznak bennem. De Szasa él. Hallgassunk. — Nem, nem megyek. Tulajdonképpen miről beszélgessünk még? Látom azonban, hogy nehezen bírja. Bizonyára- sok mindent végiggondolt ma napközben és este. Az is lehet, hogy senki se tud a kapcsolatukról. Raisza Szergejevna nyíltan zokog, vigasztalják, együttéreznek vele. Emennek pedig titkolnia kell a bánatát. A szerelmet nem lehet rőffel mérni, nem mondható, hogy ennek fáj jobban, vagy annak. Minden érzelem eltolódást idéz elő a belső szabályozásában és a gondolkozás! folyanfit- ban. Meghatározható, bár ez igen nehéz. A holnap feladata. Úgy belém rögződött már ez a kibernetika, hogy szinte undorító. Az ember előtt ott áll valaki, aki rokonszenves és szenved, s az ember azon töri a fejét, hogyan fejezze ki mindezt számokban. Igen, ha Szasa életben marad, akkor biztos megbolondít engem — olyanná tesz, mint ő maga. Gondoljunk a levélre. Ul és szomorúan néz egy pontra. Alkalmat kell adnom, hogy egy kissé köny- nyíthessen a szívén, egy cseppet jobb lesz neki. S nekem is többet kell tudnom róla, el kell határoznom, mi legyen a levéllel. — Beszéljen saját magáról. Rögtön tiltakozó mozdulat. Tisztázzuk. — Kérem, ne ellenkezzék. Orvos vagyok és Szasa barátja. Jogom van tudni egyet-mást. Gyors pillantás, egy fürkésző, bizalmatlan segélykérés. Én a lehető legnyugodtabb tekintettel válaszolok rá és a legjóságosabb, legkomolyabb képet vágom. Szívből. Csak valahol a periférián holmi kétkedő kis gondolat: milyen csinos. Fiatalkori reflex. Nyilván megmarad a legöregebbeknél is. De nem kap erősítést „alulról” és nem befolyásolja a viselkedést. Egyszerűen — szégyellem magam. — Beszéljen. Egészen hozzám hajol az asztal felett. Rámnéz és — egy kissé megijedek. Hideg fut át a lapockáim közt, mint egy verstől vagy zenétől. — Szeretem Szását. Nagyon. Nagyon. Előrehajtja a fejét. Elrejti Külpolitikai jegyzet: Nagy családok KENNEDY ÉS JOHNSON késhegyig menő harcot vívott a demokrata elnökjelöltségért, s aztán -t- minden személyes ellentétüket „feledve” — végül egy párban indultak meghódítani a Fehér Házat. A történet közismert, hiszen 1960-ban játszódott Lyndon Johnson és John Kennedy főszereplésével. A Kennedyek és a Johnson-család viszálya sok tollat megmozgatott már; egy amerikai diáklány, Barbara Garson világhírt szerzett a Macbeth „johnsonosí- tott” változatával, amely mindkét családot pellengérre állítja a féktelen hatalomvágy miatt. S most olyan hírek érkeztek Amerikából, hogy nincs kizárva: egy év múlva, november első keddjén tartandó elnökválasztás után megint leírhatjuk e cikk kezdő mondatát. Szóval, hogy Kennedy és Johnson újra egy párban, — csak fordított sorrendben... Októberben történt ugyanis egy, s más, ami igazolja Barbara Garson gyanúját. Macbethjének két családja a hatalomért mindenre képes. Esetleg még újra ki is bé- kül! Október 7-én mondta el a Johnsont és a politikai vonalvezetését támogató beszédét Edward, a legkisebbik Kennedy, massachussetsi szenátor. Azóta is visszatérnek e beszédre az amerikai lapok, hiszen a Johnson- és Kennedy-szárnyra szakadt demokraták újbóli egységének lehetősége fogalmazódott meg Edward Kennedy szavaiban. Kétség sem férhet hozzá: a demokraták találkoztak egymással, — talán mert feltámadt bennük az esetleges vereség előér- zete, s idegesek a republikánusok zajától. WALTER LIPPMANN éppen egy éve írta, hogy Robert Kennedy és Lyndon Johnson addig harcol egymással, amíg kölcsönösen a víz alá nyomják egymást és a szakadás a demokraták bukásához fog vezetni. Az elnökválasztás közeledtével egyre sűrűbben végzett közvéleménykutatások e jóslat megvalósulását ígérik. Természetesen a demokraták' „családviszálya” csak másodlagos tényező, — hiszen Johnsont — az egykor elsöprő többséggel megválasztott elnököt — a vietnami kaland sodorta olyan helyzetbe, hogy immár sorra verik a számba jöhető republikánus jelöltek, — egyelőre persze csak a közvéleménykutatásokon (aminek Johnson nagy híve volt két-há- rom éve. amikor a század legjobb közvéleménykutatási eredményeit mutathatta fel, s amit ma „undorral” utasít el, mint „megbízhatatlant”). szemét. Mint egy melodrámában. — <5 meg itthagy. Szerencsétlen vagyok. Kiáltanék: hát harcoljon! De Szasa beteg, neki veszélyes a harc. Nem segíthetek! Legfeljebb — hagyom beszélni. — Beszéljen, hát, mondja el. — Hangjában keserűség: — Mit mondjak? Egy mindennapos élet. Mindennapos história, annak, aki kívülről nézi. Csak nekem nem mindennapos. Harminchárom éves vagyok. Egyetemet végeztem,, szakmám a pszichológia. Lélektani intézetben dolgozom. Kandidátus vagyok. Egy gondolat: Szasa elmélete. No lám. Kissé vár. Nyugodtan folytatja: — Gyerekkorom, kamaszkorom jól telt el. Apám fontos beosztású mérnök volt. Néhány éve halt meg. A mamám még előbb. Ketten maradtunk öcsémmel, alig fiatalabb nálam. Nemrég megnősült, és ezzel én mintha eltávolodtam volna... liehet, hogy képzelődöm, de rosszul esik: olyan jól megértettük egymást. (Folytatjuk) Az általános Johnson-el- lenesség az egész demokrata párt pozícióit kezdi fenyegetni; ami végtére is jogos, hiszen a vietnami háború első kiterjesztője még Kennedy elnök volt, ha Johnson lett is a bombázó elnök, így aztán Robert Kenneöy- nek észre kellett vennie, hogy a Johnson vietnami politikájától való ügyes és állandó „elhatárolódása” gyengíti ugyan Johnsont, de végső sorban nem erősíti őt magát, Robert Kennedyt. Az egykori Kennedy agytröszthöz tartozó s ma is a Kennedyek vezérkarát képező „tojásfejüek” állítólag újraértékelték a helyzetet. Megállapították hogy 1968 Robert Kennedy utolsó esélye a bejutásra a Fehér Házba —, ha egyelőre alelnökként is. Mert a demokrata elnökjelöltséget megszerezni a jelenlegi elnökkel szemben jóformán kizárt lehetőség. Ahhoz valami nagy és váratlan dolognak kellene történnie. Ha pedig Johnson marad a demokraták elnökjelöltje s ujfent Humphreyt veszi magához alelnökjelöltnek s mindezek után vereséget szenvednek valamelyik republikánus párostó!, akkor nyolc évre (egy elnököt kétszer lehet megválasztani) „elúszott a demokrata „Bobby” számára a Fehér Ház. 1976-ra már 51 éves lesz, vagyis feltehetőleg elveszti mai tömegbázisának, a fiatalságnak jelentékeny részét, s a családi varázs, John tragédiájának nimbusza is jócskán megkopik. EZEK SZERINT egy lehetőség marad: kényszeríteni Johnsont, hogy vegye maga mellé Robert Kennedyt alelnöknek. Igaz, Bobbynak még rosszabb dolga lenne LBJ mellett’ árnyékként a Fehér Házban, mint volt Johnsonnak JFK mellett 1963 novemberéig. Ellenben egy alelnöknek komoly elnöki esélyei vannak, hiszen nagy pozició- előnyből szállhat harcba a következő elnökségért. Ha tehát Robert egyetlen lehetősége csatlakozás Johnson „ticket”-jéhez, s Johnsont is kényszerítik a tények annak belátására, hogy Kennedy nélkül veszít, akkor aligha lesz elsődleges szempont a két politikus személyes ellentéte. Már az év elején, a Manc- hester-könyv körüli vitában voltak jelek, hogy az egymáson csúnya sebeket ejtő két politikust megriasztja a kölcsönös megsemmisítés veszélye. A dallasi gyilkosságot tendenciózusan emle_ gető Kennedyeknek Johnson — Robert múltjából felidézett epizódokkal válaszolt. Az egykori elnök-öccs igazságügyminiszter lehallgatási botrányának, szakszervezet- ellenességének felmelegítése kellemetlen pofon volt a „liberálisnak" mutatkozó ar. con. Viszont voltak demokrata körök, amelyek már januárban arról cikkeztek, hogy milyen nagylelkű volt Johnson 1960-ban: vállalta a hálátlan alelnökséget, s „hozta” a dél szavazatait John Kennedynek, — magyarán: ő csinált belőle elnököt. Bobby, ebből tanulhatsz! — sugallták e cikkek. MINDENESETRE különös, hogy a Kennedyek épp akkor kezdték dicsérni Johnsont, amikor az US News and World Report leírta e mondatot: „Kezd jó politika lenni Johnsonnal szembehelyezkedni-” S miközben számottevő amerikai politikusok e tanácsot látszanak megfogadni, a „legfőbb ellenfél” eleddig egyértelműen Johnson-ellenes fegyvertárába besorolta a békepipát is. Természetesen mindez csak egy lehetőség, hiszen Robert Kennedy legfrissebb nyilatkozata a kormány vietnami politikájáról a vetélkedés meglétét tanúsítja. (Talán Humphrey látványos „futtatását” — mint „választ” — nehezményezte Bobby?). Mi azonban most csak a lehetőségre akartunk utalni, aminek a jelentőség gét felmérhetjük abból, hogy nem — lehetetlenség... (A JJ v Fordította: Radó György
