Kelet-Magyarország, 1967. október (24. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-05 / 235. szám

Péter János beszéde az ENSZ-ben (Folytatás az 1. oldalról) — A kedvezőbb európai fejlődés útján álló fő aka­dály az úgynevezett német kérdés egyes vonatkozásai­val! kapcsolatos, amíg a két német állam jelenlegi ha­tárait az összes érdekeltek el nem ismerik, és amíg a két német állam létezését összeurópai szinten el nem fogadják, Európa igazi biz­tonsága nyitott kérdés ma­rad, és a jelenlegi úgyneve­zett európai biztonság in­kább csak látszat lesz. — A német militarizmus és revansizmus máris fel­újította a német határok kérdését, és megindult a i,drang nach osten und wes­ten” a betörés keletre és nyugatra egyaránt. A má­sodik világháború befejezése óta huszonkét év telt el. A nyugat-németországi szélső- jobboldali mozgalmak foko­zódó tevékenységének fé­nyében nem nehéz felismer, ni, hogy a Német Demok­ratikus Köztársaság léte és hatalmas befolyása nélkül a német militarizmus és re- vansizmus ismét felújította volna már a német határok kérdését még Nyugat-Né- metország jelenlegi szövet­ségesei, nyugati szomszédai tekintetében is. Alig néhány nappal ezelőtt az amerikai közvélemény reális képet kapott a mostan} nyugat­németországi politikai viszo­nyokról „A németek” című televíziós riportban. Ez meg­lepő bepillantást nyújtott a különféle újfasiszta árnyala­tok növekvő áradatába. Nemcsak mi, Kelet-Euró- pa szocialista államai, ha­nem Nyugat-Európa államai is elismeréssel tartoznak azért a történelmi jelentősé­gű hatásért, amelyet a Né­met Demokratikus Köztársa­ság gyakorolt Európa békés fejlődésére. A két német ál­lam létezése történelmi tény és történelmi szükségesség lett, csak e tény elismerésé­vel és a két német állam törvényes képviselőinek ak­cióival lehetséges az újra­egyesítés feltételeinek meg­teremtése. A Német Demok­ratikus Köztársaság minisz­terelnöke a közelmúltban a Német Szövetségi Köztársa­ság kancellárjához intézett levelében közvetlen tárgya­lásokat javasolt a két német állam kapcsolatainak nor­malizálását célzó szerződés megkötésére, A nyugatnémet kormány igen jót tenne Eu­rópa népeinek, beleértve a németeket is, ha magatartá­sát hozzáigazítaná az új ja­vaslathoz, amely új fejezetet nyithat a két német állam történetében. A nyugat-európai államok és más kontinensek államai azzal segítenek majd a Né­met Szövetségi Köztársaság­nak megtalálni igazi és kon­struktiv szerepét egy megú­juló Európa életében, hogy fokozzák hivatalos kapcsola­taikat a Német Demokrati­kus Köztársasággal. A békés egymás mellett élés erőinek türelmessége, kitartása, ál- hatatossága és eltökéltsége révén Európában az idő — keleten és nyugaton egy- ránt — a szilárd biztonság javára dolgozik. Péter János hangsúlyozta, hogy az év egyik legörven- detesebb jelensége Afriká­ban játszódott le: az Afrikai Egység Szervezete állam- és kormányfői értekezletének az? elmúlt hónapban Kinshasá- ban tartott negyedik ülés­szaka. Az értekezlet sok ne­hézség ellenére összeült, ez­zel erősítve az afrikai népek összefogását. A Magyar Nép- köztársaság kormánya nagy figyelemmel kísérte a kins- hasai afrikai csúcsértekezlet tanácskozásait és határoza­tait. Megértjük és teljesen méltányoljuk azt a törekvé­süket, hogy elhárítsák az af­rikai államok szétszakadá­sának veszélyét és erősítsék a tagállamok együttműködé­sét — Latin-Amerika, Afrika és Ázsia politikai és gazda­sági viszonyai különösen megromlottak a vietnami háború fokozásának káros nemzetközi kihatása követ­keztében. Ha a világ népei­nek közös erőfeszítésével vé­get tudunk vetni ennek a fegyveres konfliktusnak, ak­kor új lehetőségek nyílnak arra, hogy nemzetközi szin­ten eredményesen foglal­kozzunk a fejlődő országok súlyosodó gazdasági problé­máival. Ezért nagy figyelmet szentelünk az ENSZ keres­kedelmi és fejlesztési konfe­renciájának, amely Uj-Del- hiben ül össze. A magyar kormány kész együttműköd­ni más kormányokkal, füg­getlenül azok gazdasági rendszerétől, hogy elősegítse e konferencia munkájának eredményességét. A nukleáris fegyverek eltiltása — A Szovjetunió által a jelen ülésszakon benyújtott javaslat a nukleáris fegy­verek alkalmazásának eltil­tására vonatkozó egyez­mény megkötéséről, előse­gítheti az általános lég­kör javítását a leszerelés! tárgyalásokon. Amig egy nukleáris nagyhatalom ag­resszív részvételével to­vább folyik a háború Viet­namban, addig lehetetlen megteremteni a minimális kölcsönös bizalom légkörét, jóllehet ez a leszerelés te­rén teendő minden komo­lyabb lépés előfeltétele. A nyilvánvaló nehézségek el­lenére is a magyar kormány amellett van, hogy az atom- sorompó-szerződést alá kell írni, hogy valamelyest javí­tani lehessen a nemzetközi politikai viszonyokat. Ugyanilyen várakozással né­zünk az új szovjet javaslat tárgyalása elé is. Ha a nukleáris nagyhatalmak meg tudnának állapodni az új egyezmény elfogadásá­ban, ez fokozná a biztonság érzését a nem nukleáris államokban. — A jelenlegi nemzetkö­zi politikai válság okozta nehézségekre és veszélyekre való tekintettel nem volna reális, ha nem számolnánk a nemzetek életében bekö­vetkezett nagy változások­kal, amelyek elősegítik, hogy erőnket e nehézségek leküzdésére és a veszélyek kiküszöbölésére összponto­sítsuk. A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 50. évfor­dulója alkalmából emlékez­hetünk itt, a közgyűlés ta­nácstermében arra, hogy a —'T "= = szervezet 1959-ben, fennál­lása idején először, a Szov­jetunió javaslatára foglal­kozott egy olyan átfogó ter­vezettel, amelynek célja az általános és teljes leszere­lés megvalósítása. Ennek a javaslatnak nem volt köny- nyű áttörnie az ellenállás gátjait. Az akkori viták jegyzőkönyvei örökre igen izgalmas olvasmányt nyúj­tanak. Az eddig elért rész­leges megállapodások és a most tárgyalás alatt álló egyezménytervezetek ennek az alapvető javaslatnak szerves részei. Az általános és teljes leszerelés eszmé­je, amely reményteljes új távlatokat nyitott az egész emberiség előtt, a fennma­radás egyetlen alternatívája lett a termonukleáris pusz­tulás veszélyeivel szemben. Ugyancsak a Szovjetunió javaslatára alkotta meg a közgyűlés 1960-ban a gyar­mati területek függetlensé­géről szóló nyilatkozatot. A szocialista államok fejlődé­se és a nemzetközi politikai életben való részvételük nagymértékben hozzájárult á nemzetközi viszonyok kedvezőbbé tételéhez, a gyarmati elnyomás alatt élő népek függetlenségi har­ca számára. A fejlődő or­szágok jelenlegi igényei és részvételük a nemzetközi szervezetekben azt követe­lik tőlünk, hogy szembe­szálljunk a háborús veszé­lyekkel és a mesterséges hidegháborús kérdésekkel és harcoljunk az emberiség létét érintő időszerű kérdé­sek igazságos megoldásáért. — 1963-ban a moszkvai részleges atomcsendszerző- dés idején remélhető volt, hogy az éles hidegháborús akciók hiábavalósága és a fegyveres beavatkozások meghiúsulásának tapaszta­lataiból okulva rendezet­tebb nemzetközi élet felé fogunk haladni. A várako­zásokat azonban megcáfolta egy sor káros esemény, mindenekelőtt a vietnami háború felelőtlen eszkalá­ciója. A vietnami háború befejezése nélkül nem le­het jelentős előrehaladást elérni. A gyarmati rendszer maradványait a lehető leg­hamarabb fel kell számolni. A Biztonsági Tanács öt állandó tagjának együttmű­ködését helyre kell állítani. Létre kell hozni azokat a feltételeket, amelyek mel­lett biztosítani lehet a Kí­nai Népköztársaság részvé­telét a szervezet munkájá­ban. Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy Francia- ország visszatérhessen a le­szerelési tárgyalásokhoz. Az ENSZ-ben eddig nem kép­viselt államoknak megfele­lő lehetőséget kell biztosíta­ni az egyenlőség alapján va­ló részvételre, amint azt a főtitkár jelentése java­solja. Az Egyesült Nemze­teknek meg kell szabadul­nia a múlt szégyenletes ter­heitől. A Távol-Keleten a szervezet még most is a koreai háborúban részt vett hadviselő félnek számít, a fegyverszüneti szerződés hatálya alatt. Hogyan sza­badulhat meg az Egyesült Nemzetek a múlt bonyodal­maitól? Van-e egyáltalán valaki, aki azt az idejét­múlt elgondolást támogat­ja, hogy az Egyesült Nem­zetek nevében békeszerző­dést kellene kötni a Koreai Népi Demokratikus Köztár­sasággal? Csak egy reális mód létezik a múlt felszá­molására : szüntessék meg az Egyesült Nemzetek sze­repét ebben az ügyben és vonják vissza az összes ide­gen csapatokat Dél-Koreá- ból. — A jelenlegi helyzetben, a nemzetközi viszonyok to­vábbi romlásának veszélyé­vel szembúi a legfőbb és legsürgősebb feladat: meg­győzni az Egyesült Álla­mokat, hogy meg kell kez­denie a vietnami háború deeszkalációját. Ennek ked­vező kihatásai hamarosan megmutatkoznának. A tag­államok kormányai sokat segíthetnek, ahogyan sokan máris segítenek növekvő meggyőző erővel, hogy meg­nyíljon az út a deeszkalá- ció felé — mondotta befe­jezésül Péter János. A magyar külügyminisz­ter beszédét a világszerve­zet közgyűlésének résztve­vői érdeklődéssel hallgat­ták meg. A beszéd végén tapssal köszöntötték a ma­gyar külügyminisztert. Nyikolaj Amoszov: Szív és gondolat Regény Fordította: Radó György 16. Két évvel később Az út felfelé vezet. Mun­kába igyekszem. Nézegetem az embereket, a fákat, a gépkocsikat. Gondolataim­ban még beszélgetek is ve­lük. De az csak a felszín. Mert belsőmben folyton csak a műtétek villognak. Gon­dolatfoszlányok. „Erről nem szabad megfeledkeznem. Ta­lán jobb, ha amúgy csiná­lom. Itt várni kell. Kivárni. Megkérdezni az érzéstelenítő orvost...” Egy kissé még gesztikulálok is. Ebből elég. Lám, mennyi gyönnyörűség. Májusi reggel. Almavirágzás. Zsenge levél­kék párát ontanak. Tavasz­illat. A szavak csak vesztünkre törnek. Egyébként — a sza­vakra szükség van. Az írói tehetség, úgy látszik, abban rejlik, hogy valaki szóval tud érzéseket kiféjezni... De mégsem', ezenkívül bizonyá­ra az érzéshez is érteni kell. Milyen egyszerű és kelle­mes : kitalálni, megérezni, leírni. Elegem van az érzések­ből. Tán ezért nem is néze­getem az almafák virágait. Eh — minden sokkal egy­szerűbb, én vak vagyok. Úgy rémlik azonban, vala­mikor én is szerettem az alkonyatot, meg a napföl- keltét, nem? Régen. Még a háború előtt. Számomra a háború azóta sem ért véget. Reggel nem gondolok ma­gára a betegre. Reggel még erősen tart minden fék. Csak a műtét jár az eszem­ben, csak a betegség, a szív, a tüdő. Sőt — a pszichikum. De arc nélkül. Szem nélkül. Ma nem tudom fékezni magamat. Különleges eset a sebészi gyakorlatban: mikor az emberek hozzá közel álló betegen kell műtétet vé­geznie. Mégpedig veszélyes műtétet. Az ördög hajtott rá, hogy azokat a beszélge­téseket folytassam vele és behatoljanak a lelkivilágába. * Nem, nem igaz: a leikébe nem hatoltam be. Csak az eszébe, a gondolatvilágába. Ez sem igaz. Mégis a leiké­be. Amely különös, gyengéd és ugyanakkor olyan szá­raz is volt, mint‘egy képlet. Professzorom, te fejlődői. Állj meg! Ez veszélyes. Mé­lyebb légzés, nagyobb lépé­sek. Minden érzésnek véget vetettél tegnap este, lefek­vés előtt egy jókora adag luminállal. Aztán mélyen aludtál. Hát ő? Igen fontos, hogy a beteg jól kialudja magát. Az izgalom szörnyű ellensé­ge a szívnek. Még az egész­séges szívnek is. Dehát ho­gyan lehetne kiküszöbölrf az izgalmát, amikor ő min­dennel tisztában van. Mások bizakodnak, nem értik, mi­ről van szó, azokat könnyű rászedni. Szasa matemati­kus, mindent számításba vett: az összes lehetősége­ket, a véletlen tényezők esetleges szerepét. Én, sajnos, nem érzem megnyugtatóaknak a számítá­sait: túlságosan derűlátóak. Néhány körülményt — ma­tematikai nyelven szólva: korrekciós faktort — nem közölhettem vele. Én ma­gam azonban meglehetősen jól ismerem ezeket. Még van idő. Még oda­mehetek és felfüggeszthe­tem a műtétet. Jobban meg­nézhetem. Nyomasztó história. Egész valóm lázadozik az ostoba bajok ellen, amelyekből az élet áll. Minek a sok beteg­ség, veszekedés, háború, em­berüldözés? És megint bu­ta kérdéseket teszek fel ma­gamnak, mint néhány évvel ezelőtt. Ezekre már van fe­lelet, illetve szabatosabban: lehet rájuk feleletet kapni. És megint Szasa — a vele folytatott beszélgetések után sok minden megvilágoso­dott. Nem győzött lelkesed­ni a koponyájáért. Egészség­gel és egy cseppnyi becs­vággyal mennyire vihette volna! Ez a szó „egészség” épp a mai napon igen fur­csán hangzik. Hiszen maga az élete jutott ma mezsgyé­jéhez. Nagyon kívánom emléke­zetemben sorra venni ösz- szes találkozásainkat, min­den beszélgetésünket. Nem szabad! Majd ha a műtét véget ért, akkor lesz rá idő, elég. A szerkezet le­jár, a rugó elernyed, már semmi sem csinálható visz- sza... akkor jöhet az emlék, rogyásig. Tízéves az íírkorszak Ünnepi megemlékezések Moszkvában Az egész szovjet nép szer­dán nagy jelentőségű évfor­dulót ünnepelt: az „űrkor­szakot” megnyitó Szputnyik —1 fellövésének 10. jubi­leumát. Az ünnep jegyében sok ezren vettek részt a „hősök fasorának” felavatá­sán. A moszkvai Béke sugárút és az égbetörő Kozmosz­emlékmű közvetlen közelé­ben nyílik a „hősök fasora” a sétány mentén három mé­teres talapzaton állnak a szovjet űrkutatás hőseinek mellszobrai. A hősök galé­riáját Vlagyimir Komarov- nak, a hősi halált halt űrha­jósnak a szobra zárja le. A szerdán megjelent moszkvai lapok terjedelmes cikkekben méltatják a nagy nap jelentőségét. „A koz­moszba vivő utat a szocializ­mus nyitotta meg” — „Októ­ber hazája — a szputnyik hazája”, — „A Szovjetunió a világűr első felfedezője” — ezek a vezércikkcímek is azt húzzák alá, amit a Prav­da hangsúlyoz: az első mű­hold fellövésének elévülhe­tetlen érdeme a szovjetek országát illeti. A tíz évvel ezelőtt végrehajtott hőstett fényesen példázta a szo­cializmus alkotó erőinek nagyságát, az októberi for­radalomban született új rend­szer gazdasági hatalmát és gigászi teremtőerejét, a szov­jet tudomány és technika nagyszerű sikereit. Az évforduló alkalmából a szovjet lapok hasábjain rendre megszólaltak a koz­mosz hősei, az űrpilóták, Gagarin, Tyitov, Leonov, Feoktyisztov, Nyikolajev nyilatkozott a sajtó képvi­selőinek. As amerikaiak újabb fekete napja Hanoi (MTI) : Újabb fekete napot köny­velhetnek el a Vietnam­ban tartózkodó amerikai Vietnamban csapatok. Hivatalos jelenté­sek szerint szerdán a Viet­nami Demokratikus Köztár­saság légi terében nyolc re­pülőgépüket lőtték le. A lagosi csapatok elfoglalták Emikul Lagos (MTI): Az AFP a lagosi kor­mány közleményére hivat­kozva gyorshírben jelentet­te, hogy a szövetségi csapa­tok elfoglalták Enugut, a sza- kadár Biafra fővárosát. Szovjet-jordániai tárgyalások Moszkva (MTI): Szerdán a Kremlben folytatódtak a szovjet—jor- dániai tárgyalások. A megbeszélésekben szov­jet részről Nyikolaj Podgor- nij, a Legfelső Tanács el­nökségének elnöke, Dmitríj Poljanszkij, a miniszterta­nács elnökének első he­lyettese és más államfér­fiak, jordániai részről Husz- szein király és kíséretének tagjai vettek részt. Francia paraszttüntetések háromszáz sebesülttel Hivatalos közlemény sze­rint csaknem háromszáz se­besült, köztük egy életveszé­lyes állapotban lévő áldozata van a Franciaország sok vi­dékén hétfőn lefolyt nagy­szabású paraszttüntetéseknek, amelyek helyenkint zavargás képét öltötték. A hétfői ösz- szecsapásokkal a miniszter- tanács kedd délelőtti ülésén foglalkozott. Az itt elhang­zott állásfoglalások De Gaulle tábornok és Edgar Faure földművelésügyi miniszter részéről azonban nem nyug­tatták meg a háborgó pa­rasztokat és szervezeteiket, akik elsősorban amiatt elé­gedetlenkednek, hogy a kö­zös piaci vámhatárok 1963- ban bekövetkező eltörlése és az ezt előkészítő árszabályo­zás tönkremenéssel fenyegeti az állattenyésztéssel és tej­termeléssel foglalkozó kis- és középparasztokat Francia- országban, és egyúttal az or­szág nyugati felében kiter­jedt vidékeknek súlyos gaz­dasági nehézségeket okozhat. Most azonban szaporázd a lépteidet! Gyorsabban! A sebész legyen szívós és asz­kéta. Azt hiszem, minden elő­készület már tegnap meg­történt. Még külön megbe­szélést is tartottunk, mi a műtét résztvevői, úgy, ahogy három évvel ezelőtt tettük, az első motoros operációk előtt. Az egész klinika fel van ajzva, Szasa a kedven­cünk. Többen bizonyára ezt gondolják: jaj, csak a főnök ne legyen goromba. Ezúttal nem a sértésektől félnek — azt mondják: rosszabbul ope­rálok olyankor, ha gorom- báskodom. Logikus dolog, de régebben nem így volt. Hja, a kor. Nem leszek goromba. Nem szabad gorombának lennem. Már itt is van a klini­kánk. Szép épület, előtte sá­padt levelű nyárfák. Ilyen­nek látják, nyílván, akik el­haladnak mellette. Én nem tudom ilyennek látni. A szenvedések mindig komorrá tették számomra. A műtét utáni helyiségnek két ablaka van. Az egyik nyitva áll, korai virágokból kötött csokrot látok benne, mögötte azonban gondola­tomban felmerülnek az oly sokszor látott képek. Ne! Elűzöm őket, nem fogok visszagondolni. Nem szabad. Csak minél kevesebb érzést. Padok. Már itt ülnek a betegek hozzátartozói. Min­dig itt ülnek, kivéve a leg­hidegebb napokat. Anyák, kis pácienseink szülei. Né­melyik boldog, mások sze­rencsétlenek. Kifürkészhetet­len arckifejezéssel haladok el mellettük. Hogy is moso­lyoghatnék, amikor a lelkem csupa szorongás. S egyálta­lán — nem szeretek a hoz­zátartozókkal beszélni. Nem mintha hiányoznék belőlem a türelem és a tapintat, de a hangomban nincs elég me­legség. Ez, persze helytelen. Valahogyan azonban véde­keznem kell a szomorúság ellen, amely érzem itt kö­rös körül mindent átitatott. Nem hallgathatom végig problémáikat. Szerencsétle­nek, de mégis — egészsége­sek. Elég nekem maga a beteg. Hét igen, Szasa felesége vár rám, Raisza Szergejev- na, röviden: Raja. Általában véve, jó asszony. Mégsincs kedvem, hogy vele találkoz­zam. Mindent megmondtam neki, nincs további közlen­dőm. Raja nem érti férjé­nek súlyos állapotát és ir­tózatosan retteg a műtéttől. Más embert ilyen körülmé­nyek közt nem is operálnék meg. Hiszen a beteg, ha ma­ga kívánja is a műtétet, meghalt, a hozzátartozók azonban itt maradnak. Es bizonyítani semmit sem le­het. Mindig a sebész az oka a bajnak. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents