Kelet-Magyarország, 1967. október (24. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-29 / 256. szám
A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum jubileumi kiállítása a Műcsarnokban Garat Gábor: ASZTRONAUTA Ä Magyar Munkásmozgalmi Múzeum méreteiben ifi nagy műcsarnoki kiállítása a forradalom 50 esztendős útját, a Szovjetunió és a szocialista világrend- szer fejlődését foglalja ösz- sze múzeumi tárgyak, ritka dokumentumok, fényképek és fegyverek, zászlók és plakátok tárlatával; seregnyi olyan újszerű megoldással, amelyeket eddig kiállításokon nem láthatott a hazai néző. Logikus folytatása, betetőzése volt a bolsevik harc a modern munkásmozgalomnak. Marx és Engels tanításainak. „Kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete” — hirdeti a Kommunista Kiáltvány mondatát az első térképfal felvillanó táblája, s utána sorra világlanak fel az országok a stilizált Európa- térképen. Az országokat ezúttal fényképekből, régi korabeli metszetekből ámították össze, s az automatikus felvillanások sorrendjében válnak láthatóvá a kiáltvány korának első nagy történelmi megmozdulásai. Ezután az I. Internacioná- lénak és az első proletár államnak. a Párizsi Kommün- nek állít emléket a kiállítás. Az imperializmus kialakulásáról szóló dokumentumokat követi Ejzenstein világhírű filmjének óriásira nagyított filmkockája, amely a Patyomkin cirkálót mutatja. világitó diasorozatot az 1905-ös forradalomról, s elsötétített „kukucskálót” a Patyomkin útjáról. Lenin nagyméretű portréja után a világháború, a 17-es februári forradalom, az ideiglenes kormány és a kettős hatalom emlékei következnek, s máris ott áll a néző a Téli Palota ostrománál: a terem közepén lévő hatalmas tabló az ostromot mutatja. S mást is: a kép előtt hatalmas makett. Pétervár fontosabb épületeivel, hátrább egy vetítőernyő, s valahol — nem látni, csak hallani — egy magnetofon. Peregnek az események: „1917. október 7. Lenin megérkezik Petrográdba, az Ugyelnaja vasútállomásra.” Mindez nemcsak hallható látható is; mozdul az első dia, mutatja az eseményt a vetítőernyőn, s ugyanakkor kivilágosodik a maketten is egy kis, pontos épültmás, a vasútállomásé. így mutatja tovább kép, hang és makett október huszonnégy legfontosabb eseményét, egészen a béke és a föld dekrétumáig. Gombnyomással működtethető berendezések vonják be a nézőt az eseményekbe a második teremben is. amely a forradalom elterjedését, ^győzelmeit és harcait illusztrálja. Középen kis könnyű hintó áll, rajta géppuska, ez a „tacsanka”, rekonstruált pontos mása a polgárháború harci eszközének. A terem másik sarkában modern szoborcsoportra emlékeztető érdekes dioráma mutatja a polgárháború egyik utolsó csatáját. Éppen a forradalom harmadik évfordulóján, november 7-én győztek Perekopnál a Vörös Hadsereg katonái, erről beszél ugyancsak a néző „vezérelte” magnóról Kun Bé- láné hangja, — valamint Kun Béláról, aki ekkor a déli front katonai *anácsá- nak tagjaként tevékenykedett. Hatalmas kivilágított térkép ismét sok gombbal, kigyulladó lámpácskákkal mutatja a polgárháború frontvonalait. Épp oly mint az híres, történelmi nevezetességű villanyfényes térkép, amelyen Lenin hajdan a Goelro-tervet szemléltette. Miért őt vette szárnyára a hír, miért nem a tervezőt, az építőket? — kérdeném, hisz ő a képletben az esetleges x, az eredmény úgy is kijön, ha más van a helyén! És miért van, hogy mégis, magam is, ösztöneimmel érzem: ő a nagy, a többi mind — tisztes vagy lángeszű — de érte felgyűlt élő s holt adat?! A többi szinte megszámlálhatatlan, oly számos, hogy már-már személytelen; a szerkezet testéből nem hiányzik Kepler, se Laplace, de a Neándervölgyi sem, ki-ki a maga művével; s ezernyi munkás szülötte test az, s tudósé, mérnöké, — de az a test, mit ő küldött a légen túlra, az sorsa szerint az övé volt, csak az övé, mígnem a birtoklás e végső vonzáskörétől is elrúgta magát, s meglátták mindenek, hogy benne lett emberszabásúvá a tenger tapasztalás s a milliónyi tett; mert ő a hős — s ekként, egy lendülettel, _ ő alkot úgy, mint hosszasan és összesen a nép: övéinek s művének felajánlva egyetlen és értelmes életét. Ünnepi kiadványok a forradalom 50. évfordulójára Petrograd — az események színhelye (makett) Erre, a gazdasági fellendülésre is érdekes tárgyak emlékeztetnek a harmadik teremben, ahol a békés építőmunka, az első szovjet ötéves tervek, a Nagy Honvédő Háború története villan fel. A többi között két téglát látni itt, vallatott partizán kínnal bekarcolt üzenetével: „Nem szóltam egy szót sem.” A negyedik terem fő falát elfoglaló hatalmas térképen négy fázisban gyulladnak ki a lámpák a műanyagfal alatt. Először a felirat: „Korunk fő tartalma a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak megkezdődött átmenet a kapitalizmusból a szocializmusba.” A kommunista és mun- . káspártak 1960-as dokumentumából vett idézetet villanó térkép-országok illusztrálják: a Szovjetunió és Mongólia hatalmas vörös foltja; a második fázisban, a háború után szocialistává vált országok piros alakzatai és az ugyanakkor függetlenségüket elnyerő gyarmati népek fehér országai, majd néhány másodperc után a napjanikban felszabadult gyarmatok és a szocialista Kuba vöröse, mint a nagy forradalom eredményei. Szocialista országok zászlai fogják körül a térképet, s körben a szocialista népek életének fonios eseményei. Stilizált térkép szemlélteti a KGST-orszá- gok gazdasági életét. ott fénylik rajta a kis „csőfolyó”, amely a valóságban a hatalmas barátság kőolaj- vezeték. Nyolcméteres modern egyedi plasztika — stílusa emlékeztet a fiatal szovjet művészek első éveinek korszerű emlékműterveire — az űrkutatás nagyjait és hőseit köszönti, vitrinekben és tablókban áll a Szovjetunió mai életének, munkájának, kultúrájának látványos jele; Déli-sarkot megjárt expediciózászló. szovjet tudósok Lenin- és Nobel-díj diplomái, népművészeti tárgyak, technikai érdekességek. Tizedét sem mondtuk el a látnivalóknak, a múzeális értékű fényképek százának, szobroknak és képeknek —; a moszkvai Forradalmi Múzeum gyűjteményének ezer darabját adta a kiállításhoz, s a magyar társintézmény is méltó anyaggal egészítette ezt ki. Akárcsak további szervek, egyesületek: az egyik teremben bélyegkiállítást látni, címe: „1917—1967 a bélyegek tükrében”, mellette „A szocialista könyv útja Magyarországon” címmel könyvkiadóink mutatják be a múlt századtól napjainkig a forradalmi munkásmozgalom kiadványait. A szakemberek, mú- zeológusok a legjobbat nyújtották az évfordulóra. A rekonstruált „tacsanka” A párizsi ko mmiinárok fala Foto: Gábor A budapesti Athenaeum, illetve a Kossuth nyomdában elkészült a Szépirodalmi Könyvkiadó két ünnepi kiadványa, amelyek az októberi forradalom 50. évfordulójára jelennek meg. Gyurkó László „Lenin, október” című művét régóta várja az olvasóközönség; már a Kortárs című folyóiratban közölt kisebb szemelvények igen élénk érdeklődést váltottak ki évekkel ezelőtt. A nemzetköz Lenin-irodalomban újszerű, sőt egyedülálló könyv szakit a szokásos életrajzok hagyományával. Gyurkó a tudományos adat feltárási-a törtéftetfiíozófiái' fneditáció. a lélektani elemzés módszerét ötvözi össze és modern esszé-stílusban írott művében az eleven Lenint mutatja meg. A kötet anyagának újszerűségére jellemző példa, hogy levéltári kutatások nyomán Gyurkó László először közli annak a Központi Bizottsági ülésnek a jegyzőkönyvét, amelyen Lenin és a bolsevikok vezetői a fegyveres felkelést elhatározták és időpontját megállapították A kötet mintegy 50 oldalnyi fényképet is tartalmaz, nálunk jórészt eddig ismeretlen felvételeket. A Lenin, október borítólapját és tipográfiáját Lengyel Lajos Kossuth-díjas művész készítette. Illés Lajos, több kiváló, népszerű összeállítás szerkesztője válogatta az Új kor nyitánya című antológiát. A kötet magyar íróknak és költőknek az októberi forradalomról, Leninről, a Szovjetunióról, a szocializmus térhódításáról szóló legszebb verseit, novelláit, legérdekesebb emlékezéseit, vallomásait, jegyzeteit foglalja magába. A forradalmat üdvözlő versek nyitják meg a sort, majd a Tanácsköztársaság idején született, illetve magyar internacionalisták harcait idéző művek következnek. A moszkvai emigrációban élők írásai után az ellenforradalmi elnyomás, a háború, a fasizmus ellen tiltakozó verselj és prózái írások következnek. A felszabadulás élménye tükröződik a következő ciklusban, irodalmunk idősebb és fiatalabb nemzedéke a forradalom éltető eszméjéről és a mai Szovjetunióról írott művei zárják az antológiát. A bevezető tanulmányt Illés Lajos írta, a tipográfia és kötésterv Pintér László munkája. A két ünnepi kiadvány a közeljövőben kerül, a könyvesboltokba. A járási kultúrházban a műkedvelők vetélkedőjét tartották. A zsűri asztalára vörhenyes lámpafény- darab hullott, amely csak a teritőn fekvő rózsaszínű jegyzetfüzeteket és az átlyukasztott listákat világította meg. A zsűri elnöke, — zárkózott, szemüveges, koros zeneszerző — alig szólt valamit, arcáról bajos lett volna leolvasni, hogy tetszett-e neki valami, avagy sem. A zsűri másik tagja egy fiatal konzervatóriumi aspiránsnő, aki a zeneszerzővel érkezett. Ott ült még a zsűriben a kultúrház művészeti vezetője is. Végtelenül hosszúra nyúlt a műsor, énekkarok, táncosok, felolvasók, s megint kórusok váltogatták egymást a színen. Valamennyit nagy nyugalommal, érzéketlen figyelmetlenséggel nézte végig a zeneszerző, nagyritkán kipipált egy-egy műsorszámot. Most egy tizenöt-tizenhat éves forma apró, félszeg, piros arcú kislány jelent meg. Tömör lenszín cofját az esemény fontosságának kedvéért — vagy inkább, hogy idősebbnek és szoli- dabbnak lássék — tarkóján koszorúba fonta. Hatalmas, kopott bajánt cipelt magával, melynek bársonyból készült a fujtatója. Anatolij Kuznyecov: A kopott baján A rendezők elfelejtettek széket adni a lánynak, aki csak nézett, álldogált, majd elszaladt a színfalak mögé. A teremben néhányan már nevetni kezdtek. Aztán a lány maga hozott széket, leült, elrejtőzött a hatalmas baján mögé, ujját annak gombjaira tette. A teremben megint sustorgás hallatszott. A lány gyors, ijedt mozdulattal széthúzta a fuj- tatót. A hangszer csodálatosan zengett. Ismerős, felkapott moltío- venyászkát játszott. Valamikor hallás után tanulta meg, később, a kultúrházban kottáról. Csakhogy nem olyan könnyű ezt úgy játszani, ahogyan kell: könnyedén, természetesen, lendülettel, hogy mindenki lélegzetvisszafojtva figyeljen. A művészeti vezető előredőlt, szorongva figyelte a lány cikázó kezét. Az aspiránsnő is megváltoztatta eddigi tartását, letette töltőtollát is, s jóságos, sőt gyengéd pillantással figyelte a lányt. A zeneszerző megtörölgette szemüvegét, s a listán keresgélt. Végre rátalált: Nyina Mokina, tanuló, nagyharmonika. A taps csak alig-alig volt hosszabb a szokásosnál, s mindössze a távoli sarokban, ahol a törzsközönség helye van, csapódott össze néhány tenyér továbbra is a beállott csendben. > A szám után szünet következett. A zeneszerző kiment az üres erkélyre, s élvezettel rágyújtott egy arany végű cigarettára. Aztán eszébé jutott, hogy beszélni akart a kis bajánossal, elnyomta a cigarettát és keresésére indult. A kislány a színpadi feljárónál ült egy sarokba dobott poros díványon és nagy erőfeszítéssel kényszerítette magát, hogy ne sírjon. A zeneszerző a lány mellé ült. Hamarosan meg, tudta, hogy rövid ideig a művészeti vezető tanította a lányt. Már késő este volt, amikor a zeneszerző elindult a kultúrházból. Csak ritkás lámpafény világította meg a kitaposott útszélt, így hát csetlett-botlott a sárban. Sokáig bolyongott a kerítések mentén, mérgelődött, hogy az utcasarkokon nincs névtábla, a házszámokon meg nem lehet kiigazodni. A legelső, ami a szemébe tűnt Mokináék lakásában, a megszámlálhatatlanul sok fénykép. Az ablaknál lévő kis pádon pedig ott hevert az öreg baján, ügyetlenül eligazgatott táskájában. Nyina már leengedte ezt a komikus kontyot. Hosszú coffal még kedvesebbnek tűnt a zeneszerző szemében. Nyina anyja — sovány, kissé már hajlott asszony — figyelmesen, de cseppet sem meglepetten kínálta hellyel a vendéget. Hamar kiderült, hogy csupán ketten laknak a házban, az apjuk a háború után halt meg. Karcolás nélkül végigélte a háborút, hazajött, lefeküdt és egy éjszaka elvitte a szive. A baján ő utána maradt, s a kis; lány egy kicsit próbálgatta. Szimfóniákat ugyan nem ismer, de érti a kottát, szol-
