Kelet-Magyarország, 1967. október (24. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-22 / 250. szám

Egy hét a világpolitikában A kozmoszban és a Földön — Vietnam jegyében Közel-keleti csúcsforgalom — Különös „munkahét“ Az elmúlt hét „százados szenzációját” nem a Földön, hanem a kozmoszban je­gyezték feL A „legközeleb­bi” esemény — nyolcvan- millió kilométernyire ját­szódott le. Első ízben sike­rült bolygóközi összekötte­tést megvalósítani, s a szov­jet felségjelvényeket ma­gával vivő űrállomás sikere­sen ereszkedett le a Venus felszínére. A világűr nagy újdonsága természetesen üze­net volt világunk számára is: kifejezte, hogy a nagy október ötvenedik évfordu­lójára készülő szovjet ál­lam milyen tudományos és műszaki teljesítmények el­érésére képes. Az eltelt napok króniká­jába azért bőven jutott föl­di esemény is. Egy ország­névtől volt hangos a világ, Vietnam visszhangzott mind az őt kontinensen. A béke- világmozgalom kezdemé­nyezésére szolidaritási hetet és vietnami világnapot szer­veztek. Hatalmas tömegek mozdultak meg, ítélték el az Egyesült Államok ag­resszióját, s amit érdemes talán külön is aláhúzni: magában Amerikában is je­lentős tüntetésekre került sor. Washington pozíciója te­hát mindinkább elszigete­lődik, még saját szövetsége­sei is egyre több kétellyel tekintenek a vietnami ka­land folytatására. Jó példa erre, hogy az ENSZ általános vitájában 43 küldöttség kö­vetelte a VDK bombázásá­nak azonnali és feltétel nélküli beszüntetését. A szocialista országok és a harmadik világ államai mellett a NATO több tagja ts élesen bírálta az Egye­sült Államokat, a „lázadó” Franciaország épp úgy, mint a „hűséges” Kanada. Az amerikai vezető körök azon­ban változatlanul nem hall­gatnak a józan figyelmezte­tésekre, sőt úgy tűnik, hogy most következik a legkriti­kusabb Időszak. Amint ez közismert a jövő év novem­berének elején bonyolítják le az amerikai elnökválasz­tást. Nemrég még csaknem biztosra vették Johnson új­raválasztását, újabban azon­ban erősen megcsappantak esélyei, sőt egyes amerikai lapok az elnök népszerűt­lenségi rekordjáról írnak. Hiába, most már percenként 50 ezer dollárba kerül a vietnami háború, s négy- percenként egy-egy amerikai halottat vagy sebesültet kö­vetel. Washingtonnak tehát valamit tennie kell, s mivel az ésszerű visszavonulásra egyelőre nem hajlandó, fennáll a veszélye az eszka­láció fokozásának. Ez mutatkozik meg Haip­hong térségében, amely je­lenleg a légiháború központ­jában áll. Az amerikai tá­bornokok a Clamp (szoritó- kapocs) hadművelet kereté­ben el akarják vágni a négyszázezres kikötővárost, a VDK tengeri kapuját az ország más területeitől. Ezért minden célpontot tá­madnak a környéken, azo­kat is, amelyeket eddig el­kerültek. A bombázások károkat okoznak és áldoza­tokat szednek (az elmúlt na­pokban egy középiskola romjai alól harmincegy diá­kot és egy tanárt már csak "holtan tudtak kiemelni), de alapvető céljukat nem ér­hetik el. Haiphong neve vietnamiul „tengeri erődöt” jelent, s valóban bástyaként dacol a támadókkal. A for­galom és a szállítás folyta­tódik, a fontos nyersanya­gok és áruk eljutnak az or­szág minden részébe. A légi­kalózok számlája pedig mind súlyosabb, immár kétezer- négyszázadik gépüket lőtték le — éppen Haiphong fe­lett... Vietnam népének ezt az elszánt küzdelmét segítették a hét tömegdemonstrációi amelyek során a magyar dolgozók is kifejezésre jut­tatták haragjukat az ag- resszor ellen, segítőkészségü­ket a hősi harcosok iránt. A washingtoni politikater­vezők pedig hatásos figyel­meztetésben részesülhettek: számításba kell venniök a nemzetközi közvéleménynek ezt a hangulatát. Ami a másik nagy válság­komplexumot, a közel-keleti kérdést illeti — hétfőn kel­lett volna napirendre ke­rülnie az ENSZ közgyűlésé­ben. A vitát bizonytalan idő­re elhalasztották ugyan, még­is a napirenden van... A ha­lasztás ugyanis éppen azért történt, hogy kevésbé lát­ványos, de talán eredménye­sebb módszerekkel próbálja­nak megegyezésre jutni. A Biztonsági Tanács tagjai lá­zasan tanácskoztak, sőt bi­zonyos szovjet—amerikai diplomáciai érintkezésre is mód nyílott Egyelőre azon­ban nincs jele annak, hogy a vita kimozdult volna a holtpontról, sőt a szélsőséges izraeli kijelentések — ame­lyeket az Egyesült Államok cseppet sem fékez -r- növe­lik a feszültséget. Az arab világban ugyan­akkor folytatódik az a ta­nácskozássorozat, amely az elmúlt időszak nagy önvizs­gálatának keretében kezdő­dött meg. Husszein jordániai király Nasszerral majd Bu- mediennel találkozott, a Szí­riái vezetők iraki kollégáik­kal tárgyaltak. Jelentős bel­ső mozzanatok is lejátszód­tak: Egyiptomban államosít­ják a nagykereskedelmet, Szíriában meggyorsítják a földreformot. Úgy tűnik, hogy az arab országok —a kudarc sokkja után — egy­részt igyekeznek megerősíte­ni belső helyzetüket, más­részt biztosítani kívánják az egységes cselekvést, lega­lábbis néhány fontos terü­leten. (Bumedien és Hussze­in személyében például két olyan államfő találkozott, akik néhány hete még lehe­tetlennek találták volna a személyes tárgyalást.) Ha ez a folyamat tovább foly­tatódik és nem torpan meg, pozitív hatással lesz a kö­zel-keleti eseményekre. Nem volt csendes a hét Európa közepén sem. Nyu- gat-Berlinben úgynevezett provokációs munkahét zaj­lott le, amelynek megtartá­sa ellen úgy a Szovjetunió, mint a Német Demokratikus Köztársaság határozottan fel­lépett. A „munkahét” gya­korlatilag azt jelentette, hogy Kiesinger kancellár, Brandt külügyminiszter, s a képvi­selőházi bizottságok Nyugat- Berlinbe repültek, hogy az ottani Bundeshausban tart­sanak üléseket. Mindennek természetesen semmi köze sem volt valamiféle építő munkához, csupán annak bi- zonygatásául szolgál, hogy Nyugat-Berlin „az NSZK ré­sze.” Mivel a szocialista or­szágok a nyugati övezetet külön politikai egységként kezelik (s nem ismerik el azt a nyugatnémet álláspon­tot, hogy az említett berlini kerületek NSZK tartományt képeznének) — a münkahét csak tovább rontotta a hely­zetet. Bonnak valószínűleg az is célja volt a miniszte­rek és képviselők repűlteté- sével, hogy támogassa Schütz-öt, az új főpolgár­mestert, aki a megbukott Al­berts helyébe állt. De va­jon, ha az előd éppen azért volt kénytelen laköszönni, mert Nyugat-Berlin égető problémáira képtelen volt megfelelő megoldást talál­ni, — csatát nyerhet-e az utód egy ilyen hamisan csen­gő nyitánnyal, provokációs belépővel? Réti Ervin Nyikolaj Amoszov: Szív és gondolat Regény Fordította: Radó György 28. — Varrja csak be nekem, «nélkül biztosan meghalok. Mit számít az: billentyűvel vagy anélkül, egy hónappal korábban, vagy későbben? Valóban: mit számít ez? Egy élni vágyó ember bizo­nyára minden napba bele­kapaszkodott volna. Hogy le­galább a tavaszt meglássa még, érezze a virágok illa­tát— Őneki nem számít. Hát nekem? Ha meghal, mit mondhatok magamnak? Ha nem operálom meg, elélhet még egy évig. Ez az élet azonban inkább csak lassú haldoklás lesz. Álmatlanul, fuldokolva, ödémásán. Ma- gatehetetienül. Most még ura a cselekedeteinek. Megjegy­zem, nem egymagában, ha­nem csak velem együtt. Nem afféle közönséges műtét — az egyik sebész nem vállal­ta, elmegyek a másikhoz. No mi az, barátocskám; már mentségeket keresel magadnak? Nem segít az rajtad. A halál csak halál, és te leszel az oka. Ugyan miért ismételge­tem mindezeket? Most már késő: Szasa a műtőasztalon fekszik. Gyima beadja neki thyopental adagját. Elalszik. Mi lehetett az utolsó gon­dolata? Senki se tudja. Én becsületesen ellene szegültem. — Várjunk még! Győződ­jünk meg róla, odanőtt-e Szima műbillentyűje és ha igen, akkor ismét megpró­bálhatjuk. — A következő én leszek. — Nem. Egy könnyebb beteget kell előbbre venni. Önnek nincs rendben a mája, idő kell hozzá, hogy meggyógyítsuk. Magamban ezt gondolom: „Csak legalább még három­négy másik műtétet...” Igen, de ki legyen ez a három-négy? A súlyos betegek mindig ragaszkodnak hozzá: — tes­sék megoperálni. A kockázat nem számít. Én azonban tudom, hogy nem szabad neki műbillentyűt bevarrni, mert a kockázat nyolcvan százalékos. Szima esetében egyszerűen — szerencsénk volt. De meghal az egyik, meghal a másik is, s ezek után hogyan ajánlhatom a harmadiknak? Tessék bebi­zonyítani, hogy a halálese­tek oka állapotuk súlyossá­ga volt. Hiszen ezt még sa­ját magamnak sem tudnám bebizonyítani. Szimánál már két hónap telt el. A műbillentyű két­séget kizáróan odanőtt. Meg kell hát operálni a kö­vetkezőket. Beteg akad bő­ven. Csak ki kell választa­ni és ki kell jelölni vala­kit A külső szemlélő bizo­nyára így látja. Egy vi­szonylag könnyű esetet kell venni, vitathatatlanul elég­telen, de még nem dekom- penzált szívű beteget. Ez egyáltalán nem egy­szerű feladat. Nem lehet elébük állni és így szólni: „Van egy remek új műbillen­tyűnk, bevarrjuk önnek és magas kort fog megélni.” Legtöbben elhinnék, bele­mennének. És ha nem si­kerül? Mit szólnak majd a hozzátartozói? — De hiszen azt mondta, professzor... Megtudja minden beteg. Eljátszottam bizalmukat. (Folytatjuk) Az Aurórától a csillagokig (12) (Befejező rész) J^jT em ritka vendégek a szovjet párt és állam vezetői hazánkban. heonyid Brezs- nyev és Kádár János elvtársak kézfogása a Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusán ismét megpecsételi azt a gyümölcsöző és baráti együttműködést, amely a két párt között a kommunizmus, a szocializmus felépítésének, a béke védel­méért vívott harcnak során kialakult. Az MSZMP kongresszusa óta isme 'ogadhattuk a legmagasabb szovjet párt- és állami vezetőket hazánkban. Brezsnyev és Koszigin, illetőleg Kádár János és Fock Jenő elvtársak örök barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződést írtak alá a .két ország között. Ez a szerződés abéke ügyét szolgálja. A szov­jet állam megszületésének napján békedekrétummal fordult a világhoz, s ehhez ötven esztendő, nehéz, harcokkal töltött évei során is hű maradt. A Szovjetunió képviselte s világon elsőnek az emberiség új korszakát: a háború nélküli, az emberiségnek biztonsá­got és jólétet nyújtó világot. Q azdasági kapcsolataink keretében több mint egymiluárd kilowattóra villamos energiát kapunk a Szovjetunióból a két ország között felépített távvezetéken. A legutóbbi húsz év alatt a magyar—szovjet árucsereforgalom több mint ötvenszeresé­re növekedett, s ma már eléri az évi egymilliárd rubelt. Növekvő nyersanyag-behozata­lunk több mint 50 százaléka a Szovjetunióból származik, amely egyben iparunk kész­termékeinek is legnagyobb külföldi felvevő piaca. Kapcsolataink a jövőben, az 1966—70 évi hosszú lejáratú megállapodás szerint tovább bővülnek.

Next

/
Thumbnails
Contents