Kelet-Magyarország, 1967. október (24. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-22 / 250. szám
Egy hét a világpolitikában A kozmoszban és a Földön — Vietnam jegyében Közel-keleti csúcsforgalom — Különös „munkahét“ Az elmúlt hét „százados szenzációját” nem a Földön, hanem a kozmoszban jegyezték feL A „legközelebbi” esemény — nyolcvan- millió kilométernyire játszódott le. Első ízben sikerült bolygóközi összeköttetést megvalósítani, s a szovjet felségjelvényeket magával vivő űrállomás sikeresen ereszkedett le a Venus felszínére. A világűr nagy újdonsága természetesen üzenet volt világunk számára is: kifejezte, hogy a nagy október ötvenedik évfordulójára készülő szovjet állam milyen tudományos és műszaki teljesítmények elérésére képes. Az eltelt napok krónikájába azért bőven jutott földi esemény is. Egy országnévtől volt hangos a világ, Vietnam visszhangzott mind az őt kontinensen. A béke- világmozgalom kezdeményezésére szolidaritási hetet és vietnami világnapot szerveztek. Hatalmas tömegek mozdultak meg, ítélték el az Egyesült Államok agresszióját, s amit érdemes talán külön is aláhúzni: magában Amerikában is jelentős tüntetésekre került sor. Washington pozíciója tehát mindinkább elszigetelődik, még saját szövetségesei is egyre több kétellyel tekintenek a vietnami kaland folytatására. Jó példa erre, hogy az ENSZ általános vitájában 43 küldöttség követelte a VDK bombázásának azonnali és feltétel nélküli beszüntetését. A szocialista országok és a harmadik világ államai mellett a NATO több tagja ts élesen bírálta az Egyesült Államokat, a „lázadó” Franciaország épp úgy, mint a „hűséges” Kanada. Az amerikai vezető körök azonban változatlanul nem hallgatnak a józan figyelmeztetésekre, sőt úgy tűnik, hogy most következik a legkritikusabb Időszak. Amint ez közismert a jövő év novemberének elején bonyolítják le az amerikai elnökválasztást. Nemrég még csaknem biztosra vették Johnson újraválasztását, újabban azonban erősen megcsappantak esélyei, sőt egyes amerikai lapok az elnök népszerűtlenségi rekordjáról írnak. Hiába, most már percenként 50 ezer dollárba kerül a vietnami háború, s négy- percenként egy-egy amerikai halottat vagy sebesültet követel. Washingtonnak tehát valamit tennie kell, s mivel az ésszerű visszavonulásra egyelőre nem hajlandó, fennáll a veszélye az eszkaláció fokozásának. Ez mutatkozik meg Haiphong térségében, amely jelenleg a légiháború központjában áll. Az amerikai tábornokok a Clamp (szoritó- kapocs) hadművelet keretében el akarják vágni a négyszázezres kikötővárost, a VDK tengeri kapuját az ország más területeitől. Ezért minden célpontot támadnak a környéken, azokat is, amelyeket eddig elkerültek. A bombázások károkat okoznak és áldozatokat szednek (az elmúlt napokban egy középiskola romjai alól harmincegy diákot és egy tanárt már csak "holtan tudtak kiemelni), de alapvető céljukat nem érhetik el. Haiphong neve vietnamiul „tengeri erődöt” jelent, s valóban bástyaként dacol a támadókkal. A forgalom és a szállítás folytatódik, a fontos nyersanyagok és áruk eljutnak az ország minden részébe. A légikalózok számlája pedig mind súlyosabb, immár kétezer- négyszázadik gépüket lőtték le — éppen Haiphong felett... Vietnam népének ezt az elszánt küzdelmét segítették a hét tömegdemonstrációi amelyek során a magyar dolgozók is kifejezésre juttatták haragjukat az ag- resszor ellen, segítőkészségüket a hősi harcosok iránt. A washingtoni politikatervezők pedig hatásos figyelmeztetésben részesülhettek: számításba kell venniök a nemzetközi közvéleménynek ezt a hangulatát. Ami a másik nagy válságkomplexumot, a közel-keleti kérdést illeti — hétfőn kellett volna napirendre kerülnie az ENSZ közgyűlésében. A vitát bizonytalan időre elhalasztották ugyan, mégis a napirenden van... A halasztás ugyanis éppen azért történt, hogy kevésbé látványos, de talán eredményesebb módszerekkel próbáljanak megegyezésre jutni. A Biztonsági Tanács tagjai lázasan tanácskoztak, sőt bizonyos szovjet—amerikai diplomáciai érintkezésre is mód nyílott Egyelőre azonban nincs jele annak, hogy a vita kimozdult volna a holtpontról, sőt a szélsőséges izraeli kijelentések — amelyeket az Egyesült Államok cseppet sem fékez -r- növelik a feszültséget. Az arab világban ugyanakkor folytatódik az a tanácskozássorozat, amely az elmúlt időszak nagy önvizsgálatának keretében kezdődött meg. Husszein jordániai király Nasszerral majd Bu- mediennel találkozott, a Szíriái vezetők iraki kollégáikkal tárgyaltak. Jelentős belső mozzanatok is lejátszódtak: Egyiptomban államosítják a nagykereskedelmet, Szíriában meggyorsítják a földreformot. Úgy tűnik, hogy az arab országok —a kudarc sokkja után — egyrészt igyekeznek megerősíteni belső helyzetüket, másrészt biztosítani kívánják az egységes cselekvést, legalábbis néhány fontos területen. (Bumedien és Husszein személyében például két olyan államfő találkozott, akik néhány hete még lehetetlennek találták volna a személyes tárgyalást.) Ha ez a folyamat tovább folytatódik és nem torpan meg, pozitív hatással lesz a közel-keleti eseményekre. Nem volt csendes a hét Európa közepén sem. Nyu- gat-Berlinben úgynevezett provokációs munkahét zajlott le, amelynek megtartása ellen úgy a Szovjetunió, mint a Német Demokratikus Köztársaság határozottan fellépett. A „munkahét” gyakorlatilag azt jelentette, hogy Kiesinger kancellár, Brandt külügyminiszter, s a képviselőházi bizottságok Nyugat- Berlinbe repültek, hogy az ottani Bundeshausban tartsanak üléseket. Mindennek természetesen semmi köze sem volt valamiféle építő munkához, csupán annak bi- zonygatásául szolgál, hogy Nyugat-Berlin „az NSZK része.” Mivel a szocialista országok a nyugati övezetet külön politikai egységként kezelik (s nem ismerik el azt a nyugatnémet álláspontot, hogy az említett berlini kerületek NSZK tartományt képeznének) — a münkahét csak tovább rontotta a helyzetet. Bonnak valószínűleg az is célja volt a miniszterek és képviselők repűlteté- sével, hogy támogassa Schütz-öt, az új főpolgármestert, aki a megbukott Alberts helyébe állt. De vajon, ha az előd éppen azért volt kénytelen laköszönni, mert Nyugat-Berlin égető problémáira képtelen volt megfelelő megoldást találni, — csatát nyerhet-e az utód egy ilyen hamisan csengő nyitánnyal, provokációs belépővel? Réti Ervin Nyikolaj Amoszov: Szív és gondolat Regény Fordította: Radó György 28. — Varrja csak be nekem, «nélkül biztosan meghalok. Mit számít az: billentyűvel vagy anélkül, egy hónappal korábban, vagy későbben? Valóban: mit számít ez? Egy élni vágyó ember bizonyára minden napba belekapaszkodott volna. Hogy legalább a tavaszt meglássa még, érezze a virágok illatát— Őneki nem számít. Hát nekem? Ha meghal, mit mondhatok magamnak? Ha nem operálom meg, elélhet még egy évig. Ez az élet azonban inkább csak lassú haldoklás lesz. Álmatlanul, fuldokolva, ödémásán. Ma- gatehetetienül. Most még ura a cselekedeteinek. Megjegyzem, nem egymagában, hanem csak velem együtt. Nem afféle közönséges műtét — az egyik sebész nem vállalta, elmegyek a másikhoz. No mi az, barátocskám; már mentségeket keresel magadnak? Nem segít az rajtad. A halál csak halál, és te leszel az oka. Ugyan miért ismételgetem mindezeket? Most már késő: Szasa a műtőasztalon fekszik. Gyima beadja neki thyopental adagját. Elalszik. Mi lehetett az utolsó gondolata? Senki se tudja. Én becsületesen ellene szegültem. — Várjunk még! Győződjünk meg róla, odanőtt-e Szima műbillentyűje és ha igen, akkor ismét megpróbálhatjuk. — A következő én leszek. — Nem. Egy könnyebb beteget kell előbbre venni. Önnek nincs rendben a mája, idő kell hozzá, hogy meggyógyítsuk. Magamban ezt gondolom: „Csak legalább még háromnégy másik műtétet...” Igen, de ki legyen ez a három-négy? A súlyos betegek mindig ragaszkodnak hozzá: — tessék megoperálni. A kockázat nem számít. Én azonban tudom, hogy nem szabad neki műbillentyűt bevarrni, mert a kockázat nyolcvan százalékos. Szima esetében egyszerűen — szerencsénk volt. De meghal az egyik, meghal a másik is, s ezek után hogyan ajánlhatom a harmadiknak? Tessék bebizonyítani, hogy a halálesetek oka állapotuk súlyossága volt. Hiszen ezt még saját magamnak sem tudnám bebizonyítani. Szimánál már két hónap telt el. A műbillentyű kétséget kizáróan odanőtt. Meg kell hát operálni a következőket. Beteg akad bőven. Csak ki kell választani és ki kell jelölni valakit A külső szemlélő bizonyára így látja. Egy viszonylag könnyű esetet kell venni, vitathatatlanul elégtelen, de még nem dekom- penzált szívű beteget. Ez egyáltalán nem egyszerű feladat. Nem lehet elébük állni és így szólni: „Van egy remek új műbillentyűnk, bevarrjuk önnek és magas kort fog megélni.” Legtöbben elhinnék, belemennének. És ha nem sikerül? Mit szólnak majd a hozzátartozói? — De hiszen azt mondta, professzor... Megtudja minden beteg. Eljátszottam bizalmukat. (Folytatjuk) Az Aurórától a csillagokig (12) (Befejező rész) J^jT em ritka vendégek a szovjet párt és állam vezetői hazánkban. heonyid Brezs- nyev és Kádár János elvtársak kézfogása a Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusán ismét megpecsételi azt a gyümölcsöző és baráti együttműködést, amely a két párt között a kommunizmus, a szocializmus felépítésének, a béke védelméért vívott harcnak során kialakult. Az MSZMP kongresszusa óta isme 'ogadhattuk a legmagasabb szovjet párt- és állami vezetőket hazánkban. Brezsnyev és Koszigin, illetőleg Kádár János és Fock Jenő elvtársak örök barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződést írtak alá a .két ország között. Ez a szerződés abéke ügyét szolgálja. A szovjet állam megszületésének napján békedekrétummal fordult a világhoz, s ehhez ötven esztendő, nehéz, harcokkal töltött évei során is hű maradt. A Szovjetunió képviselte s világon elsőnek az emberiség új korszakát: a háború nélküli, az emberiségnek biztonságot és jólétet nyújtó világot. Q azdasági kapcsolataink keretében több mint egymiluárd kilowattóra villamos energiát kapunk a Szovjetunióból a két ország között felépített távvezetéken. A legutóbbi húsz év alatt a magyar—szovjet árucsereforgalom több mint ötvenszeresére növekedett, s ma már eléri az évi egymilliárd rubelt. Növekvő nyersanyag-behozatalunk több mint 50 százaléka a Szovjetunióból származik, amely egyben iparunk késztermékeinek is legnagyobb külföldi felvevő piaca. Kapcsolataink a jövőben, az 1966—70 évi hosszú lejáratú megállapodás szerint tovább bővülnek.
