Kelet-Magyarország, 1967. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-13 / 216. szám

/ NAPLÓ Múzeum a bornak Budán a Vár, a Mátyás-templom és a Halászbástya környéke: kövekkel írt történelem. Minden ház valóságos múzeum. Mesevilág ez; régi épületekkel, sétányokkal, év­százados fákkal. De a budai Vár nemcsak műemlékeiről nevezetes. Hangulatos cukrászdáit, éttermeit szívesen fel­keresik az emberek. Újabb, ugyancsak népszerű színfoltja « budai Várnak a nemrég megnyílt bormúzeum. A Mátyás-templom közvetlen szomszédságában áll a hires Fortuna étterem. Ezt a XVIII. században épült éttermet egészíti ki a tavaly megnyílt Taverna borozó, amelynek mély pincéjében kapott helyet a bormúzeum. Itt összegyűj­tötték az ország valamennyi borpincéjéből a világversenye­ken részt vett díjnyertes magyar borokat. Például a debröi hárslevelű 1964-ben aranyérmet nyert az egyik borver­senyen és ebből három üveg volt a gazdaság birtokában; ezeket a bormúzeum átvette. A gyűjtök, szakértők, vagy az érdeklődök ezeket a ritka palackokat is megvásárolhatják. Képünkön: fatalpon, gyertya mellett áll a 3 puttonyos aszú. Szovjet történelmi filme­ket vetítenek programon kívül a megyei könyvtár művelődési autói a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 50. évfordulója tisz­teletére. A levetített fil­mekből ankétot tartanak. Elkészült Ura község ha­tárában egy 12 méter nyí­lású híd a Keleti csator­nán. A híd műszaki átadá­sára hamarosan sor kerül. Továbbfejlesztik a taná­csi építőipar kapacitását: a következő négy év alatt a termelését 85 millióról 115—120 millióra növelik. Szovjet pilóta bravúrja A bombázógép alig vált el a kifutópályától, amikor hirtelen — a pilóta akarata ellenére — majdnem függő­legesen a levegőbe tört. Ez­után meredek bukfenc kö­vetkezett és a gép merede­ken zuhanni kezdett a föld felé. Ez többször megismét­lődött, majd a zuhanás vég­érvényessé vált és úgy 'lát­szott, hogy az egy másod­perc múlva a földbe fúró­dik. Ivan Komyijec kapitány, a gép parancsnoka azonban nem vesztette el lélekjelen­létét. Hirtelen kikapcsolta az automatikus kormányzó berendezést és a kézikor­mányhoz kapott. A hatalmas erőfeszítéstől kézfején meg­repedt a bőr, de végül si­került a kézikormányt a megfelelő állásba mozdítani. A gép zuhanása megszűnt. A repülőgép ezután még másfél óráig keringett a le­vegőben, amig legénysége meggyőződött arról, hogy nincs akadálya a biztos le­szállásnak. Kéréssel fordultak a ga­csályi idősek napközi ott­honának gondozottal a já­rási tanács egészségügyi csoportjához; tegyék lehető­vé, hogy a járás más nap­közi otthonának lakóival találkozhassanak. Ezért a jövő évi költségvetésbe már az utazási költséget is be­tervezik, így teljesíteni tud­ják kérésüket. ötven új házhelyet ala­kít ki a tanács 1968-ban Csengerújfaluban, Poros­aimén, Szamossályiban, Szamostatárfalván és Tyú­kodon. A kialakított házhe­lyeket az OTP járási fiók­ja értékesíti. Növelik a mezőgazdasági és műszaki szakkönyvek arányát városunk könyvtá­raiban. A tervek szerint 1970-ben minden tizedik könyv mezőgazdasági és műszaki jellegű lesz. Nyíregyháza anyakönyvi hírei SZÜLETÉS : Tallai András és Bunkőczi Er­zsébet lia András, Zsíros Jó­zsef és Zámbori Katalin fia Ti­bor, Rlcz Miklós és Mihály Mag­dolna leánya Anita, Csíki József és Virág Ilona fia József, Tóth Tamás és Koska Erzsébe leánya Ildikó Gyöngyi, vékony Sándor és Vadon Klára leánya Klára, Olesnyovics Mihály és Szepesi Ilona leánya Ildikó Mária, Gemzsi Balázs és Dajka Gizella fia At­tila, Hajdú Károly és Koczka Mária leánya Zsuzsanna Ildikó, Rácz Miklós és Kozák Veronika fia Tibor, Tűzkő Béla és Mezei Julianna fia Béla, Kiss László és Tisza Sára fia László, Ko­vács István és Tóth Ottilia fia István László, Hornyák István és Hornyák Mária leánya Erika Margit, Bata Lajos és Berki Má­ria fia Lajos, Reményi László és Papp Anna leánya Katalin Anna, Boroska Barnabás és Vlczián R- dikó Olga fia Csaba Ferenc, Tóth Dániel és Helmeczi Katalin fia István László, Berki Lajos Károly és Varga Éva leánya Éva Edit, Száraz Károly és Kiss Ibo­lya fia Zoltán Szilárd, Ferkó Mihály és Gadnai Margit fia Gá­bor, Tóth István és Pályka Éva Erzsébet fia Attila Zoltán, Szik- szal András és Balázs Márta leánya Erzsébet. Garaj Tibor és Szilágyi Mária fia Tibor Béla, Szállal János és Sondor Margit leánya Judit, Földes! György és Harmati Agnes fia György. kAzassag: Stachó Tamás Csaba és Zentay Kornélia Erzsébet, Göndör Ist­ván és Kerti Anna, Kleba László és Kozmás Éva, Mészáros Pál és Pásztor Mária, Zatureczki Lász­ló és Gombos Hona, Kiss Fe­renc és Szalai Katalin, Sinka Gábor és Balogh Mária. Bartha Zoltán Vilmos és Lippa Klára. Ugyan Gyula és Mirgay Mária, Stomp Károly és Borbély Gab­riella. Molnár András és Kra- nyik Magdolna. HALÁLESET: Radvánszki Györgyné Rálló- semjén. Horváth Józsefné Nyír­egyháza. Madai Ferenc penész lek. Gégényi László Magy, Sző­ke Márta Nyíregyháza, Szerkesztő—-olvasd talál­kozol rendez októberben a vásárosnaményi ládagyár­ban a KISZ járási bizott­sága és a Magyar Ifjúság szerkesztősége. BEZÁRTA KAPUJÁT a nyíregyházi kertmozi. Má­jus 11-én nyitott, s szep­temberi 9-ig 43 ezer ember­nek nyújtott szórakozást. Tanévnyitó ünnepségeit szeptember 14-én tartja a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola a Móricz Zsig- mond Színházban. Délután négy órakor pedig ünnepé­lyes keretek között adják át rendeltetésének a Sóstói úton épült 300 férőhelyes kollégiumot. A MEGYEI MŰSZAKI NAPOKAT szeptember 13- án, szerdán nyitják meg délelőtt 11 órakor a Móricz Zsigmond Színházban. A megnyitón részt vesz és elő­adást tart Köves János, mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszterhelyettes. A műszaki napok program­jában 24 előadás hangzik el, s befejezésül — szep­tember 26-án — francia műszaki és geodéziai filme­ket vetítenek. Őj autóbuszvárók Nyíregyházán Elkészültek a városban, illetve a városhoz tartozó külső települések autóbusz- megállóihoz szükséges vá­rók tervdokumentációi. A terv szerint várók épülnek a Tokaji úton a cipőgyár! megállónál, a Simái úton a Dózsa Tsz-nél. Várót kap a Vajda bokor, István bo­kor, Baduri elágazás. Utób­bi már el is készült és át­adták rendeltetésének. A többit a községfejlesztési alapból folyamatosan épí­tik. Az utolsó simításokat végzik a Nyíregyházi Hús­ipari Vállalat új, vérplaz­magyártó üzemének építé­sén. Már megérkeztek áz NDK-ból vásárolt vérszepa­rátor berendezései is, s az eddig hulladékként értéke­sített mellékterméket gaz­daságosan feldolgozó üzem­ben még ebben a hónapban megkezdik a termelést. Exportra 900 vagon almát szállítottak eddig a megye állami gazdaságai, mintegy dupláját a tavalyi, időará­nyos mennyiségnek. Jobb lesz a kenyér. A megyében termett kenyér- gabona. 80 százaléka halad­ja meg az idén a szabván}' szerint előírt hektoliter­súlyt. Tavaly a termés nagy része szabványon aluli mi­nőségű volt. Befejezéshez közeledik a kisvárdai takarmánykeverő üzem építése. A mintegy , húszféle takarmánykeveré­ket előállító, óránként öt tonna kapacitású üzemben szeptember végén kezdődik a munka. Mintegy száz segédüzem működik már a tiszalöki járás termelőszövetkezetei­ben, s vesz részt a lakosság szolgáltatási igényeinek kie­légítésében. A INAI NAP A S20YJET TUDOMÁNY ES TECHNIKA 50 ÉVE című rendezvénysorozat­ban szeptember 18-án dél­után két órakar A. I. Buja- nov A mezőgazdasági gép­ipar a Szovjetunióban és fejlesztésének távlatai cím­mel előadást tart Nyíregy­házán. Nemzetközi autószerviz­tapasztalatcsere Szakmai tapasztalatcsere­sorozatot indított ez évben a XIII. számú Autójavító Vállalat nyíregyházi üzeme. Elsőnek a torinói Fiat Mű­vek két instruktora tartott előadást tavasszal Nyíregy­házán, majd Szőke Béla szerelő ismerkedett meg a moszkvai autógyárral. Varea Miklós két hetet az NDK- ban, a Wartburg és Trabant készítői között töltött. Náná- si Gábor a Skoda Művek­nél vett részt kéthetes ta­pasztalatcserén. A hasznos ismereteket adó tapasztalat- cseréket jövőre is folytat­ják. Vöröskatonák emlékeit gyűjtik a vásárosnaményi járás honismereti szakkö­rei, melyből — dokumen­tációs anyagokkal kiegé­szítve — járási kiállítást készítenek. A gyűjtés októ­ber elsején fejeződik be, a kiállítást a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ju­bileumi ünnepségére nyit­ják. Társadalmi munkával vezetik be a vizet a Nyírfa utca lakói. Az egész utca vállalta, hogy a csövek le­fektetéséhez szükséges ár­kot kiássák. Újabb tantermekkel gaz­dagodik városunk iskolahá­lózata a következő években. A Ságvári telepen most el­készült iskolához és a XII. számú általártos iskolához 4—4, Sóstóhegyen három, Rozsrét bokorban és a re­pülőtér környékén 1—1 tan­terem építését tervezik. Szélvihartól kísérve ha­talmas felhőszakadás és jég­eső zúdult hétfőn Belgrád- ra. 35 perc alatt 84 liter víz ömlött a jugoszláv főváros minden négyzetméterére. Az utcák egy részén, a rohanó áradat elsodorta a köveket, a víz betört a házak pincé­jébe is. A város nagy részé­ben megszakadt a telefon­összeköttetés. Kocsmából az árokba Fogatosként kezdte, majd traktorvezetői vizsgát tett Tokár Sándor 23 éves fiatalember a leveleki termelőszövetkezetben. Tekintve, hogy rendszeresen ivott, a vezetőség eltiltotta a ve­zetéstől. Szeptember 9-én, mint helyettesítőt, három napra Ze- torra akarták ültetni. Azonban a reggeli eligazításon részegen jelent meg, s ezért hazaküldték. Hét órakor visszament — még ré­szegebben — ráült a Zetorra és a kocsmához hajtott. Itt további ivott, majd erőgépével a kocs­mától 80 méterre az árokba bo­rút. Olyan súlyosan sérült, hogy azonnal meghalt. Uj szikvizüzemet épít Nyírbátorban a megyei gyümölcsszezfőzde- és szik- vízipari vállalat. Az üzem jövőre termel. Cserbenhagyásos baleset Julius 20-án baleset történt Ko­moróban. Gergely Italos 74 éves nyugdíjas az Ungvári és a Dózsa György utca kereszteződésében kerékpározott hazafelé. Amikor balra kanyarodott, egy motorke­rékpár hátulról elütötte. A motorkerékpáros visszafor­dult, de csak szemrehányáso­kat tett az idős embernek, akin látszott, hogy súlyosan megsé­rült. Közben többen is odaérkez­tek, — így Horváth János köz­ségi pásztor is, — s kérték a motorost, értesítse a mentőket és a rendőrséget a balesetről. Erre azonban a motoros nem volt haj­landó. hanem elhajtott a hely­színről. Mivel Horváth János nem tud írni. kölcsönkért papírt meg ce­ruzát és lerajzolta a motor rend­számát. Ezután felültette a sé­rült idős embert kerékpárjára és lakására tolta. Otthon négy na­pig feküdt Gergely Lajos, és mi­vel sérülése nem javult, kihívat- ta a körzeti orvost. így került kórházba, ahol megállapították, hogy sérülése darabos combcsont­törés, és értesítették a rendőr­séget is. A nyomozás során az a rajz bizonyult legalaposabb kiinduló pontnak, amelyet Horváth ké­szített a motor rendszámáról, s ennek alapján jutottak el Hu­szár Sándor 35 éves tiszabezdédi római katolikus plébánoshoz, aki beismerte a történteket. Az ügyben befejeződött a vizsgálat, és az ügyészség se­gítségnyújtás elmulasztása miatt vádat emelt Huszár Sándor ellen. Az ügyben első fokon, a nyír­egyházi járásbíróság dönt majd. (ki) ttCT* 3««»tessibet SS* «®rd* Névnap: LUDOVTKA. A Nap kél: S óra IS perckor« nyugszik: 18 óra 02 perckor. A Hold kél: 16 óra 07 perckor, nyugszik: 23 óra 58 perckor. Az elmúlt nyolcvan év átlagos napi középhőmérséklete; 17,1 Celsius-fok. Esős idő Várható időjárás ma estig: fel­hős idő, többfelé eső, helyenként zivatar. Időnként élénk észak- nyugati, északi szél. Néhány helyen reggeli köd. A hőmérsék­let alakulásában lényeges válto­zás nem lesz. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. Kossuth rádió 8,22: Vadászúton az • Amazonas őserdeiben I. rész. — 8,48: Ked­velt régi melódiák. — 9,34: Rá­dió Szabadegyetem (ism.) — 30,10: Zenekari muzsika. —11,25: Az orvos a gócfertőzésről. . — 11,30: Szabó-család ,(i3m.) —12,15: Tánczenei koktél. — 13,03: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 13,18: Operarészletek. — 14,05: Nőkről — nőknek. — 14,35: Hősi har­cok, hősi énekek. — 15,15: Üj felvételeinkből. — 15,30: Riport a zeneoktatásról. — 15,45: Ma­gyar operettszerzők — külföldi előadók. — 16,05: Ma 50 éve tör­tént. — 16,11: Ernest Ansermet operafelvételeibőf. — 16,37: Len­gyel József elbeszélése (ism.) — 17,05: Közvetítés az öttusa-világ­bajnokságról. — 18,12: A mű és közönsége. — 18,27. Néptánc­együttesek a mikrofon előtt. — 19,35: Csendes Don — IH. rész. — 20,28: Szimfónikus hangver­seny. — 22,28: Slágerről — slá­gerre. — 23,13: Kamarázene. — 0,10: Verbunkosok. Petőfi rádió 12,15: Operettrészletek. —12.36: Ungár Imre zongorázik. — 13,02: Könnyűzenei híradó (ism.) — 13,32: Gazdaszemmel. — 14,08: Magyar fúvószene. — 14,20: Köny- nyűzene. — 14,39: Fiatalokról — fiataloknak. — 14,44: Spanyol muzsika. — 15,00: Csanádi Im­re versei. — 15,05: Híres prímá­sok muzsikálnak. — 15,25: Iro­dalmi érdekességek. — 15,30: Sándor Judit énekel. — 15,46: Falusi percek. — 15,51: Poltbeat. — 16,05: Hangszerszólók. — 16,20: Hirdetőoszlop. — 16,30: Egy sze­relem három éjszakája. Részle­tek a zenés játékból. — 16,50: Időszerű nemzetközi kérdések. — 17,00: Arnold: Angol táncok. — 17,17: Az orvos a gócfertő­zésről (ism.) — 17,22: Délutáni frissítő. — 18,10: Operaáriák. — 18,50: A dzsessz kedvelőinek. — 19,04: Emest Ansermet vezényel. — 20,35: Magyar nóta és népdal­est. — 21,45: A szovjet építkezés történetéből. — 22,05: Filmzene. — .22,13: Üj fölvételi ifikből. — 22,56: Ügetőverseny-eredmények. A nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Hajdú és Szabolcs életéből. — Baráti népek dalai. *— Érettségi után a munkapa­doknál. — Tánczene. Televízió 17,58: Hírek. — 18,05: Zseb- tévé. Bábjelenet, dal, mese (ism.) — 18,30: Hazai tükör. Aktuális jegyzet. — 18,35: Barangolás a Színháztudományi Intézetben (ism.) — 19,05: Falusi dolgokról. — 19,30: Esti mese. — 19,40: A forradalom katonája. Portré­film Szabó Sándorról (ism.) — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Kétballábas. Magyarul beszélő angol film (14 éven fe­lülieknek.) — 21,30: Tizenkét szék... Művészeti vetélkedő XU. rész. — 22,10: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislavai tv 15,55: Az Inter Bratislava— Skolo Unió Teplice labdarugó- mérkőzés közvetítése. — 17,45: A legkisebbek műsora. — 18,10 Kelet-Szlovákia életéből. — 19,00 Tv-híradó. — 19,20: Hazai expe« díció. — 19,50: A tizenhét baba nyara (közvetítés a prágai Ka­mara Színházból). — 21,30: Ka­tonadalok. A nyíregyházi mozik műsora SZÉLESVASZNÜ bEke mozi: Szeptember 13-án: Széles változatban! Csak 16 éven felülieknek! SZÜZET A HERCEGNEK! Színes olasz filmvígjáték! Előadások kezdete: fél 5( fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: Szeptember 13-án: A KŐSZÍVŰ EMBER FIAI I—H. Színes magyar film. Dupla helyárral. Előadások kezdete: 4 és fél 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLES VASZNŰ MOZIJA: Szeptember 13-án: Széles változatban! FELETTÜNK AZ ÉG Színes francia film. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. Nem beruházás kérdése Egy tisztasági vizsgálat eredményei Csaknem 130 ezer házat — ezenbelül gazdaságokat és szövetkezeteket — vizs­gáltak felül tisztaság szem­pontjából az elmúlt napok­ban megyénkben Vöröske­resztes aktivisták, nőtanácsi és népfrontsegítők. A megyében a lakóházak­nak e szempontból mintegy fele jó közepes szintet ért el. A legtöbb kifogástalan rendezettségű épületet a nyírbátori járásban találtak, nyomában azonban szoro­san ott van a kisvárdai já­rás. Nyíregyházán a köz­művesített épületek — bér­házak rendje viszonylag ki­fogástalan. A felmérés sze­rint azonban az utcák tisz­tasága, a járdák rendje, a kisebb utcák parkosítása nem kielégítő. Igaz, a Köl­csey, a Makarenko, Báthori utca lakói példát mutattak, de sajnos a lakosság utca­szépítő tevékenysége más­hol nem a kívánt színtű. A megvizsgált mezőgaz­dasági üzemek között kie­melkedő eredményeket mondhatnak magukévá az állami gazdaságok. A bízott^ Ságok által meglátogatott 10 gazdaság az országos átla­got is túlszárnyaló renddel, tisztasággal és gondossággal hívta fel magára a figyel­met. A majorok, üzemek, istállók, más gazdasági épü­letek rendje kiemelkedői volt. Az állami gazdaságok azon­ban sajnos egyedül állnak. Néhány — a nábrádi Béke- harcos, a biri Táncsics Tsz, a balkányi Uj Erő, a por- csalmai és a tyukodi tsz-t leszámítva, a közös gazda­ságok rendje nem kielégítő. A nyitott kútjaik is nagy­részt fertőzöttek, de megje­lölve nincsenek. A méreg­raktárak kezelése se szak­szerű. Mind a lakóházaknál, mind a gazdaságoknál meg­állapítható volt, hogy a legtöbb problémát könnyen meg lehetne oldani. Nemi anyagiakkal elsősorban, ha* nem nagyobb igényességgel (B. U Csörlő segítségével kaza­lozzák a silót a Kemecsei Állami Gazdaságban, s ez­zel szabaddá tettek más fon­tos munkára is alkalmas, nehéz lánctalpas traktort. Uj gépek a megye tsz-ei- ben. Egy év alatt a terme­lőszövetkezetek megyénkben 311 traktort, 147 traktoros ekét, 82 burgonyakiszedőt, 71 silókombájnt, ugyanennyi fűkaszát, 192 pótkocsit és más értékes gépeket vásá­roltak. FELHÍVÁS! A városi tanács felhívj* a lakosság figyelmét, hogj a Nyíregyháza—Téglás 39 kV-os vasoszlopos hálózat f. hó 28-tól kb. október hó 7- ig tartó festési munkáinál ólomtartalmú, mérgező ha­tású festéket használnak, ezért a Sima' úti kapcsoló, állomástól a Téglás! Ipar' művekig az oszlopok ment tén a fű kaszálása. állatoV legeltetése életveszélyes. (43 » A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3. Telelőn: 16—70, 16—71. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30—00. Felelős kiadó. Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Szaboles-Szatmár megyei Nyom­daipari Vállalat. Nyíregyháza, Dózsa György út 5. Felelős vezető: Holéczi István

Next

/
Thumbnails
Contents