Kelet-Magyarország, 1967. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-17 / 220. szám

Nä JO3 de kl BZ B Hassel Jóska? Érdekes néprajzi felfedezés a határszélen avagy: mit mond a Heródes-jáfék az orosz njehü népekkel való ősi kapcsolatainkról ? Szabolcs-szatinári tájakon A szellengő hegyek örökösei A bökönyi főtér. Ahol különleges káposz­tát kellett nevelni, annyira .sovány és száraz volt a föld, ahol a sivó homok dombo­kat épített és dombokat rontott, ahol a hitnél csak a szegénység és a templom volt nagyobb, ez a vidék volt * Nyírség délkeleti csücske. Itt épült Bukód község is, feltehetően még a tatárjárás előtt, el is pusz­tult később valamelyik nagy történelmi viharban, elégett, megsemmisült. A mostani községtől észak­nyugatra, a Kalapáló he­gyen megtalálták a nyomát. Harmadéve Is oserépfazék ezüstpénzt fordított ki az eke. Ez a vidék nevelte a szel­lengő hegyeket, ahogyan itt hívják ezeket a semmireva- ló, sívó homVkhordalékokat, amelyek sokszor a vetőma­got se adták vissza az em­bernek. A község pedig már nem Bukód, hanem Bököny. Sok érdekességet talál itt a néprajzos, a falu egyik határa román vég, a másik orosz vég. A nevek is arra utalnak, hogy itt kései „népvándorlás'’ történt, él»* ség hozta szegénység ka­paszkodott meg a homok­ban, akár az akác, mélyen eresztette gyökerét, hogy éljen. Azt tartják, ügyeske­dő nép ez errefelé, piacot járó szekerező. De ilyennek kellett lennie, ha nem akart elpusztulni; itt nem maradt meg kényes növény. Az ember is nehezen. Egykori anyakönyvi bejegy­zések tanúsága szerint majd­csak minden második ha­lál okának a tüdőbajt jelöl­ték meg. Ma már évek óta nincs ilyen beírás. Egy sem. A régi falut még az öre­gek szemléletének egy ré­sze őrzi. Tszcs falu. Mégpe­dig kitűnően gazdálkodó tszcs faluja. Mivel lehet ezt bizonyítani? Nagyon érdekes számítás­sal. Salamon Miklós, a közsé­gi tanács elnöke végezte ezt a falubeli öregekkel, óvatos, í-eálls számvetéssel. Éspedig úgy, hogy egymás alá írták a falu egy évi kiadását. Mérleget vontak akár egy gondos család. Érdemes be­lőle idézni a tételeket, ön­magáért is beszélnek. Elöl­járóban annyit, hogy 4200 lelkes a község. Tehát: a földművesszövetkezetek évi forgalma villanyszámla rádiódíj tv sajtó SO gyermek magasabb iskolás ellátása a húsra költöttek ruhára tüzelő kórház, orvos 10 000 000 102 000 44 500 18 000 00 000 120 000 4 500 000 5 000 000 1 200 000 300 000 forint, — és így tovább. Összesen, a többi fel nem sorolt tétellel együtt kevés híján 30 millió forint. A község lakóinak évi kia­dás«, illetve ebben benne van olyan tétel is. mint az egymilliós bankbetét. Ha egy családra négy' tagot számolunk a csecsemőkkel együtt, akkor ebből kide­rül, hogy egy család évente mintegy 30 ezer forintot forgat meg, kiadja, megeszi, egyszóval ennyi jövedelmet el is kell, hogy érjen! Egy teljes község átlaga ez! Mit mondanak erre az öreg bökönyi emberek? „Itt még senki kezébe nem ad­tak kolduspapirt, mint Hor-/ thy idejében.” Jó a tszcs, de hogyan to­pább? Nő az ifjúság, kevés a föld majd. Döntő nap volt az az 1902—63. téli, amikor a tanácselnök így tette fel a kérdést a tszcs vezetőinek, a jó gazdáknak, a falubeli embereknek. ,,Egy hold — egy ember. Meddig bírjuk ezt. mondjátok, ebből csa­ládot tartani, vetőmagot, adót, orvost, iskolát, jövőt, mindent?” — Tehette ezt a kérdést, itt nőtt apja is, nagyapja is. „Fel kell emésztenünk a szellengő he­gyeket, most semmit sem étnek, de kincset érhetnek a gyümölccsel.”' Három nap, három éjjel tartott a vita. Mert a gyü­mölcsös már közös műve­lés, és kölcsönteher. „Add becsületszavad Miklós, hogyha belevágunk, nem hagysz itt bennünket.” így történt. És ma fény­képezni kell ezt a gyönyö­rűen fejlődő 500 hold gyü­mölcsöst, aminek több mint fele alma, de 20 hold mál­na, 30 hold szamóca is munkát ad. Fényképezni persze lehet a dohányt is. Ez Itt a vidék „dohányfellegvára”. És ha valaki megy a pajtákhoz, azt így mondja: „Megyek a pajta városba”. És ebben nincs túlzás. Megindult az állattenyész­tés, a korábbi mélypontról már feljebb kerültek. De még mindig több a ló, mint a szarvasmarha. A gépek sokasodnak, a gép­műhely bővülhet. Épp ezek, a közös tevé­kenységek erősödései a biz­tosítékok arra, hogy a fel­növekvő nemzedék nem szorul ki az egyholdak szé­léről. A gyümölcsös, a gép­műhely, a nagy számú gép, a majd fejlődő üzletháló­zat, a tervbe vett almató- roló és szőlőfeldolgozó, — amelynek . már kijelölték a helyét, — ez már a jövő nemzedék életstílusát is megjelöli. És a tsz, amely ugyancsak él a faluban, de nagyon kicsi és jó eredmé­nyei ellenére egyelőre még nem igen tudja észrevétet- ‘ ni magát. Mert itt van pél­dául két eredmeny, össze­hasonlítás végett: kenyér- gabonából az Uj Élet Tsz 730 kilogramm átlagot ért el; a Kossuth Tszcs csak 510 kilogrammot. Dehát különb­ség ez, ha a közeli balkányi gazdaság 20 mázsás búzater­mését említjük? Bizony, nagy üt előtt áll még a kicsi, de bíztató útú Uj Élet. És ezt az utat kell, hogy sikerrel járja meg, éppen itt, a megyének eb­ben a csücskében, ahol ta­lán a legnagyobb volt a szegénység, és ezért a leg­nehezebb az új élet indu­lása. Mintha ezt a késést tük­rözné a falu főtere is — bontanak, hogy most majd építsenek. Főtér e pillanat­ban nincs is. De itt lesz a kultúrház több mint két­millióból, benne a posta. Orvosi lakás készül, s egy nagy, régi épületet ideigle­nesen átalakítottak mozi­nak. Majd később parkosí­tanak. Illő, hiszen a házak átalakultak már. Egy Idős parasztember így jellemezte, milyen nagy az a fejlődés, amit Bököny megért: „Meg kell nézni a teme­tőt. Igen, a temetőt. A fej­fákat. Hogy 1938-ban hány éves korukban haltak meg az emberek, és ma mikor. Kétszer annyit élünk ma legalább.” Súlyos, támadhatatlan bi­zonyíték ez. Ez a jelen. De nincs megállás. A szellengő hegyek örökösei­nek is vannak már örökö­sei. Egy még jobb világot várnak örökül. Sipkay Barna Irodalmi pályázat és szavaló verseny a megyei könyvtárban A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár irodalmi pályázatot és sza­valóversenyt hirdet, a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 50. évfordulója tisz­teletére. „Találkozás a szovjet tör­ténelemmel, a szovjet táj­jal, a szovjet emberreí” — ezzel a címmel hirdeti iro­dalmi pályázatát a megyei könyvtár. A pályázóktól hár-om-négy gépelt oldalnyi terjedelmű, személyes élmé­nyen alapuló, irodalmi stí­lusú visszaemlékezést, él­ményrajzot várnak október 28-ig. Az eredményhirdetést november 4-én tartják. A beküldött írásokat 600 fo­rintos első díjjal, 400 forin­tos második díjjal és 200 forintos harmadik díjjal ju­talmazzák. „Beszélgetés a forradalom, mai* címmel szavalóver­senyt hirdet a megyei könyvtár a nyíregyházi kö­zépiskolák és felsőfokú ok­tatási intézmények tanulói, hallgatói, valamint ipari ta­nulók részére. A szavaló­versenyen — október 29- én, 10 órakor, a megyei könyvtár épületében — egy kötelezően előirt vers (Jev­tusenko: Beszélgetés a for­radalommal) és egy klasz- szikus orosz költő szabadon választott versének előadá­sát várják. Néha át kell értékelni dolgainkat. Kiderül kidobni- való holmijainkról például, hogy kincset érnek. Érték egy ócska suszterszék, déda­pánk ülőalkalmatossága, értékes a repedezett fakanál a használhatatlan rokka Nem tudtuk, de jön egy néprajzos, és akkor... Egy mézszín hajú csinos pesti fiatalasszony — ötöd­éves egyetemi hallgató — beszáguldottá nyár végén az Alföld északkeleti sarkát és apró kezei nyomán ilyen ér­tékek keletkeztek. Debre­cenben benyitott egy Csapó utcai cipészhez: „Álljon csak fel a székéről! Eladó ez az ülőke?” A suszter megdöb- benten felelt: „Ezen még a dédapám is ült.” A vá­lasz meghökkentette: „Éppen azért!” A cipész elfogadta a pénzt, mielőtt a hölgy „dü- höngeni” kezd. A posta fel­vette egy rákötött cédulá­val, mielőtt a fiatal nőn „kitör” valami. Egy igazi néprajzos munkája tele van humorral, kalanddal, lelke­sedéssel. Hanem amit Szatmárban talált Szacsvay Éva, arra maga sem számított. Hatvan éve elsiratták és él t Szomorkás közleményt publikált hatvanegy eszten­deje Sági János néprajztu­dós, az Etnográfia című fo­lyóirat egyik 1906-os szá­mában. El siratta a tiszacsé- csei úgynevezett „bábtán- coltatós” betleheme« játé­kot, mint véglegesen kive­szett néphagyományt. Kár volt olyan régen el- síratni. Szacsvay Éva, a néprajztudomány végzőse most felfedezte „élőben”, méghozzá nem is egy, ha­nem három falujában is a fehérgyarmati járásnak. Most már nem hal meg. Szövegét magnóra vette, já-. tékát lefilmezte. A gyere­kek beöltöztek kedvéért for­ró nyári napon a maskará­ba. (A pásztorok jelmeze: két karjukon vállig felhú­zott csipkés alsószoknya.) Sokminden mást is talált. Sira József 50 évvel ezelőt­ti „találmányát”, egy eketa- lyigára szerelhető, fából ké­szült kis vetőgépet, mely minden fordulóra pontosan kétszem kukricát ejt a ba­rázdába. Szakács Endréék is tudják már, hogy kido­básra ítélt rokkájuk, megér ötszáz forintot. Csúcsén láz­ba hozta egy kerek, fonott tyúkól, amiből régi építé­szeti technikánkra lehet kö­vetkeztetni. Udvarolt a 86 éves Sira Péter bácsinak, ki 76 lakodalomban mondott vőf élyri gmusokat s mindig mást. És meséket. De mindenekfölött érde­kelte a játék. Ez nem cso­da. Hiszen most készülő szakdolgozatának — diplo­mamunkájának — címe: „Bábtáncoltató betleheme- zés Magyarországon és in- teretnikus kapcsolatai.” Mi van ebben annyira ér­dekes? Bizonyiték az orosz —magyar népi kapcsolatokra — A „felfedezés” szót túl­zásnak érzem, — mondja. — Ugyanis a szakirodalom utal rá, hol keressük: a somogyi és szatmári tája­kon. A Keszthely környéki Vörs-ön egy kollégám nem­rég megtalálta élőben az ottanit. Azt hittük, ez az utolsó. Nem lett az. Ennek örülök. Meglepetés és nagy öröm. Megmagyarázom, miért. Kétféle betlehemes játék van. Az egyikhez a betlehemet csak kelléknek, dísznek viszik magukkal. A másik, amely részben, vagy egészben a bábszínpaddá ki­képzett kis „betlehemben” játszódik le. Mind a kettő­nek az eredetéről,- elterjedé­séről keveset tudunk. Való­színű, hogy akkor kelt eu­rópai útjára, amikor a pá­pa kitiltotta a marionett-já­tékot a templomokból. Fe­rences szerzetesek hozták Itáliából Ausztráliába, Né­metországba, ahonnan to-1 vább jutott Csehszlovákiá­ba és Lengyelországba is. Hazánkban két ágon „csa­pott” be. Az egyik Grázon át Somogyba. Középpontjá­ban a „szentcsalád'’ áll. Ger­mán hatás. Ez az úribb vál­tozat. A másik változat — amit én most nagy örömöm­re élőben megtaláltam — a népi forma. Itt a pász­torok és Heródes a fősze­replők. Számomra azért olyan fontos, mert egészen bizonyos, hogy a szláv Heró- des-játékok hatására került hozzánk. Röviden, a szom­szédos orosz nyelvű népek­kel való régi és ősi népi kultúrkapcsolatainki'a bizo­nyíték. Játékos falvak Hallgatjuk a magnót. A bábtáncoltatós részben a halál kivégzi Heródest. Eközben így szól hozzá — a magnón: — Hiába ágálsz, hiába harcolsz. A lány mo­solyog. 86 éves bácsi diktál­ta a gyerekeknek. A bácsi így diktálta ezt a részt: hiá­ba s.gelsz, hiába fartolsz. Illik is az egész játék urak­nak odamondogató stílusá­hoz. De a gyerekek nem merték egy csinos pesti fia­tal nő előtt mondani. Sőt, játék közben is ezt a szalonképesebb változatot mondják finnyásabb helye­ken, a másikat csak ,,ma- gukfajtájú” között. A javí­tás egyébként egy pap mun­kája. Nézzük a fotókat. Jól si­kerültek. Már csak deszká­ból fűrészelték ki a babá­kat, de nagyon mutatósak. Kiderült, hogy ilyen ijeszt­gető játékok garmadával él­nek még errefelé. Csillago­sé». bakkecskének öltözött legények ijesztgetése a fo­Charles Baudelaire: f \ t évvel ezelőtt tanúja c/ voltam annak az izgal­makban bővelkedő jelenet­nek, amikor Hertelendi Gi­ziké ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette, hogy nem megy férjhez Boldog Gézához. — Miért nem, Giziké? — kérdeztem, mert Géza szól­ni sem tudott a meglepetés­től. — Azért nem — felelte most már nagy önuralom­mal, indulat és harag nél­kül a lány, miközben köz­refogtuk Gézával és a Szi­get platánjai alatt a híd felé vettük az utunkat —, mert Géza nőcsábász, hímpellér, s míg engem olthatatlan sze­relméről biztosít és feleségül kér, nem átall megcsalni Ge­reben Manóival, pedig még nem is vagyok a felesége... — Ezt maga még nem ért- _ heti meg, a huszonegy esz­tendejével, kedves Giziké — vágtam el a szóáradatot, mert Géza még most sem volt ké­nóban — még van fonó! — kivilágított tökfej a mezőn, lepedővel vagy anélkül. Kí- sértetfogás, mókák, garma­dával. Felnőtteknek is-! Ez mind érthető. Van azonban egy rejtélyes mon­data a bábjátéknak, amit talán csak a kedves olvasók segíthetnek megfejteni. A bábok közt van egy baba, akinek a zsákjába a pénzt kellett dobni és ezit egy kis nyakába akasztott csengővel köszöni meg. Ezt a babát a somogyi játékban Kis Mik­lósnak hívják. Itt, Szatmár­ban a legidősebb élő báb­játékos Kis Miskénak mondta 80 évvel ezelőtt. A mai gyerekek így táncoltat­ják: „Én vagyok Hassel Jóska, a főharangozó.” Hogy lett a Kis-ekből Hasseí. Volt errefelé Ilyen nevű? Vagy kárpátukrajná- ban kell keresni? Aki tudja írja meg. És tanulság: nem ártana összefogni néprajzosoknak és szociológusoknak. Vagyis: ne csak feltérképezzük a hagyományokat, hanem vi­gyázzuk élésüket, kimúlásu­kat és hogyan adják át he­lyüket újaknak, mikor és miért. Egyáltalán, nem ár­tana többet járni felfedezö- úton a kincseket rejtő szat­mári végeken. így fordulhat elő, hogy a 60 éve elsíratott játékkal jelentkezőket: „Jóestét ma­gyarok, ide hallgassatok, — több ilyen pajtásim oda- künn maradtak — be i# hívnám őket, mert nagyon megfáztak...” — elküldtem világnézeti okokból (meg­történt) és most forró nyá­ron örültem ugyanezt meg­hallgatni — ugyancsak vi­lágnézeti okokból — mert népemnek az oroszokkal való ősi barátságáról hozott hírt. Gesztelyl Nagy Zoltáa pes megmukkanni. — Ho­gyan is csalhatná meg ez a szegény fiú magát, amikor még nem is a férje. Majd ha összeházasodnak — kedélyes- kedtem. — 1 gaz a Manci, vagy nem igaz?! — csattant fel dühö­sen, érvelésemmel mit sem törődve Giziké, és ekkor Gé­za töredelmesen bevallotta, hogy a Manci az igaz, most van búcsúzófélben tőle, de ennek az ügynek semmi kö­ze ahhoz a vonzalomhoz, amely múlhatatlanul és örök­re Gizikéhez fűzi. A méltatlankodó feleség­jelöltet egyesült erővel sem tudtuk meggyőzni arról, hogy Gereben Manci egy immár végleg befejezett legényéleté­nek utolsó kalandja, de más­napra már Giziké, különös női logikával mégis kimond­ta a boldogító igent, megkö­tötték a házasságot és a kar­dos menyecske kizárólagos joggal birtokába vette Gézát:, Azért mondom, hogy lázi* A szépség Halandók! Szép vagyok, mint véső-véste álom, s keblem, mely fájni zúz mindenkit egyaránt poétákat felém dús szerelemre ránt, mely mint az ősanyag, némán győz a halálon. Rejtelmes szfinx gyanánt, azúrban trónolok, kevély hószívvel és fehér, hattyúi fényben; a vonalszaggató mozgást gyűlöli lényem; és orcám sohse sír és sose mosolyog. Míg lassú tagjaim kevély fenséget öltők, és büszke szobrokat idéz minden redőm, tanulnak engem az aszketa-éltü költők. s csüggvén szemeimen, mind anda szeretőm: mert minden bús dolog szépülve tündököl föl e két nagy és finom, örök fényű tükörből! Fordította: Tóth Arpáá Földes György: Zsigerelés (A szerző rajza.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents