Kelet-Magyarország, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-16 / 192. szám

Külpolitikai széljegyzet: A „Nagy Társadalom" sorvadása MOSZKVA B-52-esek támadták a demiiitarizált övezetet Moszkvában hivatalosan közölték, hogy Ajub Khán pakisztáni elnök a szovjet kormány meghívására szep­tember 25-e és 30-a között hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban. WASHINGTON Kiesinger nyugatnémet kancellár kedden helyi idő szerint délben megkezdte hivatalos tárgyalásait John­son elnökkel. Kiesingert a Fehér Ház előtt katonai díszpompával fogadták. A tárgyalásokon Rusk ameri­kai és Brandt nyugatnémet külügyminiszter is részt vesz. UJ-DELHI Indira Gandhi miniszter- elnök kedden az ország függetlensége elnyerésének 20. évfordulóján több száz­ezer főnyi hallgatóság előtt beszédet mondott Uj-Del- hiben. Elmondotta, hogy India mindig kereste az egyes országokkal fennálló nézeteltérések baráti meg­oldásának lehetőségét. „Ha azonban Indiát megtámad­ják az erőszakra erőszak­kal válaszolunk. Békét aka­runk és szilárdan hisszük, hogy minden problémát meg lehet oldani békés úton. CASTELGANDOLFO VI. Pál pápa Castel- gandolfoban, a pápák nyári palotájában az augusztus 15-i egyházi ünnep alkal­mából beszédet mondott, s beszédében figyelmeztetett arra, hogy a háború egyre súlyosabban veszélyezteti a békét. A pápa elítélte a vi­etnami háború folytatását. Djakarta (MTI): Az Ampera indonéz ka­tonai lap kedden bejelentet­te, hogy hatvan kínai ál­lampolgárt őrizetbe vettek és vádat emeltek ellenük „a Suharto-kormány megdönté­sére irányuló kísérlet” mi­att. A Djakartából származó jelentésekből kitűnik, hogy Kelet-Jávában, ahol a Su- kamót támogató indonéz nemzeti pártnak igen sok híve van, a nyugtalanság fokozódik. Jassin tábornok, Saigon (MTI): Az amerikaiak egy sal- goni szóvivője kedden kö­zölte, hogy Észak-Vietnam felett a kínai határ közelé­ben vasárnap lelőttek egy amerikai repülőgépet, amely alacsonyan repülve fény­képfelvételeket akart ké­szíteni az amerikai bombá­zógépek támadása által okozott károkról. A gép két főnyi legénységét el­tűntnek nyilvánították, fel­tételezik, hogy vagy meg­haltak, vagy foglyul ejtet­ték őket. Az amerikaiak B—52-es bombázógépei kedden dél­Párizs. (MTI): A kínai „kulturális for­radalom” megindulásának első évfordulójával foglalko­zik az Humanité keddi szá­mának vezércikkében Yves Moreau. A Kínéból érkező ellent-. mondásos értesülések ismer­tetése után a cikkíró azt kérdi: vajon Kína egy ál­talános polgárháború kü­szöbére került-e? Kalandor- ság lenne ezt állítani — válaszolja. A „kulturális forradalom” egyáltalában nem tekinthető a tiszta forradalmárok és a „revi­zionisták”, valamint a „bur- zsoá vezérkar” összeütközé­sének. Szervezői hátat for­dítanak a Kínai KP leg­utolsó kongresszusán elfo­gadott határozatoknak és Kelet-Jáva katonai kor­mányzója bejelentette, hogy mindazokat, akiket jelszó­mázolásban kapnak rajta, a helyszínen agyonlövik. A kormányzó az egyik helyi lapnak adott nyilatkozatá­ban amiatt panaszkodott, hogy a baloldaliak és Su­karno hívei sok helyütt jel­szavakat festenek a házfa­lakra. Megemlítette, hogy a kelet-jávai főváros Sura­baya főterén ez a rikító fel­irat fogadja a látogatókat: „Suharto és Nasution tök­fej”. után három hullámban in­téztek támadást a demiiita­rizált övezet déli részében, ahol — úgymond — feltéte­lezett csapatösszevonásokat és tüzérségi állásokat bom­báztak a Con Thien-i ame­rikai táborral szemben. A Hanoi ellen intézett újabb légitámadások követ­keztében biztonsági okokból a VDK fővárosának diákjai visszatértek vidékre telepí­tett iskoláikba. Az iskola­évet a szokottnál egy hó­nappal hamarabb kezdik eL Ez az intézkedés csak a hanoi diákokra vonatkozik, a VDK többi részére nem. abszolút dogmává emelik „Mao Ce-tung gondolatait”. A „kulturális forradalom” mindenekelőtt lepel, amely elrejti a hatalomért folyó harcot, amit Mao csoportja folytat a többség ellen, a kommunista pártban és a kormányszervekben. Várat­lan fordulatai ellenére is azonban ez a harc ez ideig csak korlátozott sikereket hózott a maoistáknak. Egy évvel azután, hogy hivata­lossá tették a „kulturális forradalmat”, csak öt tarto­mányban tudták létrehozni a „forradalmi bizottságokat”. És noha hónapok óta sok­szorozzák támadásaikat Liu Sao-csi köztársasági elnök ellen és időközönként alá­vetik őt meglepő „önkriti­kái üléseknek”, nem tudták a hatalomból teljesen eltá­volítani. Mao „kulturális forradal­ma” lappangó polgárhábo­rúba torkollott, amely az­zal fenyeget, hogy sokáig elhúzódik és megdöbbenti Kína igazi barátait, elsősor­ban a kommunistákat, akik azt látják, hogy a tnaoiz- mus nem eszményeiket, ha­nem azok karikatúráját va­lósítják meg. Ez a helyzet pedig annál is inkább tra­gikus, mert a „kulturális forradalmat” a szovjetelle- nesség végtelen elszabadu­lása kíséri, aminek a Szvirszk hajó ügye legutol­só, nem kevéssé siralmas példája. Mintha az ameri­kai imperializmusnak ilyes­fajta bátorításra lenne szüksége vietnami agresszió­ja súlyosbításához — írja az Humanité. JOHNSON AMERIKAI elnök a nagy detroiti „faji robbanás” után, amikor még füstölögtek a felgyúj­tott épületek romjai, azt mondotta — nem először — televíziós beszédében: az Egyesült Államok elég erős arra, hogy legyőzze a világ leggazdagabb országában a felszín alatt burjánzó sze­génységet, felépítse az úgy­nevezett „Nagy Társadal­mat” — s ugyanakkor to­vább folytassa a vietnami háborút. Az amerikai képviselőház úgy látszik másképpen vé­lekedett. Ugyanazon a na­pon, amikor kemény tör­vényt fogadtak el a néger gettók felkeléseinek szerve­zői ellen — visszadobták ama törvényjavaslatot, amely szerény összeget sza­vazott volna meg a nyomor- negyedeket elárasztó és százezernyi gyermek életét fenyegető patkányok irtá­sára. (Akik jelen voltak a képviselőházi teremben, feljegyezték, hogy a tör­vényjavaslatot végül is egy felszólaló szélsőreakciós képviselő kiáltása „ölte meg”, aki a következő meg­jegyzéssel fordult kollégái felé: „Csak nem akarnak kinevezni az Egyesült Ál­lamokban egy patkányügyi kormánybiztost ?”) A képviselőház kacagása voltaképpen csak tünete a „Nagy Társadalom” sorva­dásának. Az 1967-es költ­ségvetés a korábbihoz ké­pest 10,5 milliárd dollárral növelte a vietnami háború költségeit. Ugyanakkor az úgynevezett „Nagy Társa­dalommal” kapcsolatos, a kongresszus által megszava­zott kiadások nemcsak ará­nyaikban, de tényleges nagyságukat tekintve is csökkennek. EMLÉKEZETES, hogy a „Nagy Társadalom”-elkép- zelés nem egyéb, mint a Johnson propagandistái ál­tal gyártott utánzata a Kennedy-időszakban meg­hirdetett „új határ” prog­ramnak. Az „új határ” program mögött meghúzódó politikai gondolat az volt, hogy az Egyesült Államok­nak fokozott erővel kell a maga belső társadalmi-gaz­dasági problémái felé for­dulnia. Természetesen Ken­nedy sem vizsgálta felül az amerikai imperializmus ter­jeszkedő politikáját a maga egészében. Addig azonban (főleg hivatali idejének utolsó szakaszában) feltét­lenül elment, hogy bizonyos reális egyensúlyt próbáljon létrehozni az amerikai kül­politika ismert fő céljainak pénzügyi fedezete — s az ország gyötrő belső társa­dalmi-gazdasági problémái­nak megoldására szánt költ­ségvetési összegek között. Johnson emlékezetes 1964- es nagyszabású győzel­mét éppen azzal aratta, hogy a Kennedy által meg­szabott politikai főirányvo­nal folytatását ígérte. Ezt jelképezte az általa meghir­detett „Nagy Társadalom” programja. Közelebbi vizsgálat termé­szetesen könnyűszerrel fel­derítheti, hogy a „Nagy Társadalom” Johnson által megszabott eredeti keretei is rendkívül szűkek és sze­rények voltak, ha egybevet­jük ezeket az Amerikai Egyesült Államok gazdasági pontenciáljéval, vagy éppen a hadicélokat szolgáló kia­dásokkal. A Johnson vá­lasztási győzelme utáni évben, 1965-ben 50,2 milli­árd dollárt szavaztak meg az amerikai kongresszusban katonai célokra. Ugyanak­kor a „Nagy Társadalom­mal” kapcsolatos mintegy 20—25 különböző programra összesen 4 milliárdot szán­tak. Eleve le lehet szögezni tehát, hogy a „Nagy Társa­dalom” johnsoni program­ja már indulásának pillana­tában is korlátozottabb volt még a vezető európai tőkés országok úgynevezett jóléti programjánál is. A költ­ségvetésben elfoglalt vi­szonylagos súlyát tekintve mintegy két és félszer ki­sebb arányokban szerepeltek ezek a kiadások a ,,Nagy Társadalom” programjában, mint a nyugatnémet költ­ségvetésben, háromszorta kisebb arányban, mint a franciában, négyszerié ki­sebb arányban, mint az an­golban és kilencszer kisebb aránybant, mint Svédország büdzséjében. AZ 1967-ES KÖLTSÉG- VETÉSI VITA során a kor­mány azt állította, hogy az említett négymilliárd „olyan minimum, amelyet már nem lehet csökkente­Az Humanité a „kulturális forradaloméról Kkaíakat tartóztattak le Indonéziában Doboz/ Imrei Ulra lehet kezdeni (Regény) 32 Ha emlékeztetném rá, el­képedve rázná a fejét, cég­vezető úr, kérlek tisztelettel, én neked, ez lehetetlen. De hogyan is juttathatnám eszé­be? Minek? Tizenyolc év után semmi értelme. Hamar kell, még aznap. Lesni fo­gom Désöt, kizárt dolog, hogy ezekben a kérgült órákban el ne vétse a lépést, átko­zottul működő önfegyelme ki ne hagyjon, és akkor le­csapok rá, mocskosán lehor­dom legalább, különben éle­tem végéig... Ez már volt. Igen, de a vég... Lehet, nincs is messze, ócska kicsinyesség bosszúál­lással vesződni, mégis ezek­be a semmiségekbe kell be­lekapaszkodni, a nagy dol­gok nem tólem függnek, az életem sem. Megint nem jut eszembe semmi, képek kez­denek rajzani előttem. De igén! A ruhák! Mégis kelle­ne, a2 egyetlen értelmes do­log, amit e pillanatban meg kellene tenni. Deső persze, kérdeznem sem kell, rohadt önzésnek tartja az egészet, 1967. augusztus 16. odalent a fél város agonizál én meg átöltöznék. Hülye­ség, hagyjuk a pokolba a fennkölt minősítéseket, ott is, a füsttől bűzlő katlanban, törött lábbal és kifordult be­lekkel is mindenki az életbe akar visszamászni, ebbe a nyavalyás, mindenfelől fe­nyegetett. nem sokat érő, de egyszeri életbe. Különben is, puszta együttérzésemmel a lentiek nem mennek sem­mire, én ellenben még segít­hetnék magamon. Ha más­képp nem megy, magam vá­gok neki, az Áj mögött, a gyümölcsöskerteken át ta­lán becsúszom valahogy. Deső csak ül, bámul, szél kavarja a rontás felhőit a város felett, ilyenkor bedu­gul a bölcsessége, dögölj meg, csillogóan pedáns, tü­relmes, tudós töprengéseid­del együtt, nagyon tudsz analizálni, a dolgokat logikai rendbe és történelmi távlat­ba illeszteni, de amikor va­lamit gyorsan ki kellene ta­lálni, valami használható megoldást, csak mereszted a szemed, akár a beteg macs­ka, ez az egész. Menj a fe­nébe, mind elmehettek, idő és értelem hülye konfliktus­ba keveredett egymással, nincs rend, nem is lehet csi­nálni, ilyenkor a gyorsan, ügyesen eligazodók, a talp­raesettek boldogulnak. Ki­löktél az ajtón... Mondha­tom később, hogy csak moz­dulat volt, indulatos reakció, nem ez a lényeg, prédiká­tor módra lemenydörgött ötletem helyébe nem tudtál másikat adni. Nem is értem, hogyan lőhetett a csendőrök­re, abban a szempillantás­ban. Csak úgy lehet, már előre eltökélte, hgy lőni fog. Igen, ha nincs készen nála ez a megalapozott eltökélt­ség, hagyta volna lefogni magát, mint a borjú, de a hadbírósági idézés kézhezvé­tele óta biztosan végigrágta magát egy sor lehetőségen, és a sok közül végül is ez az egyetlen maradt. — Főhadnagy úr — mond­ja Sorki, — itt ez a nagy marha kastély, egészen el­felejtkeztünk róla. Gallai legyint. — Ostoba kukac. Azt hi­szed, ha belebújsz, nem ta­lálnak rád? — Nem arról van szó, alá­zatosan. De az ilyen urak­nak annyi gönce van, foly­ton öltözködnek, ez az ura­ság se vihette magával egész motyóját, hát arra gondol­tam... — Ott a cselédség, bizto­san be is zárták a kastélyt. — Jó vicc, alázatosan, olyan zárat még nem talál­tak ki... Rákiáltok örömömben en­nek a mogorva parasztnak nem zökkent ki az esze, meg tudnám csókolni mosdatlan haramia pofáját. — Sorki, te aranyat érsz! Ne félj, nem üres kézzel jössz vissza, nem bánód meg. — Igenis, hanagy úr. Át­lépek, felpakolok, nem olyan nagy dolog az egész, tessék csak rám bízni. Felvillanyozódott, jár a keze lába, mi mindent lehet ebben a roppant kastélyban, csak egyszer szabaduljon be, csak meg ne előzzék. Gallai utána kiált, hagyd itt a fegyvert, a törzsőrmester azonban ezt meg se hallja, lohol be a szérüskertbe. — Anyám — mondja De­ső — lépni se tud. Háttal fordult a városnak, arcán a megélt pusztulás me. rev fájdalma. Nem sajná­lom, másnak is van anyja. Fésűs Járó azonban melléje lép, ne add át magad, mondja neki, mindnyájan ig.y vagyunk, de élni kell. Kálmán, a többlekért is, hát ez mindenkit vigasztal, mint egy gebévé vedlett ked­vesnővér, itt kellene hagy­ni az egész, érzelgő népsé­get. — Ha nem támogatják, az udvarra se tud kimenni — mondja Deső. — Tavasszal ástom ott egy árkot, óvó­helynek, de nem bír odaáig menni, a szomszédok bizto­san magukkal vannak elfog­lalva. Vigyázz, kiáltja Tarba, a sárgakúti országút felől há­rom határ vadász kapaszko­dik fel a szőlőhegyre, a kö­zépső csámpásan húzza fél­lábát, a másik kettő hátra­felé rángatja fejét, lőnek is egyet-egyét a semmibe, nem látok mögöttük senkit. Deső feláll, elébük megy. — Hová, fiúk? Van köztük egy őrvezető, zömök, fekete, sűrű kis em­ber, ráemeli véres szemét a főhadnagyra, nem tiszteleg, meg se szólítja, csak előre löki fegyverét. —■ Eresszen. Deső a fejét rázza. •— Nem akarlak vissza­küldeni. — Hát hová? — Sehova. —- Akkor eresszen. A va­súton túl... — Késő. Az őrvezető körülnéz gyul­ladt szeme kétségbeesetten tapogatja végig a tájat, nem bírja elhinni, nem akarja, hogy semerre sincs kiút, de aztán hirtelen eldobja fegy­verét, mi is a magunkét, a kastély felől szakasznyi orosz katona jön lépésben, előttük Sorki, magasra tart­va kezét. Tarba eszelősen felordit, futni lódul, de meg­torpan mindjárt, mellének fordítja géppisztolyát. Gal­lai csavarja ki a kezéből. — Adja vissza, ha istent ismer! Én nem kerülhetek a kezükbe... Deső rászól. (Folytatjuk) ni”. Ennek ellenére a „Nagy Társadalom” 25 programjára együttesen az 1967-es amerikai költségve­tés csupán 2,3 milliárdot irányzott elő, tehát keve­sebben, mint harmadrészét annak az összegnek, ame­lyet a „rendes” hadügyi költségvetésen kívül a viet­nami háború céljaira meg­szavaztak. Az 1967-es költ­ségvetésben a hivatalosan bevallott háborús kiadások 60,5 milliárdot tesznek ki, a „Nagy Társadalom” költ­ségei tehát ennek körülbe­lül csak huszonötöd részét jelenük. A „Nagy Társada­lom” programjának döntő ré­sze az úgynevezett „szegény­ség elleni háború”. Az eredeti tervekben (amelyeket már 1965-ben sem hagyott jóvá a kongresszus) ez évi 3 milliárdos hitelkerettel sze­repelt. Jelenleg ennek alig több, mint a fele, 1,75 mil­liárd a „szegénység elleni háború” évi hitelkerete. A kisebb, tehát cseké­lyebb propaganda értékű programok még szánalma­sabb elbánásban részesül­nek. Néhány héttel a nyo­mornegyedek patkányin­váziójának megfékezését célzó javaslat visszadobása előtt, az amerikai kongresz- szus elfogadott egy olyan kormányjavaslatot, amely évi 103 millióról 21 millió dollárra csökkenti az isko­lás gyermekeknek juttatott szövetségi tejhozzájárulásó! KÉTSÉGTELEN GAZDA­SÁGI TÉNY, hogy az Egye­sült Államok a tőkés világ leggazdagabb, óriási erőfor­rásokkal rendelkező orszá­ga. Az is tagadhatatlan, hogy az amerikai gazdaság egésze számára a vietnami háború költségei nem je­lentenek tűrhetetlen meg­terhelést. Sőt, közismert módon a vietnami háború bizonyos értelemben még a hadikonjunktúra ösztön­zéséhez is hozzájárul. A „Nagy Társadalom” prog­ramjának brutális meg­csonkításában ezért nem annyira a gazdasági kény­szer nyomását kell látnunk — mint inkább egy nagvon- is átgondolt és tudatos irányvonalat. Ennek az irányvonalnak a lényege: felhasználni a vietnami háborús pszichózist és az emelkedő háborús költ­ségeket a szociális kiadá­sok tudatos visszaszorítá­sára. Bizonyos körök min­duntalan a „szocializmus előretörését” emlegetik a szerény szociális programok hallatára. Sőt, ezen túlme­nően a szociális követelések erőteljesebb visszadobásá­ra is. Erre vallott, hogy Johnson rádióbeszédében nem a néger gettófelkelések szociális-gazdasági okaira, hanem a megtorló intézke­désekre helyezte a fő súlyt. Erre vall az is, hogy 1987- ben a monopoltőke az eddi­ginél erőteljesebben száll majd szembe a szakszerve­zetek béremelési követelé­seivel. Tömören és jellem­zően foglalta ezt össze. U. S. News, az amerikai nagy­tőke egyik legbefolyáso­sabb folyóirata, amikor cikkének címéül ezt a mon­datot választotta: ,.1967 irányzata: a munkáltatók keményebben bánnak majd a szakszervezetekkel”. (Ugyanakkor persze tény marad az is, hogy 1967 ed­digi sztrájkstatisztikája azt jelzi: tizennégy esztendeje nem vett részt annyi mun­kása sztrájkmozgalomban, mint éppen ebben az esz­tendőben !) SEM A NÉGERPROBLÉ­MA, sem a vietnami háború nem szolgáltat tehát egy­magában kielégítő magyará­zatot,. A jelek szerint ennél többről van szó: az ameri­kai monopóliumok kísérle­téről a Kennedy által Sze­rény keretek között megkez­dett szociális-jóléti törvény- hozás egész irányzaténak megfordítására. Ez a „Nagy Társadalom” sorvadásának Igazi oka. Gömöri Endrf

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents